Soha nem okozott problémát a munkám maradéktalan, pontos elvégzése. Nem éreztem kötődést az előttem fekvő holttestekhez, nem érintett meg, ha a fél család ott állt a felnyitásra váró, letakart test előtt zokogva és gyászolva, nem kavart fel, ha esetleg ismerős arc került a kezeim közé. Egyrészt ha ismertem is őket, akkor sem kötődtem hozzájuk annyira, hogy megrendítsen a haláluk, legyen szó bárkiről, másrészt pedig már egyébként sem számított, hogy ki volt egykor az az ember. Én már csak egy üres húskupacot vágok fel és pakolok ki, nem egy személyt. Aztán elém került Kyle Briggs teteme. Levin olyan állapotban jelent meg nálam, amilyenben még soha ezelőtt nem láttam. Megviselte az első feleségétől való válás, akkoriban is elég sok estét töltöttünk el együtt a szalonban egy üveg orosz vodka és egy skót whisky társaságában. Most más volt a helyzet, és ezt még az én hiányos képességeimmel is fel tudtam mérni. Szinte ki volt fordulva önmagából, amikor elmesélte nekem, hogy a kedvenc mágiaügyi miniszterünk unokaöccse hogyan erőszakolta meg a lányát a Roxfortban. Kár lenne azt hazudnom, hogy megérintett a dolog, felháborodtam rajta vagy együttérzést váltott ki belőlem, mert egyik sem történt meg, egyedül a Levinhez fűződő barátságomon keresztül véltem érezni, hogy ha tehetném, most kérdés nélkül segítenék nekik abban, hogy valamilyen úton bosszút álljanak. Erre nem került sor. A sors fintora, hogy ezek után került a kezem közé az erőszaktevő holtteste. És ez volt az első alkalom, hogy megingott a tárgyilagosságom, amivel eddig mindig a munkámat végeztem. Mert ezúttal akárhogy is próbálkoztam, nem tudtam nem arra koncentrálni, hogy egy bizonyítékkal eltereljem a gyanút Levin és Caroline Dolohovról. Nem volt rá szükség, szerencsére semmi nem utalt arra, hogy közük lenne a történtekhez, mégis amikor a munkám végeztével hazamentem és hirtelen rádöbbentem, hogy milyen késztetések alapján cselekedtem, kissé meginogtam. Ez nem én voltam. Jen még nem volt itthon, bizonyára egy borzasztóan unalmas előadáson ült (az akadémián minden előadó szánalmas volt, igazán vehetnének példát rólam), úgy döntöttem, megvárom a vacsorával. Leültem egy pohár Johnnie Walkerrel a szükségesnél sokkal nagyobb étkezőbe, a hosszú asztalsor végére és ott vártam a húgom hazaérkezését.
Vendég
Pént. Márc. 13, 2020 6:49 pm
Dominic & Jennifer
I love you so much my brother
Azt még megértem, hogy kicsit megcsúszva a professzor tovább tartotta az órát, mint kellett volna, de az még kicsit... kellemetlenebb, hogy egyik régi barátunk órákig feltart azzal, hogy siessek már, mert éppen szükségük lenne egy tolmácsra. Természetesen nem mondtam vissza, főleg a régi barátságra való tekintettel, de legszívesebben már otthon lettem volna. Egy kicsit még mindig tanácstalan vagyok, hogy mihez kezdjek, ha ezt a szakot is befejezem az akadémián, inkább hajlok egy újabb megkezdése felé, szeretnék jogot tanulni ismét. Imádtam. Remélem, hogy nem sokat kések a vacsoráról, ha jól sejtem, akkor Dominic megvár vele, szeretünk együtt vacsorázni. Vajon mit mondana, ha közölném vele, hogy ismételten inkább a tanulást választom a munka helyett? Sok lehetőséget kaptam, nagyon sok helyre mehetnék dolgozni a nyelvtudásom miatt és a professzorok is csak folyamatosan megerősítenek, hogy a pszichomágia is nagyon jól megy, szerintük már rég elkezdhettem volna praktizálni valahol. Volt olyan is, aki a kettőt összepárosítva ajánlott munkát, de... még mindig nem sikerült elhatároznom magam. Sóhajtok egyet. Hazaérve gyorsan a helyére akasztom a kabátomat és megindulok az étkező felé, magassarkúm kopogása pedig már előre jelezheti testvéremnek, hogy hamarosan találkozunk. Az italt megpillantva csak elgondolkodom és végül megszólalok. - Remélem nem azért iszol, mert valami nyomaszt. - mondom neki, miközben leülök az egyik székre és mélyen a szemeibe pillantok. Nem szívesen másznék a fejébe, de az eskünk miatt nem is nagyon kell, ha valamit tudni szeretnék, elég megkérdeznem, szerencsére sosem élünk vissza vele. - Akarsz beszélni róla? - ezzel egyértelművé teszem számára, hogy látom, hogy valami nem stimmel.
