Fontos téma kerül ma a terítékre, és bármennyire nem szeretnék beszélni róla, nem hagyhatom ki a tanmenetből. Nincs benne a tantervben. Nincs megadva, hogy melyik évfolyamon érdemes erről beszélni. Egy az egyben hanyagolták odafönt, az okosok, ezt a kihagyhatatlan témát, holott be kell látnia a varázslótársadalomnak, hogy a cyberbullying jelensége nem csak a mugli világ sajátja. Felnőttünk a muglikhoz a technikai vívmányokat illetően, és ezt nem érdemes tagadni. Nem érdemes puszta gyerekességből, makacs elutasítás miatt megfosztani korunk gyermekeit a kellő védekezés és óvatosság információitól. Elsőként érkezek a mugliismerethez fenntartott, közepes méretű tanterembe. Lerakom a laptoptáskámat, és előveszem belőle a mai óra tananyagát: legalább egy tucat nyomtatópapírt, és számtalan borítékot, melyekben különféle szituációkat vázoltam fel. Bízom benne, hogy a diákok nem veszik zokon, ha kivételesen kötetlenebb órát tartok, mint szoktam. Vasárnap nem szeretnék fárasztó lenni sem nekik, sem pedig magamnak. Főleg magamnak... Lassan szivárogni kezdenek a diákok, ahogy az óra nagymutatója lassan eléri a tizenkettest. Amint ez megtörténik, úgy ítélem meg, hogy már elegen vannak a teremben, nincs pangás, de még vannak üres székek, ami az elkövetkezendő feladatokra tekintve előnyösnek ígérkezik. - Szép napot! Üdvözlök mindenkit ezen a borongós napon! Elsőként szeretnék minden hölgynek boldog nőnapot kívánni. - apám nevelte belém, a minimum, hogy halála után is folytatom a csak szóval köszöntés hagyományát. - A mai órán párban fognak dolgozni a cyberbullying megértésén. Az interaktív feladat előtt azonban pár szót ejtenék a témáról. - a táblára koppintok, mire megjelenik egy hosszan elnyúló idézet: "Egy olyan szándékos, ismétlődő, ellenséges viselkedés, amelyet egy csoport vagy egyén mutat, az információs és kommunikációs technológiák használatával, amelynek célja, hogy ártsanak másoknak." - Maga a cyberbullying egyelőre csak a muglik körében elterjedt jelenség, de ahogyan a varázstársadalomban is megjelentek már a különféle eszközök, mint az okostelefonok, számítógépek és tabletek. Ezek használatával tehát a mágusok is válhatnak zaklatókká és zaklatottakká az internet világában. De nem szeretném tovább húzni az időt. A párok a következőképpen alakultak: Imani Akingbade és Vladimir Kamensky, Evanora Poisson és Alina Scamander, Aurelius Lestrange és Adele Leeland, Olivia Leeland és Carnelian Gaunt, Murphy MacNamara és Stormie Lovell, Ethan Moore és Franklin Longbottom. Keressék meg a párjukat. Türelmesen várok, amíg mindenki újra helyet nem foglal, majd egy újabb pálcaintésemre minden páros elé egy A/4-es, mugli szabvány nyomtatópapír kúszik az asztalra, illetve egy boríték minden diáknak külön. - Arra kérem önöket, hogy amit a borítékban találnak, azt ne mutassák meg társuknak, és ne is beszéljenek róla. A feladat során az a legjobb, ha a másik boríték tartalma rejtve marad. - a borítékokat csak a mondanivalóm végén tudják kinyitni, ezért nem aggódom, hogy senki sem indul egyenlő esélyekkel. Pontosság, időzítés. Ezek a legfontosabbak egy tanórán tanárként és diákként is. Na lássuk, ki nyeri el a félév kedvence címet, ki lesz a leggyorsabb borítékbontó? - A borítékban mondatokat, mondatkezdéseket, esetleg képeket találhatnak. A számozott tartalmat tetszőleges sorrendben, tetszőleges mértékben bővítve használják fel, és alkossanak ezekből egy szituációt. Vezessék le a papíron, amire jutnak. - amint megkezdődik a munka, elkezdek járkálni a kétszemélyes padok között, és pár percre megállok mindenkinél, hogy belehallgassak az eszmecserébe.
- A játékot 2 körre terveztem, ebből ez az első. A hozzászólásotokban a hamarosan elküldött PM-ek alapján dolgozzatok, és a reagotokat zárjátok azzal, hogy az egyes szituációk már a lapra kerültek. A párok közt a játéktéren kívüli megbeszélés is lehetséges, ajánlott. - Aki nem ír az első körben, az még megteheti a másodikban, ha ez a párjának nem okoz problémát megbeszéléseket követően. - A későknek nincs lehetősége csatlakozni a játékhoz a szituációk kiosztása miatt. Köszönöm a megértést.
Következő hsz: márc. 15.
Vendég
Csüt. Márc. 12, 2020 6:38 pm
Mindenki && Imani && Vladimir
A diákok többsége nem örülne annak, hogy vasárnapra van meghirdetve egy fakultatív óra, de én nem tartozom a többség közé Nagyon nem. A hétvégéim általában unalmasan és magányosan telnek, főleg azok a hétvégék, amikor éppen nem tudok lemenni a Roxmortsba segíteni anyának az üzletben. Ez is egy olyan hétvégének ígérkezett, ezért nem sokat haboztam, hogy megjelenjek ezen az órán. A mugliismeretet amúgy is szeretem – főleg azért, mert ilyenkor a többség békén szokott hagyni, meg amúgy is érdekelnek a technikai vívmányok –, így habár nem is lelkesen, de várakozással telve tekintettem az óra elé. Viszonylag korán érek be a terembe és ülök le egyből a leghátsó padok egyikébe, miután csendesen köszöntem a tanárnak. Amíg az óra kezdetére várok, szokáshoz híven rajzolással ütöm el az időt, így mikor legközelebb felnézek az csak akkor van, amikor Hawkins professzor megszólal. Körülnézve látom, hogy bizony elég sokan megjelentek ahhoz képest, hogy vasárnap van, de sokat nem időznek el a gondolataim ezen, mert a professzor már bele is kezd az órába. Csendben figyelek, de amikor arra a részre jut, hogy ma párban fogunk dolgozni, önkéntelenül is felsóhajtok. Igaz, hogy a múltkori alkalommal egész jól jött ki a dolog, mert megismerkedtem Zurieval, de… továbbra sem az a személy vagyok, aki tökéletesen tudna elnavigálni a társasági normák között, még akkor sem, ha a téma kifejezetten érdekel is. Nem mondom, hogy annyira ismerném a mugli dolgokat, sosem volt lehetőségem igazán tanulmányozni, főleg nem a régi kúriánkba bezárva, de amióta eljöttünk Oroszországból, azóta egyre jobban és jobban kezdem beleásni magam a témába. Nagyban segített ebben az, hogy anya is mindig nagy lelkesedéssel beszélt erről, és amióta megvette az első laptopját, le sem lehet szedni róla, főleg amikor rájött, hogy bizony nem ő az egyetlen boszorkány, aki felfedezte az internet világát. Én pedig már csak a kedvéért is egyre jobban kezdtem foglalkozni a dologgal, így a vége az lett, hogy ő szokott rohangálni hozzám segítségért.
Az mindenesetre biztos, hogy hiába használom, és hiába tudom a témáról, hogy miről van szó, azt azért erős lenne kijelenteni, hogy mindennel annyira tisztában vagyok, mint a velem egyidős kortársaim, akik esetleg ebben a digitális forradalomban nőttek fel, esetlegesen félvérként, vagy mugliszületésűként. Én csak nyár óta kezdtem magam igazán foglalkozni a dologgal, így a feladat enyhén szólva is nehézségekbe ütközik az én részemről. Amikor pedig kiosztják mellém az Imaninak nevezett cserediákot, már előre sajnálom szegényt, hogy pont engem kellett kifognia. Eddig kifejezetten kedveltem ezeket az órákat, de ezek után kezd kicsit átformálódni bennem a dolog. Rá kell vennem magam, hogy végül odasomfordáljak a lányhoz és leüljek mellé. - Szia. Vladimir vagyok. – Mutatkozom be az udvariassági formákhoz megfelelően, és habár szinte minden bátorságomat felemészti, de még egy kis mosollyal is megpróbálkozom felé, hogy ne tűnjek annyira antiszociálisnak, mint amilyen tényleg vagyok. Próbálnék még egyéb beszélgetést is kezdeményezni, mint például: bocs, hogy egy totál idióta mellé osztottak be, vagy ilyesmi, de végül erre nem marad időm, mert borítékok és lapok kezdenek landolni az asztalokon. Talán jobb is így, hogy végül nem volt lehetőségem megszólalni. Csendesen felveszem az előttem lévő borítékot és elolvasom a benne lévő mondatokat. Aztán kíváncsian Imanira pillantok.
- Neked lett valami ötleted? Bevallom én még nem vagyok annyira képben az internetes világgal, csak egy kicsi szegletét ismerem, nem tudom milyen platform lenne az ideális számunkra. – Vallom be egy kicsit szégyenkezve, habár nem tudom, hogy egyáltalán így kellene-e éreznem magam. Amint válaszol, és kicsit jobban felvilágosít arról, hogy ezek a dolgok hogy is működnek, csak csendben és értően bólogatok. - Szerintem ezzel tudunk dolgozni. Nem ismerem annyira az instagramot, de te úgy látom, igen. Tegyük fel, hogy használom. Akkor mindenképpen a rajzaimat osztanám meg rajta. – Mondom kicsit elgondolkozva, hogy milyen szituációt is tudunk kialakítani. - Az én mondataim alapján, biztos vagyok benne, hogy az enyém az áldozat szerep. – Milyen irónikus... – Mit szólsz, ha az alap ez lenne? Hogy az áldozat, arra használja az instát, hogy megossza ott a műalkotásait és kikérje róla mások véleményét? Akkor beleillene a képbe az egyik mondatom, ami: „Miért bántasz? Nem is ismerlek...”. – Nagyon komolyan veszem már most a feladatot, és egyből elkezdem leírni a kialakult szituációt a papírra, miután megvártam Imani válaszát. Egész érdekes lesz ez az óra, ahhoz képest, hogy mennyire nem volt kedvem párban dolgozni az elején...
Remélem ez így megfelel, ha nem akkor sikítsatok ◄► Lions Inside
A Roxfort egy igazán különleges hely. Vannak fakultatív óráink, amiken vagy megjelenünk, vagy nem. Én az előbbi csoporthoz tartozom, főleg mugliismertből. Otthon a varázstalanokról szóló anyagismereti órán. A fegyverekről azok erejéről és hangjáról tanulunk, hogy felismerjük. Egyébként a tavalyi évben már, megtanítottak minket kerékpározni és bemutatták a négyszer négyes terepjárókat, amiket majd utolsó évben megtanulhatunk vezetni. Azt már nagyon várom. Tavaly márciusban ilyenkor különböző afrikai nyelvjárások és dialektusokról eset szó és a hit rendszerből fakadó szavak ismertették meg velünk. A templom, a mecset és a zsinagóga nem ugyanaz. Ez utóbbi téma nagyon érdekfeszítő volt számomra. Megtudtam, hogy az iszlámnak több ága is van. A siták kedvesebb és szelídebb, mint a szuniták. A keresztények is több felekezetre estek szét az évszázadok során. Mire ügyeljünk az egyiptomi vagy marokkói szúqokba?Hogy ismerjük fel, hogy milyen közegben vagyunk? Egy kereszténynek öltözött mulogot simán, megölnek Algériában. Ha nőként nem takarod el az arcod vagy nem megfelelően öltözködsz a helyi szokások szerint, megint csak csúnyán végezhetjük. Etiópiában a fehér ruhás menőn doboló és zenélő emberek dicsőítő zenekar alkotnak. Egyszerűen összefoglalva a varázstalanokról szóló anyagismereti óra nagyon érdekes. Sose használtam telefont, egészen addig, amíg apa meg nem lepett vele a Roxfortba utazásom előtti hetekben, azért kaptam, mert így ha baj van könnyebben utolérhetem őt, mint más üzenetküldő szolgáltatóval. Nem csak arra használom. Nyáron bele merültem a telefon adta lehetőségekben. Megtanultam fényképezni és az internet világát is felfedeztem. Mind a hét poklot láttam rajta, de találtam igazán érdekes részeket. Zenéket tartalmazó oldalakat, van Spotify-om és a közösségi média egyik ismert fórumát is felfedeztem. Már fent vagyok az Instagramon is, ahol a számomra fontos célokért küzdőket személyeket követek. Nem sok mindent rakok ki. Általában idézetes képeket teszek közzé. Inkább mások fotóit és írásait szoktam szívecskézni. Babajide kiakadna, ha olyan kerülne ki rólam, ami sérti a varázs titoktartási egyezményt, így tényleg nem teszek ki semmi sértőt. Annyira csinálnék egy boomerángos videót, ahogy átváltozok gepárddá.
Vasárnap esti órára időben megérkeztem. A professzor felé egy röpke köszönést intézek. -Jó estét! - majd leülök egy padhoz, ahol senki se ül még. Nem szeretek hátul és nem szeretek elől se ülni, így valamelyik középső padot támadtam be. Az óra kezdetéig, ujjaim az asztal lapján halkan kopognak. Közben lecsukom a szemeimet és látom magam előtt a táncosokat, akik erre az általam dobolt ritmusra táncolnak a tűz körül. Lehet, hogy idegesít másokat ujjaim kopogás, de az egész jelenlétem általában idegesítő mások számára, így ha nem szól rám senki ezzel foglalom le magam, amíg Hawkins prof elkezdi az órát. Hogy a mai nap nőnap, az számomra teljesen új információ volt, így már rögtön lekötötte a figyelmemet. Amikor meghallottam, hogy párban fogunk dolgozni, rögtön körbe nézek és felmérem, hogy melyik ismerősöm mellett köthetek ki. Arcról a legtöbb személyről tudtam ki, de csak azokat ismerem név szerint, akikkel egy évfolyamon voltam és közös órákra jártunk. A téma maga nem igazán fog meg, inkább az, hogy kivel kerülök egy párba. Felállok és körbe nézek. Vladamir nevét nem tudom összekötni az arcával, két tippem van, hogy melyik mardekáros kviddicsező játékos lehet. Kizárásos alapon ő lesz, aki felém közeledik, így visszaülök a helyemre és megvárom ott, ahogy bemutatkozik, már biztos vagyok, hogy ő a mai társam. - Imani, de ezt már tudod - mosolygok rá barátságosan - itt jó lesz ugye? - kérdezem meg érdeklődve, hogy esetleg máshol szeretne-e ülni, de érkeznek a lapok és a borítékok az asztalunkra. Amint megkapom, kíváncsian bontanám is ki, de nem tudom, Ahogy a tanár úr utolsó szavai is felcsendülnek, már nyitom is ki, hogy mit találok benne. Az első mondatot olvasva elég kellemetlenül érzem magam, mire végi olvasom mondataimat nagyon rossz érzés kerít hatalmában. Ilyeneket sose mondanék másoknak. A vidámság eltűnik pillanatokra az arcomról. Milyen szituációban mondanék ilyet egy másik ember társamnak. Még nem is kívántam senkinek se ilyeneket. A srác kérdése hoznak vissza abból a lelki mélységből, ahova száműztek a mondatok. Rögtön mosolyogva válaszolok neki. - Nem baj, Vladamir, én csak egy féléve ismerem az internetet, de láttam sok mindent már. Van egy tucat ötletem. - ez csak egy elképzelt szituáció, csak egy feltevés - a legtöbb velem egykorú az Instát használja. Ismered az instát?-észre veszem a szemeiben a tudatlanság szikráját és elmagyarázom neki - Itt a felhasználok képeket töltenek fel és osztanak meg egymással. Vannak olyanok, akik saját magukról készítenek képeket vagyis selfieket, de van aki a saját macskájáról posztol és rak ki fotókat. Láttam már olyan felhasználói fiókot, akik természetvédelemről írnak vagy az életvédelem mellett állnak ki vagy saját művész alkotásaikat osztják meg, múzeumok is a gyűjteményük egy-egy darabját bemutatják. A kettős keresztjellel címkézheted a képeket és ez alapján kereshetsz is ezek a hashtagek. Követhetsz másokat és be is jelölheted őket képeken a egy kukacjel után írva a felhasználói nevét ez a taggelés. Írhatsz hozzászólásokat, vagy van egy szívecske gomb, amivel azt fejezed ki, hogy mások képeit és bejegyezéseit kedveled. A kedvencem ez a felületen, az insta-sztorik nyáron erre nagyon rá függtem. Huszonnégy óráig megjelenő képek és írások. Megoszthatod, hogy mit hallgatsz kérdezhetsz a követőidtől. Egy insta-sztori háború lehetne a szituáció. Ilyet láttam már. El tud durvulni egy idő után. Egymást itt lehet sértegetni és nem marad nyoma, mert egy nap múlva törlődik, ha nem mented le fókuszba. Egy insta történetes zaklatás jutott eszembe, ha neked is is teszik? - hosszúra nyúlt magyarázatom, de már a következő ötletemen gondolkodom, ha ez nem tetszene a páromnak. Megörülök, hogy lát benne fantáziát és elkezd ötletelni, mikor meghallom, hogy az alkotásait osztaná meg, rápillantok a lapomra és eszembe is jut, hogy mivel kezdeném a zaklatást. Igazából azon kívül, hogy a másik ház kviddics csapatában játszik, nem tudtam róla semmit. Most az is kiderült számomra, hogy nem csak sportoló, hanem művész is. Egész jól megértette, hogy miről is szól az instagram. Helyeslően bólogatok a felvetésére. - Én pedig a zaklató vagyok. Akkor te az egyik bejegyzésedet megosztod így sztoriba és véleményt kérsz róla. Erre, mint a zaklatód beszólok neked. Gyík arc vagy, mint a legutóbbi képed is ezt bizonyítja. Nagy rakás... tennék néhány kaki emojit és utána meg még hányós fejeket biggyesztenék oda és hozzá tenném hogy tőled. Ezt a választ kirakod és betaggelsz engem, és kiírod a válaszodat. Miért bántalak? Majd ezen felbuzdulva, tovább zaklatlak készítek az én sztorimba egy olyan kérdéssort, hogy zsidó barom és a helyes válasz te lennél rá és be is taggelem a felhasználófiókodat, így kapsz róla értesítést. Van erre valami jó mondatod a lapon?- Kérdőn felhúzott szemöldökkel kérdezem meg a srácot, aki már körmöli a lapra a kialakult szituációt. Már alig várom, hogy mi lesz ebből az egészből, hogy fog reagálni rá a mondatai alapján. Látom magam előtt a megmaradt mondataimat. Ezek után már csak egyre gonoszabb mondatok jönnek a részemről. Ki képes ilyet írni másoknak? Úgy dühít az egész. Már azon gondolkodom melyik választ fogom következőre bedobni. Bárcsak... Senki se... Sosem...
Bárcsak, soha senkinek se lenne ehhez hasonló zaklatásban része.
Édesapám szerint ahhoz, hogy valaki nagyon jó méregkeverő lehessen, elengedhetetlen az alapos tudás. Minden, ami az életben fellelhető alaposan meg kell vizsgálni. Ilyenek például a muglik is. Szerencsére édesanyám mugli így amikor volt ehhez kapcsolódó kérdésem, amit nem értettem velük kapcsolatosan, nekem eltudta magyarázni, bár így is sok kérdés merül fel bennem. Televízió, számítógép, ezeket kirakatokban láttam, de úgy igazából nem használtam egyiket sem. Eleve a családom nem engedheti meg magának az efféle szerkezeteket. Meg hát mi olyan ódivatúak vagyunk. Nincs is nagyon szükségünk ilyesmikre. Amíg van fedél a fejünk fölött, képesek vagyunk egymást szórakoztatni és nagyon érdekes kísérleteket végrehajtani, minek lenne szükségünk sok más mindenre? Legalább is nem érzem én például szükségét olyan ketyerékre amit a kortársaim olykor szoktak nyomkodni. Persze nagyon érdekesek, de az én figyelmem sokkal inkább a bájitalok főzésére központosul sem, mint a technológia vívmányaira. Viszont mivel van lehetőségem egy fakultatív mugliismeret órára, gondoltam a lehetőséget megragadom és tanulmányozom picit őket, hogy a főzeteimet tökéletesítsem meg nem mellesleg rájöjjek arra az elméletre, miszerint egy muglinál máshogyan hathatnak-e bizonyos főzetek, mint a varázslókra. Apám teóriája szerint a muglik kevesebbet érintkeznek a mágikus energiákkal, mint mi varázslók. Voltaképpen akár biológiánk, ha csupán egy picit is, de lehet eltér. Ebben viszont mennyi az igazság vagy csupán teória még nem tudom, de jobb, ha több szemszögből nézem meg én is. Hétvégéim általában úgy telnek, hogy kísérletezni szoktam vagy papírra vetem képleteimet, ami az eszembe jut és sokat gondolkodom felette, működőképes az, ami a fejemben kiötlöttem majd a szükséges hozzávalókat megkeresem és elkészítem. Már ha megvan erre a lehetőségem. Ha nincs, akkor apámnak szólok bagolypostán, hogy milyen hozzávalókra lenne szükségem. Vasárnap a mugliismeret óra előtt még a képletemmel foglalkozom, amit nemrég írtam. A gondot az anyagok dózisának megadását okozza. Nem vagyok biztos benne, hogy egyes alapanyagok mennyisége megfelelő lehetne-e ebben a formában, mivel megeshet, hogy ha valamelyikből túl sokat adnék, katasztrofális véget érhetne az adott főzet. Carneliannal is például nagy szerencse, nem marta le az egyik művem a kezét csontig, mivel volt egy vésztervem erre az eshetőségre. Na meg a szerencsén múlott nem robbantottam fel a klubhelyiséget miután… Vladimir azt hiszem, szóval az a fiú hirtelen meg nem szólított mikor egy kísérletem kellős közepénél tartottam. Már a gondolat is, hogy majdnem rossz vége lehetett volna az egésznek kissé még felhúz. Amint eljön az idő, képletemet elrakom biztonságos helyre a fadobozómba majd a szükséges könyveket magamhoz véve elindulok a tanterem felé. Amint az osztályterembe megérkezem és megpillantom Carneliant, odasétálok majd megkocogtatom a hátát. - Micsoda meglepetés, hát te is itt vagy? Engedek meg felé egy mosolyt. Legalább nem leszek egyedül. Amint Vladimirt meglátom, szabad szememnél jól látható, hogy meglep a jelenléte, de nem jó értelemben. Emlékeztet arra az esetre amikor elrontottam majdnem a főzetemet. Remélem ezúttal nem akarja a frászt hozni rám. Elfoglalom a helyemet amikor az óra elkezdődik. A téma nem igazán ismerős a számomra, már maga a szó is gondot okozz nekem. Cyber? A bullying még érthető, ami azt jelenti, hogy zaklatás, bántalmazás, de mi az a cyber? A tanár szerencsére megválaszolja helyettem a kérdésemet. Telefonok, tabletek, amikkel nem igazán foglalkozom és nincs is nálam egy ilyen ketyere se, de így érthető. Szóval ezekkel az eszközökkel másokat is lehet bántani? Nem igazán láttam veszélyesnek. Különleges mágikus energiával bírhatnak? Hipnotizálás? Méreg anyagot fecskendeznek az alanyba? Nem… az nem lehet ez butaság. Valami más állhat e-mögött, amit én nem értek. A páromhoz indulok amint megkapom az utasítást majd amint mellé leülök és megkapom a borítékot, igyekszem úgy megnézni, hogy ne lássa. Vakarni kezdem a fejemet mikor a mondatkezdéseket meglátom meg a képeket. Ez nekem nagyon… értelmetlen. Biztos csak barátok? Honnan tudnám ki kinek a barátja? Nem vagyok legilimentor. A második… bizonyára ez valamiféle mugli kifejezés, bár sokan használják. A harmadik is ismerősen cseng, a negyediket szabadon kiegészíthetem. Mivel egészítsem ki? Talán azzal, hogy most, hogy így mondod éppen egy új főzet képletét dolgozom ki? Az utolsó szabadon alkotható. Szerintem jobb, ha kérdezek a páromtól. Eleve ez csapatmunka így hozzáfordulok. - Evanora Poissonnak hívnak. Ne haragudj, hogy megkérdezem de… nem igazán értem a muglikat és lehet el kéne egy kis segítség. Mivel csapatban dolgozunk, szóval. Pontosan hogyan is működik a Cyber Bullying dolog? Hogyan lehet ilyen kis ketyerékkel bántani a másikat? Ezen jár az agyam, de… sehogyan nem fér a fejemben ez hogyan is működik. Esetleg te tudod? Mert akkor innen ki indulhatnánk. Őszinte legyek én nem használok ilyesmiket. Kérdően pislantok felé. Ha tisztában leszek, hogyan is történik a folyamat akkor a mondatokkal tudnánk kezdeni valamit. Lehet számomra ez egy nagyon nehezen emészthető téma lesz, de ahogyan édesapám mondaná: „Egy jó méregkeverő alapos és jól ismeri a környezetét”. Meg kell értenem a muglikat ha a méregkeverés mesterévé akarok válni. A mondataimat közben újra igyekszem elolvasni majd végül újra a párom felé figyelek. - A mondataim alapján én valamiféle pletykafészek lennék, ami nem igazán állja meg a helyét sok esetben. Honnan lehetek biztos abban, hogy amit feltételezek az igaz? Mármint mi okom lenne rá? Nem nagyon tudom megérteni ezt a viselkedést, de mivel a szituációm szerint pletykás vagyok úgy tippelek vagy téged beszéllek ki vagy te vagy a pletyka partnerem és az áldozat személye az, akit éppen kibeszélek. Erre a következtetésre jutottam a mondataim alapján. Remélem a párom kisegít egy kicsikét, hogy gördülékenyen tudjunk haladni.
Vendég
Szomb. Márc. 14, 2020 2:21 pm
Mugliismeret óra
Ugyan sok kihívást nem látok a mugliismeret órában, de attól függetlenül, még minden alkalommal tudom élvezni és hát azért valljuk be, a plusz pontok is kellenek. Nem is kérdés, hogy ezen a mai fakultatív órán is megjelenek, reménykedve, hogy ma is úgy lépek majd ki a teremből, hogy ez egy igazán érdekes és érdemes óra volt. Az elsők között érkezem, illedelmesen köszönök, majd helyet foglalok az ikrem mellett. Csak köszönök neki is, de nem érzem úgy, hogy mást is mondanom kellene. így végül a könyvemet leteszem a padra és ameddig el nem kezdődik az óra, azt lapozgatom, és amikor egy-egy újabb diák lép be, csak felsandítok, majd biccentek. Egyedül Leo megjelenése ad okot arra nekem, hogy inkább becsukjam a könyvemet és egy kicsit hevesebben intsek neki, aprón mosolyogva. Kínos. Hát az. Mindenesetre még mindig jól titkolom azt hiszem, hogy tetszik nekem. Bár a múltkori után a legjobb barátjával, biztosan ő már nem nézne rám úgy ahogy azt szeretném... és biztos vagyok benne, hogy tud is róla. De azért még reménykedni lehet, nem? Hamar elkezdődik az óra, én pedig figyelmesen hallgatom a tanár szavait. Amikor azt mondja, párban fogunk dolgozni, folyamatosan csak azt szuggerálom, hogy Aureliusszal tegyen párba, csak vele tegyen párba... és akármilyen hihetetlen is, ez meg is történik. Nem habozom, a könyvemmel együtt hamar átülök mellé, és egy apró mosollyal az arcomon pillantok rá. - Izgalmas nem? Kíváncsi vagyok, milyen feladat vár ránk! - Nem telik el túl sok idő, még a borítékokat és a papírt is megkapjuk. Óvatosan nyitom fel az enyémet, elolvasva benne a szituációt és ugyan néhány percig csak csendben hömmögök, emésztgetem ezt az egészet... majd a táblán lévő szövegre pillantok, és végül Leora. - Hát azt hiszem, hogy az én feladatom a zaklatásod. Mondjuk, ha a neten megosztasz valami edzős képet vagy többet és nekem ez nagyon megtetszik, aztán lehet, már régóta leslek ott és végül rádírok... aztán valami miatt, akár ez neked nem jöhet be. Nem tudom, mondjuk: Szia szépfiú < 3 Amit látok, az alapján biztosan gyönyörűek a kockáid! - Kicsit kínos ez a helyzet most így alapjáraton belegondolva, de azért szívesen csinálom. Elkezdem írni a papírra. - Aztán ezt úgy folytatnám mondjuk a te válaszaid után, hogy: Edzhetnénk együtt is. És mutathatnál többet magadból. Vedd le a pólót is ; ) - Kicsit fel kell kuncognom, mert ez egy tök vicces szituáció. Azért nagyokat pillogva tekintek a fiúra, hogy vajon mennyire tudja ebbe beleilleszteni az ő mondandóját, esetleg sikerül e beleélnie magát megfelelően a szituba. Mondjuk, be kell valljam, még én ilyen helyzetbe soha nem kerültem, hogy valaki zargatott volna, ezért kicsit nehéz a feladat, mert én sem tennék hasonlót soha... de a tőlem telhető legtöbbet próbálom kihozni az egészből.
Vendég
Vas. Márc. 15, 2020 11:40 am
to Mindenki
Hogy miért is döntök úgy, hogy részt veszek életem első mugliismeret óráján? Lehet kicsit cikin hangzik, de egy csaj miatt, aki konkrétan a bál óta ignorál. Most komolyan, ki próbálkozik még annyiszor szóba állni vele, hogy aztán lekoptassák valamilyen átlátszó indokkal? Mindenki más már hagyta volna a picsába, de nekem még mindig van sütnivalóm és ha kell, akkor kész vagyok végigásítozni egy rohadt órát. Szóval úgy csapódok be Olivia mellé a padba, ahogy azt nem szégyellem. - Mizu szöszi? - pofátlanságomból még mindig nem sikerült visszavennem, de azért egy kacsintásra még ráfér. - Mit szólnál hozzá, ha most órán boldogítanálak? Valamit félbehagytunk. - a lényegre térek, én tényleg komolyan gondoltam azt, hogy levelezek vele, bár a tanárt egyáltalán nem ismerem. Nem zavartatom magam akkor sem, amikor Adele leül Liv másik oldalára, intek neki és megint a testvérére nézek. - Ráérsz hétvégén? - ki nem hagynám a lehetőséget, hogy újra megkapjam a határozott nemet. Mert mi mást kapnék tőle. A tanár végül bejön, kiosztja a feladatot attól függetlenül, hogy életében nem látott még és felsorolja a csoportosan dolgozók nevét. Abban bízok, hogy mindenki egy padtársat kap, de nem így lesz. Mindenesetre nincs ellenemre az sem, hogy a nővérével dolgozzak együtt. Beszéltünk már, nem vagyunk rosszban, ismerem. Hát jó, azt hiszem nem a legjobb mugliismeret órát néztem ki magamnak. A lapot kezdem tanulmányozni, amire a feladatot felvésték. Most akkor hogy is? És miről beszélt a tanár? - Te tudod hogy kellene? - pillantok tanácstalanul Adára. Látszik, hogy teljesen el vagyok veszve. De vegyük fel a ritmust, szóval valami írogatós levelezős hülyeség ez, amin keresztül zaklatnak, engem. A helyzet abszurditásán elnevetem magam. - Szóval akkor nekem ezeket kellene válaszolnom? - pillantok ismét a papírra. Aztán csak figyelek Adele mondandójára. - Szia. Anyukám nekem azt mondta, hogy ne álljak szóba idegenekkel. - mondom az elsőt, ami eszembe jut. De nem tudok komoly maradni, mert ez a duma olyan mintha kis pisisekkel mondatnák. - A kockáim? Minek? Miért mondasz ilyeneket? - kérdezek vissza a papír sablonja szerint. De igazából halvány lila dunsztom nincs arról, hogy jól válaszolok-e. - Ezt nem hiszem. Nem tűnik jó ötletnek, mi van akkor ha kinevetsz? Biztosan profi lehetsz benne, ha egyből erre a témára térsz. - hogy kicsit rá is játsszak, vágok egy félős fejet. Ilyet úgysem látnak sűrűn tőlem. De ha most ez egy ilyen játék... - Nyalóka. - ez az amit végképp nem értek, de csak nevetést visszatartva fellesek rá. - Mi a szar ez? Na jó, szóval... tessék, itt a kép. Megfelel? - (https://www.bodybuilding.com/fun/images/2011/teen-transformation-zachary-hall_b.jpg) oda csúsztatom elé a képet, ami a szöveg alatt található. Elpillantok végül a tanár felé, majd Liven állapodik meg a tekintetem. Nem tudom megállni, hogy rá ne mosolyogjak. - Miben fogadunk, hogy ennél csak jobb óráitok vannak és beültem a leggázabbra? Vagy csak én nem vágom az egészet... - fordulok Adához végül kérdőn, halkan sutyorogva.
Vasárnap van. És a húgom minden bizonnyal kibelezne, ha tudná, hogy hol vagyok most. Mugliismeret órán! Nem szokott mások véleménye érdekelni, de ő valahogy viszonylag könnyen el tudja érni, hogy valami miatt, totál szarul érezzem magamat, vagy egyenest bűntudatom legyen tőle. Vele élek, szóval igyekszem ezt helyén kezelni, de van hogy nem megy. Azt különösen utálom, hogy attól mert az érdeklődési körömbe esik valami, néha olyan mintha ezzel megsérteném. De legalább annyira mintha valami főbenjáró árulást követtem volna el. Na ilyenkor jön el az, hogy tajtékozva sziszegjük le egymást. Igen ijesztőek tudunk lenni kívülről, külső szemlélőnek. De rohadtul senkire nem tartozik egyik ügyünk sem. Az órára átlagos időben érkezem, nem elsőnek és nem is utolsónak. Kissé kényelmetlenül érzem magamat, ugyanakkor igyekszem ugyanúgy viselkedni mindig ami valljuk be, számomra nem túl nehéz. Türelmes ironikus-cinizmus és némi passzív agresszió, ha a türelmem elfogyott. Leülök, leteszem a cuccomat és várom, hogy kezdődjön az óra, nem igazán létesítek senkivel interakciót. Imani ujjaival való dobolás úgy hat rám mint a metronóm kattogása, vagyis megnyugtat. Vlad mikor felém néz és esetleg még össze is találkozik a tekintetünk éppen csak felemelem a padról a kézfejemet és egy zárt ujjtartású "peace"-el ráintek. Eva is betoppan és üdvözöl. - Mindenhol valójában, csak jól titkolom. - mondok csak ennyit és hagyom hogy tovább menjen. Bár ez sajnos nincs így. Hiszen mindenki számára itt vagyok, Amy-hez pedig futótűzként ér el mindennek a híre, ami kapcsán igyekszem ignorálni a tényt, hogy más emberek, beszélnek rólam.. a húgomnak. Elgondolkoztat, mert valójában sosem tettem fel neki a kérdést, mégis honnan tud mindig minden lépésemről? És.. Miért? Egy bosszantó bizalmatlanság és pillanatnyi felfortyanás kerít hatalmába, ami hamar szerte foszlik mert megkezdődik az óra és ilyenkor mindent kizárok ami nem az órához kapcsolódik. Párban... Argh... Mikor kiderül kivel kerülök össze, felküzdöm magamat és odabicegek hozzá, majd minden kecsességet mellőzve, le is zuhanok mellé. - Szia Olivia!- köszönök rá általánosan mélyebbnek számító halott hangomon. Marhabiztató lehetek szegénynek... Na mindegy. Megkapjuk a borítékokat, Hawkins elmondja mi a feladat, az utasítás végén pedig kibontom a borítékot és elolvasom a mondatokat. És mindeközben igyekszem nem teljesen hülyének érezni magamat. Semmi gond Carnelian, attól mert valamit nem ismersz, nem vagy idióta. - Öhm... Mivel soha nem használtam ilyen holmikat, és fogalmam sincs hogy működnek, a mondatok alapján amit kaptam, úgy tudom elképzelni a szituációt, mintha órai levelezésnél mondjuk... megosztanék egy bizalmasommal egy titkot, deee hát a bizalmasomnál nincs túl jó helyen az a titok.... - felnézek Oliviára és kissé halkan méltatlankodva megjegyzem - Ez mekkora hülyeség! Utálnám magamat, ha ilyesmit csinálnék... - eh - mindegy. Szóval mondjuk vissza jut hozzám a hír, hogy ezt "te" tovább adtad és ezért.. számon kérlek. - erre persze elő is veszem a leghidegvérűbb fejemet és fenyegető hangomat. Valóban széttépném azt, aki nem tartja tiszteletben ha valamit megosztanak vele és még meg is kérik, hogy ne adja tovább, így nem lesz nehéz ebbe bele élnem magam. - Mondtam, hogy senkinek se!
Vendég
Vas. Márc. 15, 2020 9:12 pm
to everyone
Két percig lehetek boldog abban a tudatban, hogy ez az óra bizonyára pont az lesz, amire nekem szükségem van. Két percig. Bár a nővérem megjelenése nem okozna problémát. Mostanában nem csak nyilvánosan, négyszemközt sem beszélünk sokat. De Lestrange megjelenésére nem számítok. De ki az, aki igen?! Nem is jár mugliismeretre! - Örülnék neki, ha nem koslatnál már utánam. Igazán boldoggá tennél vele.. - szűröm a fogaim között, de nem akarok jelenetet rendezni, főleg nem a testvérem előtt, aki minden bizonnyal teljesen képben van a köztünk kialakult helyzettel. - Nem érek rá se most hétvégén, se jövő héten, se jövőre! - igyekszem lezárni egyszer s mindenkorra. Jelentőségteljesen el is fordulok tőle, hogy ne kívánjon többet hozzám szólni. Ezzel a lendülettel pedig Ada felé pillantok, automatikusan azzal számolva, hogy ő lesz a partnerem a feladatban, és egészen szerencsésnek is érzem magam, hiszen lehetne az a másik padszomszédom is. Leo. Köszi, nem. Még egy feladat erejéig sem szeretnék vele közösködni. A kezdetleges mosoly viszont lefagy az arcomról, mikor meghallom, hogy nem mi választjuk a párunkat. Sőt, már ki is választotta nekünk a professzor. Egészen eddig örültem ennek az órának, most viszont csak nemes egyszerűséggel felállok, hogy kivonuljak a képből. Vagyis jobban mondva Ada és Leo közül, én ugyanis egyikük társaságát sem kaptam meg. - Akkor sok sikert.. - jegyzem meg. Valószínűleg már egyik se hallja meg, de hééé. Én a nővéremet akarom! Nem azt, hogy esélyt kapjanak az enyelgésre. Nem sokkal később már egy paddal előrébb ülve várom, hogy mardekáros társam felvegye a fonalat, de őszintén szólva nem köt le a feladat. - Szia.. - köszönök neki, a hangomból érződik, hogy nem vagyok lelkes. Többre számítottam a tanárúrtól, nem egy idióta páros feladatra, amit első nekifutásra még megérteni is nehezemre esik. Összevont szemöldökkel nézek a férfire, miután alaposan szemügyre vettem a papírra hányt mondataimat. Leginkább azonban megmondanám neki, hogy egyáltalán nem tetszik, hogy erre áldoztam fel a vasárnapomat. Kimondottan utálom a páros feladatokat. Na jó, nem mindet. A kviddics éppen kivétel. - Jó, legyen az.. - adom be a derekamat. Nem zavar különösképpen, hogy a dolog könnyű végét fogjuk meg. Legalább gyorsan végzünk vele. - Fergeteges sztori.. - jegyzem meg egy kis gúnyos éllel a hangomban. - Szerintem ilyen már mindenkivel történt.. - sóhajtok egyet és gombócba gyűröm a papíromat. - Mesélj még hasonlót... - támasztom a fejem alá a tenyeremet és várom a folytatást. Én is tudnék mesélni ilyen történetet, de nem pont az ő orrára akarom kötni.
zgatottan vártam a vasárnapi mugliismeret órát. No nem azért, mert olyan diák lennék, aki alig vára, hogy tanuljon valamit, mi több: a tankönyveivel szimbiózisban tudott csak létezni. Ha így lenne, akkor kék-ezüst sál lobogott volna mögöttem a nem meglepően kihalt folyosón, a sárga-fekete helyett. Az izgalmam egyszerűen annak volt betudható, hogy szerettem az ilyen rendkívüli alkalmakat, mindig olyan érdekes témák és feladatok kerültek terítékre, melyekre egy hagyományos óra keretein belül nem volt lehetőség. Persze, ennek is volt hátulütője, amivel a terembelépés pillanatában egyből szembe találtam magam. Ismeretlenek. Társasági embernek vallottam magam, tulajdonképpen igen kevés embert tudtam felsorolni, akivel nem jöttem ki, mégsem szerettem ismerkedni. Ha lehetett volna ezt a fázisát áttekerem a dolgoknak és már csak a jóban vagyunk részt élem meg. Nyeltem egy nagyot, majd a helyzet gyors felmérése után leültem Murphy mellé - aki az egyetlen volt a teremben, akit alaposabban ismertem. De őt legalább nagyon! Így ment ez, ha ez ember lánya lassan hat éve aludt a mellette lévő ágyon. - Remélem, nem lesz vegyes csapatmunka - dünnyögtem a köszönést követően, miközben Puffancsot, az íróeszközeimet és a papírlapokat gondosan elhelyeztem az asztalomon. Tulajdonképpen ez egy kívánság is lehetett volna Merlin felé, talán akkor meghallgatja. Talán. Az óra témája érdekesnek ígérkezett, egy olyan jelenségről volt szó, amit, ha személyesen nem is, de "távolból" tapasztaltam. Már ha lehet így nevezni azt, mikor kívülállóként olvastam ahogy az Instagrammon, vagy éppen Facebookon nekimennek valakinek a muglik. Igen, sok varázslóval ellentétben én rendelkeztem ilyen profilokkal. A színház óhatatlanul összefonódott a muglikkal, a muglik dolgai meg érdekesek és sokszor hasznosak is voltak. Ahogy ez az óra is. Azonban egy nyögést így is el kellett fojtanom, mikor elhangzott a csapatmunka és az, hogy előre meghatározott párokba kell dolgoznunk. Ez van, ezt kell szeretni! Gyorsan kaptam össze a kipakolt dolgaim, vettem kezembe a háziállatom, majd kerestem meg a párom. Akit nem ismertem, de mint utóbb kiderült: nem volt nehéz kiszúrni. Egy lila hajkoronával megáldott mardekáros lány. Az első gondolatom az volt, hogy festi-e? A második pedig az, hogy hogyan nem szúrtam ki eddig a folyosón, hiszen minden bántás nélkül egy elég feltűnő jelenség volt. Amint helyet foglaltunk borítékok jelentek meg előttünk és világossá válik számunkra a feladat, vagyis… világossá kellett volna válnia, de nem vagyok benne biztos, hogy teljesen értettem. Ahogy kinyitottam a borítékot és elolvastam a soraimat nagyjából világos, hogy miről van szó, de az már kevésbé, hogy mit kéne velük kezdenem. Nem olvashatom fel, ez rendben is van. De akkor beszélni beszélhetek róla? Már majdnem a partnerem felé fordultam, hogy rákérdezzek: ő mit gondol, mikor megelőzött. - Alina Scamander - biccentettem mosolyogva. - Hát, a világhálón keresztül - vágtam rá egyből, bár éreztem, hogy ezzel a válasszal tulajdonképpen semmivel sem vittem közelebb a megértéshez. Járt a vállveregetés!- Tudod, ez egy tulajdonképpen láthatatlan dolog, amit a muglik ezekkel a ketyerékkel érnek el - húztam ki a táskámból a telefonom, majd kettőnk közé fektettem. - Itt a Roxfortban például ez semmilyen módon nem lehetséges, még az ilyen felrúnázott készülékkel sem, csak a faluból. A lényeg, hogy ezzel el tudod érni a világhálót, vagy más néven internetet, ahol különböző oldalakat találsz. Olyanokat, ahol a muglik be tudják egymást jelölgetni és képeket tesznek fel magukról, arról mi történik velük.Ehhez a barátaik hozzá tudnak szólni. Illetve egymással is beszélgethetnek privátban. És itt, a mindenki által látható felületen nagyon sokszor történik, hogy bántják egymást. Olyan mintha én csesztetnélek a lila hajad miatt, de ezt nem a szemedbe mondanám, hanem egy általad kirakott kép alá kommentelnék. Egyébként nagyon különleges színe van a hajadnak, csak a példa miatt mondtam ezt - tettem még hozzá, nehogy azt higgye, hogy bántani szeretném, vagy bármi hasonló, mert semmi ilyen nem állt szándékomban. Remélem sikerült neki jól átadnom, hogy mi is a cyber világ. - Ühüm - bólintottam az Ő mondatainak összefoglalására. - Az enyémeket látva szerintem mi az internetre felrakott képek és talán a személyes tapasztalatok alapján beszélünk ki egy testvérpárt, akiről azt a feltételezésünk, hogy kicsit közelebb állnak egymáshoz, mint illene - osztottam meg vele röviden, de mégsem a mondatokat felolvasva, hogy mi lehet a kitalált szituáció, amibe belekeveredtünk. - Tehát leszek én a „kedves” kezdeményező fél és úgy indítom a beszélgetést, hogy "Hallottad, hogy John és Jane együtt nyaralnak? Csak ketten. A képeik is erről árulkodnak" - kezdtem bele a feladatba, miközben a lapra fel is kanyarítottam ezt, mint a párbeszédünk első mondatát. A kapott cetlin ugyan nem ez volt az első, de a professzor nem mondta, hogy sorban kell haladni. Azt hiszem.
Amiért a vasárnapot képes vagyok tanteremben tölteni, annak oka igazán egyszerű, addig sem kell azzal foglalkoznom, hogy anya kerekperec megírta, az év végére találjam ki, miből teszek RAVASZ-t, és milyen szakra megyek. Hogy miért? Mert a nyarat edzéssel fogjuk tölteni, apa csapatába is keresnek pár tagot, és különben is, ha Devin és Riley megpróbálnak bekerülni, nekem se árthat, csak egy évvel vagyok fiatalabb. Szerettem volna nekifutásból egy falnak csapódni, hogy véletlenül se feleljek meg… főleg apa miatt. Nagyon szeretem, de képtelen lennék elviselni, hogy folyton utasítgat. Szóval inkább leültem a mugliismeret terem egyik székére, és reméltem, hogy pont oda fog becsapni egy hirtelen villám. Igazság szerint lehet az sem lenne megoldás, Dervish bácsi, nagypapa testvére, azt mesélte, hogy belé csapott egy, és még csak a seprűjéről sem esett le, sőt, miatta nyert végül a csapat.
Tehát valami egészen más megoldás kell találnom. Észre se vettem, hogy egész sokan lettünk, csak Alina érkezésére kaptam fel a fejem, mire ráeszméltem, mennyi idegen diák között ücsörgünk ketten, már bezárta az utolsó menekülési utat is a professzor. - Amilyen mázlisták vagyunk az utóbbi időben, nem a te kívánságodra fogadnék… - Feleltem suttogva, miközben megsimogattam Puffancsot, talán ha golymókká változnék, az lenne a megoldás!
Igyekeztem figyelni a tanár szavaira, mert a legtöbb dolgot a muglikról itt tanultam, a Roxfortban. Otthon nagyon messze laktunk a várostól, és legtöbbször csak rokonok, vagy barátok jöttek látogatóba, akik mind varázslók, vagy épp boszorkányok voltak. Mondhatjuk úgy is, kissé burokban nőttem fel, bár Alina használt pár mugli eszközt, és egyszer-kétszer megmutatta, hogyan működnek, de nekem magas volt az egész. Feljegyeztem a táblán szereplő kis leírást, s mire végeztem, már hallottam a nevem, meg a csoportba rendeződést. Csupán egy “én aztán tudtam” nézést küldtem Alina felé, majd tétován próbáltam megkeresni a párom. - Üdv! - Viszonoztam a köszönést, miközben leült mellém, legalább egy évfolyamban voltunk, nem egy teljesen ismeretlen mellé osztottak be, ezt a kört Alina bukta. - Ez jó! - Mosolyodtam el a kis felírásra, majd mellé skicceltem két lány fejet, bár alig voltak többnek nevezhetőek két pálcika embernél. Nos, az biztos, hogy művészi vénám ilyen területen nincs. Megfogtam a felém reptetett borítékot, majd kinyitottam, és elolvastam a kártyán szereplő mondatokat. Háááát…. szerettem volna jelentkezni, hogy igazából lehetne másik nyelven is a fele, számomra ez érthetetlen. Mégis kibeszél így? És miért küldene valaki meztelen képet? Ha zaklatok valakit, akkor szidni szokás, meg átkot szórni, nem? A muglik furcsák. Túl furcsák. - Rendben, megpróbálom… - Bólintottam, ésszerű módszernek tűnt, de igazából a magam részéről nagyjából csak találgattam, mi lehet a megfelelő reakció. - Az én mondataim olyan összefüggéstelennek tűnnek, mintha olyasvalaki írta volna, akit a Szent Mungó zárt részébe dugnának. - Sóhajtottam, majd a mondatát szemügyre véve felvéstem a sajátom. - Nem tudom elképzelni magamról, hogy olyasvalakivel beszélgessek, akivel nem akarok. Miért nem hagyja abba a beszélgetést az elején? Vagy ezeken az eszközökön muszáj végig vinned, ha valamibe belekezdtél, nem lehet azt mondani, hogy finite incantatem? - Túrtam tanácstalanul a hajamba, igazán kényelmetlen volt a kirajzolódó beszélgetés, ami kettőnk mondataiból született. Kicsit se sajnáltam, hogy eddig kimaradtam belőle, ha ilyesmi történhet...
Forget all the reasons why it won't work and believe the one reason why it will....
Vendég
Vas. Márc. 22, 2020 8:28 pm
To: Franklin
Nem is tudom mit gondoltam, mikor jelentkeztem erre. Minden iskolaszünetben találkozom a muglikkal lévén az árvaházat muglik vezetik és még dolgozom is diákként. Nehéz lenne olyan témát találni, amiről ne tudnék egy keveset. De hát én vagyok a DÖK elnök jó példát kell mutatnom. És a plusz pontok sem hátrányok főleg, hogy MIATTAM vont le Rennes a háztól 40 pontot. Felkel húznom valamivel ezt az egészet. Nem szeretném, ha a hibámból szívna egy egész ház. Meg amúgy is nincs semmi programom mára, ha a büntető munkát nem vesszük számításba. Kissé izgatottan várom, milyen témát választott a tanár. Aztán meghallom, hogy egy igen érdekeset. Internetes zaklatás. Nem tapasztaltam meg, de volt egy kollégám, aki igen. Szegény sokáig szenvedett tőle. Az, hogy párokban dolgozhatunk csak még érdekesebbé teszi a dolgot. Frank-et kaptam társnak. DÖK-ön is együtt szoktunk lenni. Ismerem egy kicsit is e miatt, de eddig a DÖK-ön kívül nem nagyon beszélgettünk. - Szia! Rég találkoztunk nem, de bár? Csak egy kérdés. Van bármi féle tudásod/gondolatod a témával kapcsolatban? Ha nincs az se baj. - mosolygok rá. Ha megkaptam a választ mérlegelem a dolgokat. Nehéz lesz egy kicsit úgy dolgozni, hogy nem igazán tudja miről is lesz szó. Szerencsére eléggé egy alkalmazkodó típus vagyok.
From: Ethan
Vendég
Vas. Márc. 22, 2020 11:00 pm
szájber gyerek
Kedves generációm, csodás napra virradtunk, elvégre ezen a mesebeli vasárnapon még órára is mehetünk. Jah, várj! Ez nem mindenkinek olyan kellemes hír, de hát basszus, akkor miért jelentkeztek ennyien? Nem volt ám kötelező. Na mindegy, nem firtatom inkább. Kivételesen tíz perccel hamarabb, nem pedig óraműpontossággal lépek be a mugliismeret terem ajtaján, mert vasárnap van, ilyenkor megengedhetem magamnak a lazább viselkedést. Egyébként sem zavar, ha végig kell néznem azt, hogy jönnek még be utánam. Ha pontosan érkezek, akkor is előfordul, de részint ez egy tanulmányként is felfogható. Ki mit mond, amikor belép egy terembe, hogy viselkedik, merre irányul a tekintete, hol foglal helyet. Csupa érdekesség figyelhető meg minden emberen. - Jó napot, mr. Hawkins! - leülök a bal oldali sor első padjába, hogy jól láthassak, és hogy halljak mindent, aztán majd meglátjuk, hogy mik fognak az óra felfokozott hangulatában történni. Hah, jó vicc volt, mi? Egyébként semmi bajom nincs a mugliismerettel. Ami azt illeti, kifejezetten szeretem a tantárgyat, és manapság tényleg hasznos is tud lenni, mert minket is behálóz a világháló, okostelefonok, online média, és megannyi veszélyes és veszélytelen terület, amit felsorolni sem lehet. Nem is az én feladatom mondjuk, meg elég sok idő is lenne - főként a gyűjtőmunkával karöltve. Figyelmesen olvasgatok, amint a táblán megjelenik némi információ, de nem szentelek ennek túl sok időt, és nem is jegyzem meg szó szerint az egészet, mert könyörgöm, nem kötelező anyag, csak felvilágosító jellegről van szó. Legalábbis szerintem ez elég annyinak is, nem véletlen tartja a tanár ilyen időpontban és körülmények között. Hallom, ahogy néhányak teste megremeg, állkapcsuk is megfeszül a hátam mögött a páros munka hívószóra. Igen, testhelyzeteket is lehet hallani, ezt gondolom nem tudtad! Hát most jól felvilágosultál a sötét középkort követően. Gratulálok, Nobelt neked! (Igen, ez is mugli dolog, nem baj, ha nem érted, de azért nem ártana.) - Üdvözlöm az utópisztikus ismeretek órán, mr. Ethan Moore! - ülök le a társam mellé tele pozitív energiákkal. Na nézzük, milyen felelős döntéseket hozunk ebben a veszélytelen pillanatban két borítékkal és egy lappal. Hajrá, diákönkormányzat, itt a kihívás, csináljatok jövőt az iskola apraja-nagyjának. Na jó, ez mégsem ennek a helye, de még bármi történhet, amíg zárva vannak a borítékok. Persze ez nem tart sokáig, mert egy nemesen egyszerű mozdulattal feltépem a sajátomat, és kiveszek belőle egy papírfecnit öt elkülönített hozzászólással. . Kezdem én. Szia! Hány éves vagy? - ezzel pedig megkezdődik a zaklatási karrierem, ezt követően pedig nincs leállás! A következő beszélgetés született, melyet papírra is vetettem nagy gondosan, takaros barbárbetűimmel. Ilyen ez a szájber világ...
Beszélgetés:
- Szia! Hány éves vagy? - Miért? - Találkozzunk valahol. A főtér melletti kis utcában. - Máshol nem lehetne? - Rendben, akkor én kereslek meg. - Hol? - Milyen idős vagy? - 14. - Indulok. *nem válaszol*
Vendég
Hétf. Márc. 23, 2020 11:59 pm
Cyberbullying
186 szó # 2020. 03. 08.
Ahogy elhangzik az utolsó instrukció, és mindenki nekikezd a munkának, én is elindulok a padok között, hogy bele-belehallgassak a beszélgetésekbe. Igyekszem egyenlő időt eltölteni minden párosnál, de nem szólok bele semmibe. Na nem azért, mert nem tudnék kijavítani néhány bukfencet, de ez most nem rólam szól, nem az én feladatom dialógusokat kreálni. Én ezt már megtettem, az más kérdés, hogy ők máshogy gondolják ezeket összerakni. Még hagyom egy kicsit dolgozni a jónépet, addig én felülök a tanári asztalra, és onnan figyelem, hogy ne legyen verekedés. Márpedig miért is lenne? Lényegében senkinek nincs oka arra, hogy verekedjen, de... nem is tudom, miért jutott ez eszembe. Ne verekedjen senki! Nem csak a kibertérbeli erőszak a veszélyes. - Ahogy hallom a terem különböző részeiből, még nem fejezte be mindenki az első feladatot, de csak nyugodtan. Azonban a következő feladat, hogy adjanak tanácsokat a szituációjuk elszenvedőjének. Legalább öt darab instrukció kerüljön a lapra. - talán nem egy vérmes feladat, ezért a vállalkozó szelleműek kedvéért még megtoldom egy kicsit. - Akit érdekel még a téma a továbbiakban is, az nyugodtan írjon róla egy esszét, szívesen elolvasom, és pontokkal is jutalmazom természetesen.
záróreag: ápr. 1.
Vendég
Vas. Ápr. 05, 2020 4:48 pm
Cyberbullying
186 szó # 2020. 03. 08.
Nem fogadja túl nagy üdvrivalgással a további témafeldolgozását és a további órai munka lehetőségét a diákság, ezt be kell látnom kis idővel az óra háromnegyedét is túllépve. Tisztában vagyok azzal, hogy a zaklatás és annak bármiféle változata nehéz témának számít minden korosztályban, de örültem volna, ha sikerül egy egész órát ennek a témának szentelni. Mindenesetre így sem lehetek elégedetlen, elvégre sikernek könyvelhetem el a félsikert is. Legalább eljöttek ennyien, és megpróbáltak kicsit úgy csinálni, mintha érdekelné őket az órám. Nem baj, ha ez nincs így, nekem azért egy kicsit jól esik. Az órámra nézek, ami mutatja, hogy lassan már kevesebb, mint húsz perc sem maradt az órából, ezért úgy döntök, hogy nem nyúzom tovább a társaságot, hanem elengedem őket. - Látom, hogy a lelkesedésük egy kicsit megcsappant, ami egy vasárnapi órán ülve teljesen érthető, ezért nem török pálcát senki feje fölött. Elengedem önnöket idő előtt, de a feladat részleges megoldása miatt az órai munkájuk pontjait kénytelen vagyok megfelezni. Sajnálom! Mindenesetre így is mindenki gyarapította a háza pontjait, levonni semmi esetben sem állt szándékomban. Köszönöm a részvételt és az értékes hozzászólásokat, találkozunk a következő órán. - azzal megengedek magamnak egy kedves, bár erőtlen mosolyt az osztályban leledzők felé, és az asztalomon pakolászva várom, hogy mindenki elhagyja a termet.
Griffendél: +30 pont Mardekár: +60 pont Hugrabug: +20 pont Hollóhát: +10 pont
◄► 
Ugyan sok kihívást nem látok a mugliismeret órában, de attól függetlenül, még minden alkalommal tudom élvezni és hát azért valljuk be, a plusz pontok is kellenek. Nem is kérdés, hogy ezen a mai fakultatív órán is megjelenek, reménykedve, hogy ma is úgy lépek majd ki a teremből, hogy ez egy igazán érdekes és érdemes óra volt. Az elsők között érkezem, illedelmesen köszönök, majd helyet foglalok az ikrem mellett. Csak köszönök neki is, de nem érzem úgy, hogy mást is mondanom kellene. így végül a könyvemet leteszem a padra és ameddig el nem kezdődik az óra, azt lapozgatom, és amikor egy-egy újabb diák lép be, csak felsandítok, majd biccentek. Egyedül Leo megjelenése ad okot arra nekem, hogy inkább becsukjam a könyvemet és egy kicsit hevesebben intsek neki, aprón mosolyogva. Kínos. Hát az. Mindenesetre még mindig jól titkolom azt hiszem, hogy tetszik nekem. Bár a múltkori után a legjobb barátjával, biztosan ő már nem nézne rám úgy ahogy azt szeretném... és biztos vagyok benne, hogy tud is róla. De azért még reménykedni lehet, nem? 
