Néha adódik úgy az életben, hogy le kell nyelni a békát és olyan cikkeket kell írnunk, amit aztán mélyen a fiókba rejtünk és soha többé nem is vesszük elő. De még a létezéséről is mélyen hallgatunk. Amikor reggel arra érek be a szerkesztőségbe, hogy kellene egy cikket írnom, interjút készítenem, na meg képeket is készítenem a város egyik legismertebb hát mondjuk ki bordélyházában, akkor egy pillanatra elgondolkoztam a dolgokon, ez nekem igazából jó? De kit érdekel a magánvélemény, amikor az ember fiai és lányai szaftos sztorikat szeretnének hallani, ha pedig egy ilyen helyről van szó, az csak annál jobb. Igazából csak arról írnék, hogy miben tesz hozzá a varázslótársadalom kultúraformálásához ez a hely, ami lássuk be, azért Angliában elég keresett. Ki gondolná, hogy igen is nagy az igény arra, hogy ez a hely üzemeljen. A szerkesztőség pedig tudja, hogy az ennyire szaftos dolgokhoz nekem van gyomrom és persze ízlésem. Üsse kő, ha utána a cikkem fog a legnagyobb népszerűségnek örvendeni a témában. Mindig is távol állt tőlem a politika és a sport, minden más kategória pedig kellően száraznak bizonyult csak úgy hasraütésre is. Ki akar főzőrovatokat, kisállat-gondozással kapcsolatos rovatokat és divatcikkeket írni, ha itt van ez a remek? Ízlésesen öltözök a helyhez, nem túl kirívóan, de nem is olyan nagyon slamposan. Igaz, a hajam, mint mindig, most is valódi madárfészek. De kit érdekel, ha a főszereplő nem én leszek? Időpontra érkezek, a részleteket már egy kora reggeli bagolyváltással letisztáztuk. Nem kérdezek semmi kompromittálót, nem kukacoskodok bele a pénzügyekbe túlságosan, nem írhatok semmi ízléstelent. Eddig világos, hisz ők is szeretnék megőrizni a hírnevüket. Aztán az első interjút sikerül is lefolytatni másfél órás faggatózással. A penna mindent feljegyzett, már csak rajtam áll, hogy ebből mégis mit fogok papírra vetni. Ez már örökre az én dokumentumom marad. Azonban még édeskevés egy jó cikkhez, ha hű statisztikával szeretném megtámogatni. Kellene még egy újabb alany, egy fiatalabb lány. Rögtön szalajtanának valakit, de senki sem szabad momentán. Kis türelmet kérnek, nekem pedig megfogalmazódik a fejemben, ideje lenne ebédszünetre mennem. Aztán mégis csak szólnak - pár perc és kapok valakit.
✧ Megjegyzés ✧ Zene ✧
Vendég
Pént. Május 15, 2020 5:48 pm
vaffanculo
Dübörögve szól a zene - jó, igazából negyedakkora hangerőn, mint este szokott, de azért még mindig hangosan - és mi meg csak próbálunk úgy mozdulni, hogy ne zavarjuk egymást. Mert persze nem elég ide ám az ösztönösség, komplett koreográfiákat kell elgyakorolni. És nem mondom, hogy annyira kimerült lennék, de lassan már pihennék egyet. Szóval amikor a Bran nevű inkább csak lótifutinak megfelelő egyén felbukkan és valamit nagyon magyaráz összeráncolt szemöldökkel figyelem a gesztikulációját. De hamarosan mi is megtudjuk, hogy mi is a probléma gyökere és mikor közlik, hogy nekem kéne mennem hatalmas vehemenciával mászok le a színpadról, hogy csípőre tett kezekkel álljak meg Bran előtt. - Már pedig hidd el drágaságom, hogy én cseszettül nem megyek sehova, semmi kedvem valami hülye firkásznak bizonygatni, hogy iiiigen, persze, elmúltam már tizenhét, hát mégis hova gondoltok? Meg különben is, menjen inkább… - és az, hogy a maradékot már olaszul folytatom senkit nem érdekel, vagy hát legalábbis gondolom. Mert most eléggé felbasztak ahhoz, hogy automatikusan az anyanyelvemre váltsak. De persze senkit nem érdekel, szóval rövid úton egy ajtó előtt találom magam kőagyú Bran társaságában. Hogy komolyan mindig ő van itt, már az agyamra megy. Mérgesen fújtatok még párat, elmorogva, hogy semmi kedvem az egészhez, majd magamra rángatom a piros blúzomat (mert hát azt mondják mégis ki kéne nézni valahogy, nem?), és csak lazán megkötöm magam előtt, de még így is sok mindent szabadon hagy, amit talán nem kéne. - Na mi van, attól félsz, hogy elszaladok? Köszi, de egyedül is be tudok menni az ajtón - förmedek rá a szemeimet forgatva, ahogy kezemet a kilincsre csúsztatom. Bran erre csak morog párat - lassan kezdem azt hinni, hogy tényleg idáig terjed a kommunikációs képessége velem szemben -, mire csak felröhögök, és felrántva az ajtót belépek, hogy aztán be is csapjam magam mögött, miközben kezdem is unottan darálni a szövegem. - Hellószia, üdv itt, Bacchus Szentélyében, remélem gyorsan megleszünk az interjúval és akkor mindenki mehet a maga dolgára, és egyébként Bambi… - valahol körülbelül itt emelem fel a pillantásomat annyira, hogy szemügyre vegyem a férfi arcát, és bennem akad az összes további szó. Ó, hogy Merlin szentséges ülepe bassza meg ezt az egészet. Közelebb lépek, és kétségbeesetten felnyögve fejezem be a mondatot. - …vagyok. Na most akkor hogyan tovább? Én megfogom magam és kirohanok, hogy úgy csináljak, mintha nem is láttuk volna egymást, vagy mi legyen? - Vaffanculo.. - Lassan csóválom meg a fejem, ahogy kicsúszik a káromkodás és elhúzom a számat. Lehetséges lenne? Vajon… elképzelhető, hogy nem ismert fel? Nincs rajtam épp túl sok smink, de hátha.. hátha észrevétlen maradhatok. Elvégre nem láttuk egymást túl sokszor, lécciléécccciii, mondd azt Travers, hogy szemüveges vagy és most nem ismersz meg!
Ha egyszer valaki nekem azt mondja, hogy ebben a szakmában nem érhetnek meglepetések, akkor az téved, de nem csak, hogy téved, hanem akkor semmit nem tud a rendszerről. Laikustól sem fogadom el ezt a feltételezést, egy szakmabelitől pedig egyenesen rágalomnak tartom. Akkor ő biztosan bent mereszti a seggét az irodában és semmit nem csinál, csak monotonon szerkeszt. Vagy még azt sem, mit tudom én, titkárnősködik, esetleg ő a kávéfelelős. De egy firkász élete sohasem unalmas. Már a legelején megtanultam, hogy ha beteszem a lábam a szerkesztőségbe, úgy kell minden nap ébredjek, hogy lelkileg mindenre, szó szerint MINDENRE fel kell készüljek. Legyen az rizikós, kellemetlen, megbotránkoztató, vagy kényes téma. Bármi. És ez az, amire igazából nem lehet felkészülni. Mert a bármi túl tág fogalom ahhoz, hogy minden eshetőséget megvizsgáljunk. Mert az ember fia talán nem arra készül egy bordélyházban, hogy az egyik rokonával találkozzon. Mert most azzal mi van, ha valaki ide jár? Lelke rajta, nem én fogom felnyomni, nem én fogom megmondani, hogy mit kezdjen unalmas és szánalmas kis életével. Él a családban épp elég elborult elme, hogy lehessen mit takargatni. De nem úgy az ártatlan bárányokkal. Mert bizony amikor én, Felix Travers betettem ide a lábam, azzal az eshetőséggel nem számoltam, hogy a tulajdon unokatestvéremmel fogok idebent találkozni. És nem is akármelyik oldalon, hanem mint meginterjúvolt személy. Amikor megpillantom őt, tudom, hogy igazából nem visszakozhatom. Mert azt mondták, az egyik legjobb sztorizós alanyt kerítik nekem, aki érti is a dolgát és akivel zseniális cikket rakhatok össze. Arról nem szólt a fáma, hogy ez a valaki nem csak, hogy a tulajdon unokatestvérem lesz, de ezer százalékra kiskorú is. És nem tudom hol az a határ, mi etikus és mi nem, mi helyes és mi helytelen, mikor kell, hogy az én szám kinyíljon. Mert a legkézenfekvőbb az lenne, ha megpróbálnám lebeszélni most azonnal, nem... nem lebeszélni, elvinni innét, szólni a szüleinek. És azzal vége lenne a világának, a róla gondosan felépített képnek. Hisz annyira jól neveltnek tűnt azon a vacsorán, illedelmes, akkor szólt, ha kérdeztük, annyit is válaszolt, semmivel sem többet. - Helló... - tőlem is egy kínos köszönésre futja, ahogy elhallgat. Az ajkam harapom be, ahogy elkáromkodja magát és akaratlanul is a pergamenre vetek egy pillantást. Kezemben a döntés, mit tegyek és őszintén szólva nem érzem úgy, hogy nekem kellene ítészt játszanom. - Vaffanculo... - ismétlem el én is a megjegyzését. A penna pedig leírja. Aztán veszek egy nagy levegőt és mosolyt erőltetek az arcomra. - Nos... Bambi... mióta is tartozol ide? - talán a legkevésbé kínos kérdés, mert bizony még vannak és csak sorakoznak a tarsolyomban. - Szeretném... az itt tevékenykedők mentalitását megérteni, ki, miért, hogy csinálja, hogy ez a hely ennyire töretlenül népszerű. Te miért vagy itt? - mivel a fickó már kiment, így fölösleges lenne bemutatkoznom neki, kezet fognom vele, ezzel pedig csak jelezni szeretném, hogy én megismertem őt. Remélem nem fog nagyon összekamuzni sok mindent. - Csak a tiszta igazság, fedetlenül. Bambi, ugyebár te elég fiatal vagy, mennyi is?
✧ Megjegyzés ✧ Zene ✧
Vendég
Hétf. Aug. 17, 2020 11:50 pm
vaffanculo
Nem tudták. Nyilván senki nem tudhatta, hogy mikor Felix bemutatkozott (és minden bizonnyal a Travers név is elhangzott), akkor nem lenne jó ötlet engem ideküldeni. Mert nem mondtam. Nem teregetem ki az igazi nevemet és cserébe én sem kérdezem másokért. Akármennyire is nyitott könyv vagyok, akármennyire is sok mindent adok kiéhezett férfiaknak mégis vannak az intimitásnak olyan fokai, az énemnek olyan részei, ahova ösztönös önvédelemből nem engedek be másokat. A nevem pont egy ilyen bástya. Így tehát senki nem tudhatta, talán csak Bacchus maga, hogy ezzel nemcsak engem, de még akár az egész helyet is jó nagy szarba kavarják. Idegesen kezdem rágni a szám sarkát, majd megcsóválom a fejem. Legszívesebben rágyújtanék, és valahol nem is lenne meglepő, mert ezek után nyilván nem is süllyedhetek mélyebbre a makulátlan Travers-rokonok szemében, de mégsem teszem. Felsóhajtok és inkább fejcsóválva lépek közelebb Felixhez, lerúgva a magassarkúm, mert ha már családtag, akkor legalább ennyi kényelmet megengedhetek magamnak. - Ha jól számolok, akkor valamikor nyár elején, vagy talán közepén tettem be ide először a lábam - kezdek bele lassan, zöld tekintetemmel Felix arcát fürkészve. Meglep, hogy nem azzal kezdi, hogy azonnal takarodjak ki innen, és kiakad. Nem értem, elég nagy lehet rajta a nyomás, ha mindenképpen meg akarja csinálni ezt az interjút... - Na jó, kérsz valamit inni? Nekem ehhez szükségem lesz egy pohárra... - vonom meg a vállamat, ahogy elindulok, hogy a hűtőből keressek valami alkoholt. Mert hát izé.. én nem limonádéra gondoltam, és remélem neked sem az kell, kedves rokon. Nem csodálom, hogy az egyik legnagyobb és legjobban karbantartott helyiségbe terelték be, ahol viszont inkább iszogatni szoktak elzárt társaságok, minthogy párocskák vonuljanak ide, így elég diszkrét egy interjúhoz, ám mégis átad valamit a Bacchus atmoszférájából. - Van vodka, rum, sör, pezsgő... áh, és még egy kis gin is! - sorolom az italok egy részét, de igazából mást is adhatok, csak hosszú lenne a lista, és én meg tényleg megőrülök, ha nem kapok valamit, így gyorsan keverek magamnak egy gin-tonikot, majd az összekoccanó jégkockákat figyelve ülök le az egyik fotelbe. Ha Felix eldöntötte, hogy mit is kér, akkor nagyon szívesen kiszolgálom, de addig is inkább kortyolok egy nagyot. - Szóval ott tartottunk, hogy miért is népszerű? Te mit gondolsz? - megcsóválom a fejem, mert őszintén.. a válasz egyértelmű. Szex. Alkohol. Nők. Ezekkel mindent el lehet adni könyörgöm. Ja és mellesleg amúgy még a zene is jó. - Aki s ami nem a vágyakról szól: az a vágyakról hallgat* - adom meg a feleletet végül jóval költőibb módon, mint ahogy korábban magamban megfogalmaztam. - Mert élvezem - húzom ravasz félmosolyra az ajkamat, mielőtt újabbat kortyolnék. Ha nem Felix lenne, azt hiszem még rögtön flörtölni is kezdenék, hogy biztos csupa jót írjon a Szentélyről, de így inkább.. meghúzom magam és próbálok jókislány lenni.. vagy valami olyasmi. - Na igen, a fedetlen igazságról ezek a falak aztán tudnak beszélni. De ha ezt igazán tudni akarod, gyere vissza este - nevetek fel szemeimet forgatva, mert ez egy olyan magas labda volt, amit nem tudtam nem lecsapni. - Amúgy tizennyolc - vonom meg a vállamat egyetlen szemrebbenés nélkül közölve a hazugságot. Mindketten tudjuk, hogy kiskorú vagyok. Mindketten tudjuk, hogy ez aligha legális. Akkor mégis miért kérdezed? Zöld pillantásomat nem veszem le Felix szemeiről, igyekezve kiolvasni belőle a szándékot. Kiolvasni belőle, hogy mi lesz most? Első dolga lesz levelet írni anyámnak? A Roxfortnak? Az Alba Longának? Ugye nem áll szándékodban tönkretenni? - Egészen biztos, hogy ne keressek inkább más interjúalanyt? Valakit mondjuk, aki régebb óta van itt? Sokkal több sztorit tudna mondani... - húzom el a számat, mert hiába kényelmes, hogy leléphettem a próbáról, sokkal könnyebb lenne ott vonaglani a színpadon, mint itt ülni Felix tekintetének kereszttüzében, olyan ruhákban és helyen, amiben nyilván nem szívesen látja az unokatestvérét az ember...
*ez itt egy Fodor Ákos haiku szabadon új kontextusba helyezve
Vendég
Szer. Dec. 02, 2020 11:38 am
Felix & Nina
Néha megesik, hogy be kell vállalni a legalja munkát és be kell fáradni egy lebujba. Egy olyan lebujba, ahová igazából én sem szívesen teszem a lábam, mert beszippantom a levegőt és instant szifiliszes leszek, de üsse kavics, egy interjúra még ide is betérek. De csak egyre és remélem, hogy minőségi lesz a kiszolgálás. Gondoltam én naiv, hogy majd simán megy, fél óra alatt összerakok egy fél oldalas rovatot és már el is felejthetem a gondokat, a cikkért pedig még a főnök is kezet csókol. A dolog ott hibádzik csupán egy leheletnyit, hogy a főnök nekem soha a büdös életben nem fog kezet csókolni, másrészt pedig éppenséggel erősen zavarba hoz az alanyom. Nem tehetek róla és most becsületemre szóljon, hogy nem a hölgy látványa akasztja meg ennyire a szavam, sem az alul öltözöttsége - bár most azt kívánom, hogy bár lenne rajta több ruha -, hanem a tudat, hogy az unokatestvéremmel készítem az interjút, aki igazából még csak nem is nagykorú. Bassza meg, akkor most nekem kell a rendes unokatestvérnek lennem, aki szól az apjának vagy legyek azért rendes, mert nem szólok az apjának? Nem akarok egyik sem lenni, nem akartam ebbe a szituációba kerülni és ez rajta is tisztán látszik, hogy legszívesebben felszívódna. De most akkor tegyünk úgy, mint aki elkészíti az interjút, majd a végén foglalkozik a részletekkel, mint megbeszélem vele, hogy ilyet ő ne csináljon. Tiszta kellemetlen, főleg mert pont én nem prédikálhatok vizet, amikor bort iszok. Nem járok ugyan erre a helyre, de nem vagyok büszke arra, hogy milyen gyakran váltogatom az ágyakat, amikben reggelente felébredek egy nő mellett. Tudom, hogy meg kellene komolyodnom, de képtelen vagyok rá és épp ezért dobtam vissza apámnak is a lehetőséget, hogy egy cég irányítója legyek. Egyszerűen túl fölösleges és nagy felelősség nekem, hogy vállaljam érte minden tettemet és a végén amúgy is csak a földbe rombolnám. - A nyáron, amikor is váltani szerettél volna? Mi motivált abban, hogy itt kezdj? A légkör? A változás? A- á, dehogy célozgatok én arra, hogy nem is olyan régen még csak Angliába se tették be a lábukat és biztos vagyok benne, hogy a költözés és a környezetváltozás is eléggé fojtogatta a kisasszonyt. Bár akkor már feltételezhetném azt is, hogy nem ezen a szinten kezdte. Mégis mi motivál egy lányt arra, hogy hivatásos prosti legyen? Nem hangzik szépen és nem tudom, hogy mit művel, de semmiképp nem normális. - Egy brandy jöhet, köszi. - azért remélem, hogy nem szalad el és szökik meg az interjúról, mert én vagyok az a bizonyos firkász. - Akkor egy pohár gin-tonik nekem is megfelelő lesz. - szinte darálom a szavakat, mintha automatikusan szólna. Őszintén szólva inkább a pergament olvasom addig is át, hogy eddig mi íródott meg rá. Nagyon szeretném cenzúrázni, kellemetlen lenne, ha bármi utaló jel is rá kerülne az olvasatra. Nem egyszer vonom össze a szemöldököm és próbálom a megfelelő kérdést feltenni, hogy érdemben úgy válaszoljon, a szó szerinti idézeteit tehessem be. Az emberek szeretik az interjúalany helyébe képzelni magukat, miközben kimondják azokat a bizonyos szavakat. Azért egy pillanatra elakad a lélegzetem a válaszán. Nem szarozik, annyi szent. Most már nincs több kérdésem afelől, hogy mennyire is lehet itt bevállaló. Mert élvezi, hihetetlen... - Tény, hogy megannyi kíváncsi fantáziát vonzanak már az amúgy tabu témák, mint a szex, a mámoros, fülledt éjszakák és a köré misztifikált légkör, de nem a Bacchus az egyetlen a környéken és biztos van valami plusz benne, ami veri a konkurenciát, ugyebár. - akkor szűkítsük a kört egy kicsit, egy jó cikkhez elengedhetetlen a konkretizálás. - Este nézzelek meg? - pimasz félmosoly kúszik az arcomra. Te akartad, hogy játsszak, én csak belementem. Mellesleg most egy picit élvezem is, hogy sarokba szoríthatom, nem tagadom. - Akkor úgy tűnik a tulajdonos fontosnak tartja, hogy mindenki a maga idejében a maga helyén legyen. - avagy nem. És erről biztos, hogy fogok összegzésként tenni pár szót. Nem vagyok semmi jó elrontója, de ha valamit nem szeretek, az a gátlástalan kihasználás. A 21. században vagyunk. És ez nem az a hely, ahol csak úgy megléphetünk és eliszkolhatunk. Kortyolok egyet az italból, mielőtt folytatnám. - Bizonyára okkal magát küldték ide, Bambi. Én magam nem tudom az okát, de biztosan értékesebb, mint valamennyi régebbi itt tevékenykedő hölgy. - és ebből végképp nem engedek. Nem fogom mással befejezni az interjút, akkor sem ha pokoli kellemetlen. Attól még kettőnk közül neki sokkal de sokkal kellemetlenebb, mint nekem. Mint egy vallatóasztalnál.
