neighbor's fridge

A reggel nehéz, nem csak most, általában mindig az, csak néha jobban viselem, máskor meg kevésbé. De csak rám kell nézni, nem vagyok olyan személy, aki reggel alkalmas bármire is. Őszintén szólva néha még az is nagy teljesítmény, hogy kinyitom a szemeimet, bár ha erről Napóleont kérdeznénk meg, biztos az lenne a véleménye, hogy sose adok neki időben kaját. Hé, nem tehetek arról, hogy állandóan éhes az a dög. Szóval így állunk.
Lerúgom a paplant, kinyitom a szemeimet - vagy épp fordítva - és nekiveselkedem annak, hogy elindítsam a napot. Addig nem is okoz különösebb problémát a vasárnap reggel - dél, oké tényleg későn adok kaját a macskának -, míg nem szembesülök azzal, hogy a kávém elengedhetetlen komponense hiányzik itthonról. A tej. Cukor nélkül sem tudom meginni, de tej nélkül meg sem próbálkozom vele. Csalódottan könyökölök le a konyhapultra, míg képzeletben elmorzsolok egy könnycseppet és legalább valami harapnivaló után nézek a hűtőben. A kifli viszont baromi száraz, úgyhogy a morzsákat köpködve landol kis ívben egyenesen a kukában. Fogalmam sincs hogy csúszott így félre a bevásárlás, aztán rájövök. A pizzaesték és a múltkori sushi-kavalkád fájdalmas perceket okozott a pénztárcámnak és a gyakornoki munkámért a Prófétában nem fizetnek olyan jól, hogy bírjam az ínyenc kiadásokat. Oké, egyszerűen fogalmazva le vagyok égve. De nem esek pánikba. Emlékszem, hogy a héten feltöltöttem Dash hűtőjét - csak a szokásosan, mert ha nincs a torkán lenyomva a szendvics egyébként magától nehezen jut eszébe, hogy ennie is kellene  - ez pedig most kifejezetten kapóra is jön.
Köntösbe bújva, mamuszban vágok neki annak a három méteres szakasznak a folyosón, ami elválasztja az ő lakását az enyémtől, hogy az ajtaja előtt állva felverhessem őt a nap kellős közepén.
- Daaaaash! - nyújtom el a nevét dörömbölés közben. Nem vagyok szívbajos, nem zavar, ha két ajtóval odébb is hallják, hogy a szomszédomat zaklatom. Vagyis csak zaklatnám, mert nagyon úgy tűnik, hogy nincs itthon. Ez sem tántorít el, visszacsoszogok az előszobámba, kitúrom a saját lakáskulcsom mellől az övét - mert nekem olyanom is van! - és már szedem is a lábam visszafelé. Kulcs a zárban, kattan egyet, én pedig már bent is vagyok.
- Hahó! - szólok be először is, még mielőtt tényleg azt mondhatná, hogy zaklatom őt vagy betörőnek nézne és... Na jó, a betörőknek nincs kulcsuk. - Akkor beengedem magam.. - rántok vállat, becsukom az ajtót és nemes egyszerűséggel úgy teszek, mintha csak a saját lakásomban mászkálnék. Nagyságrendileg alig különböznek, a járást meg már ismerem nála. Kulcsos szomszédság előnye.
Elképedve nézem a sok levelet, ezek tényleg hétvégén se hagyják békén őket? És most mit kapott? Megint bugyit? Na az azért nálam is kiverte a biztosítékot... Most viszont nem állok meg nézegetni a postáját, inkább a hűtőszekrény felé veszem az irányt, de a nap második csalódása ér. Tejesüveg a pulton.. Ne már, nem olyan nagy kunszt visszatenni a hűtőbe. Két mozdulat.. A szagából ítélve sikeresen - értsd: jó messziről - megállapítom, hogy mehet is a lefolyóba. Leöblítem egy kis vízzel is. Aztán úgy érzem, hogy ha már bevásároltam neki, megengedhetem magamnak, hogy egyek is a frigójából. Hát, valahogy így történik, hogy félig be is mászok megnézni, vajon van-e még valami ehető ebben a lakásban vagy hivatalosan is éhen maradok... Nem, macskakaját nem fogok enni...
Na de hová tűnt innen a sok kaja?!

A napjaim elég rendesen kezdenek összefolyni, mióta beszéltem Rosieval, ami enyhén szólva is rosszul sikerült. Semmit nem sikerült elérnem az egésszel, pusztán csak azt, hogy rá kellett jönnöm, hogy ő már nem az a lány, akibe régen beleszerettem, és nagyon rossz irányba változott. Sok érzés kavarog bennem: bűntudat, harag, elkeseredettség, és ez csak pár olyan, ami benne van a katyvaszban, azt viszont mindenképp állíthatom, hogy nem most élem a legjobb napjaimat. Próbálom fenntartani a szokásos látszatot, azt, hogy mindenki számíthat rám, ha valami gondja, vagy baja van, de egyre nehezebben megy, pláne a családom előtt, akik elég jól ismernek már. Ezért úgy döntöttem, hogy most egy kicsit kivonom magam a forgalomból, és bezárkózom a lakásomba, hogy kicsit sajnáljam saját magam, abban bízva, hogy ezzel a lépéssel hamarabb sikerül majd túllendülnöm egy kezdődő depresszión, ami sosem volt jellemző rám. Semmi mást nem csinálok, csak ülök a szobámban, és iszok, mint egy gödény, vagy alszok. Néha előkerül a gitárom, és szerzek pár új dalt, de az idő nagy részében továbbra is inkább az ivásé a főszerep, akármennyire is tudom, hogy borzasztóan szánalmasan viselkedem.

Talán ez lehet a második, vagy harmadik nap, hogy ennyire elzárkóztam, nem tudnám pontosan megmondani, mert az idő egybefolyik, és a sok alkoholnak köszönhetően nehéz követnem az idő múlását. Nem tudom azt sem, hogy hajnalban mikor sikerült annyira kiütni magam, hogy elaludjak, de most mikor a dörömbölés fájóan feszíti szét még jobban a másnapos fejemet, nyögve fordulok a másik oldalamra és húzom a párnát a fejemre, de a zajok csak nem akarnak megszűnni. Nem túl lelkesen, de feltápászkodom az ágyról, és kitámolygok a konyhába, követve a zajokat, ahol hamar felfedezem Mavist. Az ajtófélfának támaszkodva figyelem az ügyködését, miközben a fejfájásomat enyhítendő masszírozom a homlokomat, nem igazán törődve azzal, hogy milyen szörnyű látványt nyújthatok, másnaposan, és egy szál pizsama nadrágban, kócosan össze-vissza álló hajjal.
- Az én hűtőmet feltöltötted, de a sajátodat elfelejtetted? - Kérdezem tőle nagy nehezen elszakadva a támasztékomtól  és félvakon a fejfájástól egy pálcaintéssel felteszek főni egy adag kávét.
- Buttercup, hol tartom a fájdalomcsillapítókat? - Kérdezem tőle, miközben egyből két bögrét is előhívok a szekrényből, némán is meghívva őt egy kávéra. Az, hogy pontosan ilyen egyszerűen tudnám magamhoz hívni a fájdalomcsillapítót, amit annyira keresek a fejfájásomra, az egyáltalán nem jut eszembe, nagyon látszik, hogy félig még alszok és a másnaposság sem nagyon segít a gondolkodásban.  

Beengedni magam a szomszéd lakásába elég nagy lutri lenne, ha nem tudnám, hogy a macskámat is mindig épségben visszaszolgáltatja, szóval annyira rossz ember nem lehet. Nem mellesleg még kulcsom is van hozzá, úgyhogy ez végképp nem minősül betörésnek. És tejtolvajlásnak sem. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal a fejemben lépem át a küszöböt, és már otthonosan mozgok a terepen. Nem hiába, pakoltam már el néhány dolgot a konyhájában. Bár nem tudom milyen indíttatásból vettem neki mondjuk lisztet és olajat. Valószínűleg elég lett volna teleplakátolnom a hűtőjét különféle gyorséttermek szórólapjaival. Azért talán még hálás is lenne a nyavalyás.
A karcos hang pillanatok alatt megrémít, de olyan szinten, hogy ijedtemben ugrok is egy nagyot és hangos robajjal verem be a fejem a hűtő belsejébe. Oké, ez a kávé előtt és után se hiányzott a napomból.
- Merlinre, te itthon vagy!  - kapok a szívemhez, rögtön azután, hogy megvakartam a fejemet, amit tényleg rendesen, miközben valami ehető után kutattam. Kevés sikerrel. Ha tudom ezt, nem túráztatom magam feleslegesen se tejért, se másért nála. És persze eszemben sincs beengedni magam, mert az olyan fura lenne. De megnyugodhat a macskámat nem hoztam magammal, bár ő sem szokott engedélyt kérni, ha át akar jönni. Oké, ez patthelyzet. Mégsem akad ki, jobban le van foglalva azzal, hogy leplezze a nyúzottságát.
- Nem felejtettem el, szánt szándékkal nem vettem tejet, hogy lophassak tőled.. - forgatom meg a szemeimet. Mégis mit gondol?
- Mi vagyok én, a titkárnőd?  - vonom fel a szemöldökömet, hirtelenjében annyira meglepődöm a kérdésen. Ezt komolyan nekem szánta? És nekem komolyan tudnom kellene? Na jó, ebben van valami, máskülönben biztosan valami lejárt halom lenne nála és a Mungóban kötött volna ki. Szóval belátom, hogy kettőnk közül valóban én lehetek ennek a tudója, de azért el kell gondolkoznom rajta.
- A fürdőszobaszekrényben nézted? - kérdezem, mintha csak tippelnék és nagyon remélem, hogy jól tippelek, mert ha mégsem, akkor végig kell túrnom az összes létező fiókját. Mi van, ha elpakolta valahová, csak pont annyira emlékszik rá, mint arra, hogy milyen nap volt tegnap?
- Durva volt a buli? - nézek végig rajta. Sosem volt rossz pasi, de nem is nézett rám úgy, mintha... Szóval nem kellene zavartatnom magam, amiért mindketten lengén öltöztünk. Amiatt már annál inkább, hogy rajtakapott, amint épp seggel kifelé lógok a hűtőjében.

Be kell vallanom, még egy darabig azért elviselném, hogy szemezzek a formás kis fenekével, de még ehhez is túl másnapos vagyok, ami azért nagy szó. Igaz, hogy mindig is Rosieba voltam szerelmes, de vak nem vagyok, és csak észreveszem a szép idomú nőket, Mae, pedig kifejezetten ebbe a kategóriába tartozik és ezt kár is lenne tagadni.
-Vigyázz. - Figyelmeztetem, természetesen már csak akkor, mikor megtörténik a baj, és már beverte a fejét.
-Miért ne lennék itthon? - A kérdésem már inkább költői, hiszen ő nem tudhatja, hogy mennyire maga alá temetett a depresszió, mióta beszéltem Rosieval, aki továbbra is a bátyám menyasszonya maradt, amit még mindig nem tudok ép ésszel feldolgozni.
-Amúgy nem igazán van itthon semmi… - Vallom be egy bűnbánó mosoly kíséretében.
- De ha gondolod, akkor meghívlak egy pizzára, vagy ilyesmi. - Ajánlom fel neki.
- Persze csak akkor, ha nem valami előkelőbb kaját akarsz enni, mert felőlem… abban is benne vagyok. - Magyarázok tovább, de nehéz koncentrálni, mikor így szét akar szakadni a fejem.

-Akarsz az lenni? - Villantok felé egy vigyort, már-már idézve a régi, nem másnapos önmagamat, de ahhoz, hogy rendesen összeszedjem magam, ahhoz tényleg kelleni fog az a fájdalomcsillapító-kávé kombó.
-Nem, egyből a motoszkálást jöttem megnézni, hátha megint a macskád garázdálkodik a konyhámban. De csak téged találtalak a szép kis barackjaiddal kilógni a hűtőmből. El kell ismernem, hogy erre azért jobb felkelni, mint a szőrgombócra. - Mondom halkan nevetve, miközben eltűnők egy pillanatra, hogy megnézzem a fürdőszobában a gyógyszert. Diadalittas mosollyal térek vissza a fájdalomcsillapítót lebegtetve, amiből egyből kettőt be is veszek, bízva abban, hogy ez hamar segíteni fog a másnaposságnak az elmulasztásában.
-Mondhatjuk úgy is. Alaposan megismerkedtem a jelenlegi két legjobb barátommal. - Bólogatok. A kávé szerencsére időközben lefőtt, így a saját bögrémet megszerezve, feketén be is tolok belőle jó pár kortyot, ami azért segít abban hogy már emberi gondolataim legyenek. Közben az övét is elkészítem úgy, ahogy szereti, mert már ismerem ennyire, és felé csúsztatom az ő bögréjét is, amin a “Best f*cking neighbor ever” felirat virít.
- Whiskyvel és a sörrel. Biztos ismered őket, tök jó arcok. - Folytatom közben a gondolatmenetemet.

Be kell látnom, hogy ez a fejbekólintás képes volt hamarabb felébreszteni, mint azt a kávétól vártam, de a mellékhatásait tekintve inkább nem rendszeresíteném a napomba, köszönöm szépen.
- Későn szóltál... - nézek rá vádlón, pedig a legnagyobb bűn, amit elkövetett ellenem az az, hogy itthon van. Ezt pedig csak nem róhatom fel neki, elvégre ez az ő háza és én vetemedtem arra, hogy bekukkantsak a hűtőbe. Ami egyébként tök üres, szóval elkönyvelhetem haladásnak tulajdonképpen, hogy nem kell mindig emlékeztetni, hogy egyen. Vagy hogy a penészes cuccokat ugyan emelje már át a kukába. Persze még így is vannak érdekességek, de nem szabad rádönteni az ajtót az érzékeny zenész lelkére, mert még a végén túllőnék a célon és egyszer megnyúzva találnám a macskámat, vagy ilyesmi..
- Feltételeztem, hogy nem vagy itthon, mivel nem engedtél be és szegény szomszédnak is hamarabb feltűnt, hogy téged kereslek, mint neked... - teszem hozzá mintegy magyarázatként, hogy miért lógok seggel kifelé a hűtőjében. Nem, nem ott kerestem Dasht.. Ő eddig még nem kezdett el dominicosan viselkedni, ergó nem próbál meg úgy tenni, mintha teljesen felszívódott volna. Mondjuk ő is rosszul teszi, ha hisz benne, hogy ez valaha bevált ellenem. Ugyan már...
- Hát ha már ilyen lelkesen meginvitáltál regg.. ebédre... - rántok vállat, magamban pedig a levegőbe bokszolok, mert ez egyértelműen ingyen kaját jelent. Ki nem örül az ingyen kajának? - Legyen.. Igazából engem már a bundáskenyérrel is boldoggá lehet tenni, úgyhogy... Azt hiszem nincsenek nagy elvárásaim.. - ráncolom össze a szemöldökömet, miközben hangosan gondolkozom. Valóban nincs túl sok elvárásom, egyedül magammal szemben vagyok rettentő kritikus, főleg ha munkaügyről van szó. Mégsem tudtam még vadászni magamnak egyetlen épkézláb pasast sem. És erre itt áll velem szemben Dashiell, akinek bezzeg még a reggeli fejfájás is baromi jól áll. Az élet igazságtalan.
- Nincs elég pénzed, hogy megfizess, Winters... - szólok utána, ahogy eltűnik a fürdő felé fájdalomcsillapítót keresve. Pedig voltaképp elég jó titkárnő válna belőlem, igazából már most azt csinálom, csak nem fizet érte senki. -  Remélem kiélvezted a ritka pillanatot, hogy büntetlenül bámulhatod a barackjaimat.. Napóleon maximum a szőnyegre csinált volna. Az is meglepetés lett volna mondjuk, csak kevésbé dobott volna fel. Legyél hálás. Szívesen.. - folytatom a gondolatmenetet egy fokkal hangosabban, a végére pedig újra lehalkul a hangom, mert időközben újra látom felbukkanni őt. Megsüketíteni ugyan nem akarom.
- Erről mindig az jut eszembe, hogy imádsz.. Sőt, lefogadom, hogy a szobád sarkában van egy titkos Mavis-oltár, hogy bálványozni tudj, amiért még nem hagytalak éhen veszni... - veszem el a bögrét és méregetem egy darabig. Nincs tej. A picsába, hogy nincs tej. Helyette mellé lépek, s bár már tett a kávéba cukrot, beleborítok még egy keveset, csak hogy biztos pocsék legyen. Legalább valami hasonlót fogok érezni, mint az ő másnapja.
- És mondd csak, egyedül barátkoztál velük vagy... - pillantok el mellette jelentőségteljesen a hálószoba felé. Merlinre mondom, nem kívánok semmiféle kellemetlen szituációba bonyolódni így hajnalok hajnalán, ha kiszambázik a szobájából egy pucér csaj vagy ilyesmi. Nehezen magyaráznám ki, hogy én a szomszéd vagyok, aki köntösben jön kávézni.. Pedig ez teljesen normális. Az már mondjuk kevésbé, hogy a barackjaimmal ordibálom tele a lakását, amire még a holtak is felébredtek volna. Merlinkém, jó volna, ha nem most sétálna szembe az új Mrs. Winters.

Igyekszem nem hangosan felkuncogni a szemrehányó tekintete láttán helyette csak elfojtom az egyre jobban kikívánkozó vigyoromat, és helyette igyekszek nagyon bűnbánó arcot vágni. Csak kár, hogy ez a fajta színjáték sosem volt az erősségem.
- Jaj, nagyon sajnálom. Kérsz rá gyógypuszit? -  Kérdezem igyekezve fenntartani az együttérző hangot és még közelebb is araszolok hozzá, csücsörítve az ajkaimat, bár nehezemre esik, hogy ne röhögjem el magam, főleg mert képzelem milyen csodás látványt nyújthatok, csücsörítve, hulla másnaposan. Igazából nem számít, szerintem ő már látott ennél sokkal rosszabb állapotban is, még annak ellenére is, hogy most tényleg aztán a legrosszabb napjaimat élem.
- Ki voltam ütve teljesen. - Vallom be, kicsit zavartan beletúrva az össze-vissza álló hajamba, ami ettől a mozdulattól csak még kócosabb lesz.
- Már korábban is hallottam hogy megy valami cirkusz az ajtó előtt, de kellett némi idő mire össze tudtam magam szedni annyira, hogy kikecmeregjek az ágyból. - A tegnap estéből se emlékszek sok mindenre…

-Na szuper, akkor egy pizza rendel. A szokásos jó lesz? - Kérdezem kis mosollyal, miközben már kapom is elő a telefonomat, hogy kiválasszam a szokásos pizzát. Már csak a kaja említésétől is kezd korogni a gyomrom, pedig még be se vettem a gyógyszert. Még szerencse, hogy én a macskajajt főleg a fejfájással megúszom és a hányinger és a hányás el szokott kerülni, a rókázás csak akkor kerül elő, ha már-már alkoholmérgezésem van. Mondjuk tény és való, hogy elég közel kerültem hozzá… de mindegy is, a lényeg, hogy most akár egy unikornist is simán képes lennék megenni.
- Gondolod, hogy nincs? A turné után szép kis summa ütötte a markunkat, és még jó pár koncert van betervezve. - Magyarázom a fürdőszobából, ahol szerencsésen előkerítem a fájdalomcsillapítót, majd vissza is térek hozzá a konyhába.
- Ritka pillanat lenne? Azt hittem, hogy bármikor büntetlenül bámulhatom a fenekedet. - Jegyzem meg vigyorogva.
- De ez valóban sokkal jobb így, Napóleon nem biztos hogy túlságosan örült volna, ha seggbe rúgom. Szóval ja, köszi. - Mondom nevetve. A gyógyszer és a kávé szép lassan, de kezdi kifejteni a hatását, és ez egyből látszik is rajtam, mert sokkal élénkebb vagyok, mint az elmúlt percekben.
- Hát téged lehet nem imádni? - Kérdezem kicsit kitárva a karjaimat teátrálisan.
- Figyelj, lehet, hogy van. Csak most a sok üvegtől nem látszik. - Vonogatom a vállam továbbra is fülig érő vigyorral.

- Ó, ne aggódj, egyedül vagyok. - Ezt a mondatot nem is mondhattam volna ennél nyomorultabbul.
- Már szinte nem is tudom mióta nem szexeltem senkivel… Ja, de, 13 hónapja, 8 napja és körülbelül… - Az órámra pillantok - ...3 órája.  De még az is lehet, hogy tévedek. - Mondom ezt már keserű nevetéssel.
- Mert nekem kell olyan idiótának lenni, hogy cölibátust fogadok a szerelem nevében, aztán meg kiderül, hogy a szerelmem baszik rám és össze fog házasodni a bátyámmal. Yaaaay, az élet csodás… talán mégsem kávét kellene innom, hanem visszatérnem a whiskyhez. Az legalább mindig ott van ha szükségem van rá. - De végül mégsem megyek vissza, hogy újabb ivászatba kezdjek helyette csak feketén lehúzom a kávét.
- Bocs, igazából ma nagyon nem vagyok jó társaság. Sőt, nem tudom hogy valaha leszek még jó társaság. - Mondom komoran sóhajtva.  

Ha pillantással ölni lehetne, nem kizárt, hogy párszor már megpróbáltam volna kitekerni a nyakát.
- Pofon ne vágjalak, Winters… - vágok egy grimaszt. Na nem mintha ilyen taszító lenne a csókjának a gondolata. Még reggel se. Félpucéran se. Ne gondolj ilyeneket, Mavis. De legfőképp ne vágj már olyan képet, mintha akarnád… Te jóég..
- Látom, még mindig nem sikerült rendesen magadhoz térned..  – jegyzem meg ártatlannak szánt pimasz mosollyal az arcomon. Ha most zavarban érzi magát emiatt, el kell gondolkoznom azon, hogy kicserélték őt. Ellopták az ufók vagy valami. Dash sosem volt szemérmes fajta.
- Cirkusz?  – emelem rá újra a tekintetem. Vagy el se eresztettem a pillantásommal? Meglehet. De azért ez fájt.. – Cirkusz? – kérdezem újra, immár műhisztit imitálva. – Csak próbáltam bejutni a lakásodba, hogy tejet lopjak…  - forgatom meg a szemeimet, mintha mi sem lenne természetesebb ennél. Köztünk legyen szólva, nálunk ez tényleg egészen természetes. – Ami hozzáteszem nem jött össze, mert valaki elfelejtette visszatenni a hűtőbe. Akarom tudni, miért keverted a piát a tejjel? – teszem fel a költői kérdést, holott nagyon biztos vagyok benne, hogy jobb lenne tudatlanul meghalnom. Mármint nem most, hanem majd egyszer.
Nem számítottam rá, hogy itthon találom, de végülis még az is kiderül, hogy sokkal jobban járok így. Többször kellene átnindzsáznom hozzá némi pizza reményében, kár hogy az már túl feltűnő lenne. Pedig nem mondom, eléggé élvezném, ha egy félmeztelen pasas rendelgetné nekem az ebédet. Hmm.. Ja, hogy most az én válaszomat várja.
- Rád bízom, farkaséhes vagyok. Legyen rajta sok sajt és… a többi nem érdekel..  – legyintek egyet. Nem vagyok egy finnyás fajta és egészen biztos, hogy amit ő megeszik, arra én sem fogok nemet mondani. Ingyen pizzán ne nézd a feltétet. Van helyette más látnivaló… Ja hogy eltűnik a szemem elől.. Még ilyet. Nincs már hátra be kell érnem az émelyítően édes kávéval. Nem ez lesz életem legkellemesebb reggele…
- Ha megvásárolni akarsz egy nőt, az arra utal, hogy gond van a varázscerkával - jelentőségteljesen begörbítem a mutatóujjamat, szimbolizálva ezzel, hogy az ilyen alakoknak a kishaverja nem épp úgy működik ahogy kellene, vagy valami egészen más dolgot akarnak kompenzálni. Igazából azt sosem firtattam volna, hogy nincs elég pénze, nem is nagyon érdekel. Egy pirítós is lehet flancos reggeli. A csóró akadémista meg ne nagyon válogasson ugyebár..
- Ez nem az a műsor.. És én nem vagyok a kis rajongód, aki cici- meg popsiautogramot kér és a bugyiját a nyakadba akasztja. Vagy elküldi neked postán..  – teszek félreérthetetlen célzást az egyik legutóbbi esetre, amiről természetesen futtában beszámolt. Nem értem az ilyen nőket, totál elmebajos ez az egész. Mire fel ez a nagy hiszti?!
- Napóleon is üdvözöl téged – teszem hozzá még szűkszavúan. Ha érti, érti…
- Még mindig nem akarsz elgondolkodni egy bejárónőn?! Mármint nyilván nem rajtam, én csak jófej vagyok, de ha esetleg nőt hoznál a házhoz, lefogadom, hogy két perc sem telne bele és szedegetné az üres üvegeket meg a széthagyott gönceidet a ki tudja honnan.. – forgatom meg a szemeimet. Oké, engem nem zavar a trehánysága, meg az sem, hogy nem titkolja mennyit iszik mostanában, de ez akkor sem a legjobb… Vagy már van is itt nő? Egy rövid pillanatra én is zavarba jövök és egészen a válaszáig kémlelem a szoba ajtaját, hátha ott fog felbukkanni valami vörös démon, akivel éjjel tornázott. Nem tehetek róla, hogy hatalmas megkönnyebbült sóhaj szakad fel a mellkasomból és a szívemre tett kézzel adom ki magamból a hirtelen pánikroham kezdeményét. Megéltem már sok ciki dolgot, de ezt nem szeretném magam mögött tudni.
- Te.. 13 hónapja..  – próbálom feldolgozni az elhangzottakat, de olyan abszurdnak tűnik az egész, hogy eszem ágában sincs komolyan venni. Mégis melyik épeszű venné komolyan, hogy egy félisten kinézetű frontember türtőzteti magát, hogy egyáltalán képes rá, hogy egyáltalán megfordult ilyesmi a fejében.. Vagy bármelyik férfinak a fejében.. Oké, Dom kivétel, mint mindig, de most Dashről van szó. Talán még a szám is nyitva felejtem egy pillanatra, úgy szíven üt ez az egész. Most hessegethetem el a hülyébbnél hülyébb gondolataimat. Ne most, Mavis. Ne most.. – Nem tudom, hogy ez az elképzelés betegebb vagy az, hogy órára pontosan számon tartod…  - jegyzem meg fanyar hangon. Igazából mindkettő elég beteg.
- Az lehet, de a májad hamarosan nem lesz ott, mikor szükséged lenne rá. Gondoltam szólok..  – bököm meg a mellkasát az ujjam hegyével az említett testrészén. Feljebb is emelem a szemeimet, és életemben először bánom, hogy nem látok bele és nem tudom szemügyre venni, hogy tényleg ennyire összetört-e a szíve vagy megint csak a bolondját járatja velem. Amíg viszont nem tudom, addig igyekszem nem tapintatlan lenni. Magamhoz képest.
- Nem gond.. Depizhetünk együtt. Én siratom a tejemet, te meg a csajodat… De el is kotródhatok, ha nem mersz előttem sírni vagy ilyesmi..  – rántom meg a vállam. Nem tudom, hogy kell nála elképzelni ezt az egészet, nekem túl korán van a piáláshoz, de persze ez nem jelenti azt, hogy ha meglebegteti előttem az üveget, nem leszek partner a búfelejtésben. Úgyis életem legrosszabb kávéja volt.

A visszavágására hangosan nevetek, pedig a lelkem mélyén nem igazán bántam volna, ha elfogadja azt a bizonyos gyógypuszit, amit felajánlottam neki. De ha jobban belegondolunk, nekem nagyobb szükségem van rá, mint neki, főleg hogy még mindig szét akar menni a fejem.
- Nem tennéd meg. Túl jóképű vagyok ahhoz, hogy egy piros folt csúfítsa el ezt a tökéletességet, amit itt látsz. - Mutatok az arcomra, természetesen viccelődve, pontosan tudom, hogy milyen pocsékul nézhetek ki jelenleg. De azért igyekszem felvenni a legszebb, legcsábítóbb mosolyomat, csak hogy teljes legyen az összkép.
- Nem, nem igazán. - Vallom be megint nevetve.
- Régen sem vetettem meg az alkoholt, de azért mindig tudtam hol a határ, na hát mostanában olyan, mintha abszolút nem lennének határok. Még a végén alkoholista leszek. - Nevetek ezúttal kicsit keserűen, habár tudom hogy csak túl kell tennem valahogy Rosien és akkor minden visszatér a régi kerékvágásba. Amit viszont tud az ember az eszével és amit érez, az két különböző dolog, és hiába tudom, mit kellene tennem, a szívem nem nagyon akar engedelmeskedni az eszemnek. Szívás.

- Ne vedd magadra, Kitten. Akkor is cirkusznak vettem volna jelen állapotban, ha édesdeden cirógatva az arcomat próbáltál volna felkelteni. Na jó, azért lehet, hogy nem lettem volna ennyire morcos… - Gondolkozok hangosan, szintén egy pimasz kis mosollyal az ajkaimon. Arról nem is beszélve, hogy mennyi egyéb dologgal is felébreszthetett volna, de nem akarom túlfeszíteni a húrt. Legalábbis nem ebben az állapotban, most mindenképp én húznám a rövidebbet.
- Fogalmam sincs… nem is emlékszem arra, hogy miért vettem elő a tejet. Talán azért, mert Napóleon addig nyivákolt, amíg meg nem szántam, aztán később elfelejtettem eltenni. - Vonom meg a vállamat, egy picit bűnbánóan, de ez már annyira megszokott, hogy nem igazán tudom megbánni.
- Oké. Addig amíg nem beszéltünk róla, nem éreztem magam éhesnek, de most érzem, hogy ki akar lyukadni a gyomrom. - Nevetek, miközben már rendelek is meg legalább három extra nagy pizzát, minden jóval megpakolva.
- Elvileg fél óra és meg is jön. - Bólintok elégedetten az értesítést látva és már dobom is le a telefonom a pultra, hogy aztán bevonuljak a fürdőbe, hogy kicsit összeszedjem magam.

Megint nevetek, amikor visszatérek hozzá és az ujjával mutogat.
- Ó, ne aggódj, a varázscerkámmal nincs semmi gond. - Mondom jól szórakozva az egészen.
- A többiek elég gyakran vesznek amúgy nőt, a Bacchusban. Egyszer bele is kerültem egy nem túl kellemes szituációba, mikor Bash nem tudott ki fizetni egy lányt. - Az emlékre is borzongok.
- Majdnem elcsábított egy tizenöt éves lány. El tudod ezt hinni? - Kérdezem fejcsóválva.
- Pedig nem bánnám, ha kérnél ilyen autogramot. Mindkettő testrészedet szívesen elnézegetem. - Jegyzem meg egy szemtelen mosollyal, és habár egyértelműen próbálom húzni ezzel, azért ezt őszintén mondom.
- Áhh, nem. Ha olyan sikeresek leszünk, mint ahogy tervezem, akkor úgysem leszek túl sokszor itthon. Azért meg nem érdemes fizetni, hogy egy üres lakást takarítson minden héten. - Vonom meg a vállam. Meg különben is, most már nem is igazán tart engem itt semmi. Mármint…  Mavis hiányozna talán egy kicsit, na jó, nagyon, de most, hogy Rosie már nincs… egyedül a családom miatt lenne érdemes maradni.

- Igen. Ennyire meglepő? - Kérdezem nevetve az arckifejezését figyelve.
- Áh, mindkettő elég beteg, tudom én. Sokkoljalak le még jobban? - Kérdezem továbbra is kissé keserű mosollyal.
- Ha elhiszed, elhiszed, ha nem, akkor nem, de igazából eddig csak egyetlen egy lánnyal feküdtem le életem során. Ami még durvább, hogy azt is terveztem, hogy ez így marad. Gáz, mi? - Nem is nagyon szoktam hangoztatni, nem mintha eddig szóba került volna bármelyikünk magánélete ennyire behatóan.
- Az lehet. - Bólintok egyetértően, mikor megbököd. Valamiért eszembe se jut felöltözni, de nem hiszem, hogy ez kifejezetten zavarná őt, ő olyan típus, aki úgyis szól.
- Előbb együnk. Nem szeretném, ha később azt mondanád, hogy leitattalak. - Mondom vigyorogva.
- Nem szoktam sírni, nem igazán az a típus vagyok. Általában csak bambulok a nagy semmibe, vagy szörnyű, szakítós dalokat gyártok, amik tényleg szörnyűek. Meg vedelek. Amíg ki nem ütöm magam. Aztán kezdődik elölről. - Avatom be a depizés folyamatába, majd miután a pálcámmal gyorsan eltűntetek pár üveget a nappaliból, lehuppanok a kanapéra, és meglapogatom a mellettem lévő helyet.
- Gyere, Kitten. Ha nincs jobb dolgod, akkor depizzünk együtt. - Mosolygok rá.  

Kár, hogy ennyire biztos magában és kár, hogy lényegében akár egyet is tudnék vele érteni. Más kérdés, hogy nem fogok.
- Ne legyenek illúzióid, simán megtenném... - eresztek meg felé egy vigyort, bár még nekem is vannak kétségeim. Néha legszívesebben tényleg kitekerném a nyakát, sokkal kevesebb probléma lenne az életemben. Csak a szép szemeiért, meg a bugyiolvasztó mosolyáért lenne kár. Hé, az én bugyimra nyilván nincs ilyen hatással. Csak néha. Ritkán. Nagyon ritkán. Azt hiszem ez már csak ilyen, ha az ember szomszédja rocksztár és elfelejt a sok piától megcsúnyulni. Még ezt se tudja normálisan csinálni...
- Nem fogok neked szentbeszédet tartani, mert az egyébként is Dom asztala, nem venném el tőle a lehetőséget, hogy megmondja neked mennyire idióta vagy. Hiába nem ismer, hidd el megtenné.. - bólintok mielőtt még ezt is megkérdőjelezné, aztán folytatom. - De nem annyira tetszik ez az önpusztító életmód. Lefogadom, hogy többet vagy részeg, mint nem. Túl fiatal vagy ahhoz, hogy májzsugorodásban meghalj.. Hozzád egyébként is valami rocksztáros betegséget tudok elképzelni. Szifiliszt vagy ilyesmit.. - húzom el a számat. Az az opció sem lenne ínyemre való, nem díjaznám, ha hamar elpatkolna, mégiscsak jó szomszéd, akihez bármikor átjöhetek tejet lopni, ha a szükség úgy kívánja...
- Álmodban.. Mindketten tudjuk, hogy az egyetlen, aki a dorombolásával felébresztett volna, az Napóleon.. Bár ezek szerint a napokban meg is tette és sikerrel járt, mert nem vágtad hozzám a macskámat.. - persze nem fogom megköszönni. Én sem hagyom őt éhenhalni annak ellenére, hogy néha komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy mégiscsak sikerüljön neki ez a mutatvány. - Csak ezért nem sértődöm meg, hogy tej nélkül maradtam. - vonom meg végül a vállamat. Persze boldogabb nem leszek tőle, de legalább a macskámat - akit egyébként biztos vagyok benne, hogy titokban imád - nem hagyta éhesen nyávogni. És úgy tűnik eléggé megéhezett, ami azt jelenti, hogy engem sem hagy éhesen hazakullogni. Nem mintha sokat számítana az az öt egész méter, ami elválasztja a lakásainkat egymástól. Onnan is hallanám, hogyha megérkezik a pizzafutár és át tudnék jönni kikuncsorogni az egyiket. Én vagyok a világ legjobb szomszédja.
- Egészen megnyugtató, hogy... derékon alul is működőképes vagy még.. De ugye azt tudtad, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztás impotenciát okoz? - kérdezem miközben belekortyolok a kávémba. Az én szempontomból ez annyira nem fontos, de neki még jelenthet gondot, ha huszonévesen ilyen falakba ütközik. Sajnálnám a magánéletét, bár az elmondása szerint abból mostanában elég kevés van, mert a whiskey-s üveggel tölti az éjszakákat..
- Ezen valahogy nem vagyok meglepődve, meg is érdemled, amiért a Bacchusba jársz.. - forgatom meg a szemeimet. Én aztán nem vagyok se prűd, se maradi gondolkozású, de megvan a véleményem azokról a nőkről, akiket oda vet az élet. Vagy a sors. Vagy nevezd, aminek akarod. - Azért ha lecsuknak, mert kiskorúakkal kefélsz, kérlek szólj, hogy ne vegyek tejet, mert belerohad a hűtődbe.. - pislogok nagyokat, majdnem a kávémat is kiköpöm, mikor meghallom a sztorit róla meg a tizenöt éves kislányról. Még a kép is a lelki szemeim elé vándorol, pedig esküszöm nem akarom látni, hogy mit művelne a kislánnyal.. Bár, ha ez is Bacchusban történt, lehet hogy nem is annyira kislány.. Ah, fúj.
- Csak egy sima autogramot kérek, olyan képen, amin épp téped le magadról a pólót, mert azt minden rajongó kajálja. Ha tényleg befutsz és világsztár leszel, el tudom adni és gazdag leszek.. De előre szólok, hogy exkluzív interjúkat akarok készíteni veled.. Ez a szomszédi... előjogom.. - találom ki gyorsan a fogalmat. Nem vagyok benne biztos, hogy létezik ilyen, de úgyis túl másnapos ahhoz, hogy fennakadjon a részleteken. Bár őszintén szólva, egy kicsit hiányozna, ha csak párszor látnám egy évben. Már egészen megszoktam, hogy szomszédok vagyunk. Egészen összecsiszolódtunk.
- Igen, elég meglepő.. - válaszolok, pedig lefogadom, hogy csak költői kérdés volt a részéről. Kell pár másodperc, míg magamhoz is térek a sokkos állapotból, mire újra teljesen letaglóz. Ha nem nézne ilyen őszintén, komolyan megkérdőjelezném, hogy épeszű-e, amiért ilyeneket hazudik. Egészen egyszerűen nem tudom összeegyeztetni a hallottakat azzal, ami eddig bennem élt vele kapcsolatban. Végül csak megköszörülöm a torkomat és megeresztek egy mosolyt felé. - Az a gáz, hogy a csaj ezt nem értékelte.. Hülye picsák mindenhol akadnak - próbálom jobb kedvre deríteni, de ez nyilván nem elég ahhoz, hogy eltereljem a gondolatait. Meg az sem biztos, hogy elért már abba a fázisba, hogy velem együtt szidja a csajt és rövid úton kipenderít a lakásból, amiért a számra mertem venni. De a pizzát attól még behajtom.
- Ha nem tudnám, hogy nem igaz, azt feltételezném, hogy tényleg le akarsz itatni.. - nézek rá szúrós szemmel, de nem feltételezek ilyesmit. Végül csak lehuppanok mellé a kanapéra és önelégült mosoly ül ki az arcomra, ahogy meglátom, hogy egy kis noszogatásra el is kezd takarítani. Persze nem erőlteti meg magát túlzottan, de nem kell attól tartani, hogy nem lehet közlekedni a lakásban.
- Akkor mondjuk ahelyett, hogy inni kezdenél, játssz nekem valamit.. Akár szörnyű szakítós dal is lehet. Ingyen-koncert, ezért ölnének a rajongók.. - vigyorodok el, egyértelműen nem szándékozom hagyni, hogy belesüppedjen a depresszióba és aztán belefulladjon a piába és a pizzába. Meg a halom mosatlanba. - Ígérem nem nevetem ki és nem fogok sírni sem.. Na, gyerünk, ne kéresd magad. Szórakoztass, míg megjön a pizzánk.. - dőlök hátra és várom, hogy a művész úr elkápráztasson egy szál gitárral. Mondjuk, ha nagyon akarná, gitár se kellene hozzá, de ezt neki nem kell tudnia.

Még szélesebb vigyorom lesz a megjegyzésére, főleg mivel tudom, hogy ő tényleg meg tenné. Lehet, hogy néha meg is érdemelném, ezt kár lenne tagadni.
- Ó, igazából tudom, hogy megtennéd. Ha nagyon felidegesítelek. Egyébként nem csinálnál ilyet. - Mondom ezt teljes meggyőződéssel.
- Túlságosan kedvelsz hozzá és nem feltétlenül csak a két szép szememért. - Különben miért gondoskodna rólam, amikor egész egyszerűen hagyhatná, hogy éhen haljak, mert elfelejtek enni, vagy feltölteni a hűtőmet? Ilyet nem csinál az ember, ha nem kedvel valakit. Legalábbis bízom ebben, hogy ez így van, ahogy én gondolom.
- Majd túl leszek rajta. - Vonok vállat, mikor elkezdi ecsetelgetni, hogy nem túlságosan örülne, ha ez az alkoholizálás így maradna. Őszintén szólva én sem nagyon örülnék ennek, de eszemben sincs elismerni, hogy igaza van, mert akkor utána hónapokig fogom majd hallgatni, hogy “ő megmondta”.
- Ez csak egy nehezebb időszak, de majd túllépek rajta és visszatérek a szokásos kis életemhez. - Próbálom meggyőzni inkább magamat, mint őt.
- Még a végén az is lehet, hogy tényleg elkapom a szifiliszt, ha végül ez megtörténik. - Nevetek fel.
- Bár ezt azért erősen kétlem. Nem igazán vonz a gondolat, hogy végigdugjam az összes rajongómat. - Teszem azért hozzá őszintén.
- Különben is, ők csak a színpadon szereplő énemet látják, és igazából amúgy sem ismernek, az meg engem nem túlságosan izgat fel, hogy olyanra gerjednek rá, amilyennek hisznek, hogy vagyok. - Ez a másnaposság nagyon nem jó, túl őszinte vagyok. Sürgősen össze kell szednem magam.

- Ez igazán sajnálatos. Nagyon sok mindent elárul ez az életemről, hogy a legjobb, amire számíthatok reggel, egy idegesítő szőrgombóc, aki előszeretettel fekszik az arcomra, vagy karmol össze, mert nem talál elég kényelmes alvóhelynek. Mindenhol tele szoktam lenni macskaszőrrel, mire megtalálja a mellkasomon a legkényelmesebb pontot, ahol el tud helyezkedni. Meg kéne nevelned a macskádat. - Jegyzem meg csak fejcsóválva, de miközben Napóleonról beszélek, szeretetteljes arckifejezés van az arcomon. Igenis jó néha arra a szőrgombócra és a dorombolására felébredni. Akkor kevésbé érzem magam magányosnak.
- Különben megsértődnél? - Kérdezem kicsit felvonva a szemöldökömet.
- Ez azt jelentené, hogy nem töltenéd fel a hűtőmet az elkövetkezendő hetekben? - Kérdezem újra vigyorogva. Habár viccelődök ezzel, de tényleg ő az, aki segít életben maradni, főleg ebben a depresszív állapotban, amikor fel-feltölti a hűtőmet puszta jószomszédi viszonyból. Gondolom nem túlságosan örülne annak, ha egyik nap arra jönne át, hogy a hullámmal találkozik a lakásban.

- Emiatt most nem túlságosan aggódom, amúgy sem vagyok olyan hangulatban, hogy működésre bírjam. - Pillantok le egy pillanatra az említett testrészemre.
- Meg tényleg nem tervezem, hogy ez az állapot sokáig így marad. Csak kell egy kis idő, amíg kikesergem magam, aztán majd túl leszek rajta. Ahogy mondják az idő, mindent képes meggyógyítani, nem? - Kérdezem már-már reménykedve, mert jelenleg még egyáltalán nem érzem úgy, hogy erre képes lennék. De tudom, hogy ez csak egyszerűen azért van, mert még senki sem törte össze a szívemet, és jelenleg minden nagyon sötétnek és komornak látszik, de majd egyszer biztos jó lesz. Ugye?!
- Nem magam miatt szoktam a Bacchusba járni. - Emelem fel a kezeimet kicsit védekezően.
- Egyébként meg a nightclub része nagyon jó, nem feltétlenül kell a többi szolgáltatást is igénybe venni. Majd egyszer elviszlek, szerintem még te is élveznéd. - Ajánlom fel hirtelen ötlettől vezérelve.
- Nem akartam lefeküdni vele, azt hiszem csak túl sok volt az önmegtartóztatás, azért volt képes reakciókat kiváltani belőlem. - Nevetek kicsit zavartan, de ezt igyekszem elrejteni Mavis elöl.

- Ó, szóval már pólót letépő kép is kell? - Kérdezem felnevetve.
- Nem emlékszem, hogy ilyesmit csináltam volna a színpadon, de ez nem is rossz ötlet, most így belegondolva. Azt tényleg biztos sokan értékelnék. Ha kell akkor majd a tönkretett pólót is odaadom, azzal is kereshetsz majd egy vagyont, vannak nagyon fura rajongók. - Nevetek továbbra is.
- Ha az exkluzív interjúkról van szó, természetes, hogy te fogsz először eszembe jutni, ne aggódj. - Biztosítom továbbra is nagy mosollyal. Még mindig bízom benne, hogy ez a jövőkép valóra fog válni, mert most már tényleg minden célom erre korlátozódik, hogy igazán befussunk és népszerűek legyünk.

- Tudom, a testvéreim rendszeresen szívatnak vele, amikor lehetőségük adódik rá. Végül is érthető… így utólag nézve, tényleg kicsit gáz. - Túrok bele zavartan a hajamba, és egy rövid kis pillanatig kerülöm a lány tekintetét.
- Nem, igazából őt is meg tudom érteni valamilyen szinten. Végül is, itt hagytam, és a karrieremre koncentráltam, ahelyett, hogy vele lettem volna. - Mondom továbbra is kissé keserűen.
- De mindegy is, nem nagyon szeretnék többé rá gondolni, eleget gondoltam rá az elmúlt hetekben. Kár, hogy az érzéseim nem tudnak csak úgy egyik pillanatról a másikra felszívódni, akkor sokkal könnyebb dolgom lenne elengedni is, meg elfogadni is ezt az egészet. - Mondom halkan, újra kicsit vissza süppedve a depresszióba, de végül sikerül megint kicsit összeszednem magam. Nem akarom Mavis kedvét is a béka segge alá vinni. Hamar le is huppan mellém, mire halványan rámosolygok és tényleg próbálom kicsit felvinni a hangulatomat. Az határozottan segít, hogy nem vagyok egyedül, ezt el kell ismernem.
- Ingyen koncertre nem mondok nemet. De tényleg nem ér röhögni, ha meghallod, hogy milyen szörnyű dalok születnek ilyen állapotban. - Jegyzem meg neki továbbra is kis mosollyal, majd a pálcámmal magamhoz hívom a gitáromat. Kell egy pár pillanat, mire kitalálom, hogy melyiket is lenne érdemes játszani: azért most sem feltétlenül a legrosszabb művemet fogom kiválasztani, de mindenképpen olyat akarok, amit a nagyközönség előtt biztos nem játszanék le. Azok a dalok, amik itthon, a teljes magányban születtek olyan… nyersek és tele vannak érzelemmel, hogy nem feltétlenül szeretném, ha a rajongóim tisztában lennének azzal, hogy ilyen mélyre is képes vagyok süllyedni.
- Készen állsz? Elég kétségbeesett a dal, és szánalmas, úgyhogy igyekezz ne foglalkozni vele. - Mondom továbbra is zavartan, de végül némi kis hangolás után csak belekezdek.

There is a swelling storm
And I'm caught up in the middle of it all
And it takes control
Of the person that I thought I was
The boy I used to know

But there is a light
In the dark, and I feel its warmth
In my hands and my heart
Why can't I hold on?

It comes and goes in waves
It always does, always does
We watch as our young hearts fade
Into the flood, into the flood

The freedom of falling
A feeling I thought was set in stone
It slips through my fingers
I'm trying hard to let go
It comes and goes in waves
It comes and goes in waves
And carries us away
 

Elégedetten nyugtázom, hogy eléggé ismer ahhoz, hogy ne ringasson hiú ábrándokat arról, hogy nem merem felpofozni őt. Bár tény, hogy nekem is fájna megtenni. Túl hibátlan a bőre. Másrészt viszont piszkosul élvezném, hogy kiadhatom a feszültséget, de amíg nem jelentkezik önként és dalolva vagy nem idegesít fel annyira, hogy megtegyem, be kell érnem az ábrándozással.
- Na tessék.. És én még azt hittem, hogy ma nem vagy elszállva magadtól.. - jegyzem meg. Nem mintha nem lenne igaz, de nem szoktam hangoztatni, hogy mit és hogyan érzek. Ő nem igényli a nagy összeborulásokat, nekem meg tökéletesen jó így, ahogy van. Néha leóbégatom a fejét, ő meg hagyja, néha tele pakolom a hűtőjét - persze azt is hagyja. Nem mintha bármelyik opciónál érdekelne, ha esetleg nem akarja hagyni. Olyan esetekben pedig, mikor elfogy a tej, még nekem is hasznos. Lenne. Ha lenne teje.
- Ez nem így működik. Ha nem is akarsz túllenni rajta, akkor mégis mi értelme az egésznek? Legalább csinálj úgy, mint aki próbálkozik! Ahelyett, hogy itt nyüszítesz, mert fáj a fejed.. - forgatom meg a szemeimet. Oké, ennél tudnék kedvesebb is lenni, de az igazság az, hogy egy cseppet sem győzött meg ezzel a "majd túlleszek rajta" dumával. - Ha gatyába kell ráznom téged, én megteszem!  - fenyegetőzöm hevesen és teljesen komolyan gondolom. Akár minden nap átjöhetek hozzá, hogy megnézzem evett-e rendesen és hogy dugdos-e valahol alkoholt. Inkább koncertezne vagy kurvázna. Igen, még az is jobb lenne ennél, pedig én azt a világot se támogatom.
- Pedig a rajongóidat biztos vonzza a gondolat.. - teszem hozzá elgondolkodva, és inkább nem reflektálok a szifiliszes találgatására, mert nem akarom tarkón vágni. Tényleg nem akarom. Bár csodálom, hogy a legtöbb pasival ellentétben nem a szexen jár az esze. Vagy a drogon.
- Nem kell megnevelni, a macskámnak tök jó ízlése van.. - jegyzem meg mintegy mellékesen, ahogy elképzelem, hogy a mellkasa kellős közepére fészkeli magát. Az azért nem lehet olyan rossz hely, be kell vallanom. - De még mielőtt kitalálnád, az egy dolog, hogy bevásárolok neked, mert nem akarom, hogy éhenhalj vagy rácsodálkozz, hogy a hűtőben nem terem magától szendvics, de mosni nem fogok rád. Ahhoz minimum feleségül kéne venned és még az is kevés! - szögezem le, mielőtt még abba a hitbe ringatná magát, hogy felelősséget vállalok azért, hogy mindent fehér macskaszőr lep a lakásában. Na azt nem.. Napóleon jól érzi magát nála, úgyhogy akár meg is szokhatja, hogy szeret nála lebzselni. Meg vele aludni. Most már legalább tudom merre jár el hajnalban az a dög.
- Hát, még nem jött meg a pizza, úgyhogy engesztelésre várok a romlott tej miatt.. De nem, nem hanyagolnám el a hűtődet, mégis kitől lopnék akkor ezt-azt? - teszem fel a nagy kérdést, persze az indokom inkább az, hogy lehetne nála rosszabb szomszédom is, és bármennyire tagadom magam előtt, eléggé bírom őt. Mármint egy szomszédhoz képest. Már megszoktam a rigolyáit, talán ő is az enyémeket, merthogy nem volt más választása, és én nem szeretek feleslegesen dolgozni. Megdolgoztam ezért a valamire való szomszédságért.
- Pedig a férfiaknak nem kell sok és már működik is.. - ha érti, érti.. Legalábbis ez az én tapasztalatom, ami bár nem olyan széleskörű, de határozottan igaz. - Szerintem meg az összetört szívedre nem az alkohol és nem is a Bacchus a megoldás. És nem, engem tutira nem viszel oda, én nem nézem végig, ahogy mindenki körültáncol téged, hogy felszedjenek. A-a. Arról szó sem lehet.. - rázom meg a fejem határozottan. Sok mindenre vevő vagyok, de még a végén azt hinnék hogy ... Nem is tudom, mit hinnének. Nem voltam még soha ilyen helyen, azt sem tudom igazán mi fán terem, de Dash nem tud meggyőzni erről sem.
- Ezt az önmegtartóztatásos hülyeséget te találtad ki magadnak... - emlékeztetem rá, hogy csak magának köszönheti, bár talán ez nem a legjobb ötlet, tekintve, hogy épp egy köntösben vagyok, és akár félre is értheti a mondatot, úgyhogy csak azon szurkolok, hogy lépjünk tovább. Mert a végén még én is zavarva jönnék, pont úgy, ahogy ő pislant le zavartan. Látom ám! Zavarba hoztam! Még el is mosolyodok egy kicsit, bár próbálom leplezni. Oké, nincs minden veszve még, tud mosolyogni már.
- Pólót letépős meg vizes pólós.. Sőt, igazából megtaláltam a piaci rést. Azért még többpénzt kaszálnál, ha a nők maguk téphetnék le rólad a pólót.. Ilyet még úgyse csinált senki.. - rántom meg a vállam elgondolkodva, aztán végigmérem. Ez nem is lenne olyan rossz üzlet. - Egy vagyont keresek neked, látod? Tényleg neked kéne dolgoznom.. Ilyen remek ötleteim vannak, máshol ezért fizetnének ám.. Ide meg a futár is csak késve hozza a pizzát.. - nevetek, bár tény, hogy ugratom, azért tényleg várom a kaját. Még szerencse, hogy sikeresen meggyőzöm őt nem csak az interjúról, hanem másról is.
- Hé! Majd jobb lesz. Velem is szakítottak már, mégis túléltem. Bár azt nem állítom, hogy teljesen normális vagyok, de próbálkozom.. - simítom meg a karját. Úgy érzem, hogy teljesen őszinte volt, éppen nem bújik egyetlen álca mögé sem, ami egyszerre lep meg és mégis értékelem. Nem igazán van mit titkolnia, azt is tudom, hogy hol tartja az óvszert. Sőt, szerintem jobban ismerem a lakását, mint ő maga, elvégre én szoktam pakolni.
Ahogy a gitárja az ölébe repül és megbizonyosodom arról, hogy beváltja az ingyen koncertre tett ígéretét, én is elhallgatok. Hagyom, hogy ráhangolódjon, mert megígértem neki, hogy nem nem zavarom közben és nem is nevetem ki. Hogy is nevethetném ki, mikor én két pár rímet se tudok egymás után írni?! A dal pedig.. Nem csak a hangja miatt ráz ki a hideg, bár meg kell hagyni, még mindig bugyiolvasztó. A szövege teszi, ami olyan érzelmes.. Tőle még sosem hallottam ilyet. Nem illik tipikusan a banda profiljába és tényleg más. De a más nem mindig rossz. Elrévedve figyelem őt, a fájdalmát, amit belesző a sorok közé és érzem, hogy ez ő. Ez ő maga.
- Te tényleg szeretted őt.. - állapítom meg, ahogy elhallgat. Halkan szólalok csak meg, alig érthető amit mondok, de a hangom komoly. Inkább csak magamnak jegyzem meg, hogy ez nem holmi zenész műhiszti, amit tol. És segítségre szorul. De mégis hogy verhetné ki bármi a fejéből a szerelmét?!

Imádom Mavist, minden bosszantó kis allűrje ellenére, de szerintem pont ezért is vagyunk mi barátok, mert mind a ketten képesek vagyunk elviselni egymás hülyeségeit, mindenféle feltétel nélkül, ez pedig azért elég ritka. Senki más nem képes erre a családomon kívül: főleg mivel nem is engedem az emberek többségének, hogy meglássák milyen is vagyok igazán, mivel most már figyelnem kell az ilyen dolgokra, hála annak, hogy egyre híresebb lesz a banda. Nem engedhetek meg magamnak hibákat, főleg akkor nem, ha többen is felnéznek rám és példaképnek tekintenek, ez pedig… azért a testvéreimre is igaz. Ha jobban belegondolok, a családom előtt sem feltétlenül tudok lazítani, Mavis viszont olyan, aki már tényleg látott a legrosszabb állapotomban is, valamiért mégis mindig úgy dönt, hogy megjelenik, akármi is legyen az indoka erre. Ezt pedig értékelem. Nagyon is.
- Tudod, hogy én mindig el vagyok szállva magamtól, nem is értem, hogy miért gondoltad azt, hogy nem leszek ma. - Mutatok rá a tényekre vigyorogva.
- Majd egyszer úgy is elérem, hogy hangosan is elismerd, hogy igazából oda vagy értem. - Kacsintok rá játékosan, természetesen elpoénkodva a dolgot, mert még csak meg se fordul a fejemben, hogy akár tényleg lehet ebben valami.
- Igenis, túl akarok lenni rajta! - Kérem ki magamnak a feltételezést.
- És próbálkozok! - Bizonygatom, bár nem tudom, hogy mennyire tudom meggyőzni, főleg ebben az állapotban, mint amiben most vagyok.
- Már azzal tökre próbálkozok, hogy nem mentem oda a bátyámhoz és húztam be neki egyet azért, mert eljegyezte a hátam mögött. Azzal is, hogy nem ittam magam halálra, pedig eskü, hogy megfordult a fejemben. - Fintorgok, mert tudom, hogy ez nagyon nem jellemző rám, de… tény, hogy Rosienak sikerült teljesen kifordítania önmagamból.
- Nem feltétlenül szeretném megtapasztalni, hogy milyen az, amikor gatyába rázol valakit. - Vonom fel egy kicsit a szemöldökömet, felé lesve. Mavis néha ijesztő tud lenni.

- Valószínűleg. - Ismerem el, mikor szóba kerül a szex a rajongókkal.
- Az viszont alapból ellehetetleníti a dolgokat, hogy engem viszont nem vonz. - Vonok vállat.
- De lehet csak én vagyok hülyén összerakva, hogy így gondolom, biztos vagyok benne, hogy mások szívesen használnák ki azt a tényt, hogy ennyien akarnak önként az ágyukba mászni. Engem inkább taszít, nem szeretem, ha ilyen könnyen lehet valakit megszerezni, meg úgy, ha nem is ismerem az illetőt. - Vallom be.
- Persze, hogy jó ízlése van, szeret nálam lógni. Meg rajtam is. - Vigyorgok elégedetten.
- Áh, nem, már így is rengeteg dolgot teszel értem, amit nem kellene megtenned. - Mosolygok rá kivételesen mindenféle piszkálás és gúny nélkül, mert tényleg hálás vagyok ezért neki.
- Tudom ám, hogy pusztán jószívűségből teszed, hiába szereted letagadni, hogy te tudsz olyat is. - Bököm meg gyengéden az oldalát. Nem hiába kedvelem annyira.
- Egyébként simán feleségül vennélek, tök jól járnék. Te már nem feltétlenül. - Nevetek.

- Szóval, ha nem jön meg a pizza, akkor máshogy kell majd kompenzálnom a romlott tejet? - Érdeklődöm, közelebb lépve hozzá, és habár nekem nem tűnik fel, de számára lehet, hogy ez félreérthető lehet, pedig esküszöm semmilyen rossz szándékom nincs ezzel.
- Na és mit kérsz tőlem? Tudod, hogy Neked bármit. - Villantok felé egy újabb mosolyt. Már attól jobb kedvem van, hogy belépett az ajtón, ez pedig jelentősen fejlődik, ahogy telnek a percek azzal, hogy beszélgetünk és jelen van. Ez pedig már nagy előrelépésnek számít, szóval lényegében tényleg bármit megtennék neki, csak kérnie kell.
- Jah hát… biztos nálam is el lehetne érni, hogy működjön, a fizikai reakcióimat nem tudom megakadályozni. - Vonok vállat.
- De az egész amúgy is fejben dől el, ha nem akarok szexelni, akkor nem is fogok. Ennyi. - Mondom teljes meggyőződéssel.
- Persze, tudom ám, hogy nem ez a megoldás. - Ismerem el sóhajtva.
- Viszont fogalmam sincs, hogy mi más tudna segíteni, pedig utálom magam ennyire nyomorultul érezni. - Biggyesztem le az ajkaimat szomorkásan.
- Csak nem féltékeny lennél? - Kérdezem játékosan, amikor szóba kerül, hogy többen körül táncolnának.
- Pedig hidd el, csak rád figyelnék. - Nézek a szemeibe hosszan, komolyan is gondolva, amit mondok.
- Az önmegtartóztatással kapcsolatban meg igazad van, de így éreztem helyesnek. - Vonok vállat, és nem, nem tűnik fel, hogy akár célzásnak is vehettem volna a dolgot. Jelenleg nem vagyok olyan állapotban, hogy ilyen apróságok is feltűnjenek.

- Tökéletes lennél a menedzseremnek, tényleg hamar meggazdagodnék. - Nevetek fel hallva az ötleteit a pénzszerzési lehetőségekre.
- Tudom, tudom. - Mosolygok rá szomorkásan, mikor próbál felvidítani.
- Nem fogok belehalni, majd lesz más, vagy nem, az idő eldönti. - Azért jól esik, hogy ő itt van, az tagadhatatlan. Még arra is rá tud venni, hogy adjak neki magán koncertet, pedig pontosan tudom, hogy ez nem azok közé a dalok közé tartozik, amit szívesen mutatnék másoknak. Mint mindig, most is teljesen magával ragadt a zene, így azután is kell jó pár pillanat, hogy magamhoz térjek, miután már az utolsó akkordok is elhangzottak és Mavis is megszólal.
- Én mondtam. - Rakom félre a gitáromat egy nagyon halvány mosollyal.
- De majd jobb lesz. - Biztatom önmagamat. Ekkor hangzik fel a csengő, én pedig egyből kapok az alkalmon, hogy ne kelljen erről beszélnem, mert már pattanok is fel, hogy átvegyem a futártól a pizzát.
- Kaja! - Mondom erőltetett vidámsággal, mintha nem lenne egyébként is egyértelmű, majd már ülök is le mellé újra a kanapéra, hogy kinyissam az érkezett dobozt közöttünk.
- Jó étvágyat. - Mosolygok rá most már azért kicsit őszintébben.