Takarodó után a félhomályban Rossz, aki rosszra gondol
Úgy szégyellem magam, ahogy eddig még soha. A kulccsal - amit két nappal ezelőtt koboztam el két fiútól - most én nyitom ki az egyik terem ajtaját, miközben hagyom kerestetni, és ahelyett, hogy leadnám, saját magam használom, miután a Szükség szobája aljas módon nem hajlandó megjelenni. Bár - ha egészen őszinte kívánok lenni magammal - a sűrű porrétegből kiindulva itt sem fordul meg túl gyakran senki. Talán itt hajtja álomra a fejét Sir Nicholas, csak senkinek nem szólt, hogy poroljon le. Én most megtettem. Ezzel persze csak időt nyerek, eltolom a feszültségem, és várok, mert ha valaki jár ide, az két órán belül bizony megjelenik. Viszont a terep makulátlan és tiszta, már és még. A Tergeo és a Suvickus csodákra képes, a két kezem pedig mindenre. - Confringo! - robbantom fel nagyon morózusan az asztalon heverő üres képkeretet. Hamar le is bukok, sikkantok, az arcom elé kapom a karjaim, mielőtt eltalálnának a szerteszét repülő üvegszilánkok, így sem voltam elég gyors. - Reparo - mondom ki, és igyekszem helyreállítani a kárt. Tekintsük ezt bemelegítésnek. - Reducio! - Ellenségem, a képkeret, pedig engedelmesen zsugorodik. - Mobiliarbus! - És arrébb is repül, ha arról van szó. - Geminio! - És lesz belőle kettő. Örülhetek magamnak, hogy mindezt meg tudom tenni egy élettelen tárggyal... Csakhogy a tárgy nem ember, nem tud védekezni... Védekezés! - Expecto Patronum! - mondom a levegőbe, és suhintok, de semmi nem történik. Újra! - Expecto Patronum - hangzik ezúttal halkabban, de tagoltan, hátha ezzel van baj. Emlékek nem fakulnak, ez csacsiság... - Expecto... Expecto Patronum - A két képkeret hirtelen rémisztő lesz, visszatükröződik belőlük a rémült, kétségbeesett tekintetem, a szám, ahogy kapkodja a levegőt, hogy el ne sírjam magam, abból fakadóan, hogy nyoma sincs semminek... Mindent meg kell tudnom csinálni, ezt is! Különben semmire nem vagyok elég jó, nemhogy az aurorfelvételihez! Összeszorítom az ajkaim, dühösen próbálok koncentrálni... Sikerülnie kell, nem lehetek semmirekellő! - EXPECTO PATRONUM! - üvöltöm torkom szakadtából.
Annyira utálom az éjszakai ügyeletet. Én sosem voltam olyan, mint Richard, hogy egész éjjel vígan ébren maradok, literszámra borítom magamba a szénfekete, ízesítetlen kávét azért, hogy az agyam sikítva esdekeljen egy kis alvásért, miközben a koffein az egyetlen, ami üzemben tartja. Nem mondom, fiatalon rengeteget buliztam éjszakába nyúlóan, de ahhoz általában tartozott egy kis alkoholabúzus okozta képszakadás is, pláne, ha Lyle is ott volt, de azért olyankor is kidőltem hajnali egy-kettő körül. Hogy a sok whiskey miatt vagy azért, mert egyébként is bealudnék ilyenkor, az már részletkérdés. Szóval most is megnyertem magamnak ezt a hálátlan feladatot. Egész éjjel a folyosókat jártam, ahol a legtöbb, amivel találkoztam, Kenyér volt, aki hűségesen dobálta mellettem szafaládétestét, mert Richard nem foglalkozott vele, dolgozatokat kellett javítania. Bár lehet, most már alszik, én pedig hirtelen irigységet kezdtem érezni, hogy ő ezt megteheti. Nem alakult jól ez az éjszaka, és azt hiszem, az egész hét ilyen lesz, mivel végig nekem kell majd a tornyokban sétálgatnom mint valami démonnak. Lehet, átkeresztelem magam dementorra. Az sem segített túl sokat, hogy így a reggeli futásaim is elmaradtak, mert egyszerűen nem maradt lelkierőm hozzá, hogy még azt is megtegyem, inkább aludtam helyette. A legnagyobb hiba, amit elkövethettem. Nem tudom, mennyi volt az idő, igazából az is lehet, hogy már régen kivilágosodott, csak én olyan folyosókat róttam, ahol a diákok nem igazán fordulnak meg, mert nincs dolguk arrafelé. A kezemben egy vajsörös üveget szorongattam, amiben a vajsör helyett forró kávé volt. Tele. Nem segített semmit. Éppen meghúztam belekortyoltam egyet, amikor meghallottam az egyik távoli, elméletben zárt és használatlan szobából egy csattanást. Elsőre azt hittem, Hóborc az, de mivel alig öt perce láttam az egyik páncélba bújva horkolni, valószínűtlennek tartottam, hogy most itt csörömpölne. Aztán gondoltam arra is, hogy a kialvatlanság delíriumába kerültem, akármi is legyen az, mindegy, hallucinálok. Ezzel még ki is egyeztem volna, ha nem hallok meg egy sokkal emberibb hangot nem sokkal a csörömpölés után. Ráérősen elindultam a terem felé és halkan benyitottam. Egy Weasley fogadott, az egyik a sok közül, és végtelen elszántsággal igyekezett patrónust idézni két szerencsétlenül járt képkeretre. Nem szólaltam meg azonnal, mert akármilyen álmos voltam, a kíváncsiságom nagyobb volt. Úgyhogy békésen elkortyolgattam némi kávét a résnyire nyitott ajtót támasztva, miközben vártam, hogy vajon mi történik. Csak akkor hagytam fel vele, amikor lassan eljutott a tudatomig, hogy már mennyire kétségbeesetten próbálkozik. Talán segíthetnék is ahelyett, hogy itt ácsorgok mint pedofil a gyermekmegőrző előtt. - Attól, hogy kiabálsz vele, nem fog jobban menni. -Azt hiszem, nem így kellett volna kezdenem és ráhoznom a frászt. -Minél inkább rágörcsölsz, annál nehezebb lesz.
A gif csak egy tökéletes illusztráció Rody jelenlegi állapotára
Vendég
Vas. Jún. 20, 2021 8:52 pm
Lösztranzs prof. & Vic
Takarodó után a félhomályban Rossz, aki rosszra gondol
Abban a szent minutumban, amikor meghallom a hátam mögött a rekedtes férfihangot ijedtemben elejtem a pálcát, elvesztem a fogását - jobb szeretnék ezzel a tévképzettel takarózni, mint azzal, hogy eldobtam -, ami el is gurul valamelyik bútor alá a teremben. Kihagyok egy lélegzetvételt, a szívem kalapálni kezd. Hogy kerültem a Griffendélbe? És ebbe a helyzetbe? Hogy fordulhatott meg a fejemben, hogy ez jó ötlet? Hátrapillantok a hátulról fénnyel megrajzolt sziluettalak arcára. Földbe gyökereznek a lábaim, ahogy a gőzölgő fejformát figyelem. Kávéillatú. Kell néhány másodperc, amíg a hunyorgás abbamarad, és a vonásai kirajzolódnak az addig sötétbe meredő szemeim számára. - Lestrange professzor! - ismerem fel. Szerettem volna lényegtelen lenni, akire senki sem figyel, olykor láthatatlanná válni, hogy ne kerülhessen sor a különféle kínos szituációk tömkelegére, ami megesett velem, és a leszereplésekre, mindazok előtt, akiknek kicsit számít a véleménye. Például most igen nagy hasznát tudnám venni annak a mesebeli láthatatlanná tévő köpenynek, aminek kapcsán James a függönyükről meggyőződve állította a bújócskában, hogy a karnisról lelógó anyag képes erre. - Nem… Nem görcsölök - lesütöm a szemem és az alsó ajkamba harapok. - Én... Én csak... - körülnézek a helyiségben a pálcám után kutatva a tekintetemmel. - Kitakarítottam - jelentem ki, miközben felhúzom az ingujjakat a karomon, hogy a szekrény alatti porcicák ne a ruhámba karmolják a port, hanem a bőrömbe, ahonnan lesikálható. Zavaromban fel sem tűnik semmiféle ellentmondás. El kellett volna tanulnom az öcsémtől a lódítás művészetét, aki akkora átéléssel ad elő bármit, hogy te nyomban elhiszed neki, hogy Afrikában ráült egy víziló a vörös kobakjára, és a víz alatt még az orra alá is pukizott, miközben párhuzamosan azzal a tudással is rendelkezel: soha nem is járt Afrikában. Azért gyermetegségből ezúttal is keresztezem az ujjaimat a hátam mögött, éppen csak el nem mosolyodom, sajnos az ég nem adományozott hasonlóan kiváló képességeket ezen a téren, csak amikor arról kell füllentenem, hogy a süteményt nem édesapa ette meg, és Dominique házidolgozatát valóban megpörkölte egy sárkány, azért kapott rá trollt. Hallgatásba burkolódzva térdelek le, hogy a földre hasalva benyúlhassak a bútor alá a pálcámért. - Vagyis... Tudom – felelem megadóan még mindig térdepelve, amikor realizálom, hogy Lestrange professzor sem büntetőmunkára nem akar küldeni, sem pontokat levonni a Griffendéltől - utóbbit persze érthető okokból. Hónapok óta ez az első beismerésem arról, hogy valamire képtelen vagyok. – Ha hagy gyakorolni, ígérem nem ordítok többet – vetem fel az alku lehetőségét ismét szégyenkezve, lesütött szemmel. - Szükségem van rá.
Úgy szégyellem magam, ahogy eddig még soha. A kulccsal - amit két nappal ezelőtt koboztam el két fiútól - most én nyitom ki az egyik terem ajtaját, miközben hagyom kerestetni, és ahelyett, hogy leadnám, saját magam használom, miután a Szükség szobája aljas módon nem hajlandó megjelenni.
❃ 
