Könnyű volt elfelejteni, milyen Anglia. Sok évet töltöttem el Amerikában ahhoz, hogy megszokjam az ottani körülményeket, az emberek életfelfogását, a hangulatot, a kultúrát. Persze idő közben is gyakran hazajártam, mindig meglátogattam apámat és anyám temetésén is ott volt a helyem, de ez a néhány nap, amit idehaza töltöttem, sosem volt elég ahhoz, hogy ismét visszarázódjak ebbe a helyzetbe. Pedig tölthettem bármennyi évet az Államokban, akkor sem éreztem otthon magam, hiába a MACUSA és a rengeteg munkaügyi siker, az újonnan felnevelt aurorsereglet, a remek kapcsolatok, a leültetett szervezeti seggarcok... nem, nem ez volt az otthonom. Ezek után nem bántam annyira, hogy haza kellett térnem Angliába egy jó hosszú időre. A Kiméra Szindikátus utáni nyomozás egyre több országba, sőt egyre több kontinensre kellett, hogy kiterjedjen. Amikor belevágtam ebbe az egészbe, a faszom se tudta, hogy ez lesz a vége. Kezdtem azt érezni, hogy ez lesz az eddigi legnagyobb szartenger, amiben elmerültem és amiből a legnehezebb lesz kivergődni. A feladás eszembe sem jutott, töketlen hülyének kéne lennem ahhoz, hogy megtegyem, márpedig az egész biztosan nem vagyok. Azonban a MACUSÁ-nál a csapatunk meglehetősen kicsi volt ahhoz, hogy egy ekkora feladatba belevágjunk, rengeteg emberre volt szükségünk ahhoz, hogy egy ilyen nagy szervezet után nyomozni tudjunk, mindezt persze úgy, hogy azok a tetvek ne tudják meg, hogy él ez a nyomozás. Nem állt szándékomban egy elcseszett fejvadásznak felállni, de szükség volt erre a lépésre, hogy minden megfelelően menjen továbbra is. Ez volt a fő motiváció arra, hogy visszaköltöztem Angliára, legalábbis arra a pár évre biztosan, amire még mindig szükségünk volt a Szindikátus bedarálásához. Átvettem a brit ág vezetését, miközben a MACUSÁ-s csapattal továbbra is tartottam a kapcsolatot. Az első lépés pedig, bármennyire is rühelltem, a toborzás volt. Amint hazaértem, az első dolgom volt összegyűjteni minden angol vagy itt dolgozó auror nevét, akit én képeztem ki, akivel együtt dolgoztam korábban és akit nem találtam egy hatalmas balfasznak vagy megbízhatatlannak. Sűrű lista lett, amit szépen lassan szűkítettem le. Lestrange kilépett, áthúz. Weasley elkúrt mindent, áthúz. És ez így ment tovább, aztán rájöttem, hogy a maradékkal nem megyek szinte semmire. Kellettek az újak, akiket nem ismertem és nem is bíztam meg egyik zöldfülű idiótában. De mint azt megtudtam, itt volt egy bizonyos Cassiopeia Black is... akit én magam képeztem ki. Kedveltem a lányt, nagyon szorgosan dolgozott és megbízhatónak is találtam, egyelőre biztosan, idővel majd kiderül a valós lojalitása, de kockáztatni mindig kell. Úgyhogy most itt ültem a Foltozott Üstben, meggyújtva a második cigarettát is, miközben a megbeszélt időpontra való érkezését vártam az egyik sarokasztalnál. Egyelőre csak néhány auror aktáját kértem ki tőle, hogy hozza el nekem, mindenkit alaposan átszűrtem, aki csak szóba jött. Vele pedig személyesen akartam beszélni már most. Bassza meg, mennyi minden történik, ha az ember elmegy pár évre egy másik kontinensre, minden kapcsolata elbaszódik.
Jerry Preston egyike volt azon keveseknek a kiképzés folyamán, akitől a válogatott káromkodások megtanulása nyújtotta lehetőség mellett, a legtöbbet kaptam szakmailag. Nem volt kedves és könyörületes, még véletlenül sem babusgatott minket, sokkal inkább seggbe rúgott, a lehet mind a két farpofán. Mégis ezzel a lehető legjobban felkészített minket arra a gyomorforgató dolgokkal teli fertőre, ami ránk várt. Nem hittem, hogy különösebben mély benyomást tettem rá, a minap mégis megkeresett és megkért, hogy szerezzek már meg neki pár aktát. Ámbátor a kérés sokkal inkább hatott parancsnak. Ha Jerry Preston kér valamit az ember lányától, akkor az ember lánya meg is teszi Jerry Prestonnak, legyen bármennyire igazolt pedigrés aranyvérű és Black. Azt mondjuk nem értettem, hogy miért, vagy éppen mire kellenek neki, de ez nem az én dolgom volt, tulajdonképpen tudnom sem kellett róla, csak megszerezni őket. Talán ő maga is bejöhetett volna értük, ám az egészen biztosan nemzeti aurorkatasztrófához vezetne. Hiszen az egybitnyi agykapacitáson mozgó kollégáink egyből letámadták volna, rosszabb esetben aláíráskérő lapokkal vagy füzetekkel. Pontosan azok, akik napi szinten súgtak össze a hátam mögött, hogy apám vásárolt be, vagy éppen Lachlan háta mögött, hogy lefeküdt Levin Dolohovval, ezért őt meg a politikus juttatta oda, ahol volt. Mintha ez bármit is számítana! Nyomorultak, azok voltak mind. A Hírmondonál kellett volna dolgozniuk, nem a parancsnokságon. Jobb is, hogy Preston nem látta milyen mélyen van a helyzet itthon.
Az akták megszerzése pofátlanul könnyű feladat volt - utána a bátyám szemébe hazudni pedig pofátlanul nehéz -, valamiért senkinek sem volt gyanús, hogy meg macska ment ki és be az irattárba. Senkiben még csak fel sem merült a gondolat, hogy lehet: nem egy egyszerű állat az. Persze, nem juthat be bárki csak úgy a Minisztérium épületébe, de történtek már ennél meglepőbb dolgok is, így ez határozottan óvatlan dolog volt, most mégis az én malmomra hajtotta a vizet. Mondjuk, ha nem sikerül ez az egyszerű feladat, akkor biztos nem jelenek meg a Foltozott Üstben, a megadott időpontban. Inkább elsüllyedek szégyenemben. Ilyenre azonban nem volt szükség. A kért információk birtokában léptem be az Abszol út legrégebbi kocsmájába. Körbe nézve azonnal sikerült megállapítanom, hogy pontosan úgy tűnők ki innen, mint a fekete hajú rokonaim közül. Csak rám kellett nézni és bárki megmondta volna. Ez azonban nem különösebben hatott meg, úgy éreztem, hogy csak-csak meg tudom magam védeni. Esetleg. - Korábban érkeztél - léptem oda az egyik eldugott sarokasztalhoz, ahol másodpercekkel korábban Jerry Prestont véltem felfedezni. Elsiklottam a felett a tény felett, hogy ez rám is igaz, még legalább tíz perc hátra volt a megbeszélt időpontig. Ahogy helyet foglaltam vele szemben, intettem a pincérnek, majd kértem egy vodkát némi naranccsal. Még annak a gondolatával is eljátszottam, hogy rágyújtok, ám úgy ítéltem meg, elég, ha a tüdőm passzívan károsodik, semmi sem indokolta, hogy ezt aktívan is megtegye. - Itt vannak, amiket kértél - tettem az asztalra egy egyszerű barna zsákot, a belőle jövő hangok alapján külső szemlélők pénznek is nézhették. Tulajdonképpen azok is voltak. Minden aktát - vagyis azoknak a pontos másolatát - pénzérmévé változtattam, hogy ha ne adj isten avatatlan kezekbe kerülne, akkor még véletlenül se jöjjenek rá, hogy mi van náluk. Egyszerű varázslat volt, de hatásos. Arról nem is beszélve, hogy ez az apró jelent minden bizonnyal mindennapi volt egy ilyen helyen. - Kisegíthetlek még valamivel? - érdeklődtem, miközben egy biccentéssel átvettem a rendelt italom. Bár még nem hallottam a választ, de úgy éreztem, szükségem lesz az alkoholra.
You never know how Strong you are. . . until Being Strong is the only choice you have.
Egyszer az egyik gyakornokom azt mondta nekem, hogy remek tanár válna belőlem. Erre csak kiröhögtem és annyit mondtam, hogy kurva hamar kibasznának, mint macskát szarni. Kénytelen volt egyetértenie velem, de mégis volt igazság abban, amit mondott. Az egyik legjobb része volt a munkámnak, nem véletlenül vállaltam annyi csapat újoncot, ha az időm úgy adta. Természetesen akadtak hátsó szándékaim is ezzel, mert egyrészt én magam szórhattam ki az alkalmatlan, selejtes idiótákat, másrészről pedig így nem volt nehéz megfelelő kapcsolatokat kialakítani sok jóravaló és megbízható aurorral. Ha ők nincsenek, sokkal nehezebb dolgom lenne, elvégre tisztában voltam azzal, hogy mennyire nehezen kedveltetem meg magam másokkal. A fiatalokkal könnyebb dolgom akadt, úgy formáltam őket a lehető legjobb énjükre, ahogyan csak akartam és a lelkességükkel sem volt soha probléma. Akárcsak Cassie Black esetében, akinél különösen tetszett az akaraterő, ami belészorult és hogy többet tanult és sajátított el a képzése alatt mint a legtöbben tették. Ha valakit szerettem volna a csapatomban látni, az ő volt. Örültem neki, hogy időben érkezett, annál gyorsabban tudtuk végigtárgyalni ezt az egészet. Reménykedtem benne, hogy hajlandó lesz majd együtt dolgozni velem, annyival előrébb lettem volna. Merlin faszára, de szar ezt az egészet elölről kezdeni, bárcsak maradhattam volna Amerikában. De hát érthető, hogy engem vágtak ki ide, nekem már legalább voltak itt kapcsolataim. - Nem szeretem a késést, tudod jól -szórtam a hamut az előttem lévő üvegtálba. Azt hiszem legalábbis, hogy üveg volt, de valószínűleg nem mosták már el legalább évek óta olyan mennyiségű hamu takarta. Retkes banda. És igen, pontosan tudta, hogy nem toleráltam, ha valaki késni mert akkor, amikor az én kezem alatt voltak kiképzésen. Hamar megtanulták ők is, hogy szét lesz rúgva a seggük, ha ezzel próbálkoznak. Nem volt mentség a másnaposság. -Régen láttalak. -Nem változott sokat külsőre, annyira régen nem volt. Nagyon reméltem, hogy más szempontból is ugyanolyan maradt vagy a jó irányba fejlődött, mert tehetséges nő volt, szükségünk is volt ilyenekre az aurorok között. Biccentettem felé egyet és a zsebembe süllyesztettem a zsákot. Nem volt feltétlenül szükség erre az óvatoskodásra, elvégre semmi kifejezetten illegálisat nem csináltunk. Persze, végig kellett volna mennünk a bürokrácia szánalmas útvesztőin, hogy engedéllyel másoljuk le az iratokat, de nem volt erre időm. Azaz nem akartam rá időt szakítani, faszom fog még emiatt is várni. - Ami azt illeti, igen -szívtam bele egy utolsót a cigarettába, mielőtt elnyomtam volna a csikket. -Nem jókedvemben jöttem vissza Angliába, akkor biztosan meg sem tettem volna. Kurva nagy szarba nyúltam bele, amikor elkeztem ezzel foglalkozni a MACUSÁ-s csapatommal, de ugye minél nagyobb a szar, annál fontosabb az ügy. -Ez sajnos a szervezett bűnözésre mindennél jobban illett. -Továbbra is együtt dolgozom az ottaniakkal, de mivel a szervezet egészen idáig terjeszkedett már, minden segítségre szükség van. A lényeg az, hogy egy megfelelő csapatot próbálok összeszedni az itteni nyomozáshoz és te vagy az egyik jelöltem, ha te is úgy akarod és úgy gondolod, képes vagy rá. -Nem éppen így kellett volna a nyakába zúdítanom ezt, de leszartam. Biztosan fog még kérdezősködni, jogosan, de nem szerettem kertelni. Tudnia kell, hogy mi a célom azzal, hogy éppen ő van itt.
-Igen tudom - bólintottam már-már szórakozottan. - Hogy ne tudnám, nem egyszer fordult elő, hogy kidobtál valakit az óráról, mert késve ért oda - a késés mértéke pedig mindegy volt. Lehetett fél perc, de tíz perc is. Ugyanazt az eredményt vonta maga után, Jerry nem kivételezett senkivel, semmilyen téren. Talán ezt tiszteltem benne a legjobban, hogy lehettél a MACUSA alapítójának leszármazottja, egy Black, vagy éppen a legutolsó mugliivadék ugyanúgy kezelt. Én is kaptam tőle hideget-meleget abban a három évben amíg oktatott, mégis egyszer sem tántorodtam el, vagy éppen bőgtem el magam, mint jó néhányan. Az utóbbit igen nehéz lehetett volna elérni, az apai nagyapám kiváló kiképzésben részesített e téren. Ami pedig a késést illette, velem soha nem fordult elő. Nem azért, mert nyalni akartam - ilyenekkel úgyse mentem volna sokra -, hanem azért, mert erre neveltek. Légy pontos! Ne hozz szégyent a családodra. Valahogy a kettő annyira összekapcsolódott, hogy egyszerűen nem tudtam - és tulajdonképpen nem is akartam - elvonatkoztatni. Black voltam, aranyvérű voltam, ez voltam. Most már képes voltam arra, hogy elfogadjam magam... nagyjából. - Hű, remélem tudod, hogy ez nagyon szentimentálisan hangzott - mosolyodtam el pimaszul, hiszen nem ezt várta az ember lánya Jerry Prestontol, de úgy néz ki, hogy ő is öregedett. Még ha ő maga nem is vallotta volna be. - De igen - simítottam végig az imént megkapott poharam peremén -, már jó két éve annak is. Néha hiányoznak azok az idők - vontam meg a vállam, mint egy mellékesen. Nem kívántan túlságosan melyre menően nosztalgiázni, nem láttam értelmét. Jók voltak azok az évek, de elmúltak. Most itt voltunk mind ketten a borús Londoni éjszaka leple alatt a Foltozott üstben. - Ne nézz így arra zsák pénzre - ráztam meg a fejem, amint megláttam a tekintetét. Szőke tincseim csak úgy szálltak körülöttem. - Jobb a békesség és az óvatosság. Zavaros idők jönnek, ha engem kérdezel. - Sejtettem mit gondol, talán a helyében én is így lettem volna, ha nem ismerem belülről a szervezetet. Ha nem tudom, hogy milyen harcok mennek, hogy Kyle Briggs halála milyen lavinákat indíthat el. Még nem tudtam, hogy ki lesz a felelős, a bűnbak, de szinte a nyakamat mertem volna rá tenni, hogy nem a valódi tettes. Az már-már úgy éreztem senkit sem érdekelt igazán. Be kell valljam: engem sem. Lehet Kyle halála szomorú és tragikus volt - annak ellenére, hogy ilyen fiatalon szarabb ember volt, mint a Zsebpiszok köz egy-két állandó lakója -, de Briggs láthatóan megpróbálta felhasználni a saját politikai ellenfelei ellen. Kezdetnek ott volt Dolohov és a lánya. Csak Merlin volt a megmondhatója, hogy mi vagy ki következik ezután. Csak remélhettem, hogy a családom azon ágát, amin én voltam békén hagyják. Tudtam. Pontosan inkább sejtettem, hogy Jerry Preston nem csak holmi semmitmondó, egyszerűen megszerezhető akták miatt akar velem találkozni. Szerettem volna hinni, hogy a kiképzéssel töltött, csodálatos három évünk alatt többet tettem le annál az asztalra, semmint egyszerű lóti-futinak használjon. Noha, akkor sem lehetett volna egy szavam se, ha tényleg csak erről van szó. Mint korábban mondtam, ha Jerry Preston kért valamit az ember lányától, akkor ő szó és kérdés nélkül meg is tette neki. Volt akkora név a szakmában, hogy ez így legyen. Csendben, néha egyet-egyet bólintva figyeltem a mondandóját. Néhol el kellett nyomnom egy mosolyt, vagy szarkasztikus megjegyzést, de sikerült. Egy szó nélkül végig hallgattam a meglehetősen lényegre törő és tömény beszámolóját. - Hát mit ne mondjak, ennyi év elteltével sem szarral gurigálsz vagy éppen adagolsz kíméletesen dolgokat - biccentettem elismerően, miközben ittam egy kicsit az italomból, ami nem mellesleg vészesen fogyott. Érett egy következő rendelése. - Tehát, lássuk jól értem-e - fontam össze magam előtt az ujjaimat, majd rátámasztottam az államat -, arra kérsz, hogy csatlakozzak egy rettentően veszélyes és fontos ügyhöz, ami Amerikából indulva elnyúlik idáig. Szervezett bűnözés, vagyis a lehető legnagyobb trágya, amibe tenyerelni lehet. Arról nem is beszélve, hogy az életem fokozottan veszélyben lesz és jelentősen kevesebb tudok majd a rettentően izgalmas ügyeimmel foglalkozni, amit a társamra és rám szoktak sózni. Oh, el ne felejtsem, hogy így őt se fogom túl gyakran látni. Csodásan hangzik, mikor kezdünk? - kérdeztem, mert bár a hangomban sok helyen fellelhető volt a szarkasztikus mellékzönge természetesen érdekelt az ügy. Nem ejtettek a fejemre. Noha nem voltam kifejezetten karrierista típus, tisztában voltam azzal, hogy ez egy hatalmas lehetőség és nem mellesleg izgalmas feladat. Pontosan olyan, ami elvonhatja a figyelmem az életemben uralkodó káosz darabkáiról. - Megkérdezzem kik vannak a brit csapatban, vagy sem a hely, sem az idő nem alkalmas, helyette inkább rendeljek még egy italt? - érdeklődtem, miközben már emeltem is a kezem, hogy ismét idehívjam a pincért. - Egyébként, csak hogy reflektáljak egy korábbi mondatodra, te nem csak most nyúltál kurva nagy szarba Jerry, az alapján, amit hallottam rólad és az ügyeidről, te mindig abba nyúlsz.
You never know how Strong you are. . . until Being Strong is the only choice you have.
- Ebben a munkában sokat számít, hogy az ember mennyire tud pontos vagy éppen gyors lenni. Bizonyos esetekben életek is múlhatnak rajta. -Jelenleg nem volt háború, ahol tényleg ennyire kritikus lett volna a helyzet, de azért én nem kockáztattam volna, és ha rajtam múlna, egyetlen auror sem tehetne ilyet. Felőlem aztán a sátán maga baszhat keresztbe, amiért valami pénzes vén szar hitvány ivadékát hajítom ki páros lábbal, ilyen emberből akkor sem lehet auror. Lenne problémánk bőven, ha ennyire felhígulna a levizsgázott aurorok csoportja. Így is akadt, akit nem szívesen láttam a munkatársaim között, de ezek általában csak akkor tudtak volna feljebb lépni a ranglétrán, ha megszűnik a gravitáció és még a létra is felborul. Mihaszna tetvek. A megjegyzésére gúnyos horkantást hallattam, de azért egy pillanatra átfutott a gondolat a fejemen, hogy mi van akkor, ha ez már tényleg az öregedés jele. Nem vettem volna túl jó néven, most is szívesen tagadom le. Nem a korommal volt a bajom, azt telibe szartam, de a mentális leépülés nem tartozott a közeljövőbeni terveimhez. Igazság szerint soha nem terveztem ezt, inkább meghalok előbb. - Ne hiányold, a nosztalgiázás csak érzékennyé és gyengévé tesz. Azt hittem, ezt jól megtanítottam nektek. -Újabb dolog, ami Jerry Preston lexikonjában a "fontos" jelző alá kerülhet. Láttam embereket, akiket a múltjuk tett gyengévé, befolyásolhatóvá és kevésbé szemfülessé. Talán kezdtem én is olyanná válni mint egykor Rémszem Mordon volt, de minél többet dolgoztam a szervezett bűnözés mocskos gödreiben, annál inkább megértettem, hogy miért volt olyan ember, amilyen. Engem pedig teljesen hidegen hagyott, hogy hamarosan én magam is olyan lehetek mint ő. - Nem te vagy az egyetlen, aki így érzi. Én inkább csak remélem, hogy nem fajul el idáig a helyzet. -Zsebre vágtam az erszényt, nem néztem meg előre a tartalmát. Megbíztam benne, egyike volt azon keveseknek, akiket nem ellenőriztem kényszeresen, csak néha és csak óvatosan. Persze az embernek nincsenek is mindig olyan tanítványai mint Cassie Black. Szerettem volna hozzátenni a mondandómhoz, hogy nincs nagyon lehetősége nemet mondani, de végül nem tettem meg, hiszen nem ez volt a helyzet. Senkit nem rángathattam bele egy ilyen munkába akarata ellenére, mert az nem vezetett volna semmi jóra, sőt, csak hátráltatott volna gyakorlatilag mindenben. Nem, ide olyan emberek kellettek, akik képesek voltak mindenüket beleadni egy ennyire szövevényes és kockázatos, ráadásul akár évekig elhúzódó munkába. Tudtam, hogy nem alkalmas rá mindenki. Aki viszont elfogadta a felkérésemet, attól el is vártam, hogy mindent száztíz százalékon teljesítsen, vagy tátott szájjal szalad a faszerdőbe. Velem nem szórakozhat így senki. - Ezt örömmel hallom, de remélem, tényleg tisztában vagy vele, mire vállalkozol. Ez nem egy néhány napos vagy néhány hetes meló lesz. Ahogy jelenleg áll a helyzet, legjobb esetben is hónapok kellenek, mire teszünk egy lépést előre, és jobb esetben egyet sem hátra. Én tudom, hogy neked ez menni fog, de neked is magabiztosnak kell lenned, mert ha benne vagy, akkor nem lesz kiút. Azt nem fogom engedni. -Elnyomtam a hamutartóban ki tudja, már hányadik csikket. Sosem számoltam, csak akkor, amikor már kezdett üresedni a doboz. -Egyelőre senki, veled kezdtem. Akadnak még jónéhányan, akiket fel kell keresnem és megpróbálnom összeszedni, de veled kezdtem. Egyszerűbbnek tűnt így, hogy már egy másik feladatot is adtam neked. -A megjegyzésére szerettem volna felháborodni, de feleslegesnek tűnt. Teljesen igaza volt. -Nem tévedsz, tényleg mindig szarba nyúlok. De általában ezek a legizgalmasabbak, legérdekesebbek és a legfontosabbak. Egyébként is, ki akarna addig ülni egy retkes irodában, amíg az aranyere is kifakad.
-Tudom, tudom - legyintettem szórakozottan, jelezve hogy emlékszem még erre is, csak úgy, mint a legtöbb leckére, amit több-kevesebb sikerrel megpróbált az évfolyamunk fejébe verni. Volt, akinek ment és volt, aki a sürgősségin kötött ki. Jerry Preston nagyot ütött, ha mást nem, ezt biztosan megtanulták. Tulajdonképpen felidézve a módszereit és a bánásmódját, néha elgondolkozom azon, hogy nem rúgták ki már a legelső napján. Lehetőségük lett volna rá, több pénzes aranyvérűt dobott ki csak azért, mert azt hitték, hogy ez napközi, nem pedig komoly kiképzés. Ott, már csak az aranyvérűek általános moráljából kiindulva, biztosan nem volt boldog sem anyuci, sem pedig apuci, hogy a kicsi csemetéjükkel így bántak. Jerry Perston mégis a helyén volt és egyszerre keserítette meg a rossz fiúk és az auror tanoncok életét. - Már ne is haragudj a kifejezésért, de nem lehet mindenki egy érzelemmentes faszkalap, mint te - mutattam rá, mit sem törődve azzal, hogy esetlegesen megsérthetem. Tulajdonképpen már maga a feltételezés, hogy megsérthetem őt, komikus volt. - Inkább azt tanítottad meg, hogy munka közben nincs helye az érzelmeknek és a kapcsolatoknak, csak a cél és annak elérése létezik. De most nem a munkában vagyunk, hanem egy harmadrendű kocsmában, ahol több a poharamban a víz, mint az alkohol, mind ezt aranyáron, persze - csippentettem két ujjam közé a kiürülőben lévő poharam, majd óvatosan meglötyögtettem a benne lévő folyadékot. Nem féltem, hogy a tulaj vagy bárki meghallja a szavaimat. Nő voltam és pici, ez igaz, de jól képzett. Igen nagy bajban lett volna a mágikus igazságszolgáltatás, ha nem tudtunk volna elbánni olyan alakokkal, mint akik itt lézengtek. Arról nem is beszélve, hogy bár nagy volt a szám, de fizettem és fogyasztottam, ez pedig már több volt, mint amit sokan elmondhattak magukról. - ‘98-ban is csak reménykedtetek, hogy nem fajulnak el a dolgok? - vontam fel a szemöldököm, utalva a második varázsló háborúra, Harry Potter diadalára és arra a rengeteg áldozatra, amit az a győzelem követelt. Ezt figyelembe véve, szerény véleményem szerint, inkább volt vereség, mint bármi más. - Ugyan Jerry, a történelmünk már számtalanszor bebizonyította, hogy a reménykedés egy fikarcnyit sem ér. Vajon mikor tanulunk végre a saját hibáinkból? A kérdés költői volt, nem vártam rá semmilyen választ, azt hiszem nem is tudott volna rendeset adni. Reménykedni jó volt, talán pont azért lettünk aurorok, mert reménykedtünk. Egy jobb és biztonságosabb világban, abban, hogy ha mindenkit nem is, de a mieinket sikerült megvédenünk. Hogy aztán mi történt? Befásulás, a legtöbb auror, akit ismertem, az így járt. Ennek az élő példái nap, mint nap jöttek velem szembe a kapitányságon. Többek között Lionel Weasley, aki tökéletes kép lenne a szótárba, ha szerepelne benne a “kiégett auror” kifejezés. Nyugodtan hallgattam végig az újabb monológot, miközben rendeltem egy második kört is magamnak. Úgy éreztem, hogy szükség lesz rá és igazam is lett. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy Jerry gondolt rám, mégis egy pillanatig mintha nem a Foltozott Üstben, hanem ismét a MACUSA egyik tantermében ültünk volna, ahol unalmas, végeláthatatlannak tűnő órát tartott a… bármiről. Jerry gyakorlatban jó tanár volt, elméletben azonban már nem annyira, noha ezt senki sem merte, vagy éppen akarta neki elmondani. - Tudom, hogy nem koszorúslánynak jelentkeztem a lányod esküvőjére, főleg úgy, hogy nincs is gyereked… azt hiszem. - Ha mégis, Merlin óvja Amerikát és persze azt a szerencsétlent, aki az apjának mondhatta a világ legbunkóbb és legérdektelenebb emberét. Hozzá képet még az enyém is az év apjának számított, pedig nem volt az, többet tudott a politika aktuális állásáról, mint a saját gyerekeiről. - Tisztában vagyok vele, hogy kemény lesz, ahogy azzal is számoltam, hogy belehalhatok, de nem azért szenvedtem végig három évet, hogy aztán aktákat tologassak. Ahhoz elég lett volna az a papír is, amit a Roxfort végén a kezembe nyomtak, majd szólni a nagybátyámnak, hogy erre vágyom - vontam meg a vállam, mert biztos voltam benne, hogy az akkor még magát Mágiaügyi Miniszternek mondó Pollux Black könnyűszerrel elintézte volna, hogy titkárnő lehessek valahol az épületben. De én ennél többre vágytam, ahogy annál is, hogy átlagos, aranyvérű kirakat feleség legyek. Nem az 1500-as éveket életük már, Merlinre, hogy nem lehettek saját gondolataim! - Szóval ja, nem félek, jöjjön aminek jönnie kell - vontam meg a vállam, miközben néztem, amint elnyomja a sokadik csikket. Néha elgondolkoztam azon, nem fél-e e attól, hogy a tüdőrák előbb öli meg, mint egy sötét varázsló a sikátorban. Mindig arra jutottam, hogy pontosan oly módon szart erre is, mint minden másra az életben, ami nem a munkához tartozott. - Akkor úgy kérdezem, hogy kik a lehetőségek? Jó, nem ismerek sok mindenkit, de talán ismerősen csenghet a nevük. Az ügyeid pedig a legérdekesebbek és a leghalálosabbak is. Tudtad, hogy Amerikában senki sem érti, hogy hogy a vérbe vesztettél olyan kevés embert? Értetlenebbül állnak ezelőtt, mint apám egy mugli televízió előtt.
You never know how Strong you are. . . until Being Strong is the only choice you have.
Ó, akartak már kirúgatni, szerintem többször mint nem, de általában nem a feletteseim próbálkoztak ilyesmivel. Sok befolyásos szülőkkel rendelkező csutkapöcs akart vagány auror lenni, de az első gyakorlatunkon elsírta magát a sarokban, amin soha nem segített az, hogy leüvöltöttem a fejét. Aztán persze ment apucinak pityeregni, hogy én megalázom, bántalmazom, faszom se tudja még mi, apuci meg nyilván jött pattogni nekem és a főnöknek, hogy mit képzelek magamról. Általában ilyenkor jött az, hogy elmondtam neki, az aurorképző nem egy gyermekmegőrző az életképtelenre nevelt, húszéves, aranyfóliával díszített seggszőrű arisztokratacsemetéknek, de ha azt szeretné, hogy egy Stuportól is síró szerencsétlenség védje meg őt a sötét varázslókkal szemben, akkor nagyon szívesen visszaveszem a kis fiacskáját. Szinte mindig jött a heves ellenkezés a kölyöktől, hogy meggondolta magát és nem akar auror lenni. Jobban is tette, nem volt helye közöttünk. - Nem vagyok érzelemmentes. -A faszkalapot nem tagadtam. -Egyszerűen csak képes vagyok az érzéseimet a helyén kezelni és csak akkor használni őket, amikor szükség van rájuk. -A probléma ott kezdődött, hogy soha nem éreztem szükségét az érzelmeknek, feleslegesek voltak és éppen annyira hátráltattak a magánéletemben mint a munkámban, habár nem tudtam volna megmondani, hogy mikor szántam utoljára időt a magánéletemre. Minden ébren töltött percemet az aktuális feladataim töltötték ki, és ez így volt rendben. Nem hiányoltam, hogy undorító csillámporos-rózsaszín piknikre kelljen járnom valami elkúrt családdal, ahol úgy kell tennem, mintha én is egy gyerekkönyv élénk színekkel rajzolt oldaláról pattantam volna le. Primrose-nak ellenben biztos tetszett volna. -Az a valami meg undorítóan néz ki, ezért nem járok én ilyen lebujokba. Felmorrantam a megjegyzésére, mert igaza volt és gyűlöltem, ha másnak van igaza és nem nekem. Nem féltem ebben a szaros kocsmában, nem láttam értelmét a titkolózásnak, csak még gyanúsabbnak tűnhettünk tőle, de talán mégis ez volt a helyes lépés. A faszom, csak jól sikerültek a kiképzéseim legalább egy-két embernél. - '98-ban nem volt min reménykedni. Akkor már pontosan tudtuk, mi vár ránk, hiszen kevesebb mint húsz évvel korábban már megtörtént egyszer ugyanaz. Nem ha volt a kérdés, hanem mikor. Most még szeretném elhinni, hogy van esélyünk időben lezárni ezt a szart. De hozzáállhatok a te pesszimizmusoddal is, csak akkor nem lesz senki, aki megpróbálna szembeszállni ezekkel az anyaszomorítókkal. Hiszen ha úgyis mindegy, akkor minek próbálkoznánk? Sikerült elfojtanam magamban valami mélyről jövő reakciót arra, hogy a lányomat emlegette, akiről semmit nem tudott, akinek a létezését az egész világ elől igyekeztem titkolni. Ilyenkor azért mindig belém hasított egy roppant mód irritáló szorongásféle, hogy talán mégsem rejtettem olyan jól a kíváncsi szemek elől, mint azt szerettem volna. Merlin faszára, hogy miért kellett nekem felcsinálnom azt a ribancot, megkíméltem volna magam ettől is. - Nem éppen nekem való az apaság, inkább ne is emlegessük, mert a hideg kiráz tőle. Legfeljebb a síromra baszhatsz majd rá egy olcsó koszorút, ha kinyúvadok. -Határozottan jobban tetszett volna, ha a tetememet előbb áldja meg egy koszorúval mint a lányomat az esküvőjén. Bár nekem aztán mindegy volt már, Primrose azt csinál, amit akar, engem pedig kurvára nem érdekel, ha elpatkolok. -Helyes, éppen erre számítottam tőled. Eléggé elszomorítottál volna, ha nemleges választ adsz a kérésemre. -Tiszteletben tartottam volna, persze, de azért nem akartam hallani. Szükségem volt a hasznos erőforrásokra, élen az emberiekkel, és ahogyan azt ő is előre sejtette, elég csúnya felhők gyülekeznek a fejünk felett. Nem tetszett volna, ha olyanokat kell kihagynom ebből, mint Cassie Black. Elnyomtam az elszívott cigarettát (ki tudja már hányadikat) az egyre jobban telő hamutartóban. - Jelenleg az egyik amerikai aurorra hajtok, jelenleg az Ilvermorny diákjait kíséri. Rengeteg jót hallottam róla és a munkáiról, egész biztosan jó választás lenne. Itt nem sok van, akit még ismerek és aktív, elsőre Weasleyre és Lestrange-re gondoltam, de az egyik elkúrta, a másik meg lelépett. Nem sokan akadnak, akikben igazán megbízom, odakint több osztályom volt mint idehaza. Az embereimmel meg tudod, mi a titkom? Nem viszek magammal balfaszokat, akik miatt ugrik egy bevetés, megöletik magukat vagy másokat, mert annyira nem valóak terepre. És persze nem tűröm a hibákat, egyetlen rossz lépés életekbe kerülhet, úgyhogy ha valaki nem úgy dolgozik, ahogy kellene neki, az mehet isten hírével. Ez rád is vonatkozik, megjegyzem. -Kedvelem, de nem fogok kivételezni vele. Ennyire biztosan nem.
Jerry Preston szavai nyomán, csak azért nem szökött magasabbra a szemöldököm, mint a homlokom, mert az biológiai képtelenség lett volna. - Szóval, vannak érzelmeid, de alapvetően sosem használod őket, mert feleslegesnek ítéled nos… mindet, mivel úgy véled gyengítenek? - tettem fel az egyértelműen költői kérdést. - Ha engem kérdésnél, bár tagadhatatlan, hogy nem tetted és úgy gondolom, ebben a témában magasról cseszel a véleményemre, szerintem pontosan ez az érzelemmentes tökéletes definíciója - emeltem meg a poharam, hogy ismét igyak abból a minősíthetetlenül rossz és alkoholt csak nyomokban tartalmazó felvizezett bármiből is, amit rendeltem. - Mégis te hívtál ide, ebbe a lebujba - mutattam rá, hogy bár állítása szerint nem járt ilyen helyekre, mégis ő tanácsolta ezt, mint találkozó helyet. Persze, megértettem az okát. Éppen elég gyanús ügylet folyt itt, két információt cserélő varázsló már a kutyának sem szúrt szemet. Valójában lehet inkább az volt a furcsa, hogy nem drogokban vagy más, illegális üzletben utaztuk. Noha, jobban belegondolva, az akták lopása sem éppen számított legális dolognak, még akkor sem, ha a cél szentesítette az eszközt és még akkor sem, ha maga a nagy Jerry Preston kért meg rá. - Csak reális vagyok Jerry, semmi több. Előadhatod a szépreményű, szirupos jobb világról szóló dicshimnuszod, a többieknek, nem fogok beleszólni. De mind a ketten tudjuk, hogy mi felé tartunk éppen, csak azt nem tudjuk, hogy mekkora lesz a bazdmeg - vontam vállat. Nem éreztem úgy, hogy olyan emberek volnánk, akik előtt szépíteni kell a dolgokat. Talán még nem dolgoztam túl régen ebben a szakmában, de már tisztában voltam egy-két dologgal. Például azzal, hogy sosem lesz jobb, maximum elviselhetőbb. - Amúgy meg ki menne úgy aurornak, hogy azt hiszi mindent elsöprő győzelmet arathat a gonosz felett? Bűnözők vannak, voltak és szomorú kimondani, de mindig is lesznek. Nem mintha a nagy szavak és frázisok embere lennék, de a bűn egyidős velünk és amíg létezünk az is létezni fog. Mi csak annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk a lehető legtöbb mocskot lekapcsolni még mielőtt másnak baja esne. Te is tudod, hogy ha összeomlik egy bűnszervezet, kettő nő a helyébe. Azt pedig, hogy valójában mit is gondolok a születésem után két évvel történtekről, inkább megtartottam magamnak. Nem voltam ott, nem éltem át, így úgy éreztem: ítélkezni sincs jogom. Pedig tudtam volna, hiszen a feljegyzések és elmesélések alapján nem egy és nem két major hibát vétettek, nem csak az aurorok, de en bloc a varázslók is. Nevetségesen szomorú volt, ahogy hagyták a történelmet pontosan ugyanúgy megismétlődni, mint húsz vagy hány évvel korábban. - Már az elgondolás is ijesztő, hogy gyermeked legyen, ugyanis a te DNS-ed, már ne is haragudj meg, de két eredményt produkálhat. Vagy valami Voldemort kettőpontnullát, vagy pedig egy egy földre szállt angyalt, akiről senki sem hiszi el, hogy közöd van hozzá. Amúgy, szerintem borzalmas szülő lennél, szarabb mint az én apám - tettem még hozzá, nem kertelve. Úgy hiszem, ha volt ember ezen a bolygón, akinek nem szorult rá a kegyesnek nevezett hazugságokra, az a velem szemben ülő férfi volt. Jerry Preston maga sem kertelt soha, gondolom mástól sem várta el ugyanezt. - Rendben, de az mindenképpen valami végtelenül undorító lesz, hogy legyen min szentségelned még holtodban is. Bár, lehet így is lesz éppen elég, meg társaságod is, amikor találkozol azzal a sok szeméttel, akit te juttattál oda. Arra, hogy pont erre számított tőlem, csak egy váll vonással reagáltam. Nem találkoztunk ám olyan régen, hogy annyit változzak. Egy ilyen felkérésére pedig akkor sem mondtam volna nevet, ha már én lennék a legéletuntabb és begyöpösödött fapina az egész őrsön. - Szívesen mondanék neveket, de csak párat tudok, kettőt, hogy pontosabb legyek, bár nem tudom, hogy mennyire szívesen dolgoznál együtt olyanokkal is, akiket nem ismersz - tettem le a kiüresedett poharam az asztalra, nem terveztem többet rendelni, már így is több pénzt fogok itt hagyni, amint amennyit az egész ért. Annak legalább az öt-hatszoros értékét. - Tudom, tudom - legyintettem, mintha csak el akarnék hessegetni valamit. - Nem is vártam és soha nem is volt rá szükségem, ahogy igényem se - fintorodtam el akaratlanul is. Nem igazán értettem, miért van az, hogy sokak szerint a rangos, tehetős családból való származás egyenlő azzal, hogy mindent pénzen és kapcsolatokon keresztül vásárolok magamnak. Főleg aurorként, ahol az életem volt a tét. Nyilván tök jó ötlet lett volna képzetlenül terepre menni és kinyalatni magam.
You never know how Strong you are. . . until Being Strong is the only choice you have.
- Tudod, kölyök, ezt nagyon jól eltaláltad. Magasról cseszek a véleményedre. -Mert egyszerűbb volt ezt mondani, mint elismerni, hogy gyakorlatilag igaza van. Nem szerettem, ha más jobban rátapintott valaminek a lényegére mint én, pedig most éppen ez történt. Faszom bele, hogy ilyen jól kineveltem őt is. -Mert nem szórakozni hívtalak meg, hanem dolgozni. Egyrészt szórakozni nem szoktam, másodszor pedig… nincs másodszor, egyszerűen csak nem baszom el ilyenekre a drága időmet. Ha nem tetszik, ne idd meg. Öntsd bele abba az ocsmány virágcserépbe, hátha a növény is megdöglik tőle. -Valóban volt egy hányásfoltokkal és más kérdésesen undorító mintákkal tarkított nagy virágcserép a sarokban, amiben egy magas szobanövény állt, várva a halált, amikor végre nem kell már ebben az ótvarban léteznie. Osztottam a véleményét. - Nem hiszek abban, hogy valaha bármi is tökéletes lesz ezen a nyomorult bolygón, amikor egy halom embernél már az is csoda, ha megtalálja a saját faszát a nadrágszíj alatt. De nem szeretném, hogy ugyanazt éljük át, mint húsz évvel ezelőtt, az egy kibaszott szörnyű időszak volt. A civilek érdekében remélem, hogy még azelőtt jegeljük ezt a banda lófaszjóskát, hogy idáig fajulna minden. -Sosem mondtam volna ki hangosan, hogy a lányom miatt akartam egy kicsit biztonságosabbá tenni mindent, mert hittem abban, hogy ez nem igaz. Nyilvánvalóan nem lehet az, hiszen már azelőtt is éppen ezért küzdöttem, hogy ő megszületett volna vagy tudomást szereztem volna a létezéséről. Nem kötődtem hozzá különösebben, ugyanolyan családtagom volt, mint az apám, csak őt még az öregnél is ritkábban láttam. De előtte még sok év áll és akkora balfasz, hogy a mai napig nem hiszem el teljesen a DNS teszt eredményét. Nem néztem volna jó szemmel, ha valami szaréletű éppen őt próbálja meg belekeverni valamibe. Hátradőltem a szánalmasan nyikorgó, nyűvek által elevett fapadon, amit itt ülőalkalmatosságnak csúfoltak és érdeklődve néztem rá. - Aki nem azért lesz auror, hogy egy kicsit biztonságosabbá tegye a környezetét, az vagy szakmát tévesztett vagy egy olyan nárcisztikus faszparaszt mint sokan a minisztérium politikusai között. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is olyan naiv lenne, hogy a világ megmentését tekinti célnak, de ha nem hiszünk a kis sikerekben, akkor mi a fasznak csináljuk egyáltalán? Te például miért lettél auror, Black? -Nem volt szokásom ilyesmiket kérdezni, mert kurvára beleszartam mindenkinek a magánéletébe és abba, hogy mi van a törékeny kis lelke mélyén, de most kíváncsivá tett, mert a szavai alapján nem tudtam volna biztosra mondani, hogy mi vezette őt éppen ide. Sikeresen lepleztem a pillanatnyi zavart, amit az generált, hogy éppen olyan gyereket jósolt nekem, mint amilyenem lett is. Már nem a Voldemort újragondolása női kiadásban, hanem az életképtelen, hiszékeny szerencsétlenség. - Kár lenne tagadnom, nem véletlenül nem lett soha családom. Jobb, ha nem baszok el életeket azzal, hogy leszarom őket. Elgondolkodtam a megjegyzésén. Jól ismert már engem, tudta, hogy nagyon kevés ember létezik, akiben megbíztam, de még bennük sem maradéktalanul. Az egyetlen elv, amit vallottam az volt, hogy ha az életed a tét és az kedves neked, akkor kurvára ne bízd másra, mert ott fogsz megdögleni, ahol vagy. De ha csapatot akartam építeni, akkor meg kellett tennem. - Nem bízom meg bennük csak azért, mert te azt mondod, hogy megtehetném. Leszarom, ha egy harmadik személy azt mondja, hogy valaki ilyen meg olyan, de ha bizonyítanak, talán adok nekik esélyt. Ne aggódj, azt majd én intézem, még azt is kiderítem róluk, hogy mikor hagytak szarcsíkot utoljára a gatyájukon. -Biztosan nem lepte meg, hogy mindenkit lenyomoztam, akivel együtt kellett dolgoznom. Már amikor őket tanítottam, akkor is sokat papoltam arról, hogy egy aurornak két fő eszköze van: a pálcája és az informátorai. Csak a szituáció adta meg, hogy éppen melyik került a másik elé fontossági sorrendben. - Nagyon helyes. Örülök, hogy együtt tudunk dolgozni, és ezt most raktározd el jól magadban, mert a büdös életben nem fogsz tőlem többet ilyen szépet hallani.
Egy vállvonás, pontosan ennyire hatott meg, hogy a nagy és híres Jerry Prestont nem érdekli a véleményem. Nem dőltem kardomba - sem egy Avakade davrába -, valójában az lett volna a furcsa, ha érdekli más is magán és az ügyein kívül. Néha nem tudtam eldönteni, hogy ezt a nárcisztikus vonásai vagy annak a tudata teszi, hogy ő mennyire is "nagy" a szakmában. Nem tartottam elképzelhetetlennek azt sem, hogy mind a kettőből volt benne egy egészen pici… vagy éppen rengeteg. - Valahonnan csak hallanod kellett róla. Vagy egyszerűen kiválasztottad a legkétesebb helyet, ami szembe jött veled az utcán? - húztam el a számat, miközben leraktam poharam, majd elhessegettem a pincért, aki éppen akkor indult meg az asztal felé, hogy megkérdezze: hozhat e még. Nem hozhat. Így is több pénzt fogok itt hagyni, mint amit ez az egész ért. - Szerintem azt a növényt semmi sem öli meg, ha eddig túlélete. Kicsit hasonlít talán is rád - követtem a pillantását. - Egyébként, abban sem vagyok biztos, hogy igazi - mert nehéz volt elképzelni, hogy van élőlény a földön, ami kibírja ezt a dzsuvát, a vizezett italokat és azt, hogy minden bizonnyal napi szinten belehánynak. Nem, nem voltak illúzióim annak tekintetében, hogy honnan is származhatott a cserépre száradt kosz egy jelentős része. - Mintha azt hinnéd, hogy csak egy szervezet miatt juthatunk el ugyanoda. A múltban elég volt egy félvér, aki az ékesszólásával és a gyűlöletével maga mellé tudta állítani az aranyvérű családok nagy részét világszerte. Előtte pedig szintén elég volt egy nyomorult, aki a varázslók felsőbbrendűségét hangoztatta - jegyzetem meg, nem túl burkolt utalást téve arra, hogy a történelemben eddig nem a bűnszervezetek és különös szekták voltak a legveszélyesebbek, hanem az elvakult fehér férfiak, akik remekül el tudták adni maguk és az ideáik. Valahogy ezek az emberek önmagukban több kárt és pusztítást hagytak maguk után, mint a Kiméra Szindikátus eddig felszámolt ágai. Persze, ez nem azt jelentette, hogy lebecsülném a feladatot, egyszerűen csak arra akartam felhívni a figyelmét, hogy ezekben az időkben nem biztos, hogy a Szindikátus jelentette a civilekre - vagy úgy bárkire - a legnagyobb veszélyt. - Valóban? - vontam fel a szemöldököm, noha a legkevésbé sem kihívóan, sokkal inkább érdeklődve. - Csak az én évfolyamomról legalább három olyan idealistát tudok mondani, aki azt hitte, hogy hasonló célokat dédelgetett - intettem és szinte biztos voltam benne, hogy a mindegyikben akad pár hasonló, de abban is biztos voltam, hogy hamar kibuktak. - Röviden azért, mert az anyámat megölték tizenegy éves koromban, aminek köszönhetően a családom darabjaira hullott. Azt akartam, hogy minél kevesebb embernek kelljen ezt átélnie - vontam meg a vállam, nem részletezve, hogy a motivációim között szerepelt - és szerepel is, még ha kicsit parkolópályára is téve - a bosszú is. Tudni akartam, hogy ki és miért tette. Mi volt az az indok, amit elég erősnek érzett ahhoz, hogy megöljön egy négy gyermekes édesanyát. Félreértés ne essék, nem megnyugvást kerestem ezzel, sokkal inkább válaszokat. Arról nem is beszélve, hogy életem folyamán legalább egyszer a szemébe akartam nézni annak az embernek, aki utoljára látta élve az édesanyámat. Tudni akartam, hogy mit, jobban mondva kit látott amikor vége lett. - Ezzel egyetértek. Cseszett egy érzés, tapasztalatból mondom - de részletekbe nem bocsátkoztam. Biztos voltam benne, hogy Jerry Prestont a legkevésbé sem érdekelte a lelkivilágom, vagy éppen a múltam. Nehéz volt visszafognom a mosolyom. Az ajkam így is megrezdült, de szerencsére nem görbült felfelé. Szerencsére. Bár nem hiszem, hogy Jerry Preston nem létező lelkivilágát zavartam volna vele. - Sosem mondtam, hogy bízz bennük csak azért, mert azt mondtam - vontam meg a vállam. - Ahogy azt is sejtettem, hogy az utolsó információig lekövetsz mindenkit, akivel együtt dolgozol, vagy csak elgondolkodsz azon, hogy így legyen. A diákjaidat is mind ismered, ezért tudsz olyan személyes és igazán köcsög sértéseket a fejükhöz vágni, amin többen is elbőgik magukat - mutattam rá a módszerére, legalábbis annak egy részére, amit még a diákéveim alatt megfigyeltem. Alaposabban sosem érdekelt, sokkal - élükön Holden Briggs-el - ellentétben nem kívántam Jerry Prestonná válni. - Azt hiszem, még soha nem mondtál nekem ilyen szépet - tettem a szívemre a kezem, túlzott színapadiassággal . - Ha ezt tudom, lehet hozok valami furcsa mugli szerkentyűt, hogy felvegyem, aztán rosszabb napjaimon végig hallgassam. És, mikor kezdünk? - érdeklődtem, miközben kitettem az italom árát az asztalra, hogy ezzel is a személyzet tudtára adjam, hogy biztosan nem kérek többet abból az agyon vizezett cuccból, amint alkoholnak csúfoltak.
Jerry Preston varázslatosnak találta
You never know how Strong you are. . . until Being Strong is the only choice you have.
Egyáltalán nem voltam nárcisztikus ember. Persze, hittem abban, hogy én mindent jobban tudok másoknál, de ennek kurvára az volt az oka, hogy tényleg mindent jobban tudtam másoknál, mert nem voltam egy méretes balfasz. Ez nem nárcizmus, hanem realisztikus ítéletalkotás. Mindenkinek úgy kellett volna teljesítenie, ahogyan azt én is tettem, és akkor máris nem lettek volna ilyen megjegyzéseim, sem pedig problémáim a többiekkel. De sajnos jelenleg úgy álltunk, hogy az engem körülvevő emberek nagyrésze alkalmatlan volt még arra is, hogy az oxigént ne a seggén keresztül próbálja meg felszívni. - Ez a legjobb hely az ilyen dolgok intézésére. Szar hely, de éppen ez a lényege, senkinek nem tűnik fel, hogy ketten gyanúsan kortyolgatják a szar sörüket a sarokban. Nem akarom, hogy bárkinek a tudomására jutna mindez. -Megeshet, hogy kicsit túlzásba vittem az óvatoskodást, de az eddigi tapasztalataim alapján még mindig jobb volt ez, mint keresztbe szopni a bűnözők faszát. -Lehet, hogy hasonlít, csak azzal a növénnyel ellentétben én visszadugnám az anyjába azt a lélegző szardarabot, aki rám merne hányni. -Még jó, hogy eddig senki nem volt annyira merész, vagy inkább annyira ostoba, hogy ezt megpróbálja. Megvontam a vállam a válaszára. - Az az egy ember sem ért volna sokat, ha nincsenek faszjankók, akik követik őt. Lehet valaki hatalmas varázsló, emberfeletti képességekkel, lehetnek radikális elvei, jók vagy rosszak egyáltalán, de amíg nincsen, aki védi a seggét, addig nagyon hamar vége lehet a kis mutatványos műsorának. Voldemort és Grindelwald esetében is igaz ez, de ugyanez a helyzet másokkal is. Persze, ha levágod a fejét, nagyon valószínű, hogy szétesik az egész, de ki tudja, van, ahol más lép a helyébe és mint a hidra, még többet növeszt a helyére. Felvont szemöldökkel néztem vissza rá, nem találtam teljesen őszintének a válaszát. Olvastam persze az aktáját, ahogy mindenkiét, akivel közelebbi munkakapcsolatba kerültem és pontosan ismertem minden részletet róla. Mégis az volt az érzésem, hogy nem ez volt az egyetlen motivációja arra, hogy aurorrá váljon. - Ez mind? Ha csak ennyi foglalkoztat, miért nem mentél a családvédelmiekhez? Kurva jól mutatnál amellett a két kretén mellett, bár nem tudom, mennyire tudnád elviselni őket. Vagy a lila egyenruhát, mert a burzsuj segged biztos hisztizne miatta. -Kibaszott kedves ember vagyok, csak ezt senki nem veszi észre. A kérdésére nem válaszoltam azonnal, és később sem mondtam semmi határozottat. - Még nem tudom, először egy biztos csapatot akarok tudni a hátam mögött. Majd utána beszélhetünk kezdésről. -Felálltam az asztaltól, éppen elég időt töltöttünk el ebben az ótvar szarkupacban, amit kocsmának gúnyolnak.
