Scorpius - Pansy - time for truth

Egyre otthonosabban érzem magam a birtok falain belül, már nem érzem magam idegennek, vendégnek. Habár még mindig nagyon sok mindenben kell összecsiszolódnia a családnak, amiben a gyerekeink egyáltalán nem akarnak partnerek lenni, de már kevésbé érzem azt, hogy bármelyik pillanatban ránk gyújtanák a hálószobánkat. Legalábbis ezzel a gondolattal próbálom vígasztalni a saját lelkem minden egyes nap. A terhesség és hormonok miatt egyébként is sokkal érzékenyebb vagyok, nem csoda, ha néhanapján csak szeretnék elmenkülni. Scorpius szerintem direkt kerül minket, legtöbb idejét a birtokon kívül tölti, amikor itthon van a saját szárnyából alig mozdul ki. Tudtam, hogy neki lesz a legnehezebb ez az új helyzet, teljesen jogosan persze, de mostanra azért mutathatna egy kis érdeklődést a családunk iránt. Látszólag még mindig szálka vagyok a szemében.
Mint az életünkben, mint a birtok körül hatalmas változások álltak be, minél közelebb kerülünk a születés időpontjához, annál inkább érzem azt, hogy nem vagyok erre teljes mértékben felkészülve. Már harmadszor alakítattam át a hálónk és a gyerekszoba körüli részt, manók-jönnek mennek, mert egyszerűen nem felelnek meg a követelményeknek, vagy nem tudják elviselni a kéréseimet. Kicsit mintha minden és mindenki a feje tetjére állt volna.
Az odabent uralkodó hangzavar elől még a meleg ellenére is a kertbe menekülök inkább. Egyébként is sok időt töltök a kis növényeim között, de most szinte maguktól hoznak ki a kertbe a lábaim. A saját növényházam helyett azonban a rózsakert felé sétálok. Tiszteltben tartom azt, hogy ez Astoria öröksége, hogy mennyire sokat jelent Scorpius számára, nincs is semmiféle szándékom a helyzettel, csak gyönyörködni akarok a hatalmas, finom illatot árasztó rózsákban. Olyan békés és kellemes itt. Itt-ott árnyékot tartanak a virágok. A manók tökéletesen rendben tartják a kis kertecskét, a virágok szépek és egészségesek. Ujjaimmal végigsimítok a fehér virágok szirmain.
A szépen gömbölyödő pocakom miatt már sokkal nehezebben bírom a huzamosabb ideig való sétát, amit néha az odabent tevékenykedő Malfoyok sem könnyítik meg. A nap forróságot árasztó sugarai elől árnyékba menekülök. Két rózsabokor között foglalok helyet a padon, amik úgy növik be a pad háttámláját, mint két egymást ölelő kar. Jobb kezem a pocakomon pihentetem, balommal lassú mozdulatokkal legyezem az arcomat. Ez a nyár sokkal forróbbnak tűnik az átlagos angol nyaraknál. Terveim szerint egy pár perc üldögélés után visszavonulok a hálónkba, de léptek zajára kapom fel a fejem. A hang irányába fordítom a fejem, kíváncsian fürkészve az ösvényt, amíg meg nem pillantom az ifjabbik Malfoy alakját közeledni felém.
- Scorpius! Csatlakozol? még arrébb is csúszok a padon, bár nem fűzök hozzá sok reményt, hogy leül mellém, de sosem adom fel a próbálkozást. Draco nem mondja, de tudom, hogy aggódik Scorpius miatt és azért is, mert a családunk még mindig inkább nevezhető káosznak, mint igazi családnak.

Be kellene indítani a fejemben a riasztót az, ahogyan látom felém kzeledni Scorpiust. Azt már megszoktam, hogy sosem mosolyog, mindig hűvös és távolságtartó, de most már messziről árad belőle a harag és a gyűlölet. Beismerem, hogy első pillantásra elképzelésem sincs, hogy miért ennyire mérges, talán a manók bosszantották fel. Még az id megfordul a fejemben, hogy talán Rosie csinált megint valamit, lehet, hogy bejutott a lakrészébe? Vagy szemtelenkedett vele? Túlzás nélkül mondom, hogy még soha nem láttam őt ennyire dühösnek, a tekintetéből áradó eélszántság és harag már-már félelemmel tölt el. Teljesen egyértelmű, hogy mi ma itt nem fogunk nyugalomban cseverészni. Egész testében megfeszül a harag, szinte felém rohan, nem is igazán lépked, ujjai között a pálcáját szorongatja. Kényeletlen érzéseket kelt bennem az ifjabb Malfoy látványa. Kicsit felegyenesedem a padon, mint aki kész van arra, hogy bármelyik pillanatban elugorjon, ha szükséges.
Azt hiszem, hogy csak akkor áll teljesen össze a kép a fejemben amikor megszólal. Egyetlen szót sziszeg felém, de abban benne van minden gyűlölete és haragja amit irántam érez. Akaratlanul is átléptem egy határt azzal, hogy bejöttem a kertbe. Tudtam, hogy mennyire fontos ez neki, ezért is nem piszkáltam soha egyetlen ujjal sem a virágokat, én legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy a puszta jelenlétem ilyen hatást vált ki belőle.
Próbálom megérteni őt, tényleg igyekszem a lehető legnagyobb türelemmel fordulni felé, mert tudom, hogy mindannyiunk közül neki a legnehezebb mindez, de most már kezdem azt érezni, hogy nem is akar elfogadni és meg sem próbál elfogadni. Dacol mindennel és mindenkivel, mint egy elkényesztetett kölyök, akinek semmi sem jó, ha nem úgy történnek a dolgok ahogy azt elképzeli. Ő pedig egyáltalán nem így képzelte el az életét. Testvérekkel és mostohákkal.
- Nyugodj meg Scorpius nem hiszem, hogy jelent bármit is a szavam neki, talán csak még jobban felidegesítem vele, de nem fogom eltűrni, hogy a továbbiakban is ennyire szemtelen és gyűlölködő legyen. Felállok a padról, de egyelőre még nem mozdulok meg a kijárat felé.
- Még neked sem fogom eltűrni, hogy parancsokat osztogass és úgy kezelj, mint egy betolakodót. Ha tetszik ha nem, ez már az én otthonom is, ideje lenne, ha elkényesztetett agyad végre feldolgozná ezt az információt. Elég türelmes voltam veled. A szép szóval és türelemmel egyáltalán nem értem el semmit, sőt, napról napra jobban gyűlöl, pedig az esküvőnk után azt hittem, hogy valamennyire megváltozik majd ez az állapot. Tévedtem. Ha az én gyerkem lenne, már régen megtaláltam volna a módját annak, hogy tiszteletet neveljek belé.