Natyashenka Volkova

Nem beszél sokat, a szavát csak akkor hallani, ha kérdezik. A véleményét általában magában tartja, mert pontosan tudja, hogy a meglátásaira a férfiak világában nincs szükség. Ennek ellenére vannak önálló gondolatai, a megérzései is ritkán hagyják cserben. Az apja gondoskodott róla, hogy művelt legyen, de életének nagy részét szabályok között élte le, így pontosan tudhatja, hogy egy patriarchális társadalom szülötte, ahol semmi sem marad következmények nélkül. Ugyanakkor apja farvizét kihasználva nem riad vissza a csípős megjegyzésekről, ha úgy érzi, nem bánnak vele kellő tisztelettel vagy megsértik őt nőiességében. Oroszországban viszont kénytelen volt kínosan ügyelni minden mondatára. Ha nem lenne okos nő, nem maradt volna életben - az apja befolyása ide vagy oda. Az amerikai varázstársadalom még csak most tárja ki felé kapuit, a nagy szabadsághoz viszont nem lesz nehéz hozzászoknia. Inkább óvatosan tapogatózik, mintsem ajtóstól rontana a házba, a férjét is így igyekszik megismerni. Könnyedén lavírozik mások véleményének nyomvonalán, ha ez szükséges ahhoz, hogy elnyerje a bizalmukat. Márpedig addig nem lehet hasznos egyik oldal számára sem, míg nem jut a legbelső körökbe. Nem szereti a céltalan bájcsevejt, ennek ellenére kifejezetten sokrétű a tudása a női témákban. Vagy legalábbis ezt hitte, míg nem találkozott az amerikai elittel és rá nem ébredt, hogy van még hova felzárkóznia. Végtelenül makacs, egyedül apjának képtelen nemet mondani. Lojalitása ennek ellenére mindenkor megkérdőjelezhetetlen.

1999. szeptember 19. | Bolsoj, Moszkva, Oroszország

Minden új volt neki, impozáns és hatalmas. Sosem járt még ekkora csarnokban, de tetszett neki az épület külleme. Legfőképp a hatalmas oszlopok ragadták meg a szőke kislány figyelmét, de nem volt ideje sokáig nézelődni, a szemerkélő eső elől hamar behúzódtak az épületbe. Szívesen maradt volna még, őt nem zavarta, hogy néhány kósza esőcsepp befurakodott a szépen font tincsei közé. Az anyját már jóval inkább. Eddig sem sokszor volt alkalma esőben kint játszani. Mégis milyen kellemetlen lenne, ha elázna a ruhácskája...
Bár pompában cseperedett eddig is, Natyashenka mégis képes volt újra rácsodálkozni a lenyűgöző látványelemekre. A hatalmas beltérre, a kifüggesztett, látszólag borzasztóan drága és régi festményekre és az aranyszínű lépcsőkorlátra, melyen végighúzta apró kezét, miközben a páholy felé igyekeztek. Egy szavát sem lehetett hallani, cserébe a szemei árulkodtak a boldogságáról. A megjelenése kifogástalan volt, a ruhácskája frissen készült a jeles eseményre, a hosszú szőke hajával pedig édesanyja foglalkozott hosszú, szinte végeláthatatlan perceken keresztül, hogy úgy csavarodjanak a feje tetején a fonatok, mintha csak koszorúja lenne az apróságnak. Még néhány virág dísz is került a tincsek közé, a lányka maga választotta őket és erre roppant büszke is volt.
A páholyba érve szinte azonnal a lélegzetállítóan nagy színpad felé fordította fejecskéjét, majd ámulva figyelte meg a karmazsin függöny aranyszínű rojtjait. Körbe pillantva láthatta, hogy a fények aranyszínbe öltöztették a teret, a piros bársonyszékek és a nyüzsgő nézőtér látványa pedig elindított benne valamit, amiről akkor még nem tudott. Még csak nem is sejtett semmit.
Az egész család készült az estére, édesapja máskor mogorva arca most kevésbé tűnt számára szigorúnak. Anyja lágy vonásai és kellemesen meleg mosolya pedig afféle biztosítékként szolgált számára és megerősítette benne, hogy a látszat ellenére, ma este mindenki derűben fürdőzik majd. Az öccsére odahaza a dajka vigyázott, de kivételesen örült is neki, hogy a csecsemő nem tartott velük. Nem repesett a gondolattól, hogy a darab közepén éktelen gyerekbőgés szakíthatta volna félbe a táncjátékot.
A székét előrébb kérette, hogy mindent belásson a teremben, alaposan körülnézett, csillogó szemei megállapodtak néhány furcsa ruhába öltözött asszonyságon, de most még csak annyira sem kötötték le, hogy megkérdezze az anyjától, vajon kik lehetnek azok, akik ilyen nevetségesen öltöznek fel. Jobban lekötötte, hogy megfigyelje a részleteket, még felfelé is bámult, hogy alaposan az emlékébe vésse az otthoninál jóval nagyobb és csillogóbb csillár vízcsepp formájú kristályait. Nagy sokára tekintete mégis az olykor fodrozódva mögöttes mozgást sejtető függönyön állapodott meg. Mikor pedig megpillantotta a hófehér ruhába bújt balerinát, hiába nem látszódott a nő arca a rávetülő reflektor fényétől, Natyashenka olyan áhítattal figyelte minden mozdulatát, mintha a világon semmi más nem érdekelné őt.


2021. május 29. | San Francisco, USA

Nem készült a legszebb mosolyával és nem izgult. Nem volt miért izguljon. A vendégek nem álltak hozzá közel, a többségét még csak nem is ismerte. Ha találkoztak is már, valószínűleg egyiket-másikat csak a jellegzetes ruhakölteményeikről ismerte fel és biztos volt benne, hogy csak a látszat érdekli őket. Aranyvérűek mind, semmi újat nem tudtak neki mutatni. Semmi olyat, amit még ne látott volna. Fátyla alól kémlelte végig a díszes társaságot, akik között a családja is helyet foglalt, majd apja baljáról a vőlegény oldalára lépett, míg a Volkov család feje színpadiasan átadta a kezét a leendő férjnek. Nem feszengett miatta és már illúziói sem voltak. Pontosan tudta, hogy miért adták férjhez. Újra. Kevéssel azután, hogy az előző hitvese elvált tőle, még mielőtt híre ment volna az egyébként is kényes kérdéseket feszegető szakításnak. Még mielőtt a vőlegény meggondolta volna magát, habár ő mit sem tudott az előző frigyről. Persze ostobának tartaná, ha tudatlanságában mégis meggondolná magát, hiszen nem csak őt nyerte meg az esküvővel, hanem a hozományát is, ami szép magas összegre rúgott. Az apja nem fukarkodott a kérővel, de a lány tudta jól, hogy mindez a szégyen elkerülése érdekében történt. Mindez miatta történt. Hogyisne miatta történne, ha már megkapta azt a tisztet, hogy ő maga válassza ki második férjét. A családja ezúttal nem akarta a véletlenre bízni.
Az első pillantás a vőlegény joga, így a férfié volt a megtiszteltetés, hogy felemelje a rózsás arcot takaró fátylat. Így már ő sem a kelme mögül figyelte az eseményeket. Hosszú pilláit felemelte, várakozón nézett a férfira, hátha megpillanthatja a reakcióját, de nem látott mást az arcán, csak elégedettséget és büszke gőgöt. Nem ismerte még, nem tudta, hogy jót jelent-e mindez, csupán abban bízott, hogy a szenvedély, ami egyszer már egymás karjaiba sodorta őket, kitart majd egy életen át. Immár kénytelen volt mosolyt varázsolni az arcára és követni a ceremóniát. A saját kikötése volt, hogy hagyományőrző esküvő legyen az övék, így aranyszínű életfonalaikat is összefonták. Bár esküszöveget egyikük sem fogalmazott meg, mégis biztosíték volt ez a nőnek, hogy a férje tisztelni fogja. Legalábbis ezt remélte tőle. A kék szemekben nem tudott olvasni, nem tudta miben bízhat. Az esküvő előtti néhány nap, melyet tisztes távolból ugyan, de egy fedél alatt töltöttek, csekély idő ahhoz, hogy megállapíthassa, jó döntést hozott-e. A megfelelő időben mégis csengő hangon és habozás nélkül mondta ki az "igen"-t, majd mikor újdonsült férje csókra hívta, készségesen nyújtózott felé. Immár nem csak a férfihez, de vele együtt Amerikához is tartozott, a csókkal maga mögött hagyta a múltat és egy jobb jövő reményében fordult az őket ünneplők felé.

Sokszor tűnik fiatalabbnak koránál, smink nélkül az avatatlanok még könnyedén iskolás korúnak is nézhetik őt. Megjelenése árulkodik csak arról, hogy érett nő lakozik a testében. Idomai nem kifejezetten nőiesek, a táncnak köszönhetően inkább izmos. Nincs kerekded csípője és a dús kebleknek is híján van, ám ez cseppet sem zavarja őt. Szalmaszőke haját általában egyszerű, a színpadon is használt kontyba köti, ritkán látni őt más frizurával. Nem pártolja az extravagáns megjelenést, így a sminkelés is távol áll tőle, ahogy minden sokat mutató ruhaköltemény is. Visszafogottságát szereti megjelenésével tükrözni.