Nem sokáig figyeltem az érkező vendégeket, sőt, azelőtt is inkább Tyleren pihentettem tekintetemet. Sikerült megállapítanom, hogy milyen jól áll neki ez az elegáns öltözék és azt is, hogy mennyire jól mutatnánk most egymás mellett... csak reménykedni tudtam benne, hogy mihamarabb végez. A kezemben a második pezsgőmmel sétálgattam kicsit, hiszen egy idő után kínosnak éreztem az egyedül ácsorgást, főleg, hogy szinte mindenki valakivel érkezett ide. Pontosan ez a sétálgatás miatt nem veszem észre elsőre Leo-t és Livet. Abban biztos voltam, hogy Aurelius itt lesz ezen a bulin, hiszen tudjuk jól, hogy Ty és Ő nagy barátok. Viszont arra egyáltalán nem vagyok felkészülve, hogy Oliviával az oldalán érkezik. Tekintetem akkor találkozik a húgoméval amikor ő is épp felém pillant. Eddig azt gondoltam, hogy a múltkori kikosarazás után még lesz második esélyem bevágódni majd Leonál, hiszen nagy titokban, már hónapok óta fájt rá a fogam, hogy az ő oldalán mutatkozhassak mindenhol, ám ezek után, hogy őket kettejüket együtt látom, furcsa érzések kezdenek el kerülgetni. Valahol a sértődöttség, a féltékenység és a meglepődöttség határán állok, és továbbra sem megyek oda hozzájuk. Az egy szerencsém, ami eltereli egy percre a figyelmemet, a bál kezdete, ami akarva, akaratlanul is mosolyra késztet. Ám amikor Ty Poppy-t kéri fel táncolni elsőre, én inkább visszaandalgok az italos pulthoz. Liv és Leo, Poppy és Ty, ez most hirtelen túl sok volt egyszerre és amennyire nem akartam, hogy a gondolataim és az érzelmeim irányítsanak ma este, még lehet, hogy ki fog törni belőlem. Az utóbbi időkben sokat változtam és azt hiszem, kissé mindent magamnak akarok. Ideje lenne megtanulni mértéket tartani. Ezért inkább megpróbálok szerezni magamnak még egy pohárka pezsgőt.
Vendég
Szomb. Május 16, 2020 10:25 pm
- Ettől biztos szörnyen nehéz volt megválnod. - ha te azt tudnád, nem is fogadnád el. Még jó, hogy inkább nem mondom, hogy piszkosul fáj elajándékozni egy ereklyémet, de ez van. Ezt tartottam a legjobb ajándéknak, és a barátok ugyebár felülírják azt, mennyire ragaszkodok a gyűjteményem minden egyes darabjához. Csak ne firtassa, hogy miért pont ezt, és miért nem egy sokkal jelentősebbet. Elég baj az is, hogy üres a falam egyik szakasza, aminek nem szabadna üresnek lennie. Ty miatt elviselem, hogy az. - Érezzétek jól magatokat! Később majd még beszélünk. - hevesen mosolyogva bólogatok, vagy hevesen bólogatva mosolygok. Igazából nem túl egyszerű ezt eldönteni, de jelen helyzetben talán egyazon rangon van az előbbi kettő, ezért inkább nem pazarolok erre felesleges időt. Van nekem ennél jobb dolgom is, méghozzá a kedves párom, aki tök nagy idiótának ígérkezik, és a kölykök pezsgőjéből vesz - vagy micsoda az, nem is akarok inkább ránézni. Határozottan a felnőtteknek szánt italok közül veszek, de ha már barátnőm elrontotta a lépést, hát vessen magára. Nem fogom ilyen könnyen kirántani a gödörből. Ekkora malőrt még úgysem láttam. - Oh drága, te is tudod, ha rajtam múlik, akkor rengeteget - mosolyogva megszorítom a kezét, és a kézfejére egy csókot is adok, ha már egy párként jelentünk meg. De igazából nem esik mindez nehezemre, valamiért jó vele tényleg úgy viselkedni, mintha járnánk. Mármint, igazából tényleg járunk, csak nem úgy, ahogy azt mindenki gondolja, hanem általában max egymás mellett a folyosókon, meg aztán az órákon néha nem csak járunk, hanem ülünk is, én meg amúgy kifejezetten szeretem őt csókolni is. Na az csodálatos! - Szóval szedd elő a táncosabbik lábad, mert mi fogjuk uralni a parkettet - más mozgásnak lehet, hogy jobban örülnék, de ez is megteszi. Ilyen tök alap táncokkal meg szerencsére tisztában vagyok, mert mikor kicsi voltam, néztem egy ilyen táncos műsort a tévében, és nagyon tetszett. Elkezdtem utánozni, meg igazából valaki más is tanított táncolni, de már nem igazán emlékszem, hogy kicsoda. Talán Linda néni volt, de erre nem vennék mérget sehol. Amíg nem történik semmi, addig egy nem túl feltűnő, de nem is túl félreeső asztalhoz húzom Ninát, hogy bebiztosítsuk a tökéletes helyet magunknak. Remélem, hogy nincs ülésrend, mert akkor én azt nem kaptam meg. Mindegy, maximum emlékezetessé teszem egy kis összeszólalkozással Ty bálját. Na jó, nem csinálnék balhét, Nina biztos visszatartana (höh) ettől a megalázástól. Nem tenném ezt a haverommal. És szerencsére nem is kell. Vagyis nem hiszem, mert senki sem méltatlankodik, és lassan megnyitódik a bál. Igen, magától, elvégre az ünnepelt nem mond beszédet, de jól van, nem vészes az annyira. Még csak tizenhét, nem tudhat egyből mindent. Na nem mintha én mondtam volna a helyében bármiféle beszédet... - Hölgyem, felkérhetem egy táncra? - elmélyítem az egyébként sem cincogós hangomat, és meg is hajolok egy kicsit a vicc kedvéért, de a táncot komolyan gondolom, ezért ha nem válaszol, akkor is húzom a tánctér felé a páromat. Merthogy ő mondta, hogy mozgunk majd. Sokat, nagyon sokat! Én pedig nem akarom ebben meggátolni. - Tánc után kapsz a pezsgőmből. - hajolok a füléhez, amikor derekára csúsztatom az egyik kezemet, és közelebb húzom két lépés között. Hangom az előbbi, mélyített, karcos. Szeretek rájátszani.
Kíváncsian olvastam el a levelét és Merkúrt figyelve egy pillanatig, azon gondolkodtam, mit is válaszoljak neki. Végül persze úgy voltam vele, hogy ha nem megyek el vele, akkor valószínűleg csak a szobámban kuksolnék és a testvéremmel egymás agyát ennénk, szóval ettől inkább megkímélném magam. Válaszoltam neki egy rendben ott leszek-et és azzal vissza is engedtem hozzá Merkúrt. Emlékszem mennyi szerelmes levelet írtam neki, volt amit titkosítva, volt amit rendesen, szép kis gyűjteményünk lett, de ahogy az idők változtak és fontosabb dolgaink is lettek, amiket nem tudtunk egymáshoz igazítani sehogy sem – mert ő sem akarta engedni az ő programját és én sem az enyémet – rájöttünk, hogy önmagunkat sokkal jobban szeretjük és még nem állunk készen egymásra. Talán nem is fogunk soha sem, de ettől függetlenül még szeretek a barátja lenni, a sima barátja, akire mindig számíthat, aki ott terem akkor is amikor mindenki más megy. Igaz, hogy a nagyszüleim halála miatt nem lenne még illő ünnepelnek bármit is, de ismerve őket biztosan nem bánják, ha én másképp gyászolom őket, nem úgy, mint a családom többi tagja. Ezért a fekete szín helyet tengerészkék öltönyt vettem fel, ugyanilyen színű lakkcipőt és egy fehér felsőt. Nem nehéz kitalálni, hogy milyen színű ruhákból van túlnyomórészt sok a ruhásszekrényemben gondolom és ahogy az se utolsó, hogy mennyire lerí rólam, hogy esetleg melyik házba tartozom. Büszke vagyok arra, hogy Hollóhátas vagyok. Ezt meg természetellenesen az iskolán kívül is ugyanilyen töretlenül mutatom meg másoknak.
Hét előtt egy kicsivel érkeztem meg Stormie-ékhoz. A kedves és nagyon kíváncsi nagymamája szóra bír amíg rá várakozom. Nagyon de nagyon ki akarja szedni az emberből az összes információt amit csak rejteget ezért egy percig se leplezi mindazt amit meg akar tudni. Egyenes nő, csak túl rámenős, bár régebben imádtam vele beszélgetni, most egy kicsit kínosnak érzem ha olyasmiről érdeklődik, amit még a saját szüleimnek sem mondanék el. Mint például, hogy van-e már barátnőm? Készülők-e megnősülni? Hiányoznak a nagyszüleim? Az apám, hogy van? Az édesanyámnak milyen Londonban? A testvérem még mindig ugyanolyan, mint régen volt? Szépen apránként, mosolyogva próbálok válaszolni az előttem lévő nénikének, míg végre meg nem pillantom őt és az a mosoly, amit magamra erőltettem az imént, már nem is lesz olyan erőltetett. Hát ilyen arca lenne annak aki megmenti az életemet egy idős nőtől, aki történetesen az ő nagymamája? Elhiszem, hogy régebben szerettek és most is szeretnek, de nem kell úgy tenniük, mintha udvarolni jönnék ide vagy valami, mert Stormie-val tényleg csak nagyon jó barátok vagyunk. Függetlenül attól, hogy valahányszor szembe találja magát a Mardekár és Hollóhát valószínűleg apait anyait beleadok abba, hogy a csapatom ne veszítsen ellenük, még igenis el tudunk beszélgetni egymással, prefektusként, barátként, akármiként. Figyelem ahogy lesétál a lépcsőn, megáll mellettem és puszit nyom az arcomra, persze, hogy viszonozom az üdvözlő puszit. Nem vagyok annyira jégből, hogy ne tegyek így. A dicséretét meg igyekszem nem túl komolyan venni, a végén még túl magabiztos leszek és… – Te sem panaszkodhatsz. Nagyon csinos vagy és illik hozzád ez a ruha. – mert illett is és én szívesen legeltettem volna rajta még egy kicsit a szemeimet, már csak a nosztalgia miatt, de aztán elhessegettem magamtól azokat a fránya gondolatokat és az ajánlatára, miszerint akár mehetünk is, csak bólintottam egyet.
Nagyon kedves a nagymamája, nem azt mondom, hogy nem, de igazából nagyon örültem annak amikor kiléphettünk a házból és elindulhattunk Tyler születésnapjára. – Utaztam, ne félts engem. Ez nagyszerű hír igazából! Behozhatjuk a lemaradást. Bár nem mintha időhöz lennénk kötve. Érkezünk amikor érkezünk és kész, csak az számít, hogy nem maradtunk otthon. Tyler örülni fog. – ha nem is nekünk az ajándékoknak és az élménynek amivel ma gazdagodik biztosan. Az ajándékát igazából sokáig kerestem, ezért amikor először Stormie azt mondta, hogy ő nem fog menni, én sem akartam. Egyedül nem. Megtehettem volna, hogy egyedül megyek de akkor valószínűleg kevésbé éreztem volna olyan jól magam, mint vele. Ezért van az, hogy egyedül sosem megyek bulizni, mindig csak akkor ha ismerősök vesznek körül, másképp eléggé nos, ismeretlennek nem érezném olyan jól magam. Az utolsó pillanatban csomagoltam be, pávakék csomagolópapírba – ez megmutatja, hogy milyen vagány összhangban van esetleg a zöld és a kék szín s, így akár a mi barátságunk is, már ha ezt annak lehet nevezni – egy üres noteszt és melléje egy varázspennát, amibe jegyzetelhet majd, a varázspennát amúgy biztosan hasznosabbnak fogja tartani, mint a sima noteszt, de bort nem akartam adni neki. Nem mintha nem érdemelné meg, de annak most kevés hasznát látná meg. Én meg valami hasznosat akartam adni neki. A bejáratnál lévő manóra mosolygok és miután megmutatjuk neki a meghívónkat már haladunk is tovább, szerencsére.
– Semmiség, erre valóak a barátok, nem igaz? Valószínűleg te is megtetted volna értem, ha hasonló helyzetben lettem volna. – mert biztosan megtette volna, ebben semmi kétségem. Ezért tisztelem őt még mai napig is és felnézek rá, persze már nem ábrándozom róla, tudom, hogy minket nem egymás párjának, hanem barátjának teremtett az ég. Nem is ellenkezem ez ellen. – Valószínűleg unatkoztál volna és azt kérdezted volna önmagadtól, hogy mégis mit keresel itt, nem érzed magad jól és hasonlók. Én legalábbis ezért nem jönnék egyedül. Ha nem szólsz, talán el sem jövők. – készültem azért, persze, hogy készültem titokban, de eléggé elszontyolodtam amikor kiderül, hogy nem biztos. Merkúr megjelenése azonban újra jobb kedvre derített és nem számított senki és semmi, én gőzerővel készülődtem ide. Hogy aztán láthassam Tyler és egy lány, Poppy Willows táncát? – Ez egy kitűnő ötlet, ehhez nem csak egy pohár fog kelleni. – vigyorodom el és már megyek is Stormie-val az italokhoz. Elveszem tőle a poharat amit nekem nyújt át miután ideadták neki, nekünk. – Éljenek! – értek vele helyeslőn egyet, majd iszom is az italból. Ezt még tényleg fel kell dolgoznom és igyekszem nem nagyon meglepettül kezelni ezt az egészet, amikor megpillantom az egyik ismerősünket is, nem olyan messze tőlünk. – Szeretnéd ha odamennénk hozzá? Vidítsuk esetleg fel a csodás jelenlétünkkel az estélyét? – valószínűleg nem fogok azért kapni egy rosszalló pillantást, mert az egyik háztársamhoz szeretnék odamenni, esetleg. Annyi, hogy kiszúrtam őt és tudatni akarom vele, hogy mi is itt vagyunk, nevessen velünk együtt vagy sírjunk együtt azon amit látunk, ami körülvesz minket. Megvagy Ada!
Kétely. Egy szó és talán a legalattomosabb méreg, amely szép lassan felemészt minket belülről, de... minden ember életében jön egy ilyen időszak, amikor megrendül a hite és megrendül minden, amiben eddig hitt, én sem vagyok kivétel. Féltem és még mindig nem tudom, hogy hogyan kéne kezelnem a jelenleg fennálló helyzetet. Nem voltam jó nővére Stormienak sem, nem tudtam eloszlatni felőle a kétely terhes felhőit, ahogyan a szüleimnek sem voltam jó lánya, mert mélyen belül egyáltalán nem örültem apa visszatérésének. Az egész olyan érzés, mintha egy pillanat alatt kirántották volna alólam a magabiztos talajt és ez nagyon nem volt jó érzés, amire mindenre hatással volt. Nem igazán jártam emberek közé és kicsit próbáltam felszívódni, míg újra a réginek nem érzem magam, talán még korai egy ilyen eseményre mennem, de ott a helyem, főleg ismerve Tyler helyzetét, remélem neki szüksége van rám, minden rendben lesz. Egy mély sóhaj szakad fel belőlem, miközben a tükörben nézem magam. Szemeim kékes színben pillantottak rám vissza a tükörből. - Szedd össze magad. - szinte csak sóhajtottam a szavakat magamnak. Nem voltam a legügyesebb a sminkben, de nem is nagyon látom szükségességét, mivel úgyis maszk lesz rajtam... ráadásul előbb sminkeltem, minthogy magamra húztam a ruhámat, gratulálok Zurie, nagyon ügyes vagy. Nem is igazán szeretném tudni, hogy mennyit késtem és talán nem is baj, hogy nem futottam még össze a kishúgommal, nem igazán tudnom, hogy mit mondhatnék neki. Még egyszer utoljára megnézem magam a tükörben, igaz csodálatos ruhát választott a nagyi, mégis kicsit elbűvöltem a zöld ruha alját, apró pillangók szállnak fel, majd szép lassan elhalványulnak, mielőtt elérnék a derekamat és ennek végtelenig ismétlődő folyamata játszódik le. Próbáltam kihozni a legtöbbet, amit csak lehetett, akkor hát kezdjük el. Próbáltam hangtalanul belépni a terembe, de szerencsére sikerült, Tyler már elkezdte az első táncot, emberek voltak kisebb csoportba, én pedig csak álltam az ajtóban, mint valami árva és próbáltam ismerős arcokat keresni. Sikerült egyből kiszúrnom a húgomat, akinek társasága is volt, így hát próbáltam nem magamra vonni a figyelmét és elindultam egy pohár pezsgőért. Magam sem tudom, hogy Tyler támogatásán kívül miért jöttem, nem érzem úgy, hogy itt lenne a helyem, de majd biztosan alakul ez az este, nem adom fel.
A kezdeti lelkesedésemet, hogy talán mégis jól állhat nekem a ruha, amit anyám választott, a bátyám csírájában folytja el. Nem is értem miért kellene meglepődnöm ezen, hiszen az ő ízlésének őszintén szólva évek óta lehetetlen megfelelni. Így viszont kínossá válik az egész, addig vagyok csak nyugodt, míg a talár jótékonyan eltakarja a lábamat szinte teljesen felfedő anyagot. De tudjuk jól, hogy sokkal kellemetlenebb lenne, ha egy talárban ülném végig az estét az egyik sarokban. Mégsem hagy nyugodni a gondolat, hogy ha a tulajdon bátyám nem rejtette el a véleményét, akkor milyen pletykák keringenek majd rólam a többi vendég körében. Persze anyám biztosan tudott valamit, amit én nem, amire egyáltalán nem számítok és amire menten rá is jövök, ahogy a vendéglátónk, Elizabeth lelki szemei előtt már minden bizonnyal tökéletesen megkomponált kép játszódik le abban a pillanatban, hogy a birtok határát átlépem. Míg a bátyám a család nevében adja át az üdvözlő szavakat, én Tylert figyelem. Zavarba jövök a megjegyzésére, de szavakkal nem reagálok. Ez az ő pillanata, nem akarom elrontani azzal, hogy szabadkozni kezdek anyám választása miatt. - Bármikor szívesen lejátszom neked! - bólintok végül, igyekszem könnyed hangon beszélni, pedig a gombóc már ott szorgoskodik a torkomban, hogy elszorítsa azt. De pár pillanatot még kibírok. Muszáj kibírnom. Apró mosollyal az arcomon, a helyzethez illő módon adom át a helyet a sorban következőnek, hogy felköszönthessék az ünnepeltet. - Tényleg ennyire rosszul nézek ki? - intézem a szavakat suttogva a bátyám felé. Persze tőle nem várhatok objektív választ, ezt én is tudom jól. De ha valamikor, hát most aztán végképp jól jönne egy kis megerősítés tőle. Már a vőlegényem is egyértelműen kijelentette, hogy közönségesen festek. Csak egy kicsit más szavakkal... A pezsgő nem segít a bajon, de legalább arra a fél percre, míg megiszom, nem kattogok feleslegesen azon, hogy másoknak mi a véleménye rólam. Az iskola falai között valahogy nem érdekelt soha, hogy ki súg össze a hátam mögött, és hogy milyen pletykák keringenek rólam. Most viszont, hogy a hátamban érzem az égető tekinteteket, cseppet sem vagyok nyugodt. - Nem fogom leinni magam...- rázom meg a fejem. Nem is értem mit gondol a bátyám rólam. Olyan mélyre még sosem süllyedtem, hogy a család hírnevét tegyem kockára a viselkedésemmel. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, főként mióta tudom, hogy hajthatatlanok, de mégis ők a családom. - Most komolyan itt hagysz? - vetek felé egy kérdő, már-már kétkedő pillantást, de nem igazán hatja meg a helyzetem. Hát igyekszem méltósággal viselni a hirtelen rám törő szorongást. Körbepillantva sok ismerős arcot fedezek fel, leginkább mert követem a bátyám alakját Briggsékig, de egyértelműen kiszúrom Ziggy szőkére festett haját is a többiek között, ami még mindig borzasztóan áll neki, de hát ő kérte.. Mellette ott van Héloise, és rengeteg, tényleg rengeteg Roxfortos. Titkon talán azt reméltem, hogy Ty szülei meglepik őt azzal, hogy láthatja a húgát is, de valószínűleg ez lenne részükről a legnagyobb hülyeség, elvégre egy parti kellős közepén bármikor rosszul sülhetnek el a dolgok. Sóhajtok. Én is azt reméltem, hogy láthatom. Ha a Roquetaillade-házaspár valóban ismerné a fiát, nem egy ilyen flancos bált szervezett volna neki, hanem elrepteti Franciaországba a húgához... Magam is meglepődöm azon, mennyire bosszant a viselkedésük. Mire az újabb pohár ital után nyúlok, már társaságom is van, bár őszintén meglep, hogy Tyler mellettem köt ki és nem valamelyik haverja nyakába szakad éppen, hogy együtt igyák magukat részegre. - Elszabadultál? - adok a kezébe egy pohár pezsgőt, majd hozzákoccintom a poharam az övéhez. Azonban még mielőtt beleinnék az italomba nyilvánvalóvá válik, hogy valószínűleg nem az ő ötlete volt, hogy az én unalmas, magának való személyemet válassza. - A szüleid nagyon kitettek magukért.. Édesanyád elég izgatottnak tűnt, biztos tartogatnak még meglepetést neked.. - gurítom le a poharam tartalmának felét egy hatalmas kortyban, majd rögtön utána a maradékot is, mikor meglátom, hogy arra vár, hogy a parkettre kísérhessen. A tánc.. Sosem volt vele problémám, de soha nem is éreztem, hogy minden mozdulatomat kritikus szemmel figyelné a vendégsereg. Legnagyobb szerencsémre Tyler remek partner és nem most táncolunk először. Vele nem érzem kínosnak, hogy csináljuk a műsort és mikor a érzem, hogy a gyors egymásutánban elfogyasztott két pohár pezsgő már kellően ellazít, a mosolyt sem kell tovább erőltetnem az arcomra. - Tudom, hogy születésnapod van és hogy találhattam volna jobb alkalmat is rá.. De azt hiszem, hogy valamit el kellene mondanom neked... - kezdem akadozva és elég halkan ahhoz, hogy az időközben hozzánk csatlakozó párok semmit se hallhassanak abból, ami köztünk történik. Talán ez az egyetlen alkalmam arra, hogy kettesben beszélgethessek vele, ugyanis nagyon rossz előérzetem van. Oldalra pillantva épp elkapom Christoph elégedett pillantását, ahogy minket figyel, ez pedig megadja azt a határozottságot, ami épp csak hiányzik ahhoz, hogy a sarjamra merjek állni. - Tyler, beszélnünk kell. Nagyon fontos és nem várhat... - sürgetem. Gorombaság lenne faképnél hagyni az ünnepeltet, csak ezért nem indulok meg azonnal egy csendesebb hely felé. De láthatja rajtam, hogy legszívesebben elrángatnám magammal valahová, hogy el tudjam neki mondani. Minek vártam eddig? Ettől minden csak rosszabb lesz...
Volt egy olyan érzésem az egész bemutatkozás alatt, mintha soha sem akart volna véget érni, de szerencsére a szüleim végül megkegyelmeztek nekem és elszabadulhattam tőlük és a kötelezettségeimtől. Legalábbis egy kis időre. Hamar kiszúrom Poppyt a tömegben, és habár mielőtt odalépnék hozzá, küldök Ada felé egy bocsánatkérő mosolyt, hogy nem hozzá megyek az első tánc kapcsán, de hát nincs mit tenni, ha a szüleim ennyire ezt szeretnék. Nem mintha én annyira bánnám, hogy így alakulnak a dolgok, szeretem Poppyt és sokkal rosszabbul is járhattam volna, például kénytelen lettem volna valamelyik idegesítő unokatestvéremmel kezdeni a táncot. Poppy pedig ennél sokkal, de sokkal jobb opció. - Igen, hála Merlinnek. Tudod, hogy szeretem a bálokat, de ez már kicsit nekem is sok volt, már alig vártam, hogy táncolhassak, meg pár szónál több szót is válthassak mindenkivel. - Bólintok a szavaira mosolyogva, és egy nagyon hálás pillantás kíséretében fogadom el tőle a pezsgőt és koccintok vele. Igaz, hogy mióta kint állok a bejárat előtt, már kettőt is sikerült elfogyasztanom, de ebből sosem elég. - Nem tudom, mennyire örüljek a meglepetéseiknek. - Szögezem le én is elég hamar végezve a pezsgővel. Eszem ágában sincsen igazából siettetni őt, és tényleg nem bánom, hogy vele kell először táncolnom, mert róla tudom, hogy ugyanolyan jó táncos, mint én, és teljesen tisztában van azzal, hogyan kell műsort adni, ha úgy hozná a szükség.
- A szüleim valamiért leszögezték, hogy téged kérjelek fel elsőnek táncolni. - Avatom be őt, továbbra is mosolyogva bár kicsit értetlenül. - Nem, mintha bánnám. - Szögezem le, mielőtt félreértené. - Amúgy is biztos felkértelek volna nem egy táncra. Csak kicsit fura volt, bár ha figyelembe vesszük, hogy mennyire odavannak egymásért a szüleink, annyira nem is meglepő. - Elmélkedek, miközben felé nyújtom a kezem. - Felkérhetlek egy táncra? - Kérdezem gyengéden, letörölhetetlen mosollyal, látszik rajtam, hogy tényleg nincs ellenemre az, hogy az ő társaságában kezdjem a bálozást. Nem is kell erre sokat várnom, mert hamarosan már vezethetem is Poppyt a táncparkettre.
Más esetben, ha minden másképp alakult volna, akkor mindenkinek a kívánságát ignorálva, biztosan Sérával kezdtem volna meg a táncot, és már pusztán a gondolatára is visszatér belém az üresség érzete, és a hiányé, amit az generál, hogy ő most nem lehet itt. De igazából Poppy az, aki a legközelebb áll ahhoz, hogy a testvéremnek nevezzem Wylie mellett, így egy kicsit könnyebb. A táncot mindig is szerettem, már kiskoromban is természetesen jöttek a mozdulatok, és könnyen vezettem bárkit, így ez most sincs másképp Poppyval. Nem kell figyelnem arra, hogy ne hibázzunk, mert ő is ugyanannyira jól táncol, mint én, így pedig lehetőségünk van beszélgetni is egymással. - Miről van szó? - Kérdezem kíváncsian, mikor előhozakodik azzal, hogy beszélni szeretne valamiről. Akaratlanul is közelebb húzom magamhoz, éppen annyira, hogy a körülöttünk lévők ne halljanak, és csak egy egészen picit lépem túl ezzel az udvariasság határát, de nem úgy néz ki, mintha bárkit is zavarna. -Poppy, kezdek aggódni. Valami baj van? - Kérdezem óvatosan, az arcát fürkészve. Nem tetszik ez nekem, remélem nem került bajba, mert ha bárki is bántja, azt szétátkozom. -Nem tudom, hogy mennyire tudok most még elszakadni, mert még rengeteg udvariassági kört meg táncot le kell futnom. Mennyire sürgős? - Érdeklődöm egy újabb mozdulat után még közelebb kerülve hozzá, kizárólag csak annak érdekében, hogy tényleg ne haljanak meg minket a körülöttünk lévők. A kérdés feleslegesnek látszik, mert látom rajta, hogy az, és most már komolyan kezdek aggódni. - Oké, menjünk. - Egyezek bele végül, és amint lecseng a szám utolsó pár akkordja is, nem engedem el a kezét, hanem helyette gyors léptekkel, igyekezve elkerülni mindenki mást, behúzom a bálteremből nyíló egyik folyosóra, majd onnan a kisebbik könyvtárba. - Hallgatlak, mi a baj? - Tudom, hogy nincs sok időm, mert hamar fel fog tűnni a szüleimnek, hogy eltűntem, de képtelen lettem volna csak úgy a levegőben hagyni ezt az egészet, mikor Poppy ilyen… kétségbeesettnek látszik.
A győzködés, hogy nem fogom megbánni, a győzködés, hogy jól érzem majd magam mind hiábavaló. Ugye tudja, hogy én ezt az egészet csak és kizárólag miatta csinálom?! Mit érdekel engem Tyler születésnapja, eszembe sem jutott volna eljönni, neki meg meghívni engem, és az úgy is lett volna rendjén, elvégre a legnagyobb jóindulattal sem mondható el rólunk, hogy kedvelnénk egymást. Sőt, az iskola épületében nagy ívben elkerüljük a másikat, ezzel megelőzve bárminemű szóváltást és konfliktust. És tudjátok mi? Tökéletesen jól megvagyunk egymás nélkül! Nem hiányzott ez az egész parádé. Lehetett volna ezt kevésbé feltűnően is csinálni, de neeeem. Leo szereti, ha mindenki rajta legelteti a szemét. Megéltem már pár kínos szituációt, nem kottyant meg igazából az, hogy a vendéglátók elé kellett járulnom és úgy tenni, mintha szívből örülnék annak, hogy itt lehetek. Tylerre nézve azonban nem volt teljesen őszinte az a mosoly, amit váltottunk egymással. Mindezek ellenére tudok viselkedni és ő sem mutatta különösebb jelét annak, hogy nem lát szívesen, ami nem kevés feszültséget oldott fel bennem. Meg persze az is segít valamelyest, hogy Leo egy pillanatra sem hagy magamra. Nem mintha adnék neki rá lehetőséget. - Túl nagy a tömeg! - vágom rá szinte azonnal, annak ellenére, hogy tudom, nem pont arra célzott, hogy akár az egész estét is az egyik vendégszobában tölthetjük. Ennyire jó sorom bizonyára nem lehet, ebbe a válasza nélkül is belenyugszom. - Akkor igyunk... - hümmögök egyetértően, mintha nem látnék más megoldást arra, hogy bármi jó is történhet ma este. Gyorsan megiszom a pezsgőt, de nem érzek tőle változást. Pár ember köszön, ahogy elhalad mellettünk, egyre több iskolatárs és ismerős arc csatlakozik hozzánk, én pedig egyre biztosabb vagyok abban, hogy ez rossz ötlet volt. Nem véletlenül tartottuk titokban Max-szal is, hogy jóban vagyunk. Én egyszerűen nem egy ilyen társaságba való vagyok. Bár ez nincs ráírva a homlokomra, mégis úgy érzem, hogy elég csak rám nézniük és tudják. Ada, akit kiszúrok, legalábbis biztos tudja. Nem kéne meglepődnöm, sajnos már eléggé tisztában vagyok azzal, mennyire jóban is van Tylerrel. Még mindig nem barátkoztam meg a gondolattal, hogy ezek ketten... Khm.. - Tylernek nem menyasszonya van? - kérdezem Leotól. Mintha említette volna egyszer futólag, de nem vagyok benne biztos. Persze nem igazán zavartatja magát, ha csajozásról van szó. Talán épp ezért nem kedvelem őt cseppet sem. - Mondhatom, hogy nem akarok botrányt... - rázom meg a fejem. Ehhez azt hiszem a legjobb módszer, ha nem keresem a bajt vagy épp Adele társaságát. Egyébként sem szólt, hogy itt lesz, biztos megvolt rá az oka.
Könnyen meglehet, hogy sokkal többet készülődtem a buli előtt, mint a lányok többsége itt a helyiségben. De vállalom a vádaskodást, ha az indokom az rá, hogy Livnek akartam tetszeni. Nem mindegy, hogy jelenik meg az ember fia egy olyan eseményen, ahol ismerve a barátom szüleit, a varázsvilág angliai képviselőinek zöme képviselteti magát. Engem ez a formalitás a büdös életben nem érdekelt, hisz már kölyökként is vígan pózoltam, miután leszarta a páva a fejemet. Azért remélem, hogy Liv jól fogja érezni magát velem és ezért mindent, de tényleg mindent megteszek. Az utóbbi időben a kapcsolatunk olyan volt, mint egy hullámvasút. A rosszul sikerült randinktól kezdve az ignoráláson át az ismét szóba állásig mindenen átmentünk már. Ty egyszer megjegyezte, hogy már most olyanok vagyunk, mint a régi házasok. Persze kikértem magamnak. De akár történtek közöttünk komolyabban dolgok, akár nem, ezt most tényleg nem akarom elrontani. - Dehogy nagy a tömeg, csak ketten vagyunk, a többiekkel ne foglalkozz. - vetek még egy pillantást a társaságra, akik egyre csak özönlenek be, de én már rég fittyen hányok rájuk. Ugyan már, itt vannak? Nem is láttam... Inkább próbálom oldani a gátlásait és a poharához koccintom az enyémet, mielőtt beleinnék. Ty-t szuggerálom egy pillanatra, hogy mozduljon el a helyéről és emelje már meg a seggét egy táncra. A zsigereimben érzem, hogy az majd jót fog tenni, mi több, csak az oldja fel igazán a szöszit. - Dee, asszem. Vagyis még ő sem tudja, én sem tudom. - vonok vállat, igazából ebbe még bele sem gondoltam. Az én világi cimborám vőlegény lesz. Bár kell a halálnak is az az élet, amiben ő szeretne villogni. Oké, a család meg a név mindenek előtt, de vajon boldog is lenne a lánnyal és minden mást kockára tenne? Az már jobban birizgálja a fantáziám, hogy széles vigyorral beköszönjek Adának, hogy mutassam, látom ám ki van a maszk mögött. De egy lemondó sóhajjal pillantok Oliviára. Oké, tényleg megígértem, hogy nem lesz sem balhé, sem dráma, se más. - Akkor gyere velem táncolni. - ragadom meg tüstént a poharat a kezéből és a sajátommal együtt teszem le az asztalra, és már húzom is magammal a tánctérre, ahol Tyler már megkezdte a tiszteletkört. Egy darabig tekintetem rájuk emelem, de végül csak Liv derekára csúsztatom a kezem és már kezdem is vezetni őt. - Igazából soha nem vállalnám be, hogy valakit érdekből elvegyek... nagyon távol áll tőlem. - szólalok végül meg egy idő után halkan. - Szeretnélek nyáron otthon bemutatni.
Látom Ty bocsánatkérő mosolyát, de én inkább ezek után csak hátat fordítok és az italos pulthoz lépek. Öntök magamnak valamiből, kicsit mérgelődve és zsörtölődve, majd odébb sétálok. A maszkok alatt ismerős arcokat keresek, természetesen közben a szemem sarkából a Ty és Poppy párost kémlelem, kicsit irigykedve talán, de még jó, hogy ez az álarc ennyi mindent eltakar. Többet vártam ettől az estétől. Amikor viszont meglátom Leo-t és Livet, kicsit elgondolkodom. A múltkori kikosarazás után... nem vagyok az a csaj aki elfogadja általában a nemleges válaszokat. Akkor nem mutattam ezt ki, hogy dühös lennék vagy éppen meglepett, de nem esett jól. Nem vagyok drámakirálynő, de az utóbbi időben mégis kicsit jobban illik hozzám ez a jelző, és ha mindez korábban történik akkor biztosan örültem volna Liv helyzetének... de jelenleg amúgy sem alakul jól az estém, és ez most a rossz döntések helyzete.Ahogy meglátom őket a táncparkett felé indulni, én a másik irányból közeledem, gyorsabb léptekkel, hogy odaérjek még hozzájuk. Nem feltűnősködöm egészen addig, még oldalról melléjük nem érek és Leonak neki nem vágódom picit a vállammal, és a kezemben lévő pezsgőt tökéletesen a zakójára öntöm. Hátrébb lépek picit, kezemet a szám elé kapom. - Oh, nagyon sajnálom. Milyen ügyetlen vagyok! - A mellettünk lévő pincértől elveszek egy szalvétát és Leo felé nyújtom. A mosolyom talán elárul, de semmi többet nem mondok, csak állok ott magabiztosan, figyelve a reakciójukat. Nem terveztem balhézni, nincs ínyemre, és nem is szívesen rontanám el Ty szülinapi buliját, még ha ő sem bagóz felém... még ha senki sem bagóz felém.
Vendég
Szer. Júl. 22, 2020 1:42 am
születésnapi bál
We're both in this masquerade What can I do to see you The girl behind the mask
A masquerade
Alig adom oda a pezsgőt az unokahúgomnak már is társaságunk akad Wylie Willows személyében. Van egy olyan sejtésem, hogy Eric kérte meg, hogy pislantson rám, ha már ő nem tudott eljönni, de lehet, hogy csak én látom ezt bele túlságosan. Nem igazán tudom milyen kapcsolata van a bátyámmal, főleg azért, mert Sapphi Wylie exe és most az én tesómat szeretné az ujjai köré csavarni. Talán itt az alkalom kicsit utánajárni ennek a lánynak, hogy mégis mennyire evez vele veszélyes vizekre Eric. - Szia Wylie. Eddig egész jól, de ha nem túl nagy kérés elvinnéd majd Harpert táncolni? Hátha kicsit megbátorodik utána még valaki, ha látják, hogy milyen ügyes és még felkérik - cseppet sem a kerítőnősködés a szándékom, de szeretném, ha az unokatestvérem is jól érezné magát, ráférne már egy kis kikapcsolódás, amikor máshol járhat az esze nem a bátyja elvesztésén meg a tanulnivalókon. Az anyja is tett már párszor egy-egy apró megjegyzést, hogy segítsek már neki, mert én olyan magabiztos vagyok. Hah! Milyen jó, hogy ilyen jól titkolom a tökéletlenségeimet, ugye? Minden bizonnyal közel sem hinne ilyen magabiztosnak ha tudná, mennyi minden van a látszat hátterében. Egy rossz lépés, egy rossz szó és azzal apának árthatok. - Egyébként örülök, hogy tudunk kicsit beszélgetni. Kérdezhetek tőled Sapphiról? - köntörfalazás és mindenféle körítés nélkül teszem fel inkább a kérdést, közben látom, hogy Tyler a táncparkettre vezeti Poppyt, ezzel kezdetét is veszi a bálozás az előzetes formalitásoknak vége, most az újabb körök jönnek, mint például a tánc vagy a bájcsevelyek. A táncoló párt figyelem, nem is tudtam, hogy ők ketten ennyire közel állnak egymáshoz, bár az rémlik, hogy apám szerint a fiú szülei ma valami nagy bejelentésre készülnek, ezért is volt fontos, hogy képviselve legyen itt a családunk ha már ő nem tud eljönni, de azért csak nem lesz köze a dolognak Poppyhoz. Arról biztosan tudnék, ha együtt lennének, hozzám minden hír és pletyka eljut. Belekortyolok a pezsgőmbe ahogy a választ várom Wylie-tól. Enyhén édes, gyümölcsös utóízzel, nem rossz választás.
Talán egy egészen kicsit jól is érzem magam, de kizárólag akkor, mikor el tudok vonatkoztatni attól, hogy mennyi ember van itt. A felnőttek többsége nem ismer, ezzel nyugtatom magam. Ha ismernének, biztosan rám sütnék a bélyeget, hogy nem vagyok idevaló. Nem tudnék velük vitatkozni, hisz én is pontosan ezt érzem. Ugyanakkor mikor Leora nézek, aki olyan büszkén feszít mellettem, mintha sose lett volna ennél jobb dolga, egy kicsit elbizonytalanodom ebben. Neki kétségtelenül itt a helye, nem áll távol tőle ez a rivaldafény, még akkor is, ha jelen pillanatban nem rá irányul. Ilyenkor pedig csak arra tudok gondolni, hogy bárhová is tartozik Ő, én szeretnék mellette lenni. Még ezt a bált is elviselem és néha el is tudok mosolyodni. - Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy ez a csarnok tele van emberekkel... - mutatok rá a tényre, hátha veszi a lapot, hogy nem tudok egy csapásra úgy tenni, mintha ez nekem legalább olyan normális lenne, mint neki, aki ezzel született. - De azért igyekszem inkább rád figyelni.. - sóhajtok beletörődően. Miért képes mindig ilyen zavarbaejtően vigyorogni? Pedig még nem is ivott... Na jó, nála egy-két pohár pezsgőt nem kell ebbe a kategóriába sorolni, meg se látszik rajta. Én viszont azért óvatosan bánok vele. Kínosan ügyelek arra, hogy ne tegyek vagy mondjak semmit, ami később rossz fényt vethetne rám. - Szóval elvesz valakit, akiről még csak azt sem tudja, hogy kicsoda? Ez... elég ódivatú szokás.. - teszem hozzá halkan. Nem akarok senkit kritizálni, csupán az első eszembe ötlő gondolatokat osztom meg vele. Még az elképzelés is elborzaszt, milyen lehet a helyében lenni, ezzel szemben Tyler egy kicsit sem zavartatja magát. Hogy törődhet bele az a makacs seggfej, akit én ismerek, ilyen könnyedén a sorsába, amit neki választottak? Szerencsére tudja, hogy mivel tud hatni rám, pechemre már télen elárultam neki, hogy imádok táncolni. Azóta pedig elég kevés alkalmunk volt az ismétlésre. Nem mintha bánnám, még mindig az a véleményem, hogy ez a nagy felhajtás nem nekem való, de Leo elég ügyesen vezet és legalább tánc közben nincs bennem semmiféle rossz érzés. Elmosolyodva nyugtázom, hogy nem csak szerintem kellett volna a múlt században hagyni az elrendezett házasságokat. Szeretném megjegyezni, hogy ez a gondolat nagy örömömre szolgál, de helyette a párok között navigálok, hogy a parkettre érjünk. Tompán még hallom Leo mondatát, de hogy ez vagy az utána történtek miatt nem tudok kinyögni egyetlen szót sem, azt nem tudnám eldönteni. Hát persze, hogy nem bírja ki... A pumpa olyan gyorsan megy fel benne, hogy szinte észre sem veszem, lehiggadni időm sincs, és erről is Ada tehet. Miért nem tudott békében elkerülni minket? Olyan nagy dolog lett volna? Nem véletlenül nem kerestem a társaságát, erre tessék... Olyan lendülettel tépem ki a kezéből a Leo felé nyújtott szalvétát, hogy abba képes vagyok minden indulatomat is belesűríteni. Mielőtt még ő maga kezdené el törölgetni az ÉN PÁROM zakóját, amire véletlenül ráborult a pezsgője. Az elmélet közben nem túl testvéries gondolatok lepik el. - Neked komolyan mindenhol magadra kell vonnod a figyelmet? Tényleg nem bírod ki, hogy egy pillanatig ne rólad szóljon minden, Adele? - nézek szúrósan a nővéremre, a hangom jóval hangosabb, mint amire számítok. Szinte kiabálok. Tudom, hogy Leo különösen tetszik neki, de miután nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Tyler is megmozgatja a fantáziáját, sőőt, úgy gondoltam, hogy ebből nem lesz köztünk konfliktus. Így is épp eléggé távol állunk egymástól már, de persze ezt tudja fokozni. Nem is ő lenne, ha erre nem lenne képes.
Jelen pillanatban nem is tudom megmondani, melyik a rosszabb: az, hogy hagytam magam elrángatni egy bálra, az , hogy az exemmel érkeztem a szóban forgó rendezvényre, vagy az, hogy aztán az illetékes szépen ott is hagyott, én pedig egyedül figyelhetem a jókedvű társaságot. Az egyik sarokból. Ami elég félreeső ahhoz, hogy remélhetőleg senki ne vegye észre, hogy valami bajom van. A baj csak az, hogy valószínűleg az se veszi észre, akinek pedig illene… de Ziggy Yanovich jól itthagyott, hogy kezdjek magammal, amit akarok, meg tudok. Na szép. Ezért még ráengedem Egont, egyszer biztos. Na jó, nem, nem vagyok olyan gonosz. De megérdemelné.Ahogy látom nem sokan vannak, akiket ismerek… akik meg mégis, azok elfoglaltnak tűnnek, szóval még véletlenül sem jut eszembe, hogy zavarjam őket. Ehelyett inkább szerzek magamnak egy újabb pohárnyi italt, hogy aztán megpróbáljak beolvadni a tömegbe… már ha sikerül. Ha nem, akkor majd kitalálok valamit, hogy minél kevesebb vizet zavarjak. - Zigyyy, Merlin trottyos gatyájára, hová tűntél? Gondolom idegesen. Illetve csak gondolnám, mert megint hozom a formám, és sikerül hangosan is kimondani a gondolataimat. Ráadásul mivel nem arra figyelek, hogy merre is visz a lábam ügyesen beleütközök egy srácba (Clyde), minek következtében megbotlok, az italom egy része pedig a fiú ingjén landol… szuper, nagyon ügyes vagyok, tényleg. Nem gondolkozok azon, hogy ismerem - e, helyette kapásból elkezdek szabadkozni a bénázásom miatt. - Hoppá! Ne haragudj, nem figyeltem! Mindjárt kerítek valamit, amivel meg tudjuk szárítani az ingedet, rendben? Remélhetőleg nem tűnök túl idiótának… ami nem lenne rossz, tekintve, hogy pont úgy érzem magam. Mindenesetre tényleg igyekszem keresni egy szalvétát vagy valamit, amivel felszáríthatjuk a foltot.
Kívánhatna egy hozzám hasonló kölyök mást, mint hogy a csaj - aki annyira bejön neki, hogy sutba vágja az elveit - elmenjen vele egy szülinapi bulira, ahová amúgy nem menne és még táncoljon is vele? Naná, hogy nem. És ilyenkor nem is a maga érdekeit nézi, nem vedel, nem lesz tirpák, hanem a csaj minden szavát lesi. Csak szeretném, hogy jól alakuljon ez az este és még csak véletlenül se neki legyen igaza, hogy Ty buliján nem érezheti jól magát. Ez az egész nekem túl sok erőfeszítésembe telt, hogy csak úgy hagyjam elengedni. - És akkor mi lesz azzal a sok emberrel, ha már a karrieredet csiszolgatod és rengeteg néző előtt játszol? - lehet, hogy nem szeret emberek között lenni, de azért a tekintetek kereszttüzét bizony meg kell szoknia, mert megeszi a fene az álmait. - Hát valahogy úgy... ha szerencséje van, akkor ismeri és már volt vele... tapasztalata. - vonok vállat. Én nem értek a lovakhoz, meg az ő bajuk is, de hát nem lehetünk egyformák. Ha az én szüleim lettek volna ennyire hagyománytisztelők, akkor már inkább világgá mentem volna. Inkább elengedem a témát és viszem táncolni magammal. Azért jó alaposan körbeudvaroltam már a bálon is karácsonykor és most előre beharangoztam, hogy bizony táncolnia KELL velem, nincs más választása. Szerencsére látom, hogy oldódik és azt is, hogy most sokkal több minden egyszerű neki, mint az előbb az asztalnál várakozva. Most egyre többen jönnek táncolni, de nem is számít, az a lényeg, hogy rám figyel. Vagyis amíg hagyják... és Merlinre már, nem igaz, hogy a legjobbkor. Oké, elengedem a kérdést, mert érzem, hogy a kis balesetre mindjárt kitör a harmadik varázslóháború. Ada miért tud ennyire zseniálisan és egyszerre borzalmasan időzíteni? Valami azt súgja, hogy szándékos, de az etikett nem engedheti meg, hogy botrányt csináljunk. Meg őszintén szólva nem is akarok. - Köszönöm. - küldök egy hálás mosolyt inkább felé és elveszem a szalvétát. Legalább nem kezdi el ő maga törölgetni, de úgy érzem, hogy sokkal többről van itt szó, mint aminek tűnik a szituáció. Könnyedén tovább gördülhettünk volna rajta, de úgy fest, hogy a lányok problémája nálam mélyebbről ered. - Liv, nem történt semmi baj, ezt mindjárt eltüntetjük... - próbálok békítően beleszólni és megpróbálom megcsípni a könyökét is, de pont abban a pillanatban fordul a nővére felé. - Csak... halkabban... tényleg menjünk...
Őszintén sokszor nem tudom, mi ütött belém. Az utóbbi időben élvezem ezeket a helyzeteket, az emberek olyanok nekem mint egy nyitott könyv. Mégis amikor Liv kerül a figyelmembe, mardosó érzés fog el. Nyilván soha nem vallanám be, sem nyilvánosan, sem magamnak, de valószínűleg ez az érzés a féltékenység lehet. Hiszen a múltkori találkozásom Leoval igazán jó volt, de a vége nem úgy sült el, ahogy igazából terveztem. A fiú még mindig nagyon tetszik nekem, és lehet, hogy mohó vagyok és öntelt, de valahol egész végig azt éreztem, hogy meg kell szereznem. Most, pedig még inkább. És nem... nem igazán értek a nemleges válaszokból sem. Pontosan ezért kellett felhívnom magamra a figyelmet valamilyen úton módon, mégha meg is játszottam magam. Ahogy melléjük érek és Liv rámnéz, a düh, amit a szemében látok, a hang ami kijön a száján, csak még nagyobb mosolyra sarkall engem. A szalvétát olyan könnyedén kikapja a kezemből, hogy szinte esélyem sem lenne megtartani vagy bármit tenni - mondjuk nem is terveztem -, de azért egy lépést hátrálok. - Teljesen véletlen volt, húgi. - Tettetem kicsit az álszentet, mit sem foglalkozva a mellettünk álló fiúval most éppen. - Nem értem, miért csinálsz ekkora felhajtást. Nézd meg, most mindenki minket néz... már beképzeled a dolgokat. - Lehet, hogy az a pár pohárka pezsgő is megtette a hatását és kicsit jobban megeredt a nyelvem mint kellene. Körbemutatok, a fejem kicsit oldalra fordítom, de tényleg a körülöttünk állók felénk fülelnek. Igazából nem is mondok semmi mást, csak összefonom a karjaimat magam előtt. Talán az lenne a legjobb, ha Liv hallgatna Leora és elmennének. Ki tudja, mi fog még itt ebből kiforrni...
Vendég
Vas. Aug. 16, 2020 7:56 pm
let's party!
“Héloise és mindenki más”
Kíváncsian bámultam a tömegre, az arcomon azonban olyan mosoly volt, amit senki és semmi nem tudott volna letörölni, csak úgy. Nem láttam értelmét arra, hogy búslakodjak végtére is Tyler bulija volt. Kár lett volna most szomorúságot színlelnem. Nem is értem miért nem táncolunk, hogy miért választják sokan a pohár fenekét. Na mindegy. Nem most fogok arról gondolkodni, hogy mennyire mókás az egész és mennyire nem. Épp megittam az italomat, amikor hirtelen fordultam egyet, hogy letehessem azt valahová, de már nem tudtam letenni. Összeütköztem az egyik vendéggel. No nem szándékosan, ilyesmit sose tennék. Nem akarva nagy feltűnést kelteni még épp sikerült megtartani az éppen elbotló lányt (Héloise) de a pohara tartalmától már nem tudtam meg szabadítani önmagamat és az ingemet sem. Mindegy. Végül is, ezért van nálam mindig a varázspálcám, hogy a bakiktól megkönnyebbíthessem az életemet, én meg büszkén használom a varázspálcámat, főleg ha ezzel bebizonyíthatom, hogy néha megéri tanulni. Azonban mielőtt előhúzhattam volna, a lány máris kétségbeesetten hebegni kezdett, hogy ő nem figyelt és mindjárt kerít valamit amivel meg tudjuk szárítani az ingemet. Kíváncsian felvonom a szemöldökömet és csak figyelem őt, hogy mégis mit művel, aztán rájövök… Varázsló vagy, gondolkodj úgy, mint egy varázsló. Vagyis a lány esetében, mint egy boszorkány. De nem kezdtem el kötekedni vele, vagy leszólni őt, hiszen annyira vicces volt, hogy nem kapcsol, hogy egy varázslattal mindent meg lehet oldani. Na én pontosan ezért nem kezdtem el azért hisztizni, mert ő leöntött engem pezsgővel. Nem hiszem, hogy bármi értelme lett volna. Egy kicsit odébb lépek a lánnyal Stormie-tól, nem akarom őt megzavarni most ezzel az egésszel és amint hozzám akarna érni a szalvétával az ingemhez megfogom a kezét félúton. Pontosabban leállítom, hogy ne feszengjen feleslegesen. Nem történt semmi baj. – Ne aggódj. Nem történt semmi. Nézd csak… – azzal most már a szabad kezemmel előveszem a pálcámat – a másikkal még mindig az ő karját fogom – és meglengetem a pálcát. – Tergeo! – határozottan, rámutatva az éppen piszkos területre. Ez remélhetőleg megtisztít majd és akkor a lány is megnyugodhat, hogy nem követett el semmi eget rengető bolondságot. – Látod? Megoldottam, ne aggódj. – széles mosolyra húztam a számat, a legszelídebb, barátságosabb énemet elővéve. – Minden rendben amúgy? Nem esett bajod? – értem ezalatt azt, hogy ő ugye megbotlott és bár úgy tűnik értem aggódik, én jobban aggódnék érte. Ez az arcomra is kikerül, mert oké, hogy egy születésnapi bálon vagyunk meg minden, de az ünneplést meg tudjuk szakítani azzal, hogy a másik hogyléte felől érdeklődünk nem? – Nem haragszom rád, nem csak a te hibád volt, hanem az enyém is. Igazából én sem figyeltem oda, hogy mi történik körülöttem. – mert tényleg nem figyeltem és valójában csak a poharamat akartam letenni, hogy aztán elkezdhessem Tyler-t ünnepelni valahogyan.
Az, hogy bűntudatom van, elég gyenge kifejezés arra, amit most érzek. Tyler örömtől csillogó tekintetében nem olyan nehéz elveszni, - Igen, tudom. Anyám is nagyon rajongott volna itt mindenért - mosolyodok el visszafogottan. De most az egyszer nem kezdem firtatni, hogy mikor vonulnak el a szülei teret adva ezzel a gesztussal a fiataloknak. Nem, jelen pillanatban annak örülök, hogy itt vannak, de hagyják az eseményeket a maguk medrében csordogálni ahelyett, hogy szánt szándékkal terelgetnék azokat. Más kérdés, hogy én egy pillanatra sem tudom kiverni a fejemből Tyler anyjának félre nem érthető izgatott arcát, amivel a bál kezdetekor fogadott. Egy pohár pezsgő pedig nem elég ahhoz, hogy figyelmen kívül tudjam hagyni. De le merem fogadni, hogy Wy azért fél szemét rajtam tartja, hogy ha vállalhatatlanul kezdenék viselkedni, akkor kirángasson innét, még mielőtt szégyent hoznék a család hírnevére és ezzel egyetemben még Ty szülinapját is elrontanám. Akkor válik igazán nyilvánvalóvá, hogy megint a fejünk felett döntöttek az eljegyzésünk bejelentését illetően, mikor Ty megjegyzi, hogy a szülei óhaját teljesíti éppen azzal, hogy velem táncol. Nem sértődöm meg ezen, kifejezetten sok vendég van itt, biztosan mással nyitotta volna meg a bált, ha nem erőszakolnak rá engem. - Ty, én tudom, miért kérték, hogy én legyek az első... - suttogom felé, miközben már táncolunk. Még össze kell szednem a bátorságomat, hogy mindent elmondjak neki, de tudom, hogy ez az utolsó esélyem, hogy színt valljak. Nem késlekedhetek tovább. - Mindent elmondok, csak keressünk valami nyugodtabb helyet. És igen, elég nagy a baj... - most mit próbáljam meg álltatni azzal, hogy nem vészes a helyzet, mikor igenis az. Legalább így nem kell sokáig győzködnöm, hogy velem jöjjön, sőt inkább ő húz magával. De minél inkább kiérünk a tömegből, az én szívem annál inkább ki akar ugrani a helyéről. Nem vagyok felkészülve arra, hogy beavassam a titokba, de ha én nem, majd megteszi helyettem más. Nem sok választási lehetőséget hagynak. Csak ahogy általában. - Nagyon sajnálom, hogy eddig nem mondtam el, Ty... Kérlek ne haragudj rám. Én esküszöm nem tudtam, hogy így akarják.. - kezdem keresni a szavakat, de még most is nehezen jönnek a számra. Pedig itt állok vele szemben, de nem vagyok kész arra, hogy beismerjem, hogy csalódnia kell bennem. - Kérlek ne haragudj rám... - hajtom le a fejem. Legszívesebben elsüllyednék már most is szégyenemben. Persze arra nem gondolok, hogy úgy nézhetünk ki, mint akik szökni készülnek és ez akár katalizátorként is szolgálhat a szüleinek a nagy bejelentéshez. Mikor meghallom Ty anyját a mikrofonba köszönni, már tudom, hogy elkéstem.
-Sajnálom, hogy ők végül nem tudtak eljönni. - Mondom őszintén Poppy szüleinek a távollétére utalva. - Biztos jól érezték volna magukat… egy ideig legalábbis biztosan. - Kicsit bánom is, hogy nem jöttek, főleg mivel így elkerülhetetlen, hogy a szüleim egy kicsit tovább maradjanak jelen a bálon. Ha a Willows házaspár eljött volna, akkor biztos, hogy sokkal hamarabb elvonultak volna, egyedül hagyva minket, hogy kitombolhassuk magunkat. -Te tudsz valamit, amit én nem? - Kérdezem a lánytól, kíváncsian fürkészve az arcát, mintha így előbb sikerülne megtudnom, hogy pontosan mire is gondol. - Nem azért mert ennyire jó barátságban vannak a családjaink? Van ennek valami más indoka is? - Nincs okom kételkedni Poppy-ban, de ezzel most tényleg felkeltette a figyelmemet. Az sem túlságosan biztató, hogy ennyire szeretne elvonulni beszélgetni, tényleg komoly probléma lehet, ha most, épp csak a bál kezdetén hozakodik elő ilyesmivel. Pont egy olyan pillanatban, amikor szinte lehetetlen a számomra, hogy elvonuljak. Miatta mégis megteszem. Amint kicsit távolabb érünk a tömegtől, egyből elkomolyodva, csendben figyelem őt, próbálva rájönni, hogy mégis mit akar nekem elmondani, és miért is lehet ez olyan nehéz.
-Megijesztesz. Miért kéne rád haragudnom? Kik akarnak mit, és hogyan? - Kérdezem teljesen összezavarodva. Még jó pár kérdést feltennék a számára, de nem marad rá időm, mert meghallom anyám felerősített hangját. -Tisztelt összegyűltek! A mai nap nem csak Tyler születésnapját hivatott ünnepelni, hanem más örömteli eseményre is bejelentést teszünk. - Értetlenül hallgatom, erre nem számítottam. Nekem legalábbis semmit az égvilágon nem mondtak, hogy más tervük is lenne a nagy szülinapi bálon kívül, így teljesen váratlanul ér a dolog. -Te tudod, hogy miről beszél? - Kérdezem Poppy-tól, teljesen összezavarodva. -Ty és Poppy, drágáim, kérlek csatlakozzatok hozzánk. - Hallom a további szavakat, de továbbra sem értem, hogy mi ennek az egésznek a lényege. - Azt hiszem mindjárt kiderül. - Vonok végül vállat, majd ha a lány engedi, akkor újra megfogom a kezét és visszavezetem a terembe, egészen odáig, ahol a szüleim állnak, fura, eddig nem igazán látott kifejezéssel az arcukon.
-Most, hogy végre az érintettek is előkerültek, itt az ideje, hogy bejelentsem, hogy a mai naptól kezdve, Poppy és Tyler hivatalosan is jegyben járnak. - Tovább magyaráz, de én ezután semmit sem értelmezek abból, amit mond. A hivatalos és udvarias beszéd minden egyéb részlete teljes mértékben egyik fülemen be, majd a másikon kiáramlik, miközben én az összes erőmet arra próbálom összpontosítani, hogy ne omoljak össze mindenki szeme láttára. Egy darabig erősen szorítom csak Poppy kezét, felvéve az udvariasan mosolygó álarcomat, de ahogy egyre inkább ülepedik bennem az információ, és rájövök arra, hogy Poppy tudta, tudta és nem mondta el, úgy enyhül a kezén a szorításom, hogy aztán el is engedjem. Elsőkörben még csak nem is dühöt érzek, hanem végtelen csalódottságot. Azok után, hogy én vele minden titkomat megosztottam, ő nem volt képes ezt elmondani? Ennyire nem volt képes bízni bennem? -Gratulálok, fiam. - Kapok egy fél ölelést hirtelen apámtól, ami segít visszatérni a jelen helyzetbe. -Köszönöm. - Mondom halkan, továbbra is fenn tartva a jól begyakorolt udvarias mosolyt. Hamar anyámat is a nyakamba kapom, aki puszik mellett gratulál, míg apám Poppyhoz intéz udvarias gratulációkat, de a szeme csillogásán látszik, mennyire elégedett ezzel a helyzettel. Anyám is majd kiugrik a bőréből, és ő is szorosan megölelgeti Poppyt. Amint a kötelező udvarissági köröknek vége van, átkarolom Poppyt, továbbra is fenntartva a boldogság álarcát, de aki jól ismer, tudhatja, hogy ez mind csak hamis látszat. A lány is érezheti, hogy mennyire feszült vagyok, a színjáték ellenére.
-Elnézést, kicsit most magatokra hagylak. - Mondom hosszabb idő elteltével, mikor már lementek a kötelező udvariassági körök és azonnal el is engedem Poppy derekát. Az első utam pedig egyenesen az egyik házimanóhoz vezet, és egyből két pohár whiskyt le is kapok a tálcáról, hogy azokat egy pillanat alatt el is tüntessem. Gyors menekülésként nézek végig a termen, hogy kihez csatlakozzak így első körben, és végül Leon állapodik meg a pillantásom. Egyből felé veszem az irányt, útközben még egyszer szerválok magamnak egy adag tömény piát, már nem is figyelve, hogy mit. -Be akarok rúgni. Minél hamarabb. - Közlöm vele, amint odaérek hozzá, észre sem véve, hogy bizony itt is sikerült egy elég… kényes helyzetbe belebotlanom. Egyelőre képtelen vagyok ilyeneket felfogni, most csak a legjobb barátomra van szükségem. Elárulva érzem magam, és becsapottnak.
Épp csak beadtam volna a derekam Leonak – már ami a táncot illeti nagyközönség előtt, nem az iskolai bálon – de Ada megjelenése még ebben is megakadályoz. Magam is meglepődöm, de legszívesebben felpofoznám a nővéremet, amiért annyire nem veszi észre magát. Leo pedig hiába nyugtat – vagy legalábbis próbál – ez nem az a hely és idő, mikor csak úgy el tudom engedni ezt a dolgot. Képtelen lennék rá, hogy szó nélkül tűrjem a jelenetet. Elhűlve, csalódottan, dühösen nézem a nővéremet, végül csak a fejem rázom meg. A testvérek közötti kimondatlan szövetségünk ezennel végleg felbomlani látszik. Ha eddig nem vették volna észre a jelenlétemet, akkor a ránk irányuló szempároknak hála, már ezzel sem lesz semmi probléma. – Tudom, hogy nem véletlen volt.. – kötöm az ebet a karóhoz, még akkor is, ha igazából tudom, hogy teljesen feleslegesen indítom most el ezt a vitát. Sérti az önbecsülésemet, amit művel velem.. velünk.. De nem is ez a legnagyobb baj az egésszel, hanem épp az, hogy Ada ezt pontosan jól tudja. Nála régebben senki nem ismer engem. És ha Ő meg Tyler, azt talán el is tudnám fogadni. De hogy Leo miatt alakuljon ki közöttünk ilyen mély szakadék… – Miért fáj az Neked, ha egyszer én is boldog vagyok, hah? – kérdezek még vissza, de választ már nem kapok, mert Leonak sikerül diszkréten tovább vonszolnia a tetthelyről, mielőtt még nagyobb kárt tennénk egymásban. A fortyogásom miatt képes voltam teljesen lemaradni arról a bejelentésről, ami miatt elcsendesül az egész terem egy pillanatra, a következő esemény pedig az, hogy hárman tartunk valamerre. Bár nem vagyok biztos abban, hogy jó ötlet Tylerrel tartani, mikor ennyire ki van akadva, de biztos kevésbé lesz szörnyű, mint továbbra is a nővérem és köztem szítani a feszültséget. Így alakul, hogy életemben először nem ellenségemként tekintek Leo legjobb barátjára, hanem megértéssel. Sőt, mi több, együttérzéssel. Mondjuk őszintén szólva nem is csodálom, hogy ő meg annyira kiakad, a helyében én is pont ennyire borulnék ki, ha nem jobban. Egyetlen rossz szavam sincs hozzá, sőt.. Látom, hogy magához vesz valami piát, de Leohoz intézett félmondatából ítélve arra a következtetésre jutottam, hogy ebben még a segítségére is lehetek, így nemes egyszerűséggel üvegestől rántom magammal a szeszt, ahogy Leo elhúz. Nem mondom, hogy nem húznám meg szívesen én is az üveget, de ahogy tiszta terepre érünk, csendesebb környékre, csak Tyler felé nyújtom. – Úgy nézel ki, mint akinek nagyon szüksége van rá.. – teszem még hozzá. Esküszöm egy csepp irónia sem érződik a szavaimból. Ez a fordulat mindenkit meglepett.
Ki gondolta volna, hogy végül a szülinapom Olivia társaságában fog végződni? Ugye, hogy senki? Az persze alapvetően egészen más helyzetbe helyezi az egészet, hogy Leo is velünk van, de még pár héttel ezelőtt is szembe röhögtem volna azt, aki azt mondja, hogy Olivia valaha is együttérzéssel legyen képes rám nézni. Úgy látszik a mai nap úgy ahogy van, furcsa, és az egész életemet megváltoztató dolgokkal van kikövezve, de jelen pillanatban tényleg még csak gondolni se akarok arra, hogy mennyire elárultnak és csalódottnak érzem magam. - Kösz. Ez rendes tőled. - Veszem el tőle az üveget és kortyolok is bele mindenféle habozás nélkül. Kivételesen a hangomban sem volt semmilyen irónia, habár annak nem túlságosan örülök, hogy pont ő ilyen állapotban lásson, de jelenleg még ez sem tud érdekelni. Különben sem úgy néz ki, mint aki később ezt felhasználná ellenem. Talán itt az ideje annak, hogy komolyan megpróbáljam más szemmel nézni, ha már Leoval úgyis együtt vannak. - Mit szólnátok, ha eltűnnénk innen és medencéznénk egyet? Vagy inkább együtt akartok lenni? Mert az sem gáz, majd megyek egyedül. - Mondom ezt is mindenféle él nélkül a hangomban, csak pusztán érdeklődésből. Végül is nem szeretném az ő napjukat is elrontani a saját nyomorommal. Sőt, igazából senkiét sem akarom elrontani, inkább érezzék jól magukat. - Menjetek csak… majd én elleszek. - Jutok végül döntésre, mielőtt bármelyikük is megszólalhatna, majd már le is lépek a közelükből az egyik rejtek ajtón keresztül. Azt hiszem itt az ideje annak, hogy tényleg istentelenül bebasszak, ahhoz pedig talán az lesz a legjobb, ha eltűnök, hogy ne legyen szemtanúja a dolognak. Ugyanis a hírnevemre vigyázni kell, még ilyen elbaszott helyzetben is.
Nem sokáig figyeltem az érkező vendégeket, sőt, azelőtt is inkább Tyleren pihentettem tekintetemet. Sikerült megállapítanom, hogy milyen jól áll neki ez az elegáns öltözék és azt is, hogy mennyire jól mutatnánk most egymás mellett... csak reménykedni tudtam benne, hogy mihamarabb végez. A kezemben a második pezsgőmmel sétálgattam kicsit, hiszen egy idő után kínosnak éreztem az egyedül ácsorgást, főleg, hogy szinte mindenki valakivel érkezett ide. Pontosan ez a sétálgatás miatt nem veszem észre elsőre Leo-t és Livet. Abban biztos voltam, hogy Aurelius itt lesz ezen a bulin, hiszen tudjuk jól, hogy Ty és Ő nagy barátok. Viszont arra egyáltalán nem vagyok felkészülve, hogy Oliviával az oldalán érkezik. Tekintetem akkor találkozik a húgoméval amikor ő is épp felém pillant. Eddig azt gondoltam, hogy a múltkori kikosarazás után még lesz második esélyem bevágódni majd Leonál, hiszen nagy titokban, már hónapok óta fájt rá a fogam, hogy az ő oldalán mutatkozhassak mindenhol, ám ezek után, hogy őket kettejüket együtt látom, furcsa érzések kezdenek el kerülgetni. Valahol a sértődöttség, a féltékenység és a meglepődöttség határán állok, és továbbra sem megyek oda hozzájuk. Az egy szerencsém, ami eltereli egy percre a figyelmemet, a bál kezdete, ami akarva, akaratlanul is mosolyra késztet. 
Jelen pillanatban nem is tudom megmondani, melyik a rosszabb: az, hogy hagytam magam elrángatni egy bálra, az , hogy az exemmel érkeztem a szóban forgó rendezvényre, vagy az, hogy aztán az illetékes szépen ott is hagyott, én pedig egyedül figyelhetem a jókedvű társaságot. Az egyik sarokból. Ami elég félreeső ahhoz, hogy remélhetőleg senki ne vegye észre, hogy valami bajom van. A baj csak az, hogy valószínűleg az se veszi észre, akinek pedig illene… de Ziggy Yanovich jól itthagyott, hogy kezdjek magammal, amit akarok, meg tudok. Na szép. Ezért még ráengedem Egont, egyszer biztos. Na jó, nem, nem vagyok olyan gonosz. De megérdemelné.Ahogy látom nem sokan vannak, akiket ismerek… akik meg mégis, azok elfoglaltnak tűnnek, szóval még véletlenül sem jut eszembe, hogy zavarjam őket. Ehelyett inkább szerzek magamnak egy újabb pohárnyi italt, hogy aztán megpróbáljak beolvadni a tömegbe… már ha sikerül. Ha nem, akkor majd kitalálok valamit, hogy minél kevesebb vizet zavarjak.
