Imogen Lulu Lynch

Semmi sem ott kezdődik, amikor az apádat a keresztnevén szólítod, de valahogy óhatatlanul ott ér véget, amikor rájössz, hogy azon kívül, hogy a vezetéknevét viseled és a szakmáját űzöd, semmi közös nincsen bennetek. Vagy legalábbis ebben az álomképben ringatod magad, mert körülötted is rendre elfelejti mindenki, amikor a szemöldökét emlegetik, mint a szemöldököd, amit éppen ezért szerettem meg először, mert olyan, mint az övé, és éppen azért utáltam meg, mert olyan mint az övé, mert lusta lettem rendesen szedni. Ó és el ne felejtsd, ott a feneked,a feneke, a fenekem, amibe gyakran belecsípnek, merthogy Aiden Lynch segge is épp ilyen, az egyik online felületen is olvastam róla, és hosszan néztem a tükörben a tükröződő üvegen (nem foglalkozva azzal, amikor nekinyomódott), hogy megállapítsam nem az övé, hanem kétségkívül az én fenekem. Az apád, akit ünnepnapokon- mert csak akkor értek rá mindketten - azzal bosszantasz, hogy ír csapathoz szerződsz, csakhogy véletlenül sem ahhoz, amelyikben ő is játszott.
És ott az anyád az X kromoszómájával. Meggyőződésem volt,hogy azért lettem én is lány, mert az mindennél dominánsabb volt egy pillanatra megfeledkeztem a nem túl férfias, finomlelkű Eggsy-ről, akkor kerültem tisztába, amikor lenyúltam Arlene egyik könyvét, mert a muglik által kínosnak vélt felvilágosító foglalkozásokat a Roxfortban nem tartották meg, az a csoda hát, ha anyám, Marjory Whitehorn, nem lett többször terhes, vagy csak elhallgatta előlünk, ez sem kizárható opció. Én pedig majd továbbra is hozzámérem magam, mint a melleimet kamaszkoromban, de csak mert a vaginám biztosan tőle örököltem. Csupán húsban merem keresni az egyezési pontokat.
A sorközepekre, rendezői páholyokba szóló tiszteletjegyek ellenszolgáltatásaként a VIP jegyek (egy része) a kviddicslelátókra, mindig a tojásnevű és -fejű Eggsy-t illetik. Még akkor is, ha zománcozott bögréből issza a bort, amikor reggel tízkor negyedjére (!) már türelmetlenül csengetek, mire kifárad, és én megszidom érte, a smoothie-s kulacsomért nyúlok, ahogy beenged az ajtón, papírkötegekben úszik, lefolynak az asztalról és a kanapéról, kész káosz. Csodálatos! Az egyik bemutatóján sírva fakadtam, és én nem akartam elmondani, mert párbajozunk, csak azt kell tudja, szemtelen vagyok, mert miatta gumicukorba fojtom minden bűnözésem a győztes meccsek utáni ünneplésekről bőszen hallgatva, és még így is tudomására jut, mert azt egészen biztosan nem falja fel előlem, legyen akármilyen haspók is. A bátyám túlságosan bohó,túlságosan megfontolatlan és felelőtlen, amiért még nem tudtam eldönteni,csodálom, vagy idiótának nézem, ezért random módokon vagyok képes vegyíteni a kettőt. Mert a bátyám a lelkem egy darabja, az, aki gondolkodás nélkül mozdul aseprűn, és ugrik akár a semmibe, mert jó móka.
Arli a keresztrejtvények megfejthetetlen, körbefuttatott poénja. A nyers, a roppanó, mint a sárgarépa, akinek az ujját már a hasonlat ellenére sem harapdálom, hiába tettem babakoromban. Képes annyit beszélni, hogy szemöldökösszevonva igyekezzek nem elveszteni a fókuszt, mert ő nagybeszélő (régen még arra is megesküdtem volna, hogy hasbeszélő is), s fogalmam sem volt, honnan van ennyi levegője, próbáltam visszatartani addig, amíg ő kieresztette,pufók, halacska száj, beharapom, hogy ne köpjem a maradék oxigént, majdnem fulladás, mert Arlene Spudmore, hatalmas fordulatszámon pörög, nemcsak kimondott szavak, hanem agyi kapacitás terén is, nemlétezőkhöz fohászkodok, hogy mindez bennem is meglegyen.
Drága húgom, Keira, ki fekete bárányok közt vagy a fehér. Egyszer illetlenül megkérdeztem sötétet, vagy világosat látsz-e, te persze nem torpantál meg, nem is hökkentél, nyílt szív, nyílt lélek, egyek vagyunk és mégsem. Te nem látsz és nem érzékelsz álarcokat rajtunk, csak embereket teljes valójukban, és úgy tapogatod ki személyiségünk rejtett jegyeit is, ahogy én az aprópénzt a fej vagy íráshoz zsebem mélyén. Rám ragasztod azt az éteri nyugodtságot, ahogy megérinted a falat, hogy vezessen a térben, és azt a vidámságot, ami körülleng, ahogy a szőrmókjaid körbefonnak, és tudod, tök jó, hogy nem szidsz le, amikor már megint átrendezi valami feng shui rajongó csapattársam a lakásom, és az arcodba lóg az egyik nővényszár. Pedig nekem figyelnem kellene rád, és nem ellehetetleníteni. Tuti ezért találkozunk mindig nálatok!

ide jön még valami

ide is feltétlenül

Amortentia: görögdinnye, kaktuszvirág, menta, bors
Mumus:soha többé nem játszhatok
Edevis tükre: világkupát nyerni. nyíílváán.
Hobbim: növényeket nevelek, akiket gyakran kannibál módjára nyersen megeszek, néha festek, spotify-t hallgatok, énekelwk azuhany alatt (mint minden normális ember), észreveszem a miteszert az orromon, és belehelem a tükröt, olyan közel hajolok, hogy jól lássam, mire kipréselem a bőrömből, majd futni indulok lifegő fülessel
Amit sosem tennék meg: mennyit ér meg neked?
Amizavar: logikátlanság, rosszul elsült manőverek után a lábadozás, bőrdarab a körmöm mellett, az a kósza szempilla a szemed alatt, amikor észre sem veszem, és túlzásba vittem a semmittevést
Ami a legfontosabb az életemben: a fura  (kikérem magamnak, csak szerinted az, azonnal vond vissza!) családom
Ami a legkevésbé fontos számomra: biztosan ezért felejtettem el kifizetni a csekket tegnap, most lumos-szal és gyertyával mászkálok
Amire büszke vagyok: bazsalikomjaim és a Vronszkij-műbukás kivitelezése
Ha valamit megváltoztathatnék: mindig azt hittem vissza akarom adni Keiránaka látását, mert mélyen magamban mindig bizonyos voltam abban, hogy nem volt mindig vak, de ha visszakapná, másként tapogatná le a világot, megváltozna... Biztosan azt kellene válaszolnom, hogy maradjon csak minden úgy, ahogy van... De azért azt a cikeszt elkapnám harmadikban! Megdögölhetsz Bentley!
Így képzelem a jövömet: öt év múlva játszom, tíz év múlva edzőnek tanulok, utána a denevéreket edzem, húsz év múlva pedig visszasírom feszes melleimet és a szeretett sportmelltartóimat, harminc év múlva pedig szentté avatom Gwenog Jones-t közvetlenül azután, hogy megkereszteltek, mint ráncos, vén banyát.
Egyéb:láttam, hogy a fenekemet nézted!