A nap éppen hogy csak még látszik a horizonton a tó felett, narancsfénybe vonva a fehér kúria elegáns falait, amiben ma egész nap zajlik az élet: a manók, és mindenki aki él és mozog azzal van elfoglalva, hogy minden tökéletesen rendben legyen mire a vendégsereg megérkezik. Aminek lassan már itt is van az ideje. Az elsőként érkezők, akár hoppanálva szándékoztak megközelíteni a meghívóban szereplő címet, akár más közlekedési eszközzel, egytől egyik egy hatalmas tó partjára érkeznek. A parton már ott várja őket egy elvarázsolt hajó, ami majd közvetlenül a kúria közelébe szállítja majd őket, ami egyelőre még rejtve van a kíváncsi szemek előtt: a család ezzel akadályozza meg az illetéktelen behatolókat. A hajótól nem messze egy manó ácsorog, Varpey, aki az alkalomra egészen elegáns öltözéket visel, mert a Roquetaillade família bizony megfizeti a manóit. Egészen egyszerű feladatot bíztak rá a gazdái: csak annyit kell tennie, hogy ellenőrizze a meghívókat, és azt, hogy álarcot viseljenek, és csak azután engedje fel a szállingózó vendégeket a hajóra, ami egészen addig nem indul el, amíg mindenki épségben meg nem érkezett, aki visszajelezte azt, hogy megjelenik az ünnepségen. Ha valaki esetleg elfelejtett volna álarcot hozni, van pár extra darab elrakva erre az eshetőségre.
A hajó egészen nagynak számít, így amikor a vendégek felszállnak rá, mindannyian kényelmesen elférnek rajta, és találhatnak maguknak ülőhelyet. Az ablakokból tökéletes kilátás nyílik a gyönyörű tájra, és kellemes, andalító zene hallatszik az elvarázsolt hangszórókból, a rövid, de kellemes hajóút alatt. Maximum tíz perccel az indulás után lépnek át azon a határon, ami eddig elrejtette a szemük elől a kúriát, ami utána teljes pompájában kerül a szemük elé. Újabb tíz perces hajóút után megérkeznek a partra, ahol egy újabb manó várja őket, hogy átvezesse őket a kerten, egyenesen a tárva-nyitva álló bejárati csarnokba. Ott már várják az érkezőket, a Roquetaillade szülők és maga az ünnepelt is, természetesen mind ők is elegánsan, álarcban.
Azok a vendégek, akik a hopp-poros utazást részesítették előnyben, szintén az előcsarnokba érkezhetnek, ahol szintén egy manó fogadja őket, de neki nem kell ellenőriznie a meghívókat, mert a kandalló olyan bűbájjal lett kezelve, ami csak azokat a vendégeknek fogadja az érkezését, akiknek hivatalos meghívója van.
Mindenkinek túl kell esnie az udvarias, megszokott köszöntéseken még az előcsarnokban, az ajándékokat mindig maga Tyler veszi át, de aztán a csomagok hamar egy kupacban végzik, az ajándékbontásnak nem most és itt van az ideje, hanem majd később a bál után. Amint a vendégek túl esnek az udvariaskodáson beljebb léphetnek a hatalmas kúriába. A kihallatszó zene egyenesen a grandiózus bálterembe vezetheti őket, ami kellőképpen elegánsan van feldíszítve. Főleg az ezüst színek dominálnak, és a belépőket egyből egy újabb házimanó fogadja, üdvözlő italokkal. A nagykorúaknak kiváló francia pezsgő, míg a kiskorúaknak enyhe alkohol tartalmú, kellemes gyümölcsös szénsavas ital jár. Kis, kör alakú asztalok helyezkednek el két oldalt, hívogatva azokat, akik le szeretnének ülni, és mindegyik asztalon van egy kis menü, amin keresztül olyan ételt és italt rendelhetnek, amilyet csak szeretnének. Ülésrend nincs, így mindenki szabadon választhatja meg az asztaltársait. Egy asztalnál körülbelül hat ember fér el. Ha valaki azt választja, hogy leüljön és rendeljen valamit, szinte pillanatokon belül megjelenik az asztalán a rendelés, amik főleg italt kísérő nyalánkságokból állnak, és nagy részük francia különlegesség, de akad közöttük jól megszokott, angol finomság is. Egyelőre csak a háttérben szól a kellemes zene, hiszen jelenleg még senki sem táncol, és ez egy darabig még nem is fog megtörténni, amíg a nagyja vendégsereg meg nem érkezik.
Vendég
Hétf. Ápr. 27, 2020 3:26 pm
A szülinapi bálozás
Jó móka lesz... Mondták. Úgyis kell egy kis szocializáció neked is... Mondták. Ne félj, minden rendben lesz. És Naomi is ott lesz, nem leszel egyedül... Mondták. És Harper nagy nehezen, sok győzködés után végre hitt is nekik. Vagy legalábbis kezdte elhinni, hogy jó lesz az a születésnapi bál, amire ő is megkapta a meghívót. Mert először nem nagyon volt kedve az egészhez. És igazság szerint még most is szívesebben lenne otthon, a szobájában, az újonnan beszerzett számmisztika könyvének a társaságában. De elhitették vele, hogy jó lesz ez az este, és érdemes lesz eljönnie. Mert neki is kell egy kis társaság, egy kis közösségi élet, és talán még új ismerősökre is szert tesz. Így hát végül beleegyezett, hogy Eljön erre a születésnapi álarcos bálra. És amint ezt kijelentette, az anyja már rángatta is el az egyik luxus ruhaüzletbe, hogy valami alkalomhoz illő ruhadarabot is beszerezzenek a lányának. Mert igazság szerint Harpernek nincs igazán olyan ruhája, ami egy ilyen alkalomhoz illik. Volt... De azokat már rég kinőtte. Így kénytelen volt hagyni, hogy az anyja órákon keresztül bogarásszon a ruhák között, és ezer meg egy darabot felpróbáltasson vele, mire végre megtalálták a megfelelőt. Ezt a fehér, csipkés és fekete díszítéses ruhát. És még álarcot is sikerült hozzá kerítenie. Igaz, ez még egészen tetszik is a lánynak, főleg az a pillangó rajta. Egész úton, míg meg nem érkeznek a kúriához, csak csendben ácsorog Naomi mellett, a gondosan becsomagolt ajándékát szorongatva, s csupán csak akkor szólal meg, ha a mellette álló lány, vagy bárki más veszi a fáradtságot, hogy hozzá szóljon, vagy kérdezzen tőle valamit. Egyébként pedig a csendes megfigyelő szerepét ölti magára, még akkor is, mikor megérkeznek a helyszínre. Az ajándékot is - ami egyébként egy igen régi, és ritka, Asztronómiával foglalkozó könyv - csak egy félszeg mosoly kíséretében adja át az ünnepeltnek, és már oldalog is el a jelenlévők csoportosulásának hátsó felébe. És csak sodródik az árral, követi többieket. Szép csendben, mintha csak egy szellem lenne, aki csak véletlenül keveredett ebbe a bálba.
Nagyon kevés emberrel osztottam meg, hogy részt fogok venni Tyler születésnapi bálján. Már nem azért, mert kínos lenne vagy ilyesmi, csak szerettem volna elkerülni azt, hogy ez az egész helyzet rólam szóljon és hogy a barátaimnak az legyen a legnagyobb problémájuk, mégis mit fogok felvenni és hogyan fogom beállítani a hajam. Az utóbbi időben kicsit befásultam, mert nagyon rákoncentráltam a tanulásra, de amikor megérkezett a meghívó, szinte azonnal léptem volna ki a megszokott hétköznapokból és vettem volna részt máris ezen a csodás eseményen. Nem mondom, hogy nem volt néhány pimasz gondolatom miközben készülődtem. Csinos fekete ruhát vettem fel, amely jól kiemeli sminkemet és szőke hajam göndörségét; valamint ehhez egy igazán kényelmes, arcomhoz tökéletesen simuló fekete csipke maszkot választottam. Nem rohantam túlzottan, szerettem volna ugyan az elsők között megjelenni a bálon és mindenképp elkerülni a tömeget, de a kellemetlen találkozások és beszélgetések végett a hopp-poros utazási módot választottam. Így a megívóban megadott időpont után néhány perccel, az ajándékkal és táskámmal a kezemben a kandalló zöldjében tűntem el és érkeztem meg Tylerék kúriájába.
Nem zavartattam magam túlságosan. Leporoltam a ruhámat, majd a manó kedvesen útbaigazított. Még a családhoz értem, volt némi időm körülnézni a helyiségben. Még talán sosem jártam ekkora házban, a mi kis családi vityillónk ehhez képest eltörpül. Igyekeztem nem tátani a számat, de a mosolyt és a meglepődöttséget nem igazán tudtam levakarni arcomról. Harmadikként kerültem sorra az üdvözlésben, kellemes mosolyommal, igéző tekintetemmel elsőként Tyler szüleihez fordultam, udvariasan üdvözöltem őket, megköszöntem a meghívást, majd végül a fiúhoz léptem, közelebb hajoltam hozzá, arcára - ha megengedi - apró puszit leheltem. - Remélem az első táncot nekem tartogatod. - Emlékként idéződik fel bennem a múltkori találkozásunk a partin és az utána lévő beszélgetésünk. A fekete ajándékos dobozba becsomagolt kari órát átnyújtom neki, miközben észrevétlenül simítom meg ujját. - Boldog születésnapot. - Mosolyom pimasz és csábító, majd még utoljára a szemébe pillantok, és eloldalazom az italos pulthoz, hiszen rengeteg vendéket kell fogadnia és ameddig meg nem érkezik mindenki, nem szeretném feltartani. Addig is, italommal a kezemben körülnézek, ismerős tekintetek után kutatva, hogy felmérhessem az erőviszonyokat.
Vendég
Kedd Ápr. 28, 2020 4:20 am
to Tylerland
Tudom, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik menni fognak a szülinapi bulira. Evidensnek éreztem, hogy én ott leszek a legjobb barátom szülinapján és mindenki levegőjét rontani fogom, de egy percig sem aggódtam sem a ruha, sem a maszk, sem más miatt. Amiatt már egy kicsit inkább, hogy mit fog szólni az ajándékához, aminek felkutatásával heteket töltöttem el. Haha, ha valaki azt mondja, hogy egy fasza rúnákkal teli kéziratot elég csak berendelni a Zsebpiszok-közben, akkor az téved. Az első amivel szembesültem, hogy ott kiröhögtek, szóval más módját választottam a beszerzésnek. Pénzt nem kímélve jutottam egy pofás mondhatni naplónak számító kézirathoz, amiről tudom, hogy első látásra lesz szerelem, ha meglátja. A különleges helyzetre való tekintettel én a hopp-hálózatra adtam a voksom és nem volt nehéz meggyőznöm Livet arról, hogy ez lesz a legjobb megoldás. Szegényem, amióta csak belement ebbe az egész bál dologba, tiszta zaklatott. Meg tudom érteni, hisz nem kedveli Tylert, ráadásul amióta csak kavarunk, egyetlen egyszer mutatkoztunk nyilvánosan. A pár nappal ezelőtti reggelinél odaült hozzám - Ő!!!- a mardekárosok asztalához. Merész húzás volt, annyi szent, nem hiába tetszik. Van vér a pucájában, hogy olyanokkal ül egy asztalhoz, akikkel nem is igazán szívlelik egymást. Azt mondta, hogy találkozzunk a kandallónál, de amikor megpillantom őt, eláll a lélegzetem is. - Csodás vagy. - csúszik ki a bók a számon. Tudom, vehetné készpénznek is, de egy ideje tényleg van a szavaimnak komolysága is. Csak megfogom a kezét és belemarkolok a hopp-porba. Minden elrendezett, előkészített, a meghívót előhalászom a zsebemből, mert fogalmam sincs, hogy mikor kell mutogatni. Igazából hálás vagyok, hogy nem kell egyedül jönnöm - pontosítok, nem mással kell jönnöm. És tudom, hogy ez nagy dolog lesz neki, hisz biztosra veszem, hogy a suliból is sokan eljönnek. Pillanatok alatt elnyel mindent a zöld láng és a már jól ismert előcsarnokban találom magunkat. Megigazítom egyszerű fekete öltönyömet a kandallóból kilépve, nehogy még a végén kicsit is poros maradjak, majd a karom nyújtom Livnek. Míg é még nem járt itt, addig nekem minden annyira otthonos. Évente hónapokat töltöttem ebben a házban, hisz Ty-t nem csak a Roxfortban láttam viszont, hanem itt is. Sokszor hetekre, szóval immár magabiztos mosollyal lépek a szülei elé és köszöntöm őket a legbarátibb szeretettel, bemutatom nekik a barátnőmet, majd Tylerhez lépek. Tudom, hogy nem mondtam neki, hogy Őt is el fogom hozni. Hisz még csak annyit mondtam neki, alakulnak a dolgaink. Na de hogy ennyire? Hát látja... Liv kezébe nyomom egy pillanatra az ajándékokat. - Na mi van, most már legálisan is bűnözhetsz? - eresztek meg egy széles vigyort üdvözlés gyanánt és nyújtom felé a kezem. De nem csak a kezem, mert egy baráti hátba veregetést is kap. Ha rajtam múlna, akkor most dobnék is rajta egyet, de annyian vannak itt, nem illene. Aztán csak átveszem az ajándékokat. - Ezt fogadd tőlünk. - nyújtok át egy üveg jóféle évjáratú pezsgőt és egy doboz óvszert. Ez utóbbi abban a pillanatban, hogy átveszi, az annyira nehezen beszerzett könyvvé változik vissza. Egyszerűen nem hagyhattam ki, hogy meg ne vicceljem. Szórakozottan röhögve konstatálom, hogy a dolog működik. - Aztán majd ha elszabadultál innen, dumálunk. - nem mintha annyira nem lennénk összenőve a Roxfortban. Még nem tudom, hogy hozzájuk üljünk-e vagy másik asztalhoz, mert nekem gondolnom kell arra is, hogy Liv jól érezze magát. Nem szeretném elrontani a báli hangulatát. Kézen fogom és elindulok befelé a tágas helyiségbe. Az asztaloknál már gyülekeznek, a zene már készen áll a táncra is és látszik, hogy mindenre, de tényleg mindenre gondoltak. Elemelek két pohár pezsgőt a felnőttebb fajtából. A manók már ismernek, velem nem fognak szarakodni, hogy de abból már ugyan nem vehetek. - Na hogy tetszik a hely eddig? Megbántad már, hogy belementél? - jegyzem meg komisz mosollyal a szöszinek. Persze elképzelhető, hogy igen. - Majd akarok veled táncolni. Sokat.- hajolok közelebb a füléhez, hogy egy apró puszit is adhassak az arcára. Majd beleiszok a pezsgőbe. Hogy mi mikor fognánk távozóra? Reményeim szerint holnap. Itt van nekem fenntartva egy saját szobám a gyakori látogatások végett. Nem aggódok.
Ugyan Leonak egy nagyon gyenge pillanatomban - két falat pite között - sikerült meggyőznie, hogy kísérjem őt el Tyler születésnapi báljára, én még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez olyan jó ötlet lenne. Nézzük csak az okokat szépen sorban.. Egy. Tyler ki nem állhat engem. Kettő. Én még jobban utálom Tylert, mint ő engem. Három: Ha rajta múlna az életben nem hívna meg a születésnapjára. Négy: Én meg nem is mennék el. Öt: Leo nem mehet mással a bálra. Szóval ez van. Na jó, elég édes volt, mikor győzködött, úgyhogy egy egész rövid pillanatig még azt is hittem, hogy túlélem. Azóta is rettegek, mert nem akarok botrányt sem magam körül, sem az ő születésnapján, ami a hallottak alapján elég nagy buli lesz. Leo pedig még ahhoz is ragaszkodott, hogy segít kiválasztani a ruhámat.. Nem mintha egyedül nem tudnék magamnak ruhát választani vagy venni, de hagytam neki. Elvégre ő tudja igazán, hogy milyen partiról van szó, én pedig elég sok dolgot el akarok kerülni, például, hogy azt, hogy a ruhám ne legyen elég csinos, na meg, nehogy túlöltözzem a többieket. És ha már én ilyeneken gondolkozom, az réges-régen rossz. Végül egy elegáns, de jóval élénkebb pink színű ruhára esett a választás, pedig eredetileg visszafogottra terveztem.. Ki gondolta volna, a segítségem egy klasszikus mardekár színt adott volna inkább rám.. Mégis beadta a derekát, a maszkot viszont én választottam, így tökéletesen illünk egymáshoz. Amint eljön a nagy este, ez tényszerűen be is bizonyosodik, nekem pedig önkéntelenül is mosolyra húzódik a szám. Nem azért, mert ne rettegnék az estétől, hanem mert még mindig baromi dögösen néz ki öltönyben. Pont mint a karácsonyi bálon. Bár azóta elég sok minden történt, ez az egy nem változott. Hivatalosan csak néhány napja vállaltuk fel, hogy együtt vagyunk, úgyhogy ebből az estéből még bármi is lehet. - Én választottam.. - emlékeztetem csípőből, pedig le se lehetett lőni a ruhaszalonban. Bár talán Londonban ennél jóval csinosabb ruhát is kaptam volna. Egyszer elmegy, utána úgyis a szekrényben fog porosodni. Én nem vagyok túl csajos, az a nővérem. - Na jó, menjünk mielőtt meggondolom magam... - illesztem a helyére a maszkom és várom, hogy megtegye az első lépést. A hopp-hálózatot nem sűrűn használom, így teljes mértékben rábízom magam. Naná, hogy úgy ölelem magamhoz az egész karját, mintha az életem múlna rajta. Majd néhány pillanat múlva egy impozáns teremben találom magam. Szerencsére olyan erősen csimpaszkodtam Leoba, hogy esélye sincs nélkülem érkezni. De mielőtt még elindulunk, vetek egy pillantást a zakójára, hogy nem gyűrtem-e nagyon össze. - Tyler ki fog akadni.. - bocsátom előre még mindig a partneremnek, mikor megindulunk a fogadóbizottság felé. Fogalmam sincs, mit kellene tennem, így csak zavartan mosolygok, miközben igyekszem nem tudomást venni arról, hogy micsoda gazdagság vesz körül, de azért.. Azta.. Oké Liv, csak viselkedj természetesen... Vagyis.. Ne úgy mint eddig. Udvariasan köszöntöm az ünnepelt szüleit és nem kerüli el figyelmem, hogy Leo először mutat be hivatalosan is a barátnőjeként, amitől a világ legőszintébb mosolya telepedik az arcomra és még akkor is ott marad, mikor magával Tylerrel találom szemben magam. - Boldog születésnapot! - köszöntöm fel Leo után én is. Teljesen biztos vagyok benne, hogy egy kis maszk nem elég ahhoz, hogy ne ismerjen fel, főleg ha a barátja már mesélt neki rólam. Hangomban azonban nyoma sincs gúnynak és annak az élnek, ami eddig az összes beszélgetésünket jellemezte. Persze ettől még nem vagyok boldog a tudattól, hogy Ada körül sündörög, de egy napra én is félretehetem az ellenségességet és hagyhatom, hogy ünnepeljen. Remélem a jelenlétemet sem veszi hadüzenetnek. Puszit legalábbis nem nyomok az arcára, mikor Leoval átadom az ajándékokat. Amiről igazából fogalmam sincs micsoda, mert mikor sokadik érvként felhoztam, hogy nem tudnom mit hozhatnék Tylernek ajándékba, a pasim hamar leállított, hogy azt majd ő intézi. Szóval csak remélem, hogy semmi olyasmi, amitől zavarban kellene éreznem magam. Szerencsére csak néhány perc az egész, mert nem mi vagyunk az egyetlenek, akik az ünnepeltre várnak. Amint elindulunk, mintha egy hatalmas szikla esne le a vállamról és kilátásba helyezem, hogy talán... Mondom talán.. Még túl is élhetem az estét. - Már akkor megbántam, mikor igent mondtam.. - sóhajtok nagyot. Ez a sok ember.. Utálom a tömeget, a bálokat meg még inkább. A karácsonyira is a nővéremnek kellett rábeszélnie. Bár utólag belegondolva még hálás is lehetek neki, hiszen... Minden akkor kezdődött el úgy igazán. - Na jó, ha nem kell vele sokat bájolognom és elviszel táncolni, akkor kibírom.. - forgatom meg a szemeimet. Nem szándékozom titkot csinálni abból, hogy nem kedvelem őt, ellenben moderálom magam. Attól, hogy ők legjobb barátok, nekem még nem kell úgy tennem, mintha jól kijönnénk. Egy pohár pezsgővel a kezemben a többi vendéget fürkészem, hátha felismerek néhány iskolatársat. A szemem viszont szinte rögtön egy nagyon ismerős alakon állapodik meg. - Az ott Ada? - hagyja el a számat a kérdést, de a válaszra nem figyelek. Annyira ismerős, hogy fél pillanat alatt meg tudom állapítani róla, hogy ő a nővérem. De hiszen... Én említettem neki fél szóval, hogy születésnapra megyek hétvégén.. Ha tudott Tyler bulijáról és meg is lett hívva, vajon miért nem szólt, hogy ő is itt lesz?!
Kötelességből fogok csak megjelenni a bálon, udvariatlanság lenne visszautasítani egy másik aranyvérű család meghívását. A kedvtelenségemet Cece tudomására is adtam a folytonos morgásommal s a folyamatos panaszkodásommal. De viszont most nem kell attól félni, hogy ha hazatérünk akkor ki fogom magamból adni az elnyomott agressziómat és a rossz kedvemet. Mert csodával határos módon az indulás idejére még jó passzban is lettem. Átgondoltam a dolgokat és arra a következtetésre jutottam, hogy ez egy remek alkalom arra, hogy szövetségeseket avagy ellenségeket gyűjtsünk. Persze nem azt mondom, hogy barátkozni fogok és mindenkihez oda fogok menni trécselni de viszont lehet, hogy nyitottabb leszek a megszokottnál. Nehéz döntés volt a ruhásszekrény előtt állva kiválasztani a megfelelő öltözetet, hiszen a ruhatáram csak ilyen alkalmakra specializálódott és a bőség zavarában még a fejemet is megvakartam, hogy na most mi legyen. Végül aztán végtelennek tűnő percek múltán megszületett a döntés. Kiveszem a fogasról a már összepárosított darabot és végignézek rajta. Egy kifogást nem találok, tökéletesen vasalva van. Utálom azt a manót, de be kell vallani, hogy Bimsy érti a dolgát. A mai megjelenésemből természetesen nem hiányozhat a védjegyemmé vált sétapálcám sem. Elég sokat gondolkodtunk az ajándékon a drága feleségemmel, de végül arra a megállapodásra jutottunk, hogy egy fiatal fiú inkább örül annak, hogy szabályok nélkül bulizhatnak egy hétvégét messze a szülők figyelő tekintetétől, mint egy poros könyvnek vagy valami ékszernek. Így hát eltölthetnek egy hétvégét a chile-i birtokunkon a barátaival. Persze előtte majd megyek egy kört és az antik vázákat és bútorokat majd kicserélem. Nem lenne jó ha azok össze lennének törve. Az egy kicsit drága mulatság lenne. A botomra támaszkodva figyelem az ajtóból a kertet miközben várakozok a nejemre, aztán amint meghallom a cipői sarkainak kopogását akkor hátrapillantok és talán egy kis mosoly varázsolódik az arcomra. -Gyönyörű vagy, kedvesem. Aztán a szabad kezem behajlítom egy picit, hogy belém tudjon karolni és amikor megtette már hopponálunk is a helyszínre. Végigpillantok a tavon, aztán a hajón. Szép. Kellemes hely. A társaságot fürkészem, de még nem látok senki olyat akibe hasznomat lelném így csak továbbra is araszolok a feleségemmel a hajó felé, hogy aztán az elvigyen minket a kúriához. Amint megérkezünk először Mrs.Roquetaillade-t köszöntöm, aztán kezet rázok Mr.Roquetaillade aztán pedig a fiatalabbal és átnyújtom neki az ajándékát, ami egy kisebb dobozban és annál egy picit nagyobb csomagolásban érkezik. Benne ott van a birtok kapuinak és házának kulcsa mellette egy levél a szándékunkról és utóiratban, hogy a kulcs csak három napig érvényes aztán eltűnik. - Isten éltesse, Mr.Roquetaillade! Aztán megvárom míg Cece köszönti fel az ünnepeltet és aztán folytatjuk is az utunkat befelé. Veszek egy-egy pezsgőt magamnak és a feleségemnek aztán pedig egy üres asztalt nézek. - Engedd el magad, drágám. Szórakozz csak, rád fér. Simítok végig az arcán és koccintásra emelem felé a poharamat.
osem gondoltam volna, hogy egyszer egy születésnapi bálon fogok részt venni itt a Roxfortban. Ráadásul úgy, hogy tulajdonképpen meg se hívtak rá. Nem szoktam csak úgy elsajátítani dolgokat másoktól és megtartani ezt magamnak. De a meghívóval így történt majdnem. A Roxfort egyik folyosóján sétálva találtam rá, felvettem, elolvastam és szinte azonnal zsebre tettem. Úgy gondoltam ez megfelelő alkalom arra, hogy új ismerősökre, barátokra tehessek szert. Így ez mégsem annyira lopás, hisz találtam, ugye? De mégis miért van ennyire bűntudatom miatta?
Csodálatos ez a mai nap. Ma este van a bál napja, amit én már nagyon várok. Elképzelni sem tudom milyen lehet itt egy összejövetel, de biztosan olyan mint mindenhol. Mégis annyira izgatott vagyok, hogy azt leplezni sem tudnám. Nem ismerek senkit sem, azt sem tudom hogyan kell megjelenem egy ilyen bulin. Nem akarok feltűnő lenni, de annyira jelentéktelen sem. Szeretném megtartani a titokzatosságomat, de érdekesnek is akarok tűnni, akiről beszélnek. El akarok némiképp tűnni a tömegben, de azért mégsem túlságosan. Hisz akkor senki sem fog felfigyelni rám és kevesebb esélyem marad az ismerkedésre. Bár biztosan hallani fogom ahogyan sokan a hátam mögött találgatják majd, hogy ki lehetek. Talán én leszek az egyetlen, akit még nem ismernek. Nehéz lesz megtalálnom ehhez a megfelelő ruhadarabot, de azt hiszem megbirkózom vele. A 10. ruhás üzletet végig nézve végre megtalálom a megfelelő ruhát: egy fekete, hosszú némiképp hercegnős darabot, amin ezüst és aranyszínű minta van. Ez pont jó lesz. Hozzá természetesen egy fekete maszkot társítok, amiből csak igéző szemeim látszanak ki és az ajkam. Mivel már eléggé késésben vagyok, így a hopp-poros hálózatot választom közlekedés gyanánt. Nem igazán szeretem ezt, de sajnos néha muszáj alkalmaznom. Nagy levegőt veszek és a porral a kezemben bemászom a kandallóba. Pár zöldes villanás meg forgolódás után megérkezem egy hatalmas előcsarnokba. Kilépek a kandallóból és majdnem elájulok. Ilyen szép és hatalmas kastélyban még sosem jártam. Tátott szájjal bámulok végig az előcsarnokon, mikor a manó kedvesen rám szól, hogy menjek egy picit arrébb, hogy az érkezők ne üssenek le. Észbe kapva zavartan lepillantok rá, bocsánatot kérve. Milyen aranyos jószág, rá mosolygom. Oh! Még nem is köszöntem a házigazdáknak. Azt hiszem ők lesznek azok. Nőies kecses mozdulatokkal indulok meg feléjük. Remélem nem én vagyok a legutolsó vendég. - Jó estét Mr és Mrs Roquetaillade - hajolok meg hercegnősen, felbiccentve a szülők előtt, miután az előttem lévők már végeztek vele. Aztán az úriember felé megyek, hogy őt is üdvözöljem. Ha jól sejtem ő a szülinapos. - Boldog születésnapot! - üdvözlőm bájosan rá mosolyogva, majd átnyújtom neki a kis dobozba helyezett ajándékomat. Kicsi de annál értékesebb, remélem örülni fog neki. Oké. Ha jól sejtem most már egy helyet kéne keresnem ahová leülhetek.
Nem igazán van beleszólásom az ilyen programokba. Ha a férjem úgy dönt, részt kíván venni egy partin, úgy csak igen nyomós érv mellett hajlandó szemet húnyni a távolmaradásom felett. Így hát egészen egyszerű módon a hosszú évek alatt megszokottá vált, hogy bizonyos időközönként részt veszünk egy-egy partin, többek között eskövőkön és születésnapokon, ahol hivatali tisztemből kifolyólag nem kellene megjelennem, feleségeként viszont ez kötelező érvényű rám nézve. Ha nincs kedvem hozzá, akkor pláne. Sajnálatos módon most a férjemnek sincs, így kifejezetten kellemes a készülődéssel telt idő. A ruhám egyszerű fekete, melyet aranyszálakból szőtt csipke díszít, igazán elegáns összhatást keltve ezzel. Biztosan Theodore-nak sem lesz ellene kifogása, bár az öltözködésemben általában nem lát kivetnivalót. - Köszönöm, Theodore - fogadom a bókot félmosollyal, mely olyan könnyedén kúszik az arcomra. El sem hinné az ember, mennyit munkálkodik a férjem azon, hogy világgá űzze onnan. De nem ma. Ezen az estén szándékában áll jó benyomást tenni a vendéglátónkra és a díszes népségre is, akik mindig csak annyit tudnak a rejtélyes Selwyn családról, amennyit láttatni engedünk. Legnagyobb meglepetésemre azonban férjem tekintetében most valami egészen furcsa fény csillog. Ha nem tartanám kifejezetten nagy ostobaságnak feltételezésekbe bocsátkozni, azt mondanám, talán jó kedve van. A vállamra terítem vékony pelerinem, majd elfogadom a felém nyújtott kezét, és lágyan belekarolok. Szorításom akkor erősödik csak, mikor hoppanáláshoz emeli a pálcáját. Gyakorlott varázsló, nem tartok attól, hogy bármi bajom esne, ha ilyen alkalmakkor rábízom magam. A festői szépségű táj tökéletesen megalapozza a hangulatom, bár a hajókázás kissé felkavarja a gyomromat. Nem esik jól most a vízen ringatózni, de szerencsére nem tart olyan soká, hogy valós rosszullétet produkáljak, csupán némi émelygés tör rám, ami rögtön el is múlik, ahogy újra szilárd talajt érzek a talpam alatt. A birtok az esti fényekben pompásan néz ki, egészen emlékeztet arra a helyre, ahol a nászutunkat töltöttük a férjemmel. Az ajtónálló érkezéskor előzékenyen lesegíti a vállamat takaró vékony anyagot, majd a ruhatárba viszi, mi ezt már nem látjuk. Nincs sor a ház ura előtt, így rögvest odamegyünk. - Bonsoir Monsieur Roquetaillade, Madam Roquetaillade! Le jardin fleuri est magnifique... - üdvözlöm elragadó mosollyal a házaspárt férjem után, ám vele ellentétben a számomra oly kedves francia nyelven szólok a családhoz, majd az ajándék átadásakor fordulok az ünnepelt felé. - Bonsoir, jeune homme et très joyeux anniversaire... - biztatóan megsimítom a karját, mikor átveszi férjemtől az ajándékot. - Jó szórakozást! - teszem hozzá immár angolul. Úgy tudom a család francia, így feltételezem az ünnepelt is beszéli a nyelvet. Bár kétségem sincs felőle, hogy ezt az ajándékot ki fogják használni. Mégis mit lehetne adni valakinek, akinek mindene megvan? A bálterem felé haladva ismét férjembe karolok, komótos tempóban tesszük meg a távolságot, tökéletes összhangban mozgunk. Tökéletesek vagyunk. Ahogy a pezsgő is. Valószínűleg Theodore kiemelt figyelmet fordít majd arra, mennyit iszom ma este. Mint mindig. A koccintásra emelt poharához érintem az enyémet. A finom kristályüveg halkan összeszólalkozik a másikkal, majd néhány tized másodperc múlva elcsendesül. - Te is elengeded magad, Drágám? - kérdezem hajszállal azután, hogy finoman megérinti arcomat. Egy rövid pillanatig meglep a gesztussal, mely olyan ritkán van jelen a kapcsolatunkban, aztán átveszi a meglepettség helyét a gyanakvás. Mit forgathat a fejében a kedves férjem?
ohasem rajongtam különösebben a hopp-poros utazásért. Kellemetlennek és gyomorforgatónak tartottam, arról nem is beszélve, hogy régebben rendszeresen rossz hangsúllyal mondtam a helyek nevét és mindig máshol kötöttem ki. A mai pedig egy különösen fontos alkalom volt, amiről nem akartam késni az ilyen bakik miatt. Arról nem is beszélve, hogy a krémszínű ruhámon minden apró porszem meglátszott volna, amit összeszedek. Nem, nem, ezt még véletlenül sem akartam kockáztatni, így az egyszerű, hagyományos közlekedést választottam. Mint kiderült: nem voltam egyedül - bár olyan sokan sem voltunk -, aki eképpen vélekedett, így többed magammal, vagyis egy csomó ismeretlennel együtt álltam - mindenkitől kellően távol, továbbra sem kedveltem az idegeneket - egy tó partján és vártam, hogy történjen valami. Ez a Valami, pedig egy hatalmas hajó formájában jött. Majdnem elismerően füttyentettem egyet, ám még idejében rájöttem, hogy hol vagyok. Sikerült magam megfelelően moderálni. Mindenesetre, a hajó eszméletlenül nagy volt, mindenkinek jutott rajta ülő hely is. Persze ha akarták. Én nem akartam, mivel a nyakamat tettem volna rá, hogy többet nem jutok el ide, így a korláthoz álltam és az egyik kezemben az ajándékot szorongatva néztem az előttünk lévő birtokot és a varázslat alól szépen-lassan kibontakozó villát. Kastélyt? Igazság szerint nem tudtam eldönteni, hogy pontosan melyik rá a megfelelő kifejezés. Az biztos, hogy grandiózus és burzsoá volt. Bár némileg feszengtem a sok ismeretlen, az aranyvérűek és amiatt, hogy kellően be tudok olvadni, a szívem mégis hevesen dobogott, amint beléptem az előcsarnokba. Tulajdonképpen olyan volt, mint amire számítottam, mégis kissé úgy éreztem magam, mint Aliz Csodaországban. Amint körbe néztem, nem volt nehéz kiszúrnom az ünnepeltet és a szüleit, ahogy a vendégeket és az ajándékokat fogadják. Nyeltem egy nagyot. Kicsit féltem a szülőkkel való találkozástól, hiába állította azt Ty, hogy addig nincs bajuk a félvérekkel és másokkal, amíg nem a vérük tisztaságát veszélyeztetik. Hát, én nem tettem ilyet, legalábbis nem tudtam róla, így egy levegővétel után, barátságos mosolyt felvéve léptem oda hozzájuk. - Jó napot Mr. és Mrs Roquetaillade, Tyler sokat mesélt már önökről, igazán nagy öröm, hogy végre személyesen is találkozhatunk - néztem a szülőkre őszintén, majd kihúztam két hosszúkás papírdarabot a kezemben tartott ajándék csomagolásának szalagja alól és feléjük nyújtottam. - Kérem fogadják el ezeket a köszönetem jelül, meghívtak és itt lehetek. Két színházjegy a Helios Színház egyik legjobb páholyába - tettem hozzá, hogy értsék miről van szó. Reméltem, nem veszik tolakodásnak, mert bár ez a nap Tylerről szólt, mégis csak megengedték neki, hogy a barátai közül bárkit meghívjon és megrendezték neki ezt a bált, az én nézeteim szerint megérdemelték. Arról nem is beszélve, hogy engem anya arra tanított, hogy ha megyek valahová - bárhová -, akkor illik a házigazdának is vinni valami apróságot. - Ez pedig a tiéd! Boldog születésnapot! Látod, csak két hét volt és megint egyidősek vagyunk - nyújtottam Ty felé az ajándékát, majd közelebb léptem és gyorsan, de szorosan megöleltem. Ahogy láttam, korábban senki sem tett így, én voltam az első. Biztosan nem voltam elég aranyvérű, de nálunk ez így volt szokás, ezért most sem tértem el ettől. Főleg nem pár begyöpösödött sznob miatt. - Bent találkozunk - mosolyogtam rá még utoljára remélve, hogy számíthatok rá egy tánc erejéig minimum, majd megfogtam a földig érő ruhám tüll részét és elindultam a bálterem felé. Útközben vettem egy alacsony alkohol tartalmú pezsgőt. Próbáltam elvegyülni és ismerősöket keresni.
Hogy mire jó a tavaszi szünet? Változásra. Úgy éreztem, nem vagyok megelégedve a saját külsőmmel. Nem akartam tovább ugyanaz a szürke kisfiú maradni, aki eddig is voltam. Nem akartam ugyanaz az unalmas Ziggy maradni. Hogy mi változott rajtam? Igazából semmi érdemleges, csak a hajam lett részben szőke és hosszú idő után végre nem borotválkoztam meg, így némi borosta felfedezhető az állam körül, ami még éppen ki fog látszani a maszkból. Ahogy mondjuk a fél fejem is. Türelmetlenül dobolok a karomon, amíg várom, hogy Héloise megérkezzen. Két igen meglepő kérdésem is lenne a listán: az egyik, mit keresek én a meghívottak között – bár ezt betudom annak, hogy Tylerhez mindig jó kapcsolat fűzött, egy poszton játszunk, bár két külön házban és sosem voltam sportszerűtlen, vagy tiszteletlen vele - , kettő Luise mit keres a meghívottak között? Bár ahogy ma érzem, kénytelen leszek az ő társaságában tölteni az estét, így nem ártana a jómodoromat is magamra erőltetni. Hurrá, nincs is jobb, mint együtt elmenni az exeddel a bálra. Már szerintem a harmadik cigimnél tarthatok mindössze az alatt a negyed óra alatt, amíg a lakásunkban dobolok az ujjaimon. - Hé Luise, kész vagy már? – szólok fel az emeletre meglepően jó nyelvhelyességgel, azonban annál inkább szörnyű akcentussal, miközben egy jókorát szívok cigarettámból. Nem sűrűn beszéltünk azóta, mióta szakítottunk és Merlin tudja, hogy mi vett rá arra, hogy azt mondjam neki menjünk inkább tőlünk, mert tőlünk mégis egyszerűbb eljutni Tylerék házába. Nem is kell sokat várnom, a szőkeség megjelenik a lépcsőfordulóban, én pedig felöltöm álarcomat, hogy teljesen indulásra készen legyek. Bal kezemben az ajándékok, a csikket a kandallóba pöckölöm, majd jobb karomat behajlítva Luise felé fordulok. - Jól nézni ki ma. – orgánumomból már eltűnt az a hanghordozás, amiben akkor részesítettem még, mikor együtt voltunk. Én képes vagyok egyszerű barátként tekinteni rá és úgy ellenni vele, meg a többiekkel egész este. Remélem ő is, és nem fogunk felesleges drámázásba kezdeni. Rajtam nem fog múlni, én képes vagyok meghúzni magamat, ha éppen arról van szó. Anyám vitt el minket a helyre, ahol kellett gyülekezni. Közöttünk egy szó sem esett az autóban, míg én azért megpróbáltam többet beszélni a mellettem ülő szőkeséggel. Ajkaim elnyílnak, mikor megpillantom a hajót és csak egy halk ’wow’-ra futja, de aztán határozott léptekkel és a karomon vezetve Héloise-t érünk el a bejáratig, hogy a manónak odaadjam a meghívót, és felléphessünk a fedélzetre. Amint megérkezünk és megpillantom Tyler szüleit, odalépek eléjük. - Üdvözlöm Mr. és Mrs. Roquetaillade! Ez lenni önöké, kérem fogadják szeretettel! – biccentek fejet előttük és Tyler apja kezébe adok egy szatyrot, amelyben egy nagyon márkás, mittudjaménmilyen francia bor és ugyanolyan habzóbor vagy mi a tököm van. Anyám mondta, hogy hozzak valamit a házigazdának, én csak engedelmeskedtem az akaratának. Nálunk nem szokás a kézfogás, sem a kézcsók, én pedig ennél azért jóval szégyenlősebb ember vagyok, meg még orosz is. Oldalra lépek Tyler elé és kedves mosollyal nyújtom át a hatalmas szatyrot, ami rejti az ajándékokat. Amik egész pontosan egy üveg házi, eredeti orosz vodka, rajta egy mozgó kép, amint engem és az ünnepeltet ábrázolja, hogy a tavalyi Mardekár-Hugrabug meccs után közvetlen összeütjük ütőinket, mosolyogva. Apropó ütő, a másik ajándék jól becsomagolva egy terelőütő, amelyet az Appleby Arrows egész gárdája aláírt. - Merlin hozni neked még legalább tízszer ennyi évet, amennyit most éltél Ty! – vigyorgok rá egy széleset, majd megvárom amíg Héloise is odaadja az ajándékát, és elsomfordálok vele együtt egy asztalhoz. Sunyiban lelopok két pohár pezsgőt, az egyiket Luise, a másikat pedig a saját kezembe nyomom, nekidőlök az egyik asztalnak, kékjeimet a lányra emelem, belekortyolok a pezsgőbe és sóhajtok egy hatalmasat. - Végtére is… én azért nem bánni, hogy együtt jönni mi. – vonom meg a vállam és kedves mosolyra kúszik az ajkam. Beletúrok szőke tincseimbe és megigazítanám magamon a szemüveget, csak azt felejtem el, hogy nincs rajtam. Átkozott maszk.
Ennél furcsább napom még nem igazán volt életemben. Mármint... jó, persze. Persze, hogy volt, de akkor is. Pár ponton azért sántít a történet. Először is: mikor lett Ziggy szőke? Valahogy iszonyat furcsa, hogy a barna, majdhogynem fekete loboncát felváltotta a szőke. Most vagy engem akar idegesíteni vele, vagy megtanulta a metamorfmágiát... ami nem létezik, mert legjobb tudomásom szerint a metamorfmágia nem tanulható, az veleszületett képesség, tehát maximum örökölhető. Akkor marad az első lehetőség, vagy tényleg ennyire unta már az eredeti hajszínét... de akkor is, pont szőke? Ugyanmár! Akkor már festhette volna kapásból kékre-zöldre, legalább nem tűnne ki a szándékos vagy véletlen kviddicsbalesetei után keletkezett sérülések közül.Na jó, ez azért még tőlem is elég csúnya megállapítás volt, ezt el kell ismernem, de tény, hogy mostanában nem feltétlenül jó közöttünk a viszony. De ezt félretéve még mindig van egy igen érdekes kérdés, ami nem hagy nyugodni: mi a fészkes frászkarikát keresek én a meghívottak között? De tényleg. Azt még valahogy el tudom képzelni, hogy Ziggyt meghívták, mert akármekkorákat szokott is repülni a lelátókba, azért mégiscsak elég jól játszik, az meg népszerűséget ad az embernek... már ha elég jól csinálja, persze. Na de én? Rendben van, hogy én is kviddicsezek, de egyáltalán nem tartom magam annyira jónak, hogy ez alapján hívjanak meg bárhová is. Na mindegy. Azt hiszem, nem kéne mindent túlgondolnom. Mivel nem sok olyan ruhám van, amit ilyesmi alkalmakra is fel tudnék venni, így végül arra esett a választásom, amit a karácsonyi bálon is viseltem. Gyorsan magamra is kapom a ruhát, illetve a szintén fekete maszkot, majd lesietek a lépcsőn, mert hallom, hogy Ziggy már türelmetlenül vár. Hihetetlen, még mindig nem tanulta meg. Lány vagyok, a lányoknak meg időre van szükségük a készülődéshez. Sőt, vannak köztünk olyanok is, akiknek valószínűleg a világ összes ideje nem lenne elég. Na, az megint egy más kérdés. - Khöszönöm sz'hépen! Köszönöm meg a bókot egy halvány mosollyal ajkaimon. Ez olyan fura helyzet, még mindig nem sikerült teljesen visszaállni a régi kerékvágásba, de dolgozok rajta, és nem lesz semmi gond... én sem akarok problémázni, főleg nem a bálon, mindenki előtt. Gyorsan felkapom az ajándékcsomagot, majd amilyen gyorsan a tőlem szokatlan magassarkúmban csak tudtam követem Ziggyt és az édesanyját, hogy eljuthassunk a helyszínre. A kocsiban leginkább a feszültség dominál, bár a fiúnak legyen mondva, azért próbált beszélgetést kezdeményezni, de én valahogy egyáltalán nem vagyok beszélgetős kedvemben. Viszont muszáj leszek összeszedni magam, méghozzá gyorsan, mert vészesen közeledünk a hajóhoz, és mégsem mehetek oda fancsali fejjel. Ugyan nem szólok semmit, de azért egyetértek Ziggyvel, és némán konstatálom magamban, hogy bizony-bizony, jól néz ki a hajó. Nagyon kell koncentrálnom, hogy ne szóljak semmi illetlent, amíg Ziggy köszönti a házigazda szüleit, de végül a jólneveltség győz, és sikerül csendben maradnom. Igen, anyáék most igazán büszkék lennének rám... eddig sosem sikerült ilyen könnyen magamba fojtani a szájmenésemet. A fiú után én is köszöntöm a szülőket, majd az ünnepelt felé fordulok, hogy átadhassam az ajándékomat, ami egy jó évjáratú Bordeauxi bor. Nem túl nagy dolog, mert valószínűleg most sorra kapja a jobbnál jobb italokat, de apa azt mondta, hogy ezzel nem igazán lehet mellélőni. Hát, remélem, igaza van. - Boldog szülinapot, Tyler! Füled-farkad érjen bokáig! Mármint...khm... nem kell mindent szó szerint érteni! Helyesbítek gyorsan, rögtön el is vörösödve, úgyhogy még szerencse, hogy arrébb is vándorlunk szinte azonnal, mert fogalmam sincs, mi jönne még ki a számon. Elveszem Ziggytől az egyik pohár pezsgőt, és minden mindegy alapon belekortyolok, majd kissé elmosolyodok. - Én is örülök! Nem tudom, mi lesz még itt ma, de annyit tudok, hogy részemről ez fegyverszünet. Hogy utána mi lesz, az már legyen a holnap problémája.
Ma le sem lehet törölni a mosolyt az arcomról, ez pedig nem feltétlenül a bál és a születésnapom miatt van. Ma tudtam beszélni a testvéremmel reggel, ami teljesen feldobta a napomat, így a régi nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a készülődésbe, és segítettem a szervezésben ahol csak tudtam, meg amikor a szüleim engedték. A jókedvem egész nap kitartott, így most is, már régen nem látott őszintén nagy mosollyal állok az előcsarnokban várva az érkező vendégeket. Sokat segített az is, hogy elmondtam Poppynak, Séra titkát, mert így olyan érzés, mintha egy hatalmas nagy kőtömböt emeltek volna le rólam és végre képes vagyok megint pozitívan szemlélni az előttem álló jövőt, akármit is tartogassanak számomra a szüleim, vagy az égiek. Régen éreztem ennyire jól magam, és nagyon bízom benne, hogy ez a nap tényleg annyira jó lesz, mint ahogy várom. Az elsők között érkeznek a Briggs lányok, mire csak még szélesebb lesz a mosolyom. -Igazán bájos vagy ebben a ruhában, Harper – Bókolok a szőke lánynak egy kedves mosollyal. -Köszönöm az ajándékot. – Biccentek neki hálásan, de aztán már adom is tovább a csomagot a mellettem álló házimanónak, még jó darabig nem lesz időm arra, hogy végignézhessem miket kaptam, akármennyire is égetne a kíváncsiság, hogy mik lehetnek a csomagokban. -Érezd jól magad! – Szólok még a lány után mielőtt végleg eloldalogna, de nagyon nincs időm azon aggodalmaskodni, hogy vajon jól fogja-e érezni magát, mert már máris érkezik a következő vendég.
Adele. Újabb nagy mosoly költözik az arcomra, és türelmesen várom amíg elérjen hozzám az üdvözlésben. - Lélegzetellállító vagy. – Súgom neki alig hallhatóan, miközben egy pillanatra végigfuttatom az alakján a pillantásom. Az udvariassági körök nem engedik meg, hogy úgy köszöntsem, ahogy igazán szeretném, ezért én is csak szolidan viszonozom a puszit az arcára. -Köszönöm. – Veszem át az ajándékot tőle, talán egy hangyányival hosszabban elnyújtva az átadási folyamatot, mint ahogy udvarias lenne, de amikor így kacérkodik velem, igazán nehéz az udvariassági formulákra koncentrálni, akkor is, ha az ember szülei itt állnak mellette. De profi vagyok, ebbe a világba születtem bele, így újra hamar felveszem a tökéletes aranyvérű szerepét, akkor is, ha még pár pillanatig engedélyezem magamnak, hogy Adele után bámuljak.
Ebből a rövid kis kábulatból, Leo ismerős hangja rángat ki, mire megint széles vigyor kúszik az arcomra. Akkor sem tűnik el, mikor meglátom, hogy Oliviával jött. Nem mondanám, hogy továbbra is kedvelném a lányt: nem, erről szó sincs, továbbra is nagyon idegesít, de ha Leo vele akar lenni, akkor ki vagyok én, hogy elítéljem érte? Nem egy lány miatt fogunk összeveszni, pláne nem Olivia miatt. Annyit pedig ér a barátságunk, hogy néha lenyeljem a békát, és elővegyem a legudvariasabb és legkedvesebb énemet, akkor is, ha úgy érzem Olivia nem érdemli meg. - Úgy néz ki. – Nevetek fel halkan és elfogadom Leo felém nyújtott kezét. Sok helyzetben éreztem már így, de a mai pozitív gondolataimnak hála, biztosan tudom, hogy ő olyan barátom, akit sosem fogok elveszíteni, akármi is történjen a jövőben. Vissza kell fognom magam, hogy hangosan fel ne röhögjek az óvszeres doboz láttán, így csak visszafojtott nevetéssel veszem át a pezsgőt és az ajándékot. A doboz viszont hamar átalakul, én pedig nagy szemekkel és némiképpen izgatottan meredek a könyvre. -Ez komolyan az, amire gondolok? Hogy szerezted be?! – Feledkezek meg egy pillanatra teljesen az etikettről, de ezt a könyvet már mindenhol kerestem. Ámulva, mint egy nagy gyerek, lapozok bele az értékes könyvbe és simítom végig az ujjaimat a lapjain, már-már egészen meghatottan, és csak anyám diszkrét köhintése tudja csak felhívni a figyelmemet arra, hogy bizony nekem kötelezettségeim vannak. - Khm… köszönöm. Nagyon tetszik. – Pillantok most Oliviára is és kivételesen őszinte hála hallatszik a hangomból, és mindenféle rosszindulat nélkül tudom őt is üdvözölni, és az útjukra engedni őket végül. -Majd beszélünk, igen… – Bólintok még azért Leonak, majd bár nem túl lelkesen de elengedem a hőn áhított kéziratot és hagyom, hogy a manónk azt is a többi ajándékhoz tegye. -Érezzétek jól magatokat. – Kívánom még nekik, főleg Oliviának és akármennyire hihetetlen, tényleg őszintén is gondolom a szavaimat. Talán ideje fegyverszünetet kötni. Leo érdekében.
A kis közjáték után nem sokkal megérkezik a Selwyn házaspár is, amit a szüleim túláradó örömmel fogadnak, mert nem feltétlenül számítottak rá, hogy valóban megjelennek a bálon. Miután kellőképpen üdvözölték egymást, rajtam a sor. Tiszteletteljesen, de határozottan fogok kezet Mr. Selwynnel. - Köszönöm. Örülök, hogy el tudtak jönni, Mr. Selwyn. – Mosolygok rá a férfira udvariasan, és már adom is tovább az ajándékot a manónak, teljesen visszatérve a tökéletes aranyvérű fiú szerepébe, az előző kis közjáték ellenére is. Amint meghallom a kellemes francia szavakat, szinte apámmal egyszerre ragyog fel az arcunk. Mindig öröm hallani ezt a nyelvet, és habár anyám annyira nem tud jól beszélni franciául, de mindig mosolyogva hallgatja, amikor mi diskurálunk apával ezen a nyelven. -Bonsoir, Madame Selwyn – Üdvözlöm őt, boldogan csillogó szemekkel, de nem megfeledkezve az udvariasságról. Az etikettnek megfelelően kezet csókolok neki üdvözlésképpen. - Merci beaucoup. Amusez-vous, passez une agréable soirée. – Kívánom neki mosolyogva, és ez csak még jobban sikerült feldobnia az estémet, és igazából nekem ez volt az ajándék, hogy ha csak egy kicsit is, de franciául tudtam társalogni valakivel. Igaz, ma reggel is így volt a húgommal, de ez csak megint arra az élményre emlékeztetett.
A következő vendég teljes mértékben ismeretlen számomra. A szüleim nem igazán sejtik ezt, tekintetbe véve, hogy a legtöbb barátomat nem ismerik név szerint, nekem meg eszembe se jut minden történésről beszámolni nekik az életemben és ez jól is van így. Ugyan az érkező lányt első látásra nem ismerem fel, de amilyen csinos, eszem ágában sincsen leleplezni őt, meg valahogy csak szerzett meghívót, akkor már a minimum az, hogy engedem szórakozni. -Köszönöm. – Mosolygok rá kedvesen, mikor átadja az ajándékomat, amit megint egész gyorsan lepasszolok a házimanónak. -Remélem később jobban is megismerhetlek, kíváncsi vagyok, hogyan sikerült besurrannod. – Hajolok kicsit közelebb hozzá, hogy elsuttogjam neki ezeket a szavakat, de látszik, hogy egyáltalán nem vagyok dühös, amiért ez így alakult. -Érezd jól magad! – Kívánom a titokzatos lánynak mielőtt végképp eltűnne a többi vendég között. Biztos vagyok benne, hogy később még valóban meg fogom őt keresni.
Már akkor felcsillannak a szemeim, mikor Alinát még viszonylag messzebb látom meg, de azt már most el kell ismernem, hogy elképesztő ebben a ruhában. Láthatóan a szüleim is el vannak tőle ragadtatva, amikor megkapják az ajándékukat, anyám kifejezetten szeret színházba járni, így ő hosszan hálálkodik a lánynak, míg apámnak úgy kell végül belefojtania a szót, hogy Alina végre hozzám is elérjen, ami amúgy is egy örökkévalóságnak tűnt a számomra. -Köszönöm. – Vigyorgok rá boldogan, és kivételesen én is teljesen figyelmen kívül hagyva az etikett szabályait, boldogan visszaölelgetem őt. Kivételesen a szüleim se szólnak egy szót sem, anyám még mindig teljesen el van ragadtatva, apám pedig még mindig őt próbálja meg összeszedni. -Jól sejtettem, tényleg csodásan festesz báli ruhában. – Jegyzem meg neki mosolyogva, és habár nem nagyon akaródzva, de végül kiengedem a karjaim közül. -Mindenképp megtáncoltatlak, úgyhogy készülj! – Kiáltom még utána mosolyogva, mire anyám diszkréten rácsap a karomra, de csak továbbra is töretlen mosollyal nézem, amíg Alina is látótávolságon kívülre kerül. Vissza a szerepemhez.
Igazán fárasztó tud lenni ez a folyamat a bálok előtt, de nekem általában nincs problémám azzal, hogy semmitmondó kis csevegéseket folytassak, akár vadidegenekkel is, jelen pillanatban pedig azért a nagyja mind olyan, akit ismerek, és igazán kedvelek. Ilyen Ziggy is. Őt is nagy mosollyal üdvözlöm, hiszen a rivalizálásunk ellenére is, egészen jó kapcsolatba kerültünk egymással. -Köszönöm. – Veszem át tőle az ajándékot. Sajnos ez alkalommal sincs lehetőségem jobban szemrevételezni, hogy miket kaptam, ezért kissé csalódottan, de ezt is átadom a manónak. - Így lesz. – Vigyorgok ettől függetlenül veszettül. -Igazán csinos vagy, Héloise. – Bókolok aztán a Ziggy-vel érkező lánynak. Annak ellenére, hogy nem nagyon sikerült még beszélgetnünk egymással, azért ismerem a nevét, minden francia származású diákot nyilván tartok a fejemben, és ő is egyike ezen szerencséseknek. -Köszönöm, ez igazán kedves tőled. – Próbálom moderálni a vigyoromat, de ilyen vidám köszöntés után nehéz ezt tenni. A lány ajándéka is megy a kupacra, ami már kezd egész szép méreteket ölteni, és még mindig vannak jó páran, akik még váratnak magukra. A pozitív energiáim pedig továbbra sem tűntek el, helyette csak még vidámabban várom a többi vendéget, suttyomban elragadva egy pohár pezsgőt az egyik manó tálcájáról, és gyorsan le is húzom az italt. Természetesen anyám kiszúrja. De kivételesen csak megcsóválja a fejét, és nem szól semmit, csak kicsit megigazgatja a hajamat a maszk alatt, egy büszke anyai pillantás kíséretében, mire megforgatom a szemeimet. Újult erővel nézek szembe a vendég sereggel, újra felvéve a mosolyomat.
Nem sűrűn járok elit helyekre, és szent meggyőződésem, hogy a Roxfort sem számít annak. Amilyen aljanép itt megfordul nap mint nap, ez lehet a legsuttyóbb suli a világon, de hát nincs okom panaszkodni, szeretem a porfészket, nem vagyok annyira elkényeztetett sem, mint azt sokan gondolják, szóval kuss van! De baromi nagy, szeretném ám hallani a tücsökciripelést is egy kilométernyire tőlem. (Igen, jól sejtitek, hogy mugli megafonos tücsökre gondolok most éppen. Hát milyen menő már!) Szóval kifejezetten megörültem, hogy kaptam meghívót Tylertől erre a kis herce-hurcára. Tudom én, nem mindig lesz tizenhét az ember, és megértem, hogy erre bulit kell csapni, de hogy ilyen formálisat? Jól van, túlélem, majd igyekszem nem kifejezetten eltrollkodni az egészet - és ez tőlem hatalmas vállalkozás lesz, főként, hogy Nina is ott lesz. Igazából csak elviszem, mert miért ne, de mintha ő is szerzett volna belépőt, vagy valami ilyesmi. Nem tudom, ez a része elég homályos, nem figyeltem rá túlzottan, amikor mesélte. Zsupsz-kulccsal érkezünk az elit család elit helyszínére. Legalábbis én ezt gondolom, de amikor földet érünk ezen a béna cipőtalpon, kezdek elgondolkodni azon, miért épít valaki a föld alatt luxuslakást, meg ilyenek, de szerencsére a manó nem hagyja túlgondolni na helyzetet, hanem felterel bennünket egy hajóra. Ninát előre engedem, ennyi illem még szorult belém, plusz innen hátulról azért mégis csak szebb a kellemes kis riszálása, mint más pozíciókból nézve. Jól áll rajta ez a ruha, fain a maszkja is, bár megnéztem volna valami harsány, csicsás olasz maskarában. Ha már a patrónusom papagáj, egy estére lehetett volna a barátnőm is az. Kár! Majd egyszer azért ráveszem valami hasonló maskarára. - Remélem a jéghegyet kihagyjuk. - említem ezt a kis filmes utalást a páromnak. Ha már ketten vagyunk, meg együtt vagyunk, beszélgessünk is. Tény, hogy csak dísz vagyunk egymás oldalán, mint karácsonyfaégő meg csúcsdísz a fán, de azért a publikum előtt tudni kell rendesen, egy párként viselkedni. Meg amúgy nem olyan gáz csaj ám ez az olasz némber, mint azt először gondoltam. Sőt, egész jó bőr, és jól is csókol. Rajtam egy egyszerű fehér ing van, fekete nyakkendő, meg egy kicsit krémesebb színű fehér zakó egy ehhez illő nadrággal - nem, nem fehérrel, de elegánssal! Passzolunk egymáshoz, de hát ez el is várható egy pártól, szóval öltözék pipa. Gondolatban megveregetem a vállunkat, és elismerően gratulálok ezekhez a csodálatos ruhakölteményekhez is, aztán kiállok a hajó orrába, hogy meglessem, innen tényleg olyan romantikus-e a kilátás, mint abban a béna DiCapribogyó filmben. De nem, határozottan nem az, ellenben egész jó a hajó oldalának meredeksége a tengeribeteg egyedek miatt. Nem kell majd sokat takarítani, mert nehéz eltalálni magát a falat. Esetleg, ha fúj a szél... Inkább leülök, és Nina combjára teszem az egyik kezemet. Az se zavar, ha néhány maradi trotty megrovó tekintetét ránk szegezi. Ilyen a szerelem, törődjenek bele - meg a látszat, de lehet ebből bármi, emberek! Nyitott vagyok mindenre. Na végre sikeresen kiszállunk a hajóból, senki nem hányt le - mindenképp pozitívum -, és már a kúriát is látom, ahova megyünk, szóval egyre kevésbé, mégis egyre jobban parázok. Nem vagyok gazdag, nem vagyok befolyásos, biztos nem tudok olyan fancy ajándékot hozni, mint mások, de mivel a falam tele van mindenféle kisebb és nagyob sportlegenda dedikált pólójával meg zászlójával, plakátjával, lényegében csak leakasztottam a legjobb állapotban lévőt, és könnyes búcsút követően elhoztam. Tyler rendes srác, megérdemli, és róla tudom is, hogy nem ebben fog majd mászkálni, meg nem dobálja tele borsófőzelékkel az egészet. Bízom benned, haver, még izzadságcseppek is vannak az üveg alatti pólón. - Ha van nálad ajándék, akkor kezdd te, ha nincs, akkor kettőnk nevében adom. - súgom oda, mielőtt mi következnénk. A hajón voltak páran, így hát nem csoda, hogy várakoznunk kell egy kicsit, de legalább van időm ezt odaszúrni - mert a húsz perces úton ez valahogy kimaradt. De azért csak sorrakerülünk, és igazából örülök, hogy megszabadulhatok ettől a hatalmas kerettől, mert elég nehéz, másrészt viszont tényleg sajnálom. Harmadrészt: nem volt olyan jó játékos, mint amilyennek mondják, de ez így szokott lenni. - Jó estét, mr. és mrs. Roquetaillade! Szia Tyler, isten éltessen! - kezet nyújtok neki, aztán magát a bekeretezett relikviát is Ludo Bumfolt darázsmintás mezével, amit saját kezűleg dedikált, én meg megtaláltam egy tudatlan mugli bazárosnál. Tök fura, hogy oda került, de kétség sem fér hozzá, hogy ez az ő meze és az ő kézírása. Lefuttattam rajta pár tesztvarázslatot, ami mindezt igazolni tudja. - Remélem, nem üt el nagyon a fal színétől. - vigyorgok a fekete maszkom mögött, aztán mivel a fél szemem látszik, rákacsintok, és arrébbhúzom a páromat is. Táncost nem tudtam hozni, de azért remélem, hogy ez is megfelelő ajándék lesz a szemében. Bár nem olyannak ismerem, aki csak úgy beleverné a csúfot. - Na mit szólsz, szépségem? Mennyit fogunk leadni a mai este folyamán mindenféle mozgással? - körbenézek a díszes, számomra inkább giccses termen, és már abban is elfáradok, hogy végigjáratom rajta a tekintetemet. De azért hagyom, hogy a barátnőm szabadon asszociáljon bárminemű mozgásra. Elvégre a szabad ötletek a legértékesebbek. Általában... Hallottam már oktatót, aki valakinek a Szabad ötleteitől nem volt kifejezetten elragadtatva. Maradjunk annyiban, hogy let's dance, bitches, here come the winds!
A bátyámmal együtt készülünk a ma estére, persze ki-ki a maga szobája magányában. Ügyelek rá, hogy ne lehessen panasz a megjelenésemre, még sminket is teszek fel, amit egyébként kevés alkalommal szoktam használni. Anya persze most sem engedi, hogy azt a ruhát vegyem fel, amit kikészítettem, mert szerinte nem elég csinos, vagy nem elég nőies. Pedig egy báli ruháról van szó.. Arra viszont nem számítok, hogy egy eddig sosem látott darabbal áll elém, ami - micsoda meglepetés - hímzett pipacsok sokaságával hirdeti, hogy személyesen nekem készült. Valószínűleg erre az alkalomra. Hát ezek szerint teljesen felesleges ide a maszk, így is elég felismerhető leszek. Végülis nem olyan rossz a ruha sem, úgyhogy nem vitatkozom sokat, csak belenyugszom. Ezüst kiegészítőket választok hozzá és amint elkészülök, úgy döntök megmutatom magam a családnak is. - Wylie, rosszabb vagy, mint egy menyasszony... - morgolódom fennhangon a nappaliban, mikor megjelenik az említett a főlépcső tetején, mintha csak ő lenne az est sztárja. Én még a maszkom felvételével ügyeskedem, de nehezen esik a kezemre, épp annyi időbe telik, hogy le is ér. Az ajándékokat magamhoz fogva lépek be a jókora kandallóba, hogy aztán onnan bátyám társaságában artikuláltan és jól érthetően kimondjam a Roquetaillade-kúria nevét, ahol a bál számításaim szerint igen csak rövid időn belül kezdetét veszi. Persze magamban előre megfogadom, hogy ha miatta későn érkezünk, elpáholom a táskámmal. Nem először járok Tylerék birtokán, de így is lenyűgöz a látvány. Semmit sem bíztak a véletlenre, ez már teljesen biztos. Meg is értem őket, bár ami azt illeti, a bálozás nem az én műfajom. Az én születésnapomat szerényebb körülmények között ünnepeltük meg decemberben.. Hogy telik az idő... - Jó estét, Elizabeth, Christophe! - mosolygok el kényszeredetten szülei láttán, és igyekszem úgy tenni mintha nem jönne rám hányinger valahányszor belegondolok mit tettek a lányukkal. Apámék sem különbek. Megérdemlik egymást ezek négyen. - Minden olyan gyönyörű! - bókolok illedelmesen, pont úgy, ahogy az elvárnák tőlem ebben a helyzetben, aztán folytatom az utamat az ünnepelt felé. Immár valóban lelkesen. És izgulva, hogy vajon tetszik-e neki a meglepetés. - Boldog születésnapot, Ty! - ölelem magamhoz és lelkes puszikat adok az arcára, szigorúan ügyelve arra, hogy ne hagyjak rajta kéretlen rúzsfoltokat. Utána le is ellenőrzöm, hogy nem kentem őt össze és letörlöm az arcáról a foltot, majd átnyújtom neki az ajándékát is. Nos, ami azt illeti én egy elég személyes meglepetéssel készültem neki. Egy nagyobb csomaggal, mely gondos odaadással lett becsomagolva. Egy portrét tartalmaz, elég sokat dolgoztam rajta és a ceruza anyagának köszönhetően még a szemének huncut csillogása is visszaköszön benne. Büszke vagyok rá, hogy ezt adhatom neki. Apa persze teljesen kiborult, mikor megtudta mit szándékozok adni neki, így a kezébe vette a dolgot és miután kiszedte belőlem a kedvenc kviddics-csapata nevét, gondoskodott róla, hogy elmondása szerint "rendes ajándékot" is kapjon a menyasszonyától. Valami jegyet, nem tudom pontosan mire, de ha tippelnem kéne, akkor az Arrows valamelyik nyári meccsére szerezte őket. - Nagy nap a mai, ugye? - pillant rám izgatottan az édesanyja, nekem pedig önkéntelenül is végigszalad a hideg a hátamon, de azért apró mosollyal bólintok. Szóval tudja, hogy tudom. De nem is ez a legrosszabb.. Beszélnem kell velük, lehetőleg úgy, hogy Tyler minél messzebb legyen tőlem mindeközben és ne sejtsen meg semmit. Azt hiszem az nem lesz nehéz, mindenki az ő figyelmét áhítozza ma este, könnyű lesz őt elkerülni arra az időre. - Ez egy etűd... - vallom be egy kissé vonakodva, ahogy ismét Tyra nézek. Abba már nem avatom be, hogy ez az első. Egyre röhejesebbnek érzem az egész ajándékomat. Ki ajándékozik ilyet? - Én írtam... - teszem még hozzá, de ettől még kínosabbá válik, így inkább fel sem ajánlom, hogy lejátszom neki. Hacsak nem tud kottát olvasni ugyanis, kell valaki hozzá, aki le is tudja játszani. Máskülönben csak egy darab papír, szép csomagolásban. Oké, jobb lesz, ha ezt most annyiban is hagyom, inkább megvárom a bátyámat, aztán beljebb tessékelem magam és körbenézek az asztalok környékén. El kéne szívnom egy szál cigarettát, Ziggy azt mondta, neki mindig jól esik, ha ideges. De Wylie biztosan szemmel ölne meg, ha meglátna füstölni. Így marad a pezsgő.
We're both in this masquerade What can I do to see you The girl behind the mask
A masquerade
Cseppet sem lepődtem meg, amikor jött a bagoly apától, hogy újabb eseményre hívták a családot. Bár mi nem vagyunk aranyvérűek, az ő pozíciója miatt minden előkelő, puccos eseményre meghívást kapunk és ahogy az illendő, valakinek el is kell fogadnia a meghívást. Ha apa nem ér rá, esetleg túl elfoglalt, akkor sem szándékozik megsérteni azt, akitől a meghívás érkezett és ilyenkor mindig valakin a családból csattan a kötelesség. A bálokra gyakran engem küld, ha nem tud megjelenni az egész család, lehet titkon abban bízik, hogy összeakadok egyszer valami partiképes sráccal, aki tuti neki is megfelel. Nem tudom, mindenesetre már megszoktam ezeket és bevallom, még élvezem is, hiszen mindenki tudja, hogy én olyankor őt képviselem és helyette én zsebelem be a neki kijáró tiszteletet. Elég menő mi? Na meg persze az sem utolsó szempont, hogy ilyenkor van lehetőségem végre felvenni egy kisestélyit is. Gondolom több diáktársam is ott lesz, de a suliban nem ezzel foglalkozok és készülődni is inkább hazamegyek, hiszen apámnak rá kell bólintania a szettre, meg persze az ajándék is nála van. Hoppanálással indulok neki az éjszakának, és egy tó partján találom magam. Gyorsan meglátom a hajót, s mielőtt felszállnék átnyújtom meghívómat a manónak, majd helyet foglalok Harper mellett. Nem mondta apa, hogy ő is itt lesz, de megnyugtat, hogy lesz itt valaki, aki tud a problémáimról, ha esetleg bármi rosszul sülne el. A sors fintora, hogy pont az ünnepelt az, aki tud az egészről. - Csinos vagy - jegyzem meg mosolyogva, hiszen nem látom olyan gyakran ilyen ruhákban, mint ahányszor nekem kell ilyenekben megjelenni valahol. - Nem tudtam, hogy te is jössz - teszem még hozzá, aztán a hajó elindul. Ahogy körülnézek a velünk együtt utazó vendégeken büszkén állapítom meg, hogy szinte mindenkit láttam már valahol. - Szép a csomagolás - nem akartam volna kusban végig ülni a hajóutat, de nem hibáztatom az unokatestvérem, ha nincs kedve beszélgetni, szóval ha nem akar jobban belemenni a témába, akkor hagyom és az ölemben lévő fadoboz zárját piszkálgatom, persze nem nyitom ki, mert azt csak az ünnepelt tudja. Apánk a szokásos ajándék mellett döntött két üveg lángnyelv whiskey a legritkábbik fajtákból egyedi díszdobozban elvarázsolt zárral. - Szép estét Mr. és Mrs. Roquetaillade. Édesapámnak sajnos halaszthatatlan ügy jött közbe, de üdvözletét küldi és minden jót kíván az ünnepeltnek. Boldog születésnapot Tyler! - adom át a szépen faragott dobozt, majd Harper után indulok, de közben elveszek egy pohár pezsgőt. Hova tűnt ez a lány ilyen gyorsan? Leveszek inkább még egy pohárral, hogy neki is tudjak vinni, ha ő még nem hozott volna. Na meg mert persze nekem rendes pezsgő jár, ő meg még kiskorú és így csak az enyhébbikből kaphatna. Talán csak jót tennék vele, ha kap egy kis löketet, egy pohártól még senkinek nem lesz baja, igaz? Kicsit nehezen ugyan, de megtalálom. - Remélem nem akarsz egész este itt bujkálni. Biztos lesz majd, aki felkér táncolni, nehogy azt halljam, hogy elutasítod. Tessék, neked is hoztam - nyújtom át az egyik poharat ha nála még nincs semmi, de ha mégis, akkor leteszem a legközelebbi asztalra.
Már hetekkel ezelőtt tudtam a mai bálról, ám a húgommal ellentétben nem készültem rá annyira izgatottan. Rengeteg rokon lesz ott és apáék családi barátai is. A Roquetaillade família nekem teljesen olyan, mintha a saját vérünk lenne. Pici korom óta mindent együtt ünneplünk meg, így a többi Roxfortból érkező diákkal ellentétben számomra egy picit olyan ez a bál, mintha hazatérnék. Ennek ellenére kicsit rossz érzésem van, mert nem találkoztam Tylerrel azóta, hogy megtudtam a jegyességét a húgommal. Mármint külön-külön tudtam mind a kettőnek, de így hatalmas sokk volt a számomra. Talán ez az egyik oka, hogy túl nagy kedvem nincs az estéhez, de Ty miatt mosolyt erőltetek az arcomra. Az utolsó percben kezdek el készülődni. Addig az időmet múlattam egy jó könyv és a szobám csendjének a társaságában. Nem tart sokáig, míg lezuhanyzok és felöltözök. A hajammal is mindössze öt percet foglalkozom, de azt hiszem ezúttal is elnéztem az időt. Lazán, mit sem törődve a helyzettel sétálok ki a szobámból, végig a folyosón, majd le a lépcsőn. Már távolról megpillantom a húgom ruháját, ami rendkívül csinosan áll rajta, de nem tetszik. Jól tudom, hogy anya választotta, a pipacsok árulkodóak. - Ennél kirívóbb ruha nem volt az üzletben? – forgatom meg a szemeimet. – Mindegy lenne, ha csak fehérneműben jönne – ezúttal anyára pillantok. Fújok egyet, majd karon ragadom az idősebbik húgomat és néhány halk káromkodás mellett belépünk a kandallóba. Már pici korunkban megtanultuk, hogy a hopp-porral való utazás nem éppen a legmegbízhatóbb, így nagyon figyelek arra, hogy jól érthetően, s helyesen mondjam ki a Roquetaillade-kúria nevét. Pár másodperc múlva oda is érünk és még mielőtt Poppy kilépne a kandallóból, megfogom a könyökét és magamhoz húzom, hogy a fülébe tudjak súgni. – Keresünk neked talárt egy kicsit később, mert így nem lehetsz – közlöm vele ellentmondást nem tűrő hangon, majd elengedem és elindulok Tyler szülei felé. - Jó estét! – köszönök nekik mosolyogva, majd Christophe kezébe nyomok egy kisebb csomagot. – Ezt apám küldi, nem tudom mi lehet. Azt üzeni, hogy sajnálja, hogy nem tudtak eljönni anyámmal, de a jövőhétvégén átjönnek majd. Küld baglyot holnap – magyarázom azt, amit a szüleim a lelkemre kötöttek, hogy adjam át. Azt hiszem ez az első ünnepség a Roquetaillade családnál, ahová nem tudtak eljönni. Mekkora kár... ja nem. - Tyler, neked pedig boldog születésnapot! Merlin éltessen sokáig – ölelem át a fogadott öcsémet és a kezébe nyomom az ajándékot. – Ne a szüleid előtt bontsd ki – súgom a fülébe. Nem nagy dolog, mindössze egy üveg lángnyelv whiskyt raktam be egy dobozba és csomagoltam be, hogy az édesapjáék ne fogjanak gyanút. Egy dolog miatt azonban különleges ez az üveg, hiszen sosem fogy ki. Hátrébb lépek egyet és Poppy mellé állok. Megvárom, míg befejezi a beszélgetést Tylerrel és a családjával, majd megszólítom. – Óvatosan az alkohollal – nézek a kezében lévő pezsgős pohárra. – Meg kell keresnem Briggséket, mert Ericnek megígértem, hogy szórakoztatom egy kicsit Naomit és Harpert. Később megkereslek és táncolunk majd – egy puszit nyomok a húgom arcára, majd már itt sem vagyok. Útközben azért még felkapok egy pohár pezsgőt, hiszen nem maradhatok alkohol nélkül. Nem tart sokáig megtalálnom a Briggs família képviselőit, hiszen a szőke hölgyek szépségükkel kitűnnek a tömegből. Mosolyogva lépek oda hozzájuk, s mind a kettejüknek egy-egy puszit nyomok az arcukra. - Mi a helyzet lányok? Élvezitek a bált? – érdeklődöm. Remélem nem fog nekik úgy tűnni, hogy csak bébicsőszködni jöttem Eric parancsára, mert ez nem teljesen fedi le a valóságot. Naomival már korábban beszélgettem az Akadémián, mikor a bátyja becsempészte, ám most itt az alkalom a kisebbik lányt is megismerni.
Na, az van, hogy valahol elhagytam a meghívómat. De komolyan faszom se tudja már melyik könyvembe csúsztattam be puccos kis papírt. Márpedig ez erősen meghívós buli, szóval egy rövid kis ‘ugyanteúgysemmészel’ és ‘addmárideaztaszart’ után vígan lobogtattam a papírt Cromwell orra előtt. Jó, igazából simán mehettünk volna ketten is az ő meghívójával, de én aztán nem leszek valami díszes tartozék egész este (amúgy de), hanem független, önálló nő vagyok. Meg hasonlók. Szóval nyilván az volt az elsődleges problémám, hogy milyen göncöt húzzak magamra. Na igen, ha nem tűnt volna fel, csóró vagyok, szóval egy ilyen kiadás határozottan megterheli a pénztárcámat… de hát ha egyszer beleszerettem a ruhába? Mit lehetett tenni, megvettem. Elengedtem a zsupszkulcsot és végül a maszkot is magamra aggattam, mielőtt a manó csúnyán nézett volna rám, majd Crom felé küldve egy kedves kis mosolyt fellépkedtem a hajóra. Ami mondjuk legalább olyan giccses volt mint Madam Puddifoot kávézója Roxsmortban. Komolyan Tyler, ennél jobb ízléssel is válogathattál volna. De a fintorom talán el is tűnik a maszk alatt, hála az égnek, mert azt hiszem képes lennék legalább annyira illetlenül viselkedni itt, hogy el sem érnénk a kúriáig mire kidobnának a hajóból. Pedig mondjuk az ezüstös, lágyan áttetsző ruhám biztos elég szexi lenne vizesen is. - Ha azt ki is hagyjuk, legalább az orrba odaállhatnál velem - vigyorgok Cromie-ra szemtelenül. Na igen, még szép, hogy láttam a Titanicot. Azt nem mondom, hogy nem volt szar, meg idegesítő, de azért mégiscsak alapfilm. Meg hát… Dicaprio. Felnevetek és arrébb húzom a hollóhátast néhány elképesztően sznob kinézetű boszorkány útjából. Közben lopva végigmérem az öltözékét és el kell ismernem kitett magáért. Azt hittem az én ruhám majd túl feltűnő lesz, de ennyi giccsparádé mellett egyáltalán nem kirívó. Talán csak a mély hátkivágása, ezüstösen csillogó színe, és leheletvékonyan lábaimra simuló szoknyarésze az, ami enyhén feltűnőbb. Együtt ülök le Crommal és ajkamba harapok, amint keze a combomra csúszik. Az út további része viszonylag eseménytelenül telik, én meg jólesően simulok Cromhoz, mert már az is elégtételt nyújt, hogy legalább három megbotránkozott pillantást zsebelhetünk be a továbbiakban.
A kúria felé közeledve felhorkanok és megcsóválom a fejem. Mert azért ez már tényleg kicsit sok, nem? - És én még azt hittem a hajó volt ma este a leggiccsesebb dolog - súgom oda Cromnak, ügyelve rá, hogy a leheletem egészen közelről csiklandozza meg a pihéket a tarkóján. Bólintok neki, hogy igenis hoztam ajándékot, még ha nem is túl nagy dolgot, de azért van bennem annyi, hogy megtiszteljem a rokonomat. Már azon kívül, hogy elbűvölő személyemen legeltetheti a szemét. Egy rövid várakozás után végre sorra is kerülünk. - Jó estét! - varázsolok egy elbűvölő mosolyt szépen rúzsozott ajkaimra (ne aggódj Cromie, csókálló a cucc), és lehelek egy-egy könnyed puszit rokonaim arcára. - És helló Tyler, ezt neked - teszem hozzá, hogy a kezemben szorongatott becsomagolt ajándékot felé nyújtsam. Azt hiszem a palackforma egyértelműen árulkodik a tartalmáról, de azért megsúgom, hogy egy csodás toszkán chianti lapul benne. Eskü jó cucc, és eskü nem loptam. Mondjuk, ha Ty ma este felbontaná, nem szeretnék lemaradni róla. Ezek után szépen kivárom, amíg Cromie a magával hurcolt izét is átadja, addig meg ámuló pillantásomat végighordozom a falakon. Na, ilyen házam tutira nem lesz soha. Most, hogy végre letudtuk a kötelező köröket, kicsit legalább foglalkozhatok a tökéletes alibipárommal is. Cromwell-lel. - Oh drága, te is tudod, ha rajtam múlik, akkor rengeteget - megforgatom a szemeimet, de gyanítom ez az ezüstös maszk miatt úgysem látszik. Azért kezemet Crom ujjai közé fűzöm, ezzel is jelezve, hogy helló, ez az elképesztő testű leendő kviddicssztár bizony velem van, és örülnék, ha ma este csak én izzadnék alatta. Vagy ilyesmi. Mindezeken meg az sem változtat, hogy szegénynek még nem sikerült eljutni addig velem. De hát.. nem vagyok türelmetlen vagy ilyesmi. - Szóval szedd elő a táncosabbik lábad, mert mi fogjuk uralni a parkettet - kacsintok rá eloszlatva a korábbi félreérthető mozgásra vonatkozó párbeszéd kételyeit. És mindezek mellé illusztrációnak még forgok is egyet, a ruha finom anyaga meg csak száll körülöttem a levegőben. Nagyon remélem, hogy lesz valami szórakoztató is az estében túl ezeken a puccos sznob körökön, mert különben rengeteg alkohol kell, hogy elviseljem. Mondjuk.. alkohol mindenképpen kell. Szóval kit kell itt leszopni egy pohár kurvadrága pezsgőért?
Őszintén szólva Merlin búbánatos pélója sem tudja, hogy hogy is kerültem ide. Én magam sem. Az egyik pillanatban még a repülőn ültem, a következőben már az Akadémia lépcsőit koptattam, a harmadik szempillantásra meg itt vagyok a bulidon úgy, hogy igazából lövésem sincs arról, hogy ki a jófene is vagy valójában. Állok a hatalmas házatok, még kurvára nagyobb kertjében, és nézem, ahogy a sok puccosan felöltözött ember özönlik be a kaputokon… vagy ajtótokon, vagy mi a fenének is mondják ezt az angolok.
Az életem nagy részét Amerikában töltöttem, ott egy házibuli kibaszottul máshogy nézett ki. Talán ha lennének gátlásaim még el is szégyellném magamat, hogy csak egy fekete ing, meg egy szintén fekete nadrág van rajtam, nem pedig valami csillámokkal, meg strasszokkal díszített dísztalár. DÍSZTALÁR BAZDMEG. A hajamat erős kontyba fogom hátul, - hát csak ne nézzek má’ úgy ki, mint a várban ragadt Aranyhaj -, és rágyújtok egy cigire. Ha már idáig eljöttem - mert nyilván az a két trollképű ide irányított, mondván, hogy ez a beavatási próba -, akkor legalább jussak is be valahogy, hogy leigyam magam a sárga földig, meg onnan vissza… és talán még valami flancos aranyvérű libát is hazavihetek.
Mert nyilván miért is fogtam volna ki két jófej varázslót? Miért is érne szerencse az életemben, úgy bármikor? Neeem, Jasper, neked be kell lógnod egy buliba, ahova tulajdonképpen kurvára meg sem hívtak, és ahol kurvára nem ismersz senkit. Fasza. Faszább, mint egy vihar madáron lovagló kobold. Na, mindegy is. Állok, szívom a cigit, és nézem ahogy fogadod a vendégeket, ajándékokat pakolnak az öledbe - NYILVÁN NEM HOZTAM SEMMIT - te meg vigyorogsz a puccos ajtódban, a drága ruháidban, és talán egy kicsit féltékeny is lennék, sőt el is szégyellném magam e-miatt, hogy ha egy kicsit is érdekelne ez az egész. De bevallom férfiasan, egy cseppet sem érdekel. Aztán hátat fordítok neked, és a tömeget kezdem el pásztázni. Találni akarok valamit, vagy valakit, aki segéd kezet nyújtana nekem, hogy beszabaduljak oda, ahol az az ital van, ami nekem kell. Mármint kurvára nem szoktam inni, de azért most jól esne. A faszt nem… és látjátok, még hazudok is.
Akkor akad meg a szemem rajta… vagyis rajtad, te gyönyörű, vörös loboncú ismeretlen. Már nem is érdekel a srác, aki még mindig az ajtóban ácsorog, és élete legszebb napjára készül. Eldobom - nem is, hanem inkább elejtem - a cigimet, rátaposok a cipőm orrával, majd két lépésből termek melletted, hogy aztán karon ragadva kicibáljalak - persze csak gyengéden, úriember módra - a tömegből. Majd amikor megtorpanunk végignézek rajtad. - Szia! - bököm ki végül - úgy látom nincs kísérőd, szóval ha nem gond, akkor most már van… vagy valami hasonló faszság! - kacsintok rád cseppet sem visszafogott módon, és őszintén reménykedem abban, hogy válaszul nem egy kibaszott nagy pofont fogok kapni arra az amúgyis kurvanagy pofámra.
words ❖ little party ❖ note: to the beautiful Lynette <3 ❖
Vendég
Szomb. Május 02, 2020 9:26 pm
Szülinap
Nem tart sokáig elkészülnöm. Anya már kikészített három ruhát az ágyamra, amikor visszaérek a futásból. Igazából mindhárom gyönyörű, de a legkényelmesebbet választom. Gyorsan letusolok és belebújok. A totálisan kivágott hát eldönti helyettem, hogy leeresztett hajjal fogok megjelenni. Nem kell túl sok időt pusmognom azon, hogy ragyogóan nézzek ki, mert a csodálatos maszkom úgyis kitakarja a fél arcomat. Én ragaszkodtam hozzá, hogy legyen rajta valami növény, és a borostyán mellett döntöttem végül. Elvileg szerencsét hoz a szerelemben, úgyhogy tökéletes lesz mára. Anya ötlete volt, hogy hintsük meg arany porral, és igazat kell adnom neki, hogy jól néz ki. Viszont azt a nevetséges tollat, amit szintén rátetetett, az első adandó alkalommal begyűröm a kis táskámba, amibe Tyler ajándékát is süllyesztettem. Nem sok olyan ötletem volt, amit szüleim előtt odaadhatnék egy tini fiúnak, de ennek szerintem örülni fog. Van egy kis munkám benne. Teljes puccban, a nappaliban ülve nézem az órát, mintha attól lassabban telne az idő. Elkésünk. Nem, stílusosan késve érkezünk. Hogy mindenki megcsodálhassa a bevonulásunkat, természetesen. Nem az én ötletem volt. Legszívesebben az elsők között felköszöntöttem volna Ty-t, aztán egy kisebb társaságból figyeltem volna, hogy ki miben érkezik. - Ne hozz ránk szégyent. - szólal meg utolsó jó tanácsként apám, miután végigmér. - A megállapodás az megállapodás, nem vonható vissza. Úgyhogy az lenne a legjobb, ha a legtöbbet hoznád ki magadból ma este. A hivatalos bejelentéssel nem akartuk a jó barátunk fiának ünnepéről elvonni a figyelmet, de arra is sor kerül hamarosan. - Használd ezt az alkalmat lehetőségként, hogy természetesebbnek tűnjön. - teszi hozzá anyám, mosollyal az arcán, ami a szeméig nem terjed. Hát igen, számukra minden a látszat. - Mi történt azzal a tollal...? A szívem a torkomban dobog, amikor kilépek a szüleim előtt a kandallóból. Bárcsak adtak volna még egy pillanatot, hogy kifújjam magam. Megkettőzöm a lépteimet és így sikerül egy házaspár előnyt szereznem a sorban, ami az ünnepelthez áll. - Boldog szülinapot! - nyomok puszit az ünnepelt arcára, miközben átnyújtom az elegánsan becsomagolt zsebórát. Vagyis a szüleim ennyit látnak belőle, azt már nem hallják, hogy Tyler fülébe súgom - A következő válogatott kviddics meccsig számol vissza, ahová VIP páholyunk van. - kacsintok, majd majdnem megbotlok a saját ruhám hosszú szoknya részében. És azt hiszem ideje eltűnnöm a szüleim látóköréből. Valahogy arra számítok, hogy maszkban nehezebb lesz felismerni az embereket, de szinte azonnal kiszúrom a jövendőbeli férjemet, aki a Briggs lányokkal álldogál. Férj. Még mindig nem mondtam ki ezt a szót hangosan. Hátrasandítok, egérutat keresve, de anyám tekintetével int, hogy csak egy irányba indulhatok. - Csatlakozhatok? - kérdezem kicsit félénken Wylie tekintetét egyszerre keresve és kerülve. Tekintetemet inkább a lányokra fókuszálom, akik lenyűgözően néznek ki! - Gyönyörűek vagytok! - Valamiért úgy érzem, hogy csak a harmadik szőke hercegnő vagyok ebben a társaságban, hiába tudom, hogy a herceget a végén mégis én viszem haza. Furcsa és szürreális érzés arra gondolni, hogy talán ez az utolsó esemény, ahova nem együtt érkezünk. Ha nem rontod el, Erin, ha nem rontod el.
Nem túl sok kedvem van ehhez az estéhez, de mégis rávettem magam, hogy elmenjek Tyler Roquetailladeszületésnapjára. Nem azért, mert annyira szoros kapcsolatot ápolnék az ünnepelttel, sokkal inkább az van meg a fejemben, hogy elég népszerű srác ahhoz, hogy ne akarjam kihagyni ezt a bulit. Hetek óta mindneki erről beszél és van végre egy éjszaka, ahol a korosztályombeliekkel lehetek és végre nem forgolódok álomtalanul az ágyamban. Évek teltek el anyám elvesztése óta, de még mindig úgy érzem, hogy túl nagy hatása van ennek a tragédiának az életemre. Sokkal nagyobb annál, mint lennie kellene. Öt év. Ennyi idő telt el és én itt állok a tükör előtt anyám rubin láncával a nyakamban. Azt hiszem ez az első alkalom az életemben, amikor úgy döntök, hogy nem veszem le magamról. Az út nagy részében ügyelek arra, hogy a tűzvörös ruhámon egyetlen gyűrödés se essen. Nem ülök le a hajóban és szigorú arccal bámulok előre. Egy kis alkoholra lenne szükségem ahhoz, hogy igazán fel tudjak oldódni és ne csak nézzem az iskolatársaimat, ahogy egymással, mindenféle gátlások nélkül beszélgetnek. Máskor sikerül csatlakoznom hozzájuk, de most nem megy, pedig én is ugyanúgy egy vagyok közülük. A hajó, amikor kiköt előre tolakszom és másodikként szállok le róla, ám nem rohanok be rögtön a kúriába. A bejárattól pár méterre megállok és mély levegőt veszek. Nem lehet ma rossz kedvem, ma nem. Erőt kell vennem magamon ahhoz, hogy jól tudjam érezni magam. A Roxfortban tartott illegális bulikon mindig elvagyok és néha még a buli lelkét is tudom adni. Most ez miért ne történhetne ugyanígy? Éppen fordulok meg, amikor előttem terem egy magas, helyes, szőke loboncú srác, akit még sosem láttam. Meglepetten nézek rá, s ez még jobban fokozódik, amikor megragadja a karomat és magával húz. - Szia neked is? – nézek rá összezavarodva. – Honnan veszed, hogy nem amiatt álltam ott oldalt, mert éppen a kísérőmet vártam? – kérdezem egy pimasz mosollyal a szám szélén. Játszani akar? Akkor játszunk! - Lynnie vagyok – felpillantok a srácra és arra várok, hogy ő is bemutatkozzon. Ha már ennyire rámenősen hozzám csapódott, akkor legalább tudjam, hogy kihez van szerencsém. – Weasley – teszem hozzá a vezetéknevem is. Jobb, ha már most előre tudja, hogy kivel van dolga. Én mondjuk nem azok közül való vagyok, akik az aranyvérűek sorát erősíti. Az a lány vagyok, akinek mugli volt az anyja és meggyilkolták. Gondolom már halott az esetről. Nincs olyan a Roxfortban és az Akadémián, aki ne tudna erről. - Látom nem hoztál ajándékot – nézek végig rajta, s a kezemben lévő ajándéktáskát a kezébe nyomom. – Lásd milyen jófej vagyok, kettőnktől kapja Tyler. Remélem azért azzal tisztában vagy, hogy ez egy születésnapi buli és hogy ki az ünnepelt – sóhajtok fel és odahúzom az ifjabbik Roquetaillade fiúhoz és boldog születésnapot kívánok neki, majd hagyom, hogy a szőke ciklon is felköszöntse, ha akarja. - Miért vagy itt ma? – érdeklődöm, hiszen egyértelműen leesett, hogy nem igazán van képben a bulival és az emberek kilétével. Én nem hiszem, hogy hasonló helyzetben idejöttem volna, de ez emberfüggő, így nem hibáztatom. Talán csak bulizni akar egy jót és kirúgni a hámból. Pont ezért megfogok két pezsgős poharat, amit az egyik pincér által tartott tálcáról veszek le és egyet a kezébe nyomok, s ezúttal alaposan végigmérem a srácot, aki igencsak szemre való.
Kurva boldog voltam, amikor Liv azzal ült oda hozzám az asztalhoz, hogy eljön velem a bálba. Emlékszek, meg sem fordult a fejében az az opció, hogy elkísérjen engem elsőre. Hát hogy is képzelem, ő? Velem? Mutatkozni egy nyilvános helyen? Kizárt, hát őt akkor kiröhögik a Roxfortban. Oké, tudom, hogy az egész suli másból sem áll, mint egy rakás lenéző seggarcból, de nem kell velük foglalkozni. Nem az a fontos, hogy ki mit lát és gondol rólunk, hanem hogy jól érezzük magunkat. De szerencsére megjött az esze. Én tényleg képes lettem volna egyedül eljönni, vagy elrángatni a húgomat vagy a nővéremet. De hát van saját életük! Na és, kit érdekel, az is fontos, hogy ezen itt a helyem, még ha a szüleim nem is érnek rá, még ha a kigondolás is abszurd volt, hogy Liv és én... Szerencsére megjött az esze, hogy én nem egy vér ciki és szégyellni való fickó vagyok, akivel gáz lenne bárhol is megjelenni. Komolyan így éreztem már a randi utáni napokban és most is csak alig merem elhinni, hogy még a ruháját is hagyta kiválasztani. De egyszerűen káprázatos benne. Tyler gondoltam, hogy partner lesz a poénkodásban. Az én világi cimborám nagykorú lett, ami pedig csak egyet jelenthet azzal, hogy jöhet nyáron a féktelen bulizások sorozata. Majd megyünk mi is, majd összebarátkoznak Livvel, teszek róla. Még nem tudom, hogy hogyan, de igazából ha Adával annyira jóban van, akkor ők sem kell, hogy örökös haragban legyenek. - Az ám. - vigyorgok rá elégedetten. Tudtam, hogy van egy könyv, amire nagyon fáj a foga és nekem csak holmi kriksz-krakszok vannak benne, de neki ez kincset ér. Örülök is neki, hogy ekkora sikere lett. Míg a többi ajándékot csak eladogatja a manónak, ettől bizony nehezen szabadul meg. Majd elolvassa két tánc között. Vagy máskor. Vagy majd másnaposan, mit bánom én. Liv kezébe adom az egyik pezsgőt, ahogy az asztalokat fürkészem. Végül is ha ő hajlandó kibírni ezt a pár percet Ty-al, akkor kapnom kellene a lehetőségen. De alighanem neki nem csak erről fog szólni a buli. Nem közvetlenül a családjához, hanem odébb ülök le. De azért hallótávolságon belül maradok ám. - Nem fogod megbánni. És bármikor felmehetünk lazítani, ha túl sok a tömeg. - még csak egyszer említettem meg fél szóval, hogy van biztosítva ebben a házban nekem egy szoba. Nem is akármilyen. Nagyot kortyolok a pezsgőből, ahogy körbenézek. - Ne aggódj, sokat fogunk táncolni. Meg inni. Meg táncolni. - közel hajolok a nyakához és adok rá egy puszit. Nem akarom elkenni a sminkjét, ha már vette a fáradtságot és kikente magát. Így csak még bájosabb. Kicsit talán bele is feledkezek a dolgokba. Pedig ha tudná, hogy most mi jár a fejemben. De a szavai felkeltik a kíváncsiságomat. Én is az alak felé pillantok és nem tudom azt mondani, hogy nem ismerős. - Hát... az könnyen meglehet. Jóban van Tylerrel. - mondom ezt úgy, mintha ez tök természetes lenne. Végül is miért lenne baj, hogy ők jóban vannak? - Oda menjek megkérdezni?
Tyler báli meghívója kétes érzéssel töltött el. Egyrészt örültem neki, hiszen mostanra már elég közel állunk egymáshoz, barátok lettünk, és valami hatalmas véletlen miatt még a szülinapunk is egy napra esik, de másrészt meg az egésztől tartottam kicsit. A családja aranyvérű, biztos bemehetek én oda? Oké, apám miatt félvér vagyok, de erről a roxforti levelemig nem is tudtam, szóval előbb vallanám magam mugli születésűnek, mint félvérnek. Ráadásul anya... Illő nekem elmenni egy ilyen bálba úgy, hogy ő csak nemrég halt meg? Biztos azt mondaná, hogy ezen feleslegesen rágom magam, azt akarná, hogy boldog legyek és jól érezzem magam, de ez baszottul nem könnyű. Az egész helyzet tök fura nekem, még sosem voltam ilyen bálon, csak azokon, amiket a suliban rendeztek és nagyon gáz, de Rivert kértem meg, hogy segítsen már, ha egyszer ő a varázsló, hogy ide mégis mennyire kell kiöltözni meg minden. Legalább ruhát venni elkísért, bár nem volt könnyű menet, mert szerintem tökre kislánynak néz és egy csomót leszavazott, mert "túl sokat mutat". Hát Jézusom, azért nehogy már egy zsákban küldjön el! Nehezen ugyan, de rábeszéltem egy egyszerű, zöld ruhára. Persze ezzel is volt baja, nem tudtam elégszer mondani, hogy nem vagyok már én kislány... Fekete kiegészítőket választottam hozzá, nehogy még a végén Mardekárosnak nézzenek, pedig tudom, hogy ezüsttel jobban nézett volna ki. Hop-porral érkezem kezemben a szépen bekeretezett és becsomagolt olajfestményemmel. Francia borvidék, jellegzetes, talán már-már klisés témaválasztás, de azért remélem nem nyúlok nagyon mellé vele. Szeretek személyes ajándékot adni és ez legtöbbször kimerül egy olajfestményben, amit egy ideje már nem érzek olyan kreatívnak, de valamiért eddig mindenki csak örült neki. De hát eddig ugye többnyire varázstalan barátaimnak adtam ilyent, most meg itt vagyok egy csoda szép házban, amilyenben csak akkor voltam, ha anyát elkísértem egy-egy rendezvény előtt még a helyszín ellenőrzésére, de egyszer sem vettem részt a rendezvényeken. - Jó estét! Boldog szülinapot Tyler - nyújtom át a csomagot és adok két puszit is mellé. Ő az első és egyetlen olyan barátom, akivel egy napra esik a születésnapunk, mondjuk ezt nem verem nagy dobra, ez az este Tyleré, én majd ünneplek holnap külön a csajokkal. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki az ajándékom, egyszer egy barátom azt mondta, hogy alkotótól festményt kapni olyan, mintha neked adná a lelkének egy darabját. - Majd még beszélünk és remélem tartogatsz nekem egy táncot - mert én aztán olyan jól ropom egyedül, hogy még a vakolat is leesik a "gyönyörtől". Jó, mondjuk ez akkor igaz, ha olyan a zene, hogy egyedül is lehet táncolni, meg a kedvenc dalaim szólnak, meg ennyire csak nem vagyok gáz, ha meg mégis akkor az se érdekel, legalább én jól érzem magam. A vendégsereg felé indulok és inkább egy alkoholmentes italt veszek el a tálcáról. Persze fél másodpercig hezitáltam, hogy így tegyek-e, de eszembe jutott River, vagyis öhm... Apám és az, hogy már lazán iszogat napközben is. Nem szeretnék ilyen lenni, más apafigurát képzeltem el kislányként, ezért is lehet számomra kiábrándító még inkább az egész jelenlegi helyzetem. Legalább a zenével tett le valamit az asztalra, legalább azzal... Nem tudom még, hogy hogy vegyüljek el, ezért a többieket próbálom figyelni és leülök az egyik asztalhoz. Az én szülinapi bulijaim ehhez képest teljesen mások, ma estére is hívtak a csajok, elvileg találtak egy új klubot, ahol cuki a pultos.Küldtem nekik egy selfiet mielőtt indultam, hogy más terveim vannak és kaptam a jobbnál jobb gifes reakciókat a csopibeszibe. Abban maradtunk, hogy holnap bepótoljuk a mait, mert mindenképp akarnak bulizni velem, egyszer leszek 16 és azt mondták már alig bírják titokban tartani az ajándékot. Ötletem sincs, idén mit találhattak ki.
A pezsgő után már sokkal kevésbé törődök azzal, hogy kezdek elfáradni, az alkohol sikeresen ad egy újabb löketet az újabb üdvözlésekhez. Az is segít a dolgon, hogy azért a többség olyan ember, akit ismerek és kedvelek is, ez pedig nagyban dob mindig a hangulatomon. A következő páros is pontosan ilyen. Nina és Cromwell. Egyből megint feltűnik a széles mosoly az arcomon, mikor Nina közelebb lép a szüleim üdvözlése után, kezében egy eléggé piának látszó csomaggal. -Nem csalódtam benned. – Nevetek fel, mikor átveszem a csomagot és illemszabályok ide, vagy oda, de jó alaposan megszorongatom, mielőtt elengedném bálozni. Hiába, ő hivatalosan is a kedvenc rokonom. Sajnos ettől függetlenül is ezt az ajándékot is kénytelen vagyok lepasszolni a manónak. -Szia Crom. – Vigyorgok következőként a srácra, és miután kezet fogtam vele el is fogadom a bekeretezett… jól látom azt, amit látok? -Ó… wow. Köszönöm. – Nézek rá egy kicsit elképedve, miután jó alaposan szemügyre vettem a mezt. -Ettől biztos szörnyen nehéz volt megválnod. – Teszem még hozzá fejcsóválva. -Érezzétek jól magatokat! Később majd még beszélünk. – Engedem végül útjukra őket, és habár nem szívesen, de engedem, hogy a manó a mezt is a többi ajándék közé lebegtesse.
Nem sokkal ezután feltűnik Poppy és Wylie is, mire egyből felragyog az arcom. A múltkori beszélgetésünk óta a lánnyal, pontosabban miután képes voltam annyira kiborulni és mindent elmondani neki, ami a szívemet nyomja, azóta közelebb érzem magamhoz, mint eddig bármikor. -Szia. – Köszönök neki nagy mosollyal. Úgy kellene éreznem, hogy nem bízhatok benne, de valamiért mégis feltétel nélküli a bizalmam felé, annak ellenére is, hogy olyan titkomról tud, akiről rajtam és a családomon kívül tényleg senki. Nem tudnám megmondani, hogy mi ez a megmagyarázhatatlan bizalom, ami miatt ennyire biztos vagyok abban, hogy nem árulna el, de ott van és ez nekem elég. Továbbra is nagy mosollyal ölelem vissza, és viszonozom a puszikat is. A folyamat közben fel sem tűnik, hogy a szüleim mosolyogva összenéznek. - Nagyon csinos vagy. – Jegyzem meg neki, miután sikeresen letörölgette rólam a rúzsfoltokat is. - Bár… egy kicsit túl sok minden is látszik. – Teszem hozzá, miután alaposabban is szemügyre vettem. Szinte érzem magamban az ösztönt, hogy eltakarjam mások kíváncsi szemei elől. Átveszem tőle a hatalmas ajándék csomagot, de mint ahogy a többi ajándékot így ezt sem tudom normálisan megszemlélni, mert ez is egyből megy a kupacra. - Etűd? – Kérdezem csodálkozva, de boldogan mosolyogva. Sajnos sosem voltam tehetséges, ha a zenéről van szó, de hogy egy etűdöt írjon csak nekem, ez már-már meghat. -Köszönöm. – Mondom hálásan. -Ha lesz egy szusszanásnyi időnk, akkor mindenképpen játszd le nekem még ma. – Kérem mosolyogva és kicsit nehezebben engedem el a közelemből őt, mint a többieket. Hamar Wylie is sorra kerül, akit szinté egy széles mosollyal köszöntök. -Köszönöm. – Ölelem vissza, majd veszem át tőle is a kapott ajándékot. -Oké, így lesz. – Bólintok a megjegyzésére mosolyogva. Le merném fogadni, hogy újabb piát kapok, a mai nap után szinte biztos, hogy jó sokáig nem kell majd vennem magamnak semmilyen alkoholos tartalmú italt, akármennyire is lenne már legális.
A következő a sorban Erin akire szintén kedvesen rámosolygok és viszonozom a puszijait. Átveszem tőle az ajándékot, de a mosolyom akkor kezd csak igazán őszinte lenni, amikor meghallom, hogy mi is az igazi ajándék. -Köszönöm, ez nagyon jól hangzik. – Mosolygok rá hálásan. - Jól áll ez a ruha. – Bókolok neki, majd igyekszem nem felnevetni, mikor látom az igyekezetét arra, hogy mennyire próbál kikerülni a szülei látóköréből. Ezt mondjuk meg tudom érteni, már én is nagyon szeretnék csatlakozni a többiekhez a bálteremben, arról nem is beszélve, hogy farkas éhes vagyok. Még egy pohár pezsgő sem ártana… Az elmélkedésemből csak Lynette és a partnere érkezése zökkent ki. Hamar letudjuk a kötelező köröket, és őket is útjukra engedem, minden valószínűség szerint már alig várják, hogy bent lehessenek a bálon, ugyanúgy, mint amennyire én vágyom erre. Eadlyn láttán megint felragyog az ismerős mosoly az arcomon. Átveszem tőle az ajándékot, amiről szinte biztosra merem mondani, hogy egy festmény lesz, majd őt is megölelgetem egy kicsit. -Boldog születésnapot. Nem felejtettem ám el, mindenképpen szeretném majd veled külön is megünnepelni. – Súgom a fülébe, mert azért tisztában vagyok vele, hogy neki is ma van a szülinapja. -Már fent is vagy a tánclistámon. – Vigyorgok rá, mikor végre elengedem, majd hagyom, hogy ő is csatlakozhasson a többiekhez. Lassan, de biztosan elkezdenek a vendégek is fogyni, így egyre több lehetőségem van néha pihenni a sok üdvözlés között, mindeközben pedig egyre gyakoribbak a vágyakozó pillantások a bálterem felé. -Na jó, menj csak Tyler. A későket majd mi köszöntjük. – Esik meg rajtam anyám szíve, mire egyből megint elmosolyodok és egy gyors puszi és köszönöm után, már el is sietek a bálterem felé. -Az első táncod Poppyé legyen! – Kiált még anya utánam, de én már csak hátra sem fordulva intek és már el is tűnök az ajtók mögött.
A vendégsereg üdvözlése után a Roquetaillade szülők is hamarosan követik a fiukat, és habár az ajtó mellett ott marad egy manó aki a sokkal később érkezőket üdvözli, de az előcsarnok ezek után viszonylag kihalttá válik. A bálteremből több kijárat is nyílik a belső kertek felé, ha valakinek levegőzni támadna kedve, de pár percig még azé a főszerep, hogy a vendégek még tudjanak egymással beszélgetni és megtalálják a maguk számára a megfelelő beszélgetőpartnereket. Tyler végül Poppy társaságában köt ki, hallgatva az anyja utána kiáltott figyelmeztetésre, és jól is teszi, ugyanis hamarosan a fények kezdenek elhalványulni a teremben és az eddigi kellemes háttérzene is teljesen megszűnik. Hamarosan az összes fény a tánctérre kezd irányulni, ezzel is jelezve, hogy itt az ideje annak, hogy érdemben is elkezdődjön a bál. Legalábbis majdnem, mert Mrs. Roquetaillade úgy dönt, hogy itt az ideje leégetni teljesen az egyetlen fiát. -Üdvözlök mindenkit, és köszönöm, hogy eljöttek. Remélem mindenki kellemesen fogja érezni magát. – Már épp kezdene bele egy szentimentális beszédbe arról, hogy számára mennyire fontos Tyler és hogy nem olyan régen még meztelenül rohangált a kúria falai között, de szerencsére Mr. Roquetaillade közbelép, mert tudja, hogy mire készül a felesége. -Most pedig kezdődjön a tánc. – Mondja mosolyogva, és gyorsan a fiára pillant, aki egy hálás pillantást küld vissza, és nem kell több ahhoz, hogy legyen annyi esze, hogy felkérje táncolni Poppyt.
Ha Poppy elfogadja a felkérést, akkor vérbeli úriember módjára a táncparkettre vezeti, és amint felhangzik a zene már vezetni is kezdi a lányt. A tánc szinte tökéletes és lassan, de biztosan többen is csatlakozni kezdenek a pároshoz a táncparketten. Ezzel a bál hivatalosan is kezdetét veszi, legalábbis a formális része mindenképpen. Ezek után a vendégek szabadon dönthetnek úgy hogy az asztalnál ücsörögve élvezik az italokat és ételeket, vagy pedig csatlakoznak az egyre több táncolóhoz. A fények minden egyes alkalommal, mikor új táncszám indul, változtatják a színeiket, hogy hangulatban passzoljanak a táncokhoz, és a zene az asztaloknál sosem annyira hangos, hogy zavarhasson bárkit is a beszélgetésekben. A kert is ünnepi díszbe öltözött erre az alkalomra, a sötétségben apró lebegő lámpások mutatják az utat, a virágok pedig teljes pompájukban ontják magukból a kellemes illatokat. Sok helyen el is lehet rejtőzni a figyelő tekintetek elől, ha valaki éppen arra vágyna, ha pedig eltévednének a nagy területen, a lámpások arra is alkalmasak, hogy visszatalálhassanak a bálra.
Vendég
Szer. Május 13, 2020 11:47 pm
Mindenkinek
Jelentem, a szerencsétlenségek sorozata ezennel kezdetét veszi. Pontosabban most folytatódik az, ami már kora reggel kezdetét vette. Mert nem elég, hogy az exemmel jöttem a bálba - amit még mindig nem igazán értek, de igazából mindegy is -, de hogy még táncolni is kéne... ? Ráadásul megint? Ez kezd hasonlítani a tavalyi karácsonyi bálra... méghozzá nagyon. Amihez jelenelg egyáltalán nincs kedvem, mert nem biztos, hogy képes vagyok egész este jópofizni Ziggy mellett. Nem tudom, hogy a fiú egyáltalán hogy képes ezt csinálni... vagy ő komolyan túltette magát rajtunk? Ha igen, hát... jó neki. De tényleg. Viszont nekem megfordul a fejemben, hogy esetleg most le lehetne lépni.... még mielőtt hivatalosan is elkezdődne ez az egész hajcihő. Viszont Tyler édesanyja megelőz, és figyelmet kér az összes vendégtől, úgyhogy esélyem sincs lelépni. Legalábbis feltűnésmentesen egészen biztos, hogy nem fog sikerülni. ~A fene.... most már maradni kell, legalább addig, amíg elmondja a köszöntőjét. Elvégre nem akarok bunkó lenni, hogy jól eltűnök, még akkor sem, ha valószínűleg az érdekli őket a legkevésbé, hogy hova tűntem közben~ - Na jó, akkor most muszáj leszünk normálisan viselkedni. A normálisan az jelen esetben feltűnésmentesent jelent, úgyhogy... táncolunk? Nem, én sem hiszem el, hogy ezt kimondtam, de mégis, ezt érzem a legkézenfekvőbb lehetőségnek... elvégre próbálunk elvegyülni a tömegben, és jól érezni magunkat. Megvárom, míg Ziggy is elfogyasztja a kezében tartott pohár tartalmát, majd ha ez megtörtént, akkor remélhetőleg ketten együtt indulunk a táncparkettre. Ha nem, akkor viszont én sem töröm magam, inkább keresek egy csendesebb zugot, már ha van ilyen, persze, és onnan figyelem a táncoló párokat. Egyedül egyáltalán nem jó móka az ilyesmi.
Jó móka lesz... Mondták. Úgyis kell egy kis szocializáció neked is... Mondták. Ne félj, minden rendben lesz. És Naomi is ott lesz, nem leszel egyedül... Mondták.
|| 
Nagyon kevés emberrel osztottam meg, hogy részt fogok venni Tyler születésnapi bálján. Már nem azért, mert kínos lenne vagy ilyesmi, csak szerettem volna elkerülni azt, hogy ez az egész helyzet rólam szóljon és hogy a barátaimnak az legyen a legnagyobb problémájuk, mégis mit fogok felvenni és hogyan fogom beállítani a hajam. Az utóbbi időben kicsit befásultam, mert nagyon rákoncentráltam a tanulásra, de amikor megérkezett a meghívó, szinte azonnal léptem volna ki a megszokott hétköznapokból és vettem volna részt máris ezen a csodás eseményen. Nem mondom, hogy nem volt néhány pimasz gondolatom miközben készülődtem. Csinos 
Ennél furcsább napom még nem igazán volt életemben. Mármint... jó, persze. Persze, hogy volt, de akkor is. Pár ponton azért sántít a történet. Először is: mikor lett Ziggy szőke? Valahogy iszonyat furcsa, hogy a barna, majdhogynem fekete loboncát felváltotta a szőke. Most vagy engem akar idegesíteni vele, vagy megtanulta a metamorfmágiát... ami nem létezik, mert legjobb tudomásom szerint a metamorfmágia nem tanulható, az veleszületett képesség, tehát maximum örökölhető. Akkor marad az első lehetőség, vagy tényleg ennyire unta már az eredeti hajszínét... de akkor is, pont szőke? Ugyanmár! Akkor már festhette volna kapásból kékre-zöldre, legalább nem tűnne ki a szándékos vagy véletlen kviddicsbalesetei után keletkezett sérülések közül.Na jó, ez azért még tőlem is elég csúnya megállapítás volt, ezt el kell ismernem, de tény, hogy mostanában nem feltétlenül jó közöttünk a viszony. De ezt félretéve még mindig van egy igen érdekes kérdés, ami nem hagy nyugodni: mi a fészkes frászkarikát keresek én a meghívottak között? De tényleg. Azt még valahogy el tudom képzelni, hogy Ziggyt meghívták, mert akármekkorákat szokott is repülni a lelátókba, azért mégiscsak elég jól játszik, az meg népszerűséget ad az embernek... már ha elég jól csinálja, persze. Na de én? Rendben van, hogy én is kviddicsezek, de egyáltalán nem tartom magam annyira jónak, hogy ez alapján hívjanak meg bárhová is. Na mindegy. Azt hiszem, nem kéne mindent túlgondolnom.
