Napok óta nem aludtam. Nem a fájdalom volt a legrosszabb, annál már tapasztaltam rosszabbat, amikor lejöttem a heroinról és kaptam már néhány Cruciatust a pofámba, tényleg, a hullámokban rám törő görcsös fájdalmat elviseltem volna. A folyamatos vacogás és hidegrázás ezerszer kellemetlenebb volt, úgy éreztem magam, mintha dementorokkal zártak volna össze, mintha nem lenne semmi a világon, ami felmelegíthet. Hiába fáztam, közben mégis csorgott rólam a hideg veríték, a pólóm a testemre tapadt, a hajam csatakosan a homlokomra, mintha most futottam volna le egy maratont, pedig huszonnégy órája - legalábbis a szoba egyik falára felszerelt, arcomba röhögő óra szerint ennyi idő telt el - mindössze annyi helyváltoztatást engedtem meg magamnak, amíg a fogdához tartozó mosdóba vonszoltam magam hányni. És persze ott volt a folyamatos, szűnni nem akaró gondolat, amitől semmi másra nem tudtam koncentrálni: csak néhány grammot, kérlek, bárki, nem bírom ki, most azonnal, utána a gyilkosságot is magamra vállalom, csak valaki, könyörgöm... Próbáltam aludni, hogy legalább ne legyek magamnál, amíg vánszorogva telnek a másodpercek, percek, órák és napok. De képtelen voltam rá, a szorongás, a rengeteg gondolat és a fájdalom nem engedte. Fél órákra sikerült elszundítanom, azonban mindig hamar felriadtam, vagy magamtól vagy valaki bejött a szobába ellenőrizni, hogy élek-e még. Nem az aggodalom vezérelte őket, persze, akkor már bevittek volna a Mungóba, amiért két napja nem ettem. Vagyis ettem én, csak nem maradt bennem. Ilyen állapotban legalább kevés energiám maradt a nyomozás miatt rettegni. Nem akartam Azkabanba menni drogkereskedelemért, de volt, ami még jobban aggasztott: Gina. Gyilkossággal vádolták, teljesen alaptalanul. Tudtam, hogy nem ő tette, mindent elmondott nekem a bálon történtekről és ugyan miért hazudott volna éppen nekem? Nem tudtam neki segíteni, ebben az állapotban még magamon sem tudtam, képtelen voltam menteni a saját bőrömet is, az agyam egyszerűen nem funkcionált rendesen. Még pár napot kellett kibírnom. Tudtam, hogy még két-három nap és jobban leszek, legalábbis a fizikai tünetek elmúlnak. De azt is tudtam, hogy az aurorok kurvára nem véletlenül tartottak bent ilyen állapotban. Azt várták, hogy végre elérjem azt a mélypontot, amikor végre kitálalok nekik mindent - minden egyes nap kétszer-háromszor kihallgattak, én pedig folyton ugyanazt mondtam: drogot adtam el Kyle Briggsnek, Gina Accipiternek segítek felkészülni az RBF vizsgáira és semmit nem tudok a gyilkosságról, mert éppen füveztem egy Dominic nevű faszival Hisztis Myrtle mosdójában. Tudtam ezen kívül még sok mindent, persze, de arról valóban elképzelésem sem volt róla, hogy ki ölte meg azt a kis köcsögöt. Kár, hogy nem én. A földön feküdtem, a plafont bámulva, körbetekerve magam egy régi pokróccal, mint egy szenvedő kis burrito, amikor kinyílt az ajtó. Aurorokra számítottam, tüntetőleg becsuktam a szemem, hátha békén hagynak, ha azt gondolják, alszom éppen. A határozott, de fáradtan és gondterhelten csengő hang azonban nem egy aurorhoz tartozott. Mi a faszt keresett itt Fiona Dolohov? Továbbra is úgy tettem, mint aki alszik, mert nem kellett legilimentornak lennem, hogy tudjam, kurvára nem fog tetszeni, amit mondani akar.
Soha életemben nem voltam egy türelmes ember. Nem szerettem várni a megoldásra, nem szerettem tétlenül ülni és rohadtul nem szerettem, ha meg voltak kötve a kezeim. Márpedig most nagyon úgy éreztem, hogy a lehetőségeim korlátozottak és a tehetetlenség haragja semmit nem tett könnyebbé. Bosszús voltam, márpedig ezen nem sok minden segíthetett, még az sem, hogy leordítottam az aurorok fejét. Persze megérdemelték. Megalázták Carolt, hagyták a kihallgatóban fagyoskodni és egy kurva pokrócot nem akartak adni neki. Mégis ki művel ilyet egy tizenhét éves lánnyal? Nem mondtam ki hangosan, de pontosan tudtam, hogy mit várhatnak az aurori karrierjüktől ezek után. Ha Levin valamiért nem tudná elintézni, hogy az összes repüljön, akkor majd én megoldom, de szó szerint. Olyan szép hely a Grand Canyon. Aztán hosszú idő elteltével, de Levint és Carolt is hazaengedték, utóbbihoz hiába került időközben egy pokróc valahonnan, láttam, hogy át van fagyva és még a kék szín sem tűnt el teljesen az ajkairól. Ott helyben meg akartam fojtani mindenkit ezért, de nem tettem, nem szóltam egy szót sem, csak hazamentem a családommal. Levin elmondása szerint nem álltak túl jól. Briggsék mindenáron rajtuk akarták leverni a gyilkosságot, már ha tényleg az volt és teljes megsemmisítésen dolgoztak. Nagyon örültem neki, hogy nem a Szent Mungóban voltunk átvizsgálásom, mert a vérnyomásom az egekben lett volna és a végén lehet, hogy intenzívre fektettek volna. Nem érdekelt. Idő kellett, mire lenyugodtam, de akkor végre dolgozni kezdtem. Alig voltam otthon Levinnel és Carollal, mert annyit ugráltam emberről emberre és házról házra, információt gyűjtve. Mindent megtudtam a gyilkosság körülményeiről, az összes gyanúsítottról, de még az ügyön dolgozó aurorok egész élettörténetét is előszedtem, hogy egyetlen kiskapu se legyen. Az első ember, akit meg akartam látogatni, Bertie Ollivander volt. Tökéletes jelölt, minden szempontból, minden tervemre, amit meg akarok valósítani. A kérdés csak az, hogy mennyire lesz beszámítható, mert úgy hallottam, éppen nem az. Szóval lefizettem az őröket és beléptem a fogdába, bezárva magam után az ajtót. Nem hazudott senki, tényleg szarul nézett ki. - Csodásan festesz, Bertie -jegyeztem meg, lerakva a krokodilbőr táskát a sarokban álló asztalra. -Ne próbálkozz, tudom, hogy ébren vagy. Az őrök szerint semmit nem aludtál, erősen kétlem, hogy éppen most sikerült volna. Megfogtam a széket és odahúztam mellé, kényelmesen leülve rá, keresztbe téve a lábaimat. Nem hiszem, hogy voltam mellette valaha is ilyen komoly és komor, de talán egy kicsit ijesztő is. Eddig nem volt rá okom sem. - Van egy ajánlatom a számodra. Azt hiszem, kellően tetszeni fog.
Ingerülten a fejemre húztam a takarót és átgördültem az oldalamra úgy, hogy háttal legyek Fionának. Nem akartam beszélni vele, nem akartam hallani, hogy mennyire szarul nézek ki, anélkül is tudtam. - De, ha tudni akarod, éppen sikerült elaludnom. Miattad fogok meghalni. - A haláltól pont nem tartottam, minimális esélyt láttam rá, hogy itt dögöljek meg ebben a szobában. De mindenképp mondanom kellett valami igazán drámait és igazán sajnálatra méltót, mintha nem lettem volna vele tisztában, hogy Fiona Dolohov magasról leszarja a szenvedésemet. Azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy nem hajlandó kisétálni innen, olyan otthonosan húzta mellém azt a széket, mintha egy kellemes kávézóban csevegtünk volna, ahol könyvespolcokat szereltek a falra, kérhetsz magadnak mindenféle vegán fost és még kutyabarát is a hely. Zavart, hogy fölém tornyosult, szorongást ébresztett bennem, ezért inkább nehézkesen ülő helyzetbe tornáztam magam, a hátamat az asztal lábának vetve. Így meg tudtam tartani magam, bár úgy éreztem, minden erő kiszállt belőlem. Összerándultam a hirtelen rám törő izomgörcstől, de néhány másodperc múlva enyhült a fájdalom. Szakadozva kifújtam a levegőt és idegesen a hajamba túrtam. - Nem hiszem, hogy most tudnál ajánlani bármit is, ami kellően tetszene, hacsak nem juttatsz ki innen. De gondolom, ez nem játszik, mivel a férjed lányát is hazugnak és gyilkosnak tartják. - Ha bárkinek a vádpontjait el tudta volna törölni, akkor nem hozták volna be szinte minden nap Levin és Caroline Dolohovot. Láttam őket többször is, néha egészen sok időt töltöttünk el ugyanazon a folyosón várakozva, hogy felszabaduljon egy kihallgatószoba, ők méltóságteljes némaságban, én... hát kevésbé méltóságteljesen és némán. Hozzájuk persze semmit nem szóltam, nem volt dolgom velük, de attól még hallottam, hogy mivel vádolta a lány Kyle Briggst. Gina miatt tudtam, hogy nem alaptalanul. A térdemre hajtottam a fejem. Nagyon fáztam. - Nagyon szarul vagyok. - A kezemet tördeltem. Az utóbbi napokban annyit tettem, hogy már attól is fájtak az ízületeim és néhány helyen véresre dörzsöltem a bőrt a kezemen és az alkaromon. Észre sem vettem, csak kényszercselekvés volt. - Én erre most képtelen vagyok, keress mást, aki engedelmes házimanóként ugrik minden szavadra, Fiona.
Várható volt, hogy nem fog örülni a megkeresésemnek és egyáltalán nem fog tárt karokkal fogadni. Ha nem lett volna ilyen állapotban, talán akkor sem lát szívesen, de ez nem igazán érdekelt. Kedveltem Bertie-t, komolyan, az egyik kedvenc informátorom volt és puszta jóindulatból sokat segítettem neki extra pénzzel, amikor kiadott nekem valami érdekes infót. Most viszont kicsit sem hatott meg az állapota, nem tudott érdekelni, hogy szarul van az elvonási tünetektől, amikor a lelki szemeim előtt Levint láttam dementorok gyűrűjében eltűnni az Azkaban falai mögött. Jelenleg semmi nem lehetett fontosabb annál, hogy Levint és Carolt kimentsem a kurva nagy szarból, amibe magukat keverték. - Drámaibb vagy mint a kutyám, és az határozottan nagy szó. De ne vedd bóknak. -Boudicca egy pokolkutya lelke volt földi állat testébe bújva, aki a drámát mindenkinél jobban szerette és profibban is tolta. Szegény Levin sosem tudott mit kezdeni vele, bár nem is igazán engedtem neki, hogy alkalma legyen rá. Boo az én felelősségem volt, és nem érdekelt, hogy neveletlen és egy büdös paraszt. Tükrözte az én személyiségemet is. Nem túl türelmesen, de vártam, hogy felüljön. Sejtettem, hogy nem fog tetszeni neki, ahogy fölötte ültem, bárkinek fenyegető lett volna, pláne ha olyan kiszolgáltatott helyzetben és állapotban van, mint amilyenben ő volt. Kicsit azért sajnáltam, pláne, amikor görcsbe rándult az egész teste, mégis szenvtelen arccal néztem végig a küzdelmét. Nem lehettem most melegszívű, és őszintén, nem volt olyan nehéz elfojtanom magamban a szánakozást, mint azt gondoltam, hogy lesz. - Nem, azt sajnos nem tudom megoldani. Egyelőre itt kell maradnod, de meglátjuk, meddig. Gondolom, neked sem mindegy, hogy két nap vagy egy hét, amit itt kell eltöltened ebben az otthonos... cellában -húztam végig az ujjam az asztalon. Nem volt poros. Hm, ezek szerint legalább takarítanak itt, egész megdöbbentő. Pokolian festett. Egész biztosan nem akart senkit és semmit látni némi drogon kívül, de nem hatott meg. Sőt, éppen ellenkezőleg, plusz lehetőséget adott arra, hogy szóra bírjam. - Ugyan már, Bertie. A megfelelő mennyiségű galleonért eddig is mindent megtettél, most sem lesz nehezebb dolgod. Csak kicsit felcseréljük az árucikkeket. Én felajánlom, hogy bejuttatok hozzád minden és bármilyen szert, amire most szükséged van, te pedig cserébe szépen hazudsz nekem az auroroknak. Szerintem nem egy rossz alku, elnézve a jelenlegi állapotodat. -Felemeltem a földről a pokrócát és betakartam vele. Lássa, milyen kedves vagyok. -De ha nem segítesz, az sem gond. Csinálhatunk két hetet is a két napból. -Nem állt szándékomban kicseszni vele, de ki tudja, hátha ez nem tetszik neki majd eléggé.
- Akkor is bóknak veszem. Jobb vagyok valamiben annál a pedigrés palota pincsinél, legalább ennyit elértem az életben, ha már az Azkabanban fogok megrohadni, mert eladtam egy kis drogot annak a mikropöcsű nyomorultnak. - Ez nyilvánvalóan Kyle Briggsre vonatkozott. Empatikus ember voltam, bár ezt igyekeztem tagadni, de a kölyök halála kicsit sem érintett meg. Sőt, egyenesen örömöt éreztem volna, ha nem keveredek bele én is a nyomozásba Ginával együtt. Egy csepp bűntudatot sem éreztem, amiért Kyle lényegében túladagolta magát és arra nem volt képes, hogy összeverve bevonszolja magát a hidegből, az én szakmámban nem lehetett emiatt marcangolni önmagadat. És én nem is tettem. Tudtam, milyen függőnek lenni, én is toltam már túl nem egyszer a cuccot, ez mindig benne van a pakliban. A többség nem érdemli meg, hogy egy iskolaudvaron, egyedül lehelje ki a lelkét, de Kyle Briggs abba a kisebbségbe tartozott, akinek még a holttestébe is belerúgtam volna egyet, ha én találok rá. - Nem mindegy, de úgysem engednek el, amíg nem mondok nekik valami használhatót, ezen te sem tudsz változtatni. És kurvára nem tudok semmit, elmondtam már nekik, hogy egy Dominic nevű csávóval füveztem az egyik mosdóban, semmi közöm ehhez az egészhez. Nem én tehetek róla, hogy az a kis geci keverve magába tolt mindent, amit tőlem vett, ha ennyire hülye, akkor haljon meg. Az ajánlatára felkaptam a fejem. Ki kellett volna röhögnöm vagy elhajtani a francba, de... de mégis hogyan ignorálhattam volna a legkisebb esélyt is arra, hogy végre hozzájussak az adagomhoz? Bármit megtettem volna érte, tényleg bármit. Szükségem volt rá, hiába voltam tisztában vele, hogy egyszer a szörnyű elvonási tünetek is véget érnek. Nem a fizikai fájdalom zavart, azt bírtam volna még egy darabig, bár már sírni lett volna kedvem tőle. Nem, a józanságot nem bírtam tovább. Maga alá gyűrt minden szar érzésem és gondolatom, bármit megadtam volna néhány óra eufóriáért, hogy ne kelljen gondolnom és éreznem semmit a kellemes zsibbadáson kívül. - Mit kéne hazudnom? - Egy foltot bámultam a padlón, nem bírtam Fiona szemébe nézni. Ez az üzlet nem olyan volt, mint a többi, hiába bizonygatta. Megalázó volt, de mégis mit tehettem volna? - És hogy akarod megoldani? Nem lőhetem be magam az aurorparancsnokság közepén titokban, azonnal észrevennék... A karomat dörzsöltem a régi tűszúrások nyomainál. Bármit megadtam volna érte, hogy egy újabb apró sebbel egészüljön ki a kép, pedig gyűlöltem magamba szúrni azt a kurva tűt, de így értem el a legjobb hatást, hát így csináltam. Pont nem érdekeltek az utána maradó hegek és véraláfutások, ugyan ki nézte? Még anyám is elhitte, hogy rendszeres véradó vagyok és azért néztem ki így. Még Ada sem foglalkozott vele... igaz, most velem sem. Amióta behoztak, egyszer sem beszéltünk. Szerettem volna azt hinni, hogy nem engedik be hozzám, de a lelkem mélyén éreztem, hogy ő nem akar látni. Meggyűlölt, undorodott tőlem, mert végig kellett néznie ezt az egészet, amit ezelőtt annyira próbáltam leplezni... Igyekeztem minél kevesebbet gondolni rá, nem hiányzott ez is a nyomorúságomhoz, így is olyan magányosnak éreztem magam, mint nagyon régóta egyszer sem. - Felesleges fenyegetőznöd, te is tudod, hogy megcsinálom. Ha nem tudnád biztosan, akkor most itt sem lennél - húztam össze magamon a pokrócot, habár feleslegesen, mert így is vacogtam. - Mikor kapom meg? Ha most megígérem, hogy bármit megteszek, akkor gyorsan megkapom? Még előtte? Mert így nem leszek képes kamuzni, képtelen vagyok gondolkodni... Becsuktam a szemem néhány pillanatra, zavart a plafonról áradó erőtlen fény is. Hová süllyedtem, bassza meg? Már megint itt tartottam, hogy eladtam magam néhány grammért? Igen, itt tartottam. Sírni volt kedvem.
- Nem fogsz ott megrohadni. Csak nem gondolod, hogy engedem a kedvenc informátoromat Azkabanba jutni? Egyébként sem tudnának semmit rád bizonyítani a drogkereskedelmen kívül, amit eddig is sikerült megúsznod. Ha ügyes leszel, talán most is besegítek, hogy ne legyen belőle semmi. -Nem állt szándékomban megtenni, jelenleg nem ez volt a legfontosabb feladatom, azt most csak Levin és Carol jelentették. De ha minden jól alakul és jól halad az ügyük, talán tényleg hajlandó leszek plusz segítséget nyújtani Bertie-nek. Elvégre nem hazudtam, tényleg a kedvenc informátorom volt, több okból kifolyólag is. Az sajnos nem tartozott az okok közé, hogy ő nem bámulta úgy a melleimet, mint a többi zsebpiszok közi jóember, de ez legyen a legkevesebb. Ezt már régen megszoktam. - Fogsz nekik használhatót mondani, még akkor is, ha amúgy rohadtul nem lesz igaz. Engem egyáltalán nem érdekel az igazság és magasról teszek arra is, ha emiatt egy ártatlan ember kerülhet rácsok mögé. De nem fogom hagyni, hogy a férjemen és a lányomon verjék le a balhét, pusztán azért, mert Briggs még a faszkalap unokaöccse halálából is politikai előnyt akar kovácsolni magának. -Nem volt jogos az undorom, minden esély megvan rá, hogy hasonló helyzetben mi is így tettünk volna Levinnel. Feltéve, hogy nem volt fontos számunkra a rokon, mert valljuk be, Levin legtöbb rokona senkit nem érdekelt, ott halhattak meg, ahol akartak. Az anyját még Carol is a pokolra küldte karácsonykor. Nem tudtam magamba fojtani egy rövid, elégedett mosolyt. Sejtettem, hogy ez működni fog, drogos volt, bármit megtett az anyagért, ha olyan szüksége volt rá, mint most volt. A jelenlegi állapota mellett csoda lett volna, ha ellen tud állni az ajánlatnak. - Azt kell hazudnod, hogy találkoztál Carollal a gyilkosság időpontjában. A mágiatörténet terem környékén, cigarettát vagy füvet akart szerezni tőled, mert Levin elvette a sajátját és nagy szüksége volt rá. Carol tudni fog róla, hogy neki is rá kell majd erre játszania. Ez a legfontosabb jelenleg, és ha kérdezik, akkor kisírt szemekkel, nagyon rossz állapotban állt előtted. Aztán persze megjelent Levin, vitatkoztak és visszavitte Carolt a nagyterembe. Gondolod, hogy menni fog? -Elég sok információ volt, nem tudtam, hogy ebben az állapotban mennyire tud figyelni rá és megjegyezni mindent. De jobb lehetőségem nem volt, jelenleg ő volt a legjobb, akihez fordulhattam. -Az legyen az én dolgom, ne foglalkozz vele. Meg fogod kapni az anyagot. Csendben figyeltem, ahogy a hegeket dörzsöli a karján. Ha nem ebben a helyzetben lettünk volna, talán még meg is szánom, hogy ilyen állapotban van, sőt egész biztosan sajnáltam volna érte. De ezekben a percekben senki nem érdekelt a családomon kívül. - Elintézem, hogy még ma megkapd, de legkésőbb holnap reggel. Nem tudom, mennyire haladunk gyorsan majd vele, de reggelre legkésőbb itt lesz. Ha jók vagyunk, még ma este. De addig tényleg ne mondj semmit erről, nem akarom, hogy valami elcsesződjön. -Előhúztam egy noteszt és egy pennát a táskámból. -Mondd, mi kell pontosan, leírok mindent.
- Én mindig ügyes vagyok, ezért szeretsz annyira. - Mindig ki tudtam dumálni magam a piti drogügyeimből. Senkit nem érdekelt, ha betéptem és az sem, hogy kinek árultam, nem voltam én Pablo Escobar, hogy bárki is foglalkozzon velem. Az illegális üzelmeimet kompenzálta a sok hasznos információ, amit az auroroknak szolgáltattam ki, mindig hagytak futni. De ez most nem egy jelentéktelen ügy volt, belekeveredtem Briggsék szarságaiba. Rám fért volna Fiona segítsége... - Kurvára senkit nem érdekel az igazság. Ha érdekelne bárkit is, akkor a nevelt lányodat most nem neveznék egy hazug picsának és nem sajnálkozna mindenki annak a kis köcsögnek a halála miatt. - Gina elmondta, mit akart tenni vele Kyle Briggs. Akkor nem sikerült neki, Carol Dolohov esetében igen. Mégis az az erőszaktevő faszkalap volt az áldozat mindenki szemében, nem az a lány, akit megerőszakolt és valószínűleg tönkretette az életét. Ha Caroline Dolohov megússza a gyilkossági vádakat, akkor is még nagyon sokáig csak az a lány marad majd, aki rágalmazta Kyle Briggst. Mindig ez történt. Az igazság a mai világban thesztrálfasznyit sem ért, de ezt nyilván Fiona is tudta. Rosszabb hazugságra számítottam. Azt hittem, magamra kell vállalnom valamilyen bűnt, amit el sem követtem, be kell mártanom valakit Caroline helyett, de nem, csak egy alibit kellett adnom neki. Ez nem volt akkora ár, morális semmiképp sem okozott dilemmát. Bár minden bizonnyal bármire rábólintottam volna, ha arra kér, hogy nevezzem meg magam gyilkosként, arra is. - Menni fog - bólintottam fáradtan. Igyekeztem mindent elraktározni, amit mondott. Tulajdonképpen jól esett megerőltetni az agyam, bármilyen kimerült is voltam, addig sem a gerincemen végigfutó fájdalomra és a szűnni nem akaró sóvárgásra gondoltam. Lassabban kattogtak a fogaskerekek az agyamban, de képes voltam rá, hogy kicsikarjak magamból némi agymunkát. - Milyen ruha volt rajtuk a bálon? Mit mondtak volna egy ilyen vita esetén? Rá fognak kérdezni minden részletre, nem bukhat el az egész egy ilyen apró faszságon. Elvettem az asztalra helyezett ásványvizes palackot. Nem adtak poharat, biztosan féltek, hogy kárt tennék magamban az üveggel. Pedig nem voltak ilyen vágyaim, máshogy szerettem ártani magamnak, arról pedig gondoskodtak, hogy arra ne legyen lehetőségem. Vagyis azt hitték, hogy gondoskodtak, Fiona Dolohovval nem számoltak. - Jó lenne még ma este. Nem tudom, mennyire leszek jó passzban, ha ma sem tudok majd aludni - kortyoltam bele a vízbe. Reméltem, hogy legalább ez bennem marad, Fiona biztosan nem értékelte volna, ha a méregdrága táskája mellé hányok. Reméltem, hogy vette a célzást: siessen, ha hiteles hazugságot szeretne. Még csak nem is túloztam, valóban sok múlt azon, milyen állapotra tudtam felhozni magam a következő kihallgatásig. Jelenleg képtelen lettem volna végigvinni egy ilyen hazugságot, részleteket rögtönözni és hitelesen előadni. Nem voltam jól, könnyen megtörtek volna. - Vibe az utcai neve. Van egy Baz nevű srác a Zsebpiszok közben, tőle vegye meg, akit küldesz érte, rajtam kívül csak ő árul tisztán, nem kell az a szar, amit mások adnak. Két gramm elég lesz. Kell még tű, egy kanál és egy öngyújtó, mert elvették a pálcámat. És akarok egy doboz cigit is. Remegett a kezem, alig bírtam visszacsavarni az üvegre a kupakot, egy kevés ásványvíz ráborult a pokrócomra. - És van még két feltételem. - Nem akartam sokat kérni és végképp nem magamnak. - Keríts egy ügyvédet Ginának, az a kislány ugyanazon megy keresztül, mint Carol. Ennyit megérdemel. A másik... Valaki etesse meg a macskáimat.
- Mondtam, hogy nem véletlenül vagy te a kedvenc informátorom. -Tudtam, hogy vele bármit meg lehet oldani. Elég profin tudott hazudni, mint azt egy nagyon különös este folyamán sikerült megfigyelnem. De erről jobb, ha nem beszélünk, mert Levin nem tudja, milyen helyekre járok infóért. Mindenesetre most elég nagy szükségem volt erre a képességére. - Ez pontosan így van. De emiatt senkinek nem kell félnie, nem fogom hagyni, hogy túl sokáig tegyék ezt a családommal. És mindenki csúnyán megfizet ezért, akinek benne volt a keze. -Még csak ismernie sem kellett ahhoz, hogy tudja, mennyire vérkomolyan gondolom ezt. Sárkányként fogok végigvonulni az összes faszon, akinek volt pofája a férjemhez és a gyerekemhez nyúlni. De Bertie ismert engem, úgyhogy ő egész biztosan tudta, mi vár azokra, akik tönkre akartak tenni minket. Elégedetten bólintottam, hogy beleegyezett. Biztos voltam benne, hogy megteszi, de nem volt éppen mindegy, hogy bizonytalanul, vagy határozottan teszi azt. Ki tudja, mennyire volt ez egyszerű neki, bizonyos dolgokban nehezen talált ki hazugságot az ember. De úgy láttam, nagyon eltökélt volt, biztosan csak a drog iránti sóvárgás tette. - Ezeket az információkat összegyűjtöm holnapig, mindent, ami fontos, még beszélek előtte Levinnel és Carollal is, hogy biztos legyek benne. Úgyhogy holnap visszajövök és mindent elmondok, még mielőtt az aurorok ki tudnának kérdezni. Mindennek tökéletesnek kell lennie, ezért szeretném ezeket úgy megbeszélni, hogy olyan állapotban is legyél. Már ne vedd sértésnek. -Tényleg nem annak szántam, pusztán taktikai kérdés volt. Ha jobban tud koncentrálni és nem kell különösen megerőltetnie magát, sokkal valószínűbb a sikeres végeredmény. Mindent felírtam, amit mondott. Én megjegyeztem volna, de nem nekem kellett, ezt a részét nem én fogom intézni. Van arra itt sokkal megfelelőbb ember rá. - Rendben, igyekszem még ma beszereztetni neked. -Máskor nem engedtem volna, hogy egy kicsit is irányítson és feltételeket szabjon, de ez nem volt mindennapos eset. Ha erre van szükség a hazugságához, akkor meg is kapja. Ez egyszer hajlandó voltam alkudozni. Óvatosan kivettem a kezéből a palackot és segítettem rendesen rátekerni a kupakját. Még csak az kéne, hogy teljesen leöntse magát vízzel és jó alaposan megfázzon. - Kicsit túl sok a feltétel, nem gondolod? -vontam fel a szemöldököm. -De legyen, megkapja az ügyvédet. Nem akarom megadni az örömet Briggséknek, hogy egy ártatlan lányt rácsok mögé juttassanak. A macskákról is gondoskodunk. -Leszartam a macskáit, gyűlöltem minden macskát, de ez már igazán nem számít. Őket sem én fogom megetetni.
- Eddig azt gondoltam, hogy azért vagyok a kedvenced, mert hihetetlenül jól nézek ki. - Ma különösen hihetetlenül jól néztem ki, már ha valaki az elvonási tünetektől vergődő szerencsétlenekre bukott. Gyanítottam, hogy jelenlegi állapotomban nem létezett olyan nő, aki a szánalmon és az undoron kívül bármit is érzett volna, ha rám néz. Vajon Ada melyiket érezte volna? - Ebben egy percig sem kételkedtem. Te lennél az utolsó ember, akivel baszakodnék, pedig ismerek nálad ijesztőbb arcokat. - Sok durva fazont ismertem, olyanokat, akik mindenféle bűntudat nélkül meggyilkoltak volna egy kétnapos csecsemőt is. De ők egyszerű agresszív, lelkiismeret nélküli faszkalapok voltak, akiknek a hatalma odáig terjedt, hogy küldtek egy átkot valakire vagy beléd vágtak egy bicskát. Fiona Dolohov nem így volt veszélyes. Fiona Dolohov kivárta a megfelelő pillanatot, majd lefizetett valakit, hogy vágja el a torkodat, miután több hónapos állhatatos munkával előtte tönkretette az életedet. Nekem persze nem volt mitől tartanom, mert nem tettem neki keresztbe és különben is, hogyan tehette volna nálam is jobban tönkre az életemet? Rendben, voltak ötleteim, de nem adtam rá okot, hogy ilyen lépéseket tegyen ellenem. Csúnyán földhöz vágott volna, ha valaki kitálal a családomnak és akadt néhány ember, aki túlságosan közel állt a szívemhez. Sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha Adának, Ginának és természetesen Alinának valami baja esik miattam. Alina... miért kellett növelnie az emberek számát, akik miatt aggódhattam? - Nem vettem sértésnek. Szerintem se most beszéljük meg a részleteket, úgysem tudok már sokáig figyelni rád. És az ebédemet is mindjárt hozzák, szeretném nyugodtan és magányosan kihányni az egészet, ha nem probléma. - Nem érdekelt volna, ha végignézi. Egyedül azért akartam, hogy rövidesen távozzon, mert elképesztően kimerült voltam és közben abban reménykedtem, hogy minél hamarabb kimegy ebből a szobából, annál hamarabb fogom megkapni a fizetségemet. Más helyzetben eszembe sem jutott volna szabályokat diktálni és ennyi feltételt szabni. Most viszont meg kellett tennem, mert kurvára szükségem volt az anyagra és azt sem hagyhattam, hogy Ginát lecsukják valamiért, amit el sem követett. Bizonyos szempontból megalázó volt, hogy neki kellett rácsavarnia az üvegre a kupakot helyettem, mert én ennyire sem voltam képes, de őszintén, már nem tudott érdekelni. Inkább csak hálás voltam az apró emberi gesztusért, akkor is, ha nem az önzetlen kedvesség motiválta. - Csak apró feltételek - vontam meg a vállam. Lejjebb csúsztam ültömben, már nehezemre esett az asztalnak dőlve is megtartani a súlyomat. - Szeretem azt a gyereket, mintha a sajátom lenne, ha valaki nem előzött volna meg, most örömmel megölném Kyle Briggst. De ezt nem neked kell megmagyaráznom, nem igaz? Carol Dolohov nem az ő gyereke volt, most mégis úgy védte, mintha a sajátja lett volna. Ginához sem volt semmi közöm, mégis megtettem volna érte bármit. A különbség csak annyi volt, hogy Fionának hatalmában állt segíteni Carolon, éppen ezért kértem meg őt, hogy tegyen meg egy ilyen apróságot Gináért is. Én jelenleg magamon sem tudtam segíteni.
- Sajnálom, a férjem mellett mindenki elbújhat. Még te is. -Néhány évvel ezelőtt még az is lehet, hogy kérdés nélkül lefeküdtem volna vele. Persze néhány évvel ezelőtt még nagyon más ember voltam. Bulikba jártam, idegen férfiakkal bújtam ágyba, mert jobb dolgom nem volt, minden azért történt, hogy apámat bosszantsam. Aztán Angliába jöttem és máris megváltozott szinte minden. Én, aki hangosan nevetett volna, ha valaki azt mondja neki, majd egyszer úgyis megállapodsz, nos, megállapodtam. És azóta az életem középpontjában a férjem és a gyerekei álltak. Már nem érdekeltek jóképű pasik és végigpiált bulik, csak a családom. Néha még mindig furcsa volt belegondolnom, hogy mennyire hamar vett száznyolcvan fokos fordulatot az egész életem. - Azért nálam sokkal rosszabbakkal is kezdhetnél. Én nem szeretek gyilkolni... bár ha nagyon muszáj lenne, megbíznék valakit vele, úgyhogy lehet, ez sem akkora pozitívum. -Nem volt az. Tisztában voltam a saját képességeimmel és befolyásommal, gond nélkül tönkre tudtam volna tenni életeket, de talán még közvetetten el is venni. Persze ok nélkül azt sem tettem volna meg, de ha valaki akár csak egy aprócska okot adna rá... nos, nem lennék a helyében. - Jól van, nem zavarlak tovább. Elintéztünk már úgyis mindent. -Visszaraktam a pennát és a füzetet a táskámba, persze csak miután letéptem a legfelső lapot, rajta a rendhagyó bevásárlólistával. Még itt meg fogok bízni valakit ennek az elintézésével, Levinnek hála nagyon is jól tudtam, hogy kihez kell fordulnom. Az már más kérdés, hogy nem fognak örülni nekem. Megértettem a hozzáállását. Nekem nem voltak saját gyerekeim, nem is akartam őket, csak hátráltattak volna mindenben, ami még előttem állt és amit még el akartam érni. De Carol és Alex mindketten nagyon fontosak voltak nekem és bármit megtettem volna azért, hogy biztonságban tudjam őket. Mint ahogy most meg is tettem. - Valóban nem kell. Tudom, milyen érzés ez, pedig én soha az életben nem akartam és nem is akarok gyerekeket. De ez a kettő, akik a házassággal jártak, határozottan fontosak lettek és vigyázni fogok rájuk, ha belehalok is. Gina is jó ügyvédet fog kapni. -Felálltam a székről, készen a távozásra. -Vigyázz magadra, Bertie. Még nagyon sok dolgunk van.
Napok óta nem aludtam. Nem a fájdalom volt a legrosszabb, annál már tapasztaltam rosszabbat, amikor lejöttem a heroinról és kaptam már néhány Cruciatust a pofámba, tényleg, a hullámokban rám törő görcsös fájdalmat elviseltem volna. A folyamatos vacogás és hidegrázás ezerszer kellemetlenebb volt, úgy éreztem magam, mintha dementorokkal zártak volna össze, mintha nem lenne semmi a világon, ami felmelegíthet. Hiába fáztam, közben mégis csorgott rólam a hideg veríték, a pólóm a testemre tapadt, a hajam csatakosan a homlokomra, mintha most futottam volna le egy maratont, pedig huszonnégy órája - legalábbis a szoba egyik falára felszerelt, arcomba röhögő óra szerint ennyi idő telt el - mindössze annyi helyváltoztatást engedtem meg magamnak, amíg a fogdához tartozó mosdóba vonszoltam magam hányni. És persze ott volt a folyamatos, szűnni nem akaró gondolat, amitől semmi másra nem tudtam koncentrálni: csak néhány grammot, kérlek, bárki, nem bírom ki, most azonnal, utána a gyilkosságot is magamra vállalom, csak valaki, könyörgöm... 
