Titkos találka - Leo & Liv

Annyira felgyorsultak az események így a tavasz távlatából nézve, hogy az kevésbé izgat, hogy alakulnak az év végi jegyeim, mint hogy Livet éppen mire beszéljem rá. Most, hogy túlestünk az egész vallatós mizérián, túl egy olyan Valentin-napi randin, amin inkább igyekezett levegőnek nézni, mint sem, azt kell megállapítsam, hogy jó úton haladunk. Szóba áll velem, beszél velem, visszacsókol... igaz, csak akkor ha senki nincs ott. Ellenben nem fogja meg a kezem, nem tesz úgy, mintha jelentenék neki valamit. Hogy miért is próbálkozok még mindig? Mert a csillagvizsgálóban történt egy s más, a prefektusi fürdőben pedig volt lehetőségem megpillantani azt az igazán nőies szépséget abban a falatnyi bikiniben, akit csak eddig elképzeltem. Oké, hazudtam, nem ilyennek képzeltem, sokkal jobb élőben, mint valaha is képzeltem.
Hogy mit is érzek pontosan? Nem is tudom pontosan definiálni, görcsbe rándul a gyomrom de jó értelemben, kiszárad a szám az izgatottságtól és hát... ja, eléggé be tud gerjeszteni. De hé, most mi van? Amióta hajlandó komolyan venni, esküszöm nem próbálkoztam senki másnál. De nem kapkodok, hagyom, hogy az ő tempójában menjünk. Nem szólok, mert többet akarok, nem szólok, mert szeretném, ha mások előtt is azt tennénk, amit akarnánk.
De most kiterveltem valamit. Amikor már tudom, hogy erősen alkonyodik, hogy már senki nem fog ide jönni a pályára, kiterítem a pokrócot, a hozott párnákat és leteszem a mindent is tartalmazó kosarat. Hát nem romantikus? Öh... nem. De mindent meg kell tennem a cél érdekében, hogy lenyűgözzem őt. Még nem gyújtok fényt, inkább visszamegyek a kastélyba és várok, hogy mikor csíphessem vacsi előtt fülön. A könyvtárnál találok rá, hisz szokás szerint próbál minden tudást is a fejébe préselni. A karjánál fogva húzom őt félre.
- Te most velem jössz. - jelentem ki ellentmondást nem tűrve és terelgetni kezdem. Nem feltűnően, ááh neeem.
- Valamit szeretnék mutatni. Nincs dolgod most más, ugye? Mondd hogy nincs. Légyszi. - nincs kedvem összeszedni a potyára a pályán hagyott dolgokat. De meg akarom lepni. Tényleg.
Ha már a bejáratig sikerül elcsalnom, akkor észrevétel nélkül is ki tudunk osonni, hogy aztán a besötétedett birtokon át elvezessem a még rendesen látszódó tornyok felé. Már csak pár méter, már csak egy kevés... besétálunk a bejáraton egyenesen be a pálya közepére. Elégedetten állok meg.
- Megérkeztünk. - tárom szét a kezeimet, majd rá sandítok, hogy na mit szól. Ja, hogy semmit nem lát, basszus. A pálcám után nyúlok és meggyújtom azt a földbe szúrt fáklyát.
- Tadaaa.

Anyának simán be tudom adni, hogy nem izgulok az RBF miatt, hiszen öt évig tanultam azokat a varázslatokat, amiket majd számon kérnek rajtam, de ez a valóságban kicsit máshogy néz ki. Az igazság az, hogy ha nem edzésen vagyok, akkor tanulok, ha pedig nem a könyvtárban ülök, akkor a seprűmön. Ez a nagy helyzet. A nappalok rémisztően hosszúak, az éjszakák pedig borzasztóan rövidek - köszi tavasz... Ilyenkor irigylem igazán Adát, mert bár ő is tanul, mindenből sokkal jobb, mint én. Egyedül repüléstanból nem kell megerőltetnem magam, és ez inkább siralmas, mint érdem. Hogy bájitaltanból hogy fogok átmenni? Jelen pillanatban fogalmam sincs.. ÉS akkor még ott van Leo is... Nem mintha bánnám, hogy sokat lógok vele mostanában esténként, de... Egyértelműen nem jó az időpont, hogy belekezdjek egy kapcsolatba. Vagy bármi másba. Sőt, ami azt illeti, én nem is akartam, de valahogy mégis mindig sikerül nagyik belekeverednem és ezek az érzések.. Mellette simán megfeledkezem az egész napos gyomorgörcsömről és egyetlen csókjától minden másról is. Mondjuk a hírnevéről. Mégis van abban valami, ahogy rám néz, ahogy bizonygatja, hogy nincs szüksége más lányok társaságára és abban is, ahogy megcsókol. Mert bizony elég sűrűn teszi és nem is bánom... Sőt, igazából nem csak a csókokat nem bánom. Teljesen a hatása alá kerültem, és most hogy nem szakítottam rá időt néhány napja, egyszerre csak körülötte forognak a gondolataim. Ez teljesen kiborító.
Mérgesen csapom be a könyvet, a mellettem ülő felháborodva néz rám, amiért megzavartam a könyvön alvásban, én viszont mára feladom. Inkább vacsorázni indulok, ha már az ebédet kihagytam, mert - meglepetés - tanultam. Talán egy kicsit túlparázom ezt az egészet és tényleg úgy kéne hozzáállnom, ahogy anyának is előadom mindig. Lazán. Na de én nem vagyok egy laza ember..
Táskával a vállamon indulok a nagyterem felé, útközben már a hasam is megkordul, jelezve, hogy csak ideig-óráig felejtette el, hogy nem tömtem meg délben. Talán ezért is vagyok a kelleténél morcosabb.
- Micsoda? - kapom fel hirtelen a fejem. Egyáltalán nem vagyok felkészülve arra, hogy bárki magával vonszoljon, bárhová. De a hang tulajdonosát most már pillanatok alatt felismerem. És naná, hogy mérges vagyok, mert megbeszéltük, hogy ezt nem csinálja. Nekem nem megy egyik napról a másikra átállás a szingliségből a kapcsolatra - már ha ez, ami köztünk van annak tekinthető. Azt meg pláne nem akarom, hogy a nyomás a vállamon a vizsgák miatt kiegészüljön azzal is, hogy mindenki árgus szemekkel figyeli a párosunk minden mozdulatát. - Mi van? - kérdezem fojtott hangon, ahogy félrevon, de a sok diák között nincs sok esélyem tiltakozni, megyek vele.
- Nincsen. Vagyis, de van... Vagyis nincsen, csak vacsorázni indultam.. Leo, éhen halok, egész eddig próbáltam beleverni a fejembe a bájitaltant, hogy Mendes banya ne buktasson meg.. Nem lehetne ezt később? - kezdek látványosan nyavalyogni. Mondjuk holnap ráérek reggel nyolc és kilenc között. Vagy holnapután délután edzés előtt. Talán. Már gondolatban próbálom összeegyeztetni az ő órarendjével a szabadidőmet, de mindig csak arra jutok, hogy este tudunk csak találkozni. Nem kifejezetten örülök ennek, habár.. Jó dolgok is történnek azért esténként.
- Ha valami hülyeségen töröd a fejed, inkább hagyd. Mutasd meg Tylernek.. - próbálom hárítani a próbálkozását, amint meglátom, hogy a kviddics-pálya felé indul meg. Franc se fog elsétálni addig üres hassal, inkább csak húzom magam és elvánszorgok. Még mindig jobb, mintha felkapna és úgy vinne. Kinézem belőle. Akaratos seggfej.
- Jé, ez egy kviddics-pálya.. Nem látom ám minden edzésen.. - jegyzem meg gúnyosan és már fordulnék vissza, hogy rászóljak Chrisre, hogy ne egye meg az utolsó almás pitét. - Most hogy megnéztük akár vissza is mehe... - tnénk. Egy pillanatra elakad a szavam, aztán csak Leora nézek elképedve. El is felejtem befejezni a mondatomat, annyira váratlanul ér az egész. Ez egy.. Piknik? Este a kviddics-pálya kellős közepén? Le sem tagadhatná, hogy ennek ő volt az értelmi szerzője... Mégis mosolyt csal az arcomra.
- Ezt mint te csináltad? - nézek végig a párnákon, a pléden és a - ha nem is gyertya - de fáklyafényen. Oké, nem nagy munka, de mégis olyan jól esik a szívemnek. Egy újabb titkos randi. Persze kezdem megszokni, hogy alkalomadtán szívesen elkap a folyosón, beránt egy üres folyosóra és kapok egy gyors csókot, ő meg roppant mód jól szórakozik azon, hogy mire feleszmélek - vagy épp jön valaki - már négy méter távolság van közöttünk és megy is a dolgára. Nem véletlenül érzek úgy, ahogy. Ez a hét legnagyobb pozitív csalódása, semmi kétség.
- Nem is tudtam, hogy romantikus típus vagy.. - lépek hozzá közelebb teljes nyugalommal, hisz itt senki sem láthat meg minket, ha már egyszer nekünk sem kéne kint bóklásznunk. Felpillantok rá és mélyen a szemébe nézek. Még mindig tartogat meglepetéseket, semmi kétség.

Már magam sem tudom mikor kezdett el az érdekelni, hogy másoknak mi a jó, hogy a lánynak, aki tetszik - bizony, ilyen is megtörtént velem most először az életben - figyelembe vegyem a kérését és odafigyeljek arra, amit akar. Ez még nem papucsság, nem? Teszem fel megannyiszor a kérdést magamban, amire valami belső hang azt súgja, hogy nem. Csak mert a kedvében akarok egy kicsit járni? Áldozatok nélkül nem fog soha semmi megtérülni. És néha kockáztatni kell azzal, hogy egy kicsit engedünk az elvárásainkból, ha azt szeretnénk, hogy megvalósuljon a tervünk. Kicsit úgy hangzik, mint egy elbaszott lelki beszéd, pedig nem az. Ez nem a lélektuning, ez itt a kemény valóság.
És én a sötétség leple alatt képes vagyok felállítani egy pikniket a kviddicspálya közepén, hogy Liv jól érezze magát. Meg szeretném lepni.
Lázas vagy?
Nem.
De képes vagyok majdnem végigvonszolni az egész épületen is őt, ha nem csipkedi a lábát magától. Nem hat meg a rinya a kajáról, majd eszik velem. Csináltam szendvicseket, hoztam sütit, van innivaló, párna, fény, vagyis majdnem gyertyafény, mi kell még? Olyan izgatott vagyok, mint pisis koromban az első seprűmre üléskor. Furcsa belegondolni, hogy az embert milyen módon motiválják a vágyak. Mert ezek azok, vágy, hogy figyeljen rám, vágy a csókja iránt, bizonyítás felé, magam felé.
- Nyugi már, mindjárt ott leszünk. - és amikor ezt mondom neki, már csak méterek vannak hátra. Még jó, hogy nem a folyosón a tömegben kezdem el neki hová rángatom, ezt talán ő is levette, mert nem csinál külön hisztit a viselkedésemből.
- Várjál, mindjárt meglátod. - nem tudom már a végén nyugtatni, inkább csak azon vagyok, hogy odaérjünk. Különben sem hat meg a gúnyolódása, tisztában vagyok azzal is, hogy Tylert nem szereti. Pedig ha tudná, hogy mire készülök, hajaj. Ha tudná, hogy mindez a sok készülés részben egy megágyazás a végső célomhoz. Kis léptekben haladunk, megértettem. De azt nem mondhatja, hogy mondjak le mindenről is.
Én hülye persze elbaszom és elsőre elfelejtem felgyújtani azt a kurva fényt. De tessék. Most nézd. Úgy szuggerálom őt, mintha nem látnék ennyi fénytől. Na, tetszik?
A kérdésére szavak nélkül is választ kapok. Úgy néz rám, miután felocsúdik a látottaktól, mintha lehoztam volna a csillagokat neki. Lágyan mosolyodok el. Első állomás pipa.
- Én. - kezeim automatikusan csúsznak a derekára és csak közelebb hajolok. Nem vagyok mohó, kiélvezem az öröme pillanatát vele. Órákra is el tudnék veszni a szemeiben.
- Mondjuk úgy, hogy valami megihletett. És ha nem tudunk találkozni, akkor kihozom a vacsorát ide. - még sohasem ült oda hozzám és amondó vagyok, hogy kinyírna, ha én odaülnék hozzá. Szóval ha úgy vesszük, ez amolyan első vacsi...?
- Szóval rám érsz? - igen, rám. Nem rá, rám. Orrom hegyével végigsimítok az arca vonalán, majd a szája mellé adom az első puszit. Már az ilyen apró gesztusokat is tudom értékelni, mielőtt még az ajkaink csókba forrnának.
Nem tudok betelni vele, de Liv hasa erősebb, mint az, ami bennem ügyködik. Eleresztem őt és csak a pokrócra húzom, hogy végre kipakoljam mindazt, amit rászabadítottam a pályára.
- Túl sokat tanulsz. Túl szigorú vagy magadhoz.

Volt idő, mikor nem tudtam volna elképzelni, hogy csak úgy elrángat magával. Vagyis róla el tudtam képzelni, igazából magamról nem feltételeztem soha, hogy majd hagyom is neki. A bálon történtek után viszont egyértelművé vált, hogy van benne valami, ami végzetesen vonzó számomra. És még tetszik is. Mármint nem Leo, vagyis de, de róla már tudom egy ideje, hogy tetszik. Most viszont mellé társul ez az egész érzés..
Annyira hihetetlen, hogy az a seggfej, aki éveken keresztül csak heccelt és bosszantott, most olyan, mintha kicserélték volna. Az elején még azt hittem, hogy valami hülye fogadás az egész, aztán szép lassan felnyitotta a szememet és nyilvánvalóvá vált minden, amit addig nem láttam. Minden, amit nem akartam meglátni, pedig ott volt már előtte is. Sokféle módon próbálkozott a közelembe férkőzni, mikor kiderült, hogy még a titkos hódolóm is ő volt, azért egy kicsit furcsán néztem rá. Mert mégis honnan tudná, hogy mi a kedvenc csokim vagy hogy imádom az apró csecsebecséket, ha előtte alaposan nem figyeli meg minden egyes mozdulatomat? Ez azért elég ijesztő... Vagyis, annak tartottam volna, ha akkor kiderül. De nem derült ki, és utólag belegondolva sokkal jobb is így. Nem engedtem volna közel magamhoz. Pedig le sem tudom tagadni, hogy eléggé élvezek vele nos... mindent.
- Nem akarom meglátni, éhes vagyok... - Nem lep meg, hogy a nyivákolásomra rá sem bagózik, de most nem vagyok jó kedvemben. Éhes vagyok, méghozzá nagyon! Almás pitét akarok, meg citromtortát és tonhalas szendvicset. Meg egy vajsört, igen az is jólesne a töklé helyett. Szóóóval, akár igyekezhetnénk is vissza. Ha nem tervezné máshogy... Egy pillanatra teljesen ledöbbenek. Aztán meg elolvadok, de komolyan. Olyan mosoly terül szét az arcomon, amilyet ritkán látni.
- Vagy valaki? - incselkedek vele, ahogy egész testemmel felé fordulok. Hát nem édes? Oké, egy plédet leteríteni nem olyan nagy dolog, de mégis a tudat, hogy ez csak úgy kipattant a fejéből, hogy tiszteletben tartsa a döntésemet és mégis együtt tudjunk lenni.. Nagyra értékelem ezt a gesztust, ahogy az összes eddigit is.
- A vacsora jól hangzik, mindjárt éhen halok. Szó szerint... - sóhajtok nagyot, miközben nyaka köré fonom a karjaimat és hagyom, hogy közelebb vonjon magához. Egész közel, hogy testünk összesimuljon. Így az orrunk is majdnem összeér, a sötétben a szemét már alig látom, csak a csillogást benne.
- Rád érek, ha van nálad valami harapnivaló.. - suttogom közel a szájához. Kiélvezem az apró puszit, az illatát és az ajkainak puhaságát, ahogy a bőrömhöz érinti azokat, majd a csókját is. Lassan, érzelmekkel teli csókot adok neki, amitől az egész testemet jóleső bizsergés járja végig. És nem szívott el egy cigit se előtte, érzem rajta! Ez már haladás, csak még egy rövid csókkal jutalmazom érte. Szeretem, mikor figyel a részletekre, és.. Most elég látványosan figyelt minden apróságra. Le merem fogadni, hogy le akart nyűgözni, de sikerült neki, ez pedig az arcomra van írva.
- Könnyen beszélsz a hátad mögött az RBF-fel.. - forgatom meg a szemeimet aztán. Ezt mintha már mondta volna, de nem tehetek róla, én ilyen vagyok. Ráadásul nem könnyű együtt élni azzal, hogy Ada mindenből sokkal jobb nálam. Bár olyan lenne a többi tárgy is, mint a kviddics.. Nem, nem akarok megint erre gondolni, inkább csak szemügyre veszem mi minden várt itt rám. Egy párnát rögtön az ölembe is húzok és csillogó szemekkel figyelem tovább a ténykedését, néha a nyakamat is nyújtogatva rágcsálom az alsó ajkam. Vajon tartogat még meglepetéseket?

Ha valaki év elején azzal állít be hozzám, hogy Leelanddal fogok randizni, akkor szemberöhögöm. Várjunk csak, attól függ, melyik Leelandra, mert Adát ha elhívom, biztos rögtön és most azonnal igent mond. Ennek fényében végiggondolva mindent sohasem voltam az a fickó, aki csak úgy az egyszerűbb utat választja. Nem tehetek róla, hogy nekem a húga tetszik! Hasonlítanak, de nem eléggé. És amíg mások nehezebben veszik észre a különbséget, addig én kezdettől fogva kiszúrtam. Más kérdés, hogy most ég és föld a két lány... de ez sosem volt ennyire drasztikus. Régen hasonlítottak, majdnem mindenhová együtt jártak, talán még azt is feltételezhettem, hogy hasonlóan tanulnak. De egy valamiben szembetűnő volt a különbség, a természetük és a kviddicshez való viszonyulásuk. Míg az egyik nézte csak, a másik szenvedéllyel játszotta és nem kicsit hívta fel magára a figyelmem. Tehetséges, ahogy talán sok másban is, bár ez utóbbi, az egyéb tárgyakhoz való viszonyulása inkább a nővérének megy jobban.
Liv túllihegi. Oké, aláírom, hogy a bájitaltana tényleg csapnivaló, ha engem kérdeznek, akkor én még trollt sem adnék rá neki. De nem mondanám ezt neki meg, mert akkor kétségbeesve menekülne vissza tanulni és nem itt romantikázna velem.
Jah, én és a romantika. Mit meg nem teszek érte, igaz? Hümmögök a kérdésére. Vagy valaki. Pontosan fején találta a szöget és élvezem, hogy közben úgy bújik hozzám, mint egy cica. Tudtam én mindig is, hogy az is ő volt, akivel az erdőben lófráltam, akinek összevizeztem, koszoltam és nyálaztam a bundáját. De elismerem, hogy sohasem zökkent ki úgy igazán, hogy kiessen az állati alakjából is. Még nem támasztotta alá a feltételezésemet, de ezer százalék, hogy így van. Én megőrzöm a titkát, ha ő is az enyémet.
- Van minden, amit szeretsz. - már tudom, hogy mivel lephetem meg. Üveges vajsörrel és temérdek édességgel. Attól majd jól fog lakni biztosan. De az ilyen-olyan szendvicseit is ide csempésztem.
Kiélvezem a csókot, amit ő végtelen hosszúságúra nyújt. A végén mindig elfelejtünk levegőt venni, de dolgozunk rajta. És rohadtul élvezem, hogy fulladásig élvezzük egymás társaságát. Még ha nem csak így lenne, hanem...! De az még messzi vágyálomnak tűnik. Ez a randi jó próbálkozás, nem?
- Én vagyok harapnivaló.- incselkedek vele tovább és újabb apró csókot nyomok az ajkaira. Kénytelen vagyok belátni, hogy az éhségét viszont nem fogom tudni legyőzni. Elé tolok egy tányér szendvicset és az üveget is. Majd elkezdem majszolni az enyémet. Remélem, hogy ennyitől mindketten jól lakunk, mert ha ő éhes, akkor elhappolja előlem a legjobb falatokat.
- Hé, tényleg át fogsz menni. Ha szeretnéd, segíthetek bájitaltanból. A többi szerintem nélkülem is menne. És egy szavad sem lehet, nem vonom el a figyelmedet róla. - tényleg nem. Nem lihegek minden áldott nap a nyakába, ellenben ahányszor én felügyelek éjszaka, akkor bizony becsábítom a prefektusi fürdőbe. Had szórakozzuk már ki magunkat rendesen is.
- Inkább áruld el, lesz dolgod mondjuuuk... április hetedikén?

Na jó, hazudnék ha azt mondanám, hogy nem élvezem a hirtelen megnövekedett figyelmet, amivel tekint rám. Sosem volt még kapcsolatom, olyan igazi nem.. És ezt most már ő is tudja, hiába nem vagyok hajlandó elismerni előtte, hogy én még nem... Mivel ő már elég sokszor igen, ezért valószínűleg sejti, hogy állok a dologgal. Szerencsére nem is erőlteti, és tiszteletben tartja a kérésemet, miszerint hagyjuk kibontakozni ezt az egészet kettőnk között, mielőtt még bármi komoly történne. És ez nagyon megnyugtató. Nem csak az, hogy nem sürget, hanem hogy ez valóban azt sejteti, hogy minden mondatát teljesen komolyan gondolja. Sosem gondoltam volna, hogy Aurelius Lestrange valaha egyáltalán felfigyelhet rám, netán még randizni is hív.. Arról pedig, hogy ilyen érzéseket vált ki belőlem ne is beszéljünk. Most is pillanatok alatt száll el a haragom mikor meglátom, hogy mennyit készült estére. Hogy egy kicsit együtt lehessünk. Csak mi ketten. A figyelő tekintetek nélkül. Ha tudnám, kifulladásig csókolnám ezért, de a hasam nem engedi.
- Te is finom vagy... - suttogom az ajkaira évődve. Nehéz elválni tőle na.. Azt hiszem az utóbbi időben elég sokat csókolóztunk ahhoz, hogy el se akarjak szakadni tőle. Meg hát mások előtt úgysem csináljuk, ilyenkor pedig elég sokat kell bepótolnunk. Nem csoda, hogy ő is olyan készségesen kap a szám után.
- Imávla.. - sóhajtok fel és amint letelepedek a pokrócra, máris nyúlok egy szendvicsért és elégedetten kezdem rágcsálni. Hamar rájövök, hogy tele szájjal nem kell erőltetni a beszédet, csak zavartan elmosolyodok két falat között és újra szólásra nyitom a számat.. - Imádlak.. - tessék, így már érthető is. Kár, hogy nem elsőre sikerült, így csak zavarba jöttem saját magamtól. Történetesen biztos vagyok benne, hogy ha valaki képes lehet arra, hogy teljesen megbolondítsa a szívemet, az ő lesz. És ezek az apró lépések határozottan segítenek neki benne. Lassú víz, partot mos.
De legalább a hasam megnyugszik valamelyest. Nem szabadna kihagynom az ebédet, tényleg olyan vagyok ilyenkor, mint egy sárkány..
- Ügyes trükk, Lestrange.. - pillantok rá, amolyan "tudom mire készülsz" nézéssel. Ha így akar több időt velem tölteni, az rémesen rossz taktika. Elég csak belegondolnia, hogy 10 percnél többet aligha tudok mással foglalkozni a közelében. Ha pedig csókcsatára kerül a sor...
- Nem tudom, miért? - iszok bele a sörömbe két falat között. - Mi lesz április hetedikén? Tervezel valamit? - nyúlok most egy süteményért, amiről először óvatosan leeszegetem a habot. Hmm.. citromos. Tényleg odafigyel rám. Helyes, okos és még figyelmes is. Elég veszélyes.

Amikor kitaláltam ezt az egész ötletet és részletezni kezdtem Tylernek, csak kiröhögött. Sohasem gondoltan volna, hogy kettőnk közül majd pont én jutok el arra az álláspontra, hogy egy lánynak kedveskedni akarjak, meggyőzni arról, hogy én vagyok élete legjobb választása, vagy csak úgy az az opció, amit vagyis akit nem bánna meg kicsit sem. Mégis mi más lenne jobb mint ez a kínálkozó lehetőség? De tényleg, ilyen egyszer fordul elő az életben, hogy egy lányért ennyi mindent meg akarjak tenni. De ha kell, megteszem többször is, egyelőre az elhatározás csak így a jelen pillanatban él. Hazudnék, ha azt mondanám, nem vezérel hátsó szándék, de nem olyan, mint máskor szokott lenni. Mint mikor ott áll velem szemben vizes tincsekkel egy szál bikiniben a prefektusi fürdőben. Van pofám oda vinni, még akkor is, ha azt kockáztatom, hogy valaki ránk nyit - akkor az neki lesz irtó ciki -, ha pedig felnyom érte, akkor - nekem is - végem.
Imádok vele smárolni, még akkor is, ha tudom, hogy nem igazán megyünk tovább. Minden pillanat új és minden érzése teljesen másként csapódik le bennem. Mint valami elbaszott katarzis a maga jó értelmében.
- Én is? Te pedig valami málnással vagy epressel kented be a szádat, fogadjunk. - vagy lehet már csak én képzelem azt és igazából nem is kenegeti magát. Még mindig nem sminkel, amivel igazából megbékéltem mert így is szép, de így akkor a rúzst is mellőzi. Pedig úgy szétkenném az arcán.
Most viszont inkább koncentrálok én is a szendvicsemre. Csak egy elégedett vigyort eresztek meg felé a megjegyzésére. Már ezért megérte az a sok készülés neki. Nem, igazából már azért megérte, hogy láttam konkrétan eldobta az agyát a látottakra.
- Hé, komolyan gondoltam. - emelem fel felé a mutatóujjam. Vele ellentétben én jó vagyok bájitaltanból és és tényleg szívesen segítenék neki. Akkor is, ha én ia tudom, hogy egy ponton az hogy végződne. Egy komisz vigyorra futja tőlem.
Aztán csak töröm a fejem, hogy is hozakodjak fel a témával. Tudom, hogy elég érzékeny terep és ami azt illeti, Tylert tényleg szívből utálja. Csak tudnám miért nem tudnak szót érteni egymással.
- Tylernek szülinapja lesz és engem meghívott. Egy bált fog szervezni, amire szeretném, ha te kísérnél el. - huh azt hittem ez sokkal bonyolultabb lesz így eldarálva. De a nehezén még nem vagyunk túl, fogalmam sincs hogy reagálna, így azért a biztonság esetén hozzáteszem.
- Tudom, hogy nem vagytok túl jóban, de pelenkás korunk óta a legjobb barátom, nekem ott a helyem a tizenhetedik szülinapján.

Nem volt még részem ilyen éjszakai piknikezésben, de az ötlet és a kivitelezés is kifejezetten tetszik, kedvemre való és egyenesen arra utal, hogy Leo tényleg időt fordít arra, hogy megszervezze a titkos randijainkat. Lehetne ennél jobb?
- Nem, csak bekaptam egy epres müzliszeletet a könyvtárban... - suttogom a szájára két csók között, de úgy, mintha a világ legnagyobb titkát mondanám el. Ha a könyvtáros megtudná, hogy enni mertem ott, biztosan kipenderít engem. Elvégre ez már majdnem szentségtörés.
Az viszont meglep, hogy Leo még érzi a számon, hiszen annak már.. Jónéhány perce, hogy a végére értem és a hasam végül bejelentette, hogy nem hajlandó megelégedni egy szeletke csokival. Szerencsére hamar megbékél a szendviccsel, amiből gyorsan meg is eszek kettőt. Nagy falatokkal tüntetem el, aztán már nyúlok is a következőért. Mindig is szerettem enni, főleg jókat enni és bár a suliban nincs panaszom a kosztra, azért most valahogy mégis jobban esik az egész. Pedig ez is ugyanúgy a konyhán készült, bárhol felismerem az itteni szendvicseket.
- Te is tudod, hogy abból nem tanulás lenne... - nézek rá szúrós szemmel. Na nem mintha bánnám, hogy bármikor el tud csábítani egy-egy heves csókcsatára, de tényleg muszáj lenne tanulnom. A vigyora viszont elég árulkodó. - Igen, látom tudod... - jegyzem meg én is nevetve, mintha csak belelátnék a fejébe, pedig ez egyáltalán nincs így. Egyszerűen csak tudom, hogy minden második gondolata akörül forog.
- Nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet lenne.. - még a falat is megáll a számban egy pillanatra Tyler neve hallatára. Én? A születésnapi buliján? Teljességgel kizárt, hogy erre rávegyen. Sőt, igazából azt sem értem, hogy egyáltalán miért kérdezte meg, ha tudja, hogy nem vagyunk jóban.
- Igazán nagy meglepetés lenne Tylernek a legutóbbi szóváltásunk után, de nem az a fajta, aminek örülne.. Ha érted, mire gondolok.. - forgatom meg a szemeimet. Meg aztán nézzük tovább, Tyler születésnapja eléggé nyilvános esemény, ahol valószínűleg a fél iskola tiszteletét teszi. Esélytelen lenne, hogy ne vegyenek észre és akkor persze rájönnek, hogy mi van közöttünk. Egyelőre ennek se örülnék. - Hát, akkor jó szórakozást! - vágom rá egyszerűen. Nekem nem tűnik olyan bonyolultnak a dolog. Elmegy, jól érzi magát, megünnepli a barátját, és kész.

Nem nehéz kiszúrni, ha valami egészen más, mi több, egészen ízletes eper ízű az ajka. Nem rejtem véka alá, hogy ez nekem mennyire bejön. De kár, hogy nem keni semmivel, esküszöm minden egyes csóknál elkóstolgatnám. Tettetett csalódottsággal görbül le a szám egy pillanatra. Nem várom el tőle, hogy cicomázza magát, mint a többi lány, de azért tetszene, ha eper ízű lenne a szája.
- Szóval bűnöztél. - nem tudom nem figyelmen kívül hagyni, hogy azt a falatot a könyvtárban tolta be. Na, mi van, Leeland bűnözés útjára adta a fejét, amikor azért is kikérte a magáét, amikor éjszaka fülön csíptem és levontam tőle pár pontot? A könyvtárban nem én fogom levonni tőle és nem is hiszem, hogy megúszná cirka néhány ponttal.
Nem mondom azt, hogy a kaját és az édességeket én készítettem, mert legfeljebb csak bezsebeltem, amit találtam és tudtam, hogy ízleni fog neki. Meg egy frászt, kértem a manóktól olyan sütit is, ami ma tuti nincs a vacsora listáján. De mindent be kell vetnem a siker érdekében, hogy eljöjjön velem a bálba. Igen, a szülinapi bálba és igen, tudom, hogy Tylerrel nem épp kedvelik egymást. De a helyzet más, kivételes és remélem enged belőle. Bár lehet nem is Ty miatt kellene aggódnom, hanem az egész mizéria miatt, ami miatt most is csak este bujkálva tudunk találkozni. Másnak tele lenne a hócipője, nem értem, én is hogy bírom. De csak az lebeg a szemem előtt, hogy legalább már komolyan vesz.
- Egy próbát megér. - erősködök még mindig az esélytelenek nyugalmával. Próbálkozni nála mindig lehet, már tudom, hogy milyen módszerekkel lehet őt meggyőzni. Többé-kevésbé. Liv igazán kemény fejű, ha arról van szó és néha tényleg lehetetlen küldetésnek érzek dolgokat, például arra, hogy odaadja magát nekem. Ugyan, mi félni valója lenne? Hogy majd kinevetem?
Végül csak elengedem két szendvics között a témát. Épp tekerem le a sörös üveg kupakját és kortyolok bele az italba, amikor már a fejemben létezik a terve a meghívásának. Csak remélni tudom, hogy nem fog kiakadni.
- Ty hidd el, hogy megértené, miért vagy ott. Nem utál téged, csak nem vagytok jóban. A kettő nem ugyanaz. - próbálom menteni a helyzetet, de érzem, hogy ez nem fog menni. Elég csak rá nézni, a bizonytalanságába, ami kezd átmenni nem is tudom... sértettségbe? Mintha most csak valami olyat mondtam volna neki, amivel vérig sértem.
- Liv, könyörgök, ez csak egy bál! Egy bál, ahol lesznek ott mások is, de mi is jól érezhetjük magunkat. A karácsonyi bálon nem érezted jól magad? Szeretnék táncolni veled, vacsizni veled, kicsit kikapcsolódni. Miért csinálsz úgy, mintha ez egy lehetetlen dolog lenne?

- Csak te tudsz róla... És most mi lesz, beköpsz? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. Sokszor kívántam már őt melegebb éghajlatra, amiért mindig összefutok vele a folyosón, mikor épp a macskám után kajtatok az esti órákban. Valahogy mindig akkor szökik meg az a nyavalyás, mikor ő van ügyeletben, mintha csak tudná.. Az is lehet, hogy valóban tudja. Legalább már attól nem kell tartanom, hogy pontot fog levonni tőlem a kis kiruccanásaim miatt. Vagy hogy büntetőmunkára küld, hisz tudja, hogy azzal csak magával szúrna ki.
- Persze, neked megér egy próbát, nem te buksz majd meg az RBF-en... - forgatom meg a szemeimet. Oké, talán túl nagy jelentőséget tulajdonítok ennek az egésznek, de valahogy mindig sikerül rágörcsölnöm a vizsgákra. Ha nem teljesítek elég jól, veszélybe kerülhet a csapatban betöltött szerepem, ezzel együtt pedig az egész álmom, amit a jövőmről dédelgetek. De nem kizárt, hogy ennek ellenére valóban megpróbál majd segíteni nekem a maga módján. Igazából ha a tanulás részében nem is tud, azért az is sokat jelent, hogy megragadja azokat a rövid szüneteket, amiben hajlandó vagyok mással is foglalkozni az edzés és a tanulás helyett, és nem rója fel nekem, hogy sosem érek rá. Ha pedig mégis, valahogy mindig megbékél a helyzettel. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi türelme van. Mondjuk azt sem sejtettem, hogy levakarhatatlan lesz és képes azért küzdeni, hogy csak megfoghassa a kezem a folyosón vagy ilyesmi... Azóta viszont kiderült, hogy a látszat csal és ha nagyon megerőlteti magát, akkor kifejezetten elviselhető társaság. Na jó, annál azért egy kicsit több. De azért az a húzása egy kicsit sokkol, hogy meghív Tyler születésnapjára. Pont engem.
- Akkor mondom másképp.. Enyhe kifejezés, hogy Tylerrel nem kedveljük egymást. Tylerrel ki nem állhatjuk egymást! És ez nem olyan, mint egy karácsonyi bál.. Nagyon nem.. - teszem helyre a dolgokat a fejében, hátha végre ő is rájön, hogy ez az egész év legrosszabb ötlete, ami csak megfordult a fejében. Magam elé bámulva jövök rá aztán, hogy mire fel ez az egész körítés...
- Ezért hívtál ide, ugye? - meg sem próbálom leplezni hangom csalódott élét. Már a szendvics és a sütemény se hoz lázba, pedig az imént még egészen éhen akartam halni. Az étvágyam azonban egyik pillanatról a másikra hagy cserben, ahogy összerakom a képet. Naná, hogy ezért van a felhajtás. - Hogy rávegyél, hogy menjek el veled a bálba.. Szerinted hülye vagyok, hogy nem esik le egyből? Piknik, gyertyafény, romantika... Már majdnem elhittem, hogy tényleg miattam csinálod.. - rázom meg a fejem, de legszívesebben felpofoznám magam. Nem kell sok, hogy megint elbizonytalanodjak magamban és ebben az egész titkos kapcsolatban. Nem véletlenül voltam mindig látványosan egyedül. Szarul kezelem a csalódást, Leoval pedig néhány hónap alatt olyan görbéket ír le a kapcsolatunk, mintha hullámvasút lenne az egész. Az egyik pillanatban teljesen elvarázsol, aztán tesz vagy mond valamit, ami miatt teljesen más fényben látom az egészet. Mindent. Az elmúlt hónapokat. Ettől pedig úgy érzem magam, mintha megint csak egy naiv kislányként lennék kezelve.

Patthelyzet. Nemes egyszerűséggel csak így hívnám ezt, mert bármennyire is kibabrálhatnék vele, azt több szempontból sem érdemes. A legutóbb is mekkora patáliát csapott már, amiért levontam tőle pontokat, mert éjjel a cicáját kereste. Tény, hogy sűrűn szökik és én fogdosom össze, de attól még tényleg így történt. Másrészt túl jól alakulnak a dolgaink ahhoz, hogy kockára tegyem azért, amiért feléled bennem a felelősségtudat. Harmadrészt én ugyanolyan vétkes vagyok, mert kihasználom az ilyen alkalmakat és még néha a prefektusi fürdőt is meglátogatjuk olykor - szó, mi szó, semmi olyan nem történt még ott, ami komoly megbotránkozásra adna okot. Negyedrészt pedig így most minden pont annyira jó, hogy ne piszkáljuk meg. Inkább foglalkozzunk azzal, ami az orrunk előtt van és elénk van tálalva. Vagyis a vacsival, amit nem kis melóm volt összeszervezni ebben a formájában. Igen csak sokat melóztam vele és szeretném most learatni a babérokat.
- Nem fog senki megbukni RBF-en, annak csak a füstje nagy, de a lángja nem. - oké, ez most milyen duma volt? Elbújt tán bennem egy kibaszott Coelho? De most már muszáj valamivel csillapítanom a parafaktorát, mert valami eszméletlenül képes rágörcsölni mindig arra, ami előtte áll. Mindegy, hogy miről van szó, a suliról, tanulásról, meccsről, vagy rólunk. Ugyan mi másért nem akart volna még lefeküdni velem, mint hogy pár dolog, mint hogy biztos fáj az első, eltántorítsa. Persze, miért ne. Pedig én próbálkozok, mindig próbálkozok ellazítani, elfeledtetni vele ezeket a hülyeségeket. Hasztalan.
De most úgy látszik, hogy találtam egy újabb parafaktort, mert úgy fújja fel a kérdésemet, ahogy azt nem szégyelli és hiába nyitom ki a szám, hogy magyarázatot is adjak neki, egyszerűen nem jutok szóhoz. Ha egy kicsit elgondolkodnál rajta, akkor tudnád, hogy ez nem így van. Mégis mi a francért próbálkozok hosszú hetek óta?
De csak elhűlök a kérdése hallatán. Ez most komoly? Tényleg erre a következtetésre jutott? Hogy csak Tyler miatt fontos? Basszus, bármelyik lányt elhívnám, örömmel jönne velem. Ő pedig most úgy viselkedik, mintha hátba szúrtam volna, de minimum megcsaltam volna. Jah, a nem felvállalt kapcsolatunkban. Na, akkor most ki az őszinte? Nem kicsit rág szét az ideg, de még mindig próbálom palástolni egy hüledező motyogással.
- Ez nem igaz! Oké, terveztem, hogy elhívlak, de elhívhattalak volna a könyvtárban is. Vagy bárhol máshol. - miért gondolja azt, hogy ennyire fontos nekem ez a szülinap, hogy még azt is felrúgjam, hogy amúgy az este rólunk szól?
- Te most hallod magad? Szerinted mi a francért készülődök annyit? Na miért? Mert ha két hétben szánsz rám néhány pillantást, már sokat mondok. Mert állandóan csak a saját kis nyűgjeiddel vagy elfoglalva, ahelyett, hogy mondjuk komolyan vennél engem. Liv, mióta töröm már magam, hogy egy picit is bízz bennem? És komolyan ezt feltételezed? - igen, most megsértett. És ez nem olyan dolog, hogy ha folyamatosan eltol magától, akkor vágjak hozzá jó pofát. Nem, ez már túlmutat mindenen.
- Ha most felkelsz és faképnél hagysz, akkor esküszöm, hogy nem fogom megkeresni a cicád. Nem is, akkor esküszöm, hogy soha nem fogom komolyan venni a hitegetésedet. - oké, ez már kezd elfajulni valami olyanná, amit alighanem nem tudunk irányítani. Miért kell mindig mindent a szőnyeg alá söpörni?
- Nekem fontos ez itt, fontos vagy, ilyet még sohasem éreztem és ez jó, mert más, más, mint mikor más lányokkal voltam. De te rohadtul előítéletes vagy és hazudtál, amikor azt mondtad, hogy mindennek ellenére adsz egy esélyt nekem, mert igazából állandóan ott lebeg előtted, vagy a fejem fölött, mint egy kibaszott guillotine a sok pletyka, mások véleménye, meg minden, ami csak előrébb vehető! Hittél te nekem valaha is?

Nem gondolom komolyan, hogy beköpne, amiért megtudta, hogy könyvtárban ettem. Bár igazából a könyvtárosnő csak nem kapna le érte a tíz körmömről, azt is sokszor elviseli, ha hangoskodnak a kedvenc könyvei társaságában. Egy müzliszelet pedig még nem a világvége. Persze Leo prefektus, ha nagyon akarna, ő is tudna levonni érte pontot. De miért akarná megszívatni a barátnőjét? És ha már itt tartunk, ő sem teljesen feddhetetlen..
- Majd beszéljünk erről, ha letudtam a vizsgákat... - hagyom annyiban ahelyett, hogy felhúznám magam, amiért nem képes átérezni ezt a helyzetet. Hahó, egy éve még ő is ebben a cipőben járt. Ennyi idő távlatából még nem kellene úgy viselkednie, mintha nem parázott volna, mert ő mindent tud. Biztos vagyok benne, hogy ez közel sincs így. Bájitaltanból pedig mindig is pocsék voltam, kár ezt tagadni. - Bezzeg Ada biztos nem kattog ezen.. - sóhajtok a nővérem említésére. Valahogy mindig megvolt köztünk ez a különbség, nekem a kviddics volt a terepem, akkor is, ha ez a szezonunk nem teljesen sikerült jól. Vagyis, volt már jobb, ezzel még én sem tudok vitatkozni. Adának bezzeg olyan agya van, mintha minden csepp információt magába szívna. Mindig irigyeltem érte.
A beszélgetés ezen pontján viszont nem tudok tovább merengeni azon, hogy mennyivel jobb a tanulásban Ada, mint én, mert Leo egyetlen kérdésével képes teljesen kiborítani. Komolyan nem értem, hogy hozhat fel egyáltalán ilyesmit. Még a falat is megáll a számban, a szendvics íze hirtelen keserű lesz, de még kénytelen vagyok lenyelni. Pedig legszívesebben kiköpném és úgy vetném a szemére, hogy mekkora seggfej. Nem is az volt a célja, hogy kedveskedjen nekem, egyszerűen csak... Biztosra akart menni, hogy nem utasítom el őt.
- De nem ott hívtál el.. Mit gondoltál, hogy majd azonnal rábólintok és eszegetünk tovább, mintha egyébként teljesen rendben lenne, hogy Tyler báljára akarsz elvinni? - pillantok rá kikerekedett szemekkel. Én se kényszerítem olyanra, amihez tudom, hogy semmi kedve sincsen és általában beadom a derekamat a kívánságaival kapcsolatban. Igaz, hogy sokszor kéretem magam, mikor valami szabályszegésbe akar belevonni engem is, de általában meg tud győzni arról, hogy jó lesz. Ez most nem egy ilyen alkalom. Nekem is vannak határaim, amiket ugyan lehet feszegetni, de azok után, hogy Tyler rányomult a nővéremre, tőlem aztán semmi jót ne reméljen.
- Hát valószínűleg azért készülődtél annyit, mert érezted, hogy egy sajtosszendvics önmagában elég kevés ahhoz, hogy egyáltalán fontolóra vegyem. Csak azt nem értem, hogy ha tudod, hogy milyen a kapcsolatunk, akkor miért merül fel benned, hogy mehetnék veled. Ő nem látna szívesen, én nem mennék szívesen... Nem olyan bonyolult ez.. - morranok fel, és szinte újra belé fojtom a szót. Pedig egyébként nem vagyok udvariatlan és ez nem szokásom.
- Ó, bocsánat, nem tudtam, hogy csak Tylerről szabadna beszélnem. Ha zavar téged, hogy elmondom mi van velem, mert egy hete alig látjuk egymást, akkor sajnálom. Ne aggódj, többet nem fog előfordulni.. De akkor ne csinálj úgy, mintha érdekelne. Vagy mintha azért csinálnád, hogy bízzak benned. Ha akkora nyűg végighallgatni, hogy nincs időm, akkor nem kellett volna elhívnod... - vágom hozzá a szavakat sértetten. Nyilvánvaló, hogy mégsem felelek meg azoknak a fene nagy elvárásainak, akkor meg minek erőltessük? Liv, annyira idióta vagy... Hogy hihetted el, hogy majd pont egy Lestrange-nek lesz türelme hozzád...
- Ezt most vegyem fenyegetésnek? Tudod mit? Jó.. Akkor ne vegyél komolyan.. De én se veszem komolyan, hogy nem azért csinálod, hogy lefeküdjek veled. Így kvittek vagyunk.. - pattanok fel egy pillanat alatt. Nincs szükségem rá, hogy tovább hallgassam őt. Nem véletlenül nem bíztam meg benne teljesen soha. Pedig hány alkalommal volt bűntudatom miatta, már össze sem tudom számolni. Végül pedig bebizonyosodik, hogy egész idő alatt én gondoltam jól. De nem kell aggódnia, nem is kell rám pazarolnia az idejét, ha annyira megterhelő neki.
- Nem, neked az a fontos, hogy mutogathass Tyler buliján, mikor számtalanszor elmondtam, hogy én erre nem vagyok kész. De téged úgysem érdekel.. - fordulok vissza, mielőtt mérgemben visszaindulnék a kastély irányába. - Ne csodálkozz, ha soha nem tudtam feltétel nélkül megbízni benned. Majd legközelebb, ha romantikus vacsira vinnél valakit, azt tartsd szem előtt, hogy ha olyannal hozakodsz elő, amit a lány cseppet sem kedvel, akkor elrontod a pillanatot. Meg úgy mindent.. - a francért nem tudom csak úgy befogni és elindulni vissza? Rosszul esnek a szavai, olyan, mintha soha nem is lett volna az az idilli kép, ami bennem élt vele kapcsolatban. Most kivételesen örülök annak, hogy nem álltam be a sorba a lányok közé, akiket gyorsan megkapott és aztán folytatta az életét, mintha mi sem történt volna.
- Jó szórakozást Tyler szülinapján. Gondolom társaságra nem lesz gondod.. - teszem még hozzá szinte gúnyosan. A válaszát viszont nem várom meg. Az indulattól a könnyeim is kicsordulnak, de ezt neki nem kell látnia.