A roxmortsi hétvégék már az első alkalomtól kezdve a kedvencemnek számítottak. A felsőbb évesek mindig sokat meséltek a helyekről, arról, hogy hová érdemes elmenni, de még a néhány alkalom alatt a lányokkal nem sikerült végigjárnunk az egészet. Most, a hideg téli idő ellenére sem tántorodtunk el a célunktól. Sapka, összehúzott nagykabát és hollóhátas sál volt mindannyiunkon, megbeszéltük, hogy első körben a boltokat látogatjuk meg bevásárolva kedvenc helyeinken. Nem vettem sok mindent, nagyjából egy zacskó cucc lehetett nálam amit könnyedén süllyesztettem el oldaltáskámban, majd vidáman indultunk el a lányokkal Három Seprűbe, ahol a mindannyian kikértük a jól megszokott vajsörünket, és izgalmas sztorizgatás közepette el is iszogattuk. Játékos, lánykás viccelődés mellett még a közeli sarokülőben nevetgélő fiúkat is pásztáztuk, mindannyiunknak eljött az a korszaka, amikor érdeklődni kezdtünk a másik nem iránt, de csak óvatosan, valami kezdeményezésre várván. Az egyik barátnőm a múltkor hozott valami mugli újságot, amiben a szerelmes témáktól kezdve, a pasizásig minden fellelhető volt, bár... sok mindent humbukságnak tartottam, nem hinném, hogy így működnének ezek a helyzetek. Nagyjából egyszerre - ohh, micsoda véletlen! - keltünk fel velük az asztaloktól és léptünk ki az ajtón, mire néhányan beszélgetésbe elegyedtek egymással. Gondoltam, nem én leszek az, aki a visszafogottságával elriaszt mindenkit maga mellől, így a mellettem álló srácra pillantottam, akit Leonak becéztek. - Mi épp a szellemszállásra indultunk, azt mondják, újabban beköltözött oda valami szellem, aki a közelben halt meg vámpírtámadásban. Ez tök izgi, nem jöttök? - Emelgettem meg kicsit játékosan a szemöldökömet, majd elvigyorodtam és karon fogtam a lányokat, hogy előre induljunk, egyenesen a szellemszállás irányába. Már évtizedek, sőt, talán évszázadok óta is mehetnek ezek a rémtörténetek az elzárt kúriáról, de minden tinédzser életében eljön az a pillanat, amikor fel kell fedeznie, meg kell néznie, még ha csak félútról is, mert fülön csípik. Majd sokszor nézünk a hátunk mögé, a sok diák között simán el tudunk tűnni azt hiszem, a felügyelő tanárok sem tudnak ennyi helyre figyelni, főként, hogy sokan közülük szintén egy kis kikapcsolódási lehetőséget keresnek idelenn.
Vendég
Hétf. Márc. 09, 2020 5:16 pm
to Ada
Min töri egy átlag tizenéves mardekáros suhanc a fejét tél, karácsony tájékán, amikor kiszabadul a nép az iskola falai közül? Persze, hogy sok édességen, töménytelen mennyiségű vajsörön, tilosban mászkáláson, egy nagy titokban elcsattant csókon és rengeteg szórakozáson. A Roxfort lenyűgöző és csodás hely volt a kezdetekben, amíg mint kis pisisek érkeztünk ide, míg a nővérem csodálattal átitatott leveleket küldözgetett és míg bele nem fásultunk a rengeteg tanulás okozta szürke hétköznapokba. Félreértés ne essék, most is imádom ezt a helyet, úgy érzem még közel sem ismerem úgy, mint a tenyeremet. Biztos vagyok benne, hogy temérdek zuga vár még felfedezésre. De most kit érdekelnek az ódon falak rejtekei, amikor kiszabadulunk? Lehet gondolkozni hógolyózáson, lányok megfürdetésén, lelökni valakit a mély hóba és társain. Mi mást várhatnának tőlem az emberek? Mindig azon töröm a fejem, hogy tréfáljak meg valakit vagy hogy hozzam meg a társaság jó kedvét. De igazuk van, vajsörrel! A hangos nevetgélés, felmelegedés és a sok vajsör is meg tudja amúgy ülni úgy a hasunkat, hogy aztán a társaság nagyja úgy dönt, irány kifelé a hidegbe. Az utca még viszonylag kevésbé zsúfolt, na de mikor megjelenünk mi meg egy másik lánycsapat, mindjárt nem sok hely marad hová lépni. Nem kicsit vegyül a két csapat, de ki vagyok én, hogy erre ellenkezzek? - Akkor menjünk a szellemszállásra. - értek egyet a szőke lánnyal, akit eddig többnyire csak párszor láttam, akkor is másodmagával. Még nem ismerem annyira őket, a testvére is nemrég kezdett csak el játszani. De Mardekárra mondom, tehetséges a csaj. Na és ő? A szavai megfognak, jó kedvre derít, nevetni kezdek. Megindulunk a leharcolt épület felé, ami jócskán távol esik a többitől. - Nézzük meg mi lakik ott, vagy talán féltek? - úgy settenkedek két másik lány mögé és érintem meg a vállukat, mintha egy kopogószellemet akarnék remekül lemásolni. De úgy fest sikerül, mert felsikkantanak, én pedig megint elnevetem magam. - Na ki megy be előbb? Te? Vagy te? Vagy talán te? - állapodik meg ismét tekintetem a szőke lányon. Leeland, azt hiszem Adele Leeland. De csak mert Ty mesélt a másik Leeland lányról, hogy rá akadt az egyik buliban.
A Roxfort is tartogat számunkra ismeretlen helyeket, érdekes kikapcsolódásokat, de sokszor úgy érzem, a roxmortsi hétvégék valahogy rátesznek ezekre a dolgokra egy lapáttal. Már nem rossz irányból megközelítve... Mindannyian képesek vagyunk néha-néha belefásulni a tananyagok rejtelmeibe, hisz meg akarjuk mutatni, teljesíteni szeretnénk és jó vizsgákat... amik majd később jövedelmezővé teszik mindennapjainkat. Viszont nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy kik vagyunk és milyen közeli, elérhető álmokat kergetünk. Szinte mindannyiunknak itt a társaságból van olyan srác aki tetszik, akiről nap mint nap csal álmodozik mert azt várja, hogy lépjen... és hát általában én vagyok közülünk a belevaló, a felbujtó, aki most is, a jól megszemlélt fiú társaságot egy hirtelen jött összezörrenős kérdéssel megkörnyékezi. A baráti társaságomban mondhatom, én vagyok a társaság lelke, a szinte mindig vidám, az izgalmas csaj... de persze ez megint csak embere válogatja, hogy kinek mutatom meg ezt az oldalam. Például, ez a Leo srác elég érdemesnek tűnik, főleg, hogy már a Három Seprűben próbáltam vele felvenni a szemkontaktust, bár... mindhiába, egészen idáig. Felnevetek jóízűen amikor belemennek a szellemszállásos dologba, így mindjárt izgalmasabb, így mindjárt több lehetőségünk van. Először csak a csajokkal megyek, középen mint szoktam, de amikor a srácok bohókásan megijesztik őket, kicsit szétválunk. Igyekszem Leo mellé kerülni, mert hát ez most mi másról szólna, mint az apró jelek elrejtéséről? A kis kacérkodásról? Arról, hogy mind megmutassuk, mennyire érdekesek vagyunk... - Mi van, talán félsz, hogy egy lányt küldenél be elsőre? - Kacsintok, majd egy jókora vigyort kap tőlem a fiú a tekintetem mellé. - Én simán bemegyek előre, nem vagyok az a félős típus. Amúgy is, mit csinálhat velem egy szellem? - Vonom meg a vállam, majd széttárom a karjaim, és kicsit közelebb lépek a sráchoz. Játékosan meglököm, majd zsebbe dugom kezeimet, mert igen csak hideg van, egyébként. Még egy picit a hó is elkezd szállingózni. - Amúgy, voltatok már odabenn? Ilyen nagy kviddics sztárok, mint ti, biztosan kipróbáltatok már ezt... meg azt. - Nagyjából azért képben vagyok, bár nem bántam volna most, ha többet hallok Aureliusról, mielőtt így valójában szóba elegyedünk. A pletykák mindig eljutnak hozzám, ha akarom ha nem. De ennek ellenére, ő érdekes személyiségnek tűnik, hasonlóan kiemelkedőnek, mint például én.
Vendég
Szer. Ápr. 08, 2020 7:35 am
to Ada
Jó nagy kavarodás kerekedik a szórakozásból és npha én még mindig viccesnek tartom az ijesztegetést, a Szellemszálláshoz közelebb érve már nem tűnik annyira jó ötletnek néhányuknak, hogy oda be is menjünk. Bevallom sohasem hittem abban, hogy a szellemek komolyan kárt tudnának tenni bennünk, ami meg a Szellemszállást és a hírhedtségét illeti... mendemonda, ami odabent kering az üres kihalt folyosókon. - Ki, én? - már csak a gondolattól is elröhögöm magam. Ami azt illeti, nem vennék arra mérget, hogy így lenne a helyében. De ha már ennyire merészen magasra teszi a lécet, ám legyen, én aztán nem rondítok bele a szórakozásunkba. -Én aztán nem félek oda bemenni. - hátrébb lépek attól, hogy lök rajtam és már emelem is át a lábam a fakerítés közötti résen. Nem vagyok rest oda bemenni, pedig aztán ez már javában is kimeríti valaki birtokháborítását, nem? De köpök a szabályokra. Engem is érdekel már jó ideje, mi van odabent. - Ó ugyan, nagy sztár... Még nem, de már kötöttünk egyszer fogadást is a haverommal. Biztos ismered, Tyler. De addig hajtogatta, hogy nélkülem nem megy be, hogy egy tanár észrevett minket és csúfos kudarcba fulladt a dolog, ő pedig elvesztette a fogadást. - vonok vállat. Azért nem kicsit hízeleg az egómnak, hogy ennyire nagy arcnak gondol engem. Ugyan már az első meccsemen annyira izgultam, hogy túljárattam a gurkót és valakit a gyengélkedőre küldtem. Azóta pedig már lassan hagyománnyá válik ez még a seggfej Briggs mellett is. - Na jöttök? - nézek hátra a többiekre, mert bizony nagyjából csak mi ketten vágunk be az elnéptelenedett udvarra. Bár mit érdekel engem, Tylerrel vagy nélküle de megnézem a helyet most már. - Te ki szoktál járni akkor a meccsekre? - most miért? Van aki nem teszi, mert hidegen hagyja a kviddics. Ami pedig azt illeti, ebben bőven van közös témánk. Mármint érti, ha ő nem is játszik, a húga ellenben igen. - Szóval nem vagy ijedős. Ez valami családi vonás lehet, mert a húgodat sem igazán lehet elrettenteni a gólszerzési szándékától, ijesszek rá bármilyen ütéssel.
Továbbra is izgatottan lépkedem a többiekkel a Szellemszállás felé. Meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg visszaforduljak vagy meghátráljak, bizonyítani szeretném, hogy igenis belevaló vagyok és amúgy is... már régóta érdekel, hogy hogyan is nézhet ki belülről az a kúria. Végig az úton igyekszem Leo mellett sétálni és nem kímélem apró csipkelődő megjegyzéseimtől sem. - Te - te! - Nevetem el magam szinte vele együtt és ahogy látom, már igyekszik is befelé, közel hozzá én is utána lépek, hogy még véletlenül sem forduljon meg a többiek fejében, hogy haboznék. - Á, fogadások. - Forgatom meg a szemeimet jól láthatóan. - Remélem most senki nem állít meg minket, mert jó lenne egy kicsit körülnézni, komolyan. Bár ahogy elnéztem a tanári kart, nagy részük melegedik a fogadóban, a fiatalabbak pedig a harmadévesek után rohangálnak. - Tetszik, hogy ennyire belevaló a srác, hogy nem fél előre menni és elindulni, hogy a szabályokat is megszegi ha azon múlik. Mindig a rosszfiúk voltak a zsánereim, a Mardekárosok pedig egyébként is jobban vonzanak, mint kellene. Tekintetemet hosszasan Leo-n pihentetem, miközben lassan haladunk a ház felé. A többiek helyettünk is figyelnek és körülnéznek, ahogy hallom a kételkedésüket és a fiúk rémisztgetését, nem csodálnám ha megtorpannának félúton. Ezt Leo is jól észreveszi, én pedig csak halkan elkuncogom magam ismét, és mit sem izgatva, tovább indulok. - Néha igen. Nem játszom, de még nézni szeretem. - Sokszor nincs hozzá hangulatom és elveszi a kedvemet az, hogy hogyan lehetséges, hogy az ikertestvérem jó benne, én pedig nem. Ilyenkor egy-egy pillanatra felcsillan a szemem, hogy na most jött el biza az én időm... ám mire vége a meccsnek, és egy-két sérülttel gazdagabb lesz a gyengélkedő, újra elbizonytalanodom. Nincs erre szükségem. - Tudod, más-más dolgokban vagyunk jók. Ő a kviddicstől nem fél. Nekem más erényeim vannak. Például nem véletlen az sem, hogy most én vagyok itt és nem ő. - Egy kicsit kacérabb tekintettel lesek fel rá, aprót kacsintok és közben már azon kapom magam, hogy a szellemszállás ajtajánál állunk. Előveszem a pálcámat, a leláncolt, óriási bejárati ajtó lakatjára szegezem azt, majd egy halk 'alohomora'-val lefejtem a zárról és az ajtó nagy durranással csapódik ki előttünk. Megrezzenek a hangos zajtól, és bekukucskálok, de megvárom, még Leo indul el előre, vagy mástnem egyszerre nyomulok be vele. - Valamiért úgy érzem, csak mi ketten megyünk. - Tekintettem hátra, a többiek jól lemaradtak. Hogy bántam-e a dolgot? Nem, egyáltalán nem...
Vendég
Vas. Ápr. 19, 2020 6:05 pm
to Ada
Mi más lehetne jobb egy vajsör kortyolásánál a hideg időszakban, mint valami új kaland után bóklászni? Teszem azt a legremekebb társaságokban. Kár, hogy Ty nincs itt, most láthatná, hogy még rajta is túlteszek és be fogom tenni a lábam a Szellemszállásra. Megérdemelné, hogy a sárga irigység fojtogassa, miközben alaposan kiröhögöm, hogy ő fogadást vesztett, nekem fogadnom sem kell, hogy szép lányok társaságában bejussak oda. Főleg, ha a szép lányok között van valaki, aki rettentően hasonlít arra, akiről nem tudom eldönteni, hogy utálom-e, vagy azt utálom, hogy levegőnek néz. Na ugye. - Most ha lebukunk is bemegyünk. Majd azt mondjuk, ha elkapnak, hogy eltévedtünk és... értelmes épületnek tűnt. - mondom széles vigyorral, de a végén persze már én is nevetek. Persze, értelmes, messziről látszik, hogy szét van lyuggatva, a szél biztos szabadon jár-kel benne. Inkább nagy mellénnyel meg is indulok, ahogy átbújok a kerítés alatt. Ha azt hiszi, hogy egy beszari kis mardekáros vagyok, akkor téved. Nem azért lettem az, mert egy vérbeli görény lennék. Dehogy... Párszor elég hátra pillantanom, hogy osszam a gondolatát. Tényleg nem nagyon indultak el, de ki vagyok én, hogy még jól rájuk is ijesszek? Inkább motiválom őket, akkor talán jobban szedik a sátorfájukat. - Hahó, gyertek már! Nem fog senki sem megenni titeket. - ha valamivel lehet másokat motiválni, akkor az a hiúságuk. Ha másra nem jönnek, majd jönnek az én megmutatom oldalukkal. No para. De nem unatkozom nélkülük sem. - Szóval szereted nézni. És kinek szurkolsz? A Hollóhátnak vagy nekem? - játékosan kacsintok Adára. Most mi rossz van abban, ha valaki tényleg nem a saját házának szurkolna? Én szeretem a lányokat motiválni, minél hangosabb az a tábor, annál jobb. Azt hiszem nem kell őt félteni pimaszság terén, ha már arról van szó. Egy pillanatra megtorpanok és úgy nézek utána mosolyogva. Megrázom a fejem. Komolyan, az egyik Leeland lány szédítőbb, mint a másik. Vajon tényleg mindenben ennyire belevaló? - Tudom, láttalak már azon a bulin. A múltkor. A haverommal. - eresztek meg egy pimasz vigyort. Vagy lehet nem is láttam csak hallottam? Kit érdekel. Az ajtóhoz érve hátra sandítok. Nem szegi a kedvem az, hogy a többiek már a kerítésnél lekoptak. - Biztos inkább vajsöröznek egyet a tanárokkal. Na gyere, menjünk. - szélesebbre kitárom az ajtót és elindulok én magam is befelé. A félhomály még bántja a szemem, de talán egy kis hunyorgás sokat segít. - Hű, ennél azért puccosabb helyre számítottam. - mutatóujjammal leszedek egy pókhálót a helyéről. - Ez mindenhol ilyen romos? Hallottam mendemondákat arról, hogy itt éjszaka üvöltöztek. Még Potter apja idejében. Biztos nem félsz?
Elnevetem magam Leo kijelentésén. Tetszik ez a macsóság, amit türköz és a hangjából kiszűrődő érdeklődés. Amikor elindulunk ide ma, reménykedtem benne, hogy találok valakit, akivel jól el lehet szórakozni. Hát tessék, minden kívánságom így teljesüljön! - Értelmes épületnek... hm, hát mondhatjuk így is, rendben. - Vigyorodom el, mert tudom, hogy viccnek szánta ezt az egészet, és hát ugyan, ki lenne az a balfék, aki bevenné ezt a dumát? Mindenesetre csak remélni tudom, hogy most senki nem fog minket megzavarni és talán sikerül elérnem a célomat is, amit akkor tűztem ki magam elé amikor belebotlottunk Leoék bandájába. Akik egyébként tökre lemaradnak, a csajokkal együtt. Érdekesebb, hogy szédítsék egymást, mintsem a kaland, amibe belevittük volna őket. Hát én nem sürgetek már senkit, ha akarnak, majd utánunk jönnek, ha nem, akkor sem fogom bánni, hogy a fiúval kettesben kell meglépnem ezt az izgalmas döntést. - Hát ez sok mindentől függ... tudod, hogy ki játszik épp és mennyire érdemli meg a szurkolást... - Vonok vállat. Igyekszem nem elolvadni a játékos kacsintós tekintetétől, de biztosan feltűnő, hogy hosszabb ideig bámulok rá, mint egyébként. Majd tovább indulok. Eddig úgy érzem, igenis sínen vagyok, de aztán megemlíti a bulit, a múltkori bulit, amikor Tyler és én kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. Összevont tekintettel pillantok Leo felé, nem tudom, hogy most mit gondolhat rólam, vagy erről az egészről, így megpróbálom óvatosan kideríteni. - Áh igen, a buli. Először voltam. - Jegyzem meg vállat vonva. - Ti gondolom már régóta jártok ezekre, nem? Az ember csak ilyenkor tudja elengedni magát igazán... - Húzom el kicsit az utolsó szavaimat, tekintetemmel pedig az övét keresem, egészen addig, még a bejárathoz nem érünk. Már nem érdekelnek a többiek, csak az, hogy mi lehet odabenn. Az ajtó pedig kitárul előttünk, nem habozom, be is lépek. A por azonnal piszkálni kezdi az orromat és kicsit össze is kell húznom a szemeimet ahhoz, hogy jobban lássak. A romos épület eddig semmi izgalmasat és újat nem mutat magából, bár ez még igen csak kevés, amit láttunk belőle. - Hát, én is azt hittem, hogy egy kicsit... kevésbé romos. De, mit várunk egy évtizedek óta elhagyatott helytől? Takarítókat sem küldenek. - Ahogy a szemem megszokja a félhomályt, kicsit beljebb lépdelek hogy körülnézzek. Az előtérből egy nagyobb szobába vezet az út, itt asztalok és különböző bútorok maradványai hevernek szanaszét mindenfelé. Ujjamat végighúzom az egyik poros asztalon, amivel később játékosan Leo felé nyúlok és a nyomom arcán egy fekete csíkot hagy. Elnevetem magam. - Szerintem mindenhol ilyen lehet. Üvöltöznek? Nem félek! - Vágom rá sértődötten kicsit. - Szerintem itt senki nem maradna meg túl sokáig. Hideg és nyirkos, dohos szag van és nem hinném, hogy egy ép szoba maradt volna. - Tekintek hátra, vállam felett Leot szemlélve. - De ha gondolod, megnézhetjük, mi van odafenn... - Sosem voltam egy visszafogott lány. Talán néhány éve még igen, de amióta úgymond központi személyiséggé váltam, kifordultam önmagamból és igen is tisztában vagyok az adottságaimmal. A figyelemre, amit a fiúktól kapok, arra pedig mindennél jobban szükségem van. Az nem érdekel egyáltalán, később mit gondolnak rólam. Persze nem mondanám, hogy mindenkinek megadom magam és hogy könnyen... de akadnak kivételes személyiségek, akik egyből megfognak, mint például Ty és Leo... és vétek lenne most kihagynom egy ilyen lehetőséget. Na és neki?
Vendég
Kedd Május 26, 2020 1:23 pm
to Ada
Nem rettenek vissza attól, hogy tilosban járkáljak. Ha valaki azt gondolná, hogy néhány pontlevonással, büntetőmunkával távol tart mindattól, ami érdekel. akkor az nagyon távol keresgél az igazságtól. Hogy ez arcoskodás lenne-e? Nem hinném, kamaszos kíváncsiság pedig annál inkább. Tudom, hogy gyenge indoknak tűnik, amit mondok, de kit érdekel, ha szemmel láthatólag nem is jár erre senki? Mindenesetre azt még nem döntöttem el, hogy be akarok-e jobban vágódni nála, vagy sem. Nem lenne rossz, ha lenne egy jó belépőm a húgánál. Vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy meg is szorongathatom vele, ha megtud ezt vagy azt. De nem tenném ezt vele a kviddicsben. Háborúban mindent szabad, a megfelelő helyen és időben. Vagy csak oda vágni neki, amikor épp csípős megjegyzéseit teszi nekem. Komolyan szórakoztat. A testvére ellenben benne van minden cinkos szabályszegésben és tetszik a merészsége. Úgy fest, hogy ebben nagyon is hasonlítanak. - Majd meglátjuk, találkozunk-e szellemekkel. Elvégre miért is hívnák Szellemszállásnak? - megannyi legenda, elmélet, ami ekörül kering és ami lehet csak megválaszolásra vár. Most a kulcs itt van a kezünkben és könnyedén bejutunk. Azt hittem, hogy sűrűbben járnak errefelé tanárok. - A húgod is kviddicsezik. Ha játszanánk, neki szurkolnál, vagy nekünk? - az a seggfej Briggs nem érdemli meg a tömjénezést, de a Mardekárnak szurkolni nagy erény. Ezzel pedig az első válaszút elé állítom őt. Nem neheztelek rá, ha azt találja mondani, inkább Oliviának szurkol és a Griffendélnek, de elég nagy egósimogató lenne, ha most mégis azt mondaná, hogy nekünk. Mindemellett ez igazából nem változtatna semmin sem. Mi továbbra is bent kóricálunk, élvezzük egymás társaságát a tilosban és ennyi. Majd estére visszatalálunk a kastélyba is. De az ilyenekről szólnak a hétvégi kiruccanások. A második szembesítés akkor érkezik el, amikor megjegyzem, láttam Tylerrel azon a bulin. Hát nem aranyosak voltak együtt? - Elég régóta. Mikor milyen kedvem van. - vonom meg a vállam. - Bejön Tyler, mi? - kiültetem a lehető legbárgyúbb vigyorom az arcomra, bár ha eléggé résen van, akkor már igazából rég rájött, hogy ennyire nem vagyok idióta, mi több, kicsit játszok is vele. Csak a rend és a szórakozás kedvéért. Ennyibe még senki nem halt bele. Viszont ezzel kimondatlanul is a tudtára adom, tudok arról, hogy vele kavart, én pedig nem igazán vagyok az a fajta, aki a barátja levesébe köp. Mi van akkor, ha neki épp tetszik? Bár ismerem Ty-t, több lányt forgatott a kezében, mint kilincset. Azért véletlenek bármikor jöhetnek. - De amúgy nem, jók a bulik, de aki csak ilyenkor engedi el magát, az elég szegény ember lehet. Annak biztos hobbija sincs, vagy az a hobbija, hogy ezen lógjon és függjön a társai dicséretétől, a figyelem középpontjában pedig megkaphassa azt a figyelmet, ami szerinte neki jár. - nekem eleve jár, elég nagy a hangom, hogy ne ragadjak szót magamnak, de a néhány óra iszogatás, táncolás, néha egy kis smárolás után már vágyom arra, hogy kiszellőztessem a fejem és néhány percnyi csöndben burkolózva friss levegőt szívjak. Gondolkozok rajta, hogy kipróbáljam a cigit. Azért elég kiábrándító a hely, ha minden egyes szobában hiányzik a falakból a deszka, az ágyak felhasítva, a bútorok felforgatva, széttépve... - Inkább azt kérdezném, hol vannak azok a szellemek? - vonok vállaz az egyik folyosón, aztán a következő helyiségbe bepillantva meglátok egy teljesen leamortizált zongorát néhány megmaradt billentyűvel. Előre nyújtom a kezem, csak utána. Aztán pár pillanatot várva becsapom magam mögött az ajtót, ami hatalmasat kong a síri csöndben és közelebb ugrok hozzá. - Auuuu! - elvékonyítom a hangom, ahogy vonyítást imitálok. - Te csak hiszed, hogy nincsenek itt ijesztő dolgok. - mondom neki vészjósló képet vágva, majd a karja alatt átnyúlok a zongorához, hogy lenyomjam a billentyűt. - Azért ez elég jópofa. Még van hangja, de borzalmas. - még megpróbálok pár lenyomásával, de elengedem a dolgot. Amúgy sem tudok rajta játszani. - Áh, csak ki kellene egy ilyen szobát pofozni és kész meghitt romantikázás helyszíne lenne. - biztos csak elragadtatom a fantáziám, de mi van akkor, ha itt meg lehetne mondjuk bújni egy-egy légyottra valakivel? - Akkor gyere, nézzük. - elindulok ismét ki a folyosó felé, viszont ahogy fordulok egyet-kettőt, lépcsőn fel, szobába benyitva, lépcsőn le eljutok egy egészen érdekes dologig. Mintha valami lenne emögött a torlasz mögött. Odébb is tolom azt a bútordarabot, hogy jobban szemügyre vehessem a járatot. - Szerinted ez hová vezet?
Nem igazán vagyok ijedős fajta. Csak egy pimasz tekintettel lesek Leo felé amikor a szellemekről beszél. Elvégre is tisztában vagyok azzal, hogy mit is árthatnak nekem valójába a szellemek? Maximum jól ránk ijesztenek a hirtelen megjelenésükkel, de amúgy hozzánk sem tudnak érni. A Roxfortban maradók is inkább idegesítőek, mintsem ártalmasak. - Ha találkozunk egyel, legalább megtudunk valami extrát erről a helyről, maximum. - Jegyzem meg még mellékesen a témára. Olvastam már erről a kúriáról, de hogy valójában mi a története, hogy valójában miért is lett a neve Szellemszállás és miért hagyták csak így el, darabjaira rohadni azt senki sem tudja, szerintem. Nem véletlenül tiltott hely, az biztos, de pont ettől lesz olyan izgalmas. - Nyilván nem vagyok áruló, szóval neki. - Attól még, hogy Livvel nem vagyunk éppen túl jó viszonyba, még a testvérem és igencsak rosszul venné ki magát a dolog, ha nem neki szurkolnék. Amúgy legszívesebben kibújtam volna a kérdés alól azzal, hogy senkinek, de most ez így jobb igazságnak tűnik, de előfordulhat még, hogy a következő meccset csak nézni fogom és hagyom, hogy történjen aminek történnie kell. Nem vagyok egy nagy szurkolócsaj típus amúgy sem. Szeretem csendesben elrendezni a dolgokat. Örülök neki, hogy kicsit áttérünk a buli témára. A kérdésével pedig egyáltalán nem hoz zavarba, ez a tekintetemből is jól látszik. - Tyler, jó parti. És okos is mellette. Ez pedig nagy előny. Nem kezdek soha buta pasikkal. - Mosolyodom el kicsit sejtelmesen. Akkor még nem tudtam túl sokat Tyról, de azért tisztában voltam a pletykákkal amik körül lengik. Elég központi személyiségnek mondom magam, így akarva és akaratlanul is a fülembe jutnak bizonyos dolog, de nem különösebben érdekelt, hogy hány lány fordult meg már nála anno. Ha velem van, csak velem foglalkozzon. Ez ami fontos nekem. Szeretem a figyelmet, ha kiemelkedem a tömegből és ha másik irigykedve tekintenek ránk. Remélem, hogy nem ez volt az első és utolsó alkalom, hogy Ty kezét megragadtam. Mondjuk Leo is felkeltette a figyelmemet, ez tény, és nem lenne rossz közelebb kerülni hozzá, így nem is beszélek többet a barátjáról, mert az valószínűleg lelombozná a kedélyeket. - Nem úgy értettem. Persze nyilván kell a hobbi is és más is, de azért egy buli... nem hiszem, hogy összehasonlítható egy hobbival. Ez más téma. - Vonok vállat aprón. Nekem a társasági életem is igen jó kikapcsolódást jelent, de a bulikon valahogy szabadnak érzem magam és ott mindenki egészen másként tekint a társaság többi tagjára. Ott nincsenek ellenségek, nincsenek viszályok, önfeledten lehetünk azok, akik épp szeretnénk. Engem segítenek elengedni ezek a dolgok, nem gondolkodom ilyenkor és kizárom az aktuális problémáimat, bár tudom, hogy ez nem megoldás, de jó pontnak tűnik és eddig bevált. A szellemszállás eddig igen lelombozó látványt nyújt számunkra. Minden olyan romos és régi, szétporladtak a bútorok, ami pedig egyben van, nem valószínű, hogy túl biztonságos. Szellemek pedig sehol. A következő szobába előre belépek, a romos zongorához igyekszem, amikor is becsapódik az ajtó, nagyot szól, én pedig kicsit azért odébb ugrom, ahogy Leo bohóckodik a hátam mögött. Megrezzenek. Ki ne ijedne meg ettől? - Az egyetlen ijesztő dolog az te vagy itt, azt hiszem. - Nevetek kicsit, de a szívem még mindig hevesebben ver a kelleténél. Ahogy közel áll hozzám és a karomhoz ér, én oldalra fordítom az arcom, ezzel egészen közel hajolva hozzá. Csak figyelem, ahogy a zongorával babrál. - Az biztos, hogy ezen már nem lehetne eljátszani semmi ép szerzeményt. - Bököm ki végül, és körülnézek még egyszer. - Meghitt romantikázás? Tovább tartana kipofozni egy ilyen szobát, mintsem végeznél az iskolában. Én biztos nem örülnék neki, ha ilyen romos helyre hoznának első randira. - Rázom meg a fejem és ellépek mellőle, tovább nézelődve. Semmi új, semmi izgalmas, semmi szellemes. Nem is értem már, miért hívják ezt a helyet szellemszállásnak. - Szerintem csak azért az a neve ami, mert a kutya sem járt erre. Itt nincs semmi. Szó szerint. - Vonok vállat, és ahogy haladunk, Leo észrevesz valami torlaszt. Közelebb állok, majd a járat, ami a szemünk elé tárul, nagyon... réginek tűnik. - Hát, nézzük meg! Csak izgalmasabb lehet, mint ez a hely... - Újra elmosolyodom, majd előveszem a pálcámat és fényt varázsolok. Megvárom, hogy Leo induljon el előre, és majd csak utána jövök én, ha már meggyőződtünk róla, hogy ez nem egy feneketlen lyuk. Vagy ilyesmi.
Vendég
Vas. Aug. 16, 2020 8:14 pm
to Ada
Nem alapoznék arra, hogy majd szembe találkozunk egy kísértettel, de lelke rajta. Biztos unja ezt a sok lepukkant holmit, mert más nincs itt. A zongora sem szól szépen, szóval ennyi erővel akár sarkon is fordulhatunk és levonhatjuk a konzekvenciát, hogy milyen uncsi is a Szellemszállás. De komolyan, ennél még az is izgalmasabb, ha Hóborcot ugratom és megpróbál velem kibaszni. Mégsem akarom azzal lelombozni, hogy nem találunk itt semmi érdekeset, így mehetünk is Merlin hírével. Ennél úriemberebbnek gondolom magam, aki nem két perc után un rá egy olyan dologra, ami nem is az én ötletem volt. - Szép mentés. - jegyzem meg szórakozottan a kviddicses kihátrálására. Persze, nyilván így van, hisz ki ne szurkolna a saját húgának, ámde azért biztos ott játszik az is, hogy nekem is akart volna hízelegni. Nem neheztelek rá azért, mert a testvérének szurkol, az én húgom is nekem szurkol, pedig nem is szereti a játékot. Nem is ragadok le a témánál, mert igazából ezer másikról is tudnánk beszélgetni. Ott vannak például a bulik, amikről soha nem maradok le és amiken őt általában látni szoktam. Őszintén szólva akármikor akármi szerveződött, ő egyre jobban a közepébe került. - Tylert lehet sok mindennek nevezni. Buta épp nem, hacsak nem keveri az egyik csaját a másikkal. Ja bocsi, ez nem ide vágó téma. Jól tudom, hogy most már te is benne vagy a szervezésben? - inkább valami arany középútszerű megoldást választok és megmaradok a békességgel. De ezt azért szükségesnek éreztem oda szúrni. Azt hiszem kettejüknek, vagy egyiküknek sem, nem is tudom. - Akik a hobbijukként kezelik, azok ingerszegények. Neked van hobbid? - kérdezem érdeklődve tőle, miközben azért igyekszem feltérképezni is a helyet. Meg persze a megtréfálásán is gondolkozok. - Azért a zongora hangja is elég fain. - jegyzem meg szórakozottan, de nem sokáig babrálok vele. Ami azt illeti, túl régi darab, hogy élvezhető legyen. Otthon is van egy nálunk, noha játszani nem tudok. A gitár az egyetlen hazai terepem, amiben nem tévesztek semmit. - Fogadunk? Lehet kis időbe telne, de garantáltan senki nem zavar meg. - egyszer majd lesznek ilyen terveim, csak úgy kipróbálni, bár azt hiszem, hogy a sulin belül is épp elég romantikázós hely akad. A szellemek már rég nem érdekelnek, ellenben az igen, hogy mi lehet ez a járat. Jobban megnézve innét nem látni a végét és legfeljebb visszafordulhatunk. De izginek tűnik. - Csak utánad. - előzékenyen magam elé engedem, én pedig közben előveszem a pálcát és fényt gyújtok vele, hogy lássunk is valamit. Belépek a járatba.
Csak elmosolyodom kicsit és ennyi is volt nagyjából részemről a kviddicses téma. Nem a kedvenc elfoglaltságom, ezt biztosan levette már a szavaimból és elég kétértelmű választ adtam a kérdésére is, amiből azt hiszem tökéletesen levehető, hogy hogyan is érzek ezzel kapcsolatban. Inkább tovább vizsgálom a helyet, próbálok valami érdekes dolgot találni, és persze örülök annak, hogy más témára evezünk. Persze gondolhattam volna, hogy nem tudjuk majd elkerülni a Ty témát, hiszen a legutóbbi bulin egyértelművé tettük, hogy szimpatizálunk egymásnak és biztos vagyok abban, hogy mivel ők Leo-val igen jó barátok, ezért el is mondta, hogy mi történt. - Igen, nem régóta, de benne vagyok. - Kellett valami kiút, valami menekülő pont, ez pedig pont kapóra jött, hogy belevágtam a buliszervezésbe és ugyan még nagyon az elején vagyok, de máris sokkal nagyobb lett az ismeretségi köröm és még inkább a középpontban érzem magam ezzel. Lehet, hogy ennek is tudhatom be sokszor, hogy többet akarok annál ami nekem megadatik, de ezt akarva, akaratlanul is megugrom, nem gondolkodva, nem gondolva bele, hogy milyen a másik fél élete... és az esetek 90%-ban nem szoktak faképnél hagyni, így ez elég biztató számomra. - Hát, elég sok mindent csinálok, például ott a vitakör, meg szoktunk a barátaimmal társasozni, túrázni ha van rá lehetőség, ilyesmi. - Vonok vállat. Elég maximalista vagyok, kicsit mindenbe beleélem magam, de azért nem mondhatnám, hogy megragadok egy dolognál. Igazából először úgy terveztem, hogy vissza sem kérdezek, hiszen nagyjából átlátom Aurelius életét, ebből könnyű kikövetkeztetni, hogy mit szeret csinálni, de végül mégis rávisz a lélek... - Neked van valami extra? - A zongorától ellépve indulok meg ki ebből a szobából, de még amikor a randihelyekről kezdünk el diskurálni, megállok az ajtóban és visszatekintek, kicsit fintorogva, kicsit hitetlenkedve. - Hm, hát ha megmutatod... - Pimaszul tekintek felé, hátha belemegy ebbe az adok-kapok helyzetbe. Nem fejezem be a mondandóm, nyitva hagyom, a képzeletére bízom, de valójában ezzel arra céloztam, hogy ha elhív egy randira és tényleg úgy kipofozza ezt a helyet, ahogy állítja, hát akkor egyefene. Szerintem ez a tekintetemből is elég jól kivehető volt. Kicsit ódzkodom attól, hogy előre menjek, de végül csak elindulok és a járatba vezető lépcsőn indulok el lefelé. Nem tudom hová vezethet, de izgalmas és talán sokkalta izgalmasabb is, mint a Szellemszállás maga. Hátratekintek a vállam felett, hogy a fiú is követ e, majd előveszem én is a pálcám, hogy némi fényt varázsoljak, mert baromi sötét van. - Hú, hm, hát, elég hosszúnak tűnik. - Nem tántorítok, csak haladok előre és előre, miközben Leo mellett sétálok. Igazából nincs itt semmi látnivaló, de azért érdekelne tényleg, hová vezethet ki az alagút. - Lehet, hogy ezt régen valami menekülőjáratnak használták. Ki tudja... bevezet az erdő közepébe vagy valami. - Próbálom elképzelni, miért lehet itt ez az alagút. Közben nem figyelek egy pillanatig és egy fa kiálló gyökerében megbotlom, de olyan lehetetlenül ügyetlenül, hogy valahogy sikerül ráesnem Leora. A hirtelen mozdulattól mindketten a földre kerülünk, de nem bánom valahogy, hogy ilyen közelről megvizsgálhatom. - Oh, hoppá, bocsi. Jól vagy? - Kezeimmel kicsit megtámasztom magam, de elmerülök a tekintetében, mintha várnék valamire, valami nagy pillanatra...
Vendég
Szomb. Okt. 03, 2020 8:33 am
to Ada
Azért őszintén érdekelne, hogy ha valaki merőben más dolgokat csinált addig, mint majdnem mindenből tökéletesen teljesíteni az órákon - dehogy gondolom én azt, hogy stréber lenne, csak egy icipicit többet tanul vagy mi - és megszokott közegben mozog, mi változtatja meg mégis ilyen irányba. Persze biztosan izgalmas, hogy egyre népszerűbb és kapja a pozitív visszajelzéseket. Én nem tudom őszintén,de tényleg érdekel. Nekem adott volt, hogy kikkel fogok egy házba kerülni, kik fognak velem haverkodni és őszintén szólva sosem vágytam arra, hogy mindenkitől egy jó szót vagy dicséretet várjak. Mindig megmaradtam annak a független suhancnak, aki voltam a suli előtt és aki egészen végig utána is. Vállaltam, ahogy vállalom a mai napig is a véleményem és ha valakinek ez nem tetszik, akkor nem kell velem jópofizni. - És hogy bírod a népszerűséget? - teszem fel végül a kérdést és egyben elengedem a témát, amivel az előbb épp sikerült megfognom. Miért legyen érdekem szívatni őt most? Inkább csak körbenézek, hátha a romok között találni valami használhatót, elejtett cetlit, egyéb tárgyakat, bármit. Helyette csak a roskatag zongorára bukkanunk, aminél bármi szebben szólna. Nem is kínzom sokáig magunkat vele. - A vitakör klassz. Sosem tudnék nagyszerűen érvelni, ami azt illeti. Ahhoz túl indulatos vagyok. - levonom a konzekvenciát, amit nem könyvelek el a jövőre való tekintettel reménytelen dolognak, mert ha egy kicsit csiszolok rajta, akkor még bármi is lehet belőlem. Igazából sehol és semmiben nem tudom elképzelni magam. Nemes egyszerűséggel odébb rúgok egy kődarabot a földön, ahogy elindulok kifelé a helyiségből. - Extra? A gitározás annak számít? Vagy a kviddics? - bár ez utóbbival nem mondok semmi újat sem, hisz láthatta, hogy játszok. Van hová fejlődni, de nem vagyok szar játékos. Azért megmosolyogtat a merészsége. Ilyet kijelenteni nekem azok után, hogy a haveromat már megkörnyékezte... nem vagyok annyira hülye, hogy ha a húga jobban érdekel, akkor vele kezdjek ki. Tudom, hogy nincs az a népszerűség, pénz és hírnév, ami ezt kipofozná, ha kitudódna. - Majd szólok Tylernek. - adom meg végül a kegyelemdöfést. Ő biztosan jól elromantikázna itt bárkivel, még esélyes, hogy vele is. Szoktak visszatérő afférjai lenni, nem tartom kizártnak, hogy azóta is kavarnak. De kit akarok én megkövezni? Elég magamra nézni. Eléggé felkelti a figyelmem az alagút és az is tetszik, hogy a fény nem világítja be az egész helyet. - Ez csak egyféleképpen derülhet ki. - kacsintok rá a pálcám fényénél, aztán magam elé engedem őt. Na nem, mintha tartanék bármitől is, de így neveltek. Másrészt gond nélkül tudok bámulni. Vagy inkább bámészkodni, ha már erről a hosszú járatról van szó. Annyira eltűnődök, hogy hová vezethet, hogy csak a reflexeim sem mentenek meg - mondjuk miért is tennék, ha egyenesen lerántanak a lábaimról? Egyenesen a ki tudja mi közé. Nagyot puffanok a talajon és nem is szándékozom sokáig úgy maradni, de azért egy halk kényszeredett nyögéssel a tüdőm szeretné tudatni, hogy kipréselődött belőle az összes levegő. - Semmi baj, kicsit... jobban nézzünk a lábunk elé, mert ki tudja mi van itt. - én is a szemeibe nézek, picit el is mosolyodok. Aztán elpillantok fölfelé a sötét irányába. - Indulnunk kellene, különben még odakint is sötét lesz, mire kiérünk. - viccelődök és azzal el is kezdek feltápászkodni. A kezemet nyújtom felé, hogy felsegítsem. - Szóval keressük meg a kijáratot. Idebent hosszú távon nincs meleg. - teszem még hozzá, mert ha eddig eléggé kimelegedtem, akkor a hátam megérezte a föld hidegét és egyáltalán nem tetszett. - Te mire tippelsz?
A roxmortsi hétvégék már az első alkalomtól kezdve a kedvencemnek számítottak. A felsőbb évesek mindig sokat meséltek a helyekről, arról, hogy hová érdemes elmenni, de még a néhány alkalom alatt a lányokkal nem sikerült végigjárnunk az egészet. Most, a hideg téli idő ellenére sem tántorodtunk el a célunktól. Sapka, összehúzott nagykabát és hollóhátas sál volt mindannyiunkon, megbeszéltük, hogy első körben a boltokat látogatjuk meg bevásárolva kedvenc helyeinken. Nem vettem sok mindent, nagyjából egy zacskó cucc lehetett nálam amit könnyedén süllyesztettem el oldaltáskámban, majd vidáman indultunk el a lányokkal Három Seprűbe, ahol a mindannyian kikértük a jól megszokott vajsörünket, és izgalmas sztorizgatás közepette el is iszogattuk. Játékos, lánykás viccelődés mellett még a közeli sarokülőben nevetgélő fiúkat is pásztáztuk, mindannyiunknak eljött az a korszaka, amikor érdeklődni kezdtünk a másik nem iránt, de csak óvatosan, valami kezdeményezésre várván. Az egyik barátnőm a múltkor hozott valami mugli újságot, amiben a szerelmes témáktól kezdve, a pasizásig minden fellelhető volt, bár... sok mindent humbukságnak tartottam, nem hinném, hogy így működnének ezek a helyzetek. Nagyjából egyszerre - ohh, micsoda véletlen! - keltünk fel velük az asztaloktól és léptünk ki az ajtón, mire néhányan beszélgetésbe elegyedtek egymással. Gondoltam, nem én leszek az, aki a visszafogottságával elriaszt mindenkit maga mellől, így a mellettem álló srácra pillantottam, akit Leonak becéztek. 
