Nem az a bátor ember, aki nem fél, hanem az, aki legyőzi a félelmét
Vendég
Vas. Május 17, 2020 6:45 pm
Scorpius & Rose
Egy törött borda, egy eltörött orr, véraláfutások mindenhol. De megérte. Még mindig úgy gondolom, hogy megérte, hiszen kiálltam magamért és kiálltam Rose-ért is. Talán most legelőször sikerült ilyesmit csinálnom. Azelőtt inkább csak sietősebbre vettem volna a lépéseimet, hiszen tudom jól, hogy a klubhelyiségben vagy egy zsúfoltságik tele lévő helyen nem bántanának. Az évek alatt sajnos sikerült ezt kitapasztalnom, de tudtam, hogy nem fog mindig így menni, tudtam, hogy majd eljön az idő, amikor ki kell állnom magamért... és most éreztem ezt az erőt. Igaz, megvédeni nem tudtam magam, de mentségemre kell szóljon, hogy most hárman voltak ellenem! Biztosan, egy vs egyben sikerült volna lenyomnom a szekálót, annyira azért képzett vagyok, de elgondolkodtató ezek után, hogy részt kellene venni egy párbajszakkörön vagy valami hasonló elfoglaltságot keresni, ami önvédelmi célú és fejlesztő... hiszen egyszer még kicsinálnak ezzel a bántalmazással. Morgan professzor sokat segített nekem odakinn, de mindenképp ragaszkodtam hozzá, hogy a gyengélkedőre jöjjek, mert féltem, hogy valami komolyabb belső vérzést is összeszedtem, abból pedig nem alakulna ki reggelre valami csudi dolog. Szerencsére a javasasszony csak valami löttyöt adott nekem, amit megittam és utána határozottan jobban éreztem magam, de megkért rá, hogy még azért este maradjak itt megfigyelésre. Örültem volna most Albus társaságának, biztosan ő is büszke lett volna rám, ha elmesélem neki, hogy kiálltam magamért, még ha kudarcot is vallottam a végére. Sok minden megfordul a fejemben, és igyekszem közben nem mocorogni túlzottan, mert még azért a foltok kellemetlenül fájnak. És fájni is fognak, napokig. Az ajtó nyílására leszek csak figyelmes később, de a félhomályban nem tudom jól kivenni, ki érkezett. Rajtam kívül még vannak idebenn néhányan, biztosan máshoz érkeztek, mert ugyan ki hallott volna arról, hogy mi történt velem? Ha Morgan prof nem szólt senkinek, hát akkor biztosan nem hozzám jöttek. Így nem is foglalkozom az érkezővel, inkább csak mellettem lévő táskában kutakodom és igyekszem előkeresni belőle azt a könyvet, amit még a Nagyteremben, vacsora közben kezdtem el olvasni mindez előtt. Nem szívesen fekszem itt, de akkor már teszek érte, hogy gyorsabban elteljen az idő és eltereljem a figyelmemet is a buta gondolatokról.
Vendég
Vas. Május 17, 2020 9:47 pm
Rose & Scorpius
Az ominózus, titkos teremben lezajlott beszélgetésünk - amit inkább nevezhetnénk vitának, vagy veszekedésnek, mintsem beszélgetésnek - óta eltelt néhány nap viszonylag nyugodtan, csendesen telt. Próbáltunk nem nagy feneket keríteni az egésznek. Mármint annak, hogy együtt vagyunk, és minden tök szuper. Mármint tényleg, nem tudom, mikor voltam utoljára ilyen boldog, mint az eltelt pár napban. Minden pillanatot kihasználtunk, amit tudtunk, hogy egymás közelébe kerülhessünk - és nem, tényleg nem kerültem. Tartottam magam az elhangzott ígéretemhez, mert hát na, miért okozzak neki fájdalmat? Meg úgy bárkinek is, ami azt illeti? Mert azzal, hogy neki fájdalmat okozok, azzal egészen biztosan magammal is ugyanezt tennék. A hét vége felé azonban váratlan fordulatot vettek az események, mikor az egyik este bagoly keresett meg. Ezt egyébként nem is nagyon tudtam mire vélni, elvégre még nem volt olyan késő, hogy bárki ne kereshetett volna meg személyesen is, ha beszélni akart volna velem. Akkor mégis miért használja ezt a kapcsolattartási módot? Nem értem... egészen addig, amíg el nem olvasom a szárnyas által kézbesített üzenetet. Akkor viszont megértem, és ezzel együtt meg is ijedek, mert a pergamenre vésett szavak tanúsága szerint Scorp ismét a gyengélkedőn kötött ki. Azt viszont már nem írta a segítőkész Morgan professzor, aki az üzenetet küldte, hogy mégis mi a fene történt szegény Scorppal, csak annyit tudok, hogy megsebesült. Én pedig természetesen gondolkodás és késlekedés nélkül indulok is a gyengélkedőre - viszonylag rövid időn belül másodszorra. Ahogy benyitok automatikusan igyekszem nyugalmat erőltetni magamra - nem egyszerű feladat, meg kell hagyni -, hogy ne rontsam szegény állapotát, mert úgy látom, így is eléggé össze van törve. Ő viszont egyáltalán nem zavartatja magát, és elkezd olvasni, velem egyáltalán nem törődve. Talán azt sem vette észre, hogy egyáltalán itt vagyok. - Na szép! Inkább a könyvet választod helyettem? Legalább izgalmas, érdekes olvasmány? Scorpius Hyperion Malfoy, hát már megint itt kötöttünk ki? Azért ebből ne csináljunk rendszert, ha lehet... nem szeretném, ha állandóan téged kellene ápoljalak! Mármint azzal nincs bajom, hogy ápollak, csak... másfél hónap alatt kétszer? Azt hiszem, megdöntjük a negatív rekordot! Dorgálom meg kissé aggodalmasan, de mosolyomból láthatja, érezheti, hogy nem haragszom ám, csak épp tényleg nem a legideálisabb találkozóhelyet sikerül jó érzékkel kiválasztania. - Scorp! Mégis mit csináltál, hm? Morgan professzor írt, hogy a gyengélkedőn vagy, mert történt egy kis galiba, de bővebben nem fejtette ki. Szóval? Ki vele, mi történt? Nagyon megsérültél? Nagyon fáj? Zúdítom rá a kérdésáradatot, nem törődve vele, hogy lehet, hogy zavarom, és egész egyszerűen egyedül szeretne lenni a könyvével. Inkább, minthogy a vörös forgószél barátnőjével. Na, ezt inkább ne mondja, mert akkor újabb problémák elé nézünk, úgyhogy egyelőre én is várakozó üzemmódba helyezkedem, és csöndben figyelem Scorpot, amíg összeszedi magát legalább annyira, hogy válaszolni tudjon. Már persze ha akar egyáltalán.
Kissé megijedek az ismerős hang hallatán. A könyv azonnal az ölembe borul, becsukódik én pedig meglepetten tekintek fel Rose-ra. Nem számítottam rá, de ezek szerint valaki mégiscsak jelezte neki, hogy bizony itt kötöttem ki. Nem mintha bánnám, hogy meglátogatott, hiszen most senki más társaságára nem vágynék jobban - talán Albus nevetésére és a rossz csodateáira mégis, de csak úgy, ha Rose is marad -. Jobban felülök az ágyban, kicsit oldalra húzódom, hogyha a lány szeretne, leülhet mellém. Ahogy rám zúdítja a sok-sok kérdését és aggódását, én csak elmosolyodom. Olyan jó, olyan megszokott, olyan anyáskodó! Viszont ezt imádom benne. Komolyan. Kezemmel óvatosan és lassan nyúlok az övé után, majd ha még nem ült le, akkor kicsit meghúzom magam felé - így már kénytelen - és a karját megpuszilom, egyelőre csak így, udvariasan, óvatosan, mert az orrom nagyon fáj. - Ne haragudj, nem láttam, hogy te érkeztél. Persze, hogy téged választalak a könyv helyett! - Jegyzem meg röviden, és hagyom, hogy tovább folytassa, majd amikor végzett, akkor kezdek bele a mesémbe, egy apró sóhaj kíséretében. - Nem akartam itt kikötni, hidd el nekem. Egész normális napom volt ameddig... - Beharapom kicsit ajkaimat. Láthatóan már nincs túl nagy bajom, a hangomon sem hallatszik, de azért biztos ami biztos, én itt akartam tölteni az éjszakát, mielőtt még valami nagyobb baj lesz. Ezt Morgan Profnak is elmagyaráztam, de ő kicsit másként vette ki a dolgokat a szavaimból, szerintem. Mindegy, ezen inkább túl is tettem magam, a lényeg, hogy Rose itt van és ettől máris jobban érzem magamat. Már csak az a kérdés, hogyan meséljem el neki a történteket. -A folyosón belém kötött három idősebb srác. Én pedig visszaszóltam nekik, aztán... mint kiderült ez nem volt túl jó ötlet. - Fintorodom el. Egyelőre nem mesélem el az okokat. - Ha a prof nem ér oda időben, akkor nagyobb baj is lehetett volna. De már jól vagyok. - Forgatom meg a szemeimet. Nem mintha olyan büszke lennék erre az egész dologra, de azért egy csöpp jó érzés mégis csak kering bennem, hiszen Rose-t védtem ki azzal, hogy visszaszóltam nekik és ha kicsit jobbak a reflexeim, biztosan többet érek a védekezésemmel is. Persze 3 v 1-ben sehogy sem könnyű. - Ne haragudj, hogy ilyenkor ide kellett jönnöd. Nem így terveztem én sem az estémet. - Azelőtt sem jártam keveset a gyengélkedőre, mindig sikerült valahogy elrendeznem magam vagy épp másoknak... de most, az utóbbi időben, Rosenak tényleg igaza van, ez már beteges. Igyekezni fogok ezek után jobban vigyázni.
Vendég
Pént. Május 22, 2020 5:39 pm
Rose & Scorpius
Furcsamód kicsit úgy érzem, mintha furcsállná, hogy ott vagyok a gyengélkedőn. De hát most mit csináljak? Egyértelmű, hogy ha bajban van, vagy valami történt vele, akkor én megyek - akkor is, ha esetleg nem szeretné, hogy ott legyek. Nem érdekes, legfeljebb megint összekapunk, de azért a múltkori után már figyelek, hogy semmi olyasmit ne tegyek vagy mondjak, ami aztán később problémaforrás lehet. A bocsánatkérését hallva csak halványan elmosolyodok. Valahogy sejtettem, hogy így fog reagálni, de muszj volt egy kicsit oldani a hangulatot, különben még a végén elsírom magam az aggodalom miatt... az pedig egyáltalán nem hiányzik neki, hogy ezzel is rontsam a hangulatot. - Persze, elhiszem, hogy nem akartál kikötni a gyengélkedön! Mégis ki az az épeszű ember, aki önszántából akarna az orvosiba kerülni? Tekintetemmel végigpásztázom az arcát, keresem a sérüléseit, és jeleket, hogy vajon mennyire fáj neki. Meg szeretném ölelni, de nem akarok neki még nagyobb fájdalmat okozni, úgyhogy ezzel nem próbálkozom, csak a lehető legközelebb húzódom hozzá, hogy legalább ezzel is éreztessem, hogy itt vagyok neki. De amikor folytatja a mondandóját, akkor csak felhúzott szemöldökkel figyelek, és igyekszem nem beleszólni, hagyom, hogy végére érjen. - Basszus, Scorp! Beléd kötöttek? Mégis miért? Tettél ellenük valamit? Ez rosszabb, mint a mi múltkori gyakorlásunk. És ezek után még te kérsz bocsánatot azért, mert ilyenkor ide kellett jönnöm? Na ne csináld már! Ezért egyáltalán nem kell bocsánatot kérned! Viszont szerintem el kéne menned a párbajszakkörbe, mert ez így nem mehet tovább, hogy bármikor nekedmehetnek. Nem szeretném megmondani, mit csinálj, de szeretnélek biztonságban tudni. Úgyhogy... ha nem szeretnél attól tartani, hogy leszólhatnak, akkor én is szívesen tanítok neked pár fogást, meg gyakorolhatok veled. Na, mit szólsz? Nem tudom, mit szól ehhez a hirtelen támadt ötlethez, de be kellett vetnem, mert tényleg nem szeretném, ha félnie kéne. Addig viszont biztos nem kezdhetünk bele semmi ilyesmibe, amíg ki nem engedik innen. Furcsa, mi valahogy mindig a gyengélkedőn kötünk ki... és most még csak nem is voltam a közelben, hogy esélyem legyen megvédenem Scorpot. Francba is.
Kicsit elmosolyodom a reakciójára. Tetszik, ahogyan itt áll és próbálja oldani a hangulatot, de ez egy ilyen esetben igen nehéz, főleg, hogy ő még nem is tudja, mi történt pontosan. Nekem pedig nehéz lesz elmondanom. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát vagy hogy úgy lássa miatta kötöttem itt ki, de tudom, hogy majd valahogy hasonlóan fog visszaütni ez az egész. - Biztos vannak olyanok, akik inkább bevesznek egy rókázórágcsát minthogy a tanterembe üljenek! - Vágom rá hirtelen. Nem, nem ismerek ilyen embereket, csupán hallottam róla, hogy akadnak mindig, akik megpróbálják kijátszani a tanárokat és a bizalmukat. Na nem mintha olyan rossz sorunk lenne itt a Roxfortban... és szerintem mindegyik - szinte - tanárunk kedves és izgalmas órákkal próbálja felkelteni a modern érdeklődésünket. - A párbajszakkör nekem is eszembe jutott. - Bólintok még mielőtt bele kellene kezdenem a mesémbe és teljesen elásnám magam előtte. Persze értem én, hogy ő meg akarna védeni és ő szívesen tanítana nekem ezt azt, de ez most ez olyan dolog volt, amiben nem hiszem, hogy előnyösebben jutottunk volna ki, ha ő áll be elém és ő véd meg a hárommal szemben. Kicsit el is fintorodom, de végül egy kis habozás és némi nagy levegővétel után végre belekezdek a történet teljességébe. - Azért kötöttek belém mert szerintük nem kellene veled járnom. És csúnya dolgokat mondtak és nem bírtam már tovább cérnával. - Mesélem nagy, kiskutya szemekkel. Remélem azért értékelni fogja, hogy kiálltam érte, kiálltam értünk. Azért attól, hogy elméletben igen jól ismerem a varázslatokat, és nem használom őket annyiszor mint mások, még nem biztos, hogy rossz vagyok annyira... és hát igazából annyira nem is, csak hárommal szemben még nem fejlesztettem ki magam eléggé. Pedig ezek után valószínűleg erre lesz majd szükség. Mert nem hiszem, hogy máskor ne történne ilyen. Ha a prof nem jön, nyilván nem mennek el olyan gyorsan. - De nem bánom, egyáltalán. Ennyi fájdalmat megért. - Mármint hogy megvédtem őt és magunkat. Kicsit el is mosolyodom. Fogalmam sincs, hogyan fog erre reagálni. Kíváncsian és kicsit aggódva várom. Ez szerintem a tekintetemből is látszik. De nem szeretném, hogy úgy gondolják mások, hogy Rose lesz majd a férfi a háznál.
Vendég
Vas. Jún. 14, 2020 7:18 pm
Rose & Scorpius
- Persze! De azokat nem tartom normális, de legalábbis értelmes embernek! Te pedig tudtommal az értelmes emberek táborát erősíted. Legalábbis eddig nagyon úgy hittem. Meresztek rá nagy szemeket, amit egyébként viszonylag ritkán csinálok, de hát sosem mehet az ember lánya elég biztosra, nem igaz? Én pedig egyáltalán nem szeretném, ha esetleg valamilyen hülyeséget követne el. Azt meg aztán pláne nem, hogy miattam, illetőleg méginkább a kapcsolatunk miatt tegyen valami meggondolatlanságot, amit aztán bánhat. Meg én is, végtére is, miattam történt. Már ha egyáltalán történt valami. Úgy érzem, hogy igen, de egyelőre nem tudtam kiszedni Scorpból, hogy mi is a tulajdonképpeni harcihelyzet. Nem akarok erőszakoskodni, az nem az én terepem, és ezt ő is nagyon jól tudja. Ilyen szempontból egyáltalán nem, vagy csak elhanyagolhatóan kis mértékben hasonlítok anyára. Legalábbis azt hiszem. Aztán persze lehet, hogy csak én gondolom félre ezt az egészet... mert minden lehet. - Aha... hát, úgy látom, te mindent elkövetsz, meg mindenre gondoltál, csak hogy azt ne mondjam, hogy segítek. Vagy itt az a probléma, hogy én akarok segíteni? Vetek rá egy kissé zavarodott pillantást, mert tényleg nem értem, hogy most hányadán is állunk tulajdonképpen. Viszont a múltkori két hetes periódust nem akarom megismételni vele... nem, Merlin óvjon tőle. A következő mondatait viszont már teljes figyelemmel hallgatom... tényleg érdekel, hogy mi is történt tulajdonképpen. És sajnos jól sejtettem, én is oka vagyok a jelenlegi állapotának. Sajnos. - Értem. Szóval azért, mert belédkötöttek a kapcsolatunk miatt, azért neked ki kellett állnod ellenük. Egyedül, három ellen. Hjaj! Most mondanám, hogy többet ilyet ne csinálj, de ismerlek, és úgysem fogadnál szót, szóval inkább nem mondom. De azt igen, hogy legközelebb lehetnél óvatosabb is, és tényleg, ha kell, akkor irány a párbajszakkör, ott legalább megtanulod megvédeni magad. És aranyos vagy, tényleg... de miattam ne kerülj ilyen helyzetekbe. Jó? Tudom, hogy hiába mondom neki, hogy ne védjen meg, főleg ne három másik, valószínűleg nálánál sokkal erősebb ellen, mert úgyis megtenné, a lovagiassága ezt diktálja. Na de azért mégis, én sem vagyok az a gyenge valaki, szóval... ne tessék engem csak úgy megvédeni, mert majd jól hátsónbillentem az illetőt. Na jó, van, akit csak gonolatban, de akkor is. Egyelőre viszont semmi ilyesmit nem teszek, csak várakozásteljes pillantással figyelem Scorpot, hátha végre rájön, hogy igazam van. Mert igen, nagyritkán nekem is lehet igazam.
- Hát, nagyon remélem, hogy még sokáig az értelmiségiek listáját fogom erősíteni. - Mosolyodom el kicsit, mint mindig, szinte most is teljesen egy véleményen vagyunk. Szeretem ezt bennünk. A sok éves viszálykodás, ellenkezés és millió ellentét után, imádom, hogy végre sikerült ilyen közel kerülnünk egymáshoz. Álmomban sem mertem volna gondolni, hogy egyszer tényleg valóra válik ez az álmom. Most pedig közelebb van, mint gondolnám. Ezt nem szabad elvétenem. Ezt most nem. Remélem, hogy a mai dologgal sem vetettem el a sulykot. - Dehogy is, szeretném, ha te is segítenél! Együtt gyakorolhatunk, még egy okkal több, hogy veled lehetek. - Nézek vissza hasonló zavarodott tekintettel, mint ahogy ő rám. Nem akartam, hogy ez az egész rosszul vegye ki magát, de tényleg örülnék neki, ha mondjuk a párbajszakkörön kívül még ő is gyakorolna velem. Együtt amúgy is többre vagyunk képesek, ezt eddig is nagyon jól megmutattuk. Persze ennyi év kellett ahhoz, hogy ez kiderüljön, de hát a lényeg, hogy végre eljutottunk erre a pontra és már némileg tudjuk is kezelni ezt a helyzetet. Sokszor érzem még közöttünk azt az apró versengést, azokat a dolgokat, amik éveken át ott voltak. De nehéz elhagyni a megszokásokat, ezt pedig mindketten igen jól tudtuk, amikor ebbe belekezdtünk. És nekem még nagyon furcsa, hiszen Albuson kívül senki nem állt még mellettem itt. Nagy kő esik le a szívemről amikor nem szedi le a fejem, hanem megértően és védelmezően áll ki mellettem. Most már teljesen őszinte a mosolyom, már amennyire a megmaradt, apró fájdalmaktól még az lehet. - Nem hagynám, hogy rosszat mondjanak rólad. Soha. Senkinek. - Szögezem le, elszántan és kicsit erősebbnek is érzem most magam, mindezek után, pedig aztán semmi diadalom nem volt az incidensben. - Megígérem, hogy igyekszem elkerülni az ilyen helyzeteket, vagy legalábbis addig képzem magam, ameddig hárommal is elbírok egyedül! - Próbálok most már kicsit felnevetni ezen, feloldani a hangulatot, a feszültséget és a végére még magamhoz is ragadom és apró csókot lehelek az arcára, utána pedig megölelem. Szükségem volt erre most, mindennél jobban. - Itt az ideje megerősödnöm, nem akarom, hogy többet ilyeneket mondjanak rólunk. - Épp eleget szenvedtünk már, én legalábbis többet a kelleténél és szeretném, ha Rose látná, hogy ennek vége, és ő tartja bennem a lelket, ő erősebbé tesz engem mint valaha.
Vendég
Kedd Jún. 23, 2020 7:46 pm
Rose & Scorpius
- Hát én is...mert ha nem, akkor Merlinre mondom, agyon csaplak, és akkor biztos, hogy nem erősíted az értelmiségiek listáját. Fenyegetem meg játékosan, de szerintem ő is nagyon jól tudja, hogy úgysem bántanám. Egyáltalán nem vagyok olyan, vele szemben meg aztán főleg nem csinálnék semmi olyasmit, amivel megbánthatnám. Eleget bántottam szegényt az utóbbi időben, amit a mai napig bánok... de vissza nem csinálhatom, pedig megtenném, ha tudnám. Sajnos nincs időnyerőm, pedig anya igenis megmutathatná, hogy hogy is működik ez a szerkezet. Akkor talán megpróbálhatom visszaforgatni az időt, és kijavítani azt a két hetet, amit ügyesen elcsesztem. Szerencsére egyáltalán nem véglegesen. Hiába vagyunk együtt már egy ideje - jó, nem annyira régen, de akkor is -, még mindig nagyon furcsa, meg szokatlan, ha mindenféléket bókol nekem... én meg csak nézek, mint valami golymók, aki egy nemkívánatos helyre kényszerűlt, hogy most akkor mégis mi a hippoggriff történik, meg mit mondjak egyáltalán. Ezt sürgősen abba kellene fejeznem, ezt én is nagyon jól tudom... de nem tehetek róla, ha egyszer ilyen vörösödő képem van, hogy szegény Scorp bármit mond, szinte biztos, hogy olyan arcom lesz, mint a hajam. Jaj! - Jól van, értem én! És persze, szívesen segítek, de azért biztos ami biztos keresd fel a párbajszakkört, hogy ne akarjanak belédkötni. Aztán ha gondolod, akkor majd mi is gyakorolhatunk. Biztosítom mosolyogva a segítségemről. Nem, nem hagyom, hogy azért piszkálják meg bántsák, mert kiáll a választása mellett. Mert most kinek árt azzal, ha végre tudja, hogy mit is szeretne tulajdonképpen? - Tudom! De én meg azt nem hagyom, hogy azért csinálj hülyeséget, mert nem hagyod, hogy engem bántsanak! Olyat nem eszel, Scorpius Malfoy! Tudom, hogy valószínűleg neki is hiába magyarázok - meg amúgy bárkinek is hiába magyarázok, de már megszoktam, senki nem tud kibújni a bőréből -, de azért én megpróbálkozom jobb belátásra téríteni. De őszintén? Nem is nagyon akarom. Szeretem, ez pedig azt jelenti, hogy úgy szeretem, ahogy van - a hülyeségeivel együtt. Ha ő elvisel engem, akkor én miért ne tenném vele ugyanezt? Viszonzom az ölelését, és még szorosabban ölelem, de azért figyelek, hogy ne bántsam meg, mert azért még biztosan fájnak neki a sérülései. Viszont ha máshogy nem, akkor így legalább biztosítom róla, hogy itt vagyok, rám mindig, mindenben számíthat.
- Oké főnök! - Nevetek fel picit a játékos fenyegetésén. Jól esik most ez hallani, jól esik az, hogy itt van és beszélgetünk. Még ha túl sok időt is töltünk a gyengélkedőn, még ha túl sok zűr is kering még a fejünk felett, ez később megváltozhat, és mi tudom, hogy meg tudjuk ezt együtt változtatni. Ezért is van az, hogy együtt sokkal jobbak vagyunk. Ez a múltkori órára készülésen is kiderült, pedig akkor aztán még csak éppen hogy nem martuk meg egymást. Imádom, amikor minden mondandómra elvörösödik. De hiszen hasonlóan teszek én is! Észre veszem, de szóra már nem méltatom, hiszen mindketten kis furcsák vagyunk a magunk módján. Elsőre próbálkozunk, elsőre vágtunk neki a nagy döntéseknek, a kapcsolatok és a járás rejtelmeinek, és én pedig egy igen romantikus személy vagyok, aki nem is tudja és nem is akarja valójában magában tartani az apró kedveskedést, bókokat. Remélem, ez Rose-nak is jól esik de a nagy szája miatt, biztos vagyok benne, hogy elmondaná, ha nem így lenne. Ezért nyugodt vagyok egyelőre. - Rendben. De azért még nem tettél le a nagy kviddicses jövőmről sem, ugye? - Kérdezem kicsit vicceskedve, látszik, hogy kezd visszatérni belém az erő és a modor. A múltkori gyengélkedős eset után persze megvan az esélye annak, hogy már nem akar velem foglalkozni, de én még mindig szívesen tölteném vele az időt a seprűn is. A sikerélmény, ami mindentől függetlenül elkapott, amikor ott voltam a levegőben, egész jó érzés volt. Más, mint a tanulásból nyert elismerések, de ezt talán nem is lehet összehasonlítani egymással, azt hiszem. Nem is számítottam tőle másra, mint ellenkezésre a megvédéssel kapcsolatban. Ő sokkal inkább karakán, mint én, és sokkal jobban meg tudja védeni magát, ki tud állni önmagáért, de nekem is bizonyítanom kell, hogy erre képes vagyok és ebben a véleményemben már azt hiszem, nem tud változtatni ő sem. - Nem mindig akarok hülyeséget csinálni, ne aggódj, csak úgy alapjáraton. Tudod... - Forgatom meg kicsit a szemem. Jól esik, hogy viszonozza az ölelést és ezzel érzem, hogy nem haragszik rám, nem volt hülye ötlet azt tenni amit tettem. Még ha szavakban másként is fejeződik ki mindez. - Nem akarom, hogy mindig miattam kelljen aggódni meg ilyenek. Ez így nem izgi. - Tekintetem az övébe fúrom. Most már érzem, hogy nem tudjuk hová vinni tovább ezt a témát, mert egyikünk makacsabb a másiknál és nem lehet megfűzni okkal, ok nélkül sem semelyikünket. Így igyekszem kicsit váltani. - Amúgy, neked milyen napod volt?
Vendég
Szer. Júl. 15, 2020 8:05 pm
Rose & Scorpius
- Haha, nagyon vicces, tényleg! Forgatom a szemeimet hitetlenkedve. Nem igaz, hogy ebből is képes viccet csinálni... én csak meg szeretném védeni, segíteni szeretnék neki. De leginkább egyáltalán nem szeretném, ha miattam érné bármilféle hátrány vagy támadás. Nem, azt sosem bocsátanám meg magamnak... és ezt ő is nagyon jól tudja. Tudnia kell, ennyire már ismerhet, akkor is, ha még nagyon a kapcsolatunk elején járunk. Elvégre már négy éve ismerjük egymást. És ha magától nem is jött volna rá, akkor Albus biztos elmondott rólam ilyeneket neki. Nem hiszem el, hogy nem kérte ki a legjobb barátja véleményét, nem kért tanácsot. Mert persze, értem, hogy a fiúk nem olyan lelkizősek, mint mi, lányok - bár azért köztük is akadhat kivétel -, de ők sem érzelemmentesek. - Tudod jól, hogy nem vagyok a főnököd! Nem akarom megmondani, mit tegyél, vagy épp mit ne tegyél. Csak... azt szeretném, ha kicsivel kevesebbet kerüljünk a gyengélkedő közelébe. Kezdem azt hinni, hogy én vagyok rád rossz hatással, basszus! Fúrom bele tekintemet az övébe, és nagyon igyekszem komoly arcot vágni, de a kviddicses jövője emlegetésére elnevetem magam. Hihetetlen... - Mégis milyen nagy kviddicses jövőről beszélsz? Scorp... szerintem előbb meg kéne ülni a seprűn, aztán utána beszélhetünk a kviddicsről. De... egyébként meg ahhoz képest, hogy eddig alig ültél seprűn, egész jól haladsz. Ha tényleg komolyan gondolod, akkor felőlem megpróbálhatjuk újra! Már épp mondanék még valami kedveset, de ekkor közli, hogy nem akar ő mindig hülyeséget csinálni, csak alapjáraton... bennem meg bennem akad a szó. Ilyen is ritkán van, meg kell hagyni. - Nem mindig, csak alapjáraton? Mi a fene? Ha alapjáraton akarsz hülyeséget csinálni, akkor én meg alapjáraton nem is tudom, mit csinálok veled! Ha nem akarod, hogy állandóan rád kelljen vigyázni, akkor ne menj olyan helyekre, és ne csinálj olyasmit, ami miatt bajba kerülhetsz. Örülök, hogy meg szeretnél védeni, és jólesik, tényleg. De ha magánakciókba kezdesz, akkor hozod az ütőt, és az fájni fog! Fenyegetem meg játékosan egy apró mosoly kíséretében, így talán látja, hogy nem haragszom, csak féltem. Azt viszont nem kicsit. A tématerelés mestere címet szinte biztos, hogy megkapná, ha lenne ilyen... a mai napra tuti. Egy ilyen téma után csak úgy bedobja mentőkérdésnek, hogy milyen napom volt? Na jó... ez kész. - Egész jó napom volt, bár kicsit elfáradtam, de nem számít. Most az a lényeg, hogy te minél hamarabb meggyógyulj, aztán megint megpróbálkozhatunk a repkedéssel. Már persze ha készen állsz rá. Tényleg nem venném a lelkemre, ha miattam megint itt kötnénk ki. Rövid időn belül sokadjára. Úgyhogy... megígéred, hogy amíg ki nem engednek nyugton maradsz? Én pedig megígérem, hogy amint tudok bejövök meglátogatni, hogy ne unatkozz. Jó lesz így?
Széles mosollyal figyelem a reakcióját. Szeretem amikor így 'bedurcázik' kissé de persze tudja ő is biztosan, hogy amit mondtam, nem gondoltam komolyan. Persze teljesen tiszteletben tartom a kéréseit már amennyire tudom be is tartom a dolgokat. Most kicsit elszántabb vagyok mint máskor, de ez mellékes, hiszen ki tudja, meddig fog tartani. Meglátjuk. - Azelőtt is gyakori látogatója voltam ennek a helynek... - Tekintek rá, olyan aranyos, hogy így aggódik értem. Én már igazából megszoktam, hogy sok időt töltök itt, és nem is aggódom túl, általában egy éjszaka alatt megúszom az egészet, és utána mintha semmi sem történt volna, úgy folytatom a napomat. - Szóval nagyon aranyos vagy, hogy így aggódsz, de szerintem sosem fogom tudni elkerülni igazán ezt a helyet. - Vonom meg picit, óvatosan a vállam és próbálom Rose tekintetében keresni a válaszokat. - Vicceltem na! - Nevetek vele együtt a kviddicses jövő dolgon. - Mondjuk, arról nem, hogy tényleg folytatni kellene a gyakorlást. - Azt hittem egy pillanatra, hogy már teljesen lemondott rólam. Pedig nem, mert ez a mondandója végén kiderült. Az biztos, hogy a következő alkalommal, ha gyakorolni fogunk, nem vágom bele a fejszémet egy olyan nagy dologba, mint a múltkor, és igyekszem majd Rose kérésére elkerülni a gyengélkedőt. Ami tudom, hogy esélytelen lesz valamilyen szinten, de hát próba cseresznye, mit veszíthetek vele? - Csak úgy alapból mindig megtalálnak és egyszerűen nem tudom elkerülni, hogy ne kerüljek bajba... már annyiszor próbáltam! Ezért kellene ennek az egésznek az elejét venni, azzal, hogy néha fejjel megyek a falnak. - Látom rajta, hogy nem igazán tetszik neki ez az egész. Persze megértem, mert ő is félt engem, én is féltem őt, pedig kettőnk közül aztán ő a keményebb és szerintem nem túl sok esélyem van arra, hogy én is olyanná váljak mint ő ,de hát miért is ne próbálkozhatnék? Végre sikerül viszont kicsit témát is váltanom, aminek nagyon örülök, mert már igazán elég volt ezekből a nyamvadt ki véd meg kit és ki megy a falnak hogyan témákból. - Örülök neki, hogy jó napod volt. Sajnálom, hogy elrontottam ezzel. - Kellemesen elmosolyodom. - Holnap reggel már elmehetek, azt mondták, mert a Prof elég jól meggyógyított. Az orrom vérzett még amikor bejöttem. A fájdalom az meg fog maradni pár napig, de hát ez van. - Ismét kicsit elfordítom a tekintetem. Van némi kétes érzés bennem az miatt, hogy holnap vissza kell mennem a klubhelyiségbe, de talán nem fogják velem újra eljátszani ezt a dolgot azok a srácok, legalábbis most még nem. Majd egy váratlan pillanatban, de remélem addigra már kicsit felkészültebb leszek. Addig is, rátapadok Albus barátomra. - Úgyhogy ha gondolod, majd valami kellemesebb helyen is találkozhatunk. - Teszem még hozzá kicsit felszabadultabban. Örülök neki, hogy ő velem van és hogy végül is nem haragszik rám a történtek miatt.
Vendég
Kedd Júl. 28, 2020 8:25 pm
Rose & Scorpius
Nem mondom, hogy nem szeretem a szüleimet… mert hazudnék, ha ezt mondanám. Azt viszont egyáltalán nem szeretem, hogy ha olyan helyzetbe kerülök, amiben sarokba szorítva érzem magam, akkor szinte automatikusan anya stílusában reagálok. Ami pedig azt jelenti, hogy jól lecseszem az illetőt, hogy miért csinál valami akkora idiótaságot, amit nem kéne... pedig nem akarom bántani, csak féltem. Viszont azt hiszem, hogy erről még beszélnem kell anyával. Mert ez már tényleg nem állapot, hogy szegény Scorpot állandóan lecseszem.... pont ezt kellett örökölnöm anyától? Fenébe is! Pedig tudom, hogy Scorp se akar semmi rosszat, csak... csak egész egyszerűen még túl új nekünk a helyzet. Na nem az, hogy a gyengélkedőn kötünk ki. Abban sajnos már van gyakorlatunk. - Igen, volt egy ilyen sejtésem, hogy azelőtt is elég sokat voltál itt... ez egyrészt kicsit megnyugtató, másrészt viszont mégsem... mert ez nem segít azon, hogy miattam is sikerült idekerülni, legalább egyszer. De nem baj, majd segítek, együtt majdcsak elkerüljük valahogy. Mosolygok bátorítólag, mégis szomorkásan a fiúra. Ajj, annyira nem szeretem ezeket a helyzeteket, hogy az valami hihetetlen. A fejjel falnak menés ötletére csak megrázom a fejem... igaza van, de akkor is. Javítathatatlan! Meg én is, hogy ennyire meg szeretném védeni. - Naa, ne beszélj butaságokat! Ha fejjel mész a falnak, akkor megint ide fogsz kerülni... persze kivéve akkor, ha előtte megpuhítod a falat! Akkor nem. Igyekszem elvenni a dolog élét a viccelődéssel, de fogalmam sincs, mennyire sikerül a próbálkozásom. Azért még igyekszem, hátha. Szerencsére könnyedebb vizekre evezünk, és megtudom, hogy holnap már kiengedik. Ami pedig azt jelenti, hogy mégsem olyan súlyosak a sérülései, mint amilyennek látszanak. Vagy Morgan professzor jó munkát végzett. Vagy a kettő együtt. Fogalmam sincs. - Nem rontottál el semmit! És naná, tudod, hogy benne vagyok! Van valami ötleted, vagy majd kitaláljuk? Ragyognak fel a szemeim szavai hallatán. Nem tudom, van-e valami terve, esetleg egy újabb roxmortsi kirándulás van kilátásban, de... ha ez a helyzet, hát állok elébe. A múltkori is jól sikerült... jobban, mint amit gondoltam. Mondjuk nálunk sosem lehet előre látni, hogy mi is lesz a dolgok végkimenetele, úgyhogy lassan már nem is nagyon tervezek, csak ahogy esik, úgy puffan felfogással megyek bele a helyzetekbe. Végülis csak az számít, hogy együtt vagyunk... a többit pedig majd megoldjuk, bármi is kerüljön utunkba.
Igyekszem megnyugtatni és célozgatni arra, hogy nem csak miatta vagyok gyakori látogatója a gyengélkedőnek. Azelőtt is egy ilyen kis bénaság voltam, na meg ha éppen nem az, akkor mindent kipróbáltunk Albus barátommal és ezek a dolgok pedig igen mély nyomot hagytak bennünk általában. Néhányuk után még hegek és sérülések is maradtak, de hát mikor máskor próbálnánk ki magunkat ha nem most, fiatal korban? - Ne aggódj, eljön majd az az idő amikor nem kell már ennyit itt lennünk. - Jól esik ez az aggódás és az, hogy már nem csak Albus az, akire számíthatok, hanem Rose is itt van nekem. Nem is akár hogy! Az utóbbi hetekben szinte mindig a szemem előtt lebegett ez a hőn áhított kapcsolat, a lány aki már elsőben elcsavarta a fejem... és most, hogy ilyen valóságossá vált mindez és végre ennyire kiélvezhetem a közelségét, eddig nem ismert erőt érzek magamban. Talán részben ennek köszönhető, hogy ennyi butaságba keveredek bele, de talán más is közrejátszik. Nem tudhatom. - Azon nem fog múlni, Rose! Akkor megpuhítom... - Tekintetem kicsit összeráncolódik. - Ismersz olyan bűbájt, amivel meglehet? - Komolyan gondoltam ám mégis a végére egy vadalma mosoly kerül az arcomra. Jó érzés, hogy már kicsit vidámabbra terelődnek a témák, és hogy nem kell a gyengélkedős élményeimről beszámolnom. Amúgy is, nehéz volt ez a mai nap és bőven fájdalmas, de hát ilyenekre is szükségünk van, hogy az életünket kicsit más irányba helyezzük. Nekem ez most adott ismét egy löketet. Meglátjuk ugyan, meddig fog kitartani, de ha Rose a cél, akkor biztosan igen sokáig, ismerjük már ezt az elhatározottságot mindannyian. - Majd kitaláljuk. Pihentebb ésszel és fejjel. Későre jár. Nehogy megbüntessenek, amiért ilyen sokáig kimaradtál... - Simítom meg a karját, miközben elbúcsúzom tőle. Tudom, hogy ha kialszom magam, holnapra már kutya bajom nem lesz, hiszen Morgan prof alapos volt és csak felületi sérülések maradtak. Így ha a lány elment, utána egyből egy kényelmesebb pozícióba fekszek el és nagyjából tíz percembe sem telik, hogy elaludtak.
Egy törött borda, egy eltörött orr, véraláfutások mindenhol. De megérte. Még mindig úgy gondolom, hogy megérte, hiszen kiálltam magamért és kiálltam Rose-ért is. Talán most legelőször sikerült ilyesmit csinálnom. Azelőtt inkább csak sietősebbre vettem volna a lépéseimet, hiszen tudom jól, hogy a klubhelyiségben vagy egy zsúfoltságik tele lévő helyen nem bántanának. Az évek alatt sajnos sikerült ezt kitapasztalnom, de tudtam, hogy nem fog mindig így menni, tudtam, hogy majd eljön az idő, amikor ki kell állnom magamért... és most éreztem ezt az erőt. Igaz, megvédeni nem tudtam magam, de mentségemre kell szóljon, hogy most hárman voltak ellenem! Biztosan, egy vs egyben sikerült volna lenyomnom a szekálót, annyira azért képzett vagyok, de elgondolkodtató ezek után, hogy részt kellene venni egy párbajszakkörön vagy valami hasonló elfoglaltságot keresni, ami önvédelmi célú és fejlesztő... hiszen egyszer még kicsinálnak ezzel a bántalmazással. 
