“I can feel the thunder Pumping through my head there’s thunder x Lighting in my hand there’s thunder x Running in my veins there’s thunder Thunder thunder I can feel the thunder Sparking up a rage, there’s thunder”
Hát ezt nem hiszem el! Utálom! Hogy képzeli?? Fogalmam sincs, hogy anya mégis hogyan lehetett képes elvenni őt, ennél már csak az ikrek ténye nagyobb rejtély, mert mégis mit láthatott benne? Láthatott bármit is? Én nagyon sok mindent látok a gondolataim vörös felhőin keresztül, és egyik sem valami szép, mind olyan, ami miatt felégetném az egész kúriát! Minek kellett ide költözni? Ez a hely nem is az otthonunk, sosem lesz az, és ezt most a tudtomra is adta!! Képes lezárni az épület egy részét, mintha valami vendége lennénk! Bárcsak azok lennénk, vagy egy nagyon rossz álom lenne, valami otromba tréfa amiből felráznak nemsokára, hogy nem is igaz! Kivételesen nem is húznék be, akárki is gondolta ezt viccesnek, csak örülnék, hogy vége! De nem látom a kiutat, csak a haragomat az idősebb Malfoy után! Leszidott! Mintha az apám lenne, pedig nagyon nem az, apa szeret, apát szeretem, de ez a férfi kiálhatatlan! Ha tehetném, a lépteimmel utat égetnék a folyosókon, a gondolataimban az egész ház ég, de így is hallani merre haladok, tőlem zeng a ház, ahogyan minden szobába benyitok. Hol van anya?? Beszélnem kell vele de azonnal!! - Anyaaaa…! - Feltépem egyenesen a szobája ajtaját, egy pillanatra megtorpanva, hogy tényleg ott van, de töretlen magabiztosság lépve be. Véletlen az ajtót is becsapva, de tényleg véletlen, látszik abból, ahogyan hátra pillantok, mert engem is meglep a hang. Nem baj, érezzék csak a haragomat, mert csak most kezdtem el! - Anya!! - Már panaszosabban ismétlem, látni rajtam messziről a dühödt sértettséget, még a szemeim is vörösnek hatnak tőle, nem csak az arcom. - Ezt nem bírom!! Utálom őt!! Borzasztó!! Kiálhatatlan!! Haza akarok menni!! Nem akarok itt lenni vele!! Annyira… annyira… - Nem bírom tovább. Nem fér el bennem a haragom, a könnyeim törnek fel, ahogyan fel alá kezdek járkálni. Csak a harag teszi, mert egyszerűen túlcsordulnak az érzelmek bennem, ezért leszek képtelen parancsolni a könnyeimnek amint anya biztonságos közelébe érek. - Annyira otromba alak!! Elviselhetetlen!! Ez nem az otthonunk, ő pedig nem a családunk!! - Ennyire őszintén sosem mondtam ezt ki, most mégis minden haragommal kicsattannak belőlem a szavak. Nem akarom ezt az egészet! Én nem bírok a közelében maradni! Utálom! Apához költözök!! Vissza akarok menni apához, azt akarom hallani, hogy nem is igaz az egész, és nem akarok a hülye szőke fejükre gondolni soha de soha többet! Még a Roxfortban sem akarom látni őket, lehet át kellene iratkoznom az Ilvermoryba mondjuk, vagy akárhová… bárhol job lenne most, mint velük összezárva lenni!!
Semmi másra nem vágyom igazán csak egy kis magányra, egy hatalmas pohár jeges limonádéra és hűvösre. Mostanában, amióta a gyógyító tanácsára, - aki ágynyugalomra intett a maradék időszakra- visszavettem a tempóbol, a munkákat rábíztam az asszisztensemre és igyekszem itthon elfoglalni magam. A gyerekeink bőven adnak is feladat és fejtörést, ami nem engedi, hogy akár egy másodpercre is unatkozzunk. Nem tudom, hogy Draco direkt menekül a munkájába, vagy csak ennyire elfoglalt az utóbbi időben, de néha azt érzem, hogy eléggé egyedül vagyok. Sokan élünk egymás mellett ebben a nagy házban, de valahogy még mindig nem sikerül igazán együtt élni. A gyerekek még mindig nem könnyítik meg a mindennapjainkat és azt hiszem, hogy ebbe már kezdek belefásulni. A doki minden tiltása ellenére a ma délután egy részét a növényházban tölöttem, egy kis ültetés, gyomlálás, öntözés. A növények között mindig igazán otthon érzem magam, mindegy, hogy hol is vagyok igazából. Mostanra viszont a meleg szinte elviselhetetlen, érzem hogy egyre nehézkesebben veszem a levegőt, izzadok és az ikrek is egyre aktívabbak odabent. A kesztyűmet a sarokba hajítva hagytam magam mögött a nyugalmat jelentő kis szegetemet, hogy megpihenjek a hálónk hűvös falai között. Csak remélni tudom, hogy Draco legalább vacsorára csatlakozik hozzánk és nem egyedül kell elviselnem a folyton elégedtelnkedő gyerekeink panaszait. Kezem a letagadhatatlanul gömbölyű pocakomon pihen. A Malfoy ikrek kíméletlenül érzékeltetik velem jelenlétüket, hol erősebb, hol pedig még erőteljesebb rúgásokkal. Nem vagyok már huszon éves, nem viselem annyira könnyen ezt a terhességet, mint szeretném. Fáradtabb vagyok, türelmetlenebb és alig várom már, hogy az egésznek vége legyen. Önmagában egy magzat is elég kihívás tud lenni, de így, hogy ketten vannak minden nehézség megduplázódik. Miközben a hűsítő limonádémra vágyok végignyúlok az ágyon, a párnákat megigazítom a hátam alatt és csak élvezem a nyugalmat és csendet, ami körbeölel. Élvezném. Viszont már messziről meghallom Rosie hangját és tisztában vagyok azzal, hogy az édes egyedüllétnek itt van vége. Mielőtt megpillantanám még a szobába berontó gyerekem mindkét mutatóujjammal megdörzsölöm a halántékomat. Elképzelésem sincs arról, hogy mi történhetett, de szemmel láhatóan Rosie feldúlt és ideges. Némán hallgatom a talán soha véget nem érő panaszáradatot, miközben a le-fel cirkáló kislányom mozdulatait figyelem. Soha nem kicsinylem le az érzéseit csak azért, mert ő gyerek. Igenis fontos, hogy jól érezze magát, szeresse a környezetét és ami mindennél fontosabb, hogy tudja nekem mindent elmondhat, bármiben számíthat rám. Csak azután szólalok meg, hogy elhallgatott. - Gondolom Dracoról van szó Lucasról nem mondana olyant, hogy nem a családja, Scorpius meg nem sok vizet zavar a jelenlétével. Vagy inkább annak hiányával. - Mi történt? igazán kíváncsi vagyok arra, hogy mi az, ami ennyire képes volt kiborítani a gyerekem. - Tudom, hogy nehéz nektek ez a helyzet, de nem szeretném még egyszer azt hallani sem tőled, sem pedig Lucastól, hogy Dracot vagy Scorpiust nem tekintitek családnak. Jelentőségteljes pillantásokat küldök a lányom felé. Haragudhatunk egymásra, de mindentől eltekintve mi mostmár egy családot alkotunk.
“I can feel the thunder Pumping through my head there’s thunder x Lighting in my hand there’s thunder x Running in my veins there’s thunder Thunder thunder I can feel the thunder Sparking up a rage, there’s thunder”
Már távolról hallani az érkezésem, s talán minden lélegzet vételem is, mégis úgy érzem képtelen lennék kiadni magamból ezt a mennyiségű dühös feszültséget! Legszívesebben csak ordítanék, de kevés lenne az is! Hogy képzeli? Mit gondolt?? Kinek hiszi magát?! Mert az, hogy elvette anyát kötelességből, még nagyon kevés ahhoz, hogy csak úgy parancsolgasson nekem! NEKEM! Ki ő? Senki. Senki nem volt hónapokkal korábban, most mégis itt vagyunk, az ő házában, az ő családja mellett, az ő szabályaival?? Nem tetszik! Nem akarom! Nem szeretem! Haza akarok menni, vagy bárhová, el innen, a lehető legtávolabb minden idegesítő szőke fejtől, legyen az élőben vagy festményeken! Anya!! Anyára van szükségem, ezért rohanok hozzá, csak tudnám merre, de nem számít, mert megtalálom, annyi harag van bennem, hogy a világ másik felére is táplálna ha ott lenne, eljutnék addig érte. De szerencsére csak a hálóban van, én pedig amint meglátom, szinte azonnal könnyekben török fel. Honnan jöttek? Mikor érkeztek? Mindig itt voltak vagy csak most születtek? Fogalmam sincs, csak azt érzem, hogy szükségem van anyára. Mentsen ki innen…! - Persze, hogy Dracoról! - Széttárom a karjaimat, még mindig hüppögve, majd törölgetni kezdem a könnyeimet végre, bár nem úgy tűnik, hogy egyhamar abba tudnám hagyni a sírást. Ki más borított volna ki ennyire? Ki lenne ilyen kegyetlen? Ilyen utálatos? Ennyire szörnyen idegesítő? Talán csak a gyereke… az egyik gyereke… Merlinre, lesz még kettő…! Remélem anyára ütnek... - Mi nem?? - Még mindig jönnek a könnyeim, de azért annyira nem vagyok feldúlt, hogy ne tudjak tovább duzzogni azon amit ezután mond. - De amikor nem azok! Miért kell úgy tennem, mintha azok lennének, amikor ők sem teszik?? - Látom anya pillantásából, hogy lehet a határokon táncolok, sőt, biztosan, de ő is tudja hogy ilyenkor túl őszinte tudok lenni én pedig határozottan így érzek! - Parancsolgat, értelmetlen szabályokat hoz, buta feje van, idegesítő, és szerintem soha nem fog minket úgy szeretni, mint apa! - Igen, erre is kitérek, mert erről is megvan a véleményem! Apa... apa nagyon más, mint Draco, de ami a legfontosabb, ő szeret és őt szeretem, Dracot pedig nem!
A lehető legtürelmesebb próbálok lenni a gyerkeimmel, hiszen pontosan tuom, hogy mennyire nehéz nekik ez az egész helyzet. Egyik napról a másikra lettek kész tények elé állítva és az életük addigi megszokott rendje teljesen a feje tetejére fordult. Viszont kezdrem azt hinni, hogy ezekkel a folyamatos hisztikkel direkt akarják megnehezíteni a dolgunkat, amihez az idő rohamos múlásával egyre kevesebb türelmem van. Most is csak egyetlen dologra vágyom igazán, egy kis magányra egy hatalmas limonádé társaságában, de be a nyugalom helyett be kell érnem egy hisztis kamasszal. Olyan sok mindent nem ért a világból, annyi mindent kell még megtapasztalnia, olyan sokszor fog még változni a nézőpontja. Minden erőmmel azért küzdöttem az anyaság útbesztőjében, hogy a gyerekeim a lehető legkevésbé hasonlítsanak arra, aki én voltam az ő korukban. Még mindig rettegek, hogy ugyanazokat a hibákat fogják elkövetni, mint én, hogy ugyonaolyan vakmerőek és meggondolatlanok lesznek. Legfőképpen Rosie, aki minden igyekezetem ellenére kiköpött mása az anyjának, ami egyrészből hízelgő, másrészről pedig félelemmel tölt el. Most is, ahogy itt dühöng a szobámban, az ágyam előtt sétálva le és fel, magával ragadnak az emlékek és érzések, kíséretetiesen hasonló hozzám. Nem hiszem, hogy megjátsza magát, a könnyei, a benne dúló harag, a dacosság amit érez, mind mind igazi és olyan intenzíven éli meg, hogy ő sem tudja mihez kezdjen a sok új érzéssel ami benne kvarog. Tudom mit érez, pontosan tudom, hiszen én is voltam valamikor az Ő helyében. Egy duzzogó, mindennel dacoló kamaszlány, aki utált magakörül mindent ls mindnekit. Kivéve egyetlen személyt, aki mostanra már a férjem lett és akit nélkülöznöm kellett hosszú évtizedeken keresztül az életemből. - Mostmár én is Malfoy vagyok, a testvéreid is Malfoyok lesznek, ez sem elég ahhoz, hogy kicsit megpróbáld elfogadni őket? Tudtuk, hogy nem lesz könnyű a nagycsaládos élet, hogy a gyerekeink lesznek a legnagyobb ellenségeink ebben, de azt hiszem nem voltam teljesen felkészülve erre a belső háborúra, amiben vagyunk. Halványan azért elmosolyodom szavait hallva, még ilyenkor is képes megmosolyogtatni, pedig legszívesebben én is üvöltenék idegességemben és fájdalmamban. - Gyere ide... veregetem meg az ágyat magam mellett, jelezve, hogy szeretném, ha mellém ülne. Ha megteszi átölelem a vállát és közelebb húzom magamhoz, hogy a feje búbjára adjak egy puszit. - Soha senki nem fog úgy szeretni téged, mint anya és apa, de ez nem azt jelenti, hogy Draco egyáltalán nem szeret téged. Tudom, hogy a férjem nem akar az apja helyébe lépni, de azért lehetnénk egy család. - Draco nagyon próbálkozik, hidd el. Szeretné, hogyha egy családként tudnánk együtt működni, de ehhez, rátok is szükség van. letörölgetem arcáról a könnyeket. - Nagyon fontos nekem Draco, szeretném ha megpróbálnád kicsit elfogadni. sok mindenről nem beszéltem a gyerekeimnek. Többek között sem az apjukkal való házasságomról vagy annak megromlásáról, sem Dracoról és a múltbeli kapcsolatunkról. Vannak dolgok, amiket nem éreztem helyénvalónak megosztani velük.
“I can feel the thunder Pumping through my head there’s thunder x Lighting in my hand there’s thunder x Running in my veins there’s thunder Thunder thunder I can feel the thunder Sparking up a rage, there’s thunder”
Utálom! Utálom, utálom, utálom és utálom, ezen pedig semmi nem fog változtatni! Ezt anyának is meg kell értenie, biztosan megértené, biztosan látja ő is…! Draco egyszerűen rémes! Tessék, mi sem mutatja jobban, minthogy miatta sírok most is, hogy hiába járkálok fel-alá, a mellkasomat szorító nyomáson alig enged, hogy a sírásomnak egy hüppögő ütemet adjon. Utálom, hogy ennyire kiakaszt, hogy miatta borulok ki, hogy miatta sírnom kell, mert egyszerűen képtelen vagyok abbahagyni! És már nem is próbálom, egyszerűen hagyom, hogy felszabaduljon belőlem az egész, mert tudom, érzem, hogy miután végeztem is maradni fog még belőle bőven! Anya szavai viszont nem segítenek. Amint tudatosul bennem a jelentésük, megtorpanok, és őszinte, hitetlen döbbenten fordulok felé, hatalmas szemeimmel egy pár pillanatig csak próbálom feldolgozni a hallottakat. Komolyan ezt mondta? Komolyan ezt mondta! Nem árulhat el ő is, nem, nem teheti! Nem hagyhat ezzel egyedül!– Attól nem lesz kedvesebb! A testvéreim meg Parkinsonok is lesznek! – És igen, ez egy nagyon nagy különbség, mert hiába ő az apjuk, teljesen utálni őket ezért azt hiszem, nem fogom. Amíg nem olyanok lesznek, mint Scorpius… bár egészen idegesíthető feje van. Szóval anya miatt mégiscsak a testvéreim, de Draco miatt… na nem! – Amiért elvett téged, te nem változol. Te nem változol, ugye? Nem? – Már megint a könnyek, csak alig egy pillanatra hagyták abba. Azzal, hogy ő is Malfoy lett, nem erre utal ugye? Nem lehet… az nem lehet!! Lehet ide sem kellett volna jönnöm? De mégis hová máshová ebben a házban?? Nem értem miért mosolyog, mert semmi örömteli nincs ebben az egészben, inkább csak dühítő! Elmondhatatlanul, kimondhatatlanul, olyannyira, hogy nincs az a gesztus ami kifejezhetné! Mégis, ahogyan magához hív, szinte megszelidülök egy pillanatra. Szükségem van arra az ölelésre amivel kínál, szinte belemenekülök az ismerős melegségbe. A fejemet elbújtatom az oldalába, miközben amennyire csak lehet, közelebb bújok hozzá. Annyira kicsinek érzem magam most az egész helyzethez képest, de ezt sosem vallanám be könnyedén! - Eddig nem úgy tűnt, hogy szeretne. – Amikor először fellesek rá, egészen éles a tekintetem, pontosan tükrözi minden gondolatomat. Én sem voltam kedves vele, de ő sem velem! – Én nem így érzem. – De azért hagyom, hogy letörölgesse a könnyeim egy részét, még amúgy is követi egy pár, bár már sokkal halkabban, mint korábban. – Szerintem nem kedvel, de én sem őt. – Őszinte vagyok anyával, úgy érzem, most lehetek az, bár a haragom most nem is hagyná, hogy megpróbáljak hazudni neki erről. - Miért fontos neked?? – Váratlanul csattanok fel, de nem ez az első ilyen, hogy hevesen reagálok valamire. De őszintén nem értem, hogy miért kedveli, számomra valami felfoghatatlan, hogy mit láthat benne. – Jobbat érdemelsz. – Énnél őszintébb nem lehetnék vele. Ez volt a bajom Scorpiusszal is, amikor úgy nézett rá, ez a bajom Dracoval is amikor olyan szemét és fanyar. Anya a legjobbat érdemli, ők meg nagyon nem azok. Arról nem is beszélve, hogy nem szeretek itt élni, főleg velük nem!
