Percekig érzem nyakamon a markodnak szorítását, hallom ropogni csontjaimat a mázsás tested alatt, olyan végtelenül közel, akár az érdes suttogásod, hogyha a bőröm alá kúsznál, se foglalhatnád el a testemet - Cica, mondod te, de ha levegő már nem is hagyja el többé számat a perverziódtól, a keserű undort még kipréselhetem magamból, vagy kipréselheted te, a mérge akkor is az enyém! Csesszétek meg mind, ahol közületek egy is erőszakos, áruld el, miért érdemli fajtátok a színdarabot, amit kértek, hogy játsszak veletek, veled te mocsadék, várhatod, hogy egy ilyen után felcsallak ebbe a puccos szobába, a hamis csókok meg kéjelgések cigarettafüstös világába, a tulajdonodként; érzem a homályt elborulni a fejemben, az utolsó tartalékaimat, hogy soha nem fogsz szabaddá tenni, én pedig nem szabadíthatom fel önmagam, de talán, talán --- --- egy szívdobbanásnyi idő az egész, és nem tudom, honnan, tán a zsigereim nyújtóznak az antik lámpáért az éjjelin, nem számít, a fejedhez vágom azt, teljes erővel, ami tőlem telik, hogy aztán a csatakos selyemruhámban pattanjak fel az ajtóhoz, és feltépjem, de majd' belepusztulok a friss levegőbe, ami zúdul le a torkomon, mégis rohanok; szemem sarkából látom éppen, hogy hiába kapsz utánam, elsodrom a fotelt magam mögött akadálynak, a másikommal pedig a kilincset markolom. Ha az agyam esélytelennek látja is a menekülést, a dübörgő vérem még reméli, hogy most kiszökhetek, most végre kibújhatok a hangszigetelő bűbáj alól. - Ostoba szajha! De a túlsó falig sem jutok, úgy ragadod meg a derekamat és húzol az öledhez vad erővel, hogy esküszöm, ránk szakad a folyosó vöröslő köde, megfulladok tőle, te pedig élvezed, a végtelenségig élvezed, ahogy ismét veszett macskaként kapálózom a karjaid közt, de te, csak hiszed, hogy csupán a buján vonagló tapéta tanúja a játszmádnak, mert tudd meg, a sikoltásom hangosabb lesz, mint bármi! - ERESSZ! - Hallgass! Fogalmam sincs, merre rántasz büntetésként, csak élesen bevágom a fejem, a hajam takarásától és a fájdalomtól semmit sem láthatok, a kezeimet is lefogod, még a számat is rögtön betapasztod a hatalmas tenyereddel, megfosztva engem a kitörő sikolytól - de tovább rugdalózom, még érzek magamban annyit ostoba szajha létemre, hogy a hátaddal beszakíthassak egy ajtót, csak valamelyiket, a rohadt életbe, sikerülnie kell, különben nem érem meg a hajnalt sem.
Ütemes ringás. Sóhaj alatt elnyíló rúzsos ajkak. Nyögés. Majd még egy. Izzadt testek és megfeszülő gerincív. Majd az ellazulás kényelmessége. Oh igen, nem néztem volna ki belőle, hogy ennyire.., de mégis a legtöbb kuncsafthoz képest meglepően figyelmes. Szóval baszottul biztos, hogy van valami berögzült faszsága, ami elsőre nem derül ki. Hülye perverzió, vagy hasonlók. - Bambi, Bambi.. azt hiszem visszatérő vendéged leszek - na igen, már el is felejtettem, mennyire hülyén fura hangja van. Meg is van a bökkenő. - Várlak vissza drága! - harapok bele alsó ajkamba, ahogy tökéletesen nagyra nyitott szemeket meresztek rá. Ez mindig bejön. Egy utolsó hosszú csókot ad, majd elindul, hogy felöltözzön. Nem akarom mondani, de kurvára csinálhatná gyorsabban, főleg, hogy közben valami nőröl beszél, hát könyörgöm mégis hol érdekel ez engem. Azért kedvesen mosolyogva bólogatok, és fellélegzek ahogy kilép az ajtón. Most akkor három perc pihenőt igenis engedélyezhetek magamnak, nem? Egy cigire gyújtok, aztán elkezdem letörölni a hasamról a gecit. Még mindig kényelmesebb, mint amikor a hátamra élveznek, azt sokkal nehezebb letörölni. Felveszek egy selyemköpenyt és halkan dudorászva szedem össze a ruháimat, amikor megüti a fülemet a kiabálás. Nem állítom, hogy nem szokott előfordulni, de azért nem gyakori eset. Nem baj, mindjárt úgyis lerendezi valaki. Mégis egy pillanatig valami belehasít a tudatomba.. mintha ismerőse lenne a hang (de hát persze, hogy ismerős, hiszen itt dolgozik a lány, nem?). - Na jó, mégis mi a fasz van? - amikor már koppanást is hallok, akkor ajkaim közé illesztett cigivel indulok meg az ajtó felé. De minden olyan gyors, és minden úgy történik, ahogy nem kéne. Mert akkora lendülettel nyílik ki az ajtó, amire nem számítok, és a beeső két személy el is sodor engem is. - Basszameg, ez mégis mi?! Szálljatok már le rólam - hangosabban szólalok meg a földön találva magam két test alatt, keresve a levegőt, amit valahol elvesztettem félúton. Próbálom magam kirángatni alóluk, mert oké, szabad ez a szoba, hiszen én már végeztem, de azért nem kell ennyire... ekkor akad meg a tekintetem Mercy-n. Kicsit zavarosnak néz ki a pillantása, és lefagyva figyelem az előttem kibontakozó jelenetet, miközben a lábam egyre jobban zsibbad a ránehezedő súlytól. Talán... be kéne csukni az ajtót. De a gondolatok tompán vánszorognak a fejemben, talán bevertem, amikor a földre kerültem. Egy hirtelen mozdulattal kirántom magam alóluk, hogy az ajtóhoz lépve gyorsan becsapjam. Nem, senkinek nem hiányzik a botrány. Ezek után fordulok csak vissza Mercyhez. Mert az biztos, hogy ezek után nem fogom magára hagyni.
