Honey, Honey, Honey - Travis & Gwen

em kicsit bosszant már csak az emléke is annak a perszónának. Nem csak hogy felborítja a napomat, megdönti a gondosan kiépített képet rólam, keresztül húzza a számításaimat és nem kis kellemetlenséget okoz a pénzes felfordulásával.
De kár lenne tagadni, hogy nem gondoltam bele, mennyire jól jönne az a pénz. Jó egy napon keresztül küszködik bennem a pénzsóvárság és a büszkeségem, de végül a kíváncsiságom győz meg. Mégis mi késztette arra, hogy Joshua Perks legyen a következő áldozata. De az biztos, hogy szerencsétlen gyerek csak rosszul jár vele. Hogy én mennyire gyűlöltem mindig azt a seggfejet, soha nem játszott fair játékot - nem mintha én másképp tettem volna néha -, ráadásul ő gyakorlatilag gyűjtötte a bevert orr skalpokat. Szinte rekordot állított fel abból, hány játékos orrát törte be eddigi karrierje során.
Hogy miért vagyok itt mégis? A franc se tudja, a szívem vágyik egy újabb izgalomra, mint a tegnap. Ja nem. Lehet csak kíváncsi vagyok a részletekre. Még nem mondtam, hogy elfogadom, azt sem, hogy nem. Egyelőre annyit tudok csupán, hogy kviddicsről van szó és egy kölyökről. Biztos egy jól fésült suhanc, aki a legjobb címekre vágyik a suliban. Mást nem tudnék elképzelni róluk, miért lenne másabb, mint a nővére?
A finom anyagból készült selymes tapintású papírt szinte undorral fogom meg, ahogy lecsekkolom, mégis jó címre jöttem-e. Már csak ez is ontja magából a kivagyiságot, én pedig hányingert kapok az elittől. Soha nem voltam annak a híve, hogy valakit alanyi jogon hordozzanak tálcán. Bár az becsülendő, hogy matróna. Csak és kizárólag adok ennek a selyempapírnak egy esélyt.
Mosolyra húzódik a szám, ahogy eszembe jut, mennyire felhúzta magát a becézésemen. Lenyesem a szivar végét, rágyújtok. Míg a felét el nem szívom, addig kint figyelem a jókora házat. Ahogy az is beugrik, mekkorát hördültem Perks neve hallatán. Majdnem otthagytam. Látta, hogy ha tovább feszíti a húrt, akkor újabb hőbörgéses állapot következik be. Jobb is, hogy nem várta meg.
Lassan az ajtóhoz sétálok és bekopogok. Nem kerülte el a figyelmem a ház mögött magasodó három pózna, amik pontosan megfelelő méretű másai voltak az eredetinek. Leszámítva, hogy közelebb álltak egymáshoz, mint kellene. Na sebaj, plasztikázható szépséghiba.
Bekopogok. Elképzelem, ahogy kinyitja az ajtót, majd engem meglátva az orromra is csapja azt. Megigazítom a westernkalapom a fejemen és bekopogok. Aztán csak várom hosszasan bűzölögve, amíg ajtót nem nyitnak.
- Ciao, Honey! - húzom a számat széles vigyorra, amint meglátom őt.

sípi a szemem a füst, ahogy az ajtóról visszacsapódik, én pedig egy hanyag mozdulattal odébb hessegetem. Nem értem, hogy miért nem nyitott még ajtót. Ennyire kurva lassú? Most szárítja be a haját és sminkel? Vagy netán a ház legmesszibb szobájából ette elő a fene? Rossz tréfa ám, ha még a végén ajtót sem nyit. A rossz érzésektől belengve erős késztetést érzek rá, hogy ismét kopogjak egyet.
Hahh, mindjárt hatásosabb a belépő, mert szinte azonnal nyílik.
- Nem, Joshua ordenáré tahó Perks. - jegyzem meg csípősen a nemtetszésem. Na mi van kislány, ilyen hamar elfelejtettél? Azt én nem fogom elfelejteni, hogy mit mondtál tegnap, amikor újfent ki akartam húzni magam az ajánlat alól. De jelét sem mutatom annak, hogy esetleg emiatt jöttem volna ide.
- Nem. De adok egy esélyt, hogy meggyőzz. És nem. - rövidre zárom inkább a válaszomat. Hogyne, ha a tegnapi kis kalandunk után azt hiszi, még ide hozok bárkit is elé, akkor nagyon téved. Még több ártást hoz a fejemre, mint jót. Nincs az az isten, hogy én még egy ismerősömnek bemutassam.
- Hol a kis szarrágó? - még egy kicsit el is hajolok féloldalasan előle és továbbra is furcsa grimasszal tanulmányozom őt. Tényleg azt hiszi, hogy elbujtattam volna bárkit is a hátam mögött? Egészen hülyének néz?
- Esetleg elállhatok az útból, hátha az árnyékommal szeretnél csevegni. - szívok egy istenit ismét a szivaromból. Nem tetszik, hogy ennyire méreget és gyanakszik.
- Na most beengedsz, vagy hazamehetek? - vágom oda neki, miközben ellépek mellette. A lószart törlöm meg a lábam, ellenben az előszobában feltűnik a szőnyeg. Talán ezért van itt.
- Micsoda fogadtatás. Ja hogy ez okozna ilyen szívfájdalmat? - pillantok a szivaromra és eloltom a cipőm talpán. A maradékot a fülem mögé csúsztatom. Egye fene. Leveszem a kalapot, alaposan szétnézek a házban. Szinte mindent megtapogatnék, ami csak itt van, rég jártam ennyire puccos házban. Talán utoljára a szüleimnél, magam sem tudom mikor.
- Szóval miért pont én? Oké, azon kívül, hogy a példaképe vagyok.

án káprázik a szemem, de mintha egy apró mosoly jelenne meg az arcán a láttomra. Mi a ménkű ütött ebbe a nőbe tegnap óta? Hisz legszívesebben kiátkozott volna a világból, mi több, képes lett volna elhívni azt a seggfejet is. Ez utóbbi miatt igazán hasztalan volt az aggodalmam, ugyanis a válasza csúnyán arcul csap: én bedőltem a cselnek.
- Ő nem is... - kérdezem elakadt lélegzettel a nyilvánvalót teljesen elképedve, miközben próbálom magam türtőztetni. Ez nem vicc, nem alku tárgya, hogy miatta egyen ide a fene, ha egyszerűen csak átbasztak vele. Mi is volt tegnap a megérzésem? Hogy csőbe húz. Tessék, most is azt tette!
- Mindjárt mi is csak elkerüljük egymást. - dohogom sötét tekintettel felé. Ne gondolja azt, hogy olyan könnyen eszik ezt a pitét.
- A jó dolgokért várni kell, nem? - nem érzem magam cseppet sem hátrányban, hogy halvány lila fingom sincs mit szeretne nekem felkínálni azon a rengeteg galleonon kívül.
- Nem érdekel a csengőd, az ajánlatot virítsd. - nem érek rá, fontos és elfoglalt ember vagyok, aki nem szereti, ha rabolják az idejét. Elég jelentőségteljesen nézek rá.
- A kölyök, tudod. És normálisan beszélek, nem panaszkodhatsz. - vágom oda neki foghegyről, miközben belépek alaposan lábat törölni. Nem sajnálom a szőnyegét, biztosan pár sarlóba kerül csak neki kitisztíttatni. - mert lefogadom, hogy nem ő teszi ezt meg, én még azt is el tudom képzelni, hogy valahol házimanót dugdos.
- Áh... szóval mert más nem ér rá. - ismétlem el voltaképpen a lényeget. Ha eddig egy pillanatig is elhittem, hogy engem akar, akkor az egy pillanat alatt elhussan. Oké, nem kell engem ajnározni, mert nem jár ki. De azért érdekes módon szeretné megszerezni a bizalmam.
Inkább csak elkezdem nézegetni a képeket a falon, hátha valamelyiken megtalálom a pulyát.
Csak felvonom a szemöldököm, amikor a papírt a kezembe nyomja. Szóval ez az a nagy nevű...
- Még mindig jó vagyok. - dörmögöm egyhangúan. Arról nem tehetek, hogy teljesen ellehetetlenítettek, azóta pedig esélyt sem adtak rá. Mondjuk én sem magamnak.
- Mi szükség arra, hogy utazgassak Roxmortsba? - állapodik meg a tekintetem egy ponton.
- Hmm... - vajon miért írt ennyire hivatalos szart, ha egyszer úgysem gondolja komolyan, hogy... várjunk csak. A nevem eleve ott virít. Akkor egész eddig blöffölt és végig rám pályázott? Igen csak meg kell erőltessem magam, hogy ne mosolyodjak el. De nem érdemli meg.
- Mi kínja van ennek a kölyöknek, hogy ennyire kell az edző neki? Kviddicsezik? Vagy csak akar?

n magam is felvonom a szemöldököm a kérdésére. Remélem, hogy erre nem kell válaszolnom és csak poénból kérdezte. Dehogy kérdezte abból, hát a vak is látja, hogy férfiember rég vette őt kezelésbe. Csak az hiányzik neki, semmi más. Ki más lenne a jó dolog, ha nem én? Már csak jobban meg kellene növesztenem a szakállam, én lennék a minden lében kanál Mikulás is.
Nem tudok megálljt parancsolni idebent sem magamnak. Ha a szivart el is oltom, azt had engedjem már meg magamnak, hogy úgy viselkedjek, ahogy egy erősen kocsmázott gavallérhoz illendő. Pofátlanul sétálok be és veszem, vagyis venném alaposabban szemügyre a képeit. Oké, ha azt nem, akkor a holmijait, amik mellette vannak. De csak nem engedi, hogy érvényesüljek. Ejnye Honey, hát ezt meg mire véljem? Értetlenkedve és némán habogva dobom le a hátsóm a kanapéra. De még milyen kényelmes egy darab ez is, biztos méregdrága volt, ahogy minden itt ebben a házban. Le sem tagadhatná, hogy dúskálnak a galleonokban.
Lazán eleresztem a lábaimat a dohányzóasztal alatt és erősen visszafojtom a késztetést, hogy felpakoljam rá a lábaimat. Nem, sajnálom, tévedni emberi dolog. Máris fent vannak a praclik és úgy figyelem kényelmesen hátra dőlve. Győzz meg, Honey!
Akármennyire is igyekszem minden szavát lesni, nem belevágni, ő megakad. Lehet az a fürkésző tekintet az oka, igen, biztosan az. Aztán csak maradjunk annál, hogy igazából kár lenne folytatnia. Mit tehetne hozzá, hogy meg akar kenni? Mert máshogy nem tudnám ezt hívni. Félreértés ne essék, én aztán élem nagyon.
- És hogy megvendégelsz? - újfent felvonom a szemöldököm, miközben sunnyogó mosolyt küldök meg felé.
- Oké, először is. Jó vagyok. Akkor kötök szerződést, ha ezt soha nem vonod kétségbe. - én vagyok, aki feltételeket szab, élek a lehetőséggel, hogy elbizonytalanodik. Vagy legalábbis én így veszem észre a viselkedéséből. Tart tőlem, attól, hogy sikeres lenne ez az egész? Akkor ne kössön szerződést.
- Ha félted a pénzed, hogy nem térül meg, akkor tárgytalan, amiről beszélünk. - jelen pillanatban úgy érzem, ebben rohadtul igazam van. De menjünk csak tovább, igazából a többi dologgal nincs kifogásom. És nem véletlenül nem kérdezem meg, hogy mennyi az annyi. De azért igen csak elnyúlik a képem, amikor közli, hogy nekem utazgatnom is kellene.
- Aztán mit mondjak a repüléstan tanárának, hogy azért vagyok itt, mert ő szarul tanította meg seprűre ülni? - hitetlenkedve tárom szét a karjaimat. Arra van a sok edzés és az óra, hogy kitanuljon mindent. Ha a gyerek nem elég jó, akkor nincs mit tenni.
- Ha istenadta tehetség, akkor beveszik, ha nem, akkor nem. Mondjuk... láttam már olyat, hogy valakit kemény munkával betámogattak játékosnak. Más kérdés, hogy gyors és csúfos véget ért a karrierje. Ezt is bevállaljátok? - immár elgondolkozva a szakállamat kezdem el simogatni. Eszembe jut még egy apróság is.
- És te miért akarod ennyire a gyerek segge alá tolni a karriert? Nem úgy látom, hogy rajonganál ezért a sportért. Mi több...

ég volt már, hogy az ilyenhez hasonló házba betettem volna a lábam. A szüleimé is rendesen puccos, de ami azt illeti, azóta nem láttam őket, hogy apám arcáról csak úgy virított a megvetés, amikor a botrány után hazamentem. Szóval ja, most kiélvezem minden pillanatát, hogy egy ilyen kacsalábon forgó kastélyba tettem be a lábam. Mellékesen közben roppant jól szórakozok azon, hogy Honey - mert én mostantól csakis így fogom hívni őt - majd' megpukkad mérgében.
- Hm? - kérdezek vissza a pardonjára, de igazából egészen ügyet sem vetek az egész szituációra, amíg szóvá nem teszi a sérelmét. Egy nő ha bántja valami, inkább mondja, mint vágjon grimaszokat, hátha esetleg teljesen véletlenül észreveszem azt. Szóval ja, jobban bírom azt, ha egyenesen és nyíltan megmondják. Mert értek én a szóból, meglepettséget színlelve pakolom le a lábaimat az asztalról és még meg is törölgetem a lábam helyét.
- Ó, bocsánat, szóval ez gond. Nincs semmire sem ráírva, hogy hagyd érintetlenül, nehogy használtnak tűnjön. - vállat vonok, úgy dőlök vissza a háttámlának. Tényleg olyan ez a ház, mintha soha semmihez nem nyúlnának hozzá. Én esküszöm kinézem azt ebből a nőből, hogy mindent rendre helyre igazít abban a pillanatban, hogy hozzá értek.
- Nem kösz, söröd nincs? - ismételten mintha foghegyről vetném oda a kérdést magát. Nem rajongok a délutáni és semmilyen időben tartott teázásért. Ha már a halálomon vagyok és megveszekedett taknyos medvévé válok, akkor leerőszakolom a torkomon egy kis mézzel. De még mindig az alkohol fertőtlenítő szent hatására esküszöm.
Nem tetszik ez a nagy fokú bizalmatlansága felém. Mi a búbánatos manóért hívott ide, hogy ezt a képembe vágja? Mert akkor tényleg sajnálom az időt rá pazarolni. Hát ha még ezért be is olvasna. Már látom magam előtt elképzelve, ahogy lilul az arca, de vesz egy nagy levegőt és mintha lenyelné a szavait. Gyerünk kisanyám, akkor nyomassad!
Helyette egy diplomatikus választ kapok, amitől a szőr is feláll a hátamon. Igen, az ilyen dumától kerültem padlóra, az ilyen dumától rohanok világgá, mert mindenki ezt használja, aki csak kicsit is hazug. Nem mondanám, hogy ő az lenne, de gyűlölöm az ilyen válaszokat. Rendezzük le, ordibáljuk ki magunkból és meg van oldva.
Megforgatom a szemem.
- Szóval ha úgy vesszük, azért hívtál ide, azért kerestél fel, hogy megmondd, hogy te hallottál ezt is, meg azt is, de igazából nem bízol abban, hogy én át tudnám adni a tudásomat az öcsédnek. Akkor fogalmazzunk világosan. Ez az üzlet az öcséden áll vagy bukik, mert csak hogy tisztába rakjuk a gyereket, a világ legjobb edzője sem tudja a világ legszerencsétlenebb játékosát pályára állítani. De azt mondod tegyünk egy próbát. Nem tudom, nekem ez így nem tetszik, bűzlik az egész. - vállat vonok egy kissé sértettséget színlelve. Mintha már jó előre én tehetnék arról, hogy a pénze csak elhullajtott vacak lesz.
Azért elég meredek megoldás az, hogy én elmenjek a Roxfortba órát adni egy suhancnak, amikor ott a repüléstan tanára. Bár biztos olyan, aki vagy nem tud egy jó ajánlólevelet adni egyik csapatnak sem, vagy csak nem foglalkozik, esetleg nem képes fejleszteni őt. Egy biztos, én nem vagyok jó ajánlólevél ehhez. Még a végén tényleg meggondolom magam, mert mint ahogy azt szokás...
- Akkor nem én vagyok a ti emberetek. - látom rajta, hogy kínlódik, egyre jobban elbizonytalanodik minden egyes megjegyzésemre és kérdésemre. Hogy akarja akkor ide bízni azt a gyereket? Én sok minden vagyok, aljas, mocskos, lókötő, de szélhámos sohasem lennék, olyan pedig főleg nem, aki a semmire nyerészkedik másokon. Mégis mi a garancia arra, hogy ha ide jövök edzeni, nem azt látom majd rajtuk, hogy elégedetlenek?
- Szóval keress meg egy másik seggfejet, aztán csapassátok. Megkíméljük egymást előre a kellemetlen percektől. - kelek fel ezúttal és a kalapot is már a tenyerembe igazítom, hogy felvegyem.

áírni bármire is? Már micsodát, hogy ne nyúljak hozzá? Nem hiszem, hogy bárki is a homlokomra írta volna azt, hogy amihez hozzáérek, az ripittyára törik. De nem várhatom el egy tejben és vajban fürösztött boszorkánytól, hogy ezt feltételezze rólam. Igen, rólam, aki akár öltözködhetne a kukából is, lakhatna a híd alatt is. Biztosan ő is ezt feltételezné rólam, ahogy már mások is megtették. Na nem kell itt az önsajnálat, gondoljon rólam azt, amit csak akar. Lehet, hogy durva vagyok, de figyelmetlen semmiképp.
De azért készségesen leemelem a lábaimat azzal az apró megjegyzéssel, ami szinte kikívánkozott belőlem. Most miért, had leljem már én is örömöm valamiben, ha ő így tesz az előítéletességével. Mi más lenne ez, ha nem előítéletesség?
De ha már udvariasságról van szó, abból csillagos hatost is kaphatna, mert nem fennakad azon, hogy én sört kérek, csak a magyarázatot kapom arról, hogy nincs. Sebaj, van ellenben mézbor, amit szívesen megkóstolnék, ha tényleg lehetővé teszi. Tényleg hagyná, hogy megcsapoljam azt a készletét? Elvégre szeretek inni, nem is keveset. Néha csak így lehet kibírni, két lét között lebegve boldogan. Na nem az a részegebb fajta lennék, aki a saját hányásában fetreng a kocsma előtt. Neem, én a jó kedélyű, beszólogatós vicces fickó vagyok. Aki mellett mindannak kellemetlen, aki velem van.
- A mézbor! Az jó lesz, de ne kis pohárban hozd. - máris úgy érzem magam, mint egy vendég, nem tehetek róla, hogy ha valaki a vendégszeretetével kényeztet, akkor bizony könnyedén hozzá szokok a kényelemhez.
Elakad a szavam a válaszára. Ó, valóban? Ennyire utánam kutakodott? Oké, nem nehéz, sokáig nagy híre volt, honnét hová mentem, hány évig játszottam a válogatottban a nemzeti színekben. Arról nem beszélve, hogy tényleg igaz lehet, amit állít. Szóval ennyire megszállott az öccse, ő pedig képes volt végig ülni a meccset. Vele. Csak hogy engem nézzenek. Az akkori önmagam köszönőviszonyban sincs a mostanihoz és emiatt egy kis szégyenérzet bekúszik az elmémbe. De most amúgy miért kellene szégyellnem magam, a történtek miatt? Vagy mert nem tudtam összeszedni magam? Igen, gyenge voltam, gyarló ember és kényelmesebb mindig menekülni, mint szembenézni mindazzal, ami akkor térdre kényszerített.
És nem hagyja abba. Csak nem bír a szájára ülni, én pedig még mindig csak nem veszem fel a kalapot. Emelem ugyan a kezem, mégis megáll a mozdulatban, hogy észrevétlenül is leeresszem csak úgy magam elé. Úgy érzem, hogy nyert. Mert most először nem szavakkal vagdalkozik, hanem miértekkel, most először elhiszem, hogy tényleg fontos ez nekik. És most először megmozdul bennem valami. Talán az emberibb mivoltom egy szikrája. Mert talán én is el akarom hinni, hogy bennem van még valahol. Régen nem okozott gondot örömet okozni egy rajongómnak, a kölyköknek főleg. Most pedig félnek tőlem, mert nagy vagyok, otromba és szőrös.
- Oké, biztos, hogy ezt akarod? - kérdezek vissza komolyan. Most ebben nincs semmi vicces, sem abban, hogy megálltam, mint egy merev szardarab, ahogy abban sem, amikkel az imént megbombázott.
- Na jó, virítsd azt a papírt Honey. - teszem le végül a kalapot a dohányzóasztalra. Addig kössük meg, amíg meg nem gondolom magam, mert utána aztán tényleg kilépek azon a retkes ajtón és elviharzok a picsába.
- Remélem, hogy a kis seggdugasz ér annyit, amennyit a te szavad az előbb. Hol az a mézbor? Koccintani akarok.

em tudom, esküszöm, hogy mit lát bennem, abban sem lehetek egészen biztos, hogy őszintén a saját felelőssége tudatában jelenti mindezeket ki. Persze, hogy abban, hisz felnőtt. Javarészt tényleg jól esik faszfejnek lenni, mert egy ilyen puccos házat biztos sok pénzt összeharácsolók lakják, azok pedig általában seggfejek és megérdemlik. De nem is tudom, ő mintha kilógna ebből a sorból. Mintha azt súgná a józan eszem - igen, olyan is van -, hogyha ezzel szembesíteném, vérig sértődne és közölné, hogy Merlinre, ez nincs így.
De komolyan, egyszerűen annyira naivnak látom, vagy egyszerűen nagyon jól színészkedik, hogy már-már megsajnálom és arra jutok, megkímélem őket magamtól. Az istenit, ne kezdje el nekem magyarázni, hogy miért van szüksége az öccsének a segítségemre és min mentek át. Nem a jótündér keresztanya vagyok és ez itt kurvára nem a mesék világa. De bassza meg azért csak használ valamit mindaz, amit mond, mert tényleg fontolóra veszem az ajánlatát. Hazudnék saját magamnak is, ha azt mondanám, hogy pusztán poénból jöttem ide, hogy a cirkuszt végigzongorázva az arcába vághassam, hogy nem, sajnálom de nem vállalhatom el az edzést. Mert ennyi időt már igazán eltölthettem volna bármelyik kocsmában is hasznosabban. Mondjuk kezdhettem volna helyreállítani a megtört hírnevem abban a koszfészekben, ahová ő is betette a lábát. De egyszerűen annyira esendő volt, tényleg. Szóval ja, lehet a bátorsága miatt, amiért szinte elrikkantotta magát a Zsebpiszok-közben, de fontolóra vettem az ajánlatát és érdekelt ez az egész ahogy csak van.
Még egyszer felteszem neki a kérdést, most még elszaladhat előlem és minden olyan faszság elől, ami én vagyok vagy hozzám tartozik. Tényleg nem viccelek.
De nem sikerül megmentenem magamtól. Most már én is komolyan bólintok, kék íriszeimmel pedig keményen fixírozom őt.
Ide vele a papírral.
- Ühüm. - bólintok aprót, hogy nyomatékosítsam. Mivel az anyám kínjával? Még mindjárt kiderül, hogy nem is gondolta komolyan vagy nem számított rá, hogy elfogadom és nincs is semmi ilyen szerződés.
De persze hamar előkerül, én pedig gondosan áttanulmányozom. Csak semmi apró betűs, nem akarom megszopatni magam, ha ez megint egy újabb vicc. Szeretnek rajtam élcelődni az emberek és már nagyon sokszor kihasználták a jóindulatomat. Nem is tudom, hogy utoljára mikor bízhattam igazán másokban. A rokonaim egy része is elfordult tőlem vagy vércikinek gondolja a velem társalgást és ünnepezést, talán csak a húgom az, aki gyakorta megkeres és némi józanságot ver a fejembe.
Nem találok semmi kivetnivalót benne legnagyobb meglepettségemben, így rögvest alá is írom azt a papírt. Oké, innét már akkor nincs visszaút.
Mire visszatér, már a papír is aláírva várja, én pedig az üvegre cserélem azt le. Komótosan elolvasom a címkét, arcomra pedig földöntúli öröm ül ki. Hát micsoda gyönyörűséget hozott ő? Vajon van még ilyen kicsike odalent a többinél? Gondolom... a pincében.
- Ki, persze. - azon már ne múljon. Ezt már puszta kézzel is kivarázsolok. A dugóhúzó mugli hülyeség, minek az ha az ember tenyerében rejlik az ereje? Könnyedén kicuppan a parafadugó és már töltöm is ki a két pohárba.
- Akkor a szerződésre. Meg az öcséd karrierjére, Honey. - el sem hiszem, eladtam a lelkem egy ficsúr taníttatására. De legalább finom a bor, mert nem tudok vele betelni. Hamar lendül a második pohárnak való is.
- Ez a vityilló valami családi örökség? - pofátlanul kérdezem meg, mert valahogy túl fiatalnak tartom őt ahhoz, hogy két nap alatt felhúzzon ilyesmit magának. Ahhoz tényleg nagyon dörzsöltnek kell lenni, amit még mindig nehezen nézek ki belőle.
- Egyébként az egyik pózna nincs rendesen a helyén, nem egyforma távolságra állnak egymástól.

ondolhatnám azt is, hogy ez a nő egészen megzizzent. Először undok velem, majd megpróbál lefizetni, bajba kerül, de azért ajánlatot tesz. Aztán ha még mindez nem elég, akkor veszem a fáradtságot és eljövök ide, de még mindig látom, hogy vívódik magában. Mit akarok? Nem azt, hogy könyörögjön. De csak egy kicsit is próbálja meg elhitetni velem, hogy ez neki tényleg fontos.
Csak egy apró őszinte gesztusra vártam, hisz mi másért volt ez az egész színjáték? Naná, csak blöffölök, nem vagyok ekkora gusztustalan paraszt. Na jó, de, egy kicsit talán mégis. Otthon is pont ennyire felbaszom a lábaimat az asztalra és vígan megvedelek egy húzásra vagy három üveg sört. Mit csináljak, ha jól esik? Ha nincs másom, csak ezek a habos szőkék? Vagy barnák, attól függ.
Elnyúlt ábrázattal nézek csak utána és közben azon gondolkozok, hogy most a szerződést hozza nekem vagy a piát? Vagy mindkettőt. Szerencsére mindkettőt, mert ezt a száraz szöveget esküszöm nem lehet végigolvasni öblögetés nélkül.
Úriember leszek és elfogadom a piát. Mindegy milyen, van benne alkohol. Bár a többsége lónyál a kesernyés arany nedűhöz képest.
- A kviddicsre! - ismétlem el kicsit sem visszafogottan. Erősen akarnék koccintani, de amikor megpillantom, hogy nem akármilyen az a pohár, inkább megvárom, hogy hozzázümmögtesse az övét az enyémhez. Atya ég, majdnem elhoztam a világvégét. De annál szomjasabban döntöm le a piát és elismerő hümmögéssel meg is állapítom, hogy.
- Ez jó. Igen jó. Állatira jó!- ritkán iszok egyéb alkoholt finomat, de ez tényleg minőségi.
Merész vizekre evezek azért néhány megjegyzésemmel. De nem is én lennék, ha a pofámra tudnák ülni. Sohasem ment, az önkontroll nem az erősségem. Amikor meccs volt, annyira beleéltem magam a gurkók elcsapdosásába, hogy egy meccs alatt kiterítettem három embert is. De Merlin látja a lelkem, hogy én bementem hozzájuk, hogy lássam, élnek-e még és legközelebb rájuk fér-e egy alapos gyepálás.
- Tényleg? Oké. - még vissza is kérdezek, de akkor nincs visszaút. Kilépek az eltolható ajtón és a póznához sétálok. Ezek hárman itt egyforma távolságra kell álljanak. - majd azzal a lendülettel veszem is elő a pálcám és a nem jó helyen álló póznának szegezem.
- Depulso! - azért rohadt nagy a cucc, kell a koncentrálás rendesen. De a pálcám végén feltörő kékes csóva nekifeszül az oszlopnak és épp annyit tolja odébb, amennyit szeretném. Jókora földkupacot tolva maga előtt, arról nem beszélve, mekkorát hagy maga után.
- Ha már ez az örökségetek, akkor bánjatok vele csínján. - nem érdekel miért és hogyan. De nem lehetnek rossz emberek.

ehéz ellenállni a jóféle piának, ha egyszer a kezemben foghatom. Nem arról van szó, hogy még soha nem ittam ilyet, hisz amíg ment a szekér, addig az apám külföldi útjai során beszerzett nektárokat döntöttem magamba literszám. Igaz, kevésbé nagy dózisban és kevésbé ész nélkül. Lecsúszott életem velejárója az alkohol és tudom, hogy nem igazán impozáns így megjelenni bárki előtt. De nem tudok lemondani róla akkor sem, ha meggebedek és akkor sem, ha tudom, hogy ezzel csak magamat égetem le újra és újra. Régen én is méregettem a piásakat, mostanra megértettem a miértjeiket és az egész életszemléletüket is. Szarni a világba bele, ha nem kellünk így a társadalomnak. Csakis ez az egy üzenete van az egésznek. Persze van, akinek reményt ad, bátorságot, egy kis boldogságot. Én csak élvezem, hogy úszok valami mámorban, ami kicsit is hasonló ahhoz az érzéshez, amikor szarrá vertünk mindenkit a pályán. Hiába, a vérem, a büszke és makacs vérem ragaszkodik ennyire a piához, nem én.
- És mondd, bírod is az alkoholt vagy csak tartogatni szereted? - nem vagyok rest megkérdezni, bár nem sok közöm van hozzá. De nem tűnik olyannak, aki ha egy pohárnál többet is megiszik, képes lenne józan maradni. Bár aztán ki tudja, lehet, hogy a finnyás nyafka nőci felszíne alatt egészen más bújik meg. Ki vagyok én, hogy ítélkezzek fölötte?
- Akkor egy valami máris közös bennünk. - erre az egyre büszke vagyok, hogy a faterom legalább olyan jól ért a piákhoz, mint én. Feltéve, hogy én a moslékot is megiszom, ő pedig aligha.
De most nem is izgat annyira a téma, mert a kezébe nyomom az üveget és eltökélten lépek ki az üvegajtón a póznák irányába. Lefogadom, hogy az egész meg van bűvölve, hogy senki mugli ne láthassa. Elvégre ekkora batári nagy oszlopokat ki tudna rendesen elrejteni? Vagy mondjuk egy repkedő hülyegyereket. Inkább rendre intem a nem oda illő darabot, szinte centire pontosan. Én ne tudnám, hogy mégis mi merre hány méter? Höh, voltam már minden, fogó, terelő, ugyan hajtó meg őrző nem, ez utóbbi meg akkor sem lennék, ha annyira akarnék. De igazából már egyik sem.
- Naná, ez már reális, megfelel a valós rádobásnak. Bár nem tudom, milyen poszton is van az öcséd? - lehet már mondta, de akkor rohadtul nem figyelhettem rá. Mindegy, nem is izgat, majd faragok belőle terőrhajgót.
Azért a kérdésére nem számítok.
- Nincsaza... - hát de nekem akkor dolgom van, ugyan már nem tudom, hogy mi, de dolgom van.
- Vagyis persze, jövök és helyre pofozom a kis lúzert.

alahogy számítottam arra, hogy ha egyszer ide beteszem a lábam, akkor nem kicsit fogom majd szívni a fogam azért, hogy a megjegyzéseit hallgassam. Az istennek is, elég ha csak rá néz az ember, egy jól nevelt úrilány, aki nehezen tűri meg a hozzám hasonlókat a közelében is, nem, hogy a házában. De ha már itt tartunk, egészen hízelgő, hogy mégis a kezembe adja az öccse sorsát, gyakorlatilag a családi kasszát - igazából fogalmam sincs, hogy mennyi pénze van neki - és úgy mindent is. Például ezt a visszautasíthatatlan bort, amilyet amúgy is rég ittam már. De tudja mit? Csak azért is olyan pofátlanul jóízűen kortyolok bele abba a nedűbe, mintha ezzel is jelezném, nem szándékozom megállni egy pohárnál. Aztán hogy ezt mennyire veszi célzásnak, azt teljes mértékben rá bízom. Egy valamit azonban bátorkodok megjegyezni neki.
- Pedig az ilyen csodát kár évekig csak őrizgetni. - ugyan bármikor eljöhet az a várva várt nagy pillanat, amire érdemes lenne megbontani, én úgy gondolom, hogy ez a mostani pont egy ilyen alkalom. Vagy inkább lehetőség? A fene tudja.
De csak hogy lássa mégis kivel van dolga, nem az itallal foglalom el magam, hanem felmérem a terepet. Attól tartok sokáig kell még néznem ezt a puccos megjelenést, a rendezett helyiségeket, a már túlságosan szép udvart... Az én szépérzékemet azonban zavarja, hogy a pózna nem jó helyen áll. Mondanám, hogy fogd meg a söröm, de csak egy nemesi egyszerűséggel lendítem meg a pálcám, hogy a kellő távolságba helyezzem. Ha játszanunk kell majd, akkor játsszunk reálisan. A környék amúgy sem néz ki úgy, mintha hemzsegne a mugli szomszédoktól, így talán pont ideális lesz mindenfajta módszer megtapasztalásának. Még abba nem gondolok bele, hogy ez talán nem csak a kölyöknek lesz nagy lecke, de nekem is. Sosem nevelgettem kviddics-növendéket és nem a jelenlegi idegrendszerem a legaktuálisabb, hogy megtapasztaljam, vajon jó-e így, de már mindegy. Visszavonhatatlanul is aláírtam. Még a végén kifizettet velem valami irdatlan összeget és még a gatyámat is elorozza. Na jó, ez utóbbit kétlem.
- Kertépítőnek? Életem, seprűkhöz értek, nem a virágágyásokhoz. - emlékeztetem, miért is nem érdekel az a halom földkupac, amit az oszlop hagyott maga után. Különben is, minek van egy virágágyás a pózna tövében? És ha a kölyök leesik? Akkor szétlapítja az egészet, ugyanott vagyunk.
Inkább kérdezgetek róla, hátha valami érdemlegeset megtudok. Úgy vettem észre, hogy a nő a kviddicshez annyira ért, mint én a sebkötözéshez. Na de az már dicsérendő, hogy rávágja a választ és nem megpróbálja körülírni.
- És mindenképp fogó akar lenni? - kérdezem úgy, mintha erre a kérdésre ő tudná megadni a legmegfelelőbb választ. Aztán rá kell ébrednem arra, hogy az ilyen dolgokat jobb, ha az öccsével tárgyalom meg.
Ellenben rohadtul nem tetszik, amit feltételez. Jócskán össze is ráncolom a szemöldökömet. Nem azért szerződtetett, hogy rajtam köszörülje a nyelvét.
- Majd én jónak látom, mikor hogy jelenek meg előtte. Nem csinálok belőle lecsúszott alkoholista kviddicsjátékost. - csak, hogy tisztázzuk. Aztán inkább még vetek egy pillantást a póznára és vissza rá.
- Kipróbáltad már milyen odafent, Honey?

átni akarom én azt a pincét? Igen, látni akarom én azt a pincét. Megnézném, hogy még mi mindent rejtegetnek ott ezen a csodán kívül, de nem vagyok még annyira lezüllött, hogy tapló módra körbejárjam kedvem szerint a házat. Ha jól értettem, akkor nyáron bőven itt fogom lógatni a lábam és pár jó tanácsért álomfizetést kapni. Oké, szebb napjaimon kaptam ennél kétszer, háromszor többet is, de az nem most volt és nem vágyhatok semmi olyanra, ami már csak a múlt része. A züllés annál józanítóbb, mint hogy elfelejtsem, mennyire szétcincáltak, akik addig istenítettek, azok mind szépszerével kigúnyoltak, megvezettek, beszóltak, ordítoztak és keseregtek. Soha annyi lenéző tekintetet nem láttam, mint akkor, amikor tétmeccsen lehívtak a pálya szélére, majd szembesítettek az eredménnyel. Ahogy elvezettek az öltöző felé, már páran sejthették, hogy mi van, hisz azonnal abba kellett hagynom a játékot, majd kifelé jövet szabadult el igazán a pokol. Annak a két bizottsági tagnap kellett védenie egyesektől, akik azért jöttek, hogy személyesen tiltsanak el a játéktól. Azóta... nem nagyon van hitele a szavamnak, pedig tudom, hogy nem cuccoztam.
- Akkor vigyázz rá, nehogy kiapadjon. - nézek rá halálosan komolyan. Igazából azt sem tudom hol a pince, de már most imádom szívni a vérét. Nagyon, nagyon, nagyon imádom szívni a vérét. Előtte csak hallottam arról, hogy vannak sokféle értelemben vett prűd nők, de személyesen még nem volt hozzájuk szerencsém. És amikor nem számítok rá, az élet elém fúj egyet és még fizetést is ad. Mondanám, hogy kurva nagy mázlista vagyok, de az a helyzet, hogy ezzel sokkal több nyűg jár, mint haszon.
- Sosem mennék el utcaseprőnek... - dörmögöm egykedvűen. Nem érti az összefüggést? Hahó, seprű, kviddics. Kviddics, seprű. Had ne mutassam már be egymásnak őket úgy szépszerével, de belőle még esküszöm kinézem azt is, hogy nem von a kettő között párhuzamot. Ha valami nem érdekli az embert, lehet bármennyire pofonegyszerű a megoldás, ő nem fogja tudni.
Inkább megpróbálok tudomást venni arról, ami tényszerű. Beszéljünk mondjuk a kviddicsről, bár egy kissé furcsállom, hogy úgy megáll a teraszajtóban. Oké, nekem itt is jó ám. Ahhoz képest, hogy az öccse játszik és fogó és nem is kispados, már kezdeném nem érteni, hogy én akkor mit keresek itt, de aztán megvilágosodok egy pillanat alatt. Kétszer kaptak ki... és nemsokára jön a harmadik is. Ha kikaptak, nagy eséllyel nem tudta megfogni a cikeszt. Az pedig nagy baj. Na nem baj, akkor majd dolgozunk a technikáján. Nem kezdem el kérdezgetni, hogy mekkora keze van, milyen magas, mert ezt inkább meghagyom akkorra, ha már itt feszít előttem. Minden lépték számít.
- Én pedig finoman közöltem, hogy első olvasatra is láttam a papíron. Bármilyen meglepő, olvasni és értelmezni még tudok, nem egy barlangból szalajtottak. - igen, sérti a büszkeségemet, hogy azt feltételezi, továbbra is csatak részegen fogok megjelenni. Nem ígérem szín józanra magam, de nem fogom elbaltázni. A gyereknek meg mindegy, hogy nézek ki, ha a kedvence vagyok.
- De hát nem is olyan borzalmas... - tárom szét a kezeimet, és úgy teszek, mintha amúgy lenne most nálam seprű, amivel meg tudnám győzni, hogy jó odafent. Na nem baj, majd legközelebb.
- Akkor a gyereket hozd el máskor... te meg szerintem ne igyál többet, Honey, még megárt. Gyere segítek bemenni. - nyúlok a kezéért, mert még mindig az ajtónak támaszkodik. Mielőtt még itt kárt tesz valamiben.

alahogy nem arra jöttem ide, hogy eltűrjem a beszólogatásait. Ha jól rémlik, akkor nincs benne a szerződésben, de lehet még egyszer átfutom, hátha tévedtem és amúgy feketén-fehéren ott virít. Szerződést nem írunk alá úgy, hogy nem ismerjük, ez íratlan szabály és még ln is tudom, hogy így kell. Megpróbáltak már csőbe húzni, visszaélni a jóindulatommal. Hahh, ez a nőszemély nem is feltételezi, hogy van olyan. De ha a napnál is világosabb, hogy az az egy pohár is a fejébe szállt, akkor nem biztos, hogy van értelme a beszólogatásaira reflektálni. Akkor sem, ha amúgy kurvára dühítő és én is kikérem magamnak egyes részeit.
- Az most mindegy... vagy szeretnéd állandóan a szememre hányni? - egyszer bőven elég volt. Az a verseny is elég volt, amit az idővel meg szó szerint a pénzzel futottunk a Zsebpiszok-közben. Ennél jobban nem barmolhatta volna el a dolgot és akkor nem tiltanának ki onnét. Más kérdés, hogy amit mond, az igaz is, csak hallani rossz, na.
- Befejezted? - fordulok végül teljesen szembe vele. Eddig tartott az, hogy elengedjek bármit is a fülem mellett, mert nem azért jöttem ide, hogy életmód-tanácsokat osztogasson nekem. Inkább a tiltakozása ellenére is segítek neki megpördülni a tengelye körül. Csak pillázok, ahogy lerúgja a cipőjét és betipeg mezítláb,miközben otthagyja a lába nyomát a padlón és közben TESZ RÁ MAGASRÓL! Valami tényleg megártott neki, ha ennyire fittyet hány mindenre. De még a tiltakozása is egészen közönséges. Mintha gyűjtögetné a szavakat és igazából fel sem tudná idézni milyen a seprűn. De aztán csak megindulnak a szavak a szájából. Inkább a borhoz lépek és ledugózom, mielőtt leverné. Aztán csak ott hagyom az asztalon. Kell a francnak a drága bora, amikor azért sózza így rám, mert biztos megszomjaztam rá.
- Legalább szedd rendbe magad. Gyere, megmossuk az arcod... - az a nőknél segít, egy jó kis hideg víz, aztán megvilágosodik arról, hogy mit hablatyol itt össze. És ami a durva, nem lesz tőle kevésbé prűd, csak elengedi magát és olyanokat enged meg magának, amit még én sem vágnék csak úgy hozzá. Lehet nagyon ittasan talán, de ez nem az az állapot.
- Vagy tudod mit? vegyél egy hideg zuhanyt. A bort meg tartsd meg te. - veszem a kalapot és elindulok ki az előszoba felé. A szerződést zsebre vágom, mert mi másra tehetném el, nem hoztam semmi olyan alkalmatosságot, amiben eltárolhatnám. Inkább felhúzom a cipőm és kereket oldok, mielőtt még jobban nekiállna pocskondiázni. Egy spicces nővel nem lehet mit tenni, sem hatni rá, sem kijózanítani, semmit. Konkrétan semmit.
- Na jó, én elmentem, te meg... tudod hol találsz úgyis...