Fehér holló - e gúnynévvel illette először Vladislav-, aztán egy idő után a családja többi tagja is így hivatkozott rá. No, nem ritkasága, egyedülállósága, különlegessége miatt, hanem, amiért kilóg a soraikból: míg apja haja ébenfekete, az anyjáé pedig aranyszőke, az övé ezüst színű, már-már hófehér. Mindig is ilyen volt, mióta az eszét tudja; csak ritkán, a sápadt, nyári napsugarak színezik halovány, méz árnyalatúra. Magasnak számít a maga 177cm-es termetével, alkata, a népes gyereksereg ellenére is, sudár. Léptei könnyedek, mozdulatai erélyesek, lénye egészéből sugárzik a büszkeség és a fennsőbbrendűség. Vonásaiból nehéz olvasni, hideg, rideg és zord, mint az orosz tájon végig söprő, keleti szél.
Az oroszokra jellemző hűvös távolságtartás iskolapéldái az apja és az anyja.
Testvérei
Vladislav Vasily Konstantinov Voronov ✦ 51 esztendős ✦ aranyvérű Nikolai Pyotr Konstantinov Voronov ✦ 45 esztendős ✦ aranyvérű Nem egyszerű középső gyereknek lenni, egyetlen lányként meg végképp nem az. Főleg nem akkor, ha bármibe is fog az ember, kenterbe veri a bátyjait. Vlad eszes, de lusta, és ezt a mai napig nem nőtte ki, ahogyan Niko kinőtte - többé-kevésbé - az önfejűségét és a lobbanékonyságát, amik nagyon gyakran, igen rövid úton bajba sodorták. Sia volt az, aki megvédte-, és helyre tette az öccsét, aki egyébként örök és megtörhetetlen szövetségben volt Vladdal, a legidősebb Voronov fiú pedig előszeretettel használta ki Pyotr-t ilyen-olyan, kisebb-nagyobb szélhámosságok alkalmával. Tassia egy ideig partner volt ezekben a zsiványságokban, de hamar el kellett felejtenie őket: egészen pontosan akkor, amikor tizenhárom éves korában az apja bejelentette, hogy férjhez fog menni pontosan öt év múlva. Nem hozhatott az édesapjára, saját magára, pláne nem a családjára szégyent. A háta persze széles volt, sok mindent elbírt, és a bőr is vastag volt az arcán, így bármikor oda tudta fordítani a másikat, egy újabb, éles pofonra felkínálva. Soha nem szűnt meg szeretni a testvéreit, még akkor sem, amikor úgy tűnt, ők megorroltak rá, amiért kilépett a triumvirátusból, elhatárolódott és eltávolodott tőlük, és inkább a tanulmányaira koncentrált és a jövőn tépelődött. Az évek jöttek, mentek és csak éket vert közéjük a távolság, a saját életük, a saját családjuk, a maguk nehéz sorsa.
Férje
Tiberius Graves ✦ 50 esztendős ✦ aranyvérű Valaha istenítette Tiberiust.
a gyermekei úgy végzik, mint Brutus - beleértve a pikkelyeseket is. Máskor emberformák (kísértetek, a múlt, vagy a jövő árnyalakjai?) - szomorú arcok, dühös arcok, elkeseredett arcok, reményvesztett arcok, vén arcok, ifjú arcok tucatja, száza, tágra meredt, üres szemekkel özönlenek, tülekednek köré
Edevis tükre
Brutus és Mark élnének, ez bizonyos, de a kép ködös, sosem tudja igazán kivenni az arctalan alakokat, sem pedig a helyszínt, sem azt, hogy mosolyognak rá, vagy azt, hogy megvetik. Talán jobb is így.
Hobbija
a sárkányok, Nova képzése, vívás, korcsolyázás, varázslósakk, olvasás
Elvei
Azok a dolgok, amik meghatározzák a viselkedésedet és gondolkodásodat, amik mentén a döntéseid nagyrészét meghozod.
Amit sosem tenne meg
soha nem bántana ártatlanokat - kevés ilyet ismer, szóval eléggé csökevény ez a lista
Ami zavarja
teljes szívéből, odaadóan megveti a boszorkányvadászokat, és nem kevésbé a muglikat, a félvéreket vagy az áruló aranyvérűeket. A sárkányok-, és egyéb, 'veszélyes' varázslények el-, és negatív megítélése mindenképpen
Ami a legfontosabb az életében
a gyerekei, és a sárkányai, a munkája
Ami a legkevésbé fontos számára
meglepő módon a pénz ide tartozik, és köszöni szépen, de a jég hátán is megélne, ha arra kényszerülne
Amire büszke
az eddigi életében elért, szakmai áttörésekre, az akadémiai előadásaira, a publikációira, a gyerekeire, Pierre-re és Solra, és nem kevésbé Novára
Ha valamit megváltoztathatna
bár ne ásott volna olyan sok sír. Brutus élne és még most is úgy hasonlítanának egymásra Neróval, mint két tojás. Sosem kapta volna el őket, Markot és őt, Tiberius meg a férfi barátai, amikor hátra akartak hagyni mindent és mindenkit. Mark sosem került volna Azkabanba, és sosem lelte volna ott halálát.
Így képzeli a jövõjét
egy olyan világban látja magát, ahol sem a sárkányok, sem más bestiák nem félve-félt fenevadak, hanem olyan lények, akiket inkább csodálnak az emberek. Sajnos, manapság jellemzőbb, hogy a legtöbben inkább elpusztítják azt, amitől félnek, semmint megtanuljanak együtt élni, egységben, egy közösségként. Az apja és a férje minden bizonnyal rosszul lennének, ha ezt most olvasnák. A magnixok persze más lapra tartoznak... ők nem ösztönből, vagy túlélés miatt ölnek, hanem önző és önös érdekből - hiszen ők, a varázslók és a boszorkányok is olyasmik, amiktől félnek, és, amiktől félnek, azokat el kell törölni a Föld színéről. A képlet igencsak egyszerű és világos, talán a magafajta, a Tassiához és a családjához hasonlók mégsem különböznek annyira a hőn szeretett sárkányaitól.
