Remek ötlet volt a fürdő. Bár a problémákat nem orvosolja önmagában, de pillanatnyi tűzoltásra tökéletes. Másra pedig tényleg hosszú ideje nem vágytam, mint egy kis békességre és a férjem közelségére. Ez a kettősség, a kétlaki életmód és a folyamatos veszekedések akár egy mély szakadékot is vájhattak volna közénk, talán el is kezdődött, de valahogy mindig visszatalálunk egymáshoz. Ha van különleges képességünk, hát ez az. - Pedig azt hittem negyven évesen már kopasz, pocakos bácsi leszel... - sóhajtok fel színpadiasan, de a végére elmosolyodom. Ilyenkor mindig eszembe jut a kép, mikor hatodévben a kor-korrigáló főzettel, akartál lecsalni Freddel a születésnapjukig hátralévő néhány hónapot, hogy indulhassanak a tusán, de mindketten sűrű ősz szakállal végezték. - Ne bántsd az öcséd.. Ron nagyon.. Igyekszik. Ezt mindenki látja.. - próbálom védeni, de kár erőlködni. Az esetek többségében sajnos én is azon az állásponton vagyok, amit a férjem képvisel. Csak bennem megvan az a képesség, hogy ne gyalogoljak keresztül mások érzésein, míg belőle... Nos, sok esetben ez nem felható ugyan, de hiányzik. - Beszélj vele.. - értek egyet lágy hangon. Tudom, hogy ez a beletörődő sóhaj azt jelenti, belátja, hogy igazam van, de nem áll közeli barátságban azzal, ami vár rá. Általában így szokott lenni, utána viszont neki is könnyebb. Vagy legalábbis ezzel nyugtatom magam minden esetben, mikor rábeszélem, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba. - Nahát, nem is tudtam.. Ez egy.. jó ötlet.. - dőlök vissza a mellkasának. Nem mintha nem lennének jó ötletei, csak néha ki kell hámozni a hasznos és értékelhető dolgokat a sok sületlenség közül, ami nap mint nap megfordul a fejében. Máskülönben persze mondhatnám, hogy meg szoktuk beszélni a céget érintő kérdéseket, de nem hozhatom fel ezt vitaindítónak, mikor minden bizonnyal egészen egyszerű oka volt rá, hogy nem beszélte meg velem, méghozzá az, hogy haza se dugtam az orrom. - Szívesen segítek szelektálni a jelentkezőket.. - hümmögök aztán csak behunyt szemekkel. Ha nem kellene arra koncentrálnom, hogy halljam mit beszél, fel is fogjam és válaszoljak rá, esküszöm ebben a szent pillanatban el tudnék akár aludni is. Mázli, hogy nem hagyja. - Azért kíváncsi vagyok én arra a tanulmányra, hogy valóban megérné-e... - somolygok az orrom alatt. Lebukott, semmi kértségem afelől, hogy ez csupán a legújabb hóbortja. Vagy nem is olyan új?? Az üzleti döntésekbe persze nem szoktam beleszólni, de a véleményemet azért sokáig hallgatja.. Így vagy úgy.. De ha valóban ez a szíve vágya, nem fogok az útjába állni. - Szeretnéd, ha mostantól abban aludnék? - kuncogok fel, bár valószínűleg nem zavartatná magát. Sosem volt szégyenlős, mellette pedig én sem érzem magam annak. Vizes tenyeremet a nyaka oldalán csúsztatom hátra a tarkójáig, hogy ott aztán hajába túrva húzhassam közelebb egy csókra. Nem is rövidre.
Vendég
Csüt. Aug. 20, 2020 9:04 pm
George & Angie
El vagyok bűvölve!
Soha nem úgy tekintettem a feleségemre, mint akihez utolsó mentségként menekültem. Ha így lett volna, akkor előbb pofozom fel magam, mint megteszem. Az első pillanattól kezdve, amikor szóba elegyedtünk, különleges volt ő nekem. Sosem tudtam megmondani, hogy miért, de három évvel később már tudtam a választ is: menthetetlenül beleszerettem. Ha magunkat és a kapcsolatunk dinamikáját kellene jellemeznem, akkor az egyetlen szó, ami eszembe jutna róla, hogy dinamikus. Dinamikus, mert mindig ott voltunk egymásnak, békességben és harmóniába legjobb barátokként remekül működtünk. És ha jött valami nehéz időszak, tudtunk egymásba kapaszkodni, egymásból erőt meríteni. Még talán a leglehetetlenebb helyzetekben is, amikor más már csak a sötétséget látná. Valami olyasmit érzek most is, a vihar utáni békét, amit ha nem is meccseltünk még le, de már érzem, hogy működni fog. Mert én azt akarom, mert mi mindketten azt akarjuk. Mert megfogadtuk egymásnak, hogy csakis, de csakis akkor vágunk ebbe a közös útba bele, ha mindig ott leszünk egymásnak, ha tudunk párként, társként és legjobb barátként működni. Mert tudom, hogy Fred mellett ő volt az egyetlen, akire számíthattam és aki utána vigaszt nyújtott a legnyomasztóbb hónapokban. Úgy érzem a mai napig is, hogy történjen bármi rossz velünk, mi mindig meg fogjuk találni a megoldást rá. - Ez a leírás legfeljebb Ronra illene. - javítom ki, de halk kuncogásra futja tőlem. Akármennyire is szeretné, sosem leszek sem pocakos, sem kopaszodó, de még csak köpcös sem. Egyszerűen nem erre az alkatra szabtak, aminek kifejezetten örülök. Az elmúlt évek alatt nem igazán változtam, ami azt illeti, még csak öregedni sem öregedtem látványosan. Nem is baj, szeretnék még sokáig tetszeni Angie-nek. És ha már Ron cikizéséről van szó, akkor tényleg nem kell messzire mennem. Tényleg nem szánt szándékból teszem, egyszerűen csak elég a szomorú valóságot vázolnom róla. - Még mindig nem tudom mit eszik a mamlaszon Hermione, az ő fejében még az agyrágó bogár is éhen halna. - oké, tudom, hogy Ron nem ennyire ostoba, de mamlasz és ég és föld az ő házasságuk. Mi legalább együtt kviddicseztünk és az üzletbe is folyamatosan belátása van. Sosem hagyom unatkozni. - De jó, oké, beszélek vele. - rövidre zárom a témát. Még úgysem ez indít el az úton, ahhoz nekem agonizálnom kell rajta. Vagy elengedem a francba a dolgot inkább. - Tényleg? - úgy csillan fel a szemem az ötletre és aztán a felajánlására, mintha most több millió galleont nyertünk volna. Gazdag vagyok én, na de nem is pénzben mérem, hanem a családomban. - Megérné, feldobná szerintem sok diák mindennapjait, ha nálunk vehetne az év olyan részében, amikor amúgy nem jár az Abszol-úton. - erősködök és tudom, hogy ez egy erős indok. Tudom, hogy ez rossz kezekben inkább veszélyes, mert Freddel mi is elég sok kellemetlenséget okoztunk a Roxfortban mielőtt leléptünk volna, de erről nem kell senkinek sem tudomást szereznie. Majd Rox lelkére csomózom, hogy ne sztorizzon. - Tudod, hogy lehámoznám rólad nagyon hamar. Hamarabb, mint kettőt pislognál. - duruzsolom ezt már a fülébe és aztán a füle tövébe is csókolok. Jó ez a békesség most, nagyon élem. Most érzem csak igazán, hogy mennyire hiányzott már. Beleborzongok csak a vizes érintésébe és szinte az ő mozdulatával szinkronban fordulok felé, hogy viszonozzam a csókját. - Pokolian hiányoztál már. - gyengéden simítok végig közben a combján, majd fel az oldalán, hogy átöleljem a derekát. Kiélvezem minden pillanatát, hogy itt van, hisz ki tudja, lehet holnap már megint átrángatja az a seggfej.
Valami szöveg || valami link || valami zene || valami bármi
Vendég
Hétf. Szept. 21, 2020 1:14 pm
to my beloved husband
Túl hosszú ideje ismerem már George-ot ahhoz, hogy tudjam, nem úszom meg ilyen könnyedén a szemrehányást a részéről. Valahogy úgyis terítékre fog kerülni holnap vagy holnapután ez az ügy, nem kételkedem abban, hogy nem próbálja majd újra a szememre vetni, hogy elhanyagoltam őt. Mert ilyen, így működik. A sérelmeit elég hosszú időre képes megjegyezni, de sokkal rosszabb, ha csak magában tartja őket és rágódik rajtuk. Bár ez attól sem lesz jobb, ha kimondja. Biztos vagyok benne, hogy fordított esetben én is nehezen viselném az ő vagy a családja részéről, hogy nem fogadnak el, mert csak félvér boszorkány vagyok, vagy mert fekete a bőröm színe.. Sokszor kívántam már azt az évek alatt, hogy bár én is elmondhatnám magamról, hogy nyitott felfogású szülők gyermeke vagyok, de a Johnson családra nem éppen ez jellemző. Mégis valahányszor emiatt kell csatába vonulnom, valahányszor egymásnak torkának esünk a férjemmel - mert szoktunk egymásra kígyót-békát kiabálni, mint minden normális házaspár - nem érzem, hogy eltávolodnánk egymástól. Nem ingok meg hinni abban, hogy szeretem őt és abban sem, hogy ő is szeret engem. Csak még harminc év után is ott vannak a súrlódások.. Ezektől sosem fogunk megszabadulni. - Ronnak is van szerethető tulajdonsága... Attól, hogy férfi vagy, nem kell azt játszanod, hogy nem látsz tovább az orrod hegyénél...- koppintok képletesen az orrára, amiért már megint az öccsén köszörüli a nyelvét. - Különben is, nem te élsz vele, nem neked kell szeretned őt... - teszem hozzá. Hermione-val jó kapcsolatot ápolok, a minisztériumban pedig - már amikor nem veszek ki családi ügyekre hivatkozva pihenőt - nyíltan támogatom a karrierjét. Már elmúlt az az időszak, mikor félnem kellett a véleményem miatt, így nem rejtegetem, hogy nem vagyok kibékülve a jelenlegi vezetéssel. Azt hiszem ez a lázadó természet még a felnőtt kor hajnalán ragadt rám és azóta sem tudok szabadulni tőle. - Áthívhatnánk őket valamelyik este grillezni.. Bár ahogy ismerem Hermione-t biztosan előre be van táblázva minden perce.. - forgatom meg a szemeimet a saját ötletemen. Olyan ez, mintha hangosan gondolkoznék. - Te beszélhetnél Ronnal, mi pedig meginnánk pár pohár bort.. Sőt, szólhatnánk a húgodéknak is. De még addig, míg a gyerekek nincsenek itthon.. - teszem hozzá gyorsan. Imádom őket, az összes lurkót, de egy hatalmas családi banzájra nem vagyok felkészülve lelkileg. Egy kis kikapcsolódás pedig a szülőknek is jár olykor. - Mondjuk hazahozhatnád a jelentkezési lapokat holnap... - teszem hozzá, hogy elég egyértelmű legyen neki is, hogy nem csak a levegőbe beszélek. És persze az is, hogy holnap is itthon leszek, mire hazajön. Ennél burkoltabban nem tudnám felhozni a témát, de nem kockáztatom meg újra, hogy pattanásig feszüljenek az idegei. - És feldobná a te napjaidat is, mikor váratlanul meglepnéd a lányodat, ugye? Van valami, amiről nem tudok? - pillantok hátra kérdő tekintettel, összeszűkített, gyanakvó szemekkel méregetem őt egy pillanatig, de aztán megadom magam annak a könnyed érzésnek, ami magával ragad. Nem tagadom, hogy ehhez köze van annak is, hogy szinte minden érintésével magára vonja a figyelmemet. A kis piszok ráadásul még jól is csinálja... Én pedig nem habozok pillanatok alatt szembefordulni vele. - Tudom.. - motyogom egyetértően az ajkaira, ráadásul ez mindkét állítására helytálló válasz. Ugyanis egyrészt ismerem és tudom, hogy valóban két pillanat leforgása alatt képes meztelenre vetkőztetni úgy, hogy szinte észre sem veszem, és még az sem zavarja, ha a fürdőben, a konyhában vagy a kertben vagyunk, másrészt pedig minden porcikája arról árulkodik, hogy hiányoztam neki. Minden értelemben. Azt viszont csak a testbeszéddel adom tudomására, hogy nekem is borzasztóan hiányzott a közelgése, a csókja, az ölelése. Még a hangja is, pedig annyi hülyeséget tud beszélni, hogy néha önként jelentkeznék, hogy nyelvcsomózó átkot szórjak rá. De így szeretem, mérhetetlenül, visszavonhatatlanul.
Vendég
Hétf. Okt. 05, 2020 12:19 pm
George & Angie
El vagyok bűvölve!
Az életben a legnagyobb csodákra várni kell türelmesen és ha meg akarjuk aztán tartani, folyamatosan küzdenünk kell értük. Ilyen Angie, ilyenek vagyunk mi is, a házasságunk, a szövetségünk. Mert ez az, harminc éve tartó szövetség, ami folyamatosan mássá alakult az évek alatt. De az összetartásunkat nem kezdte meg az idő és ezt érzem most is. Mert hálával is tartozok felé, amit nem felejthetek el csak úgy, hisz ha most nem is áll úgy mellettem, korábban folyamatosan azt tette. Az pedig már puszta véletlen egybeesés, hogy pont amikor megint szükségem lenne a támogatására, nekem kellene inkább őt. De mindig az a fránya motiváció. Mert én mindent szívvel csinálok és ha nincs, aki meghajtsa, akkor oda az egész. Üres házba hazajönni pedig nem túl szívmelengető, nemde? Pedig tudom, érzem, hogy nekem kellene őt támogatnom most, mert nem tehet arról, hogy olyan az apja, amilyen. Egy nagy hibánk van, mindketten borzasztóan makacsak vagyunk. - Néha örülnék neki, ha nem rontaná el a fejszámolást vagy a leszámolást. - sóhajtok. Esküszöm, hogy más bajom nincs vele, de olykor annyi pluszmunkát tud csinálni nekem, amennyivel előbb otthon lehetnék. Mondjuk mondhatom azt is, hogy most úgysincs kihez hazajönnöm, szóval mindegy. De mi van, ha lenne? Na ugye... Ellenben ami ötletet felvet, arra úgy csillan fel a szemem, mint éhezőnek a falat kenyérre. Valami társasági estét akar mondjuk nálunk? Benne vagyok. Hihetetlen, hogy mennyire nem vettem észre, hogy teljesen begubóztam és most, hogy kínálkozik rá lehetőség, olyan sóvárságot érzek, mint amit ritkán tapasztalok meg bármivel kapcsolatban is. - Egy kisebb sütögetős estére gondolsz? Akkor társasozhatnánk is velük. - tudom, hogy az meg évente ha egyszer megtörténik, de rájöttem, minél idősebbek vagyunk, annál jobban élvezzük az ilyen kivételes alkalmakat, amikor kicsit elengedhetjük, mennyire felelősségteljes életet élünk és legfőképp azt, hogy mennyire eltelik fölöttünk az idő. - Oké, imádlak! - mondom ezt amúgy összességében sok mindenre, az előbbire, az önéletrajzokra és úgy szakad fel belőlem, mint valami vallomás. Pedig tudja, hogy így van, nem kell bizonygatnom neki. De most kimondani is jól esik, megélni is jól esik, ahogy a víz melege is, miközben kellemesen cirógatja a bőröm. - Ugyan már, ez egy tíz éves projekt, ha akkor nem valósítottam meg, akkor most érzem késznek magam arra, hogy terjeszkedjek az üzlettel. Tudod, hogy csak a ház miatt nem nyitottunk meg ott is. - vázolom fel a helyzetet teljesen ártatlanul. Ez az egész Roxtól teljesen független. Ahogy szembe fordul velem, elégedett mosollyal adok egy újabb csókot neki, miközben vizes kézzel a hajába túrok. Elképesztő, hogy mennyire imádom még mindig ezt a nőt és napról napra biztosabb vagyok abban, hogy nem fog szemernyit sem változni, mert a távolléte csak még jobban hozzá kötöz. Önfeledten merülök bele a kényeztetésébe, a csókjaiba és abba, hogy végre elég időt szenteljünk magunknak és a megtépázott idegeinknek.
Valami szöveg || valami link || valami zene || valami bármi
