Let's party! - in an unusal way // Stormie & Tyler

- Ez életünk legjobb ötlete. – Jegyzem meg vigyorogva, és még az sem igazán zavar, hogy még mindig baromi hideg van, és az általában eléggé el szokta venni a kedvemet. De most… ahogy itt állunk London belvárosában, a muglik között, teljesen felvillanyozva a tudattól, hogy tilosban járunk… ennél jobban nem is kezdődhetne az este.
- Még sosem voltam errefelé. Te igen? – Kérdezem Stormietól kíváncsian, miközben érdeklődve szemlélek mindent, de mindent, és egyszerűen az agyam nem is akarja befogadni a látványt, a sok villogó dologgal, a száguldozó járművekkel, a piros buszokkal, meg úgy mindennel. Csak abban bízom, hogy Stormienak azért van legalább halvány gőze arról, hogy most merre is kéne elindulnunk, mert nekem nincs.
Az ötlet teljesen hirtelen jött. Mind a ketten halálra untuk magunkat otthon, a szünetben, az pedig sosem egy jó dolog, főleg akkor nem, ha közben őrültebbnél őrültebb ötletekkel bombázzuk egymást bagolypostával. Stormieval mindig is ilyen volt a kapcsolatom, már az első pillanattól, ahogy egymás mellé keveredtünk egyből megtaláltuk a közös hangot, azóta pedig folyamatosan olyan őrültségekbe kerülünk bele, mint amilyen a mai is.

Már nem is emlékszem, hogy ki volt az ötlet gazdája, és hogy milyen indíttatásból jutottunk végül arra, hogy ez aztán tényleg az ötletek ötlete. A terv pedig az, hogy megtapasztaljuk milyen is bulizni a muglik között. Két aranyvérű sügér, akiknek nem sok köze van ehhez a világhoz. Én speciel még csak mugliismeretre sem járok, mert nem látom értelmét, erre most itt vagyok, kint a nagyvilágban, egy olyan helyen, ami teljesen ismeretlen számomra, de én szeretem a kihívásokat. Úgy látszik Stormie is. Vagy csak szokáshoz híven ugyanolyan őrült, mint én.
- Ez tök izgalmas. Azok vajon micsodák? – Kérdezem teljesen felpörögve, miközben az egyik kijelzőre mutatok, amin mozgó képek váltogatják egymást.
- Olyan, mint valami mágikus festmény. – Jegyzem meg mosolyogva, majd megragadva a lány kezét kezdem húzni magammal – ha ugyan engedi –, hogy közelebbről is megnézhessem az egyik kirakatnál kirakott lapos, szögletes valamiket. Szinte az orromat is az üvegnek nyomom, annyira érdekesnek találom, hogy azokban is mozgó képek vannak néha, de van amilyen csak az időt lehet látni.
- Ez valami fura óra? – Kérdezem elgondolkozva.
- Amúgy valami ötlet, hogy innen merre induljunk tovább? – Kérdezem Stormietól.
- Én amondó vagyok, hogy kövessük a tömeget. – Mutatok most egy viszonylag elegánsabban öltözött kis csoportra, akik már most jókedvűen tartanak valamerre.  

388 szó

- Ez egészen biztos. – Vágom rá magabiztosan a megjegyzésére, de továbbra is teljesen el vagyok veszve a sok újdonság láttán. Alapvetően ez elég meglepőnek számít, hogy ennyire nem vagyok tisztában a muglikkal és az ő világukkal, de ha figyelembe vesszük, hogy igazából a legtöbb időmet a családi kuriánkban, vagy a francia kastélyunkban töltöttem, így egyáltalán nem meglepő. A szüleim tősgyökeres aranyvérűek, nyilván nem követték figyelemmel a mugli világban történt technikai fejlődést, így annyira hülye vagyok ezekhez, hogy az már-már kellemetlen is lehet olyasvalaki számára, aki viszont ismeri ezt a közeget. Pedig még csak azt sem mondhatom, hogy tipikus aranyvérűként ki nem állhatnám a muglikat, vagy a mugliszületésűeket, mert ez egyáltalán nem így van, egyszerűen csak nem ismerem őket, és eddig nem is nagyon éreztem a késztetést arra, hogy beleássam magam a világukba.
- Áh… ez igazán praktikusnak hangzik. Nem csoda, hogy ha ennyire működik. Nálunk miért nincsenek ilyen menő dolgok? – Kérdezem fejcsóválva, és végül ellenállok a késztetésnek és nem kérdezem meg, hogy éppen mi van a kivetítőn, pedig nagyon érdekelne.

A figyelmemet egyből magára vonja egy kirakat és Stormiet húzom magammal, akár akarja, akár nem. Kíváncsi lennék, hogy vajon most úgy érzi magát, mintha egy anyuka vigyázna a rakoncátlan gyerekére? Mert kívülről majdhogynem úgy tűnhet ez az egész. Nekem fel sem tűnik, hogy szegényt kellemetlen helyzetbe hozom, továbbra is elképedve meredek az üveg mögött lévő szerkezetekre, egészen addig amíg végül a lány el nem húz onnan.
- Az biztos, hogy én konkrét ötlet nélkül jöttem el. – Mondom nevetve a kérdésére. Kíváncsian figyelem, ahogy elkezd kutakodni a táskájában, majd a vigyorom csak még szélesebb lesz, mikor előkerül egy flakon.
- Te mindenre gondolsz, nem hiába szeretlek annyira. – Nyomok egy cuppanós puszit az arcára, majd már veszem is át tőle az italt. Egy kis tanulmányozás után belekortyolok, majd mikor érzem az alkohol jólesően égető érzését megint csak elégedetten mosolygok.
- Ezt te kutyultad? – Kérdezem, miközben megindulok utána, teljesen rábízva magam, úgy látszik ő tényleg tudja, hogy merre tartunk.
- Egész jó. Pont kellően erős, de még lehet érezni az alkohol mellett az ízt is. -  Dicsérem a magam módján, miközben visszapasszolom neki a flakont, hogy ő is tudjon belőle inni.
- Szóval mit érdemes tudnom, ahhoz, hogy ne hozzalak kínos helyzetbe? – Kérdezem tőle, miközben természetes mozdulattal átkarolom a vállát, mert így legalább biztos nem veszítem el. Még csak az kéne, hogy valahogy elszakadjak tőle, akkor bekövetkezne nálam a világ vége.
 

406 szó # Burn The House Down

Önkéntelenül is egyre nagyobb a mosolyom hallgatva a szabadkozását, és erős késztetést érzek arra, hogy szívassam, és úgy tegyek, mintha egyáltalán nem ízlene az általa kevert ital, de végül mégsem így teszek. Pedig tényleg nagyon erős volt az a késztetés.
-Ahhoz képest, hogy milyen ideges vagy a véleményem miatt, tényleg egész jó lett. - Biztosítom ezért újra, de azért így is kicsit cukkoló a mosolyom. Egyből fel nevetek, mikor ő is megkóstolja az italt, aminek az ízét rosszul leplezett fintorral eredményezi.
-Úgy látom neked nem annyira jön be. - Mondom még mindig nevetve.
- Látnod kellett volna az arcodat. - Jegyzem meg vigyorogva, és már kortyolok is bele újra a visszakapott flaskába.
- Ne aggódj, a vendégem leszel, ha már bent vagyunk. Azt kérhetsz, amit akarsz. - Mondom neki nagy kegyesen, nem mintha bármilyen problémát okozna az, hogy fizessem mindkettőnk ital fogyasztását. Soha nem kellett a pénz miatt aggódnom, mindig sok állt a rendelkezésemre. Ez semmiségnek tűnik ahhoz a vagyonhoz képest, mint amiket a könyveimre szoktam elkölteni.

- Hmm. Végül is ez elég logikusnak hangzik. - Bólogatok a szavaira.
- Remélem akkor is lesz ehhez eszem, ha már hatással lesz rám az ivászat. - Jegyzem meg egy újabb vigyorral, habár nem nagyon aggódok emiatt sem, mert ismerem a határaimat, egy ilyen ismeretlen környezetben pedig biztos hogy nem fogom magam leinni a sárga földig, ami amúgy sem a szokásom.
- Na! Nem tennék ilyet! - Pillantok felé felháborodást tettetve, de közben játékosan csillognak a szemeim. Túlságosan ismerem már ahhoz, hogy ilyesmivel sikerüljön átvernie, és habár erős a margarita amit csinált, de azért annyira nem, hogy ettől a pár kortytól már meg érezzem a hatását. Ettől függetlenül, belemegyek a játékba, mert szórakoztat.
- Még neked se mondtam, hogy milyen szuper patrónust tudok megidézni. Gondolod, ez beválna csajozós szövegnek? - Kérdezem tőle úgy, mintha teljesen komolyan gondolnám.
- Nálad például ilyesmi működne? Lenyűgözne téged, ha megmutatnám milyen a patrónusom? - Játékosan megvonogatom a szemöldököm, miközben egy újabb korty után visszaadom neki a flaskát. Ezzel árultam el igazából magam, hogy én is csak megjátszom magam, ő is azon kevés lányok közé tartozik, akiket képtelen lennék már nőként nézni rá, még akkor sem, ha talán az elején, mikor még nem ismertem eléggé, éreztem is kémiai vonzalmat iránta.

- Ú, az elég jól hangzik. - Lelkesedek fel újra, vagy inkább még jobban. Még sosem voltam rendes klubban, még a varázsvilágban sem, mindig megelégedtem a Roxfortban tartott illegális bulikkal, a házibulikkal, vagy a bálokkal, így többszörösen is izgatott vagyok.
- Véletlenül nem az a klub amiről meséltél? - Kérdezem kíváncsian, amikor feltűnik egy neon színekben pompázó épület felé bökve, ahonnan már ide is kellemes zene hallatszik.
- Ugye az? - Kérdezem felgyorsítva a lépteimet, mert alig várom már, hogy bejussak a helyre. Arra viszont nem nagyon számítok, hogy a bejáratnál, egy alak álldogál, alaposan szemügyre véve a belépőknek a személyijét.
- Öhm… Stormie… az a behemót is szerepelt a terveink között? - Kérdezem lehalkítva egy kicsit a hangomat. Bár így jobban el nézegetve, olyan kis nyeszlettnek tűnik, egyáltalán nem gondolná az ember, hogy biztonsági őr. Alacsonyabb nálam, és nem látom túlságosan izmosnak sem.
- Bár nem hiszem, hogy baj lenne. - Teszem hozzá némiképp megnyugodva, látva hogy nem jelenthet túl nagy fenyegetést. Ugye?