Újabb nehéz nap a hivatalban, mondaná az egyszerű mugli, aki éppen hazaesett valamelyik gyárból, vagy éppen iskolából, vagy bármelyik munkahelyről. Fáradtan érek be a tanári szobákhoz, hogy az ott beszélgető kollégáknak csak intve egyet, és megszámlálhatatlanul sok „nem köszi”-t, vagy „hagyj békén Hawkins, nem iszom veled ma”-t kinyögve csak a felé vegyem az irányt, hogy lefürödjek, töltsek magamnak egy whiskeyt, és nekiálljak javítani a harmadik évfolyam házi dolgozatait a rovásírásról. Már előre félek, hogy mekkora égbekiáltó baromságokat írtak a papírokra, és nekem mennyit kell javítanom, hogy aztán a következő héten újra a fejükbe verhessem, hogy ezeket még mindig jobbról balra olvassák, és nem, továbbra sem csak a muglik használták, hanem igenis átkokat is gyártottak vele. De még milyeneket. A Kárpát-medencében tett utazásaim során szembesültem egy-két olyan átokkal, ami alaposan próbára tette a tudásomat, de végül mindig sikerrel jártam, és el tudtam hozni azt a tárgyat, amiért tulajdonképpen mentem. Beérve a szobába ledobom a táskámat, és az első utam a zuhany felé veszem. Dudorászva állok a forró víz alatt, és végül egy szál törölközőben lépek ki alóla, hogy lehuppanjak az ágyamra, hogy legalább egy kicsit lazítsak mielőtt nekiesek a dolgozatok javításának. Nem sokkal később már a szekrényemben kutatok, és a kezembe akad egy üveg francia vörösbor. Ezer éve nem ittam ilyen dolgokat, de ahogy belegondolok, hogy ma mekkora ökörségeket fogok olvasni, úgy érzem szükségem lesz arra, hogy ebből a borból ma elfogyasszak egy decit. Vagy, azt hiszem megint fogadnom kéne magammal, hogy ahány hülyeséget olvasok egy dolgozatban, annyi deci bort iszom. És akkor reméljük, hogy hétnél többet nem fogok benne olvasni, mert akkor új üveg bor után kéne néznem, abból pedig nem szokott jó dolog kisülni ugyebár. Kitöltöm magamnak a pohár bort, és hozzá is látok az első dolgozathoz. Amanda Johnson. Ez a lány okos, így a hatodik feladatig, amiben egy egyszerű fordítást kértem, még javítás nélkül el is jutok. Amikor látom, hogy ott bizony kéz helyett géz van írva. Áh, de kár Amanda, most miattad kell igyak ebből a borból. Fene egye meg. Már éppen haladnék tovább a javításban, amikor kopogást hallok. Ki a franc akar este nyolckor zavarni? Ha megint Hawkins az, én esküszöm hogy… Nem is tudom, mire is kéne esküdjek? Feltápászkodom a székemből, és teljesen elfeledkezve arról, hogy törölközőben vagyok, ami alatt igazából semmi nincsen, az ajtó felé veszem az irányt. - Megyek már na, megyek már! Merlin szakállára, a türelmetlen mindenit. – mondandóm első fele még hangosabb, másik fele azonban halkabb. Ahogy a kilincsre nyúlok, és kinyitom az ajtót, a másodperc tört része alatt három különböző érzelem is átfut az arcomon. Először a csodálkozás őszintesége, aztán a zavarodottság, végül pedig Natalie már a pimasz vigyorommal szembesül. És hogy miért csodálkoztam, és kerültem zavarba először? A válasz egyszerű: a kolléganőm is éppen ugyanabban a szerelésben álldogál előttem, mint én vagyok vele szemben. - Jesszusom, Natalie! – fordítom el egy pillanatra a fejemet, de aztán gyorsan visszapillantok rá, és félreállok az ajtóból. - Minek köszönhetem a váratlan és... – nyelek egyet, hogy vissza tudjam fogni a pimasz modoromat, ami a törölközős kolléganőm láttán eléggé fel-feltörni készül belőlem. - …cseppet sem ruhában teli látogatásodat? – húzom fel fél szemöldökömet. Arcomon szélesedik a pimasz mosoly, és mutatok a szobám felé nagylelkűen. - Fáradj be, ha kérhetem. – és ha így tett, akkor nekidőlök a falnak. Pillantásom végigszalad testén, aztán újra arcát kezdem fürkészni, hogy mi sodorhatta a szobám felé ilyen késői órán.
Pocsék és hosszú nap áll mögöttem. Ma szinte tele volt a gyengélkedő, mindenféle furán sérült diákkal. Bevallom kissé fárasztóbb ez de mégis valahogyan sokkal érdekesebb ez az egész, mint a Angliában a kórházban volt. Persze ott is voltak nehéz esetek, meg nagyon szörnyűek. De ami itt van az azért mégsem fogható ahhoz. Minden percét imádom ennek. Lehet, hogy itt fogok maradni? Talán nagyon biztosságban lennék itt, mint a nagyvilágban. Ott bármikor rám találhatnak azok az idióták. De a legjobb az egészben , hogy anyám még az egészről semmit sem tud. Sőt azt hiszi csakis miatta jöttem haza és pontosan őt akartam látni. Pedig nem csupán ez vezérelt. Nem tudom mit fog szólni hozzá ha megtudja. De valahogy az az érzésem nem fog túlságosan örülni neki. Mért van olyan érzésem, hogy ez a nap csak ennél rosszabb lesz. Leginkább lefeküdnék s átaludnám az egészet, hogy egy új napra ébredjek és kész. Ám sajnos ez nem megy. Ilyen könnyen nem adja magát. Talán egy kis forró fürdő jót fog tenni azt hiszem. Egy kicsit még a gondolataimat is más mederbe tereli. Igen. Az lesz a legjobb. Gyorsan ledobok magamról minden textilt és beállok a tusoló alá. Magamra engedem a vizet, kicsit talán túl forró is de én így szeretem. Élvezem ahogyan a vízcseppek elérik a bőrömet és mind ha lemosnának róla minden bűnt és bánatot. Hirtelen felpillantok a zuhanyrózsára és mi néz velem szembe? Egy kicseszett nagy pók, egyenesen a szemebe néz. A másodperc töredékével ugrom ki a tusoló alól, hatalmasat rikoltva. Már már azt hiszem megszabadultam tőle, mikor furcsa kaparó érzést érzek a lábamnál mintha valami mászna rajtam. Lepillantok és ott is egy PÓK!!!!, sőt mindenütt PÓKOK! Úgy kezdek el ugrálni, mint egy szöcske, gyorsan lerázva magamról a pókot. Ösztönösen elkapok egy törölközőt, amit futtában magamra tekerek. Aztán uccu egyenesen ki az ajtón a folyosóra. Az pedig becsukódik mögöttem. A fenébe! Benn felejtettem a pálcámat és az ajtóm csak pálca intésre nyílik ki. Basszus!! Végig nézek magamon. Ilyen nincs. Te jó ég. Itt állok vizesen egy száll törölközőben, a pálcám benn felejtettem, az ajtó nem nyílik és pókok vannak benn. Mi lehet ennél még szörnyűbb. Te jó ég a Roxfort folyosóján vagyok! Gyorsan körbenézek, hogy észrevette valaki, aztán elindulok magam sem tudom hová. Találnom kell egy tanárt vagy valakit aki kinyitja nekem az ajtót és még meg is szabadít a pókoktól. De talán az még jobb volna ha anyámmal futnék össze. Magam sem tudom, hogy kerültem Liano ajtaja elé. De itt álok tisztán és szó szerint meztelenül, na jó egy törölközően és bekopogni készülök Hogy mi lesz ebből. Hallom ahogyan kikiabál. Nyílik az ajtó. Én pedig azon nyomban ledöbbenek, sőt szerintem zavaromban égő vörösre változik az arcom is, első pillanatra. - Nincs időm a vicceidre- kapok észbe és bemegyek a szobájába. Megállok pár lépéssel előtte, kezemmel szorosan tartva a törölközőt magamon. Látom ahogyan végig mér szemével, ami kissé még jobban zavarba hoz. Bár nem tagadhatom én is alaposan végig mérem őt, reflex szerűen beleharapva alsó ajkamba. Nem rossz. Gondolataim gyorsan végig pörögnek sokféle dolgon, többek közt, hogy igazából az se zavarna ha leesne róla az az egy szál törölköző. - Micsoda férfi! - ejtem ki ajkaimon - Basszus ezt hangosan mondtam ki. - eszmélek fel egyik kezemet ajkaimra tapasztva. Nem lehetek ennyire idióta. Aj Natalie. Inkább gyorsan elmondom miért jöttem, mert ha nem itt baj lesz. - Segítened kell. - mondom ki kétségbeesetten. - Épp tusolni akarta, félig már sikerül is. Ám akkor megláttam egy csomó pókot a szobámban és felkaptam magamra ezt az izét. nem tudom, hogyan jöttem ki onnan, de kijöttem. Ám kizáródtam és a pálcám meg benn maradt. Tudod az ajtóm az pálcaintésre nyílik. Aztán a folyosóról el kelett jönnöm, mert meglátnak és idejöttem.- hadarom le gyorsan miért is ide jöttem.
A hosszú és fárasztó napok után az ember megérdemel egy pohár bort – szól a mondás. Hogy esetemben általában ez több pohár szokott lenni, és az esetek kilencven százalékában bizony nem is bor, hanem bourbon, az meg már egy más kérdés. De attól még megérdemlem, igaz? Igen. Megérdemlem. Sokszor mantrázom is magamnak, főleg egy-egy nehezebb nap után, hogy „nyugalom Morgan, már csak negyed óra, fürödhetsz, megihatsz egy pohár whiskeyt, aztán alhatsz is.” . Persze, aztán utána ránézek a beosztásra, és látom hogy megint én vagyok beosztva éjszakai ügyeletbe. Olyankor szoktam címzetes káromkodások közepette elindulni sétálni. És az éjszakai őrjáratok általában nagyon unalmasak, kivéve ha éppen nem bukkansz tilosban császkáló diákokra, akkor azért eléggé érdekes tud lenni. Szerencsére ez a veszély most nem fenyeget, helyette inkább az, hogy mire végig érek a sok beadandón, be fogok baszni. Mert kell nekem olyan fogadalmakat tenni, hogy minden hülyeségnél egy deci bor. Olyan ez, mint amikor az akadémián leültem egy haverommal piálni, és eldöntöttük hogy minden egyes újra ismétlődő átoknál iszunk egy kör tequilát. Akkora hatalmas nagy szerencsénk volt, hogy sikerült az ókori görögöknél felcsapni a könyvet. Ők pedig mást sem csináltak, csak átkokat halmoztak egymásra, lehetőleg ugyanazokat, mert azt hitték, hogy így erősebb lesz. Na és ezzel kapcsolatban két dolgot mondhatok. Bár az ókori görögök szánalmasan szarok voltak az átkok végrehajtásában, ennek következtében azok nem lettek erősebbek. Én viszont egyre részegebb lettem akkor, mikor ezt csináltuk. És már akkor meg kellett volna fogadjam, hogy ezt esküszöm többet nem csinálom tovább, erre tessék, már megint itt tartok. Szép ember vagyok, mondhatom. Az első deci bor már lassan el is fogyott, amikor benyitott hozzám Natalie. Ezt nevezem kellemes meglepetésnek. Vagyis igen, kellemesnek, hiszen az új medimágus rezidens elég jól néz ki. Gondolkoztam azon is, hogy véletlen eltüntetem a bal csuklómat. De aztán ez elég átlátszó trükk lett volna, és ki gondolta volna, hogy a ma esti szórakozásom házhoz jön? Lehet, hogy néha mégis meg kéne köszönjem Merlinnek az életemet, ha többször tesz velem ilyen jót. - Ó, tényleg? – teszem teátrálisan ajkaim elé kezeimet. Szemeim megvillannak, ahogy újból végig siklanak törölközős alakján. Ezt már tényleg nevezem kellemes meglepetésnek. - Pedig nekem pont úgy tűnik, hogy van időd rám, ha már így kihagytuk a ruhák levételét, és csak ennyinél tartunk. – húzom szélesre pimasz vigyoromat, és újra végig futtatom pillantásomat a testén. Már amennyi látszik belőle, ugyebár. - Szolgálatodra jelentkezik. – vigyorogva hajolok meg előtte, aztán arra, hogy elszólta magát, csak megvillannak kékjeim. Ó drágám… és még nem is tudod, hogy mennyire az tudok lenni, amikor vérszagot fogok. Mármint nem szó szerint, hanem csak képletesen. És erősen közelítünk ahhoz az állapothoz. Halkan kuncogok, mikor elkezdi hadarni a történetet. Igazából kurvára nem tud érdekelni, mi a gondja. Innentől kezdve, ahogy átlépte a küszöbömet, aláírta életének legjobb estéjét. Mármint ha ő is akarja, ha nem hát… akkor kénytelen leszek majd neki segíteni a kínjával. - Hé, lassíts már Medelicious. – pimasz vigyor kúszik ajkaimra, ahogy ellököm magam a faltól és megállok előtte. Igazítok egyet a törölközőmön, mert elég laza. Nehogy itt véletlen leessen a végén, és a lány olyat lásson, amire nincsen felkészülve. - Először is… menjél, és fürödj le itt, ha már a szobádban nem sikerült rendesen. – pillantásomat a szemeire szegezem először, aztán ajkaira kúszik, majd végül annál a résznél áll meg, ahol a törölköző eltakarja mellkasát. - Aztán utána kitalálunk valamit ígérem. Megoldjuk. – teszek hozzá egy lépést közelebb. Egészen közel vagyunk már egymáshoz, pillantásom visszatér Natalie arcára. - Na nyomás, arra van a fürdő. – biccentek fejemmel az irány felé. - de ha nem vagy elég gyors, utánad megyek. – villannak meg szemeim, ajkam pimasz vigyorra húzódik, én pedig ellépek előle, hogy lefeküdjek ágyamra és úgy legeltessem szemeim a medimágus rezidensen.
