Mateo A. Guerra

Amit mások szeretnek bennem? Az a nagy... szívem. Mert mindig, mindenkire odafigyelek, még ha fel sem fogom, de a hallgatóság látszata tökéletes. Emlékszem a dátumokra, élő kalendárium vagyok, ami meglep, mert a neveket már keverem. Rám lehet bízni a titkokat, mert nem vagyok pletykás, hogy másnapra mindenki tőlem tudja meg. Igazat mondok, ha az nem is kellemes mindig, de igyekszem finoman és könnyen átadni. Vicces vagyok, bohókás, akivel könnyedén lehet lazulni, lógni, kalandozni, így aztán ha unatkozásra kerül a sor, valamit mindig kiötlök, hogy legyen bármi, ami nem a savanyú ábrázat. Elég empatikus vagyok, így ha érzem, hogy valami nem kerek, nem jövök a hülye vicceimmel és át is tudom érezni, amit kell - Jorge szerint emiatt vagyok egy punci - és jó támaszként lehet sírni a vállamon is. Energetikus vagyok, lehet velem egész éjjel mulatni, közösen edzeni vagy csak elviselni, ha terepmunka van és menni kell, mintha muszáj lenne. Kreatív vagyok, karácsonykor, ünnepekre mindig olyan ajándékot alkotok vagy veszek, ami elnyeri a tetszéseket, mert nem hiszek a tusfürdő-bögre-zokni szarságokban, kivéve, ha az a bögre vicces és tudom hogy gyűjtőnek lesz. Jó a nyelvérzékem - hehehe -, gyorsan is tanulok, tehát tudok segíteni a latinban, ha anatómiáról van szó, vagy a cserediákokkal kell szót érteni - nem beszélek minden nyelvet, de az anyanyelvemen kívül a brit angolom is szép, a németem és a franciám is. De rajta vagyok még, hogy pár sikerüljön. Értékelik amúgy még a társaságomon kívül a kitartásom, a pozitivitásom, azt a szép lelkem, ahogy egyszer mondták nekem; a válogatott káromkodásaim, amikor bevágom valamim és még fáj is, vagy a szép szavakat, amikkel udvarolok vagy éppen csak kedveskedek. Az elvileg létező illemtudásom, bár olyankor amikor hangosan beleböfögök a csendbe, lenullázom. Én szeretem, hogy kevésszer hagyom el magam, vagyok rosszul/beteg - kivéve ha olyat eszek és nem figyelek -, hogy találok társaságot, hogy ekkora és ilyen szép a családom. Tovább, hogy megvan minden fogam vigyorogni, hogy nem vagyok rest tusolni minden nap és nem kanszagot árasztani, hogy ha hazudok is, annak vicc a vége, azt is csípik, amikor újabban a zenével próbálkozom vagy éppen más muzsikájára rázom magam. Van még valami? Passz. A többiről nem tudok, majd megkérdezem a többieket.

Engem mi zavar magamban? Simán túlpörgöm a dolgokat, néha akaratlanul okoskodom, amikor nem kérdi senki sem. Hogy túl tapadós vagyok, ha a helyzet azt hozza, vagy éppen azt sem, hogy ha egymagam maradok hosszabb időre, olyankor rossz érzésem van. Zavar még, hogy ha nagyon nevetek, röfögök, hogy nemigen tudok semmiféle ékszert viselni, mert a bőröm nemigen bírja és azt sem, hogy talán egészen naiv vagyok és olyan embeekben is megbízok, akiket mások elkerülnek, mert sikít róluk, hogy milyenek. Ilyenkor koppanok, pofára ejtenek és társaik. Az érzékenységhez hozzá jár, hogy meg tudok sértődni, tudok haragot tartani és persze olyankor egy bunkó köcsögként ott odaszúrni, ahol igazán fáj. Azt sem szeretem, hogy nem tudok puszta kézzel verekedni rendesen és a fájdalomtűrésem sem olyan, mint ami illene.
Másokat mi zavar? Az egész lényem. Hangos vagyok, tenyérbemászó, alamuszi szar alak, aki mindig és mindenhol ott van, ahol nem is kellene. Hogy mindig vigyorgok, nevetek, hogy rajzolok, hogy nem bukom meg, hogy még élek. Igazából sokakat az zavar, hogy nem vagyok azok közül való, mint ők: savanyú, vagy éppen beképzelt alfa-faszi, vagy akármi. És pesze az, hogy nem félek nekik visszaszólni, szájalni, vagy éppen direkt provokálni a viselkedésemmel, ha látom, hogy éppen forgatja a szemét arra, hogy nevetek. Olyankor direkt hangosan csinálom, szóval van bennem egy ilyen kis gonosz dög, aki direkt és azért is bosszantó. Az exeim szerint, hogy nem vagyok képes hűséges lenni és szent, vagy éppen huszonévesen már a családra gondolni és komoly lenni. Mikor kit és mi zavar, hát mindig lesznek ilyenek.

Előtörténeted, múltad összefüggő mondatokban kifejtve.

Barna szem, barna haj, kreol bőr, tipikus, tipikus, tudom. A frizurám se nem rövid, se nem hosszú, ellenben kellően kócos és zilált, mint azoknak a kviddicses srácoknak, akik a meccs után leszállnak a seprűről. 187 centimmel és az olyan 80 kg körüli súlyommal pont jól vagyok, nem is vagyok teljesen ropi sem, van hús meg elég izom rajtam, hogy a lusta-sportos jelzőt aggassam magamra. Nincs rajtam tetoválás, csak hegek, a kutyaharapás nyomai a látványosak, a többit keresni kell. Nem hordok ékszert, mert a legtöbb kiüti a flancos bőrömet, csak ilyen fonott, csomózott vacakokat látni a bokám és a csuklóm körül. Ha nem az iskolai egyenruhában vagy ünneplőben vagyok, nemigen követek semmiféle divatot, mert minek és felesleges, kényelmesben vagyok otthon és a farmer-vicces póló/ing-laza dzseki kombinációban feszengek ha megyek valamerre. nincs kifejezett stílusom, sem úgy semmi ilyesmim. Szóval nem tudom mit mondhatnék még. Kicsit ferde a kisujjam?