p.p.p.

jellem & külső.

család.

Aranyvér. Kitűnő vezetéknév. Mardekár.

Merlin legyen kegyelmes, leány — erre születtél.

Attól a pillanattól kezdve, hogy meglátod a napvilágot, szokatlan élettel vagy megpecsételve. Az a sorsod, hogy továbbvigyed a családod vérvonalát és nevét, hogy büszkévé tedd a szüleidet azzal, hogy követed az utasításaikat és beolvadsz a tömegbe, soha nem kételkedve önmagadban, de mindig magasabbra tartva az álladat a többieknél.

Végül is egy aranyvérű lány vagy, egyedüli, a huszadik században, mi mást várhatnának tőled, mint hogy egy nagyobb cél csendes és hű szolgája légy, sokkal nagyobbé, mint amire te valaha is törekedhetnél, mint hogy eszköz legyél egy olyan célhoz, aminek a beteljesülését talán soha nem fogod látni?

Egy istenverte Pansy. Az élet kegyetlen tréfája, hogy ez a név milyen hibátlanul illik rád, milyen könnyedén simulsz az általa kiszabott szerepedbe, milyen tökéletesen jellemzi a gerinctelenségedet, kedvesem.

Korán elküldenek, hogy megtaláld a helyed a társadalomban.

Még tizenegy éves sem lettél, de máris póráz nélküli kutya vagy, aki a puccos kastélyok csillárok által világított folyosóit és a Zsebpiszok köz sötét utcáit járja, várakozva, ahogy a ragadozókígyó is a bokrok között bújik el, némaságban keresve zsákmányát.

Aztán hirtelen szagot fogsz, egy bizonyos illatot, és miután követed, egy bizonyos Draco Malfoyhoz vezet. Magabiztos, született vezető, még ha alig tizenkét éves is — minden megvan benne, amire szükséged van, és habozás nélkül a szárnyai alá vesz, hagyja, hogy ott, a neked adott apró földön felvirágozz, hogy biztonságban érezd magad.

Kényelmesen.

Otthonosan, messze az otthonodtól.

Mi mást kellene tenned, őszintén? Az aranyvérűeknek össze kell tartaniuk, arra lettek teremtve, hogy egymás karjaiba fogjanak, hogy megalakítsák a saját kis, exkluzív körüket, és te pontosan ezt teszed. Hamar rájuk találsz, és szívesen, melegen fogadnak; megadják neked azt az önbizalmat, ami eddig belőled hiányzott. Ők adják meg neked a hangodat, ők nyitják ki a szádat, amit mindig zárva kellett tartanod, de ők engedik, hogy szabadon kimondd a véleményedet, azt a gondolkodásmódot, amit oly kevesen értenek.

Visszabámulsz rájuk, és hagyod, hogy az éjszaka hajnalba halványuljon át. Szerelem-e az, kérdezed magadtól, hogy be akarsz mászni a koponyájába, és apránként szét akarod tépni az elméjét, darabokká, hogy megtudd, mi teszi őt kiválasztottá? Hogy kiderítsd, mi a különbség köztetek, amiért képes kinyújtott háttal állni a küldetés elé, miközben te egyre inkább csak leereszkedsz.

Szerelem-e ez vagy megszállottság?


Úgy döntesz, hogy lennie kell, mert soha nem jelenik meg az álmaidban és a jövődről szóló látomásaidban. Csak irigyled őt, amiért őt választották ki erre a nemes célra — helyetted. Rájössz, hogy az ő erejét, a tekintélyét akarod, nem a szerelmét. De akkor mi ez a görcs a gyomrodban, valahányszor rá gondolsz? Ezt nem tudod hova tenni.

Akármi is az, tudod, bármit is mondanak, az érzelmek, amiket Draco Malfoy iránt táplálsz, messze állnak a szerelemtől.Te magad határozod meg a helyedet. Soha nem fölötte, és soha nem ott, ahol igazán szeretnél lenni, de mindig ott, ahol elég jól érzed magad ahhoz, hogy ne panaszkodj. Lehet, hogy soha nem leszel a csúcson, de amíg nem vagy a legalján, addig vannak emberek, akiken végig taposhatsz, addig is vannak még emberek, akik nem érdemlik meg a társaságodat.

Gondoskodsz róla, hogy ezt ők is tudják — hogy tudják, sokkal több van benned, mint amit gondolnak. Tudniuk kell, hogy egy aranyvérűveé van dolguk, hogy te vagy az egyetlen, akiben valódi potenciál rejlik. Csak remélni tudod, hogy nem látnak át a homlokzaton; hogy nem látják, ahogyan mindent megkérdőjelezel magaddal kapcsolatban, vagy ahogyan nem tudsz úgy tükörbe nézni, hogy ne kapjon el hamar a hányinger.

Félsz, hogy nem tetszik, akivé kezdesz válni, kedvesem? Mikor leszel végre boldog azzal, ami van?

Nem veszel tudomást az elméd hátsó részében keringő gondolatokról, miközben megbizonyosodsz róla, hogy az iskola a jövőbeli struktúráid alapja. A hely, ahol felépíted azt a személyiséget, amit a külvilág felé mutatni akarsz.Az ötödik évben látsz igazi hatalmat. Umbridge a Minisztériumnak dolgozik, és mindenki fejet hajt előtte, még azok is, akik nem szívesen, a saját akaratukból működnek együtt. Azon tűnődsz, vajon milyen lenne, ha tőled is annyira tartanának, mint tőle? Félnek tőled, a magad egyedi módján, de nem annyira, olyan módon, mint az újonnan felbukkant nőtől. Ennek az oka, hogy túl sokat aggódsz azon, hogy vajon látják-e, hol rontottad el az egészet, vagy hol próbálkozol túlságosan. Vajon átlátnak a látszaton?

Pansy.

Az következő két évben több hatalmat látsz kiteljesedni. A legtöbben körülötted elgyengülnek és elbuknak, de te igaz maradsz a gyökereidhez. Minden áron beteljesíted a végzeted.

Az iskolát elárasztják a halálfalók, és te nem látsz ebben semmi problémát. Hamarosan egy új világ veszi kezdetét, ahol a fajtád végre megkapja azt, amire oly régóta törekszik; szívből jövő tiszteletet a körülötted élők részéről. Soha többé nem kell majd olyan dolgokért küzdenetek, amelyek valóban a születési jogotok.

Draco kapja meg először a Sötét Jegyet mindannyiótok közül, és ahogy egyre közelebb kerülsz hozzá, a lélegzeted is gyorsulni kezd — mindig is erre vágytál.

Egy éjszaka arról álmodozol, hogy hidegvérrel levágod Draco alkarjáról, és megtartod magadnak, a saját bőrödre varrva. Többnek képzeli magát, csak mert hamarabb megkapta, azt hiszi, hogy kiemelkedik a tömegből, de te már nem így gondolkodsz, mert hamarosan már nem csak ő lesz az. Őt választották ki először, igen, de nem azért, mert ő akarta. Titokban sejted, hogy a fiú, akire egykor felnéztél, elbizonytalanodott.

Sajog a húsod ott, ahol a sajátod lehetne. Egy jel, ami megmutatja az odaadásodat, a hűségedet és a születési jogodat; egy jel, ami a valódi természeted megtestesítője lehetne. Ki kérdőjelezhetne meg akkor téged?Amikor végre megtörténik, nem vagy ott, hogy végignézhed. Bezárva a pincébe, a házad többi tagjával együtt, a barátaid körében, a földön ülve hallgatod kíváncsian a fentről jövő zajokat. Melletted a diákok remegnek a rémülettől, és próbálnak megbékélni a tudattal, hogy ma este minden eldől. Az életük ma este fog eldőlni. Te viszont csak izgatottan várod az új világot. Aranyvérűként biztonságban vagy, és minden eddiginél jobban készen állsz arra, hogy bebizonyítsd odaadásodat.

De ahogy az ajtók kinyílnak, és kilépsz a küszöbön, rá kell jönnöd, hogy itt nem lesz új világ.

De akkor mi vagy te enélkül? A vágy nélkül, amely mindig megmutatja neked az utat? Az vagy, aminek mindig lenned kellett volna: egy pansy. Egy ijedt, könnyes szemű kislány, akinek nincs semmilyen ügyessége és iránya. Lábaid keserves, hangos zajjal érnek a kövekhez, ahogy kikísérnek a csatatérről.

Mi értelme van a létezésednek? Hová fogsz menni? Lehetsz továbbra is az a lány, aki eddig voltál, vagy újragondolod azokat a dolgokat, amikben eddig hittél?Megkezdődik az újjáépítés, és a világ továbblép, nélküled.

Nem büntetnek meg, mert sosem erősítetted meg a hovatartozásodat, de ennek ellenére mindenki szemmel tart, ami miatt külföldre menekülsz, messze a méregető szemektől, majd bezárkózol a birtokodra, és egyedül parádézol az üres, hideg folyosókon.

Sokak szerint a Roxfortban ragadtál.

Igazuk is van.

Az erős, ambiciózus lány, akit egykor ismertél, lassan a feledés homályába vész, miközben újabb kortyot iszol a mai tizedik pezsgőből.Hallottad valahol, hogy az élet ritkán ad második esélyt, így mikor váratlanul felkeresnek az illegális szervezet, Magic is Might-ból és pozíciót ajánlanak neked a Minisztériumban, hamar felzárkózol, összeszeded magad, és azonnal elkezdesz gondoskodni arról, hogy ezúttal te kerülj ki győztesként ebből a háborúból.

Mégis, függetlenül a minisztériumi sikertől, valami nem egészen stimmel, valami hiányzik, és nem vagy benne biztos, hogy mi.

Minden este megkérdezed magadtól: mindig is ilyen üresnek kellett érezned magad? Mindig is valami többre, valami jobbra kellett vágynod? Mindig is ilyen egyedül kellett lenned? A karod még mindig sajog azért, ami lehetett volna, de a fájdalom már tested minden porcikáját beborította, sajog egy olyan sors miatt, ami még mindig nem teljesedett be.

Egy sors, amit talán soha nem fogsz beteljesíteni, mert nem vagy más, mint egy kibaszott