now let my body do the moving, and let my hands do the soothing

Amikor azt gondoltam, hogy csak úgy nem lehet kilógni a Roxfortból, nos… elég sokat tévedtem azt hiszem. Csak egy megbízható apa kell hozzá, aki amúgy nem is kamuzik akkorát a levélben, hogy anyádnak valami baja lett. Ezért gyorsan el is tűnhettünk a francba a mungóba és mivel csütörtökön mentünk, hát a levélben közölte apám, hogy szombaton gondoskodik arról, hogy épségben és egyben visszaérjünk az iskolába. Az igazgató pedig készséggel bólintott erre az ajánlatra. Így tényleg remek alkalom volt arra, hogy feltölthessem a készletemet, aztán pedig elmenjünk bulizni az öcsémmel. A szállás Londonban van, innen azért könnyebb megközelíteni a Mungót, mert tény, hogy apám már hoppanálhat is, de a társas hoppanálás annyira nem ment könnyen neki, így inkább választja a mugli módszerrel való megközelítést, ha rólam meg az öcsémről van szó.
Szerintem az öregem amúgy kamuzik és csak el akarja kerülni, hogy valami hülyeség következtében amputoportáljunk, szóval valószínűleg ez lehet a dologban. És hogy anyámnak mi baja lett? Csak megátkozta valami elégedetlen vevő, aki mugli könyveket akart venni és anyám hiába magyarázta neki, hogy ebben nincsenek mozgó képek, ebben a boltban nem fizethet galleonokkal… a csávó nem értette meg, szóval így anyám nyert magának legalább két hét szabadságot. Nem gondolom, hogy annyira bánja, mert folyton sírt amiatt, hogy nincs neki soha egy kis megállj, hogy ő lerobotolja a kezeit ezért a családért… hát basszus, kellett neked kettő gyereket szülni egyszerre, miért nem elégedtél meg eggyel?
Ahogy kilépek a szállás kapuján, hogy szorosan az öcsém mellett célba vegyem a kedvenc és egyetlen londoni rockkocsmát, amit ismerünk, eszembe jut, hogy lehet nem kéne. Lehet most tényleg féket kéne tenni magunkra és üldögélni a szálláson, ciccenteni egy doboz sört, aztán eldumálni mindenféle hülyeségről egész este. De ne legyenek a Madden-testvérek azok, akik, ha nem mennek el egy este szórakozni, mikor esélyük adatik rá.
- Hallod Jeez, elég szar előérzetem van ma. – sóhajtok egyet, ahogy sarok sarkot követ, mi pedig egy laza konfúziós bűbáj után máris bent vagyunk a helyen. Tökre egyszerű az élet egy ilyen tesóval, aki keni-vágja a bűbájtant. Ő csak hümmög egyet, és mire kettőt fordulok, máris nem látom magam mellett. Helyette viszont egy értesítést látok a WhatsAppon, hogy ’majd írj, ha indulunk’. Gondolom megint megtalálta azt a csajt, akivel összekeveredett a nyáron. Hogy ezek hogy találnak egymásra ennyiszer. Fasz sem tudja.
- Egy gin-tonikot légyszi. – szólok oda a pultoslányak, miközben a pálcám azért a pult alatt készenlétben, hátha megkérdezi, hogy tényleg 21, vagy hány éves. itt élek már tizenhárom éve, mégsem tudom az itteni szabályokat. Igazából nem is érdekelnek nagyon. Ahogy megkapom, ki is csengetem azt, ami jár érte és megfordulok, hogy egy szabad helyet keressek. Nincsenek annyira sokan, számtalan szabad hely van, de ahogy tekintetem körbejár, megakad egy egyedül ücsörgő lányon. Végül már majdnem ott vagyok, hogy leszarom, inkább leülök máshova, mikor a félfordulatom közepette látom, hogy két alak összeröhög és a csaj felé mutat. Ellököm magam a faltól és gyors léptekkel levágódok a lány mellé.
- Hellóka! – pillantok rá vigyorogva, majd tekintetemet arra a két tulokra függesztem, akik már az asztalunk előtt állnak. Nem tetszik nekem a helyzet, de egyelőre nem mutatom azt, hogy mi zajlik le bennem. - Kár, pedig azt hittük, ide leülhetünk. – szólal meg az egyik, mire a másik csak hevesen bólogat és mormog valamit alkoholtól örömittas mámorban. Megvillan a szemem, ahogy a két nem túl barátságos kinézetű férfira pillantok.
- Kár, de ez a hely sajnos már foglalt. – pillantok rájuk. Ha a mellettem ülő lány figyeli a kezem, látja hogy az asztal alatt pálcámat rájuk szegezem és a konfúziós bűbáj röppen ki belőle, mire a két srác ellibben. Hátra dőlök, fújtatok egy nagyobbat, majd a szívószálból kortyolok. Jóleső érzés, ahogy a gin-tonic végigszáguld a torkomon. Legszívesebben rágyújtanék, de lehet hogy azelőtt dobnának ki, mielőtt megihatnám az amúgy egyáltalán nem olcsó piámat. Lassan, de tekintetemet a mellettem ülőre emelem. - Bocs, hogy csak így idecsattantam. De nem akartam, hogy ez a kettő üljön le melléd. Ah pardon, be sem mutatkoztam. Judas vagyok. – féloldalas mosolyom ugyan arról árulkodhat, hogy nyomulok, de hangomból még az őszinte segítő szándék csendül fel. Ki tudja valójában?

Judas & Sonia

Anglia, London, buli, élet. Valahogy így párosítottam össze magamban a fogalmakat. Sokáig kellett győzködnöm anyát, hogy elengedjen legalább sétálni, míg ő költözéssel van elfoglalva. Néhány nap Londonban nem fog megártani, mielőtt leköltözünk vidékre. Mi pedig tényleg megérdemlünk egy kis szabadságot 16 évnyi aggodalmaskodás és bújtatás után. Megértem a miérteket, és Zoyával ellentétben annyira nem is neheztelek apára a döntése miatt. Azt is megtehette volna, hogy nem foglalkozik velünk, de inkább mindent megadott ahhoz, hogy anya békében tudjon minket felnevelni. Most pedig biztosan tajtékozna, ha látná, hogy úgy koptatom London utcáit, mint egy gyerek, aki először látja a világot. Nem maradok sokáig, és a kezem ügyében lesz a pálcám, meg csak a szomszéd utcába megyek, azt hiszem ilyeneket ígértem anyának, a nővérem meg csak a szemét forgatta, de egy szót sem szólt. Őt beavattam a tervembe, hogy egy kicsit felfedezem magamnak a várost, de első este még nem tudtam meggyőzni arról, hogy mozduljon ki velem.
Pedig nem akarok mást, csak egy kicsit élvezni az életet, a helyet, az embereket, megfigyelni őket, hogyan viselkednek egymással. Hogyan táncolnak igazából, én biztosan nagyon béna vagyok, sosem próbáltam még leutánozni a mozdulataikat. Néhány fiatalt jön szembe, én pedig talán egy kicsit bénán, de követem őket. Otthon sem csináltam még ilyet, ettől egy kis kémnek érzem magam, mégis jobb ötletnek tűnik, mint nevetségessé tenni magam bármilyen egyéb módon. Elég gyorsan felszívódnak egy kocsma előtt. Nem is tudom pontosan milyen hely ez, de késztetést érzek rá, hogy ide is kövessem őket. Talán még egy tételt is kipipálhatok a bakancslistámon. A várakozás nem tart sokáig, szinte már az ajtónál állok, mikor rájövök, hogy bármit is kell mutogatni, nekem olyanom biztos nincs, így gyorsan döntök, még mielőtt engem is kikap a sorból a férfi, mint a kettővel előttem álló srácot. Csak egy kézmozdulat, hogy két kint cigiző srácot egymásnak ugrasszak. Oké, egy kicsit túl nagy volt a lendület, de mentségemre szóljon, hogy nem szoktam ilyet csinálni.
- Nekem jöttél? - üt a mellkasára a srác, és már látom, hogy szorítja ökölbe a kezét, de a jelenet többi része rejtély marad, mert ahogy ellibben az ajtóból a nagydarab férfi, én kihasználom a lehetőséget és beengedem magam. Lassan megyek, mellettem elsietnek többen is, kicsit meglökik a vállamat, mintha egy kéz a derekamhoz is érne, de gyorsan eltűnik onnan. Zene, alkoholszag és jó sok furcsa ember egy helyen. Ezt sikerül megállapítanom első körben, de mégis olyan földöntúli érzés. Az első kocsmázásom. Pia nélkül, mert nem lenne jó ötlet, ha még be is rúgnék. Valahogy vissza is kell találni a szállásra.
Aztán rájövök, hogy talán többek szemét szúrja, hogy ital nélkül ücsörgök egy asztalnál és csak figyelem a helyet meg a különböző embereket és néha bele-belehallgatok egy-egy beszélgetésbe. Hé, csak kíváncsi vagyok, semmi más nincs a háttérben. De hogy egyszerre hárman is csatlakozni akarnak hozzám... Csendesen figyelem az eseményeket és remélem, hogy nem itt fognak összeverekedni, mert akkor biztos rájön valaki, hogy csak úgy belógtam ide és kipenderítenek. Vagy valami rosszabb...
- Nem csattant nagyot.. - nézek rá felvont szemöldökkel, azon gondolkodva, hogy ez mégis mit akar jelenteni. - Ja, hogy ide mellém ültél, azt szabad.. - világosodok meg hirtelen. Ennyit arról, hogy voltaképpen nem elegyedek szóba senkivel, míg kint kószálok. De ő nem akárki. Pálcája is van, az imént használta is, pedig semmi szükség nem lett volna rá.
- Helló, Judas.. - fordulok felé, közben hátradőlve figyelem a fiút. Nem tűnik sokkal idősebbnek nálam. - Ez mi volt? - pillantok rá kérdőn. Na nem azért, mert rémesen rossz iskolai teljesítmény miatt nem tudom megállapítani mi történt - a magántanulóság átka, hogy mindenből jól kell teljesíteni -, hanem mert kíváncsi vagyok a magyarázatára. De igazából örülök, hogy nem két férfi fogott közre, mert néha nehezen értetem magam meg angolul. A hangomban így is cseng némi akcentus. De ezen kívül az is feltűnhet neki, hogy én nem mutatkoztam be.

Általában nem szoktam csak úgy idegenek mellé leülni. Inkább meghúzom magam és csak olyan mellé ülök aki… áh, ez teljesen faszság, hagyjuk. Szóval igen, gyakran ülök le idegenek mellé és kezdek velük beszélgetni. Hogy miért? Szeretek ismerkedni. Annak minden formáját, de bármennyire is tűnhet nyomulásnak az előbbi akcióm, elsősorban tényleg az vezérelt, hogy az a két rosszarcú srác nehogy ideüljön a lány mellé, aki egyedül és mindenféle ital nélkül üldögél. Egyszer már végignéztem, ahogy ez a két egyed bántalmaz itt bent egy lányt – aki nyilvánvalóan nem ő volt, hanem Samantha az éppen szabadságon lévő pultos, aki csak szórakozni jött – és ezt másodszorra már nem akartam a falnak dőlve, egészen közömbös pillantások mellett végigkísérni. Nagyot kortyolok a piámból, majd lerakom az asztalra és a lány felé csúsztatom. Bár igen, nyilván idegenektől nem szokás elfogadni semmilyen italt, de én nem vagyok az a partidrogos fajta. Az inkább szánni való egyed, aki ilyenekre vetemedik. Menjen el kurvázni, azért még kevesebbet is kell fizetni, mint egy adag GHB-ért. Azt hiszem legalábbis így van.
Szeretem ezt a helyet és nem azért, mert alapból király neve van, hanem… azért mert az emberek a legtöbb esetben normálisak és nem akarnak balhét. Hangsúlyozom, hogy a legtöbb esetben. Nyaranta számtalanszor fordultunk már meg itt, apám hozott ide elsőnek, azóta pedig a legtöbb biztonsági ember már ismer minket, tudja, hogy ide bejöhetünk. A mostaninál nem ez volt a helyzet, de Merlinnek hála már saját magam is elbűvölhetem az embereket, ha éppen valamit nagyon el szeretnék érni.
Szemeim először csak felszaladnak a lány válaszára, de miután jobban odafigyelek rá és a szóhasználatára feltűnik, hogy nem helyi. Egy pont a Griffendélnek Madden, zseniális megfigyelő vagy. Kedvesen elmosolyodom, ahogy tekintetét keresem, miközben eltűröm az egyik tincset fülem mögé. - Köszönöm, ezek szerint nem fogsz akkor elüldözni. – engedek meg egy halk kuncogást magamnak mondandóm végén, majd rábökök az italra. - Igyál csak nyugodtan, ha már látom hogy nincs előtted semmi. Ebben is csak alkohol van, meg tonik, semmi más. – teszem még hozzá a végén ezúttal mindenféle kétes eredetű mosoly nélkül. Szemeimből komoly pillantásra lelhet, ha éppen odapillant. Érdekes akcentussal beszél, de semmiféleképpen sem rosszal. Egész cuki, egyébként. Én viszont nem könnyítem meg a helyzetét, hiszen amellett, hogy talán picit gyorsabban, hadarva beszélek, még el is harapom a szavak végét. Ez történik akkor, ha Ausztráliából származol és Manchesterben nősz fel. Duplán sem értenek meg téged azok, akik esetleg más országból jöttek.
- Ez a két srác, akik az előbb ide akartak ülni hozzád… nos mondhatnám úgy is, hogy nem éppen a legbarátságosabb emberek ezen a helyen. Tavaly nyáron megtörtént ugyanez, azzal a különbséggel, hogy akkor nem ültem ide. A lány, aki pedig szintén egyedül ült, eléggé kellemetlennek érezte a helyzetet. – tartok egy szünetet. Érezhetően lassítottam a beszédemen és megpróbálok jobban figyelni arra, hogy ne harapjam le a szavaim végét, a hangos zenében nem is biztos, hogy jól értené, amit mondok. Pláne úgy, hogy még az akcentusom is szörnyen szar. - Szóval igen, őt aznap este bántalmazták. Csak akkor nem léptem közbe. – vonom meg a vállam egykedvűen és kortyolok egyet italomból, aztán visszahelyezem középre, hogy ha kedve támad, igyon belőle csak nyugodtan. - De ha már így alakult, akkor nem bánod ha itt maradok? Vagy esetleg meghívhatlak valamire, kedves…? – pillantok felé, hogy megkérdezzem a nevét. Ha már társaságot nyert magának személyemben, aminek nem biztos hogy teljesen örül, mert valljuk be, a megkérdezése nélkül ültem le ide. És minden joga megvan ahhoz, hogy bizalmatlan legyen egy idegennel. Nálam is előfordult már.

Judas & Sonia

Ha odahaza Oroszországban ilyen helyre mentem volna, és ilyen emberekkel találkoztam volna, anyu első dolga lett volna, hogy megnyúz. De még apu is, pedig ő alig mutatott felénk némi érdeklődést. Megelégedett azzal, hogy a tanárok diszkréten informálták őt arról, hogy mindenben kimagaslóan teljesítünk. Komolyan, mintha lett volna más lehetőségünk, mint a legjobbat nyújtani... De ha nagyon tiltanak valamit, előbb-utóbb úgyis meg fogom csinálni. Oké, ezt így nem kötöttem egyikőjük orrára sem, de Zoyának épp eleget fejtegettem a terveimet onnantól kezdve, hogy kiderült Angliába költözünk. Mondjuk ez egy elég jó kezdet. Vagyis talán annak számít, ha már be tudtam lógni erre a helyre és nem penderítettek percek múlva sem. Bár ha nem történik semmi, biztosan unalmassá vált volna még néhány perc után. Most tekintsek megmentőként a srácra, aki becsúszott mellém?
- Nem nézek ki úgy.. - jól mondom ugye? Eszem ágában sincs elüldözni, amúgy is ez egy szabad ország. Bár egyelőre keveset tapasztaltam, mégis teljesen más, mint a megszokott környezet. Itt minden inger új és meglehetősen tetszik.
- Milyen alkohol? - nézek rá kérdő tekintettel, aztán az italát kezdem vizsgálgatni. Nem titok, hogy nem vagyok hozzászokva az italozáshoz, nem ment még el az eszem teljesen, hogy belekóstoljak valamibe, amiről nem tudom, hogy micsoda és egyébként is.. Résnyire szűkített szemmel vizsgálgatom az kékjeit, de mivel nem sok emberrel találkoztam életem során, nem mondhatom magam túl jó emberismerőnek. Tankönyvi példa alapján pedig hiába is keresném a hazugság jeleit, kénytelen vagyok a megérzéseimre hagyatkozni. Végső soron pedig még mindig boszorkány vagyok.. Beleiszom az italba, épp csak egy korty erejéig.
- Ehh, ez nem jó... Keserű... - törlöm meg a számat a kézfejemmel és visszatolom elé a poharat. Én aztán nem fogom meginni előle, ez borzalmasan rossz. Máskülönben pedig pia nélkül is épp eléggé kell koncentrálnom ahhoz, hogy megértsem mit beszél.
- Te nem akar segíteni a lánynak, de akar megvédeni engem? - kérdezem, miközben még mindig próbálom eltüntetni a keserű ízt a számból. Nem megy egykönnyen. Nem is értem, miért issza, ha ennyire rossz. Neki ez ízlik? És különben is miért mondja most el nekem, hogy hagyta, hogy bántsanak egy lányt? Bár nem vagyok teljesen biztos benne, hogy minden szavát jól értem. Ha mindenki ilyen gyorsan fog beszélni, az egyáltalán nem lesz jó hatással az angoltudásomra, ez már most teljesen biztos.
- Én nem vagyok angol, tudsz te kicsit beszélni lassabban? - hajolok közelebb, hogy legalább ezt jól értse. Nem mintha eddig gond lett volna a hallásával, csak magamból indulok ki.
- Sophie vagyok - válaszolok végül a kérdésére. Csak nem hagyja annyiban a dolgot. Ezzel pedig nem hazudok nagyot, anyu kiskoromban sokszor becézett így. - És ha te meghívni engem italra, akkor az lehet csak valami finom... - húzom el a számat, ahogy újra a poharára nézek. Ha megkérdezné, hogy mire gondolok, nem tudnék válaszolni, úgyhogy remélem, hogy jó emberre bízom magam.

let me show you the world in my eyes

néha fájdalmasan hülyének vallom magam. nem csak akkor, amikor azt gondolom, hogy az öcsémnek igaza van abban, hogy kevesebbet kéne drogozni, talán jobban odafigyelni a tanulásra, hanem akkor is, amikor azt hiszem, hogy ez a mások mellé leülök és beszélgetek velük dolog majd bejön. én ausztrál vagyok baszki, ott mindenki így csinált. tök random emberek beszélgettek egymással akár naphosszat úgy, hogy az egyik leült a másik mellé és nem jött egyből bizalmatlanság a képbe. bár ahhoz, hogy ez működjön és velem valaki egyébként egy hosszabb beszélgetést is le tudjon folytatni, két dolognak kéne megvalósulnia. egy: józannak kéne lennem, ami – mint tudjuk – az esetek kilencven százalékában nem szokott előfordulni, valamint kettő: nem kéne egy akkora fasznak lennem, akire három mérföldről már mutatnak a piros nyilak meg szólnak a szirénák, a narrátor meg mondja, hogy: „látod, ott egy hatalmas fasz, azt kerüld el, kerüld el, ismétlem: kerüld el!”. na ezek közül egy már tuti teljesült, hiszen úgy érkeztem ide, hogy egyáltalán nem ittam még semmit és csak egyetlen egy dolog történt meg: odaültem egy lány mellé, akivel tényleg az volt a szándékom, hogy csak beszélgessünk. meg az is, hogy az itteni törzsvendégek ne kezdjék ki. bármennyire is tapló baszógép akarok lenni, azzal is van két probléma: néha még nekem is vannak érzéseim, valamint undorítóan szar az, amit művelek az ágyban.
- nem, nem egyáltalán nem. – bólintok és egy kicsit hangosabb beszédre váltok, de ennek egészen egyszerű oka van: a hangfalakból zene kezd bömbölni, így nekem is jobban oda kell figyelnem arra, hogy mit mond a mellettem ülő lány. - gin. olyasmi mint a vodka, csak ennek sokkal, de sokkal finomabb az íze. vagyis nem marja a torkod, ha megiszod. és üdítővel elég finom. – esküszöm nem baszlak át, ne nézz már rám így. nem vagyok olyan fajta, aki kever valamit a piádba, aztán megerőszakol valahol. ennyire még én sem vagyok gerinctelen. ne nézz így a fejemben Flora Travers, mert te sem néznéd ki belőlem, ugye? őszintén felnevetek, amikor azt mondja a gintonicra, hogy keserű, de hát… ízlések és pofonok, én a bort alig tudom leküldeni a torkomon. bár elég sokszor iszom, de akkor is csak azért, mert nincs más. illetve a vajsört és a mézbort, ezt a kettőt rühellem és addig fürdetném a feltalálójukat királyvízben, amíg csak van belőlük egy négyzetcenti is. - vodkát ittál már? az ehhez képest még rosszabb. ez meg különböző üdítőkkel elég finom tud lenni. – ezzel lezártnak is tekintem a témát és visszaveszem az italomat, egy utolsó nagy korttyal megiszom a maradékát, majd hangos koppanással leteszem a poharat az asztalra.
- igen, mert egyszer elkövettem azt a hibát és nem tudtam volna elszámolni saját magammal, ha nem segítek most. – kérlek, ne láss mögé semmilyen rossz szándékot, kifejezetten jófejségből tettem. egyszer egy évben nekem is lehet egy jó napom, amikor nem vagyok egy nyomulós pöcs, inkább csak lassan intézem a dolgokat. és általában mindkét esetben lyukra szoktam futni, bár nem abban az értelemben, ahogy azt gondolnád. sokkal inkább olyanban, hogy a vége mindig az, hogy ’seggfej vagy madden, húzz innen’.
meglep a kérése, mert általában a kevert, egészen nehezen érthető akcentusomat a legtöbben megértik, de ám legyen, csak hogy lásd milyen jófej vagyok: - elnézést. így jó lesz? – sokkal artikuláltabban és lassabban beszélek, odafigyelve, hogy kellően hangos is legyen, meg értse is, amit mondok. - örülök Sophie. hova valósi vagy? – kérdezem, miközben már tápászkodom fel, hogy meginduljunk a pult felé. - rendben, bízd ide magad, ígérem valami finomat kapsz. – az utolsó szavaimat már az asztal mellett álldogálva intézem hozzá. kezem kinyújtom, hogy felsegítsem az asztaltól és ha elfogadja, utána nyomban el is engedem, csak a pult felé mutatok. ha odajön velem, akkor felülök a bárszékre és a mellettem lévőre mutatok. - hé Freddie, egy mojitot kérek a hölgynek. magamnak pedig még egy gintonicot. – ha megkaptuk, akkor a koktélt Sophie elé csúsztatom. a sajátomba belekortyolok, aztán a lány felé fordulok. - nem angol vagy, de akkor honnan jöttél, ha szabad kérdezni? – gyerünk judas, vedd elő a legjobb arcod, menni fog ez te köcsög! hajrá. kedves mosolyom elárulja, hogy megpróbálok nem tolakodó lenni, kérdés, hogy mennyire veszi ezt így is annak. kezeimet a pulton pihentetem és szórakozottan forgatom közötte az öngyújtómat. de rágyújtanék már egy cigire.

Judas & Sonia

Az lebeg a szemem előtt, hogy anyám biztosan kiakadna, ha most látna. Csak egyetlen szabálya volt, bár Zoya ismer a legjobban, azért anyám is tudhatja, hogy a "csak sétálok egyet a környéken" nem pont úgy alakul majd, ahogy ő azt elképzeli. Nem tehetek róla, megéreztem a szabadság ízét, vagy legalábbis annak az előszelét. Az ismeretlen pedig úgy csábít, mintha genetikailag így lenne kódolva ez bennem. De azért észnél vagyok, nem megyek messzire és végképp nem kerülök bajba vagy olyan helyzetbe, ahol a pálcámat kell használnom. A muglik előtt azért igyekszem úgy viselkedni, mint egy átlagos tinédzser. Bár az átlagos tinédzserlétről is elég kevés fogalmam van. Ha beszélgetésbe elegyedek ezzel a kedves fura sráccal, azzal csak nem lesz semmi bajom.. Megnyugtató, hogy nem az jött le neki, hogy el akarom zavarni innen. Semmi ilyesfajta szándék nincs bennem. Persze azt azért nem kötöm az orrára, hogy két kezemen meg tudom számolni, hány emberrel beszéltem életem során és ő közéjük tartozik. De gyanítom, hogy hamarosan ez a szám hirtelenjében indul majd növekedésnek és tényleg normális életünk lehet.
- Nem tudni elképzelem, hogy ez jobb lehet.. - húzom el a számat a kóstoló után. De hozzá kell szoknom, azt hiszem. Sok minden vár bepótolásra és talán egyidősek is lehetünk. Ha ő normális fiatal, akkor nekem is valahogy így kellene viselkednem. Vagy legalábbis fintor nélkül innom a gint, ahogy ő teszi. Menne is, ha nem lenne ilyen keserű.
- Igazából én nem ittam még vodkát.. - hajolok közelebb hozzá, hogy egyenesen a fülébe mondjam. Nem akarom én világgá kürtölni, hogy mi a helyzet, épp elég ciki előtte beismerni. Egy kicsit zavarba is jövök, de leginkább azért, mert hiába próbál segíteni, nem leszek tőle okosabb. Legfeljebb abban leszek biztos, hogy ha a vodka ennél rosszabb, akkor nem akarom megkóstolni sem.
- Kedves vagy, és én meg tud védeni engem. - vonok vállat. Legrosszabb esetben a varázserőmhöz nyúlnék, de szerencsére ez még nem fordul elő.
Mosollyal és apró bólintással hálálom meg, hogy teljesíti a kérésemet, mert bár eddig zavartalanul ment köztünk a kommunikáció, talán nem kell olyan sokat gondolkodnom a válaszon, ha normálisa megértem, amit mondani szeretne.
- Idevalósi... - válaszolom egy kicsit kitérően. - Ez az első napom az országban.. - folytatom aztán a magyarázatot vigyázva, nehogy valami olyasmit is elmondjak, amit nem kellene tudnia. Sok mindent lehet rám mondani, csak éppen azt nem, hogy figyelmetlen lennék. De azért a sok külső inger elég nagy hatást gyakorol rám, ezt nem tagadhatom.
Készségesen elfogadom a felém nyújtott kezét, majd követem őt a pulthoz. Közben titkon lesem minden mozdulatát, mintha csak le akarnám másolni. Pedig erről szó sincs, csak jól a fejembe akarom vésni, hogy később minél alaposabban beszámolhassak Zoyának a kiruccanásomról. Megjegyzem a pultos nevét, és az italét is, amit a pultos letesz elénk. A sok zöldcitrom miatt arra készülök, hogy savanyú lesz, ám legnagyobb meglepetésemre nem húzom el a számat, hanem az első bátortalan korty után már jóval nagyobb kedvvel szívom meg újra a szívószálat. A menta és az alkohol tökéletes párosa körbejár a számban, én pedig csodálkozva pillantok fel Judasra.
- Ez nagyon finom! - csak remélni merem, hogy elképedt arcom láttán nem tör ki belőle a nevetés. Nem hiányzik, hogy első londoni estémen még valaki ki is nevessen.
- Messziről.. - titokzatoskodom nagyokat mosolyogva. Az jár a fejemben, hogy ha már olyan szerencsés vagyok, hogy az első nap ilyen kedves sráccal találkozom össze, akkor csupa klassz dolog vár rám ebben az országban. Nem is kellett volna annyit szomorkodnunk, hogy itt mindig esik az eső. És persze néhány kedves szó hallatán azért én is könnyebben megnyílok. - Oroszországban születtünk. A testvérem meg én. Most költözni ide. Holnap utazunk megint tovább... - folytatom ismét néhány másodperc hezitálás után. - Skóciában is van mojito? - kuncogok fel ismét szívószállal a számban. Pedig leginkább mérgesnek kellene lennem anyámra, amiért ez eddig kimaradt az életünkből.