Szar napom volt, kurva szar. Nem mintha ebben újdonság lett volna, az elmúlt több mint egy hétben katasztrofálisan éreztem magam. Karikásak voltak a szemeim, amiket semmilyen krém vagy smink (amit egyébként szinte soha nem használtam) nem tudott eltüntetni vagy eltakarni. Alig aludtam valamit, stresszes voltam és végtelenül, mérhetetlenül szomorú. Aztán a szomorúságot mindig átvette az üresség, az a fajta, amit apám halála óta nem éreztem. Rá kellett jönnöm, hogy Bertie még annál is nagyobb részét képezi az életemnek mint gondoltam és sokkal fontosabb nekem, mint eddig volt. Mellette ott volt Weasley... Merlinre, milyen kurva kínosnak éreztem mindent, de tényleg mindent, amit együtt kellett csinálnunk. Reggelente szokás szerint vittem a fánkot mindkettőnknek, közben viszont azon kattogott az agyam, hogy "baszki, vajon félreérti?", a szemébe alig mertem nézni, mert rögtön jött az, hogy "picsába, biztos lerí rólam" és nehéz volt nem a munkánkhoz kapcsolódó dolgokról beszélgetni a szabad percekben, mert akkor kerültek elő a legjobbak. "Vajon túl lelkesnek hangzom a kviddicshez?" "Ugye nem mondtam semmi félreérthetőt?" "Merlin faszára, ki van száradva a szám, de nem merem megnyalni, mert a végén még azt hiszi, hogy másra gondolok." És ez még nem volt a legrosszabb. Éreztem, hogy kezdem elveszíteni minden önuralmamat. Sokszor megjegyeztem, hogy talán el kéne mennem Bertie-hez, megnézni, hogy rendben van és jól van, de Lyle mindig lebeszélt. Talán éppen ezért mondtam ki hangosan a gondolataimat, mert tudtam, hogy ő lebeszélne róla és megpróbálna józan észt erőltetni a kemény fejembe. Nem akartam kimondani és beismerni magamnak, de rohadt nagy szükségem volt most rá. Aztán a mai napon már az sem ment igazán. Megígértem neki, hogy nem megyek el Bertie-hez, de biztosan nem voltam meggyőző, mert még én sem hittem el, amit mondtam. Tudtam, hogy nem fogom már sokáig bírni, látni akartam, tudnom kellett, hogy jól van... De végül csak hazamentem. Kiengedtem a pintyeket a szobába, hadd repkedjenek egy kicsit, Toasttal pedig nekiálltunk a nappaliban tanulni és gyakorolni a már jól ismert parancsokat. A kutya volt az egyetlen, aki le tudta legalább egy kicsit foglalni a gondolataimat.
Weasley & Lachlan
Vendég
Hétf. Feb. 17, 2020 10:02 am
Fiona Dolohov magánakciója óta semmi sem volt a régi. Néhány nap után leeresztettem volna, elvégre nem történt baj. Engem nem rángattak meg, amiért drogot csempésztem be Ollivandernek, Mrs. Dolohov pedig nagy ívben elkerült engem, a családomat és Lachlant is. A probléma Lachlan volt. Nem a személye, mostanság határozottan pozitív irányba mozdult el a kapcsolatunk - a gond az volt, hogy talán túlságosan pozitívba. Nem tudtam kiverni a fejemből Ollivander kéretlen megjegyzését, már amennyiben egy jelentőségteljes bámulást lehetett annak nevezni. Nem hoztam fel Lachlannek, nem lehettem biztos semmiben és különben sem szerettem volna lefolytatni egy ennyire kínos és valószínűleg értelmetlen beszélgetést. Nem vezetett volna sehova, csakis egy zavarbaejtő szakadékra kettőnk között. A legnagyobb probléma mégis az volt, hogy Lachlant annyira megviselték az események, elsősorban a feladat, amit Fiona Dolohov ránk bízott, hogy képtelen volt a mindennapi munkáját is elvégezni. Igyekezett, láttam rajta, de a gondolatai folyton máshol jártak, maga alatt volt, annyira, amennyire még egyszer sem láttam tőle és folyamatosan arról a drogos köcsögről beszélt. Nem kerteltem neki, az első Ollivander meglátogatására vonatkozó megjegyzésére kijelentettem, hogy ne hagyja magát belerángatni a mocsárba, csak mert megszánta azt a kis narkóst. Nem szépítettem semmin, nem volt szokásom. Megmondtam neki, hogy Bertie menthetetlen, és nekem bátran elhihette, mert volt némi fogalmam a függőségről. "Én két hónapja nem ittam egy kortyot sem és előtte is csak egyetlen elbaszott alkalomra estem vissza. Tudod mi a baj, Lachlan? Ő nem is próbálkozik. Nem akar leszokni. A helyében valószínűleg én sem tenném. De neked ez nem kell, nem nézheted végig az önpusztítását, amíg egyszer túl nem adagolja magát. Engedd el. Bertie menthetetlen, te is tudod." - Ezt mondtam neki az eset másnapján és azóta milliószor meg kellett ismételnem, mert folyton meg akarta keresni őt. Nem tudom, minek vesződtem ezzel, Lachlan boldogsága nem az én felelősségem volt. És mégis... Brutus tényleg azóta nyaggatott Lachlan trollméretű kutyájával, amióta először megemlítettem neki, hogy a társamnak milyen házikedvence van. Amióta pedig látott az utcán egy igazi dalmatát egy héttel ezelőtt, azóta mást sem hallgattam, csak hogy "apaaaaaaakutyátakarok". Biztosan minden gyerek átment ezen az életszakaszon, viszont nem mindegyik gyerek Brutuska. Ő mesterfokon űzte a könyörgést, szinte terrorban tartott. Reggelente újabb és újabb kutyás rajzok vártak mágnessel a hűtőre erősítve, mellettük síró vöröshajú kisgyerekek rajzával, közben látványosan egy plüsskutyát sétáltatott az utcán, akárhányszor kimozdultunk, minden négylábút meg akart simogatni és még azt is képes volt kifejteni nekem, hogy a menhelyen hány magányos állatka szenved. Brutus a Mardekárban fog kikötni. Ez volt az egyik ok, végül betelt a pohár és úgy döntöttem, elviszem Lachlan bestiájához Brutust, hátha akkor békén hagy. Másrészt pedig úgy gondoltam, Lachlannek is jót tenne, ha addig sem azon törné a fejét, hogyan tehetné tönkre a saját életét egy elbaszott barátságszerű valamivel. Becsengettem Lachlanhez, Brutus közben levegővétel nélkül kérdezgette, hogy hol van már a kutya, megállás nélkül. Merlinkém, miért nem lehetett minden gyerekem olyan, mint Tristan?
Vendég
Hétf. Feb. 17, 2020 11:00 pm
Nagyon belemerültünk a feladatokba Toasttal, ő a végtelenségig bírta volna. Nagyon fegyelmezett volt, de láttam rajta, hogy rendkívül izgatott és alig várja az újabb és újabb parancsokat, velük együtt pedig a jutalomfalatokat. Apróra vágott, nyers kacsamellet dobáltam neki, amit profin tudott elkapni a levegőben, és mivel a kacsa volt a kedvence a szarvas mellett, nagyon lelkes is volt minden egyes aprócska cafatért. Mivel érdemeltem én ki ezt a csodás kutyát? Aztán a szemem sarkából láttam, hogy Eggsy (szerintem tudatosan és szándékosan) beleszarik Toast vizestáljába. Az a madár nagyon köcsög volt, Bacont kenyérre lehetett kenni, de Eggsy... hát ő egy külön történet. Pedig csak pintyekről beszéltünk. Sóhajtva felálltam, átraktam a madarat a szoba másik végébe, aztán lemondóan a konyhába vittem a tálat, hogy kimossam és utána visszaadjam Toastnak. Ő persze lelkesen követett a konyhába, abban a reménynen, hogy kap még a nálam lévő finom falatokból, de szegénykémnek nagyon nem volt szerencséje. Éppen elöblítettem a tálat és feltöltöttem vízzel, amikor meghallottam a csengetést. Toast azonnal ugatott kettőt, nem többet, és feszülten morogva kocogott ki az ajtóhoz. Követtem ki, még nem állítva le, hogy ne morogjon, mivel nagyon nem vártam ma látogatókat. Kinyitottam az ajtót, és még a váratlannál is váratlanabb látvány fogadott. Mi a faszt keres itt Weasley a kisfiával? Pár másodpercnyi döbbent pislogás után megpaskoltam a malinois fejét, hogy megnyugodjon, ne ijessze halálra szegény gyereket. - Sziasztok. Hát ti? -néztem egyikről a másikra, továbbra is értetlenül, a kérdést persze elsősorban Lyle felé intézve. Azért sikerült észbe kapnom és a kutyával együtt félreállnom az ajtóból, hogy be tudjanak jönni. -Kint vannak a madarak, de emberre nem potyogtatnak és nem is csípnek.
Weasley & Lachlan
Vendég
Kedd Feb. 18, 2020 3:14 pm
Brutus csak akkor maradt csendben, amikor meghallotta a kutya hangját az ajtó túlsó feléről. Amikor pedig kitárult az ajtó és meglátta magát a hatalmas bestiát, azonnal az állat nyakába ugrott. Pedig esküszöm, ezerszer elmondtam már neki, hogy nem szabad idegen kutyákhoz hozzányúlnia, mert meg is haraphatják, de Brutust ez pont nem érdekelte, szerintem el sem tudta képzelni, hogy őt bánthatja valami vagy valaki. Ártatlan gyerek volt még, nem érezte ezeknek a dolgoknak a súlyát. - Azt hiszem, nem árulok el vele nagy titkot, hogy emiatt jöttünk - mutattam a kutyát ölelgető fiamra. - Bocs, mondtam neki, hogy ne csinálja ezt, de szokás szerint nem érdekli. Meg akarta nézni a kutyádat, vagyis jelenleg minden kutyát látni akar. Nem tarthat sajátot, kicsi még hozzá és nekem aztán biztos nem kell még egy négylábú is, akire oda kéne figyelnem. Arra gondoltam, hogy talán ettől majd lenyugszik egy kicsit. Azt már nem fűztem hozzá hangosan, hogy "talán te is lenyugszol tőle". Mert hátsó szándékként, de továbbra is ott szerepelt a látogatásom indokai között, hogy távol tartsam Ollivandertől, noha továbbra sem értettem, miért éreztem a személyes küldetésemnek megmenteni Lachlan egy mérgező kapcsolattól. Az ő élete volt, úgy cseszte el, ahogyan akarta, lógjon csak nyugodtan drogosokkal, majd pofára esik... De igazából nem akartam, hogy ezt meg kelljen tapasztalnia. Teljesen kikészült a fogdában látottaktól, hiába nem mondta, tudtam, hogy azóta is kísérti az a néhány perc. Ez volt a tökéletes alkalom, hogy megszakítsa a kapcsolatot Ollivanderrel.
- itt is lesz majd reagsablon -
Vendég
Szer. Feb. 19, 2020 6:32 pm
Weasley & Lachlan
The words you keep erasing and creating in your mind
Szavakba nem tudom önteni Toast reakcióját, amikor a kisfiú váratlanul a nyakába ugrott. Ha más tette volna, más helyzetben, akkor egész biztosan ízekre szedte volna az embert pillanatok alatt, megvolt benne az erő hozzá. De szerencsére a gyerekeket nagyons szerette és ösztönösen tudta, hogyan kell velük bánni, pedig ez azért nem volt annyira jellemző a fajtájára. Mindenesetre a meglepetés most is megvolt neki, hirtelen leült és olyan merev lett az egész teste, mintha egy szobor lenne. Csak a hatalmasra nyílt szemeit forgatta és úgy nézett rám, mintha azt mondaná "anya segíts mi ez". - Ó, persze. Semmi gond. Toast is örülni fog egy jó alapos játéknak és dögönyözésnek, az biztos. -A kutya arca nem ezt sugallta, de szerencsére ismertem annyira, hogy tudjam, ez hamar el fog múlni. Toast nem igazán tudott megrémülni, ami kiskorában sok problémát okozott, például amikor három hónaposan megkergetett egy hatalmas szarvasbikát. Azt hittem, ott öleti meg magát... Félreálltam az ajtóból, hogy beengedjem a két Weasleyt, mire Toast is kiesett a sokkos állapotból és megmozdult végre. Azért ő sem szívesen maradt ott nélkülünk az ajtóban. Ahogy én elindultam a nappali felé, Toast is úgy lódult meg, gyakorlatilag magával cipelve a még mindig a nyakában csüngő kisfiút. Nagyon aranyosnak találtam. - Kérsz egy kávét? -néztem Lyle-ra. -Vagy van még tea, esetleg sima víz. És enni is tudtok, ha kértek valamit, nálam minden van. -Nem, nem voltam gyűjtögető és nem is készülődem a világvégére. Csak szerettem, ha mindig van kéznél minden, amire szükségem lehet itthon, főleg étel ügyben.
The words you keep erasing and creating in your mind
Néha eltűnődtem azon, hogy vajon én is ennyire önveszélyes gyerek voltam-e, mint Brutus. Valószínűleg igen, legalábbis anyám olykor tett rá utalásokat, mikor még élt, hogy bármennyire imádott engem, néha megfordult a fejében, hogy ott felejt az otthonunktól jó messze valahol, ahonnan nem találok haza. Nem tudtam hibáztatni érte, néha Brutus is teljesen kikészített és a minisztériumi papírmunka is jobban vonzott a gyereknevelésnél. - Én meg egy szabad fél órának, amíg nem Brutus pszichológiai hadviselését kell elszenvednem. Terrorban tart ez a gyerek. - Brutus ezt természetesen gyorsan illusztrálta is. A kutya nyakába csimpaszkodva nagy hévvel magyarázni kezdte nekem, hogy ő még sosem volt ilyen boldog és Merlinre esküszik, hogy belehal, ha neki ma kutya nélkül kell hazamennie. Lemondóan felsóhajtottam, már nem is próbáltam vitába szállni a fiammal, úgysem volt értelme, csak hagytam neki, hogy mondja a magáét. - Egy kávét megköszönnék, igen. Hacsak nincs valamid, amitől visszanőnek az elhalt agysejtjeim, mert van egy olyan érzésem, hogy Brutus még pár napig pusztítani fogja őket. Mardekáros lesz, én már látom - ingattam a fejem. Követtem Lachlant a konyhába, közben azért szemmel tartva a fiamat és a kutyát is. Brutus izgága gyerek volt, az a kutya pedig gond nélkül széttépte volna, ha felidegesíti valamivel, jobbnak láttam odafigyelni rájuk. - Ugye nem zavartunk meg semmit? - A kérdés csak másodsorban szólt az udvariasságról. Leginkább arra voltam kíváncsi, hogy akart-e valami hülyeséget csinálni, például megkeresni Ollivandert vagy tököm tudja milyen remek ötletei támadhattak még a bánata enyhítésére.
Vendég
Szomb. Feb. 22, 2020 12:27 pm
Weasley & Lachlan
The words you keep erasing and creating in your mind
Merlinnek hála nem ismertem őt gyerekként, de elnézve a fiát... nos, egészen biztos voltam benne, hogy ő pontosan ilyen volt. Nem tudnám megmondani, miért gondoltam így, inkább csak egy furcsa megérzés volt, de a nyakamat tettem volna rá, hogy Brutus nem a fia, hanem inkább a klónja. - Nahát, meglep, hogy éppen egy kisfiú az, akinek a legnagyobb a fogása rajtad -mosolyodtam el. Közben Brutus rázendített a kis mondandójára, nekem pedig a számba kellett harapnom, hogy ne nevessem el magam. Tényleg ravasz kis kölyök volt, meg kell hagyni, és remekül tolta a lelki terrort is. Nem is ismertem, de már most büszke voltam rá, hogy így kikészíti az apját, mert ez nekem rendkívül szórakoztató volt. Azért ezt nem akartam egyelőre hangosan kimondani, bár azt hiszem, elég nyilvánvalóan látszott rajtam. - Nos, ilyesmit még nem találtak fel, ha jól tudom, úgyhogy kénytelenek leszünk beérni a kávéval. De gondolj arra, hogy most helyetted Toastot fogja fárasztani. Aminek mellesleg én is örülök, mert nekem is lesz így egy nyugis napom, amikor nem kell két órán keresztül labdáznunk. Láttam, hogy szemmel tartja Brutust a kutyával, de nem szóltam még semmit. Ismertem Toastot, tudtam, hogy az életben nem ártana egy kisgyereknek, éppen ezért nem lehetett belőle szolgálati kutya, túl kedves volt és semmit nem tudott tenni senkivel, hacsak nem érezte azt, hogy engem fenyeget valaki. Olyankor bárkinek kiharapta a torkát, de nagyon egygazdás volt, eddig rajtam kívül senkit nem volt hajlandó megvédeni. Mindegy is, Brutust biztosan nem bánthatta, képtelen lett volna rá. - Dehogyis, ti sosem zavartok -tettem fel egy adag kávét főni, aztán előkaptam egy nagy tál brownie-t. Valamivel le kellett foglalnom magam, amikor mindenáron Bertie-hez akartam menni, úgyhogy az elmúlt hetekben a kelleténél többször álltam neki sütni. A szomszédok nagyon kedveltek, mert természetesen nekik adtam oda mindet, egyedül képtelen lettem volna betolni az egészet. -Tegnap sütöttem, most különösen jól sikerült, úgyhogy egyétek csak. Legalább nem fog a kukában landolni kiszáradva. -Mert oda is jutott már sajnos. Elkészítettem egy-egy pohár kávét magunknak, aztán leültem az asztalhoz. Onnan tökéletesen ráláttam a kutyára és Brutusra, aki éppen a labdáját hajigálta neki. Szuper, szépen le lesz fárasztva estére mindkettő.
The words you keep erasing and creating in your mind
Biztosan megérdemeltem Brutust. Legalábbis az olykor elviselhetetlen viselkedését. A fiam önmagában egy kincs volt és a másik három gyerekemmel együtt nem érdemeltem meg, jobb, erősebb, kevésbé önző és kevésbé sérült apát érdemeltek. De Brutus hisztijei és manipulatív hadjáratai olykor felértek egy héttel az Azkabanban, biztosan így kellett vezekelnem minden bűnömért. - Nem találnád ennyire viccesnek, ha neked kéne minden nap megbirkóznod vele - morogtam. A szülőség minden problémájával együtt könnyűnek, de legalábbis megoldhatónak tűnik, amíg az ember nem találja szemben magát a saját gyerekével és döbben rá, hogy minden, amit fiatalon a tökéletes nevelésről hitt és bizonygatott, hogy majd máshogy csinálja, mint az ő szülei... na, ezek mind repülhetnek a kukába. Tervek, elvek, mind mehettek a szemetesbe, csak a pillanatnyilag megoldandó problémák maradnak, ahol rohadtul semmit nem érnek a gyereknevelési szakkönyvek, amikből Elaine például rengeteget olvasott még Tristan születése előtt. Akkor még azt is éreztük, hogy nagyon felkészültek és csodálatosak vagyunk, Tristan kistestvéreinél már rájöttünk, hogy csak kurva nagy szerencsénk volt az elsőszülöttünkkel. - Jó neked. Abban már nem vagyok biztos, hogy nekem sem kell két órán át labdáztatnom a gyereket, ha le akarom rakni aludni. - Nem volt szokásom labda után futtatni Brutust lefekvés előtt, bár most, hogy jobban belegondoltam... Merlinre, nem kellett volna jobban belegondolnom ebbe a csábító lehetőségbe. - Ráadásul éppen a Nyiszi nyuszi és a locsifecsi fatönk a kedvenc meséje, amit minden este legalább kétszer fel kell olvasni neki, pedig gyűlölöm, tényleg agyfaszt kapok tőle, gyerekként is rühelltem. Türelmesen vártam a kávéra, ritkán fordult elő, hogy más főzte meg nekem. Otthon legfeljebb a két nagyobb gyereknek jutott eszébe reggelente nekem is főzni egy bögrével, a Minisztériumban pedig régóta nem voltam abban a pozícióban, hogy bárkit is megkérjek ilyesmire. Habár akkor sem tettem, amikor még a menő aurorok közé tartoztam, Rodyval igyekeztünk nem elszállni magunktól. Utólag már bántam, most elégtétellel töltött volna el, ha elmondhattam volna magamról, hogy akik most megvetően néztek, azok még néhány éve kávéscsészével rohangáltak utánam. - Te befogadtál egy hadsereget, vagy mi? - vontam fel a szemöldököm a rengeteg sütemény láttán, ami valószínűleg az egész családomnak elég lett volna, nemhogy egy egyedülálló embernek. - Persze jobb, mintha Ollivanderhez rohangálnál. Különben, miután hazamentél, beszéltem néhány szót Dawlish-al, napi szinten kijár hozzá. Ollivander rendben van, nem dílerkedhet, de ettől függetlenül éli az elbaszott világát, mint eddig. Nem kell aggódnod érte és végképp nem meglátogatni. Elvettem a tálról egy brownie-t. Az én süteményeim mindig katasztrofálisan sikerültek néhány csodálatos kivételtől eltekintve, úgyhogy különösen tudtam értékelni egy brownie-t, ami nem volt sem ehetetlenül édes, sem olyan kemény, hogy gyilkolni lehetett vele. - Ez tényleg nagyon jó - ismertem be, mert kár is lett volna tagadni Lachlan konyhatündér képességeit.
The words you keep erasing and creating in your mind
Az lett volna a furcsa, ha négy gyerekből legalább egy nem a pokolból került volna hozzá. Igazából már az is meglepő, hogy az első hárommal nem volt különösebb gondja, utána biztosan könnyebb volt belevágni még egy negyedikbe is, legalábbis én a helyében határozottan abban a hitben maradtam volna, hogy ha az előzőek ilyen szuper gyerekek lettek, akkor ennek is így kell sikerülnie. Aztán kapott egy olyan kisfiút, aki felülmúlta mindhárom testvérét rosszaság terén. Már most imádtam a kiskölyköt. - Akkor is vicces lenne... egy kicsit. Néha. Nem tudom, sajnos még nincsen gyerekem. -Biztosan tudtam, hogy ha egy ilyen kis sátánka lett volna mint Brutus, akkor is a lelkemet eladtam volna érte. Alapvetően nem tartottam magam egy türelmes embernek, de a gyerekeimmel az lettem volna. Merlinre, mennyire vártam már, hogy saját pici-énjeim rohangáljanak a lábaim körül... De talán egyszer ide is eljutok majd, nem gondolkodtam rajta sokat, mert csak elszomorított, hogy még nem sikerült ezt elérnem. - Nem értem, miért, a Nyiszi nyuszi és a locsifecsi fatönk egy csodálatos irodalmi műalkotás -nevettem ki. -De ha ennyire utáltad, akkor miért azt olvasod neki? Ja persze, gondolom hallott róla másoktól, úgyhogy neki is rögtön hallania kellett, és hirtelen az lett az új kedvence. Én is ezt csináltam kisgyerekként, a bátyám utált érte. -Minden kistestvér szereti majmolni a nagyobbakat, ez alól pedig én sem voltam kivétel. Nagyon szerettük egymást Mattel, de ki tudtam idegelni ezekkel a dolgokkal. Engem nem zavart, hogy kávét kell főznöm neki, igazán nem volt nagy feladat. Egyébként is, ha úgy nézzük, ő éppen a vendégem volt, nekem pedig az volt a feladatom, hogy jól is érezze magát a vendégemként. Azt hiszem, egy kicsit rossz hatással volt rám apám vendéglátós mivolta. Végül leraktam magunk elé a két kávét és a brownie-t is, jó lesz ez kezdetnek. - Bertie miatt csináltam, legalább lefoglalta a gondolataimat a sütés, amíg itthon voltam. A héten már így is teleetettem a szomszédokat sajttortával, almás pitével és kókuszgolyóval. -Nem hangzott túl jól, elég rossz megküzdési stratégia volt tőlem, de nem érdekelt addig, amíg működött. -Köszönöm, komolyan. Jó tudni, hogy rendben van. -Sokat jelentett, hogy rákérdezett nekem. Nem tudom, hogy azért csinálta, mert tényleg érdekelte, hogy én hogyan érzem magam, vagy mert csak nem akarta, hogy megint Bertie nyakába boruljak, amikor nem kéne, de nem most akartam ezen agyalni. Egyelőre inkább csak hálás voltam érte, hogy megtette. A dicséretre elmosolyodtam. - Apámtól tanultam, mint gyakorlatilag minden receptet, amit tudok. Sütni különösen szeretek, csak általában nincsen kinek, de most végre valaki megeszi. Nem is tudom, miért aurornak mentem, lehet, ebben nagyobb karrierem lenne. -Elnézve, hogy hová jutottam a nagy akarásommal az aurorok között, ennél csak jobb lehetett volna cukrász vagy szakács szakma.
The words you keep erasing and creating in your mind
- Néhány napra megkaphatod az enyéimet. Tristan nem zavar sok vizet, de két kamaszlány és Brutus után lehet elmennél egy állatorvoshoz ivartalanítani magad. Néha nehéz eldönteni, hogy Brutus démon hajlamai vagy a lányaim eget rengető problémái durvábbak. Brutuska legalább lefoglalja magát néhány műanyag dínóval, de a lányok... Persze neked nem kell magyaráznom, gondolom te is átestél azon a korszakon, amikor mindenkit meg akarnak ölni, mert nem megfelelő a hajuk és még a plafonon is fiúzenekarok poszterei vigyorognak a szobájukban. A zenéről magáról inkább ne is beszéljünk... - Felrémlett előttem a kép, ahogy Tristannal a konyhában meredtünk egymásra elgyötört arccal, mert valamelyik húga éppen teljes hangerőn üvöltette valamelyik tinizenekar albumát, mi pedig képtelenek voltunk eldönteni, hogy maga a zene vagy a klisés dalszövegek fognak halláskárosodást okozni nekünk. - A testvéreitől hallott róla, akik eljátszották ugyanezt kiskorukban. Szerintem szándékosan tették. Szóval Nyiszi nyuszi jelenleg az életem szerves része, olyan kellemetlen ismerős, mint mondjuk John. Nem lepett meg, hogy Lachlan ilyen idióta módon kezelte a stresszt. Mindenkinek megvolt a maga technikája, néhányan jógáztak, néhány ittak, mások annyi süteményt sütöttek, mintha egy afrikai országot szerettek volna ellátni. Tulajdonképpen Lachlan módszere nem is volt annyira szörnyű, legalább nem ártott vele magának, eltekintve attól, hogy talán a brownie nem éppen a legegészségesebb ételek közé tartozott. De lehetett volna alkoholista, drogos... vagy még rosszabb: ijesztő jógacsaj, aki a spirituális élményeiről és a vegán éttermekről mesél mindenkinek. - Ollivanderrel egy mondatban emlegetni a brownie-t annyira nem jó ötlet. Kezdek félni, hogy került bele egy kis extra fű a nagyobb élvezet kedvéért - kúszott egy tőlem szokatlanul őszinte mosoly az arcomra. - Ha ez a helyzet, holnap hozd be a maradékot a parancsnokságra, van ott néhány kolléga, akire ráférne. Hanyagul megvontam a vállam. - Ugyan... Nincs mit köszönnöd, csak felbaszott, hogy Dawlish rászállt a mi informátorunkra. - Bár tényleg felcsesztem magamat rajta, mégsem emiatt beszéltem Dawlish-al. Nyilván nem örültem, hogy a mi informátorunkat ellenőrizgette, de Adának köszönhetően ez a hasznos kontakt a Zsebpiszok közben már amúgy is kirepült az ablakon. Ezt nem terveztem szóvá tenni neki, mielőtt még emiatt is sírógörcsöt kapott volna. Dawlish-t azonban tényleg nem emiatt kérdeztem ki, csak Lachlant szerettem volna megnyugtatni. - Most egy cukrászdára gondoltál vagy házimanónak akarsz felcsapni? Szerintem a házimanóság nagyobb piaci rés, el tudom képzelni, hogy néhány kattant aranyvérű rengeteget fizetne érte - kortyoltam bele a kávémba.
The words you keep erasing and creating in your mind
- Nekem nem volt ilyen korszakom -ráztam meg a fejem. -Elég furán hangzik, de tényleg nem csináltam ilyesmit. Nagyon fiús voltam, sosem hordtam kibontva a hajam, nem viseltem dekoltált felsőket, nem játszottam a szoknyám hosszával - ja, nem is viseltem szoknyát. Azt hiszem, a mostani ruhatáram hűen tükrözi az akkorit: farmernadrágok, pólók és sportruhák. Úgyhogy én voltam a griffendéles leszbikus vagy Adam, amelyik tetszik. -Egyik sem hangzott túl jól, de már nem éreztem keserűséget miatta. Én ilyen voltam, ezt pedig már elfogadtam és rohadtul nem akartam változtatni rajta. A szoknyák idegesítőek, a melegítők viszont rohadtul kényelmesek, hülye az, aki az előzőt választja. -De a zenés részt valahol megértem, nekem is tele volt a szobám fala Simple Plan poszterekkel, ha nem ette volna el őket a fene, lehet, még most is kint lennének. -Jó, az már elég kínos lett volna tőlem, biztosan nem raktam volna ki őket a falra. Így is ott sorakozott a nappaliban a teljes diszkográfiájuk bakelitlemezeken, néhány Nirvana társaságában, amiket Bertie miatt vettem meg. -Egyébként... ha valamikor szükséged lenne egy-két nyugodt estére, szívesen átvállalom Brutust. Komolyan. Ő biztos nagyon boldog lenne, hogy nyúzhatja Toastot, te pedig tudnál rendesen pihenni. Még furkászos zabpelyhet is veszek. -Mintha nem vettem volna meg már aznap, amikor először szóba hozta. Kínos, nem kínos, rohadt cukin nézett ki. John említésére felhorkantam. Én még mindig kurva viccesnek találtam John létezését és a zavart az arcán, amikor köszöntem neki néha reggelente, ellenben Lyle ugyanúgy rühellte, ahogy eddig. És persze félt is tőle, még akkor is, ha ezt nem szerette hangoztatni. Persze, hogy idiótán kezeltem a stresszt. Lehetett volna ennél rosszabb is, való igaz, de nem állt szándékomban muglikat gyilkolni vagy mókusokat kínozni stresszlevezetés néven. Ellenben a nappali sarkában már ott állt a boxzsák a két kesztyűvel, arra várva, hogy használatba vegyem. Egyelőre nem nyúltam hozzá, még rajta volt az áttetsző zsák is, amiben hazahoztam. Majd ha már a sütés sem segít, akkor váltok erre. - Most hogy mondod, igazán tehettem volna bele -nevettem fel. -Rohadt vicces lenne felzabáltatni a legnyomorultabb kollégákkal, aztán végignézni, ahogy elszabadul a pokol. Megszólalt a bennem élő kicsi mardekáros... -Nem élt bennem kicsi mardekáros, mert annyira távol álltam attól a háztól, amennyire csak lehetett. Azt hiszem, a Süveg legfeljebb a Hugrabugba oszthatott volna be a Griffendél helyett. Nem feszegettem tovább a témát, pedig szívesen hálálkodtam volna még neki. Nehezemre esett eldönteni, hogy higyjek-e neki, hogy tényleg csak ennyiről van-e szó vagy sem, de annyira nem foglalkoztatott a dolog. A lényeg, hogy Bertie rendben van, Lyle pedig meglepően kedves velem. Utóbbi mindennél jobban esett. - Őszintén? Mindkettő szóba jöhet. De azt hiszem, a cukrászdával nagyobb sikereket érnék el, mint házimanóként, mert felrúgnám az idegesítő gazdáimat.
The words you keep erasing and creating in your mind
Tudtam, hogy együttérzést, de legalább sajnálatot kellett volna éreznem. Ehelyett csak bámultam rá, az arcom pedig rángatózott az elfojtott röhögéstől. Nem tudtam beleképzelni magam a helyzetébe, mert én mindig népszerű gyerek voltam az iskolában, attól a másodperctől fogva, hogy először felszálltam a Roxfort Expresszre és Rodney Lestrange-el egy kupéba ültem le, a sors akarhatta így. Az ő bátyjának és természetesen a saját fergeteges humorunknak köszönhetően nagyon hamar hírnévre tettünk szert az egész iskolában, senkinek nem jutott volna eszébe minket baszogatni. Az már egy másik történet, hogy mi hány gyereket bántottunk, akik alattunk álltak a hierarchiában, bár volt egy olyan sejtésem, hogy Ollivander már beavatta a részletekbe, mert ő például az állandó áldozataink között szerepelt. Felfogtam felnőtt emberként, hogy nem volt helyes, amit akkor tettem, de kamaszfiúként nem gondolkodtam ilyesmin. - Adam, ez tetszik, mostantól így foglak hívni. Azért a "griffendéles leszbikus" és "Adam" után elég hirtelen váltás lehet a "Dolohov ribanca". - Képtelen voltam tovább ellenszegülni a saját arcizmaimnak, úgy vigyorogtam, mint aki most hallotta a világ legjobb viccét. - Nem tudom mi az a Simple Plan, de biztosan olyan zene lehet, amit a lányaim imádnának, én pedig migrént kapnék tőle. Pedig nagyon magasan van a léc, évekig kellett hallgatnom, ahogy Lestrange visította a Bohemian Rhapsodyt, és nekem elhiheted, jó szar hangja van. Meglepett az ajánlata. Nem sokan vállalkozak ilyesmire, igaz, nem is sok emberrel találkoztam munkaidőn kívül, tulajdonképpen csak a rokonaimmal és néha Rodyval. Azért sejtettem, hogy nem sokan ajánlanák fel, hogy szívesen vigyáznak Brutusra csak úgy, hogy én nyugodtan pihenhessek legalább egy napot. - Kösz, ez kedves tőled, de úgysem tudnék nyugodtan pihenni, ha nincs otthon a gyerek - ráztam meg a fejem. - Persze egy-két órás alkalmi bébiszitterkedés néha nagyon jól tudna jönni. Az egy dolog, hogy most, karrierem mélypontján örömmel végignéztem volna a füves brownie okozta káoszt a parancsnokságon. De valószínűleg ugyanilyen viccesnek találtam volna ezt a lehetőséget évekkel ezelőtt is, mikor még komoly és tehetséges aurorként tartottak számon. - Megnézném Pottert abban az állapotban, habár az lenne a legjobb, ha Grangerhez is jutna belőle a főosztályvezetői irodába. - Bizonyára nem tett volna jót a Briggs-nyomozásnak egy ilyen brownie-s eset, de miután segítettünk alibit hamisítani Caroline és Levin Dolohovnak, azok után amúgy sem fűztem nagy reményeket egy szakszerű, törvényes lezáráshoz. Nem számított az igazság, ha számított volna, akkor nem kellett volna annak a szegény lánynak meghamisítani a történetét. Nyilvánvalóan nem ő ölte meg Kyle Briggst, az pedig senkit sem érdekelt igazán, hogy vele mit tett a fiú, éppen csak annyira, hogy megfelelő indíték lehetett egy gyilkossághoz. - Mellesleg benned egész biztosan nem él egy egészen kicsike mardekáros sem. A süteményt magamba tömve nem tudtam megcáfolni, hogy tényleg remek cukrász lett volna belőle, ha van annyi esze, hogy nem ezt a fos szakmát választja magának, amivel mindketten szenvedtünk. - Mindkettőben muszáj igazat adnom, mert ez a brownie kurva jó, a szabályokhoz meg tényleg nem igazán tudsz igazodni, nem lennél jó házimanó.
The words you keep erasing and creating in your mind
Láttam az arcán az erőlködést, ahogy próbált nem nevetni, úgy remegett a szája széle, mintha Tourette-es ticjei lennének. Nem tudtam hibáztatni érte, kívülállóként biztos viccesen hangzott az Adam, eddig Bertie volt az egyetlen ember, aki nem nevetett rajta. Én sem, mert nekem át kellett élnem, habár nem érintett meg jobban mint a mostani magányom, úgyhogy annyira nem befolyásolt semmiben. Akkoriban nagyon a szívemre vettem, most már nem érdekelt. - Jól van, nevess csak -forgattam a szemem halvány mosollyal az arcomon. -Igen, elég hirtelen váltás volt, de rádöbbentett, hogy akármi is lehetek, akkor is találnak valami fogást rajtam, hogy mit lehetne a fejemhez vágni. Azt hiszem, az embereket már csak a rosszindulat élteti. -Arra is rájöttem, hogy csinálhatok bármit, soha nem leszek elég jó. Nem leszek jó parti senkinek, nem leszek jó társ neki, nem leszek jó, hasznos auror, semmire nem leszek jó. De ezt nem akartam hangosan kimondani, nem szerettem sajnáltatni magamat, éppen elég volt az, hogy magamban őrlődtem ezeken a dolgokon. -Igen, határozottan olyannak tűnsz, aki a falra mászna a Simple Plantől. Bár őszintén nem tudom, milyen zenét szeretsz, elképzelésem sincs. -A legtöbb emberen azért látszott, hogy mit szeret, vagy a jelleméből leszűrte az ember, Weasleynél ezt még nem éreztem soha. Én nem találtam semmi rosszat abban, hogy bébiszitterkedjek. Imádtam a gyerekeket, bármennyi időt el tudtam volna tölteni egy egész sereggel, és mivel sajátom még nem volt, ezért maradt ez, mint egyetlen lehetőség. Brutust úgyis szinte azonnal megkedveltem, ahogy letámadta Toastot, biztosan azért, mert annyira emlékeztetett az apjára. - Nekem az is belefér -mosolyodtam el. -Bírom a kissrácot, elvihetem párszor kutyát sétáltatni vagy ilyesmi. Toast úgyis póráz nélkül szokott menni, mert nem megy el a közelemből, de majd rárakom a pórázát és odaadom Brutusnak, nagyon nagyfiúnak érezheti majd magát tőle. -Már most millió tervem volt, hogy mennyi klassz programra elmegyünk majd. Nem kellett volna ennyire beleélnem magam, biztosan nagyon... furcsának tűnhetett. Pedig mindenkinek csak jót akartam ezzel. - Nekem is nagyon tetszene, bár azt hiszem, ezzel nagyon egyedül lennénk. Pláne, hogy nagyon szívesen megörökíteném a történéseket az utókornak. -Még a kirúgást is megérné, legalább lenne egy szuper cikk a Szombati Boszorkányban, hogy milyen alávaló aurorjaink vannak Angliában. Még hazugság sem lenne. -Igazad van, tényleg nincs bennem mardekáros. Nagyon messze állok attól, bár szerintem a többitől is. Hollóhátasnak sosem lettem volna jó, griffendélesnek is szar voltam, de szerintem hugrabugosnak is az lennék. Bár Bertie állította, hogy nem így van és szuper hugrás lennék, de nem hiszek neki. Megvontam a vállam. - A szabályok arra valók, hogy felrúgjuk őket. Már nem azért, de ha nem tesszük meg, egy megerőszakolt lány most Azkabanban ülne egy gyilkosságért, amit el sem követett. Szarok a szabályokra.
The words you keep erasing and creating in your mind
- Igen, határozottan az élteti az embereket - adtam igazat neki. - Te azért különösen kapod az ívet Dolohov miatt, tegyük hozzá. Én is azok közé tartoztam eddig, akik a napi frusztrációjukat Lachlanen vezették le, és egy viccesnek szánt megjegyzés Dolohovot és őt illetően mindig kéznél volt. Pedig minél inkább megismertem őt, annál inkább sejtettem, hogy nem a rangja és a hasznos kapcsolatai vonzották Dolohovban. Ha a pénz vagy a társadalmi ranglétrán való elhelyezkedés lettek volna a fő motivációi, akkor nem áll össze egy szakadt narkóssal. Foghattuk arra, hogy Ollivandert is csak kihasználta, mert kellett neki a legutóbbi nyomozáshoz, de ha ennyiről lett volna szó, akkor most nem süllyed teljes depresszióba amiatt a pöcs miatt. És Bertie Ollivandertől egy illegális bulira címzett meghívón kívül mást nem remélhetett, hozzá képest én is gazdagnak és megbecsültnek nevezhettem magam. Valószínűleg Dolohovot is szerette, nem egy számító picsa volt, csak szörnyű ízlése volt a férfiak terén. - Teljesen biztos vagyok benne, hogy azt a zenét, amit én szeretek, te nem ismered - vontam meg a vállam. Hálás voltam a felajánlásáért, még ha nem is voltam benne biztos, hogy élni fogok vele. Brutus nem volt egyszerű eset, de ha az is lett volna, akkor sem kötelezte senki Lachlant arra, hogy ilyen nagylelkű ajánlatot tegyen. Még csak el sem várta tőle senki, hogy a paraszt kollégájának bébiszitterkedjen. . Biztos, hogy nagyfiúnak érezné magát tőle. Amúgy is hajlamos rá, szerinte az öt év szinte már olyan, mint a bátyja tizenhét éve - forgattam a szemem. - És legalább a kutyaőrülettel is békén hagyna, mert nálunk nem lesz kutya. A nagyobbik fiam, Tristan egyszer hazahozott egy elmebeteg macskát, akinek Margit a neve, ő is bőven elég nekünk. Brutus majd sétáltatja Tristant, nemrég sajátította el az animágiát és egy hatalmas bernáthegyi lett belőle, a kistestvére kedvéért még pórázt is rakna magára. Tristan tényleg képes lett volna pórázon sétálgatni a kisöccsével, ha ezzel Brutust boldoggá teheti. Tristan mindig, mindenkit maga elé helyezett, a testvéreit mindenképpen. Különben nagyon büszke voltam rá, amikor kijelentette, hogy ő is animágiát akar tanulni, hát még amikor először sikerült átváltoznia... Tizenhét évesen ez nem kis teljesítmény, persze Tristan okos, szorgalmas gyerek volt, ha valamit a fejébe vett, azt általában sikerült is megvalósítania, és mindezt az én hevességem és konokságom nélkül tette. - És már úgyis van gyakorlatunk a minisztériumi drogcsempészésben. - Bárcsak ne lett volna... - A Hugrabugban bárki elfér, azt mondják. Habár én elég hülyeségnek érzem a házrendszert. Gyerekként nagyon büszke voltam rá, hogy a Griffendélbe kerültem és hatalmas szégyennek éreztem, hogy először a Mardekárba akart rakni a Süveg, nem is mondtam el senkinek. Halálra szopattam a mardekárosokat és a kis szerencsétlen hugrabugosokat. Most már elég faszságnak tűnik az egész. Nem tudtam vitatkozni vele, a szabályok betartása nekem sem tartozott az erősségeim közé, bár sokat fejlődtem benne az utóbbi időben. - Én azért nem félek attól, hogy Fiona Dolohov nem talált volna rajtunk kívül mást, aki megteszi neki. De én is örülük, hogy Caroline Dolohov megúszta. Sajnáltam szegény lányt.
The words you keep erasing and creating in your mind
Megvontam a vállamat. - Ha mással jövök össze, akkor azért kapnám az ívet. Nem mindegy? Bertie miatt ugyanúgy savazva lettem, ha mással lennék, akkor is találnál valamit, amibe beleköthetsz, te ilyen szempontból nagyon kreatív vagy. A többieknek se jelentene gondot. -Nem tudtam, miért éppen én vagyok az, akire olyan szuper rászállni és akit élvezet a földbe döngölni. Nem állítom, hogy jólesett ezt hallgatni, de már kezdtem megszokni, úgyis ezzel kell még nagyon sokáig együttélnem. Elmosolyodtam, ahogy a fiairól beszélt. Elég megdöbbentő volt, hogy éppen neki lehet egy ennyire csodálatos fia, aki ennyi mindent megtenne a kistestvéréért. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem tőle örökölte ezt a jellemvonását, mert hiába tudtam, hogy apaként bármit megtenne a gyerekeiért, azért erősen kételkedtem benne, hogy testvérként is ilyen lett volna kiskorában. Ami azt illeti, ha megpróbáltam elképzelni babaként, egy pufók babaarcot láttam csak magam előtt, vörös szakállal és nagyon mogorva tekintettel. - Remek fiút neveltél akkor. Az én bátyám is sokmindent megtett értem, de egész biztosan nem ment volna el idáig. Biztosan megalázónak érezte volna. -Persze Matt nem is kapott túl jó neveltetést, a szüleim jobban szerettek engem mint őt. Sokszor éreztem bűntudatot emiatt. Rövid időre csend ereszkedett ránk, de nem éreztem nyomasztónak vagy kínosnak, sőt, furcsán nyugodt lettem tőle, amihez az utóbbi hetekben egyszer sem volt szerencsém. Brutus volt az egyetlen háttérzaj, ahogy újabb és újabb parancsokat adott Toastnak, aki katonásan teljesítette is mindegyiket, cserébe a labdájáért. - Köszönöm, hogy itt vagytok -szólaltam meg hirtelen, elvágva a csendet. Nem akartam ennél többet mondani, azt hiszem, ebben minden benne volt. Igyekeztem, hogy hallja a szavaimból, mennyire jó, hogy most mindketten mellettem vannak.
***
Nem gondoltam volna, hogy hamarosan megint egy házban találom magam Lyle Weasleyvel és a kisfiával, pláne úgy, hogy nem ők vannak nálam kutyázni. Igazából nem is terveztem semmit, gondoltam, majd jönnek megint, ha úgy adódik, én pedig egész biztosan nem jelenek meg csak úgy az ajtajukban. Mégis ott álltam, percekig topogva egyhelyben, egyrészt mert nem mertem becsengetni, másrészt pedig próbáltam magam lenyugtatni, mielőtt végül mégis megteszem. Nem ment. Nagyon csúnyán összevesztünk Bertie-vel. Az, amit ott kellett végignéznem nála, amit tett, amit mondott... ahogy csapdába ejtett saját maga és a fal között... Nem tudtam kiverni a fejemből a történteket, még mindig remegtem, pedig már legalább fél órája elmenekültem onnan. Nem is itt kellett volna lennem, nem szabad másokat traktálnom a problémáimmal, hiszen Bertie is megmondta... Vajon tényleg csak erre használtam őt tudatalatt? Tényleg csak kihasználtam volna? Akkor miért fáj ennyire? Nem maradhattam egyedül. Ebben az egyben teljesen biztos voltam, hogy ha most egyedül maradok, akkor bármi megtörténhet. Nem bíztam magamban. Úgyhogy végül rávettem magam és bekopogtam. - Ne haragudj, hogy zavarlak -szólaltam meg azonnal, ahogy kinyílt az ajtó és megláttam Lyle alakját. A hangom fojtott volt és minden erőmre szükség volt, hogy ne fakadjak sírva ott helyben. -Tudom, hogy nem kéne itt lennem, de... de nincs senkim rajtad kívül. -Remegő kezekkel töröltem le a könnyeket az arcomról. Merlinre, milyen szánalmas vagyok.
The words you keep erasing and creating in your mind
- Brutus, utoljára mondom, nem lesz itthon kutyánk. Nincs időnk foglalkozni egy kutyával és különben is, ott a bátyád macskája, legyen elég ő. Brutus hisztije nem múlt el, úgy néz ki, a Lachlan kutyájával való találkozás csak még akaratosabbá tette. Most is megkaptam a választ, hogy nem, neki nem elég Margit, aki különben is gonosz, csúnya, büdös és nem lehet sétáltatni. Utóbbit próbálták már Tristannal, a nagyobbik fiam hetekig viselte magán a mély macskakarmolásokat, a cicahámot Margit felnégyelte és még majdnem meg is szökött a házból, úgyhogy ezekről a tervekről letettek a gyerekek. De tényleg nem kellett nekünk kutya, Brutus kicsi volt még hozzá, hogy maga gondoskodjon róla, nekem pedig nem hiányzott ez a felelősség és teher. Faszom fog hajnalban a póráz végén lebegni egy hatalmas, nyáladzó bestia után... További teljes egy órámba került ágyba parancsolni a gyereket, de este nyolcra sikerült elérnem, hogy Brutus aludjon, biztosan kutyákkal álmodott. Én sem terveztem sokkal tovább fennmaradni, gondoltam, még elolvasom a Prófétát, amire reggel nem volt időm, írok egy-egy levelet Tristannak, Lynnek és Celiának, majd én is nyugovóra térek. Mostanában kifejezetten jól voltam, keveset gondoltam Elaine-re, az italra, többnyire lekötött a munka és a gyerekek, talán Lachlan is, és jól volt ez így. Éppen emiatt próbáltam minél kevesebb szabadidőt hagyni magamnak, olyankor jöttek a rossz gondolatok és ötletek. A terveimet a bejárati ajtó felől jövő kopogás szakította félbe. Úgy sejtettem, valamelyik szomszéd lesz az, szerintük kurvára helyén való volt még a fán ragadt macskájukkal is engem zaklatni, mert auror voltam. Nem tartozott a munkaköri leírásomba a bútorszerelés a szomszéd özvegyasszonynál, sem pedig a kerítés másik oldalán lakó gyerekek ellopott biciklijének a felkutatása, de ők úgy gondolták, hogy én értük élek. Elég érdekes elképzelésük volt az aurorszakmáról, hogy Merlin áldja meg őket... Kelletlenül nyitottam ajtót, azonban nem a tornácon nem az idegesítő szomszédokat találtam, hanem Ada Lachlant, olyan zaklatott állapotban, mintha minimum az Azkabanból szökött volna. - Veled meg mi a Merlin búbánatos fasza történt? - bukott ki belőlem. Mikor délután Brutusszal eljöttünk a házából, még nem volt semmi baja. Elhatározta, hogy bevásárol annak a pöcs Ollivandernek, habár próbáltam lebeszélni róla, de én sem gondoltam, hogy ennek rosszabb következménye lehetne az esetleges békülésüknél. Tévedtem. Valami történt és a megérzéseim azt súgták, hogy rohadtul köze van ahhoz a narkós kis szeméthez. - Mit csinált az a drogos kis geci? - Félreálltam az ajtóból, hogy bejöhessen a házba. - Csendesen, Brutus már alszik.
The words you keep erasing and creating in your mind
Tudtam, hogy nem kellene itt lennem. Kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy az én siralmaimat hallgassa, biztosan nem is volt rájuk kíváncsi. Teljesen megértettem volna, hogyha elhajt, hiszen nem az ő dolga volt, hogy velem és az érzéseimmel foglalkozott, csak a társam volt, nem a barátom. Mégis itt voltam, mert... mert nem volt hová mennem, jelenleg ő volt az egyetlen ember az életemben, aki visszahúzhatott a szakadék széléről. Valószínűleg nem számított rá, hogy engem és ilyen állapotban fog itt látni, de legalább nem zavart el. Hogy a kettő összefügg egymással vagy amúgy sem hajtott volna el a francba, azt nem tudom. Jelenleg nem is érdekelt, csak hálás voltam, hogy nem tette. - Bertie... -Ennyi elég is volt, talán ezt sem szükséges kimondanom. Jól ismerte Bertie-t, ezek szerint még nálam is jobban. Pontosan tudta, hogy ez lesz a vége és hiába figyelmeztetett, én nem hallgattam rá. Azt hittem, pontosan tudom, ki ő és milyen ember, mégis hatalmasat pofont kaptam az élettől. Letöröltem egy újabb adag könnyet az arcomról (ezek nem akarnak apadni?), miközben beléptem az ajtón. Követtem Lyle-t beljebb, csendben, nem akartam felriasztani Brutust. Úgysem fogok kiabálni, azon már túlvoltam. - Teljesen ki volt kelve önmagából. Ott volt az anyja is, úgy üldözte el, mintha egy veszett kutya lenne. Bevittem neki mindent, amit megvettem és amit főztem, bár nem akarta, de csak nem hagyhattam őt és a macskáit éhezni... Aztán veszekedtünk, nagyon csúnyán és... sarokba szorított. Azt hittem, bántani fog, hogy megüt, vagy valami még rosszabbat tesz, nem tudom. Soha életemben nem féltem még ennyire, mint akkor, annyira kiszolgáltatottnak éreztem magam. Egész biztosan nem tudtam volna védekezni, pedig... -Nem fejeztem be. Eddig két dologban volt teljesen biztos: Bertie ártalmatlanságában és a saját képességeimben, hogy meg tudnám védeni magam, ha rám támadnának, mármint mugli módon, pálca nélkül. Most mindkettőt elveszítettem és teljesen romokban éreztem magam. Végre megbíztam valakiben, erre ezt teszi velem.
The words you keep erasing and creating in your mind
Nem kedveltem Bertie Ollivandert, ez nem titok. Utáltam a képét már gyerekkorunkban is, felnőttként pedig megvetettem őt. Nincs ebben semmi meglepő, az olyan empatikus lelkeken kívül, mint Lachlan, mindenki megvetette azt a drogos köcsögöt. Abban viszont eddig a napig teljesen biztos voltam, hogy a légynek sem ártana. Nem csinált semmit, mikor Rodyval kilógattuk egy toronyablakból vagy bezártuk egy szekrénybe, legfeljebb káromkodott, mikor bevitték az aurorok, sosem érkezett rá ilyen jellegű panasz, még annyi sem, hogy felemelte a hangját. Azt hittem, magán kívül egy hangyának sem lenne képes ártani. Amiről Ada most beszámolt, az felülmúlt mindent, amit Ollivanderről gondoltam. Talán az éhség, talán az olcsó drogok késztették minderre, de nem számít, az, amilyen állapotba Lachlan került miatta, arra nem volt mentség. - Kezet emelt rád? Az egész történet zavaros volt, már attól a ponttól kezdve, hogy Ollivander megjelent Ada küszöbén és pénzt kért tőle. Megmondtam, hogy rossz ötlet bármit is adnia neki, el kellett volna hajtania a picsába, akkor most mindez meg sem történik, de Ada persze túl megbocsátó volt és még ő érzett bűntudatot eddig, amiért nem törődött azzal, aki nyilvánvalóan meg sem érdemelte ezt a csepp figyelmességet sem. - Biztos teljesen kisütötte az agyát, Brutus is halálra rémült tőle, biztos elnarkózta a maradék eszét is. Nem mintha ez felmentené bármi alól... Aki így viselkedik a tulajdon anyjával, az egy patkány. - Nem élt már az anyám, Merlinnek hála sosem kellett látnia a legrosszabb időszakomban. De egy valamiben biztos voltam, mégpedig abban, hogy soha, semmilyen körülmények között nem lettem volna képes egy durva szót sem szólni hozzá. Nem tudtam elképzelni, hogy egy anya bármivel is rászolgáljon arra a bánásmódra, amit feltehetően Mrs. Ollivander tapasztalt ma délután. Aki így képes beszélni a saját anyjával, annak nyilván nem okoz gondot nekiesni egy másik nőnek sem. Remegett a kezem az idegességtől, hirtelen csak egy gondolat zakatolt megállás nélkül a fejemben: laposra kéne verni azt a köcsögöt. - Mondtam, hogy nem kéne odamenned. Mit csináltál volna, ha tényleg neked esik? Mert mindketten tudjuk, hogy nem lettél volna képes ártani neki. - Nem az aurori képességeit vontam kétségbe, hanem a lelki erejét. Nem tudta volna bántani Ollivandert, akkor sem, ha a saját testi épsége a tét.
Vendég
Hétf. Május 18, 2020 1:39 pm
Weasley & Lachlan
The words you keep erasing and creating in your mind
Sosem értettem, miért nem kedveli Bertie-t. Mindig egy annyira kedves és jótét léleknek találtam, aki egyszerűen csak elbaszta az életét. A jellemén az semmit sem változtat... ugye? Hát én ezt gondoltam. Nehéz és szar élete van most, igen, de ez nem jelenti azt, hogy egy rossz ember, pontosan ezt hittem róla. Most pedig hatalmas pofonként csapott arcon a valóság. Nem tudtam másra gondolni, csak arra a félelemre, amit okozott, és a fájdalomra, ami még a fizikainál is rosszabb volt. Utóbbit el tudtam volna viselni. Ezt nem. - Nem -ráztam meg a fejem. -Nem tudom... Nem biztos, hogy megtette volna. -Bizonytalan voltam. Képtelenségnek tűnt, hogy Bertie kezet emeljen bárkire, hogy ártson egy másik embernek. Olyan... nem is tudom, nem jámbor volt, az nem jó szó rá, egyszerűen csak inkább szeretett örömet okozni másoknak mint fájdalmat. Nehéz volt elfogadnom, hogy nekem talán mégis ártani akart. - Fogalmam sincs, mit tett az anyja, de nagyon felhúzta magát, amikor megemlítettem, hogy hogyan bánt vele. -Konkrétan az volt az a pillanat, amikor teljesen elszakadt nála valami és úgy nekem rontott. De hát ki gondolta volna, hogy ennyire ugrik bárki is az anyjára? Az enyém sem volt egy angyal, amikor apa meghalt, úgy itthagyott, mintha egy felnőtt nőnek nem lehetne ugyanúgy szüksége az anyukájára, mint egy gyereknek. De akkor sem tettem volna vele ilyet. A kérdésére nem tudtam azonnal válaszolni. Megértettem az idegességét és azt is, hogy én kaptam emiatt a lecseszést. Hiszen auror voltam, úgy is kellett volna viselkednem, mint egynek, ebbe pedig az is beletartozott, hogy nem hagyom magam ilyen helyzetbe kerülni. Vagy ha belekerülök, akkor legalább kihúzom magam belőle. Márpedig nem úgy nézett ki a helyzet, hogy ez megtörténhet. - Hagytam volna magam -válaszoltam csendesen, és teljesen őszintén. -Inkább ez, minthogy bántsam. -Szánalmasnak éreztem magam.
The words you keep erasing and creating in your mind
Sokszor elmondtam neki, hogy az új barátja nem olyan jó ember, mint amilyennek elképzelte. Nem feltételeztem Ollivanderről a mai nap előtt, hogy fizikailag képes lenne bántani Adát vagy alapvetően bárkit, legfeljebb annyit néztem ki belőle, hogy helyrerakott néhány pofátlan vevőt, de ez nyilván nem tette erőszakos emberré. Attól tartottam, hogy lelkileg fogja tönkretenni Lachlant, ráterheli a problémáit, még ha nem is szándékosan, ő pedig annyira empatikus nő volt, hogy boldogan cipelte volna egy lecsúszott narkós minden lelki terhét. Az is megfordult a fejemben, hogy majd belerángatja egy zűrös ügybe vagy átveri és lenyúlja, de végül ezekre sem került sor. Még én sem gondoltam, hogy éppen ez fog történni. - Nem biztos vagy nem tette volna meg? Nem ugyanaz és rohadtul nem mindegy.- Ha azt mondta volna, hogy látta Ollivanderen a szándékot, azonnal elhittem volna neki. És őszintén, azok után, hogy ilyen állapotban beállított hozzám, kételkedtem benne, hogy egyáltalán van-e értelme feltenni ezt a kérdést. Ada nem rémült volna meg minden ok nélkül. Az az utolsó kis szemét bántani akarta, csak végül a lehetőség nem volt meg rá vagy nem merte megtenni, mert tudta, hogy egy auror könnyedén szétrúgná a seggét. De azt akartam, hogy Lachlan mondja ki, mert fel kellett fognia, hogy ez már nem az a pont volt, amikor mentegetnie kellett azt a nyomorultat. Érezze a súlyát. - Nem hiszem, hogy egy anya tehet olyat, ami ezt indokolná. Biztos Bertie pénzt követelt tőle és nem adott neki, rád is azért rágott be. Nem kell belőle családi drámát kerekíteni, felesleges felmenteni. A lelked mélyén te is tudod, hogy semmi más baja nem volt, csak pénz kellett neki, hogy lője magát. Mondtam neked, hogy ugyanolyan narkós, mint az összes többi, csak inkább az ő hazugságait hitted el. - Nem Lachlanre kellett volna haragudnom, ő nem követett el semmit. Vagyis hibázott ő is, mert megbízott egy olyan emberben, akiben sosem lett volna szabad. Aki megérdemelte volna, hogy ordítsanak vele, sőt, laposra verjék, az Bertie Ollivander volt. Tetszett a gondolat, hogy megfogom azt a hülye fejét és addig ütöm a falba, amíg el nem törik minimum a karvalyorra. És igazából mi tartott vissza attól, hogy megtegyem? Nem fog feljelentést tenni a parancsnokságon, éppen ő... - És áruld el nekem, mégis miért hagytad volna magad? Láttad ma is, láttad a parancsnokságon is milyen ember. Ezek után semmi mást nem kéne érezned, csak undort. Gond nélkül földre küldhetnéd és mégsem tennéd meg, mert... miért is? Mert néhányszor kedves volt veled? Biztos néha Voldemort is az volt, attól még senki nem lesz jó ember. Valójában azt is nehéz elhinnem, hogy önzetlenül volt veled kedves, csak örült, hogy szóba álltál vele és kihasználta a helyzetet. Remélem, nem szerettél bele abba a drogos gecibe... - Emlékeztem még, mire célozgatott Ollivander a fogdában, mikor alig volt magánál. De mégis nehéz volt elhinnem, hogy Ada érzései tényleg ezek lennének, most különösen.
The words you keep erasing and creating in your mind
Nem válaszoltam neki azonnal, és nem azért, mert nem tudtam a választ, hanem mert nem mertem mondani semmit. Féltem, hogy ha hangosan kimondom, amit gondolok és amit érzek, akkor az megállíthatatlanul valóságos lesz. Olyan profi voltam a kellemetlen dolgok szőnyeg alá söprésében, és ez most tökéletes alanynak bizonyult, hogy megtegyem vele. De Lyle nem hagyta, tudtam, hogy addig nem hagyott volna békén, amíg ki nem mondom. - Nem vagyok biztos benne -nyögtem ki végül, miután véresre harapdáltam a szám belsejét. -Eddig azt hittem, hogy soha nem lenne képes ilyesmire, de most... Szerintem megtörténhetett volna. Ha nem így lenne, akkor nem rémisztett volna meg úgy a viselkedése. Fájt a tudat, hogy mekkorát kellett csalódnom Bertie-ben. Valószínűleg ő is éppen ilyen elárultnak érezte magát miattam, teljesen jogosan, de... de nekem ez olyan mértékű hátbaszúrás volt, hogy egészen biztos vagyok benne, hogy sosem fogok tudni ugyanúgy nézni rá. Lehet, hogy egyszer még képes leszek megbízni benne, de soha többet nem fenntartások nélkül. Szomorú, mennyi minden meg tud változni egyetlen nap leforgása alatt. Lehajtottam a fejem és a cipőm orrát bámultam a könnyeken át, mint egy kisgyerek, amikor valami rosszaságon kapják. Még el is hittem neki, hogy ugyanolyan hibás voltam ebben mint Bertie maga hiszen hallgatnom kellett volna rá és nem utánamenni. Talán a bevásárlás is felesleges volt, nem nyugtatott meg a tudat, hogy a macskái enni fognak. - De igen, baszd meg, szeretem! -robbant ki belőlem, amikor már nem bírtam tovább a szavait. Csak akkor döbbentem rá, hogy mit mondtam és még inkább, hogy kinek, amikor már késő volt. Erős pánik árasztott el belülről, félve attól, hogy félreértelmezi és... Nem változtatna semmit a helyzeten, azt hiszem, de akkor sem akartam rontani rajta. -Mármint... nem úgy szeretem, nem szerettem bele. De fontos nekem, még annál is fontosabb mint amit megérdemel. Csak sajnos ez ellen nem tudok mit tenni. Az emberek nem igazán válogathatják meg, hogy kit szeretnek.
The words you keep erasing and creating in your mind
Kimondta, amit hallani akartam. Mármint Merlin bassza meg, nyilván nem akartam hallani, nem voltam egy szadista állat, hogy ezt élvezzem. Félt és mérhetetlenül fájt neki, ami vele történt, nem ennek örültem, csupán annak, hogy hajlandó volt kimondani, mi történt most és nem mentegette a szenvedése okozóját. Az, ha felmentette Ollivandert, hitegette magát, hogy nem is történt igazából semmi, csak ő reagálta túl, az nem vezetett semmi jóra. Ki tudja, talán Ollivander tényleg bántaná, ha most nem is tette meg, akkor megtenné máskor, felhúzná magát egy jelentéktelen ostobaságon, túl sok anyagot tolna és mindez Adán csattanna. Az egyetlen megoldás az volt, ha minden kapcsolatot megszakított azzal a rohadékkal, de ehhez be kellett látnia a helyzet súlyát. - Pontosan. Ha azt érezted, hogy bántani akar, akkor valószínűleg meg is akarta tenni, felesleges szépíteni ezen. Inkább örülj, hogy végül nem történt semmi. - Nem tudtam, minek köszönhette a szerencséjét, csak áldottam érte az eget vagy tököm tudja mit. Gond nélkül elbánt volna Ollivanderrel, ha... ha el akart volna. De nem tette volna meg. Nem tudom milyen választ vártam tőle, a lelkem mélyén biztosan nem ezt és magamnak sem akartam beismerni, hogy miért zavart ennyire a kifakadása. Abban viszont egészen biztos voltam, hogy tényleg meg akarom verni Ollivandert, soha nem éreztem még rá ekkora késztetést, soha nem gyűlöltem még őt ennyire. Mégis mit szeretett rajta Lachlan? Mi volt az a tulajdonság, amiért képes volt őt ennyire szeretni? Én nem láttam benne semmit, de tényleg semmit, amiért megérdemelte volna bárki lojális szeretetét is. - Hát akkor gratulálok, remekül választottál - horkantam fel. - Nem, de azt megválogathatod, kivel töltöd az idődet. Mondtam, hogy baj lesz belőle, már a legelején megmondtam, de hülyének néztél. Fogalmam sincs, milyen kis történetet adott elő neked a szomorú életéről, ahol ő az áldozat, de gyönyörűen bekajáltad. Semmi szomorú nincs az életében, magának köszönhet mindent, azt is, ahol most tart. Már a Roxfortban is egy nyomorult kis junkie volt, aki a reggeli kávé helyett ecstasyt dobott be a lekváros pirítós mellé. Mindenki tudta, hogy egy tehetségtelen, motiválatlan kis pöcs, aki pont itt fog kikötni. Rajtad kívül egy valakit ismerek, aki elhitte neki, hogy több ennél, az pedig Frida Scamander, és te is tudod, annak a történetnek mi lett a vége. Remélem, most már hiszel nekem és a saját szemednek, és végleg elfelejted azt a nyomorultat. Igazából nem ismertem a teljes Frida-Bertie történetet, csak a nyomozás miatt tudtam meg azt is, hogy van egy közös gyerekük. De rohadtul nem is érdekeltek a részletek, kizárólag az, hogy Ada hatalmas ívben elkerülje Bertie-t és végre elhiggye nekem, hogy nem jó ember. És... és hogy ne szeresse. Igen, ezt akartam a legintenzívebben, hogy ne szeresse, sőt, utálja Bertie Ollivandert.
The words you keep erasing and creating in your mind
Elhittem, amit mondott. A lelkem mélyén nem akartam mást, csak tagadni, de úgy éreztem, igaza van. Az ember megérzései nem véletlenül jelennek meg. Én sem véletlenül ijedtem meg annyira Bertie viselkedésétől. Tisztán emlékeztem rá még mindig, ahogy vártam, hogy csattanjon rajtam a keze, a pofont, a fájdalmat... Szerencsére egyik sem történt meg, de egyre kevésbé voltam biztos benne, hogy ez nem csupán a szerencsének köszönhető. Pedig Bertie-ről volt szó, arról a Bertie-ről, akiről biztosan tudtam, hogy ártalmatlan... Vagyis már csak hittem róla, hogy az. Megdöbbentett a kiakadása, nem gondoltam volna, hogy ennyire érzékenyen érinti a válaszom. Pedig nem mondtam semmi rosszat. Az ember akaratlanul is megszereti azokat az embereket, akikkel sok időt tölt el, pláne meglepő közelségben, márpedig nekem ez határozottan megvolt Bertie-vel. Nem voltam szerelmes, nem akartam párkapcsolatot vele, de fontos volt nekem és igenis szerettem. Jobban mint egy barátot, de messze nem annyira mint... Lyle Weasleyt. - Nem akarom látni őt és nem is fogom. Innentől kezdve messziről el akarom kerülni, hogy még véletlenül se akadjak össze vele az utcán. De ez nem változtat azon, hogy semmi rosszat nem akarok neki, nem akarom, hogy bántódása essen vagy valami kifejezetten rossz történjen vele. Az a drogos geci több támogatást adott nekem, mint bárki eddig az életemben és ezt nem tudom csak úgy elfelejteni. De... de azt hiszem, ez ennyi volt. Jobb lesz nekem anélkül, hogy belekontárkodik az életembe. Kezdtem megnyugodni, a könnyek az arcomra száradtak, a hangom is teljesen normális volt, legfeljebb kicsit rekedtes. De megnyugodtam, legalábbis egy időre. Majd este a zuhany alatt megint kisírhatom a szemeimet. - Jobb lenne, ha hazamennék. Nem kell téged terhelnem a hülyeségeimmel.
The words you keep erasing and creating in your mind
Már nem tudtam, mit kéne gondolnom erről az egész történetről. Fogalmam sem volt, hogy pontosan mi alakult ki közte és Ollivander között, azt sem értettem, miért tölt el mérhetetlen féltékenységgel az a valami, aminek még nevet sem tudtam adni és amiért annyira megvetettem mindkettejüket. Vagyis eddig azt gondoltam, hogy megvetést éreztem, amikor kettejükre gondoltam, amikor először megláttam Lachlant Bertie oldalán a Baziliszkusz báros magánakciójuknál, de talán mindez csak düh, csalódottság és leginkább féltékenység volt. Pedig nem ezt akartam érezni, nem ezt kellett volna éreznem... - Képzelem, milyen támogatást tudott nyújtani - morogtam. - És ezt ne csak úgy mondd, hanem tartsd is magad hozzá, kerüld el messziről és felejts el őt. Majd keresek másik informátort, már úgysem vesszük hasznát, ha nem üzletel, nem tud értékes infóval sem szolgálni. Lesz helyette más, de ha lehetséges, akkor most legyél olyan kedves és a következő informátorunkkal ne melegedj össze. Kedvesebbnek kellett volna lennem, tudtam, hogy nem érdemli meg ezt a bánásmódot és tulajdonképpen én sem akartam őt bántani. Hiszen így is maga alatt volt és valahol a lelkem mélyén kurva jól esett, hogy engem keresett most... De dühös voltam és tehetetlennek éreztem magam, ezt pedig képtelen voltam máshogyan lereagálni. Nem tudtam buksisimivel jutalmazni, hogy majdnem megverette magát egy nyomorult narkóssal és hogy a szó szoros értelmében elkúrta az egyik legjobb informátori kapcsolatunkat. - Most komolyan el kéne hinnem, hogy nem fogsz semmi hülyeséget csinálni, ha csak úgy hazamész? Magam sem tudtam, pontosan mire gondoltam. Nem hittem el igazán, hogy kárt tenne magában, de... de mi van, ha mégis? Vagy mi van, ha egy gyenge pillanatban gondol egyet és visszamegy Ollivanderhez? Aki talán ártana neki, vagy talán - és már a gondolattól is elöntött az önutálat, amiért ezt sokkal rosszabb lehetőségnek éreztem annál is, mint hogy bántódása eshet - kibékülnek. Nem akartam, hogy újból összeboruljanak, a kezdetekkor bemagyaráztam magamnak, hogy csak zavar az aurortársam kapcsolata egy lecsúszott dílerrel, de napról napra egyre inkább éreztem, hogy itt közel sem az aurori etikai kódexről volt szó, amit amúgy is leszartam. Egyszerűen irritált a tudat, hogy Lachlan együtt volt valakivel, az már csak a hab volt a tortán, hogy éppen kivel.
The words you keep erasing and creating in your mind
Bosszantott, amit mondott. Tisztában voltam vele, mennyire nem helyes a kapcsolatom Bertie-vel, bármilyen címkével is látjuk el. Tudtam, hogy elcsesztem, amit eddig is sokszor az orrom alá dörgölt, de ma egyáltalán nem akartam hallani, nem voltam abban az állapotban. A kezem remegett, a gondolataim pedig úgy zakatoltak mint a Roxfort Expressz, nem volt szükségem mellé az eddiginél is erősebb önutálatra. Persze nem is tudom, mire számítottam, amikor idejöttem. Mi mást várna az ember Lionel Weasleytől mint ezt? - Mintha most kifejezett célom lett volna összemelegedni vele. Bocs, hogy jobban kedvelem azokat az embereket, akik kedvesek hozzám, mint azokat, akik előszeretettel döngölnek a földbe. -Nem is tudom, mit keresek itt. De ezt már nem mondtam ki hangosan. Álszent lett volna tőlem, enélkül is az volt, hiszen bárhogyan viselkedett velem, most mégis itt kötöttem ki. Én pedig visszatámadtam, mert ez volt az egyetlen módja annak, hogy le tudjam reagálni a szavait. Szofisztikáltabb módszer ma egész biztosan nem működött volna, emiatt nagyon szarul is éreztem magam. Azt hiszem, nem kellett volna meglepnie, hogy ilyesmi megfordult a fejében, hiszen jogos volt, adtam már hangot annak, hogy milyen csábító tud lenni a Temze. Mégis olyan meglepődéssel és talán némi felháborodottsággal néztem fel rá, mintha teljesen légből kapott gondolat lenne tőle. De hát nem volt az. - Nem áll szándékomban hülyeséget csinálni -ráztam meg a fejem. -Csak... nem tudom, levezetem valahogy. Ott van a boxzsákom, vagy elmehetek futni a kutyával, esetleg süthetek egy tonna sütit. Mindegy. Csak kell valami, ami lefoglalja a gondolataimat. -Biztos voltam benne, hogy ez sem segítene, semmivel sem érezném jobban magam ennyitől. De meg kellett próbálnom, mielőtt kapok egy kisebb idegösszeroppanást. Vagy egy még nagyobbat, lehet már a mostani állapotomat is annak tudnám tekinteni.
The words you keep erasing and creating in your mind
