Itt vagyunk hát! Jelenleg a múzeum egy átmenetileg lezárt részén keccsölünk. A helyszínen jó pár auror és amneziátor is van, mindenkinek bőven van mit csinálnia, kivéve nekem, mert rám rám lett parancsolva, hogy maradjak a seggemen. Ami bevallom az egészet követő adrenalintöbblet hevében nehezebben ment, de nem pattogtam nekik és nem állt még nekem feljebb. Nem hülyék és semmi szükségük, a munkájukba pofázásomra. Én pedig eleget hallgattam a parancsokat, hogy tudjam, mikor kell kussban maradni, avagy a lényegre hivatkozni. Hogy az információval mit kezdenek utána, az már más kérdés. Néhányan a kamera felvételekkel matatnak, akik értenek hozzá... Mások a kimentett érintettekkel, szemtanúkkal foglalkoznak, az amneziálást végzőkkel az élen, páraknak pedig az a program, hogy a pálya széléről szidnak, hogy az a hülye yankee miatt megint meg kellett mozdítaniuk a kisujjukat és különben is mennyi baj volt velem azóta a kemény nagyjából három hónap alatt, amióta itt vagyok.. Nem kell legilimentornak lennem, hogy halljam őket. Nem különösebben diszkrétek a véleményüket illetően. Másfelől engem valamiért roppantul szórakoztat a hisztijük, képtelen vagyok magamra venni egy hangot is az egészből. Meg amúgy is most már, hogy lehiggadtam, túl nyugodt a vérmérsékletem, hogy a rám eső rész miatt menjek meg. Pont leszarom őszintén. Az már sokkal inkább elgondolkoztat, hogy ezzel a hozzá állással azt üzenik, hogy nekik rohadtul mindegy kire zuhan rá egy rosszul rögzített kék bálna csontváza... és ha a szemük előtt történne is csak megkönnyebbülten sóhajtanának hogy "dejó hogy nem őket érte". Ameddig egymással vannak elfoglalva elgondolkozom, hogy fogom magamat és ameddig senki nem figyel, oposszummá válva felkeresem Noé bárkáját... Az ég világon senkinek nem tűnne fel. Nem. Türelmesen megvárom, amíg azt nem mondják, hogy leléphetek, vagy közlik, hogy mi van még hátra. A jegyzőkönyvet már felvették. Amiben benne van, cifra- hivatalos bűnlajstromos stílusban, hogy; A jelenetet megelőzően egy gazellának az ősével szemeztem, majd a mellettem lévő ordító kiskölyöknek vágtam fejeket, hogy eltereljem a figyelmét. Az anya nem vette jó néven és némi kínos szóváltás után a másik irányba indultam. - ezt simán a körülöttem lévők provokálásának és zaklatásának írták fel - Ez után követtem el a szabálysértő gaztettet! Miszerint egy levitációs bűbájjal, eloszlattam a tévhitet, hogy a bálnák nem repülnek! Éppen hogy sikerült megállítanom, mielőtt egy kisebb csoportra zuhan az a nyomorult emlősmaradvány, párakat így is fejbe vert, vagy elsodort ennek köszönhetően egy újraélesztés is becsúszott.. Jelenleg az egyik turistáknak fenntartott padon ücsörgök, lábszáramat a térdemen átvetve pihentetem, fejemet, a combomon könyökölve a mutató és hüvelykujjammal támasztom. Akit kellett, helyben elláttam amennyire tudásom és tapasztalatom engedte, plusz csak a pálcámra hivatkozva, mivel semmi más elsősegélyes cucc nem volt nálam. Turistáskodni jöttem én is. A baj bekövetkeztével eszemben sem volt, hogy megvárjam ameddig a díszes auror társaság megérkezik. Mostmár azonban kezdem magamat szörnyen kényelmetlenül és feleslegesnek érezni. Ekkor pedig kiszúrok valakit a társaságból azok közül, akik aktívan dolgoznak és és hunyorítva mustrálom, mert valahonnan rohadtul ismerős. Ó! Ezt a hátat bárhol felismerném! Dominic Lloyd Scamander.... Arcomra cinkos mosoly kúszik és felállok, hogy felé vegyem az irányt és mint régi jó ismerőst köszöntsem.
Vendég
Kedd Ápr. 14, 2020 12:46 pm
Dominic & Vieno
Nagy reményekkel jöttem Angliába, hisz innét származnak az őseim, ide kötnek a gyökerek és mindamellett, hogy őket is szerettem volna minél előbb megismerni, nagyszerű lehetőségnek tartom azt, hogy itt legyek amneziátor. Amerikában már láttam egy, s mást, hogy azt mondjam, a bürokrácia vígan éli életét. Igaz, itt is. Csak másképp. Pont úgy, ahogy az nekünk, nekem leendő amneziátornak tökéletesen megfelel. Azért a sok irodai papírmunka után igen csak jól esik végre kimozdulni is. Tudniillik, amneziátornak lenni nagy menőség, mert érzem, hogy egy különleges közösség tagja vagyok. Nem rejtettem soha véka alá azt a véleményemet, hogy a Minisztériumra igen is ráférnek a klikkek, hisz miért is közösködjünk másokkal. Ez a szellemület pedig könnyedén rám ragadt, miután rájöttem amneziátornak lenni egyfajta elitség Briggs miniszterelnöksége alatt. Ki más intézné el neki a piszkos munkát és tartaná meg az éles határokat a varázslók és varázstalanok között? Na ugye. De azért éreztetik velem, hogy ne szaladjak annyira arccal előre. Mint a ranglétra legalját taposó gyakornok én kapom meg az összes létező ügyük adminisztrációját. De csak türelem kell, kivárás és tudom, hogy lesz még más is, aki alám kerül. Akkor már bizony nem rám hagyományozódik ez a szépséges firkászás. Vagy ki tudja. Hamar megkapjuk, hogy mi történt, miután riasztanak minket. Egy egész nagy területet, voltaképpen épületet felölelő munka vár ránk sok riadt muglival, repülő bálnával és mindennel, ami nem normális. Már látom magam előtt mennyi munka vár rám, ha csak azt veszem alapul, hogy ezen a helyen bizony sok mugli megfordul és mind másképp reagál a sokkoló helyzetekre. Biztos akadnak olyanok, akik menekülőre fogják. Őket még megkeresni sem kis munka. Javában igyekszem amneziálni a padokra leültetett szerencsétleneket, amikor egy fickó leszólít. Vagyis köszön nekem. - Mi a... Vox? - pfordulok meg kérdőn, éllel a hangomban, majd ahogy megpillantom a figurát, világossá válik, miért történt itt ekkora atomcsapás. Már volt vele dolgunk, most pedig fogalmam sincs, hogy miért szeretett volna ekkora feltűnést kelteni. - Repülő bálna? Ez valami fogadás volt? Vagy szeretnél bekerülni a történelembe mint a valaha volt legnagyobb kitömött emlős tetemének megröptetője? - próbálom viccesebbre venni a figurát, de még mindig enyhén őrültnek tartom ezt az egészet. Azért a kézfogását elfogadom. Régebbről ismerem én őt, mint az itt lévők egy része, de ez attól még nem fogja feloldozni a tettei alól. - Beszéltél már aurorokkal?
