Lionel & Victoire - családban marad

Először voltak fenntartásaim. Eszem ágában sem volt elküldeni Vickyt, persze, de azért ott motoszkált a gondolataim között, hogy talán nem egészen fair Billel és Fleurrel szemben elszállásolni a lányukat a tudtuk nélkül. A lányukat, akinek az Akadémián, de legalábbis otthon lenne a helye. Igent mondtam neki, mégsem zavarhattam el, és különben is, ha jóbban belegondoltam, tulajdonképpen nem az én gondom volt, hogy Victoire miért nem akar hazamenni. Én csak szállást biztosítottam egy kedves rokonnak, ennyi az egész. Bill sem haragudhatna rám, ő is kérdés nélkül megtenné ugyanezt az én gyerekeimmel. Azért reméltem, hogy Tristan vagy Lyn nem fognak ilyesmire vetemedni... bármi is legyen ez, mert nem faggattam Vickyt a részletekről, hogy pontosan hogyan is keveredett ide.
Amikor hirtelen egész napokat kellett a Minisztériumban töltenem a Kyle Briggs-nyomozás miatt, hirtelen áldottam Merlint és még tököm tudja mit, amiért Vic éppen nálam lakott. Egy karnyújtásnyira volt a tökéletes bébiszitter, aki a demens szomszéd néninél és a többi túlterhelt rokonnál sokkal jobb jelöltnek ígérkezett, a fizetett bébiszittereknél pedig kétségkívül olcsóbb volt. Beérte a napi három étkezéssel és Lyn hálószobájával, ami üresen állt, amióta a gyerekek visszamentek a Roxfortba.
A mai napon még hálásabb voltam a sorsnak, amiért nem maradtam kettesben egy ötévessel.

Fiona Dolohov úgy jelent meg a minisztériumi irodában, mintha ő maga lett volna a Zordó. A csinos külső, a bájos mosoly nem egy ártalmatlan, üresfejű politikusfeleséget takartak, mint azt megtudtam nagyon hamar. Legalább olyan veszélyes volt, mint a férje. Azt gondoltam, hogy a nyomozás számomra legszörnyűbb részén már túlvoltam, nekem kellett kihallgatnom Caroline Dolohovot és rezzenéstelen arccal ülni az asztal túlsó felén, amíg részletesen elmesélte, hogyan erőszakolta meg Kyle Briggs. Rutinos auror voltam, de egyben apa is két lánygyermekkel, a gyomrom is felfordult a történettől. Mégis ki gondolta volna, hogy lesz ennél rosszabb is? Mrs. Dolohov gondoskodott róla.
Nem hittem a szabályok vak követésében, de bizonyos határokat korábban sosem léptem át és nem is terveztem átlépni őket. Ezek közé tartozott például az is, hogy eszem ágában sem volt Fiona Dolohov utasítására (zsarolására) drogot csempészni a fogdába, számomra egyelőre ismeretlen okokból. Nem volt más választásom, megtettem, bármennyire ellenkezett az elveimmel, bármennyire gyűlöltem a fogdában csücsülő Bertie Ollivandert, bármennyire kikészült tőle az aurortársam, mert nem kockáztathattam a családom biztonságát. Abban pedig egy percig sem kételkedtem, hogy Mrs. Dolohov bármire képes lenne, csak hogy a férje és a nevelt lánya bőrét mentse. Még csak elítélni sem tudtam ezért, én is bármit megtettem volna a gyerekeimért. Bármit. Ahogy a mai eset is bizonyította.

Este értem haza, hulla fáradtan, teljesen kikészülve, az agyamban egyetlen gondolat kavargott: bassza meg, de meginnék valamit. Ahogy már említettem, rohadt hálás voltam a sorsnak, amiért Vicky nálunk húzta meg magát, mert ha most egyedül maradtam volna a kavargó gondolataimmal, valószínűleg több hónap sikerét dobtam volna a kukába egyetlen este alatt. Nem ihattam megint, tartanom kellett magam.
A házba belépve az utolsó pillanatban haraptam el a művidámsággal vegyes sziát, amivel üdvözölni akartam Vickyt. Levegőt is alig mertem venni, amíg bevitte a szobájába Brutust, eligazgatta rajta a kviddicsmintás ágyneműt, majd visszaosont hozzám, óvatosan becsukva a szobaajtót. Imádtam a fiamat, de most nem vágytam rá, hogy a nyakamon csüngjön. Kimerültnek éreztem magam, fizikailag és lelkileg egyaránt.
- Egy katasztrófa ez a nap - sóhajtottam fel. Képtelen voltam hazudni, átlátszóbb lett volna, mint Brutus füllentései arról, hogy ki festette kékre a macskát és ki törte össze a vázát a nappaliban. - És Brutus hogy viselkedett? Ugye nem borított ki teljesen? Volt már olyan bébiszittere, aki azt mondta, hogy Brutus miatt nem akar soha gyereket vállalni. Nem akarom, hogy miattam maradjon ki Bill és Fleur a nagyszülőség örömeiből.
Felakasztottam a kabátomat a fogasra, majd átkelve a földön felejtett játékok egész tengerén, ledobtam magam a kanapéra.

Vicky tökéletes bébiszitternek bizonyult. Ő ezt nyilván nem látta, de Weasley-ként vészesen alacsonyra kerültek az elvárásai egy gyerek jólneveltségét illetően, mondhatni a béka segge alá. Valahogy a mi családunkban, a seregnyi vörös, hangos, heves és erős egyéniség között Brutus olykor antikrisztusi viselkedése is bőven megfért, nem volt kirívó ott, ahol Fred és George felnevelkedtek, ahol Harry Potter egész nyarakat töltött két Tudjukkivel vívott csata között. Weasley-ként egy kicsit mindent máshogy szemlélt az ember, mint egy átlagos, kevésbé vörös családban.
- Ezt mondd a többi bébiszitterének, akik idejekorán megőszültek. A demens szomszédnéni jól bírja, de valószínűleg csak azért, mert már nem sokat érzékel Brutus nos... eleven természetéből. - Azért értékeltem Victoire megnyugtató szavait, még ha kételkedtem is a valóságtartalmukban és abban, hogy mások is osztják a nézeteit.
Komoly erőfeszítés és önmagam győzködése árán feltápászkodtam a kanapéról, ahova éppen csak letettem magam, hogy segítsek Vickynek elpakolni a rengeteg játékot. Műanyag állatfigurákból egész állatkertet lehetett volna létrehozni - talán éppen azt is tették, amíg én távol voltam -, a lego elemek színesen és gonoszan várták a szőnyegen, hogy valaki egy óvatlan pillanatban rájuk lépjen és csupán a Cruciatus-átokhoz fogható fájdalmat éljen át közben. A különféle plüssök kisebb kupacban pihentek, néhányukat már egészen megviselték az évek, nem csak a mai játék. Némelyik még Tristané vagy Lynette-é volt, némi keserű nosztalgiával vettem fel a földről a csapzott szőrű plüssnyuszit, amit egykor Elaine vett a legidősebb fiunknak. Tristan hogy szerette azt a nyuszit, az anyjának minden este vele együtt kellett betakarnia... Erre valószínűleg rajtam kívül már senki sem emlékezett, talán Tristan sem, a nyúl pedig Brutusnak csak egy volt a rengeteg játéka közül. Az anyjára is alig emlékezett már, nyilván nem ébresztett benne semmilyen érzelmet egy régi plüssállat. Néha nagyon fájt belegondolni, hogy a kisfiamnak lehetősége sem volt igazán megismerni a tulajdon anyját és nélküle kell felnőnie. Az olyan napok után, mint amilyen ez is volt, különösen rosszul estek ezek a gondolatok.
- Ártani biztos nem fog - bólintottam némi habozás után, kiszakadva a saját fájdalmas gondolataim közül. Tulajdonképpen nem akartam teát inni, de pótcselekvésnek éppen megfelelt. - Hacsak nem tudod, hogy ki ölte meg Kyle Briggst, akkor biztosan nem. Jelenleg csak az segítene, ha végre lezárhatnánk ezt a borzasztó nyomozást. Tudod, életed legjobb döntése volt, hogy félbehagytad ezt az egész aurorprojektet. Mindenki azt gondolja, hogy aurornak lenni hatalmas dicsőség, de igazából a legszarabb, legkorruptabb banda az egész Minisztériumban, jobban teszed, ha minél távolabb maradsz a parancsnokságtól.
Nem kellett volna Vickyre zúdítanom a munkám iránt érzett minden gyűlöletemet, de a szavakat már nem vonhattam vissza és nem is éreztem magam annyira rosszul miattuk, mint kellett volna. Tényleg ne legyen auror, ha boldog szeretne lenni.