Észreveszem magamon, mikor nem nyúlok a mágiához - általában csak ritkán, idő szűkében hívom segítségül, ha egy szülinapi előkészület már a fejemre nőne. Szeretem, hogy pálca nélkül ügyködhetek a házban és egyre több időt töltök a kertben is, feltölt, amikor ténylegesen a két kezemtől burjánzanak a zöldségek a veteményesben, vagy csak a mungóbabcsíra indul szapora fejlődésnek az üvegben; anya szerint persze, ez az öregedés egyik jele. Nos, annak idején bármennyire is vágytam rá egy pelusos gyerek mellett, hogy tíz ujjal markoljak a tésztába, nem tehettem meg, erre fel, amikor végre csillapodni látszik a hajtás, és kiélvezhetem a perceket, anya kis híján az ősz szálakat keresi a hajamban (nyilván talál is), mert ő előre megmondta. Visszateszem a receptet a vaskos füzetbe; le sem tagadhatnám, hogy az ő pogácsája pirul a sütőben, és még mindig nem tanultam meg a hozzávalók arányait, ellenben a legutóbbi megjegyzései flottul keringenek bennem. Valószínűleg nem tennék, ha Angie helyett anyával ülnék össze, amikor színültig csordul a lelkünk - úgy tartom ezt évek óta elképzelhetetlennek, hogy nővérem helyett nővérem volt, rengeteg pillanatban állt mögöttem, és mégis: attól, hogy egy házasságban előfordulnak... problémák, még nem húzhatóak rá ugyanarra a formulára, amit ők ketten éltek. Képtelen elfogadni. Ám tegyük fel, hogy át tudom érezni anya fájdalmát, csak tegyük fel, hogy szeretne még tanáccsal szolgálni, annyira, amennyire az akkori barátnői nem tudtak, miután apával sorra vállaltak minket. Nem, fogalmam sincs, miért kezeli ilyen makacsul, hogy mások vagyunk. De hát öregszem.
- Nem kaphatsz a maradékból, nekem hiába vakogsz, Blöki. Épp elkészülök a pult takarításával, mire hallom a pukkanást a terasz irányából. Megtörlöm a kezem, szaladok ajtót nyitni, és útközben felkapom a kutyát is, mielőtt kisurranna a legkisebb résen, hogy a muskátlik közé vesse magát; amiket úgy igyekszem életre kelteni. - Szia, Angie! Bújj be, mindjárt elkészül a tea - csak egy kis féloldalas ölelés a kíváncsiskodó vakarccsal a kezemben, aztán a konyha felé biccentek. - Vagy akad kávé, esetleg forró csoki is, ha azt szeretnél - senki sem mondhatja, hogy indokolatlanul túlbuzgó vagyok, a férjem és a kollégák mellett Angie ritkaságszámba megy, főleg, ahogy látom óvatosan megszabadulni a cipőitől. Milyen furcsa. Harry körülbelül mindent széthány. - Ó, idebent kosz hátán kosz, úgyhogy mielőtt elfelejtem, vannak nagyon aranyos, szörnyes mamuszaim, ha kényelmesebbre váltanál - burkolt célzás ez, máris elővéve őket az alsó fiókból; tudom, hogy sógornőm is képes magassarkúban létezni, és ugyan végeláthatatlan minisztériumi körök-edzette lábai vannak, azt a fáradalmat holmi papírvékony vendégpapucsok nem kárpótolhatják. Sajnos régóta tapasztalom.
Vendég
Szer. Jún. 24, 2020 11:50 pm
to Gin
Hosszú idő telt el azóta, hogy nem léptem át a Minisztérium küszöbét. A főnök unszolása azonban kellő motivációt ad a visszatérésre. Bár még mindig nem teljes gőzzel, de ígéretemhez híven mostantól félárbócon van az a vitorla, és néha még azt is hagyom, hogy belekapjon a szél. Néha. Merem remélni, hogy George is hálás lesz, amiért az apámtól nem újra a munkába menekülök, hanem próbálom újra megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Egyelőre elég döcögősen. A szépen ívelő sportkarrier után nem is vágyhattam volna másra, mint egy kiemelt pozícióra a versenysportok szakértőinek körében. Mégis egyre gyakrabban gondolok arra, hogy csak a szívemet fájdítom munka közben, hiszen sokkal inkább lennék a pályán, a meccsek sűrűjében, ahol a hajamat tépi a szél, a taláromat pedig az ellenfél, mintsem egy íróasztal mögül kommentáljam a kritikus és legtöbb esetben szabálytalan eseteket. Izgalom itt nem sok akad, konfliktus viszont annál inkább. Eddig csak afféle véleménykülönbségek fakasztotta ellentétek voltak a kollégák között, a minap történtek viszont annyira felkavarták a titkárság dolgozóit, hogy többen nyilatkoztak elmarasztalóan a munkakörülményeikre vonatkozóan. Nem csoda, hogy a feje tetején áll minden odabent is. Még engem is a szőnyeg szélére állítottak, annak ellenére, hogy semmi közöm sem volt a sajnálatos trágyagránát-balesethez, ami a múlt héten történt. A küldeményhez a feladó egy köszönőlevelet is mellékelt, amit ismeretlen forrás nyilvánosságra is hozott, így az újságok azóta ezzel foglalkoznak. Valaki pedig roppant elégedettnek érezheti magát, amiért megpróbált megviccelni a Surranó Seprűben megjelent véleménycikkem miatt. A Darazsak legutóbbi szabálytalansága etikai vétségként lett jegyezve, amivel személy szerint - sok más boszorkány sápítozása ellenére - mélységesen egyetértek. A legnagyobb kritikusom pedig egy névtelen, arctalan illető, aki viccesnek találta hogy a férjem boltjából való bűzgránátokkal árassza el a Titkárságunkat. Valószínűleg az irodámba szánta és valószínűleg nem volt tisztában azzal, hogy hetek óta nem jártam ott, így a postámat sem én intézem. Nem csoda, hogy minden a feje tetején áll az érkezésem óta és tapodtat sem tudom mozdulni egyedül. Egyesek egész messzemenő következtetéseket vontak le az esetből és már a Varázsjáték főosztály munkájának a szabotálása is szóba került. Nem csodálom, hogy későn eszmélek rá, hogy rég máshol kellene lennem.
A Próféta mai számával a hónom alatt érkezem meg a Potter família teraszára és őszintén remélem, hogy Ginny nem orrol meg a késés miatt. Mostanában kissé szétszórt vagyok, de én esküszöm nagyon igyekszem visszatalálni a régi Angie-hez, aki fél perc alatt képes volt csatarendbe állítani a családját és aki nem riadt meg holmi összeesküvés-elméleteket suttogó kollégáktól. - Ginny, drágám! - hangom őszintén megkönnyebbültnek hat, pedig alig léptem át az erkélyajtón. Őszintén restellem, hogy az apám miatt korábban még a mi találkozóinkat is lemondtam. Bár azok után, hogy haza se nagyon jutottam George-hoz, ez talán annyira nem is meglepő. Nem tudom mennyit hallott az esetről, de nem várom meg, míg kiderül. Első mozdulatom, rögtön az ölelés után, hogy a kezébe nyomom az újságot, én pedig jó vendéghez méltóan megszabadulok a cipőimtől. Igazából fel sem tűnt mennyire várom már ezt a pillanatot, de a lábfejem igazán hálás már a következő pillanatban, hogy nem terhelem tovább a kelleténél jobban. Ellenben némi masszírozás után hálásan bújok bele az előkészített házi mamuszba. Gin mindenre gondol. Vagy legalábbis majdnem mindenre... - Láttad ezt? - csúszik ki a számon a kérdés ahelyett, hogy neki válaszolnék. A Blöki is kap egy apró simítást, de nem viszem túlzásba, még a végén kibírhatatlanul viselkedne, mert megérzi rajtam a kutyaszagot. A nap csúcspontja lenne. - Ha láttad azért, ha nem azért... Ide valami erősebb kell..
