Egyáltalán nem tudom, hogy miért próbáltam magam meggyőzni, hogy ez mennyire jó szórakozás lesz. Azt hittem jót fog tenni, ha végre nem a birtokon leszek, hanem kimozdulok kicsit, de minél tovább vagyok itt, annál jobban bánom, hogy egyáltalán eljöttem. Azt hiszem kicsit kiöltöztem vagy sokkal jobban kiöltöztem, mint az átlag... Az a sok rövid szoknya és túl mélyen kivágott dekoltázs, először a szánalmas szót mondtam volna, de most már inkább gondolom hányingerkeltőnek. Biztosan megvan a maga célja ennek is, abban meg végképp biztos vagyok, hogy ezek olyan okok, amiket megvetek és elítélek. A zene túl hangos és elég semmilyen, igen... kezdek úgy viselkedni, mint egy vénlány, de lehet csak túlságosan hozzászoktam a kifinomult esetkehez és ez... eléggé messze állt tőle, minden értelemben. Friss levegőre volt szükségem, így megindultam az erkély felé, próbáltam az akaratlanul is meghallott gondolatokat kizárni, de nehezen ment. "Remélem ma este megfektetem a kis kurvát", "Thirion olyan szexi, biztos az enyém lesz", "Az a picsa úgy öltözött, mint valami üzletasszony..." áh, remek. Valaki ezek szerint eléggé nem csípi az öltözetemet. Sóhajtok egyet és kicsit szaporázom a lépteimet, minél előbb szeretnék kicsit egyedül lenni. Pont, mint aznap este... mintha a történelem megismételné önmagát, csak most nincs itt velem a bátyám. Kinyitva az erkélyajtót kilépek oda, becsukom magam mögött az ajtót, majd a korláthoz lépek, mellem alatt keresztezem a karjaimat és a csillagokat kezdem el bámulni. Végre egy ismerős sláger hangzik fel ott bent, lábammal az ütemre kezdek el kecsesen dobolni, miközben halkan dúdolom a zenét.
Mondanám, hogy azért veszek részt a legtöbb szórakozásban, mert élvezem, de akkor hazudnék magamnak. Nem a zene vonz, nem a hangulat, igazából még az sem, hogy itt jelenik meg a suli krémje és mindenki, aki számít. Ja, mindenki, aki számít. Kit érdekelnek már azok az idők, amikor az ismertségek szerzése még fontoaabb volt minden másnál az akadémián? Mert amúgy a diákok többsége azért rontja itt a levegőt, hogy lássák, valaki. Hogy ne maradjon le az eseményekről, hogy jussa legyen a szokásos drog, pia, szex adagjából. Mi a szart keresek akkor én itt, amikor holnap korán kelek és jelenésem van a Minisztériumban? Mert egyszerűen nem tudtam lerázni a szaktársam. Mert szerinte aki nem jelenik meg az ilyen eseményeken, az halott ember. Szerintem ő lesz az, ha még egyszer megpróbál egy ilyen ocsmány helyre elrángatni. Mondanám, hogy túl sznob vagyok a bulikhoz, de annak megvan a helye és ideje. Nem vagyok abban a hangulatban, hogy jópofizzak bárkivel is. Már egy fél órája csak az erkélyen dekkolok, hogy a gobdolataimba mélyedve nézzem a várost. Mert az legalább szép ilyenkor kivilágítva a maga szürke fényszennyezés okozta burkában is. Anglia a maga unalmas, már-már szürke, mégis melankólikusan kellemes hangulatával hamar belopta magát a szívembe. Inkább érzem magam kétlakinak, mint sem. Mindig is kíváncsi voltam az őseim szülőföldjére és igazából már értem miért szerettek itt élni annak idején. A világ tele van szépséggel, ennek is megvan a maga varázsa. Engem pedig beszippantott az Abszol úttól kezdve a Minisztériumig az egész. A korlátra támaszkodva kortyolok bele újra és újra a boromba, miközben a távolt pásztázom. Amíg persze meg nem zavarnak. - Hiányzik egy kis egyedüllét? - szólítom meg az illető lányt, aki csatlakozik hozzám, immár megtörve csöndes magányomat. - Vagy sok volt az alkohol? - ez utóbbit mondjuk elhamarkodottnak ítélem meg, mert nem tűnik olyannak, aki nem lenne józan. Talán csak fázik, hisz odabent igen csak fülledt az idő, míg itt kellemes szellő jár és kel.
Túlértékelik az ilyen eseményeket, legalábbis szerintem egyáltalán nem annyira fontosak, mint amennyire annak éreztetik. Csak egy újabb esemény, ahova a nők kiöltözhetnek vagy éppen alul öltözhetnek... Sóhajtok egyet, majd megcélozom az erkélyt, jót fog tenni egy kis magány és egyedüllét, legalábbis ez a buli és a sok gondolat, amit akaratlanul is hallok kezd egy kicsit az agyamra menni. Bárcsak egyszerűen kitudnám kapcsolni... De sajnos nem lehet, legalábbis én ennyi idő alatt még nem jöttem rá, hogy hogyan lehetne megszabadulni ettől. Természetesen bizonyos esetben elég hasznos és segítő dolog tudni lenni, de az esetek legnagyobb részében inkább csak átok, az a rosszabbik fajta... Meglepődöm, amikor kint egy férfi hangjára leszek figyelmes, csak hagyom, hogy a hűvös esti levegő simogassa az arcomat, végül pedig a férfira pillantok. - Nem szoktam túlzásba vinni az alkoholfogyasztást, mérsékletesség híve vagyok. - mondom neki udvariasan, miközben a testemmel is felé fordulok, immár a szemébe pillantva. Tökéletesen tisztában vagyok a határaimmal, hogy miből mennyit és milyen időközönként ihatok, hogy elmém tiszta maradjon és ne ködösítse el az alkohol. Csak figyelem őt. - Mellesleg a magány nem mindig rossz dolog. - jegyzem meg neki, majd elmosolyodom. - Ha jól gondolom ön is inkább a magány miatt van itt, mintsem az alkohol miatt. - felelem, mielőtt még az előbbire mondhatott volna is bármit. Közelebb lépek hozzá, kinyújtom a kezemet illedelmesen. - Jennifer Dolores Linwood. - mutatkozom be neki.
Nem számítok társaságra, ami azt illeti, de nem fogok most már sarkon fordulni. Inkább élvezzem valaki egy talán értékesebb társaságát, mint odabent a sok idiótáét. Sokaknak itt tényleg az a fontos, hogy bebizonyítsa, mekkora nagy ivó, táncos, csajozós vagy épp kurva. Ehhez pedig nekem nincs gyomrom, egyszerűen az ilyesmit nem így bonyolítom le. A beálló csöndbe nem leszek rest beszélgetést kezdeményezni, végtére is jobb, mint csöndben szobrozni, nem? - Oh, bocsánat. Ez esetben az utóbbit visszaszívom. - apró mosollyal biccentek felé, hogy tudassam, nem akartam megbántani, ha esetleg ezzel sikerült volna. Tudom, vannak olyan antialkoholisták, akik szabályosan sértésnek veszik még a feltételezést, hogy egy pohár borral a kezükben képzelem el őket. A leányzónk nem olyan fajta, mi több, folytatja. Talán a helyzet furcsasága miatt, talán a válasza miatt, az én arcomra is egy félmosoly ül ki. Nem tudom eldönteni, hogy ezt most pusztán megtippelte-e, vagy egy picit jó emberismerő és tudja, mit kell figyelni. - Most kicsit úgy érzem, nyitott könyv lettem, avagy tévedek? Netán csak a kérdéseimből indult ki? - addig tartom a magázódást, amíg be nem mutatkozik. Elfogadom a kezét, aprót megszorítom, majd épp hogy érintőlegesen egy apró csókot lehelek a kézfejére, mielőtt elereszteném. - Örülök a találkozásnak, Dominic Scamander. - bizalommal teli mosolyt küldök meg felé, miközben visszatámaszkodok a korlátra. - Azon tűnődök, hogy ha igazából egyikünk sem érzi itt jól magát, miért jöttünk el ide? Tudom, egy kissé hülyén hangzik. Én csak szimplán nem akartam ezredjére is nemet mondani. Néhány barátom a sikeres beadandóit ünnepli itt. - várakozásteljesen pillantok rá, hátha ő is megsúgja, miért keveredett ide.
Elég rossz duma volt az a barátnőmtől, hogy ne ítélkezzek egy olyan dolog felett, amit még életemben nem próbáltam. Nekem nem való az ilyen "szórakozás" és "társaság", sokkal inkább hozzászoktam a kulturált estélyekhez, melyeket szervezni szoktam. Dominicnak persze nincs más választása, mint részt venni rajta, nem mintha annyira ellenére lenne a dolog. Jobb ötletlen tűnt ide is kijönni, mint bent maradni a sok részeg és elég kulturálatlan ember között. - Elnézéskérés elfogadva, már ha annak szánta. - remélem annak is szánta, bár abban is reménykedem, hogy nem úgy nézek ki, mint egy részeg lány. Egy pohár pezsgőt se ittam még meg, nincs is olyan ital, amit szívesen innék itt. Szélesebb lesz a mosolyom, amikor ismét megszólal. Talán még nincs itt az ideje, hogy elmondjam neki jelenleg milyen szakon is vagyok az akadémián. - Minden hölgynek megvannak a maga titkai avagy praktikái, ez most legyen az én titkom. - sokkal jobb társaság és elég üdítő vele a beszélgetés a bentiekkel ellentétben, ő más. Megmerem kockáztatni, hogy sokkal intelligensebb, mint rajtunk kívül bárki. Be is mutatkozok neki. - Igazi úriember és szép neved is van, de amúgy is a szüleid érdeme Dominic. - jegyzem meg neki továbbra is mosolyogva. Engem is érhetnek meglepetések, nem gondoltam volna, hogy léteznek még ilyen férfiak, legalábbis nagyon kevés van belőlük. - Én is örülök neki. - teszem hozzá nem sokkal utána. Hangjából őszinteségre következtetek, nem mintha lenne bármi okom is ebben kételkedni. Hiszen mi oka lenne nekem hazudni? Már fel is akartam tenni neki a kérdést, de még mielőtt megtehettem volna, már ő ki is mondta. - Gratulálok nekik. - figyelem őt, majd igazából kuncogok egyet, amikor azt mondja, hogy nem akart nemet mondani sokadjára. - Hasonló okokból vagyunk itt akkor. Lassan befejezem a második szakot is, de még egyetlen ilyen bulin se voltam... most már tudom, hogy semmit sem hagytam ki. - őszintén felelem neki, tényleg nem maradtam le volna semmi nagy dologról. Ez egyszerűen nem nekem való, nem az én ízlésvilágom.
Vendég
Pént. Márc. 20, 2020 10:08 am
Dominic & Jen
Megfogan a fejemben egy olyan gondolat, hogy miért is vagyunk még itt, ha ennyire nem élvezzük az estét? Adott egy előreláthatólag kellemes társaság, aki nem leitatni akar, sem rám kattanni, csak itt van és ugyanúgy a buli és a züllés értelmét keresi. Mosoly kúszik a számra, ahogy válaszol, elfogadja a bocsánatkérést. Csak aprót biccentek. Még ha nem is a lehető legnagyobb komolysággal mondtam, azért nem is félvállról. Ismét belekortyolok az italomba, kiélvezve a jótékony csöndet és a bor kellemes esszenciájának keverékét. Ezt otthon is megtehetném, miközben talán egy jobb fajta bort kóstolnék meg. A nyugalmam nem lenne teljes, ugyanis Puccini soha nem arról volt híres, hogy megüljön a seggén. - Egy ízig-vérig nő nem teregeti ki a lapjait soha. - és pont ez a titokzatosság tetszik általában, abbn végülis mi izgalmas van, ha egyből az ölembe pottyantaná magát? Nem mintha olyan jellegű szándékom lenne, amivel esetleg kellemetlenséget okoznék neki. - Édesanyám érdeme. - hamiskás mosollyal pillantok rá, amint eleresztem a kezét. Kicsit tovább fogom, mint szükséges, de semmivel sem tovább, mint illetlen lenne. Azt már tudja rólam, hogy én miért vagyok itt és biccentek is egyet a gratulációra, de meglep egy picit, hogy válaszol az én ki nem mondott kérdésemre. Persze logikus, hogy talán ez következne. - Valóban, az ilyen alkalmak inkább felejtés miatt jók, vagy ha le akarjuk égetni magunkat és azt nagy közönség előtt szeretnénk. Az bónusz, ha még mindenki ismer is, legyen csak annál cikibb. Abban reménykedtem, talán valami jó ismertségre teszek szert itt. - szórakozottan vállat vonok és ledöntöm a maradék kortyot is. - Ez viszont megtörtént, szóval el is mehetnék. Nem messze ide van az operaház, néha mennyei dalokat lehet hallani. Kedveli a komolyzenét? - olyannak tűnik, aki igen. Én pedig feldobom neki a labdát, mert tényleg nem sok kedvem lenne tovább maradni. - Volna kedve megszökni velem oda?
Csak figyelem őt, próbálom megállapítani, hogy vajon milyen ember lehet, de a viselkedése nem ad okot arra, hogy rosszat feltételezzek. Egészen érdekes beszélgetőpartnernek tűnik, akivel valójában lehet beszélgetni nem csak szóba hozni pár általános és teljesen érdektelen témát. - Soha semmilyen körülmények között. - mindössze csak ennyivel bővítem ki a mondatát és mosolygok rá. Nem hittem volna, hogy itt majd találok valakit, akivel szívesen beszélgetek, ezek szerint ő sem csak a buli és a mámor miatt jött ide. Megnyugtató. - Sokan vehetnének példát az édesanyjáról, biztosan több úriember lenne a földön. - jegyzem meg viccként, bár hallható azért, hogy komolyan gondolom. A világon szükség van még olyan férfiakra, akik tudnak tiszteletet adni a nőknek, kissé kezd kisiklani egy-két családban az egyenlőség fogalma, ami elég elkeserítő. Kiss félreérthető, amit mond, így csak komolyabb arcot vágok nézek mélyen a szemeibe. - Anyagilag vagy politikailag jó? - azért érezhető, hogy viccnek szánom a hirtelen jött komolyságot. Inkább nem is szeretném folytatni, hogy mennyire megalázóan viselkednek páran, már szinte én szégyellem magamat helyettünk és azért eléggé úgy érzem, hogy a kétszínűség és képmutatás melegágya ez a hely. Kérdésére csak még jobban elmosolyodom, ezek szerint még az ízlésével sincsen gond, de következő kérdéséig még nem adok választ. Csak a csillagos égre pillantok. - Már hogy ne lenne kedvem Mr. Scamander. - pillantok rá, majd elindulok az ajtó felé. - Én egyedül jöttem önnel ellentétben, nyugodtan búcsúzzon el bent a barátaitól, lent megvárom. - válaszát meg nem várva tűnök el az ajtó mögött, megkeresem a kabátomat, majd elindulok a lépcsőn lefelé. Régen voltam már az operaházba és ameddig szóba nem hozta fel sem tűnt, hogy valójában mennyire is hiányzott már.
Szeretek érdekes emberekkel beszélgetni, akiket nem az átlagos dolgok és csak és kizárólag maguk érdeklik. Mert tulajdonképpen az ittlévőket csak az érdekli, igyanak eleget, táncoljanak eleget, hogy kitombolhassák magukat, miközben behintik hiúságuk útvesztőjét mások kritizálásával, magukkal való összehasonlításával. Mert az én a fontos, hogy a másik meg mit szól, hát kit érdekel. Nem tudom, nem kenyerem a lökdösődés, mert úgy ítélik meg, hogy részegen nem igazán férnek el maguk körül, a tolakodásra a pultnál. Az egy pohár italra is jócskán kivártam a soromat. Nem kell több, nem kívánom. Egyszerűen fullasztó már odabent és nem is élvezem. Talán pár évvel ezelőtt még élveztem volna bormámorosan. De ügyelek arra, hogy a alkoholtól csak kellemesen érezzem magam és ne csináljak magamból cirkuszi majmot. - Köszönöm, ezt az édesanyám nevében is bóknak veszem. - értékelem az őszinte dicséretét. Már miért akarna ezzel kápráztatni, nem igaz? Csak egy apróság, egy észrevétel, egy kis gesztus, ami valakinek semmiség, valakinek sokat jelent. Az angolok amúgy is túl sznobok, annyira, hogy még az enyém is kilóg közülük. Persze vannak kivételek, akadhatnak bizonyára, csak nem a jó társaságban kerestem eddig. - Lehet mindkettő. Vagy épp egyik sem, valaki biztosan így szerez magának nagy hírnevet, sok követőt, hogy megy utána a többi barom. - vállat vonok. Mert a díszes közönség is szükségeltetik hozzá, nem csak az elkövető Más téma, hogy van akinek van rá gusztusa és van akinek nincs. Csak figyelem, ahogy felnéz a csillagokra. Jól esik most előre támaszkodni a korlátnak, kortyolni az utolsó cseppig az italt, megvárni a válaszát. A jó dolgokhoz türelem kell. Széles mosollyal díjazom a társulását. Szóval nem maradunk itt. Igazából időm sincs válaszolni neki, hogy nincs kitől elköszönni, hisz eddig sem tűnt fel nekik, hogy nem vagyok ott. Ha így lenne, már biztosan egyikük kijött volna és bormámorosan a nyakamba karolt volna. Mint egy rossz buzi. De leteszem a poharat odabent, a kabátomért megyek, amit végül felveszek és úgy indulok el le a lépcsőn. Ő már vár ott. Nem vagyok rest a kabátját kivenni a kezéből és felsegíteni rá. Jól esik aztán kilépni a macskaköves utcára, ahol a kellemes hideg végképp elfeledteti velem mindazt, amit az este eddigi részében éltem meg. Nem rossz, de nem én. - Voltál már a padlástérben? - teszem fel az újabb kérdést neki. Nincs jegyem, jegyünk, igazából eszem ágában sincs bemenni, elkábítani az ajtónállót. Inkább alternatívát kínálok neki, ahonnét a kilátás sokkal de sokkal szebb.
