Az én óráimon mindig jó az idő. Meleg van, és a parfümöm fűszeres, mégis férfias illata lengi be a rúnaismeret termet. Az ablakokon hetykén szűrődik be a koratavaszi napsugarak simogató fénye. Már lassan egy órája dumálok a hetedik évfolyamnak az egyiptomi piramisok fontosságáról, amolyan ismétlő jelleggel, az év végi RAVASZ vizsgákra készülve. Hátat fordítok, hogy felrajzoljak egy piramist a táblára, már éppen a felénél járok, amikor szólásra nyitom a számat. - Melegen ajánlom magának Mr. Williams, hogy jegyzeteljen, ugyanis az egyiptomi piramisok felépítése, és a belépéshez szükséges rúnák harmadikos tananyag. – fordulok meg, és ellépek a táblától. - És most minden bizonnyal azt kérdezi magában, hogy „ez a szemét Morgan honnan tudja, hogy ezt már harmadikban sem tudtam?” Kiváló kérdés James, onnan tudom, hogy egész órán rám sem bagózik. – egy valamit nagyon nem tudok elviselni, ha nem figyelnek rám a diákjaim. És hetedik évfolyamon, az év végiz vizsgák előtt azért nem árt kinyitni az embernek a fülét, ha valamit kezdeni is akarnak ezzel a tantárggyal, és nem a fejüket szellőztetni az órán. - Bár maga azt gondolja, hogy hátul nincsen szemem, én mégis tudom, hogy ön Ms. Briggsnek próbál levelet írni a pergamenre. – emelem egy pillanatra szemeimet a mágiaügyi miniszter lányára, és gonosz mosolyra húzom ajkaimat. - Amit Ms. Briggs bizonyára értékel is, de ha megkérhetem önöket, ne az én órámon zavarják le az ügyes-bajos dolgaikat. Nem szeretem, ha a diákjaim nem figyelnek a rúnák fontosságára. – fordulok vissza a tábla felé, és tovább rajzolom a piramis oldalsó metszetét, közben pedig rendületlen magyarázok arról, hogy mennyire is fontos felmérni egy piramisba való belépéskor a rúnákat, mert könnyen megviccelhetik az embert, és akkor nincsen visszaút. - Ms. Briggs, emlékszik mit mondtam múlt órán arról a két kalandorról, akik betévedtek az egyik gízai piramisba, és nem vették figyelembe a rúnákat, ami a fáraó sírboltja előtt állt? – kisebb csendet követően szólítottam fel a szőke lányt. Elléptem a táblától, és az első sorban üresen árválkodó padra ültem rá. Államat megtámaszottam a kezemet, és megvártam a lány válaszát. Ha jót mondott, akkor csak egy bólintással jelzem, hogy elfogadtam a magyarázatot. Az órámra pillantok, és ránézek a diákseregre. - Oké, akkor ez az óra ma ennyi volt kedveseim. Ne feledjétek, a következő órára nyolc oldalas házidolgozatot kérek az egyiptomi átkokról, azok feltörésének módjáról, és a kincsekről, amiket megtaláltak ott az átoktörők. És továbbra sem fogadok el olyan kifogást Ms. Lincoln, hogy a baglya széttépte a pergament, olyat meg pláne nem Mr. Williams, hogy nem volt kedvem megírni. – intek egyet, hogy mehetnek, vége van az órának. Hátat fordítok, és elkezdem összeszedni a dolgaimat, amikor köhintést hallok a hátam mögül. - Áh, Ms. Briggs. Akartam is beszélni magával arról, hogy... – vakarom meg a fejemet. Azért mégis a mágiaügyi miniszter lányával beszél az ember. Bár ezek a gondolatok az arcomon nem látszanak, komorságom pusztán pár másodpercig tart. Eddig háttal voltam neki, de a téma komolysága miatt megfordulok, az asztalnak támaszkodom, és egy cigarettára gyújtok rá. A füstöt kifújom, és belekezdek mondandómba. - Szóval értékelem, hogy a mai órán megmutatta, hogy mégis értékeli az általam tanított tantárgyat, de muszáj ismét figyelmeztetnem Önt, hogy engem nem izgat, hogy kinek a kicsodája, ha továbbra sem teljesít nálam megfelelően, sajnos nem fogok tudni magának jó jegyet adni. Őszinte leszek magához: nem szoktam diákokat buktatni, mert nekem is felesleges papírmunka, és egy diáknak pedig nyomor egy életre. De sajnos ezeket tudnia kell egy hetedik évfolyamosnak, aki tudtommal harmadik óta hallgatja ezt a tárgyat. – hangomban szomorúság is hallatszik, mikor arról beszélek, hogy nem akarok diákokat buktatni. Amióta tanítok a Roxfortban, senki nem bukott meg nálam, mindig adtam második, harmadik esélyt, és ha ez sem működött, hát átrugdostam év végén. Szórakozottan fixírozom a terem egyik sarkát, azonban most a velem szemben álló diáklányra pillantok. Szép nő lesz belőle, ha egyszer majd felnő.
I know what I know because of myself and not because of my father
Végzősként rendesen odateszem magam a jegyeimért meg a vizsgák miatt. Hiába, a legtöbb tanár kivételez velem apa miatt, talán tartanak tőle, hogy mi lesz, ha megbuktatják a lányát vagy... Vagy nem tudom, jobb ötletem nincs, de amúgy ez még mindig tökre idegesítő. Emiatt hiszik azt sokan, hogy amúgy tuti nem is tudok semmit, meg minden az ölembe pottyan. Meg se fordul senkinek a fejében, hogy amúgy tanulok? Bocs, nem én tehetek róla, hogy olyan az agyam mint egy szivacs és ezért tök könnyen megy. A csajok közül is van, akinek én szoktam segíteni, hogy átmenjen, mert talán még egy bólintérnek is nagyobb agya van. A számmisztika meg nem az a tárgy, amit önerőből vettem fel, olyan ez mint a mágiatöri, azt is apa választotta, hogy tanuljam tovább, de hogy minek, azt nem vágom. Lehet azt, hiszi, hogy elmegyek majd valami jogi vagy közgazdász szakra az egyetemen, de nem képes kinyitni a szemét és észrevenni magától, hogy mennyire más irányba húz a szívem. A népszerűség velejárója, hogy mindig akad srác, aki bepróbálkozik, s ez úgy tűnik a mai órán sincs másképp. James már egy ideje teszi nekem itt a szépet, mióta megtudta, hogy Dennisnek meg nekem nem jött be a távkapcsolat. A nemet persze sosem fogadta el válaszként a csajok meg folyamatosan rágják a fülemet, hogy amúgy nézzek már rá, nem lenne rossz menet... Komolyan nem értem, hogy lehet mindenki annyira gyökér, hogy felfogja, még nem akarok senki újat az életembe. Persze ezek nem látják azt se, hogy mennyi elvárásnak kell megfelelnem apa miatt, mit kellene nekem ezek mellé még egy srác is? Ez az óra meg néha még érdekes is tud lenni amúgy, ha ezek az idióták hagynának figyelni. De nem, Claire is itt firkálgat mellettem és folyamatosan vihog, hogy nézzem már meg. Nem csoda, hogy ezeket Morgan Prof is észreveszi, s mint az kiderül James már megint nekem tervezett küldeni valami nyálas verset, hogy majd azzal aztán tuti levesz a lábamról úgy, mint a többi lányt. Öhm, nem? - Természetesen Professzor - kapom fel a fejem a bal kezemről, meyen eddig támasztottam, s áll meg jobb kezem is a jegyzeteléssel. Tuti megint az én jegyzetemet fogja Claire is lemásolni egyébként... - A két kalandor nem ismerte a... A falon lévő scarabeus, nap és mérleg rúnák jelentését, amik aktiválódtak, mikor beléptek és - lepillantok a füzetembe, ahol még pont olvasható a múlt órai jegyzetem vége. Merlinnek hála! - a két kalandor belsőségei kicserélődtek, szóval a testük nem tudott reagálni az alapvető életfunkciókra, és ezért meghaltak - válaszolom meg így a hozzám intézett kérdést. A végére nem biztos, hogy emlékeztem volna jegyzetem nélkül, de pont ezért is írok le mindent, amit mond a tanár. Jó jegyet kéne szereznem, apa nem örülne, ha egy általa választott tárgyból csak közepesen teljesítenék. Pont ezért megnyugtat, hogy a válaszom jó volt és ahogy kijelenti a Prof, hogy végeztünk mára, már én is pakolnám el a cuccaim, de azért még felfirkantom, hogy mit mond a házi dolgozatról. Majd beleírom neki a scarabeus, nap, mérleg kombót is, tuti értékelné, ha már így külön is rákérdezett. Jut eszembe, rá kéne kérdeznem, hogy milyen könyveket ajánl pontosan a házihoz, hátha javíthatna a jegyemen. Tényleg jobb kéne annál a közepesnél és nem csak azért szeretnék jobbat kapni, mert apa... A tanár mögé lépek és meglep, hogy ő is akart beszélni velem. Ugyan miről? James nem az én dolgom! Bocs, hogy nem tud leszállni rólam és nem tudja elfogadni a nemet... - Igen, értem és akartam is kérdezni, hogy milyen könyvet javasolna a házi feladathoz. Tudom, hogy javítanom kell, ezt a tárgyat az apám választotta nekem, hogy tanuljam tovább... - Merlin szakállára! Ezt most minek mondtam ki hangosan? - Szóval nézze muszáj lesz közepesnél jobb jegyet adnia - Úgy, úgy Naomi próbálj meg azért kicsikarni valamit abból, hogy a mágiaügyi miniszter lánya vagy! Tuti tökre így hangzott, pedig hallottam én, ahogy mondta, mennyire hidegen hagyja ez és én is utálom, ha csak ezért kapok valamelyik tanártól jobb jegyet. - Esetleg valami plusz feladatra van lehetőség? - teszem még fel a kérdést.
Amikor Roxfortos voltam, nagyon utáltam ha egy tanár szívózik velem. Azt különösen nem szerettem, hogy a korábbi házvezetőm nem éppen bánt igazságosan a másik ház tagjaival. Én pedig ha egy valamit utálok az életben, az az igazságtalanság. Jó, ez nem igaz, mert azért elég sok mindent nem szeretek, de ha valaki következetlen, vagy éppen nagyon egy irányba dől el, az nálam nem állja meg a helyét. Harmadik éve tanítok itt, és eddig még egyszer sem hallottam vissza olyan pletykát, hogy én ilyen tanár lennék. Igyekszem megadni a tiszteletet a diákjaimnak, és partneri viszonyt kialakítani velük, az egészséges határokon belül. Így van ez a hetedik évfolyamnál is, ahol már érezhetően lazítottam az év vége felé haladva a határaimon, és gyakran csúszik át a magázásom tegezésbe, vagy ha összetalálkozok velük a Három Seprűben, akkor néha még oda is ülök az asztalukhoz, megiszunk egy italt, beszélgetünk a jövőjükről, és néha még vállalom is, hogy veszek nekik olyan dolgokat, amiket nem engedhetnének meg. Nem tartom magam egy szörnyű tanárnak. Inkább olyan vagyok, aki szívesen ad külön feladatot, hogy az illető javítson a jegyein, bármikor felkereshetnek a szobámban, szívesen adok felvilágosítást az ősi rúnákból, és az átkok megtöréséről bárkinek. És ez alól még a mágiaügyi miniszter lánya sem lesz kivétel. Ahogy az alól sem, hogy őt is ugyanúgy kezelem, mint bármelyik másik tanítványomat. Válaszára, bárhogy is vélekedtem, hogy nem fogok semmit mondani, mégis megteszem. Ám előtte széles mosolyra kúsznak ajkaim, és szemeim felcsillannak pontosságának köszönhetően. - Így van Ms. Briggs! – bólintok egyet, miközben nekidőlök a tanári asztalnak és tekintetem Naomira szegezem. - A jó válaszáért öt pont illeti a Mardekárt. – barátságosan elmosolyodok, és tekintetemből kiolvasható egy dicséretnek is beillő pillantás. Kedvelem az okos diákokat. A tényleg okos diákokat, akik nem azért okosak, mert beseggelnek mindent, és másnapra már azt sem tudják, hogy mit olvastak. Velük ellentétben azokat kedvelem, akik értik is azt, hogy mit olvastak, és úgy el tudják raktározni az agyukba, hogy azokat később tudják is hasznosítani. Az olyanokból lesznek az életrevaló felnőttek, és szerintem Naomi is ilyen ember. Csak nem tudja magát túltenni azon, hogy van egy édesapja, aki történetesen az angliai varázslótársadalom első embere. Kár. - Nézze Ms. Briggs... – simítom hátra nedves tincseimet arcomból, és szívok egy slukkot a cigarettámból. - Első körben azt kell megértenie...vagyis inkább megértetnie, hogy attól, hogy magára ráaggatnak bizonyos dolgokat, az nem vezet semmi jóra. – bocsánatkérően mosolyodom el. Tudom, hogy nem tőlem akarja hallani az életvezetési tanácsokat, vagy a kioktató szavakat, de nem tudok elmenni szó nélkül amellett a helyzet mellett, hogy ezt a lányt jól láthatóan a megfelelési kényszer vezérli. Az pedig nem vezet semmi jóra egy ilyen fiatal szervezet életében. - És ha nem vigyáz, és áll a saját lábára, előbb vagy utóbb ennek az életnek és a sorozatos megfelelési kényszernek akár súlyos következményei lehetnek. – pillantok Naomi szemeibe. Pillantásom is arról árulkodik, hogy magam is bocsánatot kérek azért, mert éppen próbálom őt életvezetési tanácsokkal ellátni. Pedig esküszöm, hogy először a könyvet akartam neki ajánlani. - Ami azt illeti egyébként számtalan könyv szól az egyiptomi átkokról, varázslók életviteléről. Jómagam is írtam, kettőt is. Nem tudom, hogy azok megtalálhatóak-e a könyvtárban, de ha nem, nyugodtan írjon egy baglyot, és odaadom magának. – mosolyodok el, és félig az asztal felé fordulok, amíg egy cetlire írom a könyveim címét. A rendkívül kreatív „Átkok és ellenátkok – avagy Kleopátra tényleg boszorkány volt? I. -II.” címeket olvashatja a cetlin, ha rápillant. - A másik pedig egy Justin Branson nevű professzor írt egy könyvet az egyiptomi varázslókról, ez emlékeim szerint ott kell legyen a könyvtárban, és még csak nem is a zárolt részlegben. – intek egyet a jobb kezemmel, mire annak a könyvnek is megjelenik a neve a cetlin. A plusz feladat említésére felszalad egyik szemöldököm, és ajkaim pimasz mosolyra húzódnak. Az első gondolat, ami eszembe jut, hogy nálam arra mindig van lehetőség, de ezt azért mégis illetlenség lenne mondani, így államat kezdem vakargatni, majd egy kis idő múlva megszólalok. - Ó, arra mindig van lehetőség Ms. Briggs. – szélesebbre kúszik mosolyom. - De ezúttal hagyom, hogy javasoljon Ön egy feladatot, én pedig elfogadom azt, ha úgy látom, hogy megfelelően kapcsolódik a tantárgyhoz. – pillantok Naomira kékjeimmel, hogy elfogadja-e a feladatot.
I know what I know because of myself and not because of my father
Váratlanul ért, hogy pont engem szólított fel a professzor, de szerencsém volt, hogy olyan kérdezett, amire tudtam a választ. Meg persze még ott kukucskált amúgy a füzetemben a múlt órai anyag vége, és azért ez is sokat segített. Büszkén mosolygok vissza a tanárra, ahogy meghallom, hogy válaszom helyes volt és még néhány pontot a házamnak is sikerült szereznem vele. Persze tudom, ez semmit sem változtat még azon a tényen, hogy nem állok a legfényesebben ebből a tárgyból. Sajnos hiába érdekes néha, engem nagyon hidegen hagy az egész, de ezt apának nem mertem megmondani, mert olyan lelkesnek éreztem, amikor arról volt szó, hogy milyen tárgyakat veszek fel a kötelezők mellé a végzős évembe. Nem tudom, mi lesz, amikor beszélnem kell vele a továbbtanulásról, eddig igyekeztem kerülni a témát, de a határidő vészesen közeleg... Talán pont ezért is szeretnék annyira javítani a jegyemen. Ha sikerül kiállnom elé és elmondani, hogy nem biztos, hogy egyeznek a terveink a továbbtanulásomat illetően, akkor már hadd érezze majd legalább azt, hogy ebben az évben azért mégis sikerült büszkévé tennem. A többiekkel ellentétben én nem szeretnék gyorsan a nagyterembe érni, úgyse eszek sokat, és ha késve érek oda, akkor talán ez nem tűnik majd fel senkinek. Ehelyett inkább Mr. Morgan-hez megyek, hogy segítséget kérjek a házi dolgozathoz, valamint rákérdezzek, mivel tudnék még javítani a jegyemen. Hideg zuhanyként érnek a szavai. Miért? A tanárok miért látnak át olyan könnyen rajtunk, a diáktársaink meg nem? Annyival könnyebb velük... De minden, amit a prof mond... Azt sem tudja, hogy menyire telibe találnak a szavai, de ennek igyekszem semmi jelét adni, talán csak a könyveimet szorítom kicsit erősebben a kezemben, de ennél többet tényleg nem mutatok ki. Tudom, hogy nem vagyok jól. Viszont egyszerűen képtelen vagyok megváltozni, Ericre se hallgatok, pedig mindketten tudjuk, hogy semmi jó vége nem lesz annak, hogy úgy folytatok mindent, ahogy most. És mindezt azért teszem, hogy én legyek a tökéletes apa szemében, mert gyerekkoromban egyszer hibáztam. - Mondja találkozott már az apámmal? - bukik ki belőlem és kérdőn pillantok rá. Nem lepődnék meg, ha nemleges választ kapnék. Sokan tartanak tőle a pozíciója miatt, én inkább a magas elvárásoktól készülök ki, amik ezzel járnak. Csoda, hogy gyakran azon jár az agyam, hogy talán miatta halt meg Kyle? Csak azért, mert a rokonunk? Próba cseresznye alapon rákérdezek a házira is, hogy van-e könyv amit ajánlana. Válaszát hallgatva az első gondolatom természetesen nem más, mint a következő: Hát persze, hogy van saját könyve és persze, hogy azt ajánlja! Annyira tipikus ez az olyan tanárainknál, akik írtak már könyvet, hogy a sajátjukat ajánlják forrásnak. Miért nem lep meg? Inkább a papírt figyelem, hogy milyen könyvekről is lesz szó, mert nem meglepő: alapjáraton eszembe sem jutna rúnaismertes könyvet olvasni, szóval még a címére sincs tippem... - Köszönöm - veszem el a papírt és teszem a zsebembe. Ott van a legkevesebb esély rá, hogy elhagyom. Mr. Morgan arcán látom a várható reakciót. A tanárok örülni szoktak ha valaki érdeklődik a tárgya iránt vagy plusz feladatot kér. Szerintem arra már rájött, hogy előbbi rám nem egészen mondható el, és míg én arra számítottam, hogy majd ad valami plusz beadandó dolgozatot közli, hogy döntsek én... - Öhm... Igazából azt hittem, hogy majd adni fog egy plusz házi dolgozatot vagy valami ilyesmi, de akkor gondolom arra nem sok esélyem van. Vagy valamilyen kísérlet? - most aztán meglőtt rendesen. Bármit mondott volna rávágom, hogy ja ja, persze, meglesz, menni fog, mert kell a jobb jegy, ha nem akarok megint csalódást okozni az apámnak... De nem, a prof nem könnyíti meg a dolgomat, hiszen fogalmam sincs, miket lehetne ebből a tárgyból még csinálni, a kísérletet is csak úgy benyögtem, hogy ne legyek tök gáz, mert csak a beadandó jut eszembe. Viszont nehogy kutatni küldjön el, mert akkor tuti inkább küldök egy baglyot apának, hogy készüljön fel, hogy ebből nem lesz olyan fényes a teljesítményem, mint várta. Mondjuk, jelentkeztem erre a skót kirándulásra is, de azért nehogy már oda adjon nekem valami rúnás feladatot, az baromi nehéz enne! Légyszi, ne csesszen ki velem... Tanácstalanul nézek rá, miközben a választ várom.
Igazából sokat gondolkoztam azon, hogy nekem mi lehet a jó tulajdonságom. Mármint így tanárként a jó tulajdonságom. Talán az, hogy túlságosan engedékeny és vajszívű vagyok. Sokszor kapom magam azon, hogy a diákok javasolnak valamit, én pedig rávágom hogy „jó-jó, persze legyen, csinálja”, aztán pedig olvashatom az összedobott szarokat a jobb jegyért, amit természetesen meg szoktam adni. Mert ha már önszántából ír nekem valamit, akkor nem fogom azt mondani, hogy „á nem, tudja inkább mégsem adom meg a jobb jegyet.” Nem, az valóban nem én lennék és legyek bármekkora hülye a magánéletemben, tudni kell a tanári pályát és azt elválasztani. Azt hiszem nekem egészen jól szokott ez menni az esetek többségében. És hogy emberileg mi a másik jó tulajdonságom? Jó emberismerőnek tartom magam. Meg nem vagyok hülye és tudom, hogyha az ember lánya éppenséggel a mágiaügyi miniszter gyermeke – vagy legyen igazából bármilyen más magas méltósággal rendelkező ember leszármazottja – előtte komoly elvárások vannak. Az én részemről sosem kellett megbirkózni ilyenekkel és én rendkívül hálás voltam a szüleimnek azért, mert azt mondták, hogy azt csináljam, amit igazán szeretnék és abban ők támogatni fognak egészen addig, ameddig lehetséges. Szerencsés vagyok, hogy a szüleim ilyenek voltak és tudom, hogy van akinek ez nem adódhat meg ilyen-olyan indokokból. Elég csak erre a szegény lányra nézni és látja az ember – nem kell hozzá még tanárnak sem lenni, sőt – hogy mennyire összenyomja az a teher, ami az apja oldaláról érkezik. Lassan fújom ki a füstöt, szemeiben pedig együttérző pillantás látszik. - Számtalanszor találkoztam az édesapjával, Ms. Briggs. – pillantok a terem egyik sarkába egy rövid ideig, aztán pedig vissza a velem szemben álló lányra. - És bár ugyan én nem nőttem fel olyan környezetben, mint maga… mégis átérzem ezt a szituációt, amiben most van. – a mosoly apránként eltűnik az arcomról, hogy pillantásom komolyra váltson. - És higgye el nekem, hogy én nem szivatni akarom magát. Nem irányul semmilyen döntésem vagy cselekedetem az ellen, hogy a maga apja kicsoda. Szívem szerint tanácsolnám, hogy adja le ezt a tárgyat, és fordítsa olyanra az energiáját, amit tényleg azért csinál, mert szereti és nem azért, mert Önre ezt a feladatot osztották. – sóhajtok egy kisebbet, mikor a mondandóm végére érek. Szörnyű érzés lehet az állandó megfelelési kényszerrel küzdeni. Amikor idekerültem a Roxfortba, kisebb ideig én is küzdöttem ezzel, hogy most már nem keresek annyi pénzt, nem leszek olyan elismert, sőt semennyire sem elismert a szakmámban, mert nem csinálhatom már azt. De erősebb volt bennem a pozitív hang és le tudtam számolni magammal. Ezen a téren legalábbis biztos. - És tudom, hogy már késő lenne leadni ezt a tárgyat. Viszont ahhoz még egyáltalán nincsen késő, hogy megmondja az édesapjának, hogy Ön már lassan egy felnőtt nő, és el tudja dönteni, hogy mit akar. – mosolyodok el a mondandóm végére. Kezem elindul, hogy megérintse a vállát bátorításképpen, de valahol félúton a mozdulat abbamarad, és inkább egy újabb cigarettát veszek elő, hogy meggyújtsam. - Tudja, én úgy jöttem ide, hogy ez… – itt megemelem a bal kezemet és a csuklómra mutatok - …már nem az enyém volt, és valahogy fel kellett dolgoznom azt, hogy nekem többé már nem az az életem, hogy mindenféle helyre elmegyek és kincseket keresek, átkokat török, amit aztán jó pénzért leszállítok gazdagabbnál gazdagabb embereknek, bankoknak. És bennem is dolgozott egy megfelelési kényszer, a stresszfaktor, hogy erre vajon hogy leszek képes. – szívok egy slukkot a cigarettából, mielőtt folytatnám. Tekintetemet folyamatosan Naomi íriszeiben pihentetem, remélve hogy nyugodt ábrázatom rá is hatással lesz. - És tudom, hogy a mi helyzetünk teljesen más, de ne hagyja magát egy olyan út felé terelni, amit nem élvezne később. Ha az ember olyan munkát végez, amit nem élvez akkor az egész élete kínszenvedés lesz. Viszont ha abban teljesedhet ki, amit mindennél jobban szeret, akkor sokkal boldogabb és hosszabb élete lehet. – mosolyodom el a végére és szinte már bocsánat kérően pillantok rá, hogy ezt a hosszú monológot végig kellett hallgatnia. Egy pillanatra – elég rövidre ugyan, de mondandóm végén megérintem a vállát, és bátorítóan pillantok szemeibe. Felszaladnak a szemeim mondataira. Általában nem szoktam én megmondani a témát a diákoknak, elvégre ha járnak az óráimra és figyelnek, maguk is tudják hogy miből szeretnének beadandót írni. Kísérletet pedig rúnaismeretből nagyon nehéz, szinte lehetetlen végrehajtani. Elgondolkozom egy rövid ideig a szavai hallatán, államat közben vakarom, hümmögök párat, de öt percnyi gondolkozás után végülis döntésre jutok. Szélesebb mosolyra húzom ajkaimat, szívok egy slukkot a cigarettámból, sóhajtva kifújom a füstöt. - Rendben van Naomi. – szólítom a keresztnevén, mintegy enyhülésként. - Akkor tegyük fel, hogy arról szeretnél írni Nekem, hogy milyen Egyiptomi piramisokban törték már fel az átkokat. Ezt mondjuk nem ajánlom, mert ezerszer lerágott csont. – kuncogok fel. Az, hogy letegeztem, már azt jelenti hogy sokkal kötetlenebb módon beszélgetek vele, és próbálom éreztetni, hogy ő is nyugodtan letegezhet, ha szeretné. Ha nem, persze én azt is megértem. - Ahogyan egyébként azt sem, hogy vajon az egyiptomi istenek varázslók lehettek-e, és ha igen, akkor ők milyen átkokat alkalmaztak. Azt viszont nyugodtan megírhatod, hogy a hieroglifák milyen átkokat rejthettek és milyeneket rejthetnek manapság, valamit arról is írhatsz, mi történt azokkal, akik először megpróbálták őket feltörni. Valamit arról is nyugodtan írj, hogy azokat az átkokat, amiket említenek Egyiptomról mik vagy kik és hogyan is szabadították rájuk. – remélem elég segítséget adtam neki ezzel kapcsolatban. Hátradőlök a tanári asztalnak, és várom, hogy mit fog mondani arra, hogy mit találtam ki neki.
I know what I know because of myself and not because of my father
Nem szeretem, ha valaki kiismer, rengeteget igyekszem azért, hogy azt a tökéletes lányt mutassam mindenkinek, akit elvárnak a mágiaügyi miniszter lányától. Egyszerűen nem merek hibázni, mert nem hibázhatok és a legtöbb tanár ugyan az apám miatt is már csak adna jó jegyeket, de azért észrevehették, hogy többnyire erre nincs szükség. Az eszem az egyetlen, ami biztosan a sajátom, azt nem vehetik el tőlem és ezért is küzdök annyira, hogy a saját erőmből legyenek jók a jegyeim ne csak azért, mert Maurice Briggs az apám. Erre tessék, itt van Morgan Professzor, aki benyögi, hogy nem érdekli, ki az apám meg hasonlók, és úgy beszél velem, hogy az hideg zuhanyként csap le rám. Miért látják a tanárok ennyire könnyen, ha valami nem oké velünk? Nem hiába válogatok amúgy a klikkbe inkább az agyatlanabb diáktársaim közül, akikben van azért mégis valami - külső, vagy származás -, ami miatt pont jól mutatnak mellettem. Hirtelen bukik ki belőlem a kérdés, hogy találkozott-e már apával és meglepődök a válaszon, meglepettségemet pedig az arcomon is láthatja. - Hát ezt nem gondoltam volna - húzom fel a szemöldököm és ezt nem is igazán neki szántam, inkább csak amolyan megjegyzésként mondom ki. Pláne mert folytatja tovább a mondhatnékját. Nem hittem volna, hogy bármelyik tanár azzal jönne ilyenkor, hogy adjam le a tárgyát, azért ennyire nem teljesítek rosszul, csak minden bizonnyal ennyire érzékelhető, hogy ez a tárgy mennyire nem az én világom. Kicsit ideges is leszek a hallottaktól még az ajkamat is beharapom ahogy elgondolkodok, mit is lehetne erre mondani. Sajnos tudom, hogy igaza van, nekem is jobb lenne, ha az összes energiámat olyanba fektethetném be, ami engem érdekel, viszont nem okozhatok csalódást apának... Mr. Morgan kisebb monológba kezd, ám elején még a kezére mutat, én pedig automatikusan követem tekintetemmel, majd visszanézek rá. Amúgy az egyetlen jó ebben a tárgyban, hogy ő tartja, legalább a látvány jó... Kicsit szarul esik egyébként, hogy próbál kioktatni, és ez biztos csak azért van így, mert érzem, hogy igaza van. Ha nem olyan szakot választok, ami érdekel, akkor lepecsételhetem azzal az életfogytig szóló boldogtalanság ítéletét. De most tényleg mondjam meg apának, hogy mennyire hidegen hagy az összes szak, ami a mániája? Sokkal szívesebben mennék herbológia vagy bájitalkeverő, esetleg a varázspálca készítő szakra? - Igen, tudom, hogy mire gondol, de sajnos maga tényleg nem úgy találkozott apámmal, mint ahogy én megismertem őt. Bármennyire is nehéz, nem okozhatok neki csalódást, ezt gondolom érti... Neki... Elég határozott elképzelései vannak a gyerekeiről. Tudom, hogy a jelentkezési határidő vészesen közeleg, viszont az az én dolgom lesz, hogy végül mire adom be a jelentkezést, ha esetleg tanácsra lenne szükségem, akkor minden bizonnyal megkeresem - ennél nagyobb sablonszöveget se tolhattam volna le, de szerencsére van pár ilyen a tarsolyomban a rengeteg party miatt, amiken apa miatt részt kell vennünk és engem persze ott is leginkább a továbbtanulási szándékaimról szeretnek faggatni. Eléggé kamunak érzem, hogy azt mondtam az én dolgom lesz a döntés, mert nem érzem így, nagyon nem, szóval majd beszélnem kell Eric-kel, hátha tud javasolni valamit, hogy hogyan tovább. Mivel ő a bátyám ezért talán érthető is, hogy miért hozzá rohanok minden ügyes bajos dolgommal. Ő a legfontosabb személy számomra, elképzelni sem tudom, mi lenne velem nélküle. Nem szeretem ha a magánéletem körül szaglászik valaki, akkor sem, ha az illető tanár és tudom, hogy jó, illetve segítő szándékai vannak. Inkább a jegyem felé terelem a szót, mert én is tudom, hogy lenne mit csiszolni rajta. Az viszont elég szerencsétlenül jön ki, hogy én mondjak valamit, hiszen ötletem sincs házi dolgozaton kívül mit lehetne csinálni. Témának meg... Témának meg nem tudom mi lenne szerencsés, talán valami olyan, amit mostanában vettünk? Vagy valami új, mert azt tuti értékelné a tanár, hogy tananyagon kívüli? Inkább meghagyom, hogy ő adja meg a témát, azzal aztán legalább tényleg nem tudnk mellényúlni, de a gondolkodási ideje az körülbelül egy örökkévalóságnak tűnik. Most direkt csinálja, hogy kicsit borzolja az idegeim? - Aha, rendben, ez érdekesnek hangzik. Köszönöm a témát és a lehetőséget, nem fogok csalódást okozni. Esetleg írjak még valamit arról a kőről is, aminek egy részét megtalálták a muglik? Aaaa rosettei kő! Azon is kell, hogy legyenek átkok, nem? Ha jól rémlik azzal fordították ugye le a hieroglifákat - azért remélem, hogy nem csalnak az emlékeim. Elég gyakran keverem sajnos a különböző kultúrákhoz tartozó szimbólumokat, rúnákat, ezért az se lepne meg, ha kiderülne, hogy ennek a kőnek köze sincs az egyiptomiaknak, de azért bízom benne, hogy e téren nem csal az emlékezetem és talán még egy jó pontot is sikerül vele szereznem a tanárnál.
Azt hiszem, hogy az év eleje óta megváltozott bennem a Naomi Briggsről alkotott kép. Amikor megjelent a tanteremben, azt gondoltam, hogy ő bizony elvárja azt, hogy én jobb jegyet adjak neki, azért mert ő az, aki. Aztán a beadandóknál és a dolgozatoknál is sorozatosan rám cáfolt. Tény, hogy nem születtek annyira jó jegyei, mint a többieknek az évfolyamon, de soha nem kellett még a három rossz osztályzat közül valamelyiket ráírnom a dolgozatára. Inkább csak E-ket és néha egy-egy V-t. Persze ezek egy diáknak jó osztályzatok is lehetnek, van aki csak erre hajt, hogy ezeket kapja. Van aki azonban arra, hogy mindenből meglegyen a jobb jegy. Olyan is van, aki elvárja, hogy valami okból kifolyólag ezt adjam neki. Naomi nem tartozik az utóbbi kategóriába. Ami viszont szembetűnő, hogy tényleg elég sokat dolgozik, én pedig ezt nem szoktam elfelejteni meghálálni az év végi osztályzatoknál és a RAVASZ-nál sem. Azonban ahhoz, hogy valaki a RAVASZ-t teljesítse, ennél bizony jóval több kell. Nem vallottam még kudarcot senkinél ilyen szempontból, hogy az én kezeim alatt ne tudta volna teljesíteni a roxfortban az év végi vizsgákat és bizony nem ez az-az év, amikor én ezt el szeretném kezdeni. Valahogy a törékeny, gyenge tanári lelkem ezt nem tudná elviselni. És persze, hogy olyan számomra, mint egy nyitott könyv. Nyilván nem minden helyzetben, de az például teljesen jól megfigyelhető, hogy mi a helyzet vele és az apjával. Még pedagógusnak sem kell lenni ehhez, elég ha valaki nyitott szemmel jár és észreveszi a jeleket. Én ugyan rendelkezem tanári tapasztalattal is, azonban mindig fontosabbnak tartottam a diák mögött rejlő embert. Tény, hogy sokat követelek, rengeteg elméleti és gyakorlati részt is. De sosem tartottam magam olyan tanárnak, aki direkt szivatná a diákjait az év végi vizsgákon. Azok nálam általában rendszeresen könnyebbek voltak, mint az a tudás, amit év közben megköveteltem. Ezen a módszeren pedig nem is kívánok változtatni. Nem azért, mert rossz lenne. Jobban működik eddig az összes dolgom, mint az előző tanárnak, azt hiszem. - Korábban az édesapja megkért, hogy néhány… öhm, hát dolgot hozzak el neki innen-onnan. – gondolom nem tudja, hogy miket, de ha rákérdez szívesen elmondom. Persze nyilván ferdítve a történteken, hiszen nem beszélhettem senkinek arról, hogy az akkor leendő, most már mostani mágiaügyi miniszter milyen dolgokat hozatott el velem bizonyos helyekről. Nem éppen ez lenne a legjobb hely és idő arra, hogy az apja szennyesét kiteregessem. Ami igazából az én saját szennyesem is, szóval duplán vágnám magam alatt a fát. Nem mintha egyébként nem azt csináltam volna egész életemben, mert ezért vagyok félember csupán. Van egy gyerek, aki teljesen nem az enyém úgy, hogy félig már az enyém, van egy kezem, mert a másik az csupán fél ezzel a varázs szarral a helyén és lássuk csak… Van egy nő, aki félig már a barátnőm volt, mielőtt leléceltem volna Olaszországban, tökre csodálatos. - Való igaz Naomi. Ne haragudj, nem akartam szentbeszédet tartani, csak… én vagyok a felnőtt vagy mi a szösz, te pedig a tanítványom. A hétköznapi szereptől pedig nem tudok elszakadni, főleg egy óra utáni beszélgetésben. – emelem fel a kezeimet szabadkozva, kékjeimből pedig bocsánatkérő pillantások záporoznak felé. Néha tényleg elgondolkozom, hogy vajon ennyire bölcs lennék? Vagy az ilyen hegyibeszédekkel mi lehet a célom? Mikor mindig is utáltam, ha a tanáraim ezzel jöttek nekem. Tudtam, hogy ők ezeket azért mondják, mert azt hiszik, hogy ők a nagy és bölcs tanárok. És én pont ekkora lendülettel szartam le, amit mondtak nekem. Bár teszem hozzá, amíg a Roxfortban tanultam, sosem volt gondom a tanulmányaimmal és nem azt mondom, hogy a kisujjamból ráztam ki mindent, mert akkor hazudnék. Igazából csak a számmisztikát és a rúnaismeretet szerettem annyira, hogy talán nem is az évfolyam, hanem az iskola legjobbja voltam. Szeretek a diákjaimra hagyatkozni, mikor a beadandókról van szó. Nem azért, mert én nem tudnék kitalálni valamit, de ha én teszem meg helyette, akkor hogyan jövök rá, hogy valóban érdekli-e a téma és nem csak azért csinálja meg, mert ’ez a hülye Morgan már megint rám sózott valami szar beadandót.’ – ahogy szokták mondani a diákok egymás között. Ha valaki érdeklődik annyira a tárgyam iránt, hogy önállóan feldob valami ötletet, akkor már szoktam neki segíteni, hogy milyen irányból induljon neki a kutatásnak. Persze itt most más a helyzet, így kénytelen vagyok én témát adni Naominak, de látva a lelkesedését – legyen az mű, vagy akár igazi – szélesebb mosolyra kúsznak ajkam. Közéjük egy újabb cigarettát tűzök. Körülbelül húsz perce beszélgethetünk de én már nem számolom, hogy ez hányadik szál egyébként. Nincs hozzá ingerem. - Írhatsz róla igen. És ha elfogadsz egy tippet, akkor ne arról írj, hogy mi van azon a táblán, hanem arról, hogy a hieroglifák megfejtése milyen átkok feltöréséhez juttatta közelebb az embert. Vagy éppen milyenekhez nem, mert azt is megtalálod valamelyik könyvben, hogy hány olyan átokról van szó, amit feltörtek, valamint hány lehet rajta, ami még nincs feltörve. – tartok egy egészen rövid hatásszünetet, aztán újra szólásra nyitom ajkaimat. - Mondd csak Naomi, mihez szeretnél kezdeni, ha végzel a Roxfortban? – kékjeimből őszinte érdeklődés köszön vissza. Sok mindennek el tudnám képzelni de speciel egy olyan embernek, aki rúnákkal foglalkozik, na annak nem. Nem bántásból, ez a tantárgy annak megy, akinek van érzéke hozzá. Bár Ms. Briggs nem buta, egyáltalán, ehhez a tantárgyhoz gondolom nem ért annyira, mint máshoz, ahogy a legutóbbi eredményeit néztem.
I know what I know because of myself and not because of my father
Maurice Briggs. azt hinné az ember, hogy csak a munkájában vannak hatalmas elvárásai az alkalmazottak felé, a magánéletében biztos félreteszi az ilyen dolgokat. Nos, Mr. Morgan sikeresen rájött, hogy ez mennyire nem igaz. Nem érdkelt volna ez a tárgy, de apa kedvében kell járnom, ha azt akarom, hogy büszke legyen rám és ne akadjon ki, ha más szakon tanulnék tovább, mint amilyenre ő szánt engem. Nem szeretnék aktakukac lenni, megöregedni a minisztériumban és együtt porosodni az iratokkal. - Oh, ezt nem tudtam - teszek egy meglepett megjegyzést. Minden bizonnyal még túl fiatal voltam akkoriban ahhoz, hogy megértsem, milyen "bácsik" járnak apához. Sosem foglalkoztam vele, hogy kik jöttek, de a tökéletes, illedelmes gyereket azt már akkor is jól kellett mutatnom kifelé. De az is lehet, hogy már a suliban voltam, mikor apával üzleteltek. Apa mindig azt mondja, hogy okkal nem avat be mindenbe és ez néha nagyon idegesítő, mert ilyen alap dolgokat se tudok, hogy a tanárommal voltak közös ügyei. - Igen, persze, ezt megértem -viszont én nem magamnak felelek ezzel a tárggyal hanem a mágiaügyi miniszternek, de ezt már inkább nem mondom ki hangosan. Nem szokásom veszekedni tanárokkal, megtanultam, hogy mi az a hangnem, amit még megengedhetek, és mi az amit már nem. Egy kis nyelvbotlásért bármikor nekieshetnek apának a lapok, hogy "nem neveli megfelelően a gyerekeit". Kötelességem, hogy ne hozzak szégyent a nevére, ezért is kell a plusz feladat Rúnaismeretből. A házi dolgozat témájához a Tanár Úr segítségét kérem és szerencsémre egész jó és érdekes dolog sül ki belőle. Könyveket is ajánl - mi mást, mint a saját munkáit? - én meg bepróbálkozok egy remélhetőleg jól célzott kérdéssel a rosettei kőről. Morgam Prof arcát elnézve pedig nem mondtam hülyeséget és ő is viszi tovább a témát, hogy mikről írjak ezzel kapcsolatosan. Na ez még érdekesen is hangzik, legalább nem lesz dögunalom az a feladat! - Mindenképpen szeretnék továbbtanulni a Docendon. A bájitaltan érdekelne a legjobban, mert a növények mindig nagyon közel álltak hozzám, és Gyógynövénytanból így érthető, hogy miért vannak olyan jó jegyeim -vallom be őszintén, hogy közelébe sem szeretnék majd kerülni a rúnáknak egyébként. Az már más kérdés, hogy apának mi az aktuális mániája, hogy mire menjek... - Viszont én most ha nem gond, elmennék az ebédszünetre. Még szakköröm is lesz ma délután a vacsora előtt - mentem ki magam és nem kényszerből, hanem mert sajnálatos mód érzem, hogy éhes vagyok és nem szeretnék emiatt rosszul lenni. Arra azért mindig figyelek, hogy annyit egyek egy nap, hogy bajom ne lehessen, de többet már nem lehet, vagy ha mégis, azért rengeteg utómunka jár na meg persze bűntudat!
Zene •• Ez akkor a beszélt záró. Lassan ért ide, meg gyatra lett, meg rövid is, de már nem érzem a legtöbb agysejtem lassan egy hónapja, szóval kérlek nézd el XD
Azt gondoltam, hogy ő is csak egy azok közül, akik a nevük, származásuk miatt várják el a jobb jegyet. Aztán sikerült elérnie, hogy pozitívan csalódjak benne. Bár nem nehéz a bennem kialakult képet valakinek megváltoztatnia, azonban tény, hogy neki különösen nehéz dolga volt. Vagy van is, nem velem, hanem az élettel. Elég baj az, hogy a miniszter lánya, nem szükséges még az sem, hogy én cseszegessem mindenféle szarsággal. Mondjuk nem is tettem, viszont megköveteltem tőle a tudást. Ez után is meg fogom tőle, ez tény. Bár hajlandóbb vagyok kicsit elnézőbb lenni vele. Nem csak azért, mert egyébként elég jól néz ki, dehogy. - Akkor még nagyon kicsi voltál, de én emlékszem rád. – szórakozottan forgatok egy szál cigarettát az ujjaim között, mielőtt meggyújtanám. Azt már csak gondolatban teszem hozzá, hogy jót tettek neki az évek, és egész jól néz ki, de ugyan kérem, ha egy ilyen fontos nővel beszélget az ember fia, igyekszik nem kivetíteni arcára a gondolatait. Ugye? - De ígérd meg, hogy legközelebb leállítasz, még akkor is, ha túl nagy baromságot mondanék. Nem célom prédikálni az életről, mindenki úgy éli a sajátját… – mikor rájövök mit mondok, inkább jelentőségteljes mosollyal fojtom magamba mondanivalómat. Ironikus, hogy arról próbálok prédikálni, hogy nem locsogok feleslegesen. Talán ez az egyik legnagyobb hibám ebben az életben. Nyilván sok van, mert perverz vagyok, néha alkoholista is, meg érzelmi csődtömeg, de hé… mindenkinek kell valami defekt az életben, mert anélkül talán nem is lenne az igazi. - Á, szóval a rúnákat semmiféleképpen. Ezesetben ajánlok neked majd rengeteg olvasmányos könyvet, mármint regényt, meg ilyeneket amikben a rúnákról írnak. Egy őszi-téli estén nagyon jó olvasmányok, olyanok mint a muglik világában a Gyűrűk Ura könyvek… Nem tudom, ismered-e. – elmosolyodok kedvesen, aztán hátat fordítok amíg az irataimat rendezgetem egy kicsit. Tevékenységemből csak hangja riaszt fel, hogy gyorsan megforduljak és beleegyezően bólintsak. Nekidőlök az asztalnak, rágyújtok egy cigire, majd összefűzöm magam előtt kezeimet. - Persze-persze, menj csak. Két hét múlva ráérsz leadni a dolgozatot, ha valami nem tiszta, keress csak. – mosolygok kedvesen, majd még mielőtt kiérne a teremből, utána szólok: - Jóétvágyat, Naomi! – majd egy mély, igazán teátrális sóhaj kíséretében elindulok én is a magam dolgára.
bocsánat, hogy ilyen rövid lett :c a következő kezdő ígérem ezért háromszor ilyen hosszú lesz
