hirtelen nagy üvöltés harsant, fohász

Őszintén szólva egyre unom az edzéseket, és ez így nem biztos, hogy rendjén van. Remélem, nem fog elmúlni a kviddics iránti szeretetem, vagy ha igen, legalább év végéig érdemes lenne kibírni, ha már ez ilyen monoton is tud lenni. De lehet, hogy csak fogónak lenni uncsi. A többiek egész edzésen mozognak, én meg csak a szememmel hajkurászok egy miniatűr teniszlabdát.
Fáradtan szállok le az edzés végén a zöld gyepre, de nem az edzésben fáradtam el, hanem abban, hogy ilyen felesleges mégis fontos témán gondolkodok. Nem szeretném pazarolni az időmet, ezért muszáj ezen is agyalnom. Ha csak nyűg az edzés és a meccsek, akkor nem fogok jövőre játszani. De vajon ez mennyire cserbenhagyás? Ezzel elárul a csapatot, a házat? Nem tudom, ezért gondterhelten indulok meg az öltöző felé, de végül nem jutok el odáig. És mi lenne, ha kipróbálnék valami mást? Nem biztos, hogy számomra legjobb poszt a fogóé. Lehet, hogy anno még ebben voltam a leginkább tehetséges, de változnak az idők.
Semmi rossz nincs abban, ha megkérek valakit, hogy mutasson pár mozdulatot, manővert, vagy csak beszélgessünk a posztról. De ki lehet erre a legjobb ember? Most agyalj, Longbottom, választásodnak tökéletesnek kell lennie! A két Weasley lánnyal most nincs túl sok kedvem beszélgetni, Akingbadét már nem is látom sehol, gondolom lelépett gyorsan, vagy elment valamelyik másik irányba, Potter meg... Maradjunk inkább Leelandnél.
- Helló, Olivia! - vágok be a lány elé nagy elánnal, és innentől háttal folytatom tovább a sétát. - Nem lenne kedved esetleg mesélni nekem a hajtók titkos életéről? - és ezzel együtt lekötelezetteddé tenni legalább egy élet erejéig? Igazán megtisztelnél... vagy valahogy így folytatnám, ha lehetőségem lenne rá, ehelyett azonban egy cifra akrobatamutatványt sikerül prezentálnom egy még cifrább gyökérzet elejtett talárja miatt. Egyáltalán hogy kerül ide egy talár? És ki ejti el a talárját? Na mindegy, szerencsére állva maradok, és ha ma egy igazi mázlista vagyok, akkor még segít is megtalálni a saját hangomat.

A kviddics jót tesz az idegeimnek, ez eddig sem okozott meglepetést. Az év vége közeledtével pedig kimondottan szükségem van erre, nem hiába nyúzom Jamest, hogy többször járjunk le, mint ahány edzésünk egyébként lenne egy héten. A seprűn minden sokkal egyszerűbbnek tűnik, néha úgy érzem, hogy könnyebb a levegőben az élet. De aztán csak vissza kell menni bájitaltant tanulni vagy macskát hajkurászni. Minden jónak vége szakad egyszer. Ennek a délutánnak is, mikor Potter leinti a csapatot. Ilyenkor eléggé utálom, de beletörődök, hogy egyébként csak én vagyok ennyire elcseszett és a többiek ilyenkor annak örülnek, ha végre lefürödhetnek és mehetnek vacsorázni. Nem vagyunk egyformák.
Ha a pályán valaki nem Leelandnek hív, az sok jót nem sejtet. Ilyenkor önkéntelenül is arra gondolok, hogy a következő tíz másodpercben az illető szívességet fog kérni tőlem. Pont tőlem.. Hiszen semmiből sem vagyok kiemelkedően jó, és a legutóbbi randitippem, hát.. Mondjuk úgy, hogy finoman szólva is elég nagy égés lett a végére, úgyhogy ja... De a fene se gondolta komolyan, hogy az a negyedéves hülye gyerek, Mortimer komolyan veszi, hogy tűzköpőnek lenni menő. Mondjuk az volt, abban a négy másodpercben, míg nem érezte meg a mellékhatásait. A hangszálait megmentették, éljen Mrs. Longbottom!
- Helló, Franklin! - üdvözlöm, mintha csak most találkoznánk. Hahó, ha nem tűnt volna fel, együtt edzettünk. Bár ő mindig egy kicsit kilógott a csapatból, nem is hiába, egy pingponglabdányi aranygolyót hajkurászik egész idő alatt, míg mi egymást próbáljuk kicselezni. A meccsen az ellenfél taktikáját is megfigyeljük, ilyenkor pedig visszatérünk a leszerelő hadművelet gyakorlására. A hollósoké mondjuk úgy, hogy elég jól megy. De ha a megérzésem nem csal, ő kifejezetten nem arra kíváncsi, hogy titokban kijárok-e fordított passzt gyakorolni. Egyébként igen, nyilván!
- Oké, essünk túl rajta.. - torpanok meg a pálya szélén, még mielőtt az öltözőbe érnénk. Nem akarok túl sok fültanút, a többség egyébként is túlesett már ezen a kérdésen. Ha Longbottom nem mer kerek perec rákérdezni, akkor megértem fél szavakból is.
- Igen, én mondtam Mortimernek, hogy a tüzes pasik menők, és igen, ő értette félre. De azt nem gondoltam, hogy.. Szóval nekem akar imponálni.. - sóhajtok nagyot. Potter már kicikizett érte, pedig nem tehetek róla. - Van két perced, hogy kiröhögd magad, aztán hallani sem akarok róla többet.. - teszem hozzá. Azt már nem, hogy ha utána is röhögni mer, akkor beverem az orrát.

Igazából kifejezetten jól esik, hogy már nem a fagyban kell edzeni, mert eddig elég rosszul viseltem azokat az edzéseket. Futni hidegben is futok, az nem zavar, mert mozgok közben, de fogóként ez teljesen más. Nem izeghetek-mozoghatok bármerre, mert koncentrálnom kell. És igen, hidegben is koncentrálnom kell, de attól még nem szeretem. Ezért se tetszik az, amikor télen vannak a meccsek. Mindegy, azért túl szoktam élni, csak bántja a szememet a sok fehér meg a köd sem tesz túl jót a fogóknak. Persze lehet mondani, hogy ettől izgalmas a meccs, de utóbb már nem túl vicces, ha odafagy az ujjad a seprűre, és ezért nem bírsz a megmerevedett kezeddel a cikesz után nyúlni. Most viszont meleg van, kellemesen fúj csak a szél, nem pedig velőig hatolóan fagyos szelek süvítenek át a ruhámon. Sokkal jobb a forró napsütésben ráhajtogatni kezemet a fényes golyóra, mint máskor.
- Ha nem érsz rá, akkor nem akarok ám zavarni, beszélhetek mással is... - de addigra már belelovalja magát a történetbe, és nem tudom leállítani. Ilyet se hall minden nap az ember, meg kell hagyni, bár nem vagyok biztos benne, hogy tudni akartam ilyen tüzes információkat róla meg Mortimerről. Sőt, kifejezetten kihagytam volna, ezért inkább csak mosolyogva pislogok rá, amíg be nem fejezi.
- Remélem, legalább jólesett kibeszélni, de én nem erre gondoltam. És nevetni sem fogok, ha nem zavar. Előfordulnak félreértések. - felveszem a lábamnál porosodó talárt, és feldobom a kilátóra, hogy legalább ne legyen ennél piszkosabb. Más kérdés, hogy egy varázslattal el lehet intézni az ilyesmit, de nem az én tisztem mindez, és nem is az én talárom. Majd jön érte a gazdája, ha hiányzik neki a ruhája.
- Én igazából arra gondoltam, hogy segíthetnél nekem egy kicsit. Milyen terelőnek lenni, meg ilyesmi? - hozok érte bármit, megmondom a prefektusi fürdő bejáratának helyét, tényleg bármit, csak legyen egy kicsit kedves.

Egy kiadós zuhany, és a szamóca illatú samponom. Ez jár a fejemben az öltöző felé igyekezve, de hamar elszáll a lelkesedésem, ahogy felrémlik bennem hogy cukkoltak edzés előtt a csapattagok a hülye srác miatt, aki nagyon is igyekezett feltűnést kelteni, vagy legalábbis felhívni a figyelmet magára és végül elég rossz vége lett. Ma még csak ők röhögnek ezen, de tudom mi ilyenkor a menet, holnap reggelre az egész suli tudni fog róla. Akár tetszik, akár nem. Tök gáz. És még Adának se tudom elpanaszolni, pedig biztos lenne ötlete, hogyan koptassam le, általában őt szokták megkörnyékezni a pasik..
Nem jut eszembe más, minthogy Longbottom is azért keresett meg, hogy jól a képembe mondja, mekkora lúzer vagyok, és próbálom menteni a maradék kis önbecsülésemet azzal, hogy megelőzve az ugratást
- Pedig én azt hittem.. - suttogom magam elé. Basszus mekkora bakot lőttem. Talán ő az egyetlen, aki nem arra akart emlékeztetni, hogy milyen gázos ez a szitu, erre.. Azt hiszem nem voltam túl kedves. És rémesen kínos a szituáció ahhoz, hogy bármi értelmes is eszembe jusson, amivel meg tudnám menteni a helyzetet. Előfordulnak félreértések.
- Ne haragudj... - sóhajtom és csak végignézem, ahogy  felveszi a porban kallódó talárt, csendben figyelem a mozdulatait, aztán megköszörülöm a torkom az újabb kérdése hallatán. Máskor talán okosabb lenne nem előre azt feltételezni, hogy mindenkit csak a másik beégetése érdekli. Jézusom, Leeland..
- Fárasztó.. - vágom rá, hátha kárpótolhatom az előbbi kirohanásomért azzal, hogy tényleg a segítségére leszek. - Igazából szeretem, mert igazi csapatmunka, mindenre kell figyelni és nincs más esélyed, mint teljesen koncentrálni, különben nem csak a két terelő áll rád a gurkóikkal, hanem a másik három hajtó is, és neked véged.. - nevetek fel kicsit kínosan. Volt már pár veszélyes próbálkozásom is, hogy megszerezzem a kvaffot, és ki is kötöttem párszor a gyengélkedőn utána. De legtöbbször eredményesek a kísérleteim. Már amikor nem a mardekárral játszunk, velük nagyon meggyűlik a bajom.
- Miért kérdezed? - vonom fel a szemöldököm kérdőn. Mármint lát minket minden meccsen és edzésen, csak neki más a dolga... Bár néha neki is meggyűlik a baja a gurkókkal.

Igazából talán nem is olyan rossz , hogy félreértette a beszélgetési kezdeményezésemet. Egy információval is többet tudok, és mostmár biztos jobban oda fogok figyelni arra az idiótára. Sosem volt szimpatikus a nők iránti túláradó rajongásával együtt, pedig alapvetően biztos jó gyerek, ahogy az iskolában mindenki biztos jó gyerek - mélyen, talán tartarosznyi mélységben -, de valahogy akkor sem kedvelem. Csak maradjon nyugton, és ne pattogjon ennyire. Nem buknak a csajok arra, ha valaki nyilvánosan leégeti magát. Pláne így... Ah, inkább nem is kommentálom, annyira röhejes ez az egész helyzet, meg még mellé ez a fura sztori is. Kellemetlenül érzem magam enélkül is, ne tessék itt rámtolni a prefektusi felelősséget is, ms. Leeland! Naccsasszony, alássan köszönöm. Meghálálom egyszer, talán...
- Rosszul hitted, de egy pletykával gazdagabb lettem, köszi. - elmosolyodok. Szerintem az évfolyam egyetlen olyan gyereke vagyok, aki utálja a pletykákat. Legalábbis azt hiszem. Nyilván hallom őket, képben vagyok mindenfélével, meg rólam is terjed elég sok minden, de ezeket is csak akkor használom ki, ha valami sántít egyes sztorik mögött, és prefektusi hatáskörbe tartozik. Máskülönben igyekszem nem foglalkozni velük, bár amikor a családommal vagy a barátaimmal(?) kapcsolatban terjengenek azok a bizonyosak, azért én is képes vagyok odacsapni a nép közé.
- Huh, ez azért sokkal érdekesebbnek tűnik, mint az én feladatom. Tudod, egy kicsit kezdem unni. Mármint, talán nem is ez erre a legjobb szó, hanem... - gondolkodok, hogy mi is lenne ennél jobb, de igazából nem leszek sokkal okosabb az idő múlásával. Legalábbis nem ennyi idő esetén. - Azt hiszem, fáradok. - halk sóhaj hagyja el a számat. Nem szabadna ezzel terhelnem, biztosan van más dolga, problémája is. Nem szoktam panaszkodni, és teljesen jogosan érezheti ezt zaklatásnak, elvégre ugyan mi közöm nekem ahhoz, hogy milyen egy hajtónak? Fogó vagyok, repkedek, mint a mérgezett egér, nézek, mint borjú az új kapura, aztán meg berobbanok, mint elefánt a porcelánboltba. Tiszta állatság ez a játék, nem?
- Bocs, hogy ezt így rádtoltam. Ha nem vagy rám kíváncsi, szólj, és hagylak. - milyen gáláns is utólag, a szar beköszönte után bocsánatot kérni? Mínusz szinten nagyjából. Bár talán értékelhetetlen, és azzal is bőven elég kifejező voltam.

A pillanatnyi "menten elsüllyedekből" gyorsan vált a hangulatom a "jobb, ha tartod a szád, Longbottom" típusúra az arckifejezésem. Pedig erre még nem sokszor volt példa, sőt, Franklin esetében egyenesen soha. Nincs ráírva az ábrázatára, és voltaképp fogalmam sincs, hogy mennyire szeretné világgá kürtölni, annak ellenére sem, hogy én akasztottam a nyakába ezt a pletykát. Sokan már így is ezen röhögnek - oké, nyilván teljesen jogosan -, de őszintén örülnék neki, ha megkímélne a továbbitól. Az legalábbis jó jelnek veszem, hogy nem kezd cikizésbe. Ezt a jó szokását később is megtarthatja.
- Inkább csak felejtsd el, hogy egyáltalán szóba hoztam! - ajánlom neki a lehetőséget, amivel mindkettőnk helyzetét nagyban megkönnyítené. Örülnék ugyanis, ha legalább a csapat nem ezen vihogna, bár ahogy hallom így is találnak maguknak valamit, amin acsarkodhatnak egymás között. Az öltözőből hallatszik, hogy a griffendél betette a lábát. Ha viszont ilyen ábrázattal állít elém, nem fogom elhajtani őt. Nem vagyok én Potter, akinek mostanában úgy tűnik sem ideje, sem kedve pátyolgatni a játékosait, ahogy az mondjuk egy kapitánytól elvárható lenne...
- Ja, én is bekattannék, ha azt a vacakot kellene kergetnem...  - bólintok hevesen egyetértve. - Mármint nem azt mondom, hogy bekattantál tőle vagy ilyesmi..  - javítom magam azonnal. Nem megy ma a kommunikáció, bár ez elég gyakran megesik velem mostanában. Legjobb lenne, ha nem is szólalnék meg, de úgy nehezen lennék a segítségére. Talán harmadik nekifutásra sikerül valami értelmeset is kihoznom a gondolataimból.
- Beszéltél már erről James-szel? Talán csak egy kis pihenő kellene, nem? Mostanában nagyon meghajt minket... Rosszabb, mint a mardekárosok, de komolyan... - mosolyodok el kínosan ügyelve, hogy az előbbit csak ő hallja. Még az kéne, hogy hirtelen oldalról kigáncsoljon a felbukkanó Potter vagy Weasley, mert rontom a hírnevét.
- Ha szeretnéd szívesen dobálgatok veled egy kicsit... - ajánlom neki, én is meglepődöm magamon, mert egészen mást terveztem, de nem akarom elhajtani valami hülye indokkal. Másfelől meg arra mindig van kapacitásom, főleg ha nem kerget Kamensky, Corner vagy a kattant hugrások.