Nyilván rám célzott. Aztán sokra ment a kedvességgel, hiába én döngöltem földbe minden alkalommal - ismerjük be, a jelenlegi helyzet bebizonyította, hogy jogosan -, végül nem én törtem így össze a szívét és nem én rémítettem halálra. - Hát igen... ma is kibaszott kedves volt veled - horkantam fel. - Mindegy, gondoskodni fogok róla, hogy többet eszébe se jusson a közeledbe jönni. A józan ész azt diktálta volna, hogy hagyjam a picsába az egészet. Magam sem hittem, hogy Ollivander keresni fogja Adát. A történtek ellenére sem tartottam erőszakos embernek, biztosra vettem, hogy otthon kisírja majd a szemeit, mint egy tinilány szakítás után és nagy ívben elkerüli majd Lachlant. De ez nem változtatott azon az elnyomhatatlan érzésen, hogy laposra akarom verni Bertie-t. Életemben sokszor éreztem már, hogy a szart is ki akarom verni belőle, de ennyire intenzíven még soha. Nem szerettem verekedni, az adrenalin éltetett nagyon sokáig, de a konkrét fizikai erőszak nem okozott boldogságot, én nem olyan férfi voltam. És most mégis, ahogy néztem Ada könnyes arcát és elképzeltem, ahogy az öklöm belecsapódik Ollivander nyomorult karvalyorrába... Igen, ezt akartam tenni. - Nem érdekel mivel vezeted le a feszültséget, amíg nem teszel kárt magadban semmilyen módon. Felőlem süss tizenöt esküvői tortát vagy csapkodj minden tányért a falhoz, de ne csinálj hülyeséget. Menj haza, vegyél egy forró zuhanyt, foglald le magad, Ollivandert pedig bízd rám. Kibaszottul meg fogja bánni, hogy megfélemlített egy aurort. - Hogy téged félemlített meg... Nem érdekelt az aurori becsület, Merlinre. Ada becsületét akartam megvédeni, ha ezt egyáltalán utólag még lehetett védelemnek nevezni.
The words you keep erasing and creating in your mind
Ellenkeznem kellett volna, tudtam, hogy nem lenne szabad ezt hagynom. De képtelen voltam rá, hiába nyitottam már a számat, hogy megpróbáljam lebeszélni róla. Nem foghattam arra, hogy esélytelen kísérlet lenne, mert Lyle Weasley nem olyan, akit csak úgy meggyőzöl róla, hogy hülyeséget akar csinálni. Persze ez is benne volt, de sokkal erősebb érzés volt az, hogy ezek után Bertie megérdemli, amit kapni fog. Hiába tudtam, hogy nagyon hamar meg fogom bánni ezt a döntést és erős bűntudatom lesz miatta, most mégis ezt akartam. - Csak meg ne öld véletlenül. Nem ér annyit. -Végül csak ennyit mondtam, ebbe már bele tudtam nyugodni. Végül is, nem motiváltam rá, hogy megtegye, nem kértem semmi rosszra, és talán így nem juttatja a sírba Bertie-t. Jelen pillanatban ezt elégnek találtam. Nem sokáig fogok így érezni, az biztos. Nem tudtam, mi ez a hirtelennek tűnő váltás, de csendben maradtam. Furcsa érzés volt, hogy törődik velem, hogy érdekli, mi történt és még fel is idegesíti, hogy Bertie ezt tette. Nem tudtam hová tenni, korábban csak szidott engem, mintha csak rosszabbnál rosszabb dolgokat tudnék elkövetni, amibe kezdtem is lassan beletörődni. De kár lenne tagadnom, menthetetlenül jólesett, hogy valaki kiállt mellettem, éppen akkor, amikor az általam egyetlennek hitt embertől kaptam a legnagyobb pofont. Egy pillanatra nem is éreztem magam annyira nagyon egyedül. - Rendben, megpróbálom. Legfeljebb tényleg elmegyek futni, az mindig megnyugtat. Felálltam a kanapéról, hogy hazamenjek, nem akartam zavarni, és úgy éreztem, Lyle sem halogatná a Bertie-hez tervezett látogatást. Félúton az ajtó felé megtorpantam, és egy hirtelen ötlettől vezérelve visszafordultam, hogy megöleljem Lyle-t. Csak pár másodpercre, gyorsan el is engedtem és szó nélkül otthagytam, de muszájnak éreztem. Képtelen lettem volna szóban megköszönni neki mindezt, másképp pedig nem tudtam kifejezni magam. Ennek is elégnek kellett lennie.
The words you keep erasing and creating in your mind
