Pozitív tulajdonságaid összefüggő mondatokban. Amit te magad a jó tulajdonságaid közé sorolsz, vagy esetleg amit mások értékelnek benned.
Ami zavar bennem másokat
Negatív tulajdonságaid összefüggő mondatokban. Ami téged vagy másokat zavar.
Életem története
Klikk. Klikk. Klikk. Klikk. Ütemes, egyenletes kattogás, a falióra tiktakja. Szeretné kapaszkodónak használni, tökéletes az üteme, ahhoz igazítja a légzését. Klikk - be. Klikk - ki. Klikk - be. Klikk - ki. Egy. Kettő. Egy. Kettő. De nem sikerül, a zaj hangosnak tűnik és elviselhetetlennek, mintha kínoznák. Fordul egyet az ágyban, az elmúlt két órában már sokadszorra. Kinyitja a szemét, pislog kettőt a sötétben. A plafont látja. Oldalra pillant a feleségére, alszik, békésen, bájosan, gyönyörűen. Egy egészen rövid pillanatra megnyugtatja, melegséggel tölti el. Magához ölelné, de nem akarja felkelteni. Örül, hogy legalább ő tud aludni. Visszafordul a plafon felé, a szeme már egészen hozzászokott a sötétséghez. Klikk. Klikk. Klikk. Klikk. A hanghoz nem. Mély levegőt vesz. - Mark? Mi történt a faliórával? Reggel van. A kérdésre azonnal felriad, nem alszik elég mélyen. Megdörzsöli a szemét, pislog párat, Emmára néz. A felesége kezében ripityára tört ketyegő csúfos maradványai. Néhány másodpercig nem válaszol. - Nem tudom. Biztos leesett a falról. Visszafekszik, szemeit lehunyja. Még érzi az alvás euforikus nyugalmát. Aztán mégsem tud visszaaludni.
Ha tükörbe nézek
Teljesen átlagosnak vallja magát, nem gondolja, hogy bármi kiemelné az emberek közül. Nincs különlegesség a magasságában, testalkatában, vagy az vonásaiban. Barna haját mindig rövidre nyírva hagyja, az utóbbi években pedig rövid, rendezett szakáll is keretezi az arcát. Szemei kékek, sötétebb, mély kékek, amik szintén nem adnak túl sokat ahhoz, hogy kilógjon a tömegből. Ezek persze az ő gondolatai, ha a feleségét kérdeznék, egész biztosan nem tartaná ennyire átlagosnak. Öltözködése lezser, már-már apukás néha, amit a gyerekei szeretnek az orrára kötni, ezzel mélységesen felháborítva őt. Minden ilyen megjegyzés után jobban figyel a megjelenésére, de ez persze sosem tart elég sokáig - pontosan a következő ilyen megjegyzésig.
Családom
Édesapám
Horace Slughorn, a gyűjtő. Nem tudnék más szót használni rá, apámnak ez volt az egyetlen dolog, ami számított, csak a gyűjteménye érdekelte. Kellettek neki a híres és a tehetséges (ezáltal potenciálisan híres) emberek, akiknek a nevét úgy emlegetheti, mintha legjobb barátai lennének. Ebből következik, hogy hatalmas mércét állított fel minden gyerekével szemben - engem, a soha nem akart fattyút kivéve. Nem tudom, hogy ez azért volt, mert soha nem tudtam megütni azt a szintet, amit elvárt volna tőlem, vagy már előtte is szégyellte a gyerekét, akit soha nem akart. Nem tartom vele a kapcsolatot, legalább tíz éve annak, hogy én utoljára láttam, a gyerekeimnek pedig szerencsére soha nem kellett találkozniuk vele.
Édesanyám
Frances O'Sullivan, mugli származású boszorkány volt, emellett pedig egy igazán tehetséges, gyönyörű színésznő. Nevét egész Nagy-Britanniában ismerték, de élete vége felé már kezdett Ausztráliában és az Egyesült Államokban is elterjedni a híre. Én ebből nem sokat láttam, főleg nem gyerekkoromban, mivel mindenáron igyekezett megóvni a reflektorfény borzalmaitól. A nagy közönség soha nem tudta meg, hogy valaha is volt egy gyereke, én pedig felnőtt fejjel nagyon örülök ennek. Még akkor sem kelt híre, amikor húsz éves koromban tragikus hirtelenséggel elhunyt, alig egy hónappal a kislányom születése előtt. A világ soha nem tudta meg, milyen csodálatos anya volt, a gyerekeim pedig sosem tapasztalatták meg, milyen nagymama lenne belőle.
Testvéreim
Vannak, többen is. Ennyit tudok mondani róluk.
Feleségem
Emma a legfontosabb ember az életemben, az a valaki, akiért szó nélkül ölnék - és még borzalmasabb dolgokat is tennék, szemernyi bűntudat nélkül. Ott van nekem a mélypontjaimon és a legszebb napokon is, mint egy állandó, stabil fénypont, amihez mindig visszatérhetek. Lehet, sőt biztos, hogy nem vagyok tökéletes férj, de a tőlem telhető maximumot teljesítem és még annál is többet próbálok.
Gyermekeim
Dotty és Barry a szemem fényei, akikért háborúba vonulnék, akiket a széltől is féltettem kiskorukban, és akik nem is olyan sokára magunkra hagynak az anyjukkal. Egyszerre várom, hogy boldog, szabad emberek legyenek és gyászolom jó előre az időszakot, amikor már nyáron sem mehetek úgy haza, hogy valamelyikük ott várna rám az ajtóban.
Apróságok
Amortentia
frissen őrölt kávé, mézeskalács, zsírkréta
Mumus
Változó. Attól függ, melyik emlékem tör fel az aurori évekből.
Edevis tükre
Én és a családom, boldogan, félelemtől és fájdalomtól mentesen.
Hobbim
Szeretem a mugli kirakósokat, otthon több, főként kisebb Lego építményem is van. Egyébként bármi, amit Emma vagy a gyerekek szeretnének csinálni, szívesen veszek fel új hobbikat, ha azokat a családommal űzhetem.
Elveim
Néha úgy érzem, egyik sem tartható.
Amit sosem tennék meg
Nem bántanék gyerekeket, bár azt hiszem, ennek alapvető emberi tulajdonságnak kellene lennie. Kellene.
Ami zavar
Az inszomnia.
Ami a legfontosabb az életemben
Emma, Dotty, Barry.
Ami a legkevésbé fontos számomra
A saját jólétem, amíg nincsen mindenki más a legnagyobb rendben.
Amire büszke vagyok
Szeretnék büszke lenni a munkában elért eredményeimre, de mindet beárnyékolja valami sötét.
