annak ezek a szájról-szájra terjengő dumák, hogy a férfiakhoz a hasukon keresztül vezet az út, meg ki korán kel, az csak addig nyújtózik, ameddig a takarója ér, és a lábujjainál meg ott az arany. Vagy valami hasonló. Na, pont ezért döntöttem úgy, hogy miután megszereztem egy kurva fontos információt (mégpedig azt, hogy hol a konyha, kösz Morgan prof), karon ragadtam Cromwell-t, és szépen elrángattam a kép elé, amin a körtét kell keresni! És most itt kéretik szépen fejet hajtani előttem, mert ezt cseszettül részegen jegyeztem meg, szóval… - Na, gyere már, hidd el, finom lesz.. - forgatom meg a szemeimet, amint belépek a konyhába. - Különben is rád fér már valami rendes olasz kaja, ezután az íztelen brit szar után - vigyorodom el szélesen. Nem mondom, hogy itt kifejezetten rosszul főznének, de azért a déli napfény ízét akkor sem tudják úgy belecsempészni, hogy tökéletes harmóniát alkosson. Akármennyire is utálom, az iskolai egyenruha van rajtam. Órák után vagyunk, és se időm, se kedvem nem volt átöltözni, így csak kioldom a gombokat a nyakamnál és feltűröm a blúz ujjait. Arrébb hessegetek egy pár túl készséges manót, majdnem fellökök kettőt, és közben elmasírozva a hatalmas asztalok mellett keresek egy lábost. - Lássuk miből élünk itt északon… hmhm… nincs sehol egy valamirevaló rendes spagetti?! - ráncolom össze a homlokomat és kutakodva derékig eltűnök a polcok között, belemászva mindenféle edénybe meg tartóba, hátha értékes hozzávalókra bukkanok. Tulajdonképpen ez a hirtelen jött ötlet elég nagy felelőtlenség, mert hiába akar az ember lánya jó kaját csinálni, ha egyszer az alapanyag szar… legközelebb mondjuk inkább bevásárolok otthon és abból csapok lakomát, mert ez így gyanítom kétes kimenetelű lesz. Végül egy szerencsétlen kis manó lesz segítségemre, akire közepes hangerővel ráripakodom és elkezdem sorolni neki, hogy miket keressen nekem elő, legyen szíves, mielőtt feltúrom az egész konyhát. Úgy tanultam otthon, hogy a főzéshez (is) kiabálni kell, olyan jó kis hazai temperamentummal, szóval én aztán nem hazudtolom meg a hagyományokat. - … és akkor kell még nekem egy nagy adag paradicsom is, de szagold meg, és válogasd ki azt, aminek érett illata van! - fejezem be, mire szerencsétlen elsomfordál. Lehet, hogy egy picit túlterheltem? Visszapillantok Cromwell felé, reménykedve, hogy még nem menekült el a konyhából. - Ugye segítesz nekem? - varázsolok egy elbűvölő mosolyt ajkaimra, ahogy hozzá lépve kutatón nézek a szemeibe. - Ha jó leszel, még egy tiramisut is összedobok - lehelem ajkaiba, majd egy gyors, rövid csók után elhúzódom, és szemeibe nézve fürkészem a pillantását. Lehet, hogy az egész csak egy fellángolás, ez a ‘csináljunk olasz kaját’ lap kijátszása.. mégis, azt hiszem nagyon sokat elmondhat egy emberről, hogy mit eszik és hogyan. Így talán ez a kis vacsora nem teljesen érdek nélküli. Mert mi van, ha kíváncsi vagyok? Mi van akkor, ha tényleg érdekel, milyen ember is vagy te valójában, Cromwell Pearce?
♛ ♛ ♛
Vendég
Vas. Ápr. 19, 2020 4:04 pm
Hm... HÜMM! Miért rángat ennyire, meg egyáltalán hova? Nem szeretek csak úgy tudatlanul rángatódni. Akkor legalább mondana annyit, hogy most lefekszünk, vagy megyünk edzeni, vagy megmutat valamit, de ez így elég gázos, ha engem is megkérdezne. Csakhogy nem kérdez, hanem egyszerűen rángat az alagsorig. Na jó, vagy a konyhába megyünk, vagy valamelyik alagsori cellában fogunk szexelni... Igazából én mindkettőben benne vagyok, szóval kicsit megnyugodtam. A hugrásokhoz meg a kígyókhoz gondolom nem visz. Legalábbis erősen gyanítom. De aztán megállunk a konyhát rejtő festmény előtt, ezért mostmár biztosra veszem, hogy ma jól fogok lakni... - Na, gyere már, hidd el, finom lesz.. - ohohó, én azt nagyon is elhiszem. De azért remélem, hogy kizavarjuk a manókat, és akkor zavartalanul falatozhatunk majd akár még egymásról is. - Különben is rád fér már valami rendes olasz kaja, ezután az íztelen brit szar után - meg talán még nem is ártana, ha egy kicsit meghíznék. Na, vajon erre melyik csapat mondaná azt, hogy jó ötlet? Mindegy, egyszer megengedem magamnak, hogy bűnözzek. Remélem valami jó kis fűszeres kaja lesz, azokat imádom. - Ejj, szépségem! Szar világ köszönt így a hasamra, úgy érzem... - körbenézek a már ismerős helyen, és csenek az egyik pultról egy almát, hogy azt nyammogjam, amíg nincs meg a főfogás. Ez legalább gyümölcs, nem pedig valami jó kis kalóriabomba, mint a pizza vagy a... - Lássuk miből élünk itt északon… hmhm… nincs sehol egy valamirevaló rendes spagetti?! - jah, vagy a spagetti. Mindenesetre nem zavar, szeretem a tésztát, meg persze gyorsan le is tudom mozogni, de ha ő is rásegítene egy kicsit a kalóriaégetésre... Na jó, nem tervezem megdönteni, úgyse azért vagyunk együtt. Pár csókkal is beérem a látszat kedvéért, és ami azt illeti, még nem feküdtem le senkivel, szóval lehet, hogy nem egy tapasztalatlan fruskával kellene ezt elkezdeni. Akkor már inkább kivárom a nagy Őt. - Mekkora kotla kell ehhez? - nézelődök, hogy merre találok edényeket, de igazából teljesen feleslegesen kérdeztem meg, mert nem találok egyet se, amit odaadhatnék neki. Inkább csak felülök a pultra, és onnan figyelem, ahogy éppen kioszt egy manót, illetve leadja a rendelést. Szerintem teljesen lehozta az életről szerencsétlen. Kész, csődöt jelent majd nap végén a kis csúfság. Kár, biztos hasznos manó volt. Mint abban a mugli mesében. Hasznos mozdony voltál ma Thomas! - Ugye segítesz nekem? Ha jó leszel, még egy tiramisut is összedobok - segítség, így tényleg el fogok hízni... Vagy ma még belefér? Na jó, a csókja meggyőzött, ma még bűnözhetek. Le is szállok a pultról, és egy kedves manótól elveszem a két köpenyt, és az egyiket Nina nyakába akasztom, a másikat meg a sajátomra. Sima fehér, de megteszi. Hátul meg is kötöm neki, aztán a sajátomat is felügyetlenkedem magamra, hogy aránylag mindenhol védje az ingemet. Ma reggel valahogy elfelejtettem talárt húzni magamra. Hupsz? Mindenesetre nem szólt miatta senki. Elvégre szép srác vagyok én a lezser ingemben és farmeromban is, nem ér ám panaszkodni. Mindenkit elbűvölök... - Segítek, te ételekkel hódító, sátáni nőszemély... Már ha tudok, annyira nem vagyok jártas a konyhában.
Vendég
Kedd Ápr. 28, 2020 12:06 pm
Crom & Nina
M
ost ha bárki azt állítaná, hogy nem vettem észre Cromie vonakodását, akkor sajnos azt kéne válaszolnom neki, hogy a kurvaéletbeis ne nézzen már hülyének, mert nem vagyok vak. Egyszerűen csak nem érdekel. Én akarok valami jót enni, de nem egyedül, szóval kedves drága hollóhátasom hálás lehet, hogy ilyen kényeztetést kap tőlem. Hát még ha tudná, hogy mi mindent tennék meg vele legszívesebben. De majd annak is eljön az ideje, egyelőre jobb lenne, ha a kajára koncentrálnánk. - Ugyan, ne aggódj, majd segítek, hogy formába gyere - csak akkor nem érted a kacsintásomat, ha teljesen idióta vagy.. csak úgy szólok. Mert nem, nem a kviddicsre gondoltam. Segítségként még vigyorogva hozzá is lépek, hogy pólója alá nyúlva simítsak végig a hasán. Hm.. lehet, hogy a kviddics nem is olyan rossz sport? Egy előnyét máris fel tudom sorolni, miért is jó a játékosokkal lógni. Az ujjaim nem időznek sokáig a bőrén, mert ellépve tőle indulok, hogy felmérjem a terepet pár olasz káromkodást is beillesztve a kutatás hevébe. - Az attól függ, hogy hány emberre tervezünk főzni. Nem szándékoztam megvendégelni az egész kastélyt - forgatom meg a szemeimet diadalittasan emelve fel egy közepes méretű lábost. Ez jó lesz a tésztának, és akkor keresünk még egyet a szósznak is. Szerencsémre találtam egy manót, aki elviseli hadvezéreket megszégyenítő utasításaimat, így jóval gyorsabban halad a munka, mint ahogy elsőre sejtettem. Ezért szerencsére még több figyelmet szentelhetek Cromnak, aki a pulton ülve nyammogja az almát. Félrebillentett fejjel végigmérem és szám sarka félmosolyra húzódik. Hagyom, hogy rám kösse a köpenyt, majd szembe fordulva vele megigazgatom kicsit az övét. Aztán felnevetek. Ó, ha tudnád, hogyan is szoktam igazából hódítani… de be kell vallanom, az étel sem rossz eszköz, de ne aggódj, drága, rengeteg kreativitás van még a tarsolyomban. - Neked csak annyi a dolgod, hogy ne hagyj unatkozni. Jó, ha gondolod felvághatod a hagymát is, nem akarok sírni - biggyesztem le ajkaimat egy kevés színpadiassággal, miközben kérlelő szemekkel nézek Crom arcába. Legalább pár percig várok a reakcióra, majd megesik rajta a szívem és felnevetek. Előhúzom a pálcám és a vágódeszkán sorakozó késre bökök elmormolva egy varázsigét. Ha valami hasznos dolgot taníthatnának itt, az mondjuk a háztartási bűbájok tömkelege lenne. Még szerencse, hogy otthon ez alapvető kézség, így már másodévtől felvehető tárgy. - Szóval azt mondod sátáni vagyok? - térek vissza korábbi kijelentésére, miközben a kések koppanása töri meg a csendet. Közelebb lépek hozzá, karjaimat átfonom dereka körül és hozzá simulva nézek fel az arcába. Egy kicsit pipiskedve súrolom ajkaimmal az övét, de éppen csak annyira, hogy ettől még én is többet akarjak. Egy kicsit most és egy kicsit örökké is.. mert javíthatatlan vagyok. És ezek szerint már sátáni is. - Hát akkor most ördögien jó bolognait főzök neked - súgom még halkan felnyögve a végén. Leheletünk összekeveredik, majd ha engedi, akkor elhúzódom, tekintetemet végig az övébe fűzve. Ajkamba harapok, ahogy végleg a tűzhely felé fordulok. Összeráncolt szemöldökkel tartom tenyeremet a tűzhely fölé, ahogy egy piroinito-t mondok, mire lassan felélednek a lángok. Talán tényleg nem teljesen hülyeség ez a gyakorlás dolog Morgannal. Ajkaim mosolyra húzódnak az emlékre, mert hát.. van valami a profban, ami annyira tiltott, hogy belesajdul a vágy is. Megrázom a fejem, mert itt most egy teljesen másik férfit akarok én jóllakatni, akit legalább annyira el tudnék képzelni magam alatt-fölött-akárhol, mint a korábban emlegetettet. - Ha idehozod a hagymát, meg a darált húst, akkor egye fene, megtanítalak főzni - mosolyodom el hátrafordulva, egy fakanállal a kezemben. Na, most aztán határozottan a háziasság mintapéldájának tűnök. Pedig Merlinre mondom én csak szeretem élvezni az életet. Az ételt, az italt és a szexet is. Szóval.. ebben a sorrendben jó lesz, drága?
♛ ♛ ♛
Vendég
Pént. Május 08, 2020 1:02 am
Igazából szeretem a konyhát. Még szép, hogy szeretem! A hasammal is igazán sokat törődök már születésem óta. Kiskoromban eléggé puffancs gyerek voltam, és soha nem is tagadtam, hogy szeretem a hasamat. Csak régebben belülről szerettem, most meg a kockákat a külsején. Bár félreértés ne essék, sosem voltam kövér, csak látszott rajtam, hogy érdemes félteni tőlem a húsvéti kalácsot - mondjuk azt még most is. Aztán jött a megváltó kamaszkor, kicsit hamarabb is, mint azt hittem. Rövid idő alatt nőttem szerencsére nagyot, és nem széltében - ezt azért fontosnak tartom leszögezni! Nem véletlen vannak ilyen kockáim, széltébe maximum a vállaim nőttek. A lényeg az, hogy szeretem a konyhát. A manók mindig kedvesek velem, megszokták már, hogy idejárok, és nem akadnak fenn olyan apróságokon, minthogy gluténmentes kenyeret szeretnék kérni, vagy egy jó kis gyümölcssalátát. Szerintem már megszoktak annyira, hogy talán meg is szerettek. De azért ilyen elhamarkodottan ezt nem biztos, hogy szabadna kijelentenem. Lehet, hogy minden diákkal ilyen segítőkészek, de én mégiscsak szeretném magam különlegesnek gondolni legalább annyira, hogy én legyek a legkülönlegesebb az évfolyamon. Aztán lehet, hogy tényleg én vagyok... (Na persze, még szép, hogy nem!) - Ugyan, ne aggódj, majd segítek, hogy formába gyere - elmosolyodok. A végén majd együtt énekeljük, hogy Basznak a verebek a jegenyefán.... Biztosan felettébb romantikus lenne, miközben tényleg ezt tesszük, csak emberként és mondjuk az alagsori cellákban. Hm... nem lehet rossz a dominancia, de azért nem tizenöt évesen szeretném kipróbálni, és valahogy nem is Ninával. Kééérlek, nekem jó az is, ha végre elveszítem. Mármint nem is végre, de azért fura, hogy még csak magamnak se nagyon akaródzok csinálni. Pedig nem vagyok én lusta, csak valahogy nem jövök lázba mindenkitől, meg máshogy is le tudom vezetni a stresszt. De ez nyilván nem azt jelenti, hogy Nina például nem vonzó. Sőt, igazából nagyon is annak találom, de azt mondják a brit tudósok, hogy nem egészséges a korai szex. Hát nem tudom, lehetséges, de önbizalomnövelő hatása még ettől függetlenül lehet - esetemben már nem tudom, mit is kellene tovább növelni, de hiszek abban, hogy jól jönne még egy kis plusz önbizalom, arc, hang, bármi... - Az attól függ, hogy hány emberre tervezünk főzni. Nem szándékoztam megvendégelni az egész kastélyt - a mosolyomat csak hagyom fokozódni. Eszem ágában sincs letörölni az arcomról. Elvagyok így, kényeztetnek, baromi szexi a látvány, ami elém tárul, és még kaját is kapok. Hát ki ne örülne ennek? - Pedig biztos nagyon népszerű lennél miatta - bólogatok nagy komolyan, mintha ez valami hatalmas, életbevágóan fontos bölcsesség lenne. Lehet, hogy az is! Ne mondja nekem senki, hogy nem jó a beszélőkém, szerintem simán tudnék tartani bárkinek bármikor motivációs beszédet. Mondjuk az ilyen hajlamaimat általában kiélem a meccsek előtt. Jó csapatkapitányként kell viselkednem, szóval nem hibáztathat senki. Bár a beszédeimet nem írom meg előre, remélem nem haragszik érte senki. - Neked csak annyi a dolgod, hogy ne hagyj unatkozni. Jó, ha gondolod felvághatod a hagymát is, nem akarok sírni - sírni? Mármint ezt így nem kifejezetten tudom hova tenni, de azért szerzek egy kést, és nem túl ügyesen, de elkezdek ormótlan nagy darabokat vágni a hagymából. Lehet, hogy ez így nem lesz a legjobb, de legalább próbálkozok az én érdekszépségem miatt. Mert az érdekszépségemért bármit! Vagy ez így nagyon hülyén hangzik? Jól van, szerintem is igaz. De akkor is, igazából nincs bajom azzal, hogy segítenem kell neki, mert lényegében nem is kell, csak valamiért akarok. Mintha én lennék a kígyó, ő meg a furulyázó bűvölő. Na nem úgy! Csapd le magad, hova gondolsz már? - Valóban elég kétségbeejtő ez a feladat, de sírásra talán nem ad okot - meg ahogy én azt elképzeltem. Mondjuk ekkora hagymadarabokkal nem kelt semmiféle égő, viszkető érzést a szememnél, de ha normálisan csinálnám, talán úgy lenne az igazi. Sosem tudhatom meg hála az életmentő varázslatnak. Nem biztos, hogy az én kezembe jó ötlet volt kést adni, szóval elképesztően örülök, hogy most ezzel kieszközölte, hogy letegyem. Majd a mágia teszi a dolgát, csak nekem inkább ne kelljen! Abból nem származhat semmi jó. - Szóval azt mondod sátáni vagyok? - ahogy közelebb lép, rövidesen el is veszítem a fejemet. Nem is kérdés, hogy mekkora hatással van rám, és ez talán még látszik is. nem tudom, mennyire egészséges, ha szerelem nélkül tud ennyire elcsábítani egy nő, aki még nem is nő igazából, csak annak képzeli magát. Nekem mégis tetszik ez a helyzet, akármennyire nem tudom hova tenni ezt az egész érzést, amit az érintése miatt érzek. Elvégre én eldöntöttem magamban, hogy nem vagyok szerelmes, és ehhez tartom is magam az utolsó pillanatig. És mi is az utolsó pillanat? A szerelem, hát persze. Szar ügy, de ez van, egyszer mindenkit elveszít az aszexuális társadalom. - Mi más lehetnél ilyen megjelenéssel, kisugárzással és konyhaművészettel? - kínszenvedés elengedni, legszívesebben úgy csókolnám, mint még eddig soha. De elmegy, a kajával foglalkozik, és biztos igaza van, de ez így nekem akkor sem tetszik. Még akkor sem, ha lassan igazi olasz ételt ehetek, amit egy igazi olasz készített. Olyat, amit még sohasem ehettem, és szerintem soha többé nem is fogok, csak akkor, ha többször is sütögetésre adja a fejét. Majd meglátjuk. Mindenesetre valóban ördögi az, ahogy megszívat, és még egy csókot sem kapok. Persze ez is csak az én hibám lehet. NYILVÁN! Pedig én csak élveztem a pillanatot, a közelségét. Azt, hogy nem robbant szét minket McGalagony sem képletesen, sem pedig szó szerint. Csak úgy szabadon azt tettem, amit akartam, amire vágytam. De a tanárok helyett most pont a párom nem engedte, hogy tényleg eljussak odáig, hogy végre elégedett legyek magammal csókok terén. Valaki mindig megakadályoz ebben... - Hát akkor most ördögien jó bolognait főzök neked - felsóhajtok, és ebben az egyetlen sóhajban minden benne van, amit az ember el tud képzelni. Benne van a vágy arra az egy hosszan tartó csókra, amire még vissza kellett volna húznom magamhoz. Benne van a keserűség, amiért elengedtem, és egy kicsit benne van az is, hogy már nagyon várom, hogy megkóstolhassam a bolognait, ami készül. És amúgy is, miért ne sóhajtozhatnék pont én akár cél nélkül is? Nekem ez megengedett, kikérem magamnak! Meg ne szóljon itt bárki, mert keresek valami rossz seprűt a tárolóban, és szétverem az illető fején! - Ha idehozod a hagymát, meg a darált húst, akkor egye fene, megtanítalak főzni - azzal a fakanállal a kezében lehet, hogy nem szeretném megközelíteni, de sajnos nincs apelláta. Muszáj lesz, ha tényleg segíteni akarok neki. Akarom én ezt egyáltalán? Nem! De mégis... Ezért megfogom a húst és a hagymát, és odaviszem. Remélem, nem esik majd nagyobb bajom. Nem szeretnék szálkát kapni a seggembe szerintem tök érthető okokból kifolyólag. Elég azt a seprűn összeszedni. Nem hiányzik a fakanálminta. - Először asszem a hagymát kell beleönteni, nem? - azért teljesen hülye nem vagyok, mint egy hegyitroll, köszönöm szépen a bájos feltételezést. Láttam már, hogy Gwen hogy csinálja, csak sosem érdekelt annyira, hogy utánacsináljam. Bezzeg most itt az idő, ezért gondolkodás nélkül a hagymát kezdem pirítani, meg kavargatni. - Mennyire kell ezt amúgy piszkálni? - mert az egy dolog, hogy én elvagyok vele, de hogy van-e bármi haszna, az egy fantasztikus kérdés, és szerintem teljesen jogos is. Sosem főztem, mindig csak megettem a kaját, amit elém raktak. Sosem voltam túl válogatós, de most azért tartom az étrendemet... ezt leszámítva persze. Havonta egyszer megengedek magamnak valami hizlaló kaját, de többet nem. Nem vagyok disznó, és nem élek Moslék-országban sem. - Amúgy, lenne kedved egy éjszakai randevúhoz? Akkor legalább biztos nem törnek ránk. Tudok egy helyet, ahol nyugodtan ellehetünk, csórunk innen valami piát, és elúszkálunk a prefektusi fürdőben - kaptam egy fülest, hogy ki mikor szokott fürdeni menni, szóval ha hajnali kettő-háromkor megyünk, akkor hétvégén sem futhatunk össze senkivel. Vannak azért előnyei, hogy népszerű vagyok, és ismerek nem egy prefektust is, akiket ha megkérek, még akár biztosítanák is a terepet, de ehhez azért nem feltétlen ragaszkodok. Nem kellenek kukkolók, megvagyok nélkülük is, kösz! Meg aztán nem is biztos, hogy csak úszkálnánk a vízben... - Bár felőlem akár bingózhatunk is valami random teremben, vagy durranthatunk trágyagránátokat bizonyos tanárok orra alá, de azt szerintem meghagyhatnánk a szarosoknak.
Vendég
Kedd Május 12, 2020 9:07 pm
Crom & Nina
S
zeretem, amikor mosolyog. Úgy összességében szeretem az emberek mosolyait. Jó, főleg Morgan prof pimasz félmosolyát, de így végigpillantva Cromie arcán olyan ártatlannak tűnik tőle. Pedig valószínűleg nem éppen ártatlan gondolatok bújnak meg a mosoly mögött. Legalábbis ami a témát illeti nehezen tudnám elképzelni. - Kérlek, így is rendkívül népszerű vagyok - nézek fel a nagy kutatásból, miközben szemeimet forgatva pillantok rá. - Nem látod, hogy a hollóhátas csapatkapitányt is hogy befűztem? - rákacsintok, majd visszatérek a kutatáshoz. Jó, talán kicsit túlzás kijelenteni, hogy befűztem, elvégre ez ilyen közös megegyezésen alapuló valami. Vagy nem? Hm, nem tudom, igazság szerint nem vagyok az a pontos határokat lefektetős fajta, így csak annyit mondok, hogy Perace mellett egészen jó, ha meg élvezem, akkor miért ne? Cromnak elég nagy szerencséje, hogy nem bírom sokáig nézni, amit szerencsétlen hagymával művel, mert pár meglepett pillantás erejéig sikerül csak a dolog, aztán inkább segítségül hívom a boszorkányos ügyességemet, mielőtt egy-két ujja bánná a dolgot. Na akkor lenne csak igazán ideges, ha jól számoltam még a múltkor, akkor a kviddicshez nem ártott ha az embernek mindkét keze és tíz ujja is megvolt. Felnevetek a megjegyzésén, de végül inkább csak megrázom a fejem. Örülhet, hogy nem tudja mennyire meg tudja ríkatni az embert egy jó kis hagymavágás. De igazán értékelem a lelkesedését, szóval mondjuk azt, hogy megérdemli a jutalmat. Zöld szemem egyetlen villanása árulkodik csak arról, hogy pontosan tudom mit váltok ki belőle. Mit érek el a hozzá simuló testemmel, azzal a közelséggel és incselkedő elhúzódással, ami már-már védjegyemnek is mondható. Ismét felnevetek ahogy visszatérek a főzéshez. - Például egy istennő? - kinyújtom a nyelvem ahogy válaszolok. Kérlek Cromwell, nem csak a sátánnak van kisugárzása. Persze nem tagadom, hogy valamiért az enyém jobban hasonlíthat az alvilág uráéhoz. Vagy valami hasonló. Hallom a sóhaját, és legszívesebben azt mondanám neki, hogy ha igazán hatásvadász szeretne lenni, akkor a fülembe is sóhajtozhatna, deeee… inkább csak rámosolygok a tűzhelyre, mert nem taníthatok meg neki mindent, magától kell rájönnie hogyan is legyen teátrális. Már persze, ha lennének ilyen céljai. Bevallom az őszintét, annyira nem fogom megtanítani főzni, de erről senki ne szóljon neki. Egyrészt azért, mert ha megtanulja, akkor nem lesz rám szüksége, én meg szeretem, ha kellek az embereknek. Másrészt pedig mert van egy olyan sejtésem, hogy ha egyedül állna neki, rövid úton katasztrófa lenne a vége. De ne nekem legyen igazam. Meglepett pillantással mosolyodom el ahogy elismerően végigmérem és bólintok. Kicsit még arrébb is lépek, hogy odaférjen a hagymához. De éppen csak annyira, hogy a karunk összeérjen (és rögtön kivehessem a kezéből a munkát, ha végzetesen elcseszerintené). - Éppen annyira, hogy ne égjen le - vigyorodom el és a hagyma fölé hajolva megállapítom, hogy eléggé megpirult már annyira, hogy beleborítsam a darát húst is. - Na most ezt úgy kavargasd, hogy a hús szétessen és morzsolódjon a végére, ne álljon össze ilyen nagy darabokba - kiveszem a kezéből a fakanalat, hogy megmutassam hogyan is szoktam, aztán visszaadom neki, mert egészen jól csinálja. Annyira jól, hogy már ott is merem hagyni, amíg elsorolom az egyik manónak a tiramisu hozzávalóit is, amit hamarosan elkezd kipakolni az asztalra. Éppen azt nézem, hogy minden megvan-e, mikor Cromie kérdésére fél szemöldökömet felvonva fordulok hátra, hogy aztán ajkamba harapva elvigyorodjak. Ejnye hát… azt hittem neked csak a látszat kell. Vigyázz, a végén még belém szeretsz szépfiú! - Hogy is mondhatnék nemet egy ilyen ajánlatra? - teátrálisan felsóhajtok (látod, így kell ezt!), és pár lépéssel már mellette is termek. - Itt egészen jó borokat lehet ám találni, és az éjszakai fürdőzés gondolata pedig felettébb felcsigázza az érdeklődésemet - nyelvemet végigfuttatom az ajkaimon és a szemem csillanása elárulja, hogy tényleg szeretek fürdeni. Akár egyedül is, de hát ilyen társaságot meg pláne nem vet meg az ember lánya, nem igaz? Igazából kedvem lenne akár most itt hagyni a kaját és csobbanni egyet előtte, de azért a hasam is elég fontos, szóval inkább előszedem a fűszereket és miközben a hollóhátas kavargat beleszórom az ízesítést. Oregánó, majoránna, bazsalikom, só, bors és az egésznek máris sokkal jobb illata lesz. Mindezek után befurakodok Cromie elé, hátsómmal finoman arrébb tessékelve és kezére simítom az enyémet, hogy együtt tudjuk kavargatni a húst, természetesen így elengedhetetlen, hogy hátammal mellkasának simuljak, kivéve persze, ha ő meghátrál. - Hát ha vetkőzős bingóra gondolsz még lehet érdekes is - nevetek fel az ajánlatra, de minden szavából süt, hogy őt már eléggé megnyerte a fürdés gondolata, nem kell győzködni, hogy menjünk trágyagránátot hajigálni. És engem sem. Közben a hús lassan levet ereszt, így már nem kell annyira intenzíven kavargatni, így elengedem Cromie kezét és megfordulva előtte szemeibe nézek. Tenyeremet megtámasztom a mellkasán, mert most valami nagyon komolyat kell kérdeznem azt hiszem. - Cromwell… rád bízhatom a húst, amíg összedobom a sütit? - kérlek, ez roppant fontos kérdés, mert ha elcseszi nekem az olasz kajámat akkor kurva mérges leszek. Zöld tekintetemmel fogva tartom az ő pillantását és addig nem mozdulok, amíg nem kapok választ. Bár ha sokáig csendben marad és ilyen közelről lihegünk egymásra, akkor kénytelen leszek csókokkal előcsalogatni azokat a szavakat.
