Az asszonyoknak rendszerint szükségük van némi pletykálkodásra, hogy kieresszék a gőzt. Így van ez a családban minden egyes nővel, ezt kár is lenne tagadni, és mivel elég terebélyes a családfa és a beházasodott nők száma is, bőven akad pletykapartner mindenkinek. Még válogatni is lehet, ha ügyesek. Márpedig a mi asszonyaink ügyesek! Elvégre ők is Weasley-k. Ám botorság lenne azt gondolni, hogy a férfiak nem vágynak ugyanolyan horderejű és jelentőségű beszélgetésekre, mint a nők olykor-olykor. Annyi csak a különbség, hogy bájos asszonyaink TÉNYLEG beszélnek valamiről, míg mi vagyunk igazán azok, akik rendesen pletykálnak. Sosem értettem tehát, hogy miért éppen a nőkre aggatták ezt az indokolatlan igét. Mindenki szokott a levegőbe beszélni, ócsárolni a másikat, bosszankodni, káromkodni, elküldeni valakit melegebb éghajlatra vagy csak kibeszélni valakit a háta mögött. Általános jelenség, és ezen nem szabadna fennakadni. De ami fontosabb: nem szabadna a nőknek mindezt kisajátítani! Felháborító, hogy mit meg nem engednek maguknak, holott csak nemrégóta vannak jogaik! Mióta is? Nem fontos. Igazából teljesen hidegen hagy a mindenféle nemi megkülönböztetés és az ezzel együtt járó viták. Gyerekesek, elvégre miért szabna határt bárkinek olyasmi, hogy adott szakmában éppen kevés a nő vagy a férfi. Merlinre, előfordul. Mégis lehet attól jó az adott területen bárki, csak egy a fontos: akarni kell, és küzdeni a céljainkért. Másként egy férfi sem lehet jó szabó, és egy nő sem lehet ennek hiányában jó duguláselhárító. Ideje lenne gyorsan felnőni, emberiség! Micsoda patetikus hangvétel van itt a fejemben, közben nem készülök semmi többre, csak az öcsémet akarom idegesíteni egy kicsit. Mégis mentségemre szóljon, hogy mindez kölcsönös lesz, de így van az egész világ a megfelelő kerékvágásban. Így vagyunk mi egy család, ezzel a sok hülyeséggel. Ez fokozottan igaz George-ra és Fredre. Mármint a testvéreimre... A sorsnak fura fintora van, hogy egy fül elvesztése nem elég, kell mellé egy iker is. Szerintem nincs olyan tagja a szűk családi körömnek, aki ne sínylette volna meg úgy merlinesen a háborút. Mégis mindenkinek rányomta az egészre Fred halála az ólomsúlyú, cseppet sem nemes bélyeget. Mondjuk nem érdemes rágódni a múlton. Vissza szabad emlékezni rá, de nem szabad gondolkodni azon, mi lett volna, ha máshogy törtnénik. Mert nem történt máshogy, és nem véletlen történt az, ami. Plusz nincs is időm most rágódni semmin Fleur mennyei süteményei mellett. A macaron lett talán az egyik kedvenc francia kajám, bár a bagett sokkal menőbb, mert lehet vele kardozni. És ezt csak fogadjátok el, nem kell gondolkozni azon, hogy miért nem vagyok már annyira érett, hogy ne játsszak az étellel. Weasley vagyok, és ez kielégítő válasz mindenre. Halk pukkanást hallok odakintről - mert bármennyire is rajtamütne az öcsém, a házat bevédtem rendesen, még ha naz egész partszakaszt nem is végig. Ideje volt már, hogy durrantson egyet az öcsém, elvégre elég sok levegő beszorult nála, ami nem mindig jött ki túlzottan magas minőségben, de nem gondoltam volna, hogy egy kedves kis puki idáig repíti őt. Na jó, igazából megbeszéltük, hogy találkozni kellene, elég sok a felgyülemlett... nem, nem stressz, inkább valami olyan, ami a Weasley családra jellemző. Jah igen, felgyülemlett már rendesen a sok minőségi kieresztenivaló. És most mindenki vonatkoztasson el az előbbi durrogtatásoktól, mert éppen eszek. Nem lenne szíve senkinek elrontani ezt, ugye? Remélem, George-nak sem áll szándékában, még akkor sem, ha félig teli szájjal, félig teli kézzel, csupa cukormázas képpel nyitok neki ajtót. - Helló öcskös!
Vendég
Csüt. Jún. 18, 2020 10:46 am
George & Angie
El vagyok bűvölve!
Haza menni az Odúba nem is tudom, egyszerre öngyilkos vállalkozás, hazavágyás és egy napos bőven elég tolongás egyben, ebben a sorrendben, így egybe gyúrva. Persze ritka az, amikor mindenki ott van és mindenki találkozik, mesél, megosztja a családtagokkal az élményeit, egyben fárasztó is. Azért az igazán maratoni az összes szülinap és a karácsony szokott lenni. De ki mondta, hogy csak anyámhoz lehet menni? Amikor unalmasan telnek a hétköznapok, mert az asszony épp az apját pesztrálgatja, nekem pedig jó képet kell hozzá vágnom, mint támogatója. Oké, a legutóbbi óta igen csak mérséklődött a helyzet és elkezdtünk megoldást keresni az óriásira nőtt problémánkra. Azért azt elmondhatom én is, hogy sokkal jobb otthon a hangulat és nem valami gyorskajába fojtom a bánatom a kanapén ülve, tévét nézve, miközben a kutya ott gubbaszt mellettem. Angie ezért kifejezetten harap és én ezt tudom nagyon jól. Ki mondta azonban azt, hogy minden egyes alkalommal az Odúba kellene mennem? Amikor tényleg úgy készülök, hogy kiveszek egy napot, de semmi ihletem nincs újabb dolgok kitalálásához, akkor bizony én megyek házhoz és lepem meg valamelyik testvéremet. Soha senki nem róhatná fel nekem, hogy nem ápolgatom a kapcsolataimat. Amióta pedig Fred meghalt, rájöttem, hogy az ilyen dolgokat nem szabad semennyire sem halogatni. Egy pillanatot sem vesztegethetek el semmittevéssel, mert az élet ahhoz túl rövid, a testvéreim pedig általában túl elfoglaltak vagy túl lusták ahhoz, hogy megkeressenek. Hát jó, néha belefér, hogy menjek én. Épp Bill bátyám a soros, akit amúgy imádok ugratni és Percyvel ellentétben vevő is a vicceimre. Még jó, hogy ő nem egy befásult aktakukac, igaz, azóta ő is rengeteget változott. Ha nem akarnék lépést tartani az idővel, azt gondolnám, utol sem érem. A gyerekek is csak úgy nyúlnak, mint a gomba. Pedig mintha csak tegnap születtek volna. Nem messze a Kagylólaktól érkezek meg és onnét még pár percbe beletelik, hogy megérkezzek. A pazar látvány kárpótol. Néha az én számon is kicsúszik egy-egy én is szívesen laknék ilyen helyen, de Angie ismer és valószínűleg igaza van abban, hogy biztosan hamar ráunnék. Jobban szeretem én a jelenlegi otthonunkat, hogy csak úgy egy másikra cseréljem le. Addig is maradok vendég egy ilyen helyen. Igazából kopognom sem kell, már ajtót is nyit az a mamlasz. - Már megint felszedtél pár kilót. - böködöm meg köszöntés helyett a hasát, ahogy meglátom a kezében az édességet. Hogy sosem tud ellenállni semmi ilyennek, már meg sem lep. Aztán csak széles vigyorral lépek is be mellette, mintegy letudva a köszönést ennyivel. - Te készültél az érkezésemre? Vagy a nejed érdeme az egész?
Valami szöveg || valami link || valami zene || valami bármi
