The price of your greed is your son and your daughter What you gon' do when there's blood in the water?
A vihar váratlanul, percek alatt csap le a Malfoy-birtokra. Sűrű vízfüggöny mossa el a táncparkettet, a kültéri asztalokat, az esküvői torta maradékát, a drága, elegáns ruhákat. Talán elég gyorsan szórsz vízlepergető bűbájt magadra ahhoz, hogy ne ázz el, talán elkésel vele, talán nincs is nálad a pálcád, talán nem is tudod, hogyan kellene megvédened magad a doboló esőcseppektől. Mindenki a kúria felé veszi az irányt, te is így teszel. Bár a meteorológia mágusok nem ígértek tavaszi záport az esküvő napjára, nincs ebben semmi meglepő. Az április mindig is szeszélyes volt. Talán arra gondolsz, hogy azért mégis kár a kültéri díszletért - még táncoltál volna egyet, még volt valami finom a tányérodon, még befejezted volna a beszélgetést a partnereddel, még élvezted volna az impozáns kertet. Talán üdítően hat rád az eső - már kezdtél unatkozni, végre történik valami, végre megszabadulsz a kéretlenül melléd telepedő embertől, már úgyis menni készültél és most van rá ürügyed. Talán bosszant az időjárás kiszámíthatatlansága - annyi időt töltöttél indulás előtt a tükör előtt, és nem azért, hogy elkenődjön a sminked vagy elázzon a ruhád.
Tömeg verődik össze a Malfoy kúria hatalmas előcsarnokában. Sokan a ruhájukat szárítják, páran esernyőt csuknak össze, mások beszélgetésbe kezdenek. A hangok kavalkádja duruzsolássá folyik össze, egybeolvadva az ablakon kopogó monoton esőcseppekkel. Kiáltást hallasz. Elsőre talán arra gondolsz, valaki elcsúszott a márványpadlón keletkező egyik tócsában, de a félelemmel vegyes hangot újabb követi. - Hol a kisfiam? Ragnar, hol vagy? - Hamarosan arcot is társíthatsz a hanghoz, Mrs. Rowle tör utat magának a tömegben, hétéves kisfiát keresve. - Ragnar, most azonnal gyere ide! Azonban a legkisebb Rowle fiúnak nyoma sincs. - Belvina sincs itt - kiált fel hirtelen még egy édesanya, Mrs. Burke. - Talán együtt kóboroltak el? - Én sem találom a lányomat. Valaki nem látta Asteriát? - próbál mindenkit túlharsogni Mr. Carrow. - Legutóbb Criusszal láttam, de ő sincs itt - válaszol fokozódó aggodalommal Mr. és Mrs. Travers. Egyre többen és többen veszik észre, hogy a gyermekeik nincsenek a házban. Talán te is egy vagy azok közül, aki hiába keresi a gyermekét, testvérét vagy barátját, sehol sem találod őt a csarnokban összeverődött tömegben. Lehet, hogy aggódsz, lehet, hogy sikerül megnyugtatnod magad, de érzed a körülötted fokozódó rémületet. Aztán újabb hang hasít a levegőbe: - Hogy került ez a sakkbábu a zsebembe?
És valóban, ha a zsebedhez érsz vagy belenyúlsz a táskádba, te is sakkbábut találsz ott. Az is lehetséges, hogy hirtelen kellemetlenül nyomni kezd a cipőd, mert egyik pillanatról a másikra egy kis figura bukkan fel az orrában. Ha alaposabban megnézed, láthatod, hogy a sötét bástya az. Mr. Marvolo Gaunt hangosan megfogalmazott ötlete tulajdonképpen logikusnak tűnik: - Ez talán valamiféle játék és a gyerekek is résztvevők. Micsoda kreatív ötlet! Esetleg keressék meg egymást azok, akiknek ugyanolyan bábu jutott. A tömeg mozgolódni kezd. Négy társad lesz, megeshet, hogy olyan emberek, akikkel soha még egy szót sem váltottál, csak a tenyeretekben pihenő sötét bástya közös bennetek.
A kaland kisebb csoportokban játszódik. Természetesen utalhatsz a csapatodon kívüli karakterekre is, viszont párbeszédbe és más interakcióba ne lépj velük - az aktív játék csak a saját csoportodban folyik. A kezdőreagban nyugodtan írd le az előzményeket: mit csináltál eddig az esküvőn, kikkel töltötted az időt, mit gondolsz az eseményről stb. Mindenki a saját ízlése szerint írjon kezdőt. A játékosok közötti sorrendet ti döntitek el, a kör végéig mindenki annyi reagot ír, amennyit csak szeretne. Határidő: 2023. április 30. (éjfél)
Zakhar Sokolov and Pansy Malfoy-Parkinson varázslatosnak találta
Vendég
Csüt. Ápr. 13, 2023 7:58 am
Még mindig nehezen akarom elhinni, hogy ez a valóság és nem egy olyan rémálom, amihez jó képet kell vágnom és nevemhez méltóan viselkednem. Én megteszem, amit a Malfoy név követel, de apám… Ő nem így tett. Szégyenletes, hogy felnőtt férfiként ez megtörténhetett, az esküvő pedig mindezek után jól tudom, hogy elkerülhetetlen volt. De miért tartották meg egyáltalán a babát? Ennyire akarna még valakit, rajtam kívül, hogy képes anyám emlékét is meggyalázni ezzel az egésszel? Bizonyára mégse olyan fia vagyok, mint amilyet szeretett volna, így reménykedik egy jobban, akit sokkal inkább saját képére formálhat. Hozzám túl későn kezdett el közeledni, anyámra bízta a nevelésemet, csak a halála után döntött úgy, hogy megpróbál az apám lenni, én pedig hittem neki, akartam ezt a kapcsolatot, akartam, hogy működjön, de most csak a mérhetetlen düh tombol bennem, amit mégis pókerarccal viselek, senki meg nem mondaná, hogy a jégkék íriszek mélyén milyen gondolatok bújnak meg.
Még Albust is nehezen tudtam elviselni az utóbbi időben, mert mindig segíteni akart, megnyugtatni, biztosítani arról, hogy mellettem áll, amivel természetesen tisztában vagyok, mégis… ebben most nem tud segíteni. Senki se tud. Nekem kell meghoznom a döntéseimet, hogy miként folytassam az életemet, de elmenekülni nem fogok, pedig Amerika is egy tökéletes választás lenne, főleg most, hogy nemsokára végzek a Roxfortban. Nem muszáj itt maradnom… itt tanulnom, apám pedig nyugodtan élheti majd az új családjával az életét. Úgyis erre vágyik, az újrakezdésre, anyám pedig mintha soha nem is létezett volna.
Az utóbbi hetekben sok időt töltöttem a rózsakertben, melyeket édesanyám a saját kezeivel gondozott és melyek a manóinknak hála még mindig pompázatosak. A kriptánál is többet jártam, mint az elmúlt egy évben, elzárkóztam, befordultam, mégse zavart a magány, ahogy ma se zavar. Ha akartam volna, képes lettem volna bejuttatni Albust is, de neki nem itt van a helye, egy Potter nem érezhetné jól magát ebben a közegben, és én nekem is jobb, hogy egyedül vészelem át ezt az egészet. A díszletek pompázatosak, az egész birtok ünnepi hangulatba öltözött, csak én maradtam meg a fekete öltönynél, ingnél és nyakkendőnél, mintha temetésre készülnék lakodalom helyett. Hófehér bőröm és szőke hajtincseim egyértelműen nyilvánvalóvá teszik, hogy ki vagyok még azok számára is, akik nem ismernek, de sokan láttak már, elvégre én vagyok a legfiatalabb Malfoy - egyelőre -, így a rendezvényeken is mindig tiszteletemet tettem. Jól tudom, hogy a kapcsolatok fontosak, ezt megtanultam apámtól. Sajnos elkerülhetetlen, hogy néhány vendéggel ne beszéljek, de megmaradok a felületes témáknál, ha pedig valaki rákérdezne arra, hogy mi a véleményem az esküvőről nos… kitérek a válasz alól, udvariasan felelek, majd egyszerűen más tennivalóm akad.
A vihar érkezésekor a kastélyban tartózkodom, éppen az egyik emeleten lévő folyosó ablakán át nézem, miként mos el mindent az eső, mintha egyfajta felsőbb hatalom is ellenezné a házasságot. A vendégek futkosnak, van, aki kétségbe is esik, pedig ez csak víz, nem pedig a tisztító tűz. Talán annak kellene jönnie, azt érdemelnénk… Nem sok kedvem van lemenni a csarnokba tömörült társasághoz, mégis lábaim arra visznek és amikor a lépcsőn lefelé sétálok, akkor jutnak el hozzám a kétségbeesett hangok. Valaki a gyerekét hiányolja… nem is egy valaki, hanem többen is. Mi történhetett? Tekintetem körbejárja a helyet, majd amikor meghallom Mr. Gaunt szavait, ösztönösen nadrágom zsebéhez nyúlok, mert olyan érzésem van, mintha lenne ott valami. Kivéve állapítom meg, hogy egy sakkbábu az, de hogy került ide? Apám mióta ilyen szórakozott, hogy efajta játékokat szervezzen? Meglehet, hogy nem is az Ő ötlete volt, újdonsült felesége ki tudja, hogy mekkora hatást képes gyakorolni rá. Ujjaim között nézegetem a bábut, miközben az egyik oszlopnak dőlök a lépcső alján, még csak a kisujjamat se mozdítom azért, hogy megkeressem azokat, akik még ilyen figurát birtokolnak. De el se rejtőzöm, bárki megtalálhat, ha akar.
Az eső pont olyan váratlanul és kiszámíthatatlanul csapott le ránk, mint vihar a földközi tengeren. Egyáltalán nem számítottunk rá és még annyira sem örülök annak, hogy a tökéletesen megszervezett szabadtéri esküvőmet teljesen tönkreteszik a ránk zuhanó vízcseppek. Mintha önmagában nem lenne rajtunk éppen elég nyomás, mintha nem érezném folyamatosan rosszul magam, mintha nem lenne már bőven elég a színjátékból a mai napra. Itt vagyunk a felfordulás közepén, duzzogó gyerekekkel, rosszulléttel, teljes káoszban és még ez a fránya időjárás sem kímél minket. Mielőtt a fejünkre szakadt volna az ég, éppen újdonsült férjem oldalán táncoltam a parketten, arcomra fagyott mosollyal. Nem olyan könnyű fenntartani a látszatot, mint az először gondoltam, pedig valahol igazán mélyen mindig is erre vágytam. De nem így, nem ilyen körülmények között és legfőképp nem kötelezettségből. A nem várt terhesség azonban mindent felborított, minden elképzelést felülírt és hogy mi lesz ezután arról fogalmam sincs. A hirtelen ránk zúduló eső szétválaszt partneremtől és miközben azon igyekszem, hogy a vendégsereget a menedéket nyújtó épület irányába terelgessem már sehol nem látom őt. Szerencsére nagyon előrelátó személy vagyok, így készültem mindenféle bűbájjal amivel a ruhámat védhetem, így a vízlepergető bűbáj hatására nem ázom el amíg felérek a Kúria menedéket nyújtó előterébe. Az általam tervezett és kivitelezett ruha törtfehér árnyalatú, a pocakamonál enyhén rugalmas anyagból, hogy az egyre növekedő hasam rejtve legyen a kíváncsi szemek elől. Az ikrekkel sokkal gyorsabban nő, mint az előző két terhességemmel. Bűbáj segítségével karcsúbb hatást mutat annak, aki rám néz, ezzel is felkészülve arra, hogy rejtve legyen a dolog a kíváncsi szemek elől. Igazából csak az veheti észre a gömbölyödő pocakot, aki átlát a varázslat mögé vagy aki eleve tudja, hogy mit rejteget. Hosszú uszályomat jobb karomra csavarva vágom át magam a népes tömegen, tekintetemmel a családom tagjait keresve. A hangzavarban is tökéletesen kivehető, hogy többen is kétségbeesetten keresik a gyerekeiket, érződik egy kis pánik hangulat a jelenlévők között. Körbefordulok, hogy tekintetemmel továbbra is a gyerekeimet keressem. Ha ez valami vicc akkor az elkövetőknek egyáltalán nincs humorérzékük. A mellettem álló férfi valamilyen sakkfigurát tart a kezében, felvont szemöldökkel mérem végig a körülöttem állókat, mindenki kezében ot van egy-egy fehér vagy fekete bábú. Remélem nem a majdnem felnőtt gyerekeink találtak ki valamit, amivel keresztbe tehetnek az esküvőnek. Enyhén szólva egyikük sem repes a család egyesítés gondolatától. A ruhám rejtett zsebébe csúsztatom a kezem, eredetileg azért, hogy egy zsebkendővel letörölgethessem a fekete foltot a cipőmről, de ahelyett, hogy a puha anyag kerülne az ujjaim közé egy sakkfigurát húzok ki onnan. Sötét bástya. Nagyon remélem, hogy nem a gyerekeink szórakoznak velünk, mert ha kiderül, hogy ez valami tréfa amit ők gondoltak ki nagy bajban lesznek. Scorpiust megpillantva az oszlop takarásában felé veszem az irányt, ujjaim között forgatva a figurát. - Scorpius szólítom meg a háta mögött állva. - Nem láttad Rosiet? a lányom legutóbb még a kertben fogócskázott a többi gyerekkel, de amióta az eső miatt kénytelenek voltunk beszorulni ide, sehol nem látom. - Erről tudsz valamit? mutatom felé a három ujjam közé csippentett figurát. Most látom csak, hogy ő is ugyanilyen sakkbábút forgat az ujjai között. Nem értem, hogy mi történik, úgy érzem az irányítás teljesen kicsúszott a kezemből és én utálom elveszíteni a gyeplőt. Kifejezetten akkor, ha egy ilyen fontos eseményről van szó. Nem fogok belemenni semmilyen bugyuta játékba addig, amíg nem tudom, hogy miről is van szó pontosan. Az viszont egyre jobban aggaszt, hogy a lányom nem látom sehol. - Segítesz megkeresni Rosiet? pillantok rá az ifjabb Malfoyra ismételten, de igazából meg sem várom a válaszát, elhátrálok tőle, hogy újra bevessem magam a tömegbe a lányom nevét kiabálva. A nagy sietségben és kapkodásban néhány lépés megtétele után elbotlom és alig bírok megkapaszkodni egy éppen ott ácsorgó varázsló karjában. A figurám hangos koppanással ér földet a lába mellett. - Elnézést!
:3
Draco Malfoy, Zakhar Sokolov and Lucas Brown-Parkinson varázslatosnak találta
♖ I'm not the bad guy in this chapter of our family's story.
I'm the wronged, I'm the dead, but never mourned.
And whilst you got everything you ever wanted,
I got a family who didn't care if I lived or if I died.
I was born an ordinary person, and in the past, I may become the bad guy, but today I promise I will be good and protect the ones necessary
Magam sem tudom mi lelt a mai napon. Eleve gyomorgöccsel indultam el otthonról. Anyám még megigazította a nyakkendőmet, amit már eleve nehezen viseltem el, hiszen túl közel került hozzám. Normál esetben ez – vagyis pontosabban az ő közelsége – nem lenne elviselhetetlen, most mégis legszívesebben ellökném magamtól. Apám szidó szavai sem segítettek javítani a hangulatomon, mikor meglátta, hogy nem egy, hanem kettő Karkaroff is megjelent az esküvőn. Ha az előtt a bizonyos incidens előtt mondta volna ezt, akkor morogva elkerültem volna csak őket, most viszont… Most viszont egyből keresni kezdem a férfit, nyilván az idősebbiket és mikor meglátom… Kezem a gyomromra szorítom, pont oda, ahova ő is, ami miatt még élek. Oda akarok menni hozzá, tudom, hogy beszélnem kell vele, mégsem merem egyből letámadni, hiszen a szüleim figyelnek. Helyette inkább más menekülési pontot keresek, melyet hamar meg is lelek a Dashkov lány társaságában. Bár nem akarok vele túl sokáig csevegni – egyébként sem vagyok valami jó beszélgetőpartner – így inkább csak felkérem táncolni. Reménykedem, hogy ez elegendő lesz ahhoz, hogy szüleim végre megnyugodjanak, esetleg végre elmenjenek valamelyik másik családnak nyalni, engem pedig magamra hagyjanak. Nem titkolom a lány előtt sem, hogy a felkérés ugyan udvariasság volt részemről, de egyben egy ürügy is, hogy miért szakadtam el a családomtól. Közben szemeimmel próbálom ismét megtalálni a zöld szempárt, amelybe olyan könnyen néztem bele, holott mások esetében gyűlöltem ezt tenni. Amint vége lett a dalnak, elnézést kérve és némileg futva hagytam ott edzőpartneremet, hogy mielőtt még eltűnhetne a férfi, utolérjem. Esküszöm, ha elmászol Kirill, akkor egy székhez fagyasztalak! És nem tudom, hogy a gondolataimat olvasta-e ilyen jól, vagy szimplán megérezte-e , de nem ment el. Még mielőtt mellé léphettem volna szólítottam meg, hogy biztosan ne vágja le a fejemet meglepettségében. – Karkaroff…! – A beszédben viszont sokáig nem jutottam, hiszen az eső eleredt, így én is inkább arra koncentráltam, hogy minél hamarabb fedett helyre érjek. Eközben véletlenül sem hagyom el a férfit, figyelek rá, hogy vele együtt menjek be, ha pedig le akarna rázni, úgy abból sem engedek. Bent az első dolgom, hogy megszárítkozzak, ami igazán egyszerű némi bűbájjal. Bár a vizet mindig is szerettem, elázni nem túl kellemes. Ellenben az emberi parasztság határtalansága ismét megmutatkozott… Elnézést, de kit érdekelnek az eltűnt gyerekek, mikor én épp fontos dolgokról szeretnék beszélgetni? Ha annyira érdekes, csendben beszéljék meg. A sakkfigurára tett megjegyzésre viszont már felfigyelek én is. Finoman nyúlok a nadrágom zsebébe és valóban… Ott lapult egy bábu. Rossz érzés jár körbe, ahogyan hallom a találgatásokat, mert szinte biztos vagyok benne, hogy ennek rossz vége lesz. Mit sem törődve azzal, hogy a másik férfinak milyen bábu jutott, hajolok közelebb a füléhez és oroszul kezdek beszélni, ügyelve arra, hogy csak ő halljon. – Ne menj el mellőlem. – Ha meg is akarna szökni, akkor sem érdekelne mondjuk. Nem veszíthetem szem elől őt. – Ötletem sincs mi folyik itt… De nem akarom, hogy bajod essen. – Muszáj visszafizetnem a tartozásomat neki. Ő már egyszer megmentett, így logikus, hogy most bármi is történik, nem hagyom meghalni. Tudom, hogy képes megvédeni magát, nem becsülöm őt alá, viszont ha verekedésbe torkollik ez az esküvő… Jól fog jönni neki, ha legalább egy ember mellette fog állni. Idő közben ellépek tőle, hiszen neki sem lehet kellemes ez a közelség már. Alapból nekem sem, bár messze nem annyira elviselhetetlen ez most, mint anyámé volt reggel. Ezen akár el is gondolkodtam volna, ha közben nem a mennyasszonyt pillantom meg, ahogyan szerencsétlenkedik. A tekintetem pedig a földön heverő sakkfigurára terelődik, amelyet fel is veszek – természetesen egy a zsebemből előhúzott kendővel – Sötét bástya… - szememet a nőre emelem, ahogyan felé nyújtom a bábut. – Amennyiben ez a magáé, úgy gratulálok! Egy csapatba kerültünk… - Nem mintha különösebben érdekelne a vakarcsok sorsa.
Egy unott fintorba gyülemlik össze az arcomon minden nem tetszésem a mai nappal kapcsolatban. Mérhetetlenül bosszús vagyok és értetlen azzal kapcsolatba, hogy egy olyan megfontolt nő, mint Pansy Parkinson, az édesanyám mégis hogyan keveredhet ebbe a helyzetbe. Mintha nem lenne eléggé szövevényes már így is családi históriánk még egy Malfoy név mindenképp hiányzott volna, de aggodalomra semmi ok, hiszen ezzel a nappal ez is megoldódik miközben anya egy új vezetéknevet csatolhat a magáéhoz. Még karácsony estéjén én érdeklődtem, hogy nem érzi-e magányosnak magát. Nos a válasz a jelek szerint nem, hiszen akadt azért társasága, ráadásul a jelek szerint olyan magával ragadó, hogy már úton is van egyesülő klánunk legifjabb tagja. Az időjárás mintha csak alkalmazkodni kívánna borús hangulatomhoz, hiszen a gondos tervezés ellenére sötétedő felhők jelennek meg az égen félbeszakítva a mulatságot. Mármint nem az enyémet. Én eddig sem szórakoztam túl jól. Leginkább csak vártam a megfelelő időpontra, hogy észrevétlenül elsunnyoghassak és ne kelljen tovább néznem a csodálatos bimbizó szerelemben ringatózó pár akikre nem tudok nem grimasszal pillantani, így inkább nem is teszem. A húgom legalább a jelek szerint talált magának szórakozást, bár most kifejezetten örülnék neki, ha mandragórákat megszégyenítő hisztériát verne le elrabolva a rivaldafényt. De ő csak nevetgél és fogócskázik. Majd megkeseríti ő még a békés hétköznapokat amikor a legkevésbé sem számítanak ré. Hirtelen zúdul le az eső és én máris a húgom felé veszem az irányt, hogy még véletlenül se jusson eszébe kint maradni az esőben bár szívesen megnézném anyám arcát, amikor meglátja Rosie saras-vizes csinos kis ruháját, amit sikerült ráerőszakolni. Egy esetleges meghülést azonban nem szeretnék kockáztatni, mert olyankor mindig kiálhatatlan kis kobolddá változik. A te vagy az idősebb figyelned kellett volna rá kioktatásra pedig szintén semmi szükségem sincs. Az összezáródó tömegben hirtelen veszítem el vékony alakját a szemeim elől és hiába gyorsítok a lépteimen nem bírok felzárkózni hozzá a fallá alakuló testektől a kúriához közeledve. Minden jómodoromat a hátam mögött hagyva kezdek el tolakodni annak ellenére, hogy nincsen rá reális esély, hogy bármi történne a testvéremmel mégis szeretnék meggyőződni róla, hogy bejutott és nem csak elszökött a káoszt kihasználva. Hirtelen lépek be és vizes tincseimet hátra túrom , hogy az apró cseppek ne egyenesen a szemeimet vegyék célba. Kissé kifulladva fújtatok egyet folytatva az utamat, de még mindig nem lelek a húgom nyomára. Kissé tehetetlenül állok meg. Lehet, hogy már rég anyával van. Talán inkább őt kellene megkeresnem, a vakító fehér ruhát úgyis könnyebb megtalálni. Mielőtt azonban megmozdulnék a nyakamból jóformán letépem a csokornyakkendőt, mert már az idegeimre megy és kezdem el a zsebembe tuszkolni. Ott azonban beleakadnak valamibe az ujjaim, pedig tisztán emlékszem, hogy semmit sem tettem zsebre, hiszen a pálcámat is a csak a zoknimba tűzve hoztam el magammal annak ellenére, hogy hivatalosan kiskorúként nem varázsolhatok az iskolán kívül. Lassan húzom ki a sakkbábút a zsebemből. Valaki minden bizonnyal roppant mód ráérhetett a ceremónia alatt, hogy ilyenekkel szórakozik, lehet pont a húgom volt, de amikor tudatosul bennem, hogy nem csak az én lelek ismeretlen tárgyra a zsebemben már valami azt súgja, hogy nem egy egyszerű tréfáról lesz itt szó. Hirtelen lódulok meg tovább kutatva, de anyát előbb találom meg, így felé veszem az irányt. Közelebb érve látom meg, hogy neki is ugyanaz a fajta figura van a kezében, mint az enyémben. -Anya!-szólok neki már távolabbról, hogy számítson az érkezésemre és ezzel kicsit meg is akasszam a beszélgetést, amit nem is tudom kivel folytat. -Nem találom Rosiet. Az ajtóig tudtam követni, de utána eltűnt a tömegben.-lehet, hogy ő is pont őt kereste. Kétlem, hogy utánam kutatott volna, hiszen pontosan tudja, hogy elég könnyen feltalálom magamat, így az aggódási sorrendben a húgom előbb szerepel, mint én annak ellenére, hogy szeretetének egyenlőségében nem kételkedem. -És mi ez a marhaság?-emelem fel a saját bábúmat.
Draco Malfoy, Zakhar Sokolov and Pansy Malfoy-Parkinson varázslatosnak találta
Vendég
Vas. Ápr. 30, 2023 3:28 pm
Everyone
& Kirill
Azóta a bizonyos eset óta most először voltam hajlandó úgymond megjelenni egy nagyobb szabású rendezvényen; ezt is javarészt a szülői kényszer hatására téve meg, miszerint illő volna már Karkaroff-ként megmutatkoznom az ő csodálatos oldalukon. Ekként nem beszélve azon jeles, ám kiemelkedő eseményről, miként Lev végre nemcsak a vérszövetség tagjaként tetszeleghet, de immár' teljeskörűen a MiM elemévé is avanzsálhat. Valahol mélyen büszkének kéne lennem az unokatestvéremre, avagy arra, miszerint annyi minden hullik az ölébe légből kapottan, ámbár... belegondolva azon opcióba, hogy a kezdetek kezdetén ez az én örökségem volt, majdan Kira-ra szállt, s mostan nála landolt, nos... nem, valahogy... ez mégsem megy. Kiváltképp' a Magic is Might jelenlétéből kifolyólag tartózkodom ezen ceremónián, amely inkább tűnik nekem egy elhamarkodottabb kapkodásnak, mintsem egyféle boldog végkifejlet egyesítésnek. S ha nem volna ez a kis rendkívüli háttér történés ennyire hangsúlyos a mai nap alkalmával, akkor még maguk a Karkaroff szülők sem tudtak volna ide rángatni, ugyanis koránt sem volt kedvem a pofájukat bámulni, mintha ezáltal lényegében mi sem történt volna tavaly nyáron. Mindenféle elcseszett dolgon részt vettek, amin csak lehetett, s mindezt úgy.... úgy, hogy... Merlin-re könyörgöm: meghalt a lányuk! Ennélfogva pedig az ő részvételük érdekelt a legkevésbé, eszerint is igyekszem minél távolabb állni tőlük. Egy mélyebb levegővételt követően gyújtok rá egy szál cigarettára, ahogy az ír birtok gyönyörűsége sem nyomhatja el bennem azt a fajta undor érzetet, amit a Malfoy-Parkinson esküvő kényszeressége takar. Látszatkép, eszményi bájolgás, mennyi ember.... s ezáltal mennyi egyed álarc mögé rejtőzve. Ellenben nem tudok ezzel sem elég messze kerülni tőlük, avagy azon események átfogó sorozatától, ami által feldolgozhatnám a tulajdon húgom halálával járó nyomást. A fájdalom élessége szinte maga alá temet, főként... mivel... Igen, én... én nem vettem részt a temetésén, ahogy el sem búcsúzhattam tőle, mert elküldött a fenébe... és... és nem lehettem ott vele az utolsó perceiben, azonban... azonban végig én... én magam tehettem erről. Általam halt meg, miattam, mert képtelen voltam jobban odafigyelni rá, mert... mert magára hagytam minden kicseszett alkalommal a féltékenységem okán. S most... mostan e momentumban... képtelen vagyok feldolgozni azt, miként számára csupán csak ennyi volt az élet. Holott nekem kellene halottnak lennem; nekem.... Már a második szál bagót szívom, ahogy észbe kapva indulok meg végül valamerre; valahova igencsak messze, ahol senki sincsen... - Kirill, állj meg! - Szól utánam az apám megemelt hangszínnel, ahogy mindketten követni kezdenek. - Mégis hova mész?! - Értetlenül kötünk ki egy távolabb eső részen, így kerülve arrébb megannyi kíváncsi szempár elől. - Egyáltalán ez miért érdekel téged, vagy úgy... miért is tulajdonítasz ekkora jelentőséget ennek? - Dacból válaszolok vissza a kérdésére, miközben dühösen fordulok felé. - Mert például van beleszólási jogom?! - Rezzenéstelen arccal lép közelebb hozzám. - Ahogy arról is szívesen mesélhetnél, miszerint merre van Ksenia Orlov! - Ha ez lehetséges, akkor egy még komolyabb hangsúlyt üt meg. - Mert, míg a gyűrű az ujjadon csillog, addig a feleséged jelenlétét már évek óta nem tapasztaltuk, továbbá ne aggódj, de arról is tudunk, miszerint leégett az a birtok, amit nektek adtunk... - Részletezi kellő nyomatékosítás révén, miközben finoman oldalra dönti a fejét. - Oh... - Vonok vállat lazán, ahogy ezt követően megrázom a fejemet. - Bezzeg' azzal nem volt időtök foglalkozni, hogy Kira ténylegesen meghalt, vagy, miszerint nincs jelen... hisz' rögvest mindenféle rendezvényen megjelentettek! - Mutatok körbe hetykén. - Mert az elsődleges mindig is a hírnév volt, nem igaz, apuci?! Aztán lám-lám, felgyulladt az a birtok... esetleg szeretnéd viszontlátni a pénzedet, vagy mi?! - Felvonom enyhén nevetve a szemöldökömet. - Ha viszont a feleségem okoz kérdőjeleket a fejedben, akkor... - Egy minutumra elgondolkozom félszegen. - ...képzeld el teherbe esett, aztán meg túl hideg volt a lakásban, ami.. ami nem kedvezett az állapotának, így.... így segítettem neki felmelegedni azáltal, hogy felgyújtottam a körülötte lévő teret! - Mesélem el angyali ábrázattal, mintha egyféle hétköznapi dologról beszélnék a számára. - Szóval igen... igen, gratulálok, lehetnél nagyapa, ellenben nincs az az élet, amelyben tovább vinném ezt a förmedvény családnevet, úgyhogy.... remélem végre kielégítő választ kaptál e témakört illetően! - Veregetem vállon lazán, ahogy simán kikerülve őket; megindulok végül vissza a tömeg felé.
Perceken át figyelem az előttem heverő italválasztékot, s már épp' nyúlnék valami hatásosabb alkohol felé, amikor is egyszer csak meghallom a hátam mögül felcsendülni a nevemet. Legalábbis merem remélni, miszerint nekem szól a Karkaroff megnevezés és ténylegesen nem valaki másnak. Némiféle szemfogatás keretei közé zárva fordulok felé egy kisebbnek mondható sóhajjal, ekként véve számba azon opciók eshetőségét, miként is küldjem el őt a fenébe. Ámbár a várakozásaimat felülmúlóan; a Sokolov sráccal találom szembe önmagam. Igazából köpni-nyelni nem tudok, s nem, hogy valamiféle, avagy fajta választ adni a számára, sőt még ráadásként az ég is leszakad és milliónyi esőcsepp borítja be ennek révén a látószöget. A váratlanul érkező időjárás ellenére sem rohanok befelé az épületbe, hisz' minő meglepő kicsit sem zavar engem az elázás ténye. Sokkal jobban magával ragadja a figyelmemet azon apró észrevétel, miként... Kira... Kira emlékét is az eső mosta el, s míg erre gondolok valami... valami megváltozik bennem. Beérve a tágas előcsarnokba szembesülök a temérdek lélek jelenléttel, s ahogy végigpásztázom lassan a tömeget döbbenek rá, miszerint milyen gyorsan eluralkodik a káosz és a kétségbeesés keverékének egyvelege. Aggódó, ámde mégis kutató pillantások kereszttüzében találom önmagam, mialatt számtalan kiáltás, túlharsogó jaj-veszékelés és megannyi rémült, gyermekét kereső szülővel vagyok összezárva eme térség berkein belül. Zakhar-ra emelve az írisztükreimet, akaratlanul is végigmérem őt, ezáltal szúrva ki azt, hogy egy bűbáj segítségével sikeresen megszárította a ruházatát, míg én magam, nos.... csuromvizesen ácsorgok mellette. Valahogy ignorálni vélem a sakkfigurára tett megjegyzést, miközben egész végig őrá összpontosítok. Kizárólagosan csak, akkor tűnik fel a dolog, mikor valami nyomni kezdi a zakóm külső zsebét. S midőn közelebb hajolva hozzám suttogni kezd a fülembe, addig én előszedve a tárgyat konstatálom a sötét bástya faktumát. Teljesen letaglóznak a szavai, s pusztán pislogva bámulok magam elé. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni azt, miszerint ő... Ne menjek el mellőle?! Nem akarja, hogy bajom essen?! Másodperceken keresztül értetlenül állok a helyzet magaslatán, míg nem... ellépve mellőlem a menyasszonyra fókuszál. Hosszúnak tűnő pillanatokkal később téved utána a tekintetem, s úgy lépek a nyomdokába, mintha nem tudnék, avagy nem is akarnék elszakadni tőle. - Ez mégis... - Ragadom meg Zakhar karját, így húzva őt hátrébb tőlük, miután sikeresen a helyére került az a fránya bábu. - ...mégis mi a fene volt ez az előbb a részedről?! - Szólalok meg lengyelül, ahogy igencsak szúrós pillantással illetem. - Mi... mi-miért akarnád azt, hogy ne legyen bajom, amikor is még nemrégiben a halálomat kívántad? Vagy úgy egyáltalán miért óhajtanál a közelemben lenni, amikor is annyira utálsz? Én-én... nem értelek, Zakhar... oké?! Mi ez a viselkedés a részedről? Miért vagy ennyire.... ennyire kedves, figyelmes és... - Megrázva a fejemet, elengedem őt. - Lényegtelen.... lényegtelen ez az egész, inkább koncentráljunk szépen a sakk-játékra... - Egy mélyebb sóhajt követően, szentelek nagyobb érdeklődést a "csapattársak" irányába, így ejtve meg az utolsó mondatrészt immár' angolul. Az ujjaim között szorongatott sakkfigurát pedig ezt követően alaposabban is szemügyre veszem, hátha... vagyis remélhetőleg akad rajta olyan ismertetőjegy, ami némiképp' leszűkítheti a találgatásokat. Ha már más nem, akkor legalább terelje el könyörgöm a koncentrációmat Sokolov-ról.
1136 // By Gothic Storm // It will take time to restore chaos
The price of your greed is your son and your daughter What you gon' do when there's blood in the water?
Beszélgetni kezdesz az ismerősökkel és ismeretlenekkel, hallod, hogy a környezetedben mindenki hasonlóképpen tesz. Egyetlen magabiztos hang sem csendül körülötted, izgatottság és értetlenség telepedik meg az előcsarnokban. Vársz, türelmesen vagy türelmetlenül, de hosszú percekig nem történik semmi. Talán már azt fontolgatod, hogy ideje lenne eltűnni innen vagy számonkérni az esküvő szervezőit. Ekkor azonban megérzed, hogy a sakkbábu - bárhol is tartod éppen, a kezedben, a zsebedben, akárhol - felmelegszik. Mielőtt szóvá tehetnéd, hirtelen rántást érzel, a lábad alól kicsúszik a talaj, de nem zuhansz. Nem érsz földet, súlytalannak érzed a tested, majd forogni kezd a világ. Elmosódik a Malfoy kúria, a csapattársaid arca, az egész világ. Forogsz és forogsz, ha utaztál már zsupszkulccsal, kísértetiesen ismerős lehet az érzés. Aztán megérkezel, ha ügyes vagy, talpon maradsz, ha kevésbé, fájdalmasan landolsz. Egy pincehelyiségben találod magad. A teremben hűvös a levegő, ablakok hiányában csak a falra szerelt gyertyák adnak némi fényt. A pincéből látszólag két ajtó vezet kifelé, a fal mellett kőből faragott őrök állnak. Ha közelebb lépsz hozzájuk, láthatod a gyertyák halovány fényében a falra írt feliratot: Egy ajtó kifelé vezet, míg a másik hatalmas veszélyt zár el. Az egyik őr mindig igazat mond, a másik mindig hazudik. Egy kérdést tehettek fel, bölcsen használjátok!
Tudnivalók:
A szobában bármilyen varázslat végrehajtható, de hoppanálni nem tudtok.
Ha kárt tesztek az őrökben, automatikusan kinyílik a veszélyt rejtő ajtó.
A csapatnak összesen egy kérdése van, nem tehettek fel külön-külön kérdést.
A játékosok közötti sorrendet ti döntitek el, a kör végéig mindenki annyi reagot ír, amennyit csak szeretne. Ha kitaláltátok a megfejtést, a Mesélő azonnal jelezni fogja, hogy a jó kérdést tettétek-e fel. Határidő: 2023. június 4. (éjfél)
Zakhar Sokolov varázslatosnak találta
Vendég
Kedd Május 09, 2023 7:47 am
A csarnok egyre jobban megtelik, mégis van hely mindenki számára, így kényelmesen elférhetnek, nem lesz zsúfoltság érzetük. Lassan forgatom ujjaim között a bábut, és bár azt nézem, gondolataim egészen máshol járnak. Szinte meg is lep a hang, mely nevemen szólít. Nem szeretem Tőle hallani… Semmit se szeretek, amit Ő tesz, a közelségére pedig a legkevésbé se vágyom, így halkan sóhajtok, arcomra talán egy pillanatra némi fáradtság ül ki, majd a kék íriszek a nőre vetülnek, egyenesen a szemeire, jelezve, hogy igen, megtalált, elmondhatja, hogy mit szeretne, bár igazán meglepő, hogy nem apám oldalán díszeleg továbbra is. Nemrég még önfeledten táncikáltak…
A kérdést hallva enyhén feljebb szalad a szemöldököm, az arcomra van írva, hogy “Ezt most komolyan kérdezed?” - Nem tudtam róla, hogy én vagyok az új bébicsősz. Miért nem a fiadtól kérdezed? - mert én nem vagyok az és soha nem is leszek, így a lánya után se fogok rohangálni. Egyébként tényleg nem tudom, hogy merre van, de őszintén szólva nem is érdekel. Nagyon csak nem téved el. Milyen anya az, aki önmagát a gyereke elé helyezi? Neki kellett volna figyelnie rá vagy legalább gondoskodni arról, hogy ezt valaki megtegye. - Remélem a jövőben jobban figyelsz majd a… gyerekeidre. - enyhe célzás, némi szúrás, de csak a szavaim és tekintetem szúr, ami hasa felé irányul. A ruha tökéletesen elrejti a terhességét, de én nagyon jól tudom, hogy mi van alatta. Apám nem bocsájtaná meg, ha egyszer az Ő gyerekeit “veszítené el”, ezt jó, ha tudja.
Tisztában vagyok vele, hogy sosem lesz olyan jó anya, mint amilyen az enyém volt, de ennél egy kicsit azért többet vártam. A sakkbábunál viszont nem értem, hogy mit akar pont tőlem ezzel. - Azt hittem, hogy te találtál ki valami csodás játékot az esküvőre. - még egy mosolyt is magamra erőltetek, udvaraisat, mintha csak csevegnénk. Külső szemlélő számára ez a beszélgetés teljesen normálisnak tűnhet.
- Miért nem kéred meg Lucast? - úgy látom, hogy magától is erre a döntésre jut, mert míg én udvarias maradtam vele, Ő ezt nem teszi, hátat fordít és már itt sincs. Jobb is, nincs most hangulatom hozzá. Ahogy nézem, a fiát azért képes megtalálni - vagy inkább fordítva történik meg mindez, én pedig bár közelebb nem megyek az időközben kialakuló társasághoz, külső megfigyelőként még jelen vagyok. Nem a kislány tehet róla, hogy milyen az anyja, így azért körbelesek a teremben, egyelőre még nem elhagyva a helyemet, de így futólag nem látom semerre, bár a többi gyereket se. Pedig sokan voltak… idegesítően sokan.
A gondolataimat a sakkbábu vonja el ismét, melyet még mindig a kezemben tartok és mely mintha egyre melegebb lenne. Meg kellene talán vizsgálnom. Már éppen indulnék, hogy keressek egy erre alkalmas nyugodt helyet, amikor megérzem a számomra oly ismerős húzást, ami elrepít a kúriából. Sokszor utaztam már zsupszkulccsal, így nem okoz számomra kellemetlenséget, bár Albus akaratlanul eszembe jut. Ő nem szereti. De hol vagyunk? A sötétséget csak néhány gyertya fénye töri meg, de mégis tökéletesen látom azoknak az arcát, akik velem együtt kerültek ide. Alapvetően nem egy bizalomgerjesztő hely, engem mégse zavar. Ahogy megfigyelem az embereket, úgy áll lassan össze a kép. Mivel Pansyt figyeltem korábban, miután távozott mellőlem, így láttam, hogy náluk is ugyanolyan bábu volt, mint nálam. - Pansy, mi ez az egész? - szólítom meg, mert neki egyértelműen tudnia kell. A Malfoy birtokot megannyi védő mágia őrzi, ez az egész csak úgy lehetséges, hogyha azt apám engedélyezte, nem hatolhatna bárki be és ilyesmi nem történhetne, így nem érzem jelenleg gyanúsnak a helyzetet. Teljes nyugalomban sétálok el az őrökig és olvasom el a feliratot. Ehhez most nagyon nincs kedvem… Az esküvőhöz se volt, de hogy még tovább tartson? Pedig már lassan távozhattam volna, a fenébe. Érdektelenül dőlök inkább az egyik falnak, majd fűzöm össze magam előtt a kezeimet, egyértelműen nem vagyok most túl szociális, de azért ha bármit szeretne, figyelek rá, még válaszolok is. Az illem ugye… A feladatot viszont ignorálom, nem megyek bele az új Mrs. Malfoy játszadozásába. Lehetne ennél rosszabb ez a nap?
Enyhén szólva sem így terveztük ezt az eseményt, habár az olyan tényezőket, mint az időjárás, még mi sem tudjuk befolyásolni. Önmagában az, hogy beszorultunk az épület falai közé még nem lenne katasztrófa, de az eltánt gyerekek és a fura sakkfigurák egy általános pánikot keltenek a vendégek között. Én sem vagyok nyugodt. Elsősorban nem a bábu aggaszt, hanem a tény, hogy a kislányomat már egy ideje nem láttam és aggaszt, hogy talán az én lányom is ézrevétlenül eltűnt. Az első ismerős arc, akit kiszúrok a tömegben az Scorpius, így minden habozás nélkül közelebb sétálok hozzá, remélve, hogy bármilyen információt megtudok tőle. Tévedtem. - Remélem, hogy a közeljövőben kicsit több együttérzés szorul az elkényeztetett seggedbe- Belefáradtam abba, hogy folyamatosan harcoljak vele, hogy minden alkalmat megragad arra, hogy valamivel piszkáljon, nagyon téved, hogyha azt hiszi, hogy a véhgtelenségig eltűröm neki ezt a viselkedést. Ideje lenne felnőni végre, neki is. Nem kiabálok, mégcsak a hangomat sem emelem fel, véletlenül sem szeretném, hogy nem kívánt fülek hallják a beszélgetésinket. A problémáink senki másra nem tartoznak. - Hízelgő, hogy azt gondolod, veled szeretném tölteni az időmet az esküvőm napján. utalok arra, hogyha ez az egész rémálom az én ötletem lett volna, biztos, hogy nem vele osztom be magam egy csapatba. Fölösleges körökre most sem időm sem kedvem, mivel ez az egész beszélgetés kezd értelmetlen szócsatába átcsapni, inkább megindulok, hogy megkeressem a lányom. Alig teszek meg néhány lépést, amikor Lucast pillantom meg, próbálok átvergődni a tömegen felé, de mikor lennék kétbalkezes ha nem most? A sötét bábu kiesik a kezemből és egyenesen egy idegen férfi lábai mellett landol. - Köszönöm átveszem a felém nyújtott bástyát. - Nem tudom, hogy ez milyen idióta játék, de megpróbálom kideríteni, addig is, egy italt? intek fejemmel az italokat kínáló asztalok felé. Nekem nincs túlságosan nagy kedvem az italozáshoz, de szeretném, ha a vendégeink valahogy megpróbálnák kizárni ezt az bizar szituációt és jól éreznék magukat. - Elnézést - féloldalas mosollyal a szám szélén fordulok el az idegen férfitól, hogy Lucast megkönnyebülten magamhoz öleljem. Legalább érte nem kell aggódnom. - Nem tudom, hogy merre van a húgod, talán csak játszik valahol a többi gyerekkel, de meg kell keresnünk. Menjünk az emeletre. kezd ez az egész szituáció egyre furcsább lenni. Szeretném megtalálni Dracot, hogy megtudjam mi ez az egész, bár kétlem, hogy ő bármi ehhez hasonló, kicsinyes játszadozásba lelné örömét. - Nem tudom kicsim, de ugyanolyan bábud van mint nekünk. Maradj a közelemben jó? az egyik gyerekem már sikerült szem elől téveszteni, jó lenne, ha a többi látótávolságon belül maradna. Cselekdeni azonban nincs időm, a sakkbábu a kezemben hirtelen felforrósodik a következő pillanatban meg már kicsúszik a lábam alól a talaj és forogni kezd a világ körülöttem. Az eddig közelemben állt mágusok arca elmosódik, legutóbb akkor éreztem ilyen furcsán magam, amikor zsupszkullcsal utaztam Anglia és Amerika között. Nem tart hosszú ideig a „lebegés,” alig néhány másodperc múlva lábra is érkezem egy hideg és nyirkos pincében. A hűvös levegő azonnal felborzolja a bőröm. Hunyorogva nézek körbe a félhomályban. - Jól vagytok? pillantok Lucasra és Scorpiusra, majd tekintetem tovább siklik a másik két csapattársam felé. - Lumos! világítom be jobban a teret a pélcámmal, miközben óvatosa léptekkel közelítem meg a kőszobrokat. Scorpius kérdésére rápillantok. - Fogalmam sincs. tanácstalanul járom be a nem túl nagy helyiséget, azon gondolkodva, hogy hogyan lehetne kijutni innen. - Nem tudom, hogy mi ez, de határozottan nem az esküvő része! immár mindenkinek intézem a szavakat. Jobb tisztázni, hogy én magam is olyan tanácstalanul állok ezelőtt a két kőszobor előtt mint ő. - Lucas! Scorpius! A pálcáitok nálatok vannak? Nem tudom mi folyik itt, de maradjatok közvetlenül mellettem amíg ki nem derül. Figyelmesen végignézem a szobrokat, amik mögött végre megpillantom a feliratot. - Egy ajtó kifelé vezet, míg a másik hatalmas veszélyt zár el. Az egyik őr mindig igazat mond, a másik mindig hazudik. Egy kérdést tehettek fel, bölcsen használjátok! felolvasom hangosan a kőbe vésett sorokat, hogy mindenki hallja. - Ha ki akarunk jutni innen, össze kell dolgoznunk. állapítom meg a kézenfekvőt, tekintetemmel a társaságot figyelve. Miért éppen mi lettünk összezárva? Van ennek valami lényege? Valami oka annak, hogy mi lettünk egy csapatban? - Nem kellene meggondolatlanul cselekedni senkinek, nem tudjuk, hogy valójában mi van az ajtók mögött.
:3
Draco Malfoy, Zakhar Sokolov and Lucas Brown-Parkinson varázslatosnak találta
Nem elég, hogy alapból semmi kedvem nem volt az egész felhajtáshoz, most még bőrig is áztam néhány perc leforgása alatt és az egymáshoz paszírozódó testek között egyszerűen szem elől tévesztettem a húgomat akármennyire is igyekeztem a lépést tartani vele. Szinte fel sem tűnik, hogy nem én vagyok az egyetlen aki kutat valaki után, hiszen minden figyelmemet leköti, hogy valahol kiszúrjam a húgom vad loknijait, de helyette anyát találom meg, aki éppen sok mindennel el van foglalva csak Rosieval nem, de lehet csak éppen belebotlott valakibe vagy most találta meg ő is a zsebében azt az élátkozott bábut, ami valahogy minden jelenlévő zsebében megjelent. Csak remélni tudom, hogy nem a turbékoló pár talált ki egy bizarr játékot, amivel összeránthatják a násznépet, mert akkor én most lelépek. Anya arcát meglátva azonban azt mondanám, hogy ő sincs kifejezetten a helyzet magaslatán, így lehet a számára is egy meglepetés az egész. Épp csak félkézzel ölelem magamhoz egy pillanatra mielőtt tovább jár a tekintetem, hogy vajon az ő közvetlen környezetében megpillantom-e a húgomat, de sehol semmi. Merlin szakállára mégis mi folyik itt? Válaszára feljebb emelkednek a szemöldökeim. -Láttam befelé jönni.. nem játszott már..-persze most lehet éppen csak túlfeszül az agyam és neki van igaza. Benne van a pakliban, hogy amint beért már szaladt is tovább kihasználva a lehetőséget, hogy a kialakuló káoszban azt csinál amit csak akar. Ösztönösen indulok el vele, de néhány lépés után meg is torpanok és szemeimmel tovább pásztázom a teret. -Nem tudom, anya, de lehet inkább szét kellene válnunk. Úgy gyorsabban megtalálnánk.-ha ketten nézzük ugyanazt azzal nem leszünk előrébb. Tudom, hogy aggódik értem is, de én jobban boldogulok egyedül, mint a húgom. Már éppen tennék egy lépést az ellenkező irányba, amikor a bábú elkezd melegedni az ujjaim között. -Mi a..-befejezni sincs időm hiszen minden elmosódik és a gyomrom azonnal bukfencet vet ahogyan az agyam egy szédítő örvénybe keveredik. Néhány másodperc elég hozzá, hogy egyébként is sérült komfortzónám még jobban összezsugorodjon. A hideg levegő a vizes ingemen szinte azonnal mellkason vág. Előregörnyedve támaszkodok meg a térdeimen összeszorítva még néhány percig a szemeimet mielőtt fel bírnék egyenesedni. A gyatra fényben hunyorogva igyekszem felmérni, hogy hova is kerültem. A közelből érkező hangok biztosítanak róla, hogy legalább nem vagyok egyedül. Anya pálcájának a fénye bevilágítja a pincét és már húzom is fel a nadrágom, hogy a zoknimból előszedjem a pálcámat. Scorpius helyettem és talán mindenki helyett is felteszi a legkézenfekvőbb kérdést. Nem kapunk olyan választ amitől bármennyivel is előrébb kerülnénk így egy pálcasuhintással megszárítom a ruháimat. -Lumos.-csinálok én is egy kicsivel több fényt és végre nem érzem úgy magam, mint akin átment a Roxfort Expressz. Közelebb sétálok a szobrokhoz és megállok félig anya háta mögött. -Ezt a szart..-ingatom meg a fejemet arrébb vonulva leülök a földre. Őszintén bevallom, hogy ötletem sincs egy kérdéssel hogyan kellene ezt megoldani, de szerintem itt most senki nem a legfiatalabbtól várja a megoldást, van itt elég "felelőségteljes" felnőtt, aki majd biztosan kiagyal valamit, amivel nem szabadítjuk magunkra a poklot. Azért biztos ami biztos még mindig a kezemben tartom a pálcámat, mert ez még akárhogy is elsülhet. Melyik lehetett az az Azkabanba való beteg állat, amelyik ezt kitalálta... Nem mondom, hogy nem jutott eszembe valahogy belerondítani ebbe a csodás napba, de ez már egy kicsit kezd elvetemült lenni.
♖ I'm not the bad guy in this chapter of our family's story.
I'm the wronged, I'm the dead, but never mourned.
And whilst you got everything you ever wanted,
I got a family who didn't care if I lived or if I died.
I am not a team player. Just so you know... I am ready to betray all of you if necessary.
Állítom, hogy a víz a lételemem, viszont azt sose bírtam, hogyha teljesen átázik a ruhám. Kivéve, ha eleve mondjuk úszni mentem, mert a fürdőruha ugye lehet vizes. Viszont a zakóm átázva igenis kényelmetlen, így amint beérek megszárítkozom. Csak ezek után emelem a tekintetemet a férfira, aki… Még mindig csurom víz?! Mély levegőt szívok be, ahogyan végignézek rajta, majd ugyanazon bűbájjal őt is megszárítom. Ostoba… Meg akar fázni?! Fejet csóválva nézek rá, mintha legalábbis egy gyereket szidnék le. Hirtelen eszembe jut az első olyan találkozásunk, ahol beszéltünk is, ahol miattam ázott el teljesen a ruhája, mert én… Szerettem volna vízbe fojtani. Azt akartam, hogy szenvedjen és meg is haljon. Milyen ostoba és már szinte mesébe illő fordulat, miszerint pont neki kellett megmentenie múltkor, ezzel pedig örök adósává tennie. Figyelmemet viszont hamar eltereli a káosz, aminek következtében el is fog az a kellemetlen érzés a tarkómban, hogy ennek nem lesz jó vége. Jelzem is Kirill felé, hogy én ma nem szeretném, ha elmozdulna mellőlem, mert félek szükségünk lesz egymásra. S éppen ezért is lep meg az értetlenkedése. Elsőre nem is reagál arra, miszerint nem szeretném, ha baja esne, bár azt hittem, hogy szimplán elfogadta a sorsát, és nem fog ellenkezni azért, hogy szeretném visszafizetni a tartozásom neki. Vagy legalább egy részét. Közben pedig a nő elveszi tőlem a figurát – legalább illedelmes és megköszöni – én pedig egy biccentéssel válaszolok neki elsőre. – Köszönöm nem… Ha ez nem csak egy játék, akkor még jól jön, hogy nem tompítom az elmém. Kisebb az esélye, hogy bajba kerülök. – nézek rá orosz "barátomra", aki nála jobban senki sem tudja milyen veszélyes is, ha túl sokat iszunk. A végén valaki elrabol és megkínoz. Aztán mégis… Amint visszaadtam a bábut, a mennyasszony elfordult, ő pedig megragadja a kezem és közelebb húz magához. Az érintése olyan… Nem idegesítő?! Fél nappal ezelőtt még ölni tudtam volna azért, ha valaki akaratom ellenére hozzám mer érni. Most pedig hagyom, hogy a férfi megtegye, sőt úgy rángasson, ahogyan neki tetszik. – Mondd te tényleg ennyire vak vagy Karkaroff…? – teszem fel a kérdést szintén lengyelül, azonban az én hangom sokkal nyugodtam. Nem egyértelmű, hogy próbálom védeni őt? Ha már egyszer ő is megtette értem, holott minden indoka megvolt arra, hogy hagyjon elvérezni. – Kedves…? Figyelmes…? Nos, ilyen szavakkal is lehetne illetni a viselkedésemet, nem tagadom. – Aprót sóhajtok, majd megrázom a fejemet én is, ahogyan elenged. – Igazad van… Viszont komolyan mondom. Ne hagyj el! Utána kerülhetsz, de félek… Ha nem maradok melletted, akkor valami rossz fog történni veled és ezt nem akarom. – teszem még hozzá, ahogyan végül elkapom a pillantásomat róla és a többiek felé fordulok. Már éppen intézném a szavaimat a többi taghoz, mikor a lábam alól eltűnik a talaj, szédülni kezdek, s a következő pillanatban a talpamra érkezve állapítom meg a nyilvánvalót, hogy egy zsupszkulcs volt a bábu. Legalább sakkoznunk nem kell… A pincét először csak szemmel mérem végig, nem merek elmozdulni, hiszen rengeteg csapda lehet benne. Viszont mikor elkezdenek mozgolódni a többiek is, akkor már igazából mindegynek tartom az óvatosságot és csak egy nagyot sóhajtok. Ti se jártatok még ilyen veszélyes helyeken, igaz? Most egyébként hasznosnak bizonyult a munkám, hiszen az ereklyéket is hasonló termekben őrizték. Lábammal dobbantok párat a padlón, közbe nézem, hogy találok-e rajta valami nyílást, csapóajtót, esetleg nyomás érzékelő követ. – Maradj nyugságban! – szólok rá némileg komolyabban Karkaroffra, én magam pedig megfagyasztom a bőröm, hiszen ki tudja mi vár itt rám. Odamegyek a falakhoz, végighúzom rajtuk a kezem, megkopogtatom őket, sőt még mágiát is próbálok használni, hogy felfedezzek bármilyen titkos rekeszt rajzuk, esetleg a gyengepontját megtaláljam, de hiába. Eddig nem is nagyon figyeltem a társaimra, egyedül Kirill érdekelt hogy túlélje, de mindenki más olyan… Feleslegnek bizonyult. Hiszen azt se tudták mi történik, sőt a két kölyök még annyira sem volt nagy segítség, főleg a kis szöszke nem, de bánom is én mit tesz, amíg nincs az utamban. – Csak ennyit ír? – teszem fel a kérdést a nőnek, de igazából nem is várok válaszra, magam is inkább odasétálok és elolvasom a feliratot. Vajon, mind a kettő kifelé vezet? Mert akkor édes mindegy melyiket választjuk. Azt nem írták, hogy a biztos halál várna ránk. Az egyik valószínűleg csak könnyebb út, mint a másik. A kicsik miatt lehet el kéne gondolkodnom, hogy a biztonságos megoldást válasszam-e, de… Tulajdonképpen nem érdekelnek. Kirill élje túl és jók vagyunk. Bár jobban belegondolva, ér bármelyikünk élete annyit, hogy feleslegesen tornáztassam az agyamat, ami amúgy sem fogja eldönteni mi a helyes megoldás? Egy életen át ülhettem volna itt, nem használt volna, mert az agyam mindent túlbonyolít, végül pedig feladja. – Kedvesem… Jobb ha valamit megtanulsz az ilyen helyzetekről… - Egy egyszerű varázslattal a ruhámat máris megváltoztatom, hogy egy némileg kényelmesebb öltözetem legyen. Már úgyis untam az elegánsat. – Nincs olyan, hogy összedolgozás. Csak magadra számíthatsz – A következő mozdulatommal pedig átkot küldök mind a két őrre. Fogalmam sincs, hogy ezzel kijátszok egy kiskaput majd és esetleg mind a két ajtó kinyílik, vagy esetleg valami még rosszabb helyzetbe kerülünk-e. Valamit viszont tennem kellett, mert megőrültem már a sok embertől magam körül. Szinte rögtön kitárul az egyik ajtó – igazából nem tudom melyik – én pedig odaállok elé. – De mennyasszonyként leszek olyan rendes, hogy segítek neked meg a porontyaidnak. Amíg rá nem jövünk, hogy ez melyik szoba… Addig csináljátok azt, amit Karkaroff és én mondunk. Gyanítom nagyobb eséllyel élitek túl. – Vagy nem… Sejtelmem sincs mire számítsak ezek után.
Abban az adott momentumban, ama kicseszett másodperc jellegébe zárva, azon átokverte időintervallumból kifolyólag... Merlin-re mondva; ő konkrétan meg akart ölni engem, hiszen ezt a napnál is világosabban a tudtomra hozta, akkor meg... meg mégis mi a fenét keresek a közelében?! Mit akarok egyáltalán tőle, vagy úgymond ettől a fránya helyzettől?! Miért szólít meg?! Miért lép mellém?! S miért... miért is félti gyakorlatilag az épségemet?! Nem, egyszerűen nem értem ezt a logikát, mert az rendben van, miszerint a múltkor átléptem egy határt, ellenben szimplán csak megmentettem az életét, s ezáltal nem hagytam föld alá temetni a létezését. Ellenben most... mindezek után, a történtek fényében, az események láncolatában, avagy a harmadik találkozásunk keretébe foglalva; kérdőjelek irdatlan mennyiségű zálogát zúdítja rám. Mégis miféle módon jutottunk el eddig?! Teljesen elképedek attól, miszerint megszárítja az én ruháimat is, sőt.. alapvetően megfelelő szavakat sem találok ezen felvetés ténylegességére. Az ajkaimat egyetlen hang sem hagyja el, a csodálkozásomat semmi sem csillapítja le, s én magam úgy tekintek végig a ruházatom külsején, mintha sose láttam volna még azt elégszer. Végül fejet csóvál, mindezt olyanféle szidó jelleggel, mintha.. mintha joga volna ítélkezni afelett, miként mit is cselekszem. Némileg remegve szívom magamba az oxigént, igyekezvén túllendülni a lélekjelenlétéből fakadó kételyek mezsgyéjén, ámbár egy bizonyos részen a saját viselkedésemet sem igazán értem. Miért is vagyok voltaképp' mellette? Miért figyelem azt, ahogy a nővel bájcseveg? S miért utal rám az enyhe kis célzásával? Miért nem vagyok dühös? Miért nem esem neki? Miért engedem ezt a fajta színjátékot egyáltalán kivitelezni? Egyszer csak... megérintem, magamhoz húzom, a közelembe kerül... szavakat társítok ezzel az elmémben zajló miértekhez, s testet ölt az a képlékenység, amelyet talán... talán nem előtte kellene lelepleznem. Azonban a kérdése, a felém intézett válaszul szolgáló mondatelemek... valóban ennyire vak volnék?! - Zack, kérlek, fejezd ezt be, rendben?! - Emelem rá lassan a zöld színű írisztükreimet. - Egyedül is pontosan olyan jól boldogulok, mint veled -, legalábbis a legutóbbi találkozásunkból ezt tudhatnád! Nincs szükségem testőre, sem mentőövre, nem azért neveltek ilyennek, mert törékeny volnék, érthető?! Ha segíteni szeretnél, akkor felőlem legyen, de... de ne alázz meg engem azzal, miként azt hiszed szükségem van bárkire is ahhoz, miszerint életben legyek! - Elkapom róla a tekintetemet, s míg ő a többiekkel óhajtana foglalkozni, addig én magam meg a bábu által szeretnék megoldásra lelni, ellenben... a sötét bástya indokolatlanul felmelegszik. Nem sokkal később egy erőteljesebb rántást érzek, mintha el tűnne alólam a talajzat. Olyan ez az érzés, mintsem a zsupszkulccsal való utazás.. s míg az egyik helyszín totálisan köddé válik, úgy a másik egyértelműen kirajzolódik a szemeink előtt. Kicsit sem visel meg az érkezés ténye, a bőrkesztyűvel hetykén a hajfürtjeim közé túrok. Aggasztóvá válik a légkör, a nyirkos pince levegőjétől pedig... szinte kiráz a ridegség érzete. Csupán a gyertyák adnak némi fényt a hideg alagsor sötét volumenében. Két ajtó, nulla ablak, kőből faragott őrök, egy írás a falon.. vajon ez kinek lehet a műve?! Újfent végigmérem a terepet, a velem együtt érkezőket, a helyiséget.. Fürkészem a reakciójukat, hallgatom a monológjukat, s ekként pásztázom az események átfogó láncolatát. Ez nem lehet a menyasszony műve, hisz' túlontúl is összetett, bonyolult, jól megfontolt, s már-már komplikált. A nő felolvassa a falra írt sorokat, Zakhar pedig olyan érdeklődéssel kap az alkalmon, mintsem, ha imádná a rejtvényeket. Az előzőleg tett figyelmeztetése ellenére elmozdulok, így mérve fel ismételten a terep nyújtotta készségeket. S már épp' megérinteném a falat, amikor is megszólal Sokolov. Oldalra döntött fejjel nézem azt, ahogy ruhát vált, majdan' arra hivatkozik, miként önmagunkra számíthatunk. Ezt követően.... ennek a srácnak teljesen elment az esze?! Az őrökre lazán átkot küld, ami esetlegesen visszapattanhat ránk; egy szimpla kézmozdulat által semlegesítem az átkot, amennyiben fennáll ezen abszurd baromsága. Az egyik ajtó kitárul, a férfi elé áll, aztán újfent szónokol.. - Szerintem a kiosztott sakkfiguráknak bővebb jelentősége van, az eltűnt gyerekek is közrejátszanak ebben, s hacsak nem tévedek, akkor ez akármennyire is nem játszma, nos mégis az! - Mutatóujjammal egy kört írok le a levegőben, ahogy mindenféle akcentus megléte nélkül beszélek angolul. - Egy kicseszett játék részesei vagyunk, egy elfuserált helyzetkör áldozatai és neked... neked jelenleg Sokolov az volt a legmenőbb ötleted, hogy rájuk támadj?! - Finoman emelem meg a hangomat, ahogy előveszek egy szál cigarettát. - Szóval gratulálok neked, azonban... kinyitottad a veszélyt jelző ajtót, most pedig... kötelességed őket megvédeni, mert nem azért jöttem el eme nyomorult színpadi előadást megirigylő ceremóniára, hogy show-műsort rendezzek, oké?! - Megrázva a fejemet, végül meggyújtom az elemi mágiám segítségével a füstölnivalót. - Tehát azt mondod... aggódsz értem?! - A ruhájánál fogva húzom őt magamhoz. - Akkor védd meg őket, Zack! - Egészen mélyen nézek a lélektükreibe. - Védd meg őket és egyúttal ne keverj bele minket még több bajba! - Az utóbbit már inkább a fülénél suttogom, így fújva rá a dohányfüstöt szánt szándékkal, csak ezután fordulok a kinyílt ajtó felé; próbálom mágia révén elérni azt, hogy bármit is jelentsen ez, ellenben ne szabaduljon ránk eme kegyetlen és egyben rejtélyes veszedelem.
796 // By Gothic Storm // It will take time to restore chaos
The price of your greed is your son and your daughter What you gon' do when there's blood in the water?
A varázslat eltalálja az őröket, mire az ajtó kinyílik. Hosszú másodpercekig nem történik semmi, talán naivan, megkönnyebbült sóhajjal nyugtázzátok az eseményeket, megeshet, hogy azt gondoljátok, ez valóban csak egy ostoba játék volt és a valós veszély fenyegetése elhárult. De éppen csak a bent tartott levegő izgatott kieresztésére van időtök... Borzalmas, a falakat megrengető üvöltést hallotok, majd az ajtón lángcsóva csap ki, a megperzselt téglák pedig játékkockákként peregnek szanaszét, ahogy egy dühös kínai gömblángsárkány utat tör magának a terembe. Nincs menekülési útvonalatok, harcolnotok kell. A sárkány torkából újból lángok törnek elő, egyenesen Kirill, Lucas és Scorpius felé, eközben a farkán található tüskékkel Pansy és Zakhar felé csap, ha nem elég gyorsak, egyenesen a falig repíti őket.
A kaland kisebb csoportokban játszódik. Természetesen utalhatsz a csapatodon kívüli karakterekre is, viszont párbeszédbe és más interakcióba ne lépj velük - az aktív játék csak a saját csoportodban folyik. A játékosok közötti sorrendet ti döntitek el, a kör végéig mindenki annyi reagot ír, amennyit csak szeretne. Határidő: 2023. július 9. (éjfél)
Pansy Malfoy-Parkinson varázslatosnak találta
Vendég
Vas. Jún. 18, 2023 11:30 am
Fogalmam sincs, hogy a gyerekek hova tűntek, így hiába kérdezi tőlem Pansy, nem fogok tudni neki olyan választ adni, amit hallani szeretne. Jó, azért lehetne a stílusom kedvesebb, ezt aláírom, de vele szemben ez igen csak nehezemre esik még mindig, pedig nem vagyok egy bunkó srác, apám fiatalkori énjéhez képest sokkal, de sokkal barátságosabb vagyok. Persze ezzel a velem szemben álló nő aligha értene most egyet. A visszaszólása viszont meglep, még némi ridegebb mosolyt is az arcomra varázsol. - Nocsak, amióta Mrs. Malfoy lettél, mintha nagyobb lenne a szád. Egyébként tudhatnád, a Malfoyok nem az együttérzésükről híresek, ezt pedig korábban te se bántad, nem véletlenül apámra vetettél szemet. - nem csak most, hanem a múltban is, de értse szavaimat úgy, ahogy akarja. Mindenesetre azért még odaszúrok neki a jövőbeli gyerekeit illetően, akik az én testvéreim is lesznek, szóval nagyon ajánlom, hogy rájuk jobban vigyázzon majd, mint a lányára, akit semerre sem talál. A bábuk jelentését viszont nem sikerül máris megfejtenem, ezek szerint nem Pansy műve. A megjegyzését már szó nélkül hagyom, engedem, hogy távozzon, hogy keresse tovább a lányát. Lucast úgy tűnik megtalálta.
Arra nem számítok, hogy a bábu zsupszkulcsként funkcionál, így amikor megérzem a húzást, majd érzékelem magam körül a rideg, ismeretlen helyet rögtön körbenézek, de az első gondolatom nem más, mint Pansy. A birtok védelme erős, nem egyszerű áttörni rajta, és főleg nem lehet ilyen jellegű varázslatot csak úgy végrehajtani. De nem tudná? Őszintének tűnik a válasz, így halkan hümmögök, miközben némileg meglep az aggodalma. - Természetesen. - arra nem mondok semmit, hogy maradjak mellette. A büszkeségemet valahol sértené, ha neki kellene megvédenie, de az is előfordulhat, hogy nekem kellene Őt, elvégre apának fontos és a testvéreimmel várandós. Nem kedvelem, de a halálát se kívánom, így inkább maradok egyelőre csendes megfigyelő, de a pálcám előveszem, legyen csak a kezemben, hogyha bármi történik, azonnal reagálhassak. A feliratot már én is elolvastam, egyetértek azzal, hogy át kellene gondolnunk azt, hogy mit tegyünk és nem meggondolatlanul cselekedni. Közelebb is lépek a szobrokhoz, hogy elkezdjem megvizsgálni azokat, nem foglalkozva különösebben a két ismeretlen pasassal. Lucas itt létét pedig nyugtázom. Némi idő múlva viszont érzékelem, hogy az egyik férfi is hasonlóan cselekszik, mint én, megvizsgálja a környezetet, majd ruhát vált és a szavaira szemöldököm a magasba emelkedik. Érdekes elgondolás, nem mondom, hogy teljesen rossz, mégse értek vele egyet, ahogy a következő tettére sem.
- Hé, mégis mit művel? - nem erről volt szó, nem a meggondolatlan cselekvésről, így testem megfeszül, ösztönösen lépek hátrébb pár lépést, majd jobbnak látom egy pajzsot felhúzni magam elé, ki tudja, hogy mi történik alapon. A megjegyzésére viszont elsötétül a pillantásom. - Nem vagyok a porontya, amit vendégként igazán tudhatna és az előbbi meggondolatlan tette után kétlem, hogy nagyobb lenne a túlélésünk esélye. - jegyzem meg, érezhetően nem problémázok azon, hogy visszaszóljak neki. Az ember azt hinné, hogy a meghívottak legalább azzal tisztában vannak, hogy kik a rendezvény vendéglátói és hogy kik tartoznak a családtagjaik közé. Nem olyan nehéz megjegyezni, hogy Draco Malfoynak egy fia van, aki nos, én vagyok. Hogy csinálhatott ekkora meggondolatlanságot? Végül a falhoz húzódom, oldalasan, miközben a pajzsom még mindig tartom, de ami történik nos... arra szerintem egyikünk se számított. Még hallom a másik pasas szavait is, aki a védelmünket szeretné, de pont ettől az őrülttől várná? Nonszensz...
- Ez egy kínai gömbsárkány! - ha esetleg valaki nem tudná, akkor most szívesen az LLG leckéért. A pajzsom ha minden igaz, meg fog védeni, de amíg a sárkánynak öt felé kell figyelnie, addig nekünk egy irányba. Kétlem, hogy az én segítségemet akarnák a harchoz, ötletem sincs, hogyan győzhetném le ezt a csodálatos dögöt, így inkább más módszerhez folyamodok, igyekszem minél kevésbé feltűnő lenni. A két férfi úgyis átkozódni fog, ezt már előre látom, Pansy védeni fogja Lucast, aki... nos, nem tudom, hogy mit tervez majd, így ha a sárkány közelebb jön, én megpróbálok észrevétlenül mögé lopakodni. Valahonnan kijött, így ahol volt, ott talán lesz megoldás arra, hogy elzárjuk ismét vagy a többieket kijuttassam, esetleg valami varázslatra, ami a sárkányt elzárja, mi pedig szabadulhatunk. A tűz miatt nincs szükségem több fényre, így igyekszem minden négyzetcentimétert végignézni, már ha sikerült eljutnom a sárkány mögé és megoldást találni. Még egy bűbájt is elmondok, ami felfedi a rejtett írást és elbűvölt tárgyak-átjárók helyét. Ha lenne itt egy járat, talán ki tudnám nyitni és jelezhetnék a többieknek, hogy valahogy kövessenek. Nem a hősködés a célom, egyszerűen csak használom az eszemet a jelen pillanatban felesleges harc helyett. Egy ilyen dögöt legyőzni egyáltalán nem egyszerű és a tűzhalál egyáltalán nem kellemes halál.
Scorpius szemtelensége egyre bosszantóbb, de most egyáltalán nincs időm és emergiám sem a buta hatalmi harciaban részt venni. Szavak helyett csak magasba emelem a mutatóujjam ezzel csitítva el a kibontakozni készülő szócsatát. Sem az idő sem a hely nem alkalmas arra, hogy ezzel foglalkozzal. Sokkal jobban aggaszt az, hogy mi a fene történik az esküvőmön, ki az aki ezt az egész idióta játékot leszervezte és miért lesz egyre forróbb a bábu a kezemben. Azonnal választ kapok erre a kérdésemre, amint forogni kezd körülöttem a világ és másodpercek múlva egy hideg és nyirkos pincében találjuk magunkat. Egyálatlán nem vagyok nyugodt, tudni akarom, hogy mi ez az egész őrültség.Ha mindez nem lenne még amiatt is aggódnom kell, mert fogalmam sincs a lányom hollétéről. Csak abban tudok reménykedni, hogy eddigre már Draco megtalálta és együtt vannak valahol. A tudat, hogy a lányomnak valami baja eshet, hogy egyedül van valahol és fél engem is megrémiszt. Csak az a cél lebeg a szemem előtt, hogy minél előbb kijussunk ebből a földi pokolból, hogy megtaláljam őt. Legalább Lucas és Scorpius miatt nem kell aggódni, legalábbis mindenképpen megnyugtatóbb, hogy itt vannak mellettem. Azt hittem, hogy mindenre fel vagyok készülve a mai nappal kapcsolatban, de nyilvánvalóan tévedtem, ki tud arra felkészülni, hogy elrabolják és egy pincébe zárják a saját lagziján? Kezemben a pálcámmal, óvatosan tapogatózva közelítem meg a falat és a kőszobrokat, hogy legalább valamilyen nyomot találjuk azzal kapcsolatban, hogy mégis milyen idióta játékba csöppentünk pontosan. Szent meggyőződésem, hogy ebben a helyzetben a lehető legfontosabb az lenne, hogy mindenki megőrizze a hidegvérét, átgondoljuk a helyzetet és összedolgozzunk. Nem ismerem a két fickót, és egyáltalán nem is bízom bennük, de ha sérülések nélkül ki akarunk jutni innen ez a legjobb megoldás. Nekem gondolnom kell a gyerekekre is, elsősorban az a dolgom, hogy őket megvédjem és ezért nem engedhetek meg magamnak semmilyen hirtelen, meggondolatlan lépést. Szemmel láthatóan azonban vannak itt olyanok, akik az agyukat nem gondolkodásra használják. - Ostoba! intézem felé a szavaimat, miközben pálcámat magam előtt tartva csak figyelek. - Menyasszonyként leszek olyan rendes és nem repítem le a fejed a nyakadról, amiért lehetséges, hogy veszélybe sodortál engem és a gyerekeimet.... Szóval kedvesem javaslom nézz a hátad a mögé.... utálom a meggondolatlanásgot, azt, hogyha hátba támadnak. Mindezt pedig olyan lekezelő stílusban ahogy azt nem engedhetné meg magának. Időm azonban egyáltalán nincs bármit reagálni, mert rövid időn belül egy hatalmas üvöltés töri meg a feszültséget, majd ezt követik a forró téglák, amik könnyed labdaként repülnek a levegőbe, majd csapódnak a földre. Mire kettőt pislogok egy hatalmas sárkány jelenik meg előttünk, láthatóan elég dühös. Farkával olyan erősen legyint felénk, hogy bár sikerül elugranom, de a tüskék így is felsértik a karomat és a lendülettől nekitántorodom a felforrósodott falnak. Néhány másodpercet használok csak arra, hogy felócsúdjak a történések alól, és a pálcámmal azonnal védpajzsot képezzek magam elé, miközben a fiúk irányába lépkedek. - Lucas, Scorpius, ugye jól vagytok? semmi nem lehet fontosabb annál, hogy a családunk épségben átvészelje ezt a rémálmot. A lehető legfontosabb most, hogy távol kerüljünk a tűztől, talán ne jó ötlet átkokkal ostromolni ezt a szörnyet, mert azzal csak jobban feldühítenénk. - Mit szólsz kedvesem szeretnél sárkány eledel lenni? mert a minimum az lenne, hogy most a sárkány elé dobom, mint egy ropit. Szemem sarkából látom amint Scorpius észrevétlenül a szörny hátamögé oson és másodpercek múlva eltűnik ott-ahonnan a sárkány kijött. Tanácstalanul álldogálok, a mai nap során már nem először érzem azt, hogy fogalmam sincs mit kellene csinálnom, hogy mi lenne a helyes. Nem hagyhatom őt magára, de itt van Lucas is, akit szintén nem szabad magára hagynom. - Mi négyen vagyunk, Scorpius egyedül. Ha valami leselkedik rá odabent nem biztos meg tudja védeni magát. Lucas, fordulok a fiam irányába - fedezlek, menj Scorpius után. Próbáljatok meg kijutni innen. De dolgozzatok össze rendben? indítom útjára a gyereket, miközben átkokkal ostromlom a fenevadat, hogy inkább rám koncetráljon, mint a menekülni készülő fiúra. Nem hagyhatom, hogy Lucas itt maradjon két idegen férfival, de Scorpius sem mehet egyedül, remélem, hogy épségben kijutnak innnen és nem nagyobb bajba sodrom őket. Egyre forróbb a levegő, nehezen tudok friss levegőt juttatni a tüdőmbe és emiatt egyre gyengébbnek érzem magam. Ha Lucas eltűnik az alagútban igyekszem a lehető legtávolabb kerülni a szörnytől mielőtt az élve eléget. - Harcolt már valaki sárkánnyal?
Céltalanul piszkálom a cipőmet a pálcámmal miközben a földön ücsörgök várva, hogy a kis kupaktanács végre előrukkoljon egy használható gondolattal. Rohadtul nincs ehhez az egészhez kedvem szóval nagyon remélem, hogy összedugják a fejüket és mire hármat számolok már megint a süteményes tálak fölött görnyedezhetek, hiszen a mai nap egyetlen fénypontja a kaja volt. Minden várakozásommal ellentétben azonban a józan ész és a logika csődöt mond egy felnőtt fejében és minden racionalitás nélkül vág hozzá a szoborhoz egy átkot amire hirtelen kapom fel a fejemet és szinte a tarkómig szaladnak hátra a hajamon keresztül a szemöldökeim. Egyébként ki ez az ember? Az egyik ajtó azonnal kitárul, így felkelek a földről miközben szépen lassan minden egyes szőrszál feláll a karomon, de nagyon remélem, hogy ez csak tényleg egy ostoba vicc lesz és nem egy dohos pincében fogunk mind meghalni. Igazából lehet Draco áll az egész cirkusz mögött, csak azt nem értem hogy ha úgy döntött, hogy meg akar szabadulni minden gyerektől és nőtől az életében akkor miért nem szólt egyszerűen, hogy szedjük a sátorfánkat... jobban meggondolva mégis csak tudom erre a választ, hiszen az aranyvér kötelez, de özvegyként mégis ki hibáztatná őt? Mondjuk az kicsit meglep, hogy Scorpiustól is megszabadulna. Legalább őt megszokhatta volna már ennyi év után... de végülis így egy körben minden problémát letudhatna.... nem is hülye ötlet. Láthatóan mindenki felveszi a harcosabbik arcát, hiszen akárhogy is osztok szorzok valószínűleg nem egy szobor megtámadása volt a kiút kulcsa még akkor sem ha másodperceken keresztül semmi sem történik. Az üvöltésig egészen jól vagyok, amikor azonban a fülsükítő hang megrázza a teremet már konkrétan lever a víz. Nincs se idő se lehetőség átgondolni, hogy hogyan tovább, hiszen a szétrepülő törmelék máris mozgásra ösztökél. Mire elhajolok egy felém repülő izzó tégla elől már felénk csapnak a lángok, így kissé megkésve rántom fel magam elé a védőbűbájt az inger ujja mérsékelten megperzselődik. Egy nagyobb törmelékkupac mögé húzódom miközben kezemmel megcsapkodom parázsló ingem ujját. Anya szavaira hirtelen kapom fel a fejem. -Élek!-kiabálok vissza. Ennél konkrétabb helyzetjelentést most nem szeretnék adni, mert van nagyobb bajunk is annál, hogy nem voltam elég gyors és ennek az alkarom látta kárát. Szóval külön válunk. Hát nem tudom.. szerintem ennek még soha nem volt jó vége, de nem állok neki akadékoskodni csak kilesek abba az irányba amerre Scorpius indult. -Ha kell áldozd fel bármelyiket..-biccentek a fejemmel a két férfi irányába.-De neked ne legyen bajod.-most egy mugli filmben itt jönni egy lassítás és egy rövid zenei aláfestés valamint hosszasan néznénk egymásra mielőtt útjaink külön válnak. Most azonban semmi ilyen nem történik csak kissé megcsúszva a törmelékeken, de megindulok az ifjabbik Malfoy után. Nem vagyok sokkal lemaradva de mégis egy kis időre szükségem van amíg fel tudok zárkózni, arról nem is beszélve, hogy félig a sárkányt tartom szemmel, aminek a figyelmét lekötik a többiek. Igyekszem a lehető legnagyobb ívben kerülni az állatot nehogy a szárnyával vagy a farkával lecsapjon. Merlin díjas lenne ha még bele is botlanék a sárkány egyik végtagjába és abban esnék el. Ezt azonban sikeresen megúszom és végre megérkezem Scorpius mellé, aki nem tudom mennyire fog örülni a társaságnak, hiszen ketten jóval feltűnőbbek vagyunk. -Hogy segítsek?-fogalmam sincs, hogy azzal vagyunk előrébb, ha ketten szórjuk a Revelio-t minden irányba vagy inkább csak fedezzem nehogy hátba kapja a sárkány... vagy valami más, hiszen még az sincs kizárva, hogy nem csak ez a dög van itt.
♖ I'm not the bad guy in this chapter of our family's story.
I'm the wronged, I'm the dead, but never mourned.
And whilst you got everything you ever wanted,
I got a family who didn't care if I lived or if I died.
I am not a team player. Just so you know... I am ready to betray all of you if necessary.
Egy pillanatra sem gondoltam, hogy Karkaroff törékeny. Egyszerűen csak… Kivételesen úgy gondoltam, hogy együtt könnyebb lenne, de persze… Ahogy kívánja. Szokásomhoz híven pedig nem is szólalok meg, némán nézek csak rá, a szemeibe pontosabban, s ebből talán ki is tudja olvasni, hogy eleget teszek a kérésének. S csakhamar be is bizonyíthatom neki, hogy bármit megtennék a védelme érdekében, hiszen egy különös pincében találjuk magunkat. A munkám miatt kerültem már hasonló helyzetbe – vagyis… rejtvényt kellett már fejtenem – így pontosan tudtam, hogy semmi értelme sincs elkezdenem gondolkodni rajta. Nem azért, mert nem lennék elég okos hozzá, inkább csak túlbonyolítanám, aminek a vége az, hogy úgyse jövünk rá a megoldásra. A másik út pedig… Lehet, hogy veszélyesnek bizonyult, ugyanakkor én nem féltem a haláltól. Ha a sors szerint lejárt az időm, akkor lejárt, szinte teljesen mindegy volt, mikor következett be, úgyse tudtam volna ellene semmit sem tenni. Meg se lepődöm, hogy a többiek nem értik meg a logikámat, már hozzászoktam, s nem is kívánok nekik különösebb magyarázatot adni a tettemre. Asperger… Sose értenék még. Egyik sem. Még te sem Kirill. A szöszke még ki is javít, hogy nem a nő gyereke, amellyel mondhatjuk, hogy tisztában is voltam, csakhogy nem érdekelt. Jelen helyzetben nem hiszem, hogy azon kéne vitatkozni, hogy ki milyen rokonságban állt egymással. Sőt, a menyasszony kiváló ötletét is csak támogatni tudtam, miszerint nem öl meg, mert… Lássuk be velem mégis több esélye van, mint nélkülem. Karkaroffból kinézem, hogy csak itthagyja őket, attól függ milyen hangulatban van éppen. Szavait hallva úgy érzékelem, hogy nincs túl jó kedve. Azonban míg a többiek maximum egy hűvös pillantást kapnak tőlem, addig ő nem… Neki válaszolok. – Mit tudsz Te, hm? Honnan tudod milyen ötlet vezérelt Kir… - Ugyan arcomon semmilyen érzelem nem tükröződik, muszáj megállnom, s egy nagyot nyelek. – Karkaroff… - Nem, utálom a keresztnevén hívni. Vagyis egyáltalán nem utálom, én csak… Túl intim nekem. Mélyebb kapcsolatot feltételez, mely köztünk nincs meg. Szó szerint csak rángat ma, mint egy bábut, s én bolond mód hagyom neki, mert valami furcsa oknál fogva, nem akarok ellenállni. Mélyen nézek szemeibe, s egy ismeretlen érzés jár át. Mit művelsz?! Fel akarsz gyújtani? Érzem, ahogyan elönt a melegség belülről, közben bőrömön mégis az látszik, mintha megfagynék. Ahogyan fülemhez hajol pedig még meg is remegek, s tudom… Szinte biztosra tudom, hogy elátkozott. Elementális mágiámmal gyorsan megfagyasztom a cigarettáját, így is már érzem, hogy tüdőmbe alig bírom beszívni a levegőt a füst miatt - amiatt ugye?! – s kissé ellépve tőle, inkább már rá se nézek. – Ahogy akarod… A mondatomat viszont befejezni nem tudom, mert mögöttem üvöltés hallatszik, mire talán a mai nap először sikerül megmozgatnom arcizmait, s másoknak talán a meglepettség látszik most, azonban… Ha valaki ismer, akkor tudja, hogy ez a szín tiszta félelem. A menyasszony kérésére végre megfordulok, sőt hátrálok is, ahogyan húzom magammal a férfit, és bár nem volt rá szükségem, az ifjú Malfoy sikeresen közölte a nyilvánvalót. Abban a pillanatban, ahogyan előtörnek a lángok, én megfagyasztom a bőrömet, közben már Kirillt is lehet elhagytam, nem figyeltem, mert mindent csak ösztönösen teszek. Tűz… Csak nézem, ahogyan a téglák megperzselődnek, s felbukkan a fenevad is egy idő után, majd pedig… Úgy fest az túlélési reflexeim cserben kívánnak hagyni, mivel saját magam megmentése helyet, egyből Karkaroffot kívánom védeni az újabb lángcsóvák elől egy bűbájjal, emiatt pedig észre sem veszem a felém közeledő farkát… A következő pillanatban hangos puffanással érek vissza a falhoz, jobb oldalba pedig erős fájdalom hasít, s látom, hogy pár sebből még a vérem is csordogál… Megint. Meg se lepődöm. Szerencsére ezúttal nem olyan súlyos, hogy ne bírnék ismét felállni. Fáj, de talán nincs törés, szerencsére a jégpáncél ha nem is teljesen, de valamennyi védelmet tudott biztosítani számomra. Nehézkesen, de felszenvedem magam, s a nő irányába egy gyilkos pillantást küldök, majd egyből a férfira nézek, hogy ő jól van-e. Amit meggyőződtem, hogy semmi baja, csak a bestiát kezdem bámulni, s ha ismét támadna, akkor most már magamat fogom védeni, de tényleg! -Egyszer, de ugyanezzel a fajtával. – Akkor is utáltam. Remegtem és alig éltem túl. Ha a barátom nem tanít meg előtte, hogyan is kell ezekkel bánni, akkor végem lett volna. Utálom a sárkányokat… Meg a tüzet. Szerencse, hogy Vasily nincs itt. Első reakciója bizonyára az lenne, hogy kinevet, amiért ennyire irtózom egy nagyra nőtt gyíktól, második pedig, hogy levágja a fejem, amiért egy Karkaroffnak segítettem.
The price of your greed is your son and your daughter What you gon' do when there's blood in the water?
A sárkány tombol, de figyelmét kénytelen megosztani az ellenfelei között, így nem veszi észre, hogy Scorpius leleményesen átsurran a háta mögött tátongó, füstölgő nyíláson keresztül. A fiú Revelio bűbája első ránézésre semmilyen eredményt nem hoz, azonban, ha elég figyelmes, hirtelen halvány ragyogást vehet észre a padlón szétszóródott törmelék és hamu alatt: egy régi csapóajtó az. Lucas szintén sikerrel jár, Pansy és a két férfi éppen elég időt nyernek neki ahhoz, hogy ő is a bestia háta mögötti járatba jusson. Talán ő, talán Scorpius veszi észre a csapóajtót. Ha valamelyikük nehézkesen felfeszíti az ólomsúlyú, rozsdás vaslapot, alatta sötét, gusztustalan nyálkával borított üreget találhatnak. Leginkább egy kőcsúszdára emlékeztet - nem tűnik kényelmesnek és nem látják, hogy merre vezet, de könnyű belátni, hogy sokkal veszélyesebb nem lehet lecsúszni rajta, mint megküzdeni egy sárkánnyal. Eközben Pansy, Zakhar és Kirill a kínai gömblángsárkánnyal harcolnak. Zakhar magára fagyasztott jégpáncélja hasznos szolgálatot tesz, tompítja a sárkány farokcsapását, bár így is enyhe fájdalom nyilall a férfi bordái közé. Nincs egyszerű dolguk, a fenevad őrjöng, lángcsóvákat köp, karmos mancsaival és fatörzsnél is vaskosabb, tüskékben végződő farkával újra meg újra feléjük csap. Az egyik ilyen csapás elől Kirill nem tud időben kitérni - talán elvonja a figyelmét mások védelme, talán csak nem elég gyors -, az állat teljes erőből a téglafalnak repíti, Kirill feje a köveken csattan és elveszíti az eszméletét. Ha Scorpius vagy Lucas jelzik a felnőtteknek, mit találtak a túloldalon, Pansy és Zakhar dönthetnek: tovább harcolnak vagy ők is szökni próbálnak.
Lehetőségek:
Ha Pansy és Zakhar a menekülés mellett döntenek, mindketten dobjanak mázlikockát. Ha valamelyikük mázlikockájának értéke 15 vagy annál nagyobb értékű, akkor sikerül eltalálniuk egy átokkal a sárkány szemét, aki ideiglenesen elveszíti a látását, így Zakhar és Pansy további sérülések nélkül eljuthatnak a csapóajtóhoz. Ha nem sikerül megvakítaniuk, dobjanak 5-ös sérüléskockát és egy mázlikockát, hogy meghatározzák a sérülésük helyét és súlyosságát.
Ha Pansy és Zakhar maradnak harcolni, akkor hamarosan a sárkány beomlasztja az átjárót. A két felnőtt elszakad Lucastól és Scorpiustól, azonban a sárkányra is ráomlanak a kövek, így Pansy és Zakhar már könnyedén legyőzhetik, csak enyhébb égési sérüléseket szenvedve.
Döntsétek el azt is, hogy Kirillt magatokkal viszitek vagy hátrahagyjátok abban a reményben, hogy később tudtok segítséget szerezni neki.
Pansy Malfoy-Parkinson varázslatosnak találta
Vendég
Pént. Júl. 21, 2023 7:44 am
Véleményem szerint egyikünk se számított erre a kialakult helyzetre az esküvőn, mely úgy tűnik, hogy tud még rosszabb lenni, hála az egyik férfinek, aki diktatórikus módon önmaga kívánja eldönteni, hogy mit tegyünk, a szavainkat pedig mintha meg se hallaná. Se nekem nem felel, se Pansynak, csakis a haverjával foglalkozik és ez azért elég nagy pofátlanság, én viszont akaratlanul elmosolyodom a menyasszony vehemenciáján. Igen, ez azért szimpatikus, de sose ismerném be neki. Felhúzok magam elé egy pajzsot, miközben a falhoz hátrálok, majd felmérem a helyzetet, de a sárkány láttán még gyorsabban kezd el kattogni az agyam, mint korábban, ezért is vetemedek arra, hogy a háta mögé kerüljek és besétáljak a füstölgő járatba, de előtte még hátrapillantok a szőkeség felé. - Megvagyok! - és egyetértek azzal, hogy vesse nyugodtan a sárkány elé azt a hülyét, nem kár érte. Én viszont az helyett, hogy itt maradnék, hasznossá teszem magam ezzel az őrült ötlettel és még számomra is meglepő módon épségben sikerül elérnem a célomat. A víz engem is ver ettől a hőségtől, de kizárom a kellemetlen érzést és egy Revellioval kezdem el átnézni a helyet, nem hezitálva és nézve vissza a többiekre. Most nem érek rá ilyesmivel foglalkozni. Eltelik egy kis időbe, mire kiszúrom a padlón lévő csapóajtót, és ekkor érkezik meg Lucas is. Meglep, hogy itt látom, azt hittem, hogy az anyjával maradt, de ha már itt van és segíteni akar, akkor átveszem az irányítást. - Segíts kinyitni, szerintem erre juthatunk ki. - kétlem, hogy véletlen lenne itt ez a járat, így először mágiával próbálom meg felnyitni, majd fizikai erővel. Előbb-utóbb engedni fog, így hangosabban zihálok, miközben egy Lumossal némi fényt varázsolok pálcám hegyére és benézek a járatba. Lopva azért a sárkány felé pillantok, de az nem törődik velünk, még van időnk. Akkora őrült viszont nem vagyok, hogy előre menjek… - Pansy, itt van egy csapóajtó, valahogy gyere ide! - kiálltok ki neki és remélhetőleg értékelni fogom, amiért megmentem a seggét, mert igen, szólok neki. Hogy mi lesz a két férfival, az pedig hidegen hagy. A nőnek nem lesz egyszerű dolga eljutni ide, ezzel tisztában vagyok, azt viszont ki kellene derítenünk, hogy mi van a járat végén. - Na, mit gondolsz, bevállalod az első kört? - pillantok Lucas felé, és ennek az anyja tuti biztos, hogy nem örülne, mert meglehet, hogy a fiát a halálba küldöm, de valljuk be, rosszabb aligha lehet, mint itt megégni egy gömbsárkány által. Szóval végülis szívesen. Ha pedig leért, csak jelzi majd valahogy, hogy biztonságos-e. Ha pedig mégse… meglehet, hogy mégis keresünk más utat, hmm. Egyszerre próbáljunk csak egy problémával foglalkozni.
Még mindig azt gondolom, hogy a lehető legjobb dönhtés az lenne, ha összedolgoznánk annak érdekében, hogy minél kevesebb sérüléssel keveredjünk ki ebből az abszurd helyzetből, de nagyon úgy tűnik, hogy vannak itt olyanok, akik nem a józan eszükről híresek. Értem én, hogy mindnekinek más az életfelfogása, a túlélési ösztönei, de azért senkinek nem árt, ha használja kicsit az agyát. Nem érdekel, hogy milyen veszélynek vagyunk kitéve, hogy kin kell átgázolnom azért, hogy a gyerekeim biztonságban legyenek, megteszem. Nem engedhetem meg senkinek, hogy akár csak egy pillanatra is veszélyeztesse a családom testi épségét. Nem teljesen ilyen esküvőre vágytam, nem szerepelt az elsődleges terveim között, hogy egy hatalmas, tüzet okádó bestiával nézzek farkasszemet, de mostmár nem tehetek semmi mást, mint kihozni a helyzetből a legjobbat. Már amennyire ez lehetséges. Az egyetlen logikusnak tűnő dolog amit most tehetek, hogy Lucast Scorpius után küldöm, remélve, hogy képesek lesznek összedolgozni és legalább ők épségben kimenekülnek erről a szörnyű helyről. Csak akkor könnyebbülök meg egy kicsit, amikor mindkét fiú eltűnik a barlangban anélkül, hogy a sárkány egy pillantra is feltartotta volna őket. Hátammal a falnak támaszkodva, lankadatlan figyelemmel követem a dühödt fenevad mozdulatait, hogy ki tudjak térni a támadásai elől. Nincs más választásom, harcolnom kell, a még meg sem született gyerekeim csak rám számíthatnak. A forráság egyre nagyobb, szinte képes lennék levetkőzni a saját bőröm is. Szemmel láthatóan a hatalmas sárkány is egyre dühösebb az őt ért támadások miatt, farkával, szárnyával is egyszerre csapkod, arról nem is beszélve, hogy szinte folyamatasn okádja felénk a tüzet. Az egyik támadó mozdulatának következménye, hogy az egyik férfit eltalálja a farkával, aki hangos puffanással csapódik a falnak, majd huppan le a földre. Szemem sarkából pillantok az irányába, nem szándékozom egy ismeretlen férfi miatt ennél is jobban kockára tenni az életem. Egyáltalán nem könnyű ebben a helyzetben tisztán gondolkodni, de az teljesen egyértelmű, hogy egyféleképpen szabadulhatunk meg innen, ha követjük a fiúkat az alagútba. Nem áll szándékomban a hőst játszanik, egyetlen cél lebeg a szemem előtt, kijutni innen mielőtt sültcsirke lesz belőlünk. Tétován álldogálok az egyik oszlop takarása mögött, azon gondolkodva hogyan juthatnék a bestia mögé valahogy, amikor Scorpius hangja visszarángat a valóságba. Muszáj megmozdulnom, tennem kell valamit, szemmel láthatóan a talpon maradt fickónak sincs fogalma arról, hogy mit is kellene csinálni. - Ti csak menjetek előre, valahogy kijutok én is válaszolok az ifjabb Malfoynak, majd tekintetemmel a fickót keresem. Miért nem tudom a nevét? - A fiúk találtak valamit, szerintem utánuk kellene menni, mielőtt felfal minket ez a bestia. Én azt mondom, hogy egyszerre intézzünk felé támadást, hátha sikerül legyengíteni. A fejét támadd! utasítom cselekedetre, de igazából meg sem várom a reakcióját, megtanultam az elmúlt percekben, hogy nem igazán csapatjátékos, úgyhogy egyáltalán nem bízom benne. Különböző átkokkal ostromlom a hatalmas állatot, aki minden egyes találat után egyre dühösebben vergődik, és lomha lépésekkel, forró lángokat okádva magából indul meg felém. Minden erőmet és tudásomat összegyűjtve újabb átkokat küldök az irányába, mostmár nem kétségbeesett, hanem dühös vagyok. Nem lennénk ebben a helyzetben, hogyha valaki nem cselekszik meggondolatlanul. Talán a szerencse, talán csak a véletlen műve, de egy dühödt pillanatban felé irányított támadással sikeresen eltalálom a szemét. A sárkány megvadulva a fájdalomtól és a hirtelen jött vakságtól ide-oda tántorogva, üvöltve próbál elhátrálni. - Jössz vagy maradsz? pillantok rá a srácra mielőtt megindulok az alagút felé. Mindenképp most kell kihasználni a lehetőséget, mert ha visszanyeri az erejét nekünk annyi. - Én elmentem. nem tartozom senkinek elszámolással, nem fogom sem magam sem a gyermekeim életét veszélyeztetni két idegen miatt, akik eddig is csak fejfájást okoztak, megszaporázva lépteimet indulok meg a menekülést jelentő barlang bejárata felé. - Fiúk, itt vagytok? óvatosan tapogatózva lépkedek előre a félhomályban amiután végre bemászok a törmelékeken keresztül az átjáróba. Szívem még mindig gyorsabban verdes a mellkasomban. Mostmár mindennél jobban szeretném, hogy véget érjen ez a rémálom.
:3
Zakhar Sokolov and Lucas Brown-Parkinson varázslatosnak találta
♖ I'm not the bad guy in this chapter of our family's story.
I'm the wronged, I'm the dead, but never mourned.
And whilst you got everything you ever wanted,
I got a family who didn't care if I lived or if I died.
I am not a team player. Just so you know... I am ready to betray all of you if necessary.
A sárkányok, a tűz, a forróság… Minden ellenem esküdött ma össze. Most már talán bánom, hogy összetörtem a szobrot, ugyanakkor meg nem bánom, hiszen ha nem, akkor másmilyen veszély csapott volna le ránk. Meglehet nekem jobb lett volna, hiszen nem törtek volna elő a kegyetlen emlékek, melyek a mai napig kísértettek, s amik miatt képtelen voltam bármit tenni, ha egy ilyen bestiával nézek szembe. Meg is látszik, hogy nem bírok normálisan gondolkodni, hiszen el is talál, én pedig megsérülök, bár messze nem annyira súlyosan, mint amennyire lehetne. Hála a jégnek… Utálom ezt a helyzetet, melybe most keveredtem, pláne, hogy Karkaroff is itt van. Nem bírok egyszerre mind a kettőnkre figyelni és még túl is élni. A sárkány folyamatosan támad, egyre dühösebb lesz, mikor megpróbáljuk átkokkal szórni – nem mintha meglepne – s így csak egyre többször köpi felénk a tüzet. Én védekezem, most csak magamra figyelek, s ennek eredménye, hogy a másik oroszt a lény a falnak csapja. Elájult? Meghalt? Nem… Él még, látom, hogy lélegzik. – Francba… - Még egy gond, s csak egyre több lesz. Kezem enyhén remeg, ahogyan célzom a sárkányt, próbálom inkább az elemi mágiámmal támadni, hiszen a víz kitűnő védekezés lehet a tűz ellen, csakhogy én könnyebben kimerülök, mint ő. Pláne így, hogy még őszintén bevallva félek is. Kezdem azt hinni, hogy nem sűrűn van más lehetőségem, mint halálig küzdeni – hogy az enyém lesz-e vagy a sárkányé, már részletkérdés – azonban a nő, akinek őszintén szóval is rendkívül idegesítő ezen a ponton a hangja, talál más megoldást. Vagyis a gyerekek találna, ő pedig csak parancsolgat, hogy támadjak. Mintha eddig mást csináltam volna! De legyen… Újabb átkokat küldök a bestiára, a fejére, ahogyan kérte, mire a sárkány dühében ismét tüzet fúj, ami egyenesen felém tart. Visszafojtok egy hangos felkiáltást, ahogyan bal karomba belehasít a fájdalom. Hiába próbáltam kitérni, s hiába páncélom, még így is megégetett az a dög. Szerencse, hogy jobb kezes vagyok. És még nagyobb szerencse, hogy a nő, amíg én szenvedtem, sikeresen eltalálta a sárkányt szemét, így lett volna elég időnk elmenekülni. Menni akarok… Nagyon is! Azonban megígértem Karkaroffnak, hogy vigyázok rá, hiszen anno megmentett. De sérült vagyok, a szörnyeteg hamarosan újra támadásba lendül, az alagút és a fal, ahol a férfi fekszik pedig messze van egymástól. Négy hónapod van… Visszhangoznak unokatestvérem szavai a fejemben. Igazából… Tényleg miért is akarnám őt megmenteni? Ki ő nekem? Egy ellenség. A családom ellensége. Nem egy szövetséges, s még annyira sem a barátom. Vasily… Szörnyű hatással vagy rám, de igazat kell adnom. Ha most elviszem, ha egyáltalán sikerülne, akkor te biztosan megölsz. Egyszerűbb, ha itt marad… Ha túléli, úgy később ölöm meg. Ha pedig meghal… Úgy csak ez én dolgom lesz könnyebb. – Sajnálom! – ordítom oda az eszméletlen fickónak, mintha egyáltalán hallaná, majd a menyasszony után eredve a barlanghoz futok, s igyekszem átverekedni magam az akadályokon, hogy végre kijussak. Kezemet közben hűtöm, próbálom enyhíteni a fájdalmat… De még ha a fizikai valóban javul is, az, amit tettem továbbra is hasogatja a lelkem egy apró szegletét. Tényleg volna lelkem? S ha nincs… Úgy miért érzem rosszul magam Kirill miatt? Valahol mélyen remélem, hogy túléli. Szörnyű, amit vele tettem, megígértem, hogy mellette maradok, most pedig az első lehetőségnél hátra hagytam őt. Viszont saját magam fontosabb, mint ő. Ezt muszáj megértenie.
Most vajon meg kellene könnyebbülnöm, hogy Rosie még azelőtt elveszett, hogy ez az egész átok lavina a nyakunkba zúdult? Vagy esetleg jobban kellene érte aggódnom, hogy ha mi így jártunk, akkor vele vajon mi lehet? A szétválás szerintem még az életben nem volt jó taktika, de most se idő se lehetőség nincs arra, hogy ezt észérvekkel megvitassuk, így ellenkezés nélkül indulok Scorpius után. Sikerül átjutnom a sárkány mellett anélkül, hogy nagyobb baj történne és csak remélni tudom, hogy újdonsült mostohatestvérem már talált valamit, amin legalább elindulhatunk. A Revelio a jelek szerint nem volt most a segítségünkre, de ez nem azt jelentette, hogy nem bujkált valami a sötétben. A sárkányról hirtelen kapom a tekintetem a csapóajtóra, ami némi reménnyel kecsegtethet, hogy talán mégis lesz innen kiút. A varázslat nincsen a segítségünkre, így végül a pálcámat a fogaim közé fogva igyekszem Scorpiussal együtt felfeszíteni a nehéz csapóajtót, amivel néhány másodpercig igencsak meggyűlik a bajunk, hiszen a rozsda valamint a súly is ellenünk dolgozik. Kíváncsian pillantok le a a mélységbe miután az ajtó megadta magát és mondanám, hogy látom a fényt az alagút végén, de nem és ráadásul veszettül undorító is a lefelé vezető járat, aminek a jelek szerint a vége sincs túl közel. Arról nem is beszélve, hogy a pince szerű helyiségből még lejjebb ereszkedni egy kőcsúszdán kecsegtet túl sok reménnyel. Ez azonban mégis több mint a semmi és talán jobb, mint egy sárkány. Scorpius már azelőtt szól anyának, hogy megvitatnánk a lehetőségeket, így viszont tudom, hogy az óra ketyeg, hiszen ha ideér biztos nem fogja hagyni, hogy mi menjünk előre, azt viszont én nem engedhetem, hogy ő próbálja ki, hogy vajon hova is vezet a járat. Hátrapillantok, hogy vajon mi történik a másik fronton. Anya éppen ebben a pillanatban találja telibe a sárkány szemét és ezzel meg is nyílik számukra egy lélegzetvételnyi útvonal, amin meg tudnak bennünket közelíteni. A gondolkodási idő le is telt, azt hiszem. Scorpius kérdésére a kezembe fogom a pálcámat, bár ötletem sincs, hogy odalent mire is számíthatok majd. Az eddigiek alapján semmi jóra. -Ha meghalok akkor ne mond meg neki, hogy ezt megkérdezted...-nevetek egy rövidet mielőtt a lábaimat lelógatva helyezkedek a nyílás pereméhez. Még veszek egy mély levegőt. Hát ez nem tűnik túl jó ötletnek... Az eltántorító gondolatok máris ott kavarognak bennem, de anya közeledő hangja adja meg végül az utolsó lökést, hiszen nem akarom megvárni, hogy nyakon csípjen. Meglököm magam a járat széléről és már a gravitáció intézi is a többit. Hiába világít a pálcám vége a fröcsögő nyálkától jóformán semmit sem látok csúszás közben. Ha meghalok legalább anyám már nem ölhet meg a hülyeségemért, hogy bevállaltam. Ha nem halok meg, akkor viszont nagy eséllyel anyám tekeri ki ezért a nyakamat. Szóval nekem igazából olyan sok félnivalóm már nincs is. Mégis a fülemben hallom a szívem heves dobogását, ami egyre csak erősödik, amíg a járat véget nem ér...
The price of your greed is your son and your daughter What you gon' do when there's blood in the water?
Hátrahagyjátok Kirillt, talán ez a helyes döntés, így nem lassít le titeket. Másodperceken múlik csupán, hogy eléritek mindannyian a járatot - Lucas, Scorpius, majd Pansy, végül pedig Zakhar csúsznak lefelé a hideg, nyálkás alagútban. A bőrötöket néhol felsérti a durva felület és az érkezés sem kellemes, de végül komolyabb sérülés nélkül földet értek...
Ismerős helyiségben találjátok magatokat - pontosabban bárki számára ismerős lehet, aki járt már valaha a roxmortsi J. Pippin's Potions nevű bájitalüzletben. De ha alaposabban körbenéztek, hamar észrevehetitek, hogy valami nem stimmel. Bár a berendezés, az illatok, minden fal és sarok szinte tökéletes másolat, az ablakok és ajtók mégsem úgy helyezkednek el, mint a valódi boltban. Csupán két ajtó vezet kifelé, egy fehér és egy fekete. A fehér ajtón a következő pergamenre írt szöveg vár titeket: "Ez az ajtó a biztonságba vezet. Ha átlépitek a küszöböt, ismét a Malfoy kúriában találjátok magatokat. Azonban tudnotok kell, hogy az épületben vannak mások is. Lehetséges, hogy nincs minden szobában menekülőút és ők csak akkor juthatnak ki, ha kívülről valaki kinyitja nekik az ajtót. A döntés a tiétek. Ebben a pillanatban füst szúrós szaga csapja meg az orrotokat, majd mintha a hőmérséklet is emelkedni kezdene. A fekete ajtó alatt füst szivárog be... az épület lángol.
Szabályok:
Aki kilép a fehér ajtón, valóban a Malfoy kúriában találja magát, további sérülések nélkül. Számukra véget ér a kaland.
Ha a fekete ajtón lép ki egy karakter, akkor egy lángoló folyosón találja magát. A tüzet egyszerű bűbájokkal eloltani nem lehet, de magatoktól rövid ideig távol tudjátok tartani a lángokat (értelemszerűen az elementalisták sikeresebben, mint mások). A folyosón tovább haladva egy másik ajtóra bukkantok: emögött az 7. csoport játékosai vannak.
Akármennyire igyekszünk Theoval megvédeni a gurkók állandó támadásától a többieket, azok újra és újra megtalálják a módját, hogy sérüléseket okozzannak, és ráadásul mintha direkt arra mennének, hogy a fiatalok minden csontját ripityára zúzzák. Nem tudunk egyszerre mindenhol ott lenni, és továbbra is hátrányt jelent, hogy semmit sem hallok az átkozott bájital miatt. Végül így vagy úgy, mégis sikerül megszerezni a kulcsokat, és mindenkit átjuttatni a következő helyiségbe. Aztán két pillanatig csupán meglepetten nézek körül, hisz annyira abszurdnak tűnik, hogy egy ismert szabászatban kötöttünk ki. Persze ahogy kicsit alaposabban körülnézünk, világossá válik, hogy nem az igazi, eredeti Gladrag's Wizardwear-be érkeztünk, ez a hely csapán a másolata. Végül megtaláljuk a két kivezető ajtót is, és az újabb üzenetet tartalmazó pergament. Legfeljebb csupán néhány másodpercig hezitálok, mielőtt döntenék. Végül a fehér ajtót csupán azért tárom szélesre, hogy azokat, akik menni akarnak, vagy nincsenek maguknál a sérüléseik következtében, szükség esetén kivihessem, kitámogassam innen a birtokra, ami a túloldalon várja őket. Aztán csupán annyit várok még, hogy a keresztfiam is eldöntse, menne az édesanyja után, vagy jön velem megkeresni a szeretteit ő is, aztán egy pillanatot sem késlekedem tovább.
Sietve szelem át a füsttel borított folyosót, ami már több oldalról is lángol. A tűz ellen pedig sajnos semmilyen bűbáj nem tűnik hatásosnak. Kicsit úgy érzem magam, mintha újra Roxmortsban lennék a zavargások idején, miután Munter a falura szabadította azt a tüzet. Akkor sem igazán volt menekvés. És a gondolat is halálra rémít, hogy a családom tagjai még itt vannak valahol, benn rekedve valamelyik égő szobában, és ott érheti őket a vég.
Keresztül rohanva a folyosón feltűnik, hogy végre már hallok valamit. Még mindig nem az igazi a hallásom, ahhoz valószínűleg több idő kell, de legalább már javul a helyzet. Közben több ajtón is benyitok, de többnyire csak bekukkantok, mert úgy vagyok vele, jönnek még utánam mások, akik segíthetnek. Nekem a saját családomat kell megtalálnom. Nem pazarolom az időmet nézelődésre, mert szabályosan rettegek tőle, hogy végül kifutok az időből. Szóval végül csak akkor torpanok meg, amikor egy újabb ajtón benyitva a saját fiam arcát pillantom meg.
- Scoprius! - szinte két lépésből előtte termek, hogy magamhoz öleljem. Aztán pillantom meg Pansyt és Lucast is. - Jól vagytok? Ugye nem sérültetek meg? - közben már az újdonsült feleségemet vonom magamhoz, és a pillantásomból értheti, hogy a kérdésem a benne növekvő magzatokra is vonatkozik. - Én egyelőre nem hallok jól – mutogatok a fülemre, és nem tudom, kívülről milyennek tűnhet, elképzelhető, hogy a szokásostól hangosabban beszélek. - Meg kellett inni egy bájitalt a kijutáshoz, ami elvette a hallásomat, de rendbe fog jönni – teszem hozzá gyorsan.
- Rosie? Rosie hol van? - nézek körül jobban is, hiszen a családunk jelenlegi legkisebb tagja még hiányzik. - Ő is itt van valahol? - Mert ha így van, természetesen addig meg sem állok, amíg meg nem találom. - Át kell mennetek a fehér ajtón – jelentem ki mutogatva, mikor rájövök, hogy ennek a helységnek is van egy kivezető járata. - A túloldalon biztonságos, ki kell jutnotok. Én megkeresem a kislányt...
Éppen eleget szarakodtunk már a sárkánnyal ahhoz, hogy kissé megkönnyebbülten, óvatoskodva hagyjam magam mögött a dühös dögöt, miután sikerül elegánsan szemen találni. Nagyon úgy fest, hogy a szeme az egyetlen gyengepontja a bestiának, mert miután az átok eléri fájdalmas verkődésbe kezd, szabad utat engedve nekünk, hogy a fiúk után mehessünk. Én mindenképp ezt csinálom, most arra kell gondolnom, hogy a családomat épségben kijuttassam innen, nem érdekel a földön fekvő férfi, ahogyan a másik sem, csak remélni tudom, hogy okos dönt és nem veszélyezteti magát. Kissé könnyebben veszem a levegőt, amikor végre sikerül magam mögött hagyni a felforrósodott oincehelyiséget. A félhomályban tapogatozva, magam előtt tartva a pálcát követem a hang irányát a barlangaban, hogy minél előbb megtaláljam a fiúkat. Nagyon remélem, hogy mostmár sikerül kijutni ebből a földi pokolból, bőven elég adrenalin löket volt ez mára. A kislányom még mindig fogalmam sincs, hogy merre van, és belegondolva abba, hogy nekünk mit kellett átélni, nagyon aggódom érte. Remélem ugyan, hogy talán Dracoval van és nem idegen mágusok jóindulatán múlik az, hogy vajon megvédik vagy sem. Minél előbb ki kell jutnom innen, hogy megtaláljam a családunk hiányzó tagjait. Már nem érdekel a tönkrement esküvő, a kosz, füst szagú, itt-ott szétszakadt ruhám. Az egyetlen ami fontos, hogy végre biztonságban legyünk. Mindannyian. Gondolataim csak úgy cikáznak a fejemben, amíg végre megérkezem a fiúkhoz, éppen időben ahhoz, hogy lássam amint Lucas eltűnik az alagútban, - Lucke! kiáltok utána, de talán már nem is hallja. Tekintetemmel Scorpiust figyelem.ű - Meg kellett volna várnotok engem. Nem tudjuk mi van odalent! mutogatok ujjaimmal a csapóajtó felé. Nem hibáztatom őket, amiért menekülési útvonalat keresnek, egyszerűen csak aggódom. Mielőtt rávehetném magam arra, hogy Lucas példáját követve alávessem magam az ismeretlen mélységnek lépések zaja töri meg a csendet, hogy pár másodperc múlva megpillanthassam Zak arcvonásait. - Jól döntöttél. veregetem meg a vállát amint közelebb ér hozzám. Butaság lett volna ott maradnia az ájult férfivel, ahogyan arra sem lett volna ideje, hogy magával vonszolja. Van, amikor önzőnek kell lenni az életbenmaradás miatt. - Odalent találkozunk. nézek rájuk, majd követve a fiam példáját egyszerűen eltűnük a sötét, keskeny és nyirkos alagútban, hogy néhány másodperc zuhanás után földet érjek valahol. Ettől a sok ide-oda cikázástól teljesen felfordult a gyomrom. Viszonylag sikeresen érkezek, csak egy kicsit rándul meg a bokám amint földet érek. Tekintetemmel azonnal Lucast keresem tekintetemmel! - Jól vagy fiam? nem érdekel, hogy milyen nagyfiú már, hogy esetleg ellenkezni szeretne, két lépéssel szelem át a távolságot kettőnk között, hogy magamhoz öleljem. Büszke vagyok rá. Miközben Őt szorítom magamhoz, körbenézek a szobában. Azonnal nosztalgikus érzés kerít hatalmába, az illatok, a fények, a szoba kialakítása, minden ugyanarra a helyszínre J. Pippins Potions bájitalüzlete. A rengeteg hasonlóság ellenére, mégis lényeges különbség a fekete és fehér ajtó jelenléte. Közelebb lépek, hogy leolvassam a feliratot, közben pedig a többiek is megérkeznek. Mielőtt azonban felolvashatnám hangosan is a feliratot, a fekete ajtó nyílik és újdonsült férjem alakját látom felbukkani a semmiből, mögötte forróság és füst terjeng. - Draco! szinte kiabálom nevét örömömben, amint megpillantom őt. Megnyugtató tudni, hogy minden rendben van vele. Belesimulok az ölelésébé, de nem húzom sokáig a pillanatot, mert még mindig meg kell találnunk a család jelenlegi legkisebb gyerekét. - Jól vagyunk! Nem sérült meg senki beszélek én is hangosabban, hogy a sérült hallásával is megérthesse amit mondok. - Nem tudom hol van Rosie, abban bíztam talán veled van. az aggodalmam mindennél nagyobb, a tudat, hogy a lányom eltűnt nyomasztó érzéseket kelt bennem. Jobban oda kellett volna figyelnem rá. Ha valami történik vele, azt soha nem bocsátom meg magamnak. - Szerintem is az a legbiztonságosabb, hogyha ti átmentek a fehér ajtón és majd mi megkeressük Rosiet. remélem nem gondolta Draco, hogy majd tétlenül ücsörgök a kastélyban, amíg ők isten tudja hol vannak. - Fiúk, nektek helyt kell állni a kastélyban is, rendben? A sérülteknek segítség fog kelleni. Dolgozzatok össze ahogy eddig is. húzom magamghoz Lucast, majd ugyanezt teszem Scorpiusal is, bármennyire is ellenkezik. Büszke vagyok rájuk. - Mi a fekete ajtón távozunk, segítünk akinek tudunk, te velünk jössz? fordulok a búcsú után Zakhar felé. Hat kéz mindig jobb, mint négy és talán neki is van valaki, akit meg szeretne találni odakint. Csak azután mozdulok a fekete ajtó irányába, ha a fiúk mögött becsukódik a fehér. Legalább ők biztonságban lesznek. Ugye?
Magam sem tudom mi lelt a mai napon. Eleve gyomorgöccsel indultam el otthonról. Anyám még megigazította a nyakkendőmet, amit már eleve nehezen viseltem el, hiszen túl közel került hozzám. Normál esetben ez – vagyis pontosabban az ő közelsége – nem lenne elviselhetetlen, most mégis legszívesebben ellökném magamtól. 
A sárkányok, a tűz, a forróság… Minden ellenem esküdött ma össze. Most már talán bánom, hogy összetörtem a szobrot, ugyanakkor meg nem bánom, hiszen ha nem, akkor másmilyen veszély csapott volna le ránk. Meglehet nekem jobb lett volna, hiszen nem törtek volna elő a kegyetlen emlékek, melyek a mai napig kísértettek, s amik miatt képtelen voltam bármit tenni, ha egy ilyen bestiával nézek szembe. Meg is látszik, hogy nem bírok normálisan gondolkodni, hiszen el is talál, én pedig megsérülök, bár messze nem annyira súlyosan, mint amennyire lehetne. Hála a jégnek… Utálom ezt a helyzetet, melybe most keveredtem, pláne, hogy Karkaroff is itt van. Nem bírok egyszerre mind a kettőnkre figyelni és még túl is élni. A sárkány folyamatosan támad, egyre dühösebb lesz, mikor megpróbáljuk átkokkal szórni – nem mintha meglepne – s így csak egyre többször köpi felénk a tüzet. 
