Olyan nyugodtan telt az este. Talán túl nyugodtan is, most hogy jobban belegondolok. Éppen vacsorához készültünk apáékkal, kissé kínos csendben, ahogyan az az elmúlt napokban történt. Tudtam, hogy ennek én vagyok az oka és ez nagyon zavart. Mégis hogy akarják, hogy jobban legyek, ha egyszerre viselkednek úgy velem, mintha egy hímes tojás lennék és úgy, mintha egy űrlény, akinek semmit nem szabad mondani, mert egyetlen szótól is le akarja rohanni a Földet? De mindegy is, úgysem tartott sokáig ez a kellemetlen este, pontosan annyit ettem, mint eddig is: semmit, ami apát nagyon zavarta, mert jól ismerte az étvágyamat, de ha nem ment, akkor nem ment. Most még időm sem volt rá, hogy egyek, mert mire leültem volna az asztalhoz, megjelent az egyik házimanónk, hogy aurorok vannak az ajtóban és minket akarnak. Engem és apát. Percek múlva már a Mágiaügyi Minisztériumban voltunk és az aurorparancsnokság felé sétáltunk. Nagyon megalázónak éreztem a helyzetet, mert még azt sem engedték meg, hogy felöltözzek, így pizsamában, rendezetlenül és nagyon fázva kellett végigvonulnom a folyosókon, ezernyi tekintet kereszttüzében. Merlin bassza meg, még egy rohadt zokni sem volt rajtam, csak egy szőrös mamusz. Lehet ennél szánalmasabban festeni? Beraktak egy kihallgatószobába. Apró helyiség, egyetlen asztal, két szék, az egyik az enyém. Minden szürke, a falak hidegek, a levegő is hideg, én meg úgy éreztem, mindjárt megfagyok, pedig nem voltam kifejezetten fázós. Leültem, abban reménykedve, hogy visszaadják a pálcámat és felmelegíthetem magam valahogy, de ez nem történt meg. Ott ültem órákon keresztül, reszketve a hidegtől és csak vártam, hogy valami végre történjen. A folyosóról beszűrődött Fiona hangja, nem értettem, mit mond, de abban biztos voltam, hogy nagyon ideges. Én is az voltam, de engem sokkal inkább zavart a félelem, amit egyre erősebben éreztem. Mi lesz apával?
Look, I consider myself a realist, all right, but in philosophical terms, I'm what's called a pessimist.
Minden a feje tetejére állt az aurorparancsnokságon, megteltek a kihallgatószobák, a Wizengamot üresen tátongó termeit kellett kinyitnia a portásnak, hogy minden gyanúsítottnak és szemtanúnak jusson egy hely, ahol elbeszélgethettek velük a kollégák. Az egyes számú kihallgatóban Levin Dolohov ült rideg méltósággal, az ügyvédjeire várva. A hármasban egy Hunter Tuttle nevű vérfarkaskölyköt szorongattak meg éppen. A négyesben Rody és egy Gina Accipiter nevű kislány tagadták a gyilkosság felmerülő vádját. Az ötösben Bertie Ollivander feküdt egy pokrócon, hogy azt hányja le a padló helyett, amíg olyan állapotig józanodik, hogy lehet vele értelmesen kommunikálni. A további nevekről nem szereztem tudomást, ugyanis engem beküldtek a kettes számú kihallgatószobába, Caroline Dolohovhoz. Az indok egyszerű és logikus: volt négy gyerekem, kettő Caroline korosztályából, nálam jobban ki értett volna szót egy rémült tizenhét éves lánnyal? Mielőtt bementem volna Caroline-hoz, még Lachlan lelkére kötöttem, hogy nyugton ül majd a seggén. Reméltem, hogy gyorsan találnak neki is valami melót, mielőtt Levin Dolohov vagy Bertie megmentésére siet. Nem akarta ölbe tett kézzel nézni, ahogy szerinte jogtalanul vádolják őket. De mégis milyen alapon döntötte el, hogy nem jogosan hozták be őket? Dolohov utálta Briggséket, Ollivander díler volt, ki tudja mit adott el a Briggs gyereknek. Nagy nehezen kiharcoltam, hogy hozzanak a lánynak egy plédet, aki ekkor már órák óta fagyoskodott pizsamában, mert a balfasz kollégáim annyit sem engedtek meg neki, hogy felöltözzön rendesen, mielőtt iderángatták az apjával és a nevelőanyjával együtt. A takaróval a kezemben léptem be a szobába, amit azonnal le is tettem az asztalra Caroline elé. - Lionel Weasley - mutatkoztam be neki az illendőség kedvéért. - Carolnak szoktak szólítani, igaz? A fiam, Tristan az évfolyamtársad, már megemlített párszor. Leültem az asztal túlsó felére és leraktam magam elé egy jegyzetfüzetet, illetve a megbűvölt pennát, ami lejegyzetelte az egész beszélgetésünket. - Felvilágosítottak róla, hogy miért vagy most itt, igaz? - Talán nem is tudta. Nagyon zaklatottnak tűnt, megeshet, hogy nem értett semmit az aurorok idegesen eldarált szövegéből a jogairól és az okról, hogy miért hurcolták ide. - Takarózz be nyugodtan, nem kell fagyoskodnod. Így is elég, hogy ezek a balfaszok... mindegy. Csak takarózz be, hideg van itt.
Teljesen elveszítettem az időérzékemet. Nagyon elvesztem a gondolataimban, közben viszont kínosan lassúnak tűntek az eltelő percek a hidegtől. Annyira vártam, hogy vége legyen és hazamehessek bebújni az ágyamba, hogy az idő vészesen lassan akart telni, mintha háromszor olyan hosszú lett volna egy másodperc. Úgyhogy ötletem sem volt, mikor nyílt ki először az ajtó, de rögtön felnéztem, reménykedve benne, hogy apa lesz az azzal, hogy most azonnal megyünk is haza. Persze nem ez történt meg, csak egy újabb auroregyenruha állt az ajtóban. Minden erőmet összeszedtem, hogy komoly, rideg arckifejezést öltsek magamra, azt hiszem, ez még ment is, hiába vacogtam közben és voltak kékek az ajkaim a hidegtől. Az utóbbi időben még a színészkedés is szarul ment, de ennyire csak nem lehettem silány benne. - Ismerem Tristant -bólintottam, a tekintetemet a takaróra szegezve pár másodpercre. Szívem szerint azonnal tetőtől talpig magamra tekertem volna, de még nem. Majd ha kiment, nehogy azt higgye, hogy ezzel le tud kenyerezni. Mert bármit is akar, az tuti nem lesz jó. Biztos van ezeknek is valami kihallgatási taktikájuk, hogy hogyan kell, mit kell mondani és hogyan lehet szóra bírni valakit, én pedig nem beszélhettem. Apa megmondta, hogy amíg nincs itt az ügyvéd, addig egy szót se szóljak. Nem voltam biztos benne, hogy ez megoldja a problémát, de... ki tudja. -Egy hálóteremben vannak a barátommal. Kedves srác, kedvelem. -Nem kellett volna ilyenekről beszélnem, senkit nem érdekelt, de megnyugtatott. Nem válaszoltam azonnal a kérdésére. Próbáltam felidézni, hogy mi történt pontosan az este, mert az aurorok láttán annyira megdöbbentem, hogy egy kicsit mintha kihagyott volna az agyam. Csak a Fiona arcán átsuhanó rémület égett belém nagyon mélyen. - Azt hiszem, mondták, de nem emlékszem pontosan. Gyilkosság történt a Roxfortban a karácsonyi bálon, ennyi maradt meg. -Egy pillanatra a maradék vér is kifutott az arcomból, ahogy leesett, amit én magam is kimondtam. Gyilkosság történt a Roxfortban. Az egyik diák meghalt. Felkaptam a fejem. -Hunter Tuttle, Alina Scamander. Ugye nem egyikük az áldozat? -Hunternek a bál óta egy levelet nem tudtam írni, apa olyan szigorú megfigyelés alatt tartott. Nem volt egyetlen nyugodt percem sem. Alinát pedig már a bálon sem láttam, nem tudom, merre járhatott, de nagyon reméltem, hogy nem ott, ahol a gyilkosság történt. Elfogott a pánik, hogy bajuk eshetett. Továbbra sem nyúltam a pokróchoz, pedig jobban sóvárogtam érte, mint egy cigarettáért. Bassza meg, de megadtam volna most bármit egy szál cigiért...
Look, I consider myself a realist, all right, but in philosophical terms, I'm what's called a pessimist.
Voltak napok, amikor azt éreztem, csak üresség maradt bennem Elaine halála óta. Ezért ittam, hogy ne törődjek az ürességgel. Vagyis tulajdonképpen már leszoktam, hivatalosan, eltekintve az alkalmi visszaeséstől, ami tartott néhány napig vagy hétig, majd megint hónapokig nem ittam egy kortyot sem. Úgy éreztem, hogy a bűntudaton és az önutálaton kívül nem sok érzés maradt bennem, egyedül a gyerekeim iránt érzett megrendíthetetlen szeretet. Az ilyen alkalmak viszont mindig rádöbbentettek, hogy mélyen még ott lapul bennem az empátiának talán több mint a szikrája. Borzasztóan sajnáltam ezt a szegény lányt, bármit is tett - habár úgy gondoltam, hogy ártatlan volt -, egyszerűen nem érdemelte meg, hogy így bánjanak vele. - Hunter Tuttle a barátod, igaz? Tristan róla is szokott mesélni, Hunter teljesen kiidegeli. - Igyekeztem kedves, közvetlen hangot megütni vele szemben. Számát sem tudtam, hány kihallgatást vezettem már, az embernek okosan kellett megválasztania, hogy milyen arcát mutatja az asztal túlsó felén ülőnek. Voltak, akik az együttérzéstől, kedvességtől, szinte már baráti csevegéstől nyíltak meg, másokkal keményen kellett bánni, fenyegetőzni, elmondani neki, mit fog kapni a börtönben, ha nem beszél végre. Caroline esetében nem taktikáztam, ösztönösen jött az apáskodó stílus, egyszerűen képtelen voltam máshogy hozzászólni. Lehet, hogy az apját gyűlöltem, de ő éppen olyan gyerek volt, mint Tristan vagy Lyn. És ezúttal Dolohovot sem tudtam utálni, láttam hogyan viselkedett a lányával, apaként azonnal felmértem, hogy ölni tudna Caroline-ért. Talán meg is tette. Hamarosan kiderül. - Igen, gyilkosság történt - bólintottam. - Nem, ne aggódj, nem ők az áldozatok. Hunter Tuttle itt van a gyámjával, Alina Scamander neve eddig elő sem került. Barátok vagytok? A megbűvölt penna eközben villámtempóban jegyzetelte minden egyes szavunkat, hevesen lapozva a jegyzetfüzetben, mikor betelt egy oldal. Mintha bármi olyan elhangozhatna ebben a szobában, ami előremozdíthatja a nyomozást... Mégis mit tudott volna mondani ez a lány? Hogy az apja utálja Briggséket, ő pedig néha összekapott Kyle-al a kviddicscsapat stratégiáján? Mást nem tudtam elképzelni. - Kyle Briggs az áldozat, nemrég találták meg a Roxfort udvarán. Megverték, megkéselték és rengeteg kábítószert találtak a szervezetében. Azért vagy itt, mert a közelmúlt eseményei alapján többen úgy feltételezik, hogy volt több konfliktusod Kyle-al. Hunter összeverekedett vele a te jelenlétedben és édesapád is valamiért gyűlölte azt a fiút. Természetesen ez önmagában nem jelent semmit, csak szeretnénk tudni, milyen volt a kapcsolatod Kyle-al és hogy mi történt pontosan a karácsonyi bálon. - Közelebb toltam hozzá a pokrócot. - Meg fogsz fázni.
Összezavart a viselkedése. Most komolyan azért ültünk itt, hogy Tristanról és Hunterről beszélgessünk? Erősen kételkedtem benne, hogy ez a kihallgatás célja, mert hülye nem voltam, tisztában voltam vele, hogy ez egy teljesen hivatalos és nagyon komoly kihallgatás. De legyen, játsszuk úgy, ahogy ő akarja, elég valószínűtlen, hogy rám tudnak bizonyítani egy gyilkosságot abból, hogy két hugrabugosról beszélünk. - Nem lep meg, Hunter nagyon sok embert ki tud készíteni. Akár egyszerre is. -A legtöbben nem tudtak mit kezdeni Hunter nagyon extrém hiperaktivitásával. Én nagyon szerettem, mert ha le is fárasztott vele néha, mellette igazán azt érezhettem, hogy élek, és nem csak létezem a világban. Nagyon szerettem azt a kis hülyét, ez pedig azt hiszem, az arcomon is tükröződött mindig, amikor ránéztem. De most nem tudtam erre gondolni. Azonnal megbántam, hogy így, pánikolva rákérdzetem a két számomra legfontosabb névre, de most már mindegy volt. Megtettem, Mr. Weasley hallotta a neveket és láttam, ahogy a penna a papírra firkantotta Alináét is. Basszus, nem akartam őt is belerángatni ebbe, nem kellett volna felhoznom a nevét, nem akartam, hogy ilyesmibe keveredjen és nagyon reméltem, hogy nem fog haragudni rám, amiért mégis megtettem. - Igen, azok -válaszoltam, a tekintetemet a pennára szegezve. Ezzel lezártnak tartottam a témát, nem akartam többet Alináról beszélni, nehogy a végén még jobban belekeveredjen. Egy pillanat alatt kifutott az arcomból a vér, ahogy meghallottam Kyle Briggs nevét. Még mindig elfogott az émelygés, ha valaki kimondta, megláttam vagy eszembe jutott... de ezek szerint meglátni már soha nem fogom. Nem is baj. A kelleténél több elégedettséget éreztem, hogy ez megtörtént, a probléma azzal volt, hogy ez erős félelemmel vegyült. Tökéletes gyanúsítottak vagyunk apával. - Hmm. -Ennyi volt az első reakcióm. Kellett egy kis idő, mire sikerült teljesen semleges arckifejezést öltenem magamra. Talán tényleg meg kellett volna várnom az ügyvédeket, de már nem akartam. -Valóban nem voltunk jóban. A bálon pedig ön is ott volt a Nagyteremben, Mr. Weasley, emlékszem, hogy Fionával beszélgetett, úgyhogy pontosan tudja, merre jártunk a gyilkosság idején. Nem hinném, hogy ezen sokmindent lehetne megtárgyalni. -Nem akartam hangot adni az örömömnek, hogy Kyle Briggs nem létező lelke már a pokolban rohadt és lassan férgek fogják kienni a szemeit, ahogy azt sem akartam nyilvánosságra hozni, hogy mit művelt velem. Senkinek semmi köze nem volt hozzá. Már pusztán dacból nem nyúltam a pokróchoz. Ha itt végeztünk, majd betakarózom vele.
Look, I consider myself a realist, all right, but in philosophical terms, I'm what's called a pessimist.
- Igen, hallottam hírét, hogy nem egyszerű eset. Kyle Briggst is ki tudta borítani? - Nem akartam semmit rábizonyítani sem Caroline-ra, sem a fiújára. De fel kellett tennem a kérdéseket, amit ebben az esetben elvártak tőlem. Nem befolyásolhatott a saját elképzelésem az ügyről, ugyanúgy kellett kezelnem minden gyanúsítottat: gyanúsítottként. Jelenleg egyikükre sem mondhattuk ki nyíltan, hogy ártatlan, Caroline Dolohovot ugyanúgy kellett kezelnünk, mint a kislányt, akinek megtalálták a kését a helyszínen, a vérfarkast, akinek volt már konfliktusa Kyle-al, Briggsék politikai ellenfelét vagy a drogdílert néhány szobával arrébb. Talán egyikük sem ártott Kyle-nak. Valószínűleg nem. De nekem most végeznem kellett a munkámat, félretéve minden személyes meggyőződést. Nem kérdezősködtem tovább, csak elraktároztam Alina Scamander nevét, bár a penna is felírta. Valószínűleg semmi köze nem volt Kyle Briggshez, de Carollal kapcsolatban ki lehetett faggatni, ha szükség lenne rá. Jó barátok lehettek, ha Caroline azonnal rákérdezett, hogy ő volt-e az áldozat, nem tett volna ilyet, ha nem állnak nagyon közel egymáshoz. Így Alina Scamander talán tudott olyan dolgokat is a kis barátnőjéről, amik hasznunkra válhattak. Figyelmesen fürkésztem Caroline arcát, kíváncsian várva, hogyan reagál majd Kyle Briggs halálára. Láttam rajta némi rémületet, de szomorúságot egy fikarcnyit sem. Gyűlölhette Kyle Briggst, de ez önmagában nem jelentette azt, hogy képes lett volna megölni. Ettől függetlenül a reakciója mindenképp megért egy említést a kollégák felé. - Nem, tulajdonképpen fogalmam sincs, merre jártatok a gyilkosság idejében. Én Mrs. Dolohovval beszélgettem a nagyteremben, de te az apáddal csak később érkeztél meg. A gyilkosság feltehetően a kastély lezárása előtt történt, és ebben az időpontban te valahol máshol voltál. Merre jártál akkor? - dőltem hátra a székben. Kétségkívül az apja lánya volt, a válaszára talán Dolohov is büszke lett volna. Nem erőltettem tovább a takaró kérdését, ha inkább halálra fagy pusztán bizalmatlanságból és dacból, én azzal nem tudtam mit kezdeni. Kértem kétszer szépen, máshogy pedig nem fogom. Csináljon, amit akar.
- Én inkább fordítva mondanám, Kyle Briggs tudta kiborítani őt. -Nem tudtam megállítani az arcom apró rezdülését egy fintor felé. Határozottan úgy nézhettem ki, mint ahogy a nagyapám, amikor sárvérűt látott. Nem ezt akartam elérni, egyáltalán nem néztem le senkit a származása miatt, akkor nem egy mugli születésű vérfarkasba lettem volna szerelmes. De Kyle Briggs tettei, már azok is, amiket nem velem művelt, olyan mértékű undort váltottak ki belőlem, mint semmi más a világon. Ja, de, amit velem tett, az felülmúlta ezeket is. -Írtak a haláláról a Prófétában, igaz? Hadd találjam ki, egy igazi filantróp, akit a kis elsősök körberajongtak, a Roxfort oszlopos tagja, tökéletes magaviseletű éltanulója, valami hasonló jelenhetett meg róla. Pontosan annyira igaz, mint az, hogy a nagybátyja nem kurva büdös. -Nem kellett volna ennyire belelovallnom magam ebbe, csendben kellett volna maradnom, ahogy arra apa megkért, de képtelen voltam. Annyi elkeseredés, gyűlölet és harag volt bennem, nem csak Kyle Briggs, de még saját magam iránt is, hogy egyszerűen képtelen voltam megfelelő önkontrollt gyakorolni. És igen, Maurice Briggs elviselhetetlenül büdös volt, nincs még egy ember, aki annyi olcsó kölnit locsol magára, hogy a körülötte lévőknek marja az orrát az alkohol. Nem akartam felelni neki. Mégis mit mondhattam volna? Hogy szánalmasan bőgtem apámnak egy tanteremben, mert Kyle Briggs úgy hágott meg mint egy kóborkutya a másikat? Kurva jól hangzott, legalább annyira, mint amennyire elhitték volna. Végül úgy döntöttem, hogy az igazat mondom el, az igazat, csak éppen lényeges információk kihagyásával. Így nem zavarodik bele az ember a hazugságaiba. - Vitatkoztunk apával. Nem tetszett neki, hogy Hunterrel járok, mert... tudom is én, lányos apa? Volt egy megjegyzése, amivel nagyon megsértett, úgyhogy kisiettem a Nagyteremből és bevonultam a mágiatörténet terembe cigarettázni, hogy lenyugtassam magam. Apa persze utánam jött, rajtakapott, hogy cigizek, és hosszan elbeszélgettünk róla. Ezelőtt nem tudott róla. És nem, nem volt ott senki más, aki bizonyítani tudná, hogy valóban a mágiatöri teremben voltunk, úgyhogy gondolom teljesen felesleges volt elmondanom ezt az egészet. Hiszen tanú nélkül az igazság sem ér túl sokat, nem így van?
Look, I consider myself a realist, all right, but in philosophical terms, I'm what's called a pessimist.
- Ezek szerint rendszeres volt a konfliktus Hunter és Kyle között? Azt az információt kaptuk a tanároktól, hogy Hunter a bál előtti napon összeverekedett Kyle-al, Hunter kezdeményezte a verekedést. Miért estek egymásnak? - Tisztában voltam vele, hogy Kyle Briggsnek mindenkivel rendszeresen konfliktusa adódott. De a nyomozást nem alapozhattam a gyerekeim történeteire Kyle-ról, még akkor sem, ha Tristan és Lyn nem állítottak volna valótlan a fiúról. Ha nem egy kihallgatáson lettünk volna, most biztosan az asztalt csapkodtam volna a röhögéstől. Maurice Briggsnek tényleg gusztustalan pacsuliszaga volt, mikor Lachlannal a testőreiként részt vettünk a karácsonyi bálon, az este végére már kezdett elhalni a szaglóhámom miatta. Sosem értettem, hogyan képes bárki is ennyi kölnit vagy parfümöt locsolni magára, a pazarláson túl egyszerűen értelme sem volt, hacsak az illetőnek nem az volt a célja, hogy elüldözzön mindenkit a közeléből. Briggsnek biztosan nem, rövid testőrséggel töltött időm alatt megállapítottam, hogy lételeme a társaságban való tündöklés, szinte már nárcisztikus magaslatokba emelkedett a viselkedésével. - Igen, valami ilyesmi fog nyomtatásba kerülni holnap reggelig. De ezek szerint neked más a véleményed Kyle-ról. Milyen volt ő, ha nem olyan, amilyennek a Prófétában fogják feltüntetni? - néztem rá kérdőn. Okosan kellett megválogatnia a szavait. Nem azért ültem itt, hogy kibasszak vele, de ha nem megfelelő választ adott, ami őt jó színben láttatja majd, azzal saját magát keverhette bajba. Türelmesen hallgattam a vallomását arról, hol járt a gyilkosság ideje alatt. Akár igaz is lehetett, lányos apa voltam én is, Lynnel nekem is adódtak hasonló vitáim, ő magára zárta a szobája ajtaját, majd nagy kegyesen beengedett engem is, folytattuk a veszekedést, végül sikerült valami eredményre jutnunk, néhány nap múlva pedig ugyanúgy vitatkoztunk valamin, talán éppen ugyanazon. Talán tényleg csak ennyi történt, Dolohovék is éppen olyan család voltak, mint a többi, ajtócsapkodós cigiző tinédzserekkel és egy aggódó apával. Talán. - Senki nem látott titeket bemenni a mágiatörténet tanterembe? Rengetegen voltak a bálon, valaki csak járt arrafelé abban az időpontban... Az asztalra csúsztattam egy mappát, majd kivettem belőle egy köteg fotót a többi gyanúsítottról. A képeken nem szerepelt más, csak a nevük, egy azonosítószám és a mai dátum. - Ismered bármelyiküket édesapádon és Hunteren kívül? Láttad akármelyiküket a bálon? - Rengeteg gyanúsítottunk volt, nem lehetett kizárni a szálak összekapcsolódását. Sőt, minden jel arra utalt, hogy valami összekötötte azokat, akiket ma behoztak és ez több volt annál, hogy ott tartózkodtak a bálon és nem kedvelték Kyle Briggst. Ollivanderről nem feltételeztem többet annál, mint amiért behozták: kábszerkereskedelem, csak a szokásos. Meglepett volna, ha Caroline bármit is tudna róla. De Gina Accipiter, a gyilkosság másik fő gyanúsítottja... vajon tud bármit is a kislányról, akit Rody annyira igyekezett védelmezni?
Felnéztem rá, majd vissza a jegyzettömb felett lebegő pennára. Könnyű volt arra fókuszálni, és így legalább nem kellett egy másik ember szemébe néznem. Apának nem tetszene, ő biztosan a lelket is kinézte a kihallgatótisztekből. - Miattam. -Rövid és tömör válasz volt, de nem akartam kifejteni. Eszem ágában sem volt részletezni neki a történteket és a személyes konfliktusomat Kyle Briggsel, végképp nem azt, hogy ez milyen szintekre eszkalálódott. Biztos voltam benne, hgoy nem fog megelégedni ezzel a válasszal, de abban is, hogy nem fogok neki ennél többet elmondani. Ha megpróbáltam belegondolni abba, hogy fel kell idéznem a történteket, azonnal megéreztem az egész testemet elárasztó pánikot és nagyon gyorsan abba kellett hagynom, hogy ismét mélyen elzárhassak mindent magamban. Maurice Briggs kimerítette a büdös fogalmát, és nem azért, mert húgyszagúan jelent meg mindenhol. De nem tudtam elképzelni olyan embert, akinek nem égett volna ki az orrszőre attól, hogy öt méternél közelebb kellett mennie hozzá. Apa mindig rosszul volt, ha megérezte a fél knútos pacsuli fájdalmasan alkoholos szagát és teljesen megértettem. Gusztustalan volt. - Kyle Briggs kedvenc hobbija a kicsik terrorizálása volt. Nem egyszer láttam, hogy egy padlón fekvő elsőst rugdosott röhögve, amiért az nem engedte neki, hogy felrobbantsa a táskáját és a tankönyveit. De előszeretettel kötött bele mindenki másba is, aki éppen kéznél volt, akár a saját csapattársaiba is. Ó, és a legfontosabbat nehogy elfelejtsem, gavallér sem volt éppen. De ugye Cain Runcorn csodálatos munkájának hála Kyle Briggs olyan szinten sérthetetlen volt, hogy ha megölte volna McGalagony igazgatóasszonyt, azzal sem történt volna semmi. -Nem is tudom, minek mondtam el. Talán a szavaimból is csöpögő gyűlölet és undor miatt tettem, hátha egy kicsit könnyebb lesz a lelkem a szidásától. Természetesen egyáltalán nem működött, pont ugyanannyira éreztem rosszul magam, mint ezelőtt, csak sikerült még jobban felbosszantanom magamat. Fantasztikus. - Nem, nem volt ott senki. A legjobb bizonyíték az ottlétünkre, hogy az egyik asztalon lehet egy égett nyom, ahol apa kioltotta a cigarettámat. Talán a csikk is ott van valahol, ha a házimanók nem jártak azóta arra. -Erre nem sok esély volt, valószínűleg a bál után az egész kastély ki lett takarítva újra, hiába nem volt tanítás sem előtte, sem pedig utána, még most sem. És volt egy olyan érzésem, hogy pár héttel hosszabb lesz ez a szünet is, ha jelenleg így állunk. Közelebb húztam magamhoz a fényképeket és mindegyiket végignéztem. A Gilbert Ollivander néven megakadt a tekintetem és pár percig elidőztem az arc felett. Szóval ez Alina apja. Igazából még látom is a hasonlóságot, azt hiszem, bár ez nem a legelőnyösebb fotó, ami készülhetett róla. Szarabbul nézett ki rajta mint én most, de hát tudtommal egy drogos volt, az lett volna a kínos, ha én még nála is rosszabbul festek. - Ginát ismerem, kedvelem is. Többször kiállt a kicsik mellett, ha látta, hogy Briggs zaklatja valamelyiket és elhajtotta őt. A bálon nem láttam, gondolom, nem éppen az ő stílusa. Ollivandert nem ismerem, még életemben nem találkoztam vele. -Csak félig volt hazugság. Tényleg nem találkoztam vele, de ismertem a nevét. A legjobb barátnőm apja volt, jó, hogy ismertem, csak ez a tény nem volt éppen publikus, úgyhogy nem is akartam beszélni róla.
Look, I consider myself a realist, all right, but in philosophical terms, I'm what's called a pessimist.
- Mit értesz az alatt, hogy miattad? - Nyilván nem hagytam neki, hogy ennyivel lerendezze a kérdést. Miatta sok okból verekedhetett a fiú. Féltékenység, szerelmi viszály, egyéb sérelmek, a kamaszoknál ez mind előfordul nincs ebben semmi érdekes... addig, amíg az egyik fél meg nem hal. Innentől kezdve már nem csak hármukra tartozott, hogy Hunter Tuttle miért érezte szükségét összeverni Kyle Briggst Caroline Dolohov miatt. Talán a vérfarkaskölyök nem is volt annyira ártatlan, mint amilyennek Lachlan gondolta az érkezésükkor. Érdeklődve hallgattam Caroline kifakadását Kyle Briggsről. Pontosan olyannak írta le, amilyennek a gyerekeim beszámolója alapján képzeltem a kölyköt. Azonban a tény, hogy ezt itt tette meg, egy gyilkossági ügy kihallgatásán, ilyen indulatos, arra engedett következtetni, hogy borzasztóan utálta a fiút. De miért? Mi lehetett az ok, amiért egy halottról így beszélt? Ez nem egyszerű diákok közötti ellentét volt. De akkor mi a faszom volt ez? - Tehát Kyle-nak ezek szerint sok ellensége volt az iskolában? Esetleg tett olyat, amiért valaki képes lett volna megölni? - vontam fel a szemöldököm. - Biztosan most sokan azt gondolják, hogy megérdemelte a halált, nem? Semmivel nem tudta igazolni az alibijét, csak az apja támaszthatta alá, hogy valóban a mágiatörténet tanteremben voltak. Az apja, akit szintén gyilkossággal készültek megvádolni. Ennél többre volt szüksége, ha meg akarta úszni ezt az ügyet, de még csak nem is próbálkozott igazán kimagyarázni magát, a passzív-agresszív megjegyzései nyilván nem segítettek semmit. Vajon érezte egyáltalán, hogy mekkora bajban volt vagy azt hitte, csak véletlenszerűen kérdezik ki pont őket? Nem, biztosan sejtette az igazságot, kivételesen okos gyereknek tűnt. - Azóta valószínűleg kitakarították a termet, de mindenképp küldök majd valakit, hogy ellenőrizze le az asztalokat. Biztos nincs semmi más, ami igazolhatná, hogy ott jártatok? Hasznos lenne. Feszülten figyeltem, hogyan reagál a fotókra. Ollivander képén feltűnően sokáig időzött a tekintete. Ismeri. De honnan a tökömből ismeri Bertie-t? Caroline nem olyannak tűnt, aki szabadidejében drogozna vagy Zsebpiszok közbeli arcokkal lógna. Egyelőre nem kérdeztem rá, arra koncentráltam, amit magától is elmondott. - Gina Accipiter ott volt a bálon, a Legendás Lények Gondozása tanárnőtök látta, hogy találkozott is Kyle-al. Vitatkoztak, majd kis híján nekiesett, Be... Mr. Ollivander szedte szét őket - válaszoltam, majd egy újabb fotót toltam Caroline elé, ezúttal a helyszínen talált vadászkésről. - Láttad már valaha ezt a kést? A mappában keresgéltem, míg meg nem találtam a rengeteg papír között a boncolási jegyzőkönyvet. Ott szerepelt benne minden információ a Kyle testén fellelhető sérülésekről és a drogokról is, amit kimutattak a szervezetében. - Egy kviddicscsapatban játszottatok Kyle-al. Tudtál róla, hogy bármilyen kapcsolata lenne a kábítószerekkel?
- Pontosan azt, hogy miattam. Nem fogom részletezni. -Nem kellett volna ezt mondanom. Kurva mély gödröt ástam magamnak, amibe nagyon beleestem és erősen kételkedtem benne, hogy ki tudok mászni. De nagyon szarul voltam, elképesztően szarul és nem tudtam uralkodni az érzelmeimen. Soha nem fordult elő ezelőtt ilyesmi velem és gyűlöltem magam érte, hogy éppen most, amikor a legfontosabb lenne, egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal. Merlinre, bárcsak itt lenne mellettem apa... - Látom, nagyon szeretné a számba adni a szót -horkantam fel. -Nem tudok mások nevében beszélni. Én gyűlöltem őt, a kicsik többnyire rettegtek tőle és rengetegen megfordultak a folyosón, ha meglátták, hogy ő is ott van. Ebből következtessen arra, amire csak akar. Nagyon is jól tudtam, mi forog kockán. Tudtam, mi történt, hogy mivel vádolnak engem és apát, ahogy azt is, hogy egyszerűen nincsen semmi ezen a kibaszott bolygón, de még a naprendszerben sem, ami ki tudna húzni minket a szarból. Nem volt rendes alibink, ellenben indítékunk több is, apa ideges fenyegetőzését Mr. Weasley is végighallgatta a nagyteremben, ahogy engem is láthatott nem a legjobb állapotomban. Minden ellenünk szólt, minden. És úgy éreztem, hogy a hazudozás ezen nem segíthet egyáltalán. - Nem, nincsen. Harmadszorra és negyedszerre sem lesz. Nem tehetek róla, hogy ha egyedül akarok lenni, akkor olyan helyet keresek, ahol nem is tudom, mondjuk egyedül vagyok. -Az már más kérdés volt, hogy apa utánam jött. Arról szintén nem tehettem. Megnéztem a késről készült képet is, de ezt valóban nem tudtam hová tenni. Nem töltöttem ilyesmivel az időmet, amikor én kést láttam, akkor általában ettem. - Kyle biztos egy pöcs volt vele, csak a szokásos. Ginát nem nehéz felbosszantani, nem tűri, ha bántják, és igazság szerint jól is teszi. De nem értem, miért engem kérdez róla, nem voltam ott. Viszont úgy látom, két gyanúsítottjuk igen -toltam vissza elé Ollivander és Gina képeit, aztán a kést is. -Sosem láttam. A homlokomat ráncoltam a drogok említésére. Ez számomra is nagyon új információ volt. - Nem, nem tudtam... Persze nem lep meg, gondolom szeretett volna beletenni ezt-azt egy lány poharába, hogy aztán... -Nem fejeztem be a mondatot. Úgy éreztem, eljött a pillanat, amikor szükségem van a takaróra, úgyhogy ki is nyúltam érte és magamra tekertem, a lábaimat felhúzva magam elé a székre, hogy azokat is át tudjam melegíteni.
Look, I consider myself a realist, all right, but in philosophical terms, I'm what's called a pessimist.
- Nem? Pedig jobban tennéd, hacsak nem akarod, hogy a kollégáim azt feltételezzék, Hunternek esetleg köze lehet a gyilkossághoz. - Nem akartam fenyegetőzni, de éreznie kellett, hogy a flegma válaszaival csakis magának ártott. Nem egy tanárával vagy az apjával vitatkozott arról, hogy miért kapták rajta takarodó után a pasijával, hanem egy gyilkossági nyomozás kellős közepén hallgatták ki. Ez pedig rohadtul nem vetett rá jó fényt, bármelyik másik auror, aki kevésbé érti meg egy kamaszgyerek lelki világát, már azonnal bűnösnek kiáltotta volna ki. És biztosan nem is lettek volna vele ennyire türelmesek... - Csak próbálom értelmezni, amit mondasz. És mivel nem adsz túl egyértelmű válaszokat, így a saját értelmezésmre szorulok. Ha nem tetszik, akkor beszélj többet. Nézd, Caroline, van négy gyerekem, nem hat meg a tinilányos dac, a legkevésbé sem. Jobban tennéd, ha rendesen válaszolnál a kérdéseimre és így tennél minden aurorral, aki beszélni akar majd veled. A kollégáim biztosan nem lesznek ennyire türelmesek. Úgy tűnt, hogy továbbra sem akar nyíltabb lapokkal játszani. Vagy nagyon rettegett a helyzettől vagy tényleg volt takargatnivalója. Továbbra sem tudtam azt feltételezni róla, hogy ő ölte volna meg Kyle Briggst, de az én feltételezéseim még senkit nem mentettek meg az Azkabantól. És abban már én sem kételkedtem, hogy több köze van ehhez az ügyhöz, mint azt gondoltam. Talán nem ölt meg senkit, talán a gyilkosság közelében sem járt éppen és tényleg az apjával vitatkozott az egyik teremben, de Kyle Briggshez több köze volt, mint amennyit beismert. - Jó, akkor nincs szemtanú, elfogadtam. Mennyi ideig voltatok a tanteremben és miről beszéltetek apáddal? Jó lenne, ha minél konkrétabban fel tudnád idézni. - Az ő érdeke volt, hogy most előálljon konkrét mondatokkal a vitájukról, mert így senki sem fogja elhinni neki, hogy tényleg ott tartózkodtak. A kést valószínűleg tényleg nem látta még korábban, de egy ilyen komoly megállapítást nem lehetett csupán arcrezdülésekből levonni. Talán csak sokat gyakorolta tükör előtt az értetlenkedést. - Egy szóval sem mondtam, hogy bármelyikük gyanúsított. Jóban vagytok Ginával? - A tanárok arról számoltak be, hogy néhány kivételtől eltekintve Gina Accipiternek nincsenek barátai. Ettől persze még jó kapcsolatot ápolhatott Caroline Dolohovval, a professzorok sok mindent nem vesznek észre. - Biztos nem ismered Ollivandert? Még csak a nevét sem hallottad? Általában Bertie-ként ismerik, ha ez segít. Csak simán Bertie, talán az Ollivandert sem igazán használja. Itt józanodik néhány szobával arrébb, ha magánál lesz, őt is ki fogjuk kérdezni és abban biztos lehetsz, hogy a saját irháját fogja menteni, mindenkiről beszélni fog, akiről akár csak egy szót is tud mondani. Kibaszottul ismerte Bertie-t, de honnan? A bálon találkoztak volna? Nem feltételeztem, hogy Ollivander képes lett volna megölni bárkit is, de talán már megint rosszkor volt rossz helyen, ahhoz nagyon értett. Mert a nyakamat mertem volna tenni rá, hogy Caroline tud róla valamit. - Miből gondolod, hogy Kyle ilyet tett volna? Láttál vagy hallottál esetleg valamit arról, hogy erre készül? - Érdeklődve figyeltem, ahogy betakarózott. Kezdett jó irányba haladni a beszélgetés.
- Ó, jaj, ne. Fenyegetőzés, csak azt ne -forgattam a szemem, olyan monoton hangot megütve, hogy más helyzetben talán még vicces is lett volna. -Ha lenne bármi bizonyítékuk ellene, akkor azt már régen felhozta volna, hogy jól beijesszen, hátha akkor kitálalok. -Én meg egy rohadt nagy kamus vagyok. Fogalmam sem volt róla, hogy van-e bármi bizonyítékuk. Eddig csak a tőrt mutatta meg Weasley is, ezért volt egy olyan érzésem, hogy ez minden, amijük jelenleg van. Azt hiszem, jót tesz nekem a színjátszókör, a színház, a színészi álmok, de még a vitakör is. - Akkor ne legyenek. Értékelem, hogy ilyen kedvesen elcsevegünk itt, de akkor sem tudok vagy fogok többet mondani az eddiginél. Vagy írjam le részletesen, hogy hogyan nézett ki a mágiatörténet terem? Jaj, bocsánat, el is felejtettem, az nem működik, mert napi szinten látom, még többet mint a legtöbb diák. Kellemetlen, nem? -Bosszantott ez az egész helyzet. Nem tudtam volna egyetlen okot megragadni, hogy mi volt ennek az oka, mert azt hiszem, több is volt. Elsősorban rettegtem attól, hogy valamit el kell mondanom arról, amit Kyle velem tett, másodsorban féltettem apát és Huntert, harmadszorra meg egyszerűen elegem volt mindenből és kurvára kellett egy cigi. Nem válaszoltam azonnal, a szám belsejét rágva próbáltam összerakni az aznap estét. Komolyan gondolkodtam rajta, hogy valóban mi történt és mennyi időt vett igénybe, mert annyira rosszul voltam aznap, hogy minden összefolyt előttem. - Nem tudom, nem sokat. Kevesebb mint egy órát szerintem, de nem emlékszem. A cigin vitatkoztunk, apa nem tudta eddig, hogy rászoktam és nem igazán örült neki. -Tulajdonképpen még mindig nem hazudtam. Ez valóban így volt, nem tudott róla, és az elején tényleg vitatkoztunk is rajta. Azt már kihagytam, hogy a maradék időben mit csináltunk a teremben, nem fogom elmondani neki. Felvontam a szemöldököm. Most komolyan hülyének néz? - Az ott a barátom, aki csúnyán összeverekedett Briggsel a halála előtti napon -mutattam a fotóra. -Ott az apám is, aki kéretlen megjegyzéseket tett Kyle-ra és azt még ön is hallotta. Gina a Roxfort egyik legnehezebben kezelhető diákja, aki többször nekiesett már Kyle-nak, a kését pedig megtalálták a helyszínen. Az meg egy drogdíler, aki éppen ott volt a bálon, amikor az eset történt, de hát egy drogdíler nagyon jó gyanúsított. Mondja, Mr. Weasley, nem néz engem tök hülyének véletlenül? Ha ők nem gyanúsítottak, akkor én vagyok Merlin. -Talán nem kellett volna ennyire bunkónak lennem, de nem érdekelt. Nem szerettem, ha hülyének néznek, márpedig most határozottan az volt az érzésem, hogy úgy viselkednek velem mint egy teljesen retardálttal. -Ó, az Ollivander nevet hallottam. Egészen döbbenetes, mint a legtöbb tizenegy éves brit gyerek, én is tőle vettem a pálcámat. Gilbert Ollivander vagy Bertie? Az már nem mozgat meg semmit, sajnálom. Fogalmam sincsen, ki ő. -Hiába tudtam ki ő, nem volt lényeges információ az ő szempontjából. Vagy ha mégis az, sajnálom, de nem fogja megtudni. Percekig hallgattam a kérdésére, meredten bámulva Hunter képét az asztalon. Azt reméltem, hogy az megnyugtat, de nem így volt. Éreztem, hogy szépen lassan az eddiginél is jobban elveszítem a kontrollt. - Tudom, hogy megtette volna -válaszoltam végül csendesen. -Kaphatok egy szál cigit?
Look, I consider myself a realist, all right, but in philosophical terms, I'm what's called a pessimist.
- Nem áll szándékomban "beijeszteni" téged. Ha ez lenne a célom, akkor már nagyon félnél. - Tudtam volna úgy tálalni a nyomozás részleteit, a kérdéseimet, hogy egészen biztosan rettegni kezdjen. De nem voltak ilyen szándékaim, ő csak egy tizenhét éves lány volt, aki órák óta ült a kislányos pizsamájában egy jéghideg kihallgatószobában. Nem volt rá szükség, hogy bárki is megtörje a kihallgatás közben, bár akadt néhány kolléga, akik biztosan örömmel ijesztgették volna Levin Dolohov lányát, mert ettől életükben először fasza csávónak érezték volna magukat. - Az előbb mondtam, hogy kurvára nem érdekel a tinilányos passzív-agresszív flegmaság. Beszélgethetünk így is, de akkor nagyon sokáig itt fogunk ülni. Nekem lejár a munkaidőm, hazamegyek, jön helyettem egy másik kolléga és őt lehet, nagyon hamar fel fogod idegesíteni. Aminek tudod mi lesz az eredménye? Az, hogy itt tartanak majd téged és az apádat is egész éjszaka. Talán napokra is, bőven van helyünk. Gondolom, ezt te sem szeretnéd, eddig az egyetlen helyet estére egy drogos érdemelte ki, mert telehányta a kihallgatót. Azért jobb lenne otthon lenni, mint egy ilyen mellett várni a reggelt, nem? - Nem terveztem így kicseszni vele vagy az apjával, de ha továbbra is dacos hallgatásba burkolózott, egyszerűen nem engedhettük haza. Nyilvánvalóan többet tudott ennél, ha valóban a mágiatörténet teremben beszélgetett végig az apjával, akkor is tisztában volt a részletekkel, hogy Hunter Tuttle például miért verekedett össze Kyle-al vagy az apja miért tett olyan megjegyzéseket a Briggs fiúra. - Tehát akkor végig a dohányzás miatt vitatkoztatok. De akkor édesapád miért szidta éppen Briggséket, mikor visszatértetek a nagyterembe? - Ott voltam, végighallgattam, ezt nem tagadhatta le. Ugyan mi köze volt Kyle-nak vagy bármelyik Briggsnek ahhoz, hogy ő rászokott a cigarettára? Nyilván semmi. Továbbra sem akart készségesebb hangot megütni. Jó, legyen, ahogyan ő gondolja. Ha nem akart együttműködni, felőlem még itt ülhettünk egy darabig és vitatkozhattunk arról, ki kit néz hülyének. - És mondd, Caroline, te nem nézel engem tök hülyének véletlenül? - kérdeztem vissza. - Nincs alibid a gyilkosság idejére, mikor visszatértetek a nagyterembe, apád Briggséket ócsárolta, a fiúd a bál előtti napon összeverekedett Kyle-al, akiről te úgy beszélsz, mintha maga Voldemort lenne, emellett ismered az összes gyanúsítottat, mert kibaszottul nem kajálom be, hogy nem ismered Bertie-t. Kezdett felidegesíteni. Nem a kötekedése, az négy gyerek után tényleg nem hatott meg. Azzal húzott fel, hogy ennyire rosszul kezelte a helyzetet és egyre nagyobb bajba keverte magát. Nem volt az apja lánya, legalábbis most biztosan nem úgy viselkedett. - Ez elég erős vád. Miből gondolod, hogy megtette volna? A feltételezés nem elég semmire. És nem, nem kaphatsz cigit.
Nem válaszoltam erre, csak vágtam egy kisebb grimaszt. Talán igaza volt és tényleg képes lett volna nagyon megijeszteni, ha az lett volna a célja. Nem tudom, egyáltalán nem ismertem őt, csak kettőt a gyerekei közül. Az aurorok technikáit sem ismertem, fogalmam sem volt, mire hajtanak, minden, amit most felhasználtam, egyszerű hazugság volt és színjáték. Mással nem tudtam védeni magam, de még ez is nagyon messze állt a sikeres módszertől. Sőt... - Nem érdekel, ha itt kell maradnom estére, akkor sem fogok tudni semmi olyat elmondani, ami nem történt meg vagy amiről nem tudok. És nem születnek hirtelen új emlékeim sem egy olyan estéről, amiről már mindent elmondtam. -Nem mondtam el mindent, nyilván nem, és ő sem volt hülye, pontosan tudta, hogy van bőven titkolnivalóm. De mégis hogy mondhatnám el egy vadidegen férfinek, hogy mit művelt velem Kyle Briggs? Még csak nem is segített volna rajtam semmit, csak még nagyobb bajba kevert volna, mert nagyon erős okot adott volna a gyilkosság elkövetésére nekem és apának is. És senki nem hitt volna nekünk, kikiáltanának hazugnak, aki a Briggsek nevét akarja bemocskolni. Biztos vagyok benne, hogy a drogokról sem fog senki tudomást szerezni a parancsnokságon kívülről. - Mert rühelli őket. Már előtte is felcseszte magát valamin, amit az a büdös geci mondott, biztos visszatért ahhoz. Egyszerűbb azon kitölteni a haragját, amit miattam érzett. -Ez volt az eddigi legrosszabb hazugságom. Hirtelen kellett előjönnöm valamivel és túl fáradtnak éreztem már magam ahhoz, hogy valami tényleg használhatót mondjak. A picsába. Mereven néztem rá, ahogy felsorolt mindent, amit megpróbáltam beetetni vele. Auror volt, jó sok éve foglalkozhatott már ezzel, pontosan tudta, hogyan lásson át rajtam. Rendkívül bosszantott, hogy nem voltam elég jó állapotban a tökéletes hazudozáshoz és éppen ez a harag volt az, ami miatt a maradék önuralmamat is kezdtem elveszíteni. Kurva nagy bajban voltam, már nem leszek képes sokáig tartani magam. Talán semeddig. Jobbnak láttam nem is válaszolni neki. Erős vád. Feltételezés. Nincs cigi. Igen, határozottan itt volt vége mindennek. - Velem is megtette! -vágtam rá ököllel az asztalra. Sajgott a kezem tőle, de nem érdekelt. -Nincs semmilyen feltételezés, ezek tények, a kurva életbe! Erős vád? Igen? A gyilkosság is az, csak ezzel ellentétben alaptalan is! Rohadjon meg az összes auror haverjával és hagyjon engem békén. Keressen más bűnbakot egy mocskos kis fasz halálára, ne azt, aki még az emlékétől is szabadulni akar. -Visszahúztam a kezem, be a takaró alá, mert elképesztően fáztam. Remegni is jobban remegtem mint eddig, de az már azt hiszem, nem a hidegtől volt.
Look, I consider myself a realist, all right, but in philosophical terms, I'm what's called a pessimist.
- Mindent, hát hogyne. De ahogy szeretnéd, felőlem napokig is beszélgethetünk, engem ezért fizetnek. Apádnak mondjuk kellemetlen lesz, ha nem tud bemenni dolgozni miattad. Eddig is csupa átlátszó hazugságot próbált megetetni velem, de amit az apjáról mondott, az már a felháborítóan nevetséges kategóriát súrolta. Nem ismertem személyesen Levin Dolohovot, de azt még az újonc gyakornokok is tudták, hogy Dolohov végtelenül visszafogott, érzelemmentes ember - a munkájában mindenképp, bár úgy sejtettem, a magánéletében is -, aki azt is rezzenéstelen arccal nézi, ha éppen üvölt vele valaki, akit pont kirúgott. Nehezemre esett elképzelni, hogy ez az ember ok nélkül úgy elveszítené a fejét, mint amit a karácsonyi bálon láttam. - Hát igen, Levin Dolohovot mindenki úgy ismeri, mint aki csak úgy felcseszi magát valamin. Kimondottan forrófejű ember - horkantam fel. - De ha tényleg ennyi történt, akkor mit mondott "az a büdös geci"? Ha ennyire felhúzta rajta magát az apád, biztosan emlékszel rá. Ha türelmesen nem is, de csendben vártam. Tudtam, hogy ha elégszer és elég hatásosan szembesítem a hazugságaival, akkor egy idő után meghátrál. Nem egy kartellnek a vezetője ült előttem vagy egy sorozatgyilkos, aki rezzenéstelenül bámul bele az arcodba, bármennyire szorul a nyaka körül a hurok. Caroline csak egy tizenhét éves kislány volt, aki nagyon félt és szeretett volna kikeveredni ebből a kínos beszélgetésből. Az asztalra csapott, de a szavainak erősebb hatása volt. Velem is megtette. Hatalmas súlya volt ennek a rövidke mondatnak, benne volt Caroline minden fájdalma és elkeseredése. Hát ezért kerülte a válaszadást. Az az utolsó szemét bántotta és túlságosan fájt neki erről beszélni. Nem akartam gyötörni, Merlinre, nem voltam ilyen beteg állat, de muszáj volt kérdéseket feltennem, olyanokat, amikre nem akar majd válaszolni. Előre gyűlöltem magam érte, azonban ezzel most nem foglalkozhattam, félre kellett tennem a személyes érzéseimet és az apaságból eredő minden együttérzésemet. - Mit tett meg veled Kyle? - Ki kellett mondania. Konkrétan, nem körülírva, nem kertelve, hanem teljesen egyértelműen. - Mondd el, kérlek, hogy mi történt pontosan.
- Fiona mindent elintéz neki. -Ebben én sem voltam biztos, fogalmam sem volt, apa és Fiona munkája mennyire folyik össze és Fiona mennyire tudja egy-két napra átvenni apa feladatait. Most, hogy Mr. Weasley megemlítette, kezdtem emiatt is aggódni. Nem eshet vissza apa a munkában csak miattam, mert ennek egyedül én voltam az oka. Bassza meg... Némi dühvel a tekintetemben néztem rá. Rendkívül idegesített, hogy átlátott rajtam és a hazugságaimon - még akkor is, ha valóban borzasztóan rosszak voltak. Ez volt szinte az egyetlen dolog, amiben igazán tehetségesnek tartottam magamat és amit szerettem mások arcába tolni, de nagyon úgy fest, hogy most még ez sem ment. Ez egyszerre irritált és keserített el mindennél jobban. Hogy lesz így belőlem valaha is színésznő? - Nem tudom. Hunterrel csokigolyót ettünk, amikor először megláttam apát. Ahogy elhaladtak Briggsék mellett Fionával, akkor figyeltem, hogy idegesebb lett, úgyhogy elküldtem Huntert, nehogy rajta csattanjon. Apa morgott valamit Briggsről, amikor odaért, aztán elkezdte szidni Huntert és így vesztünk össze. A többit már elmondtam. -Egyre nehezebb volt minimálisra fognom a hazugságokat. Nagyon igyekeztem nagyrészt igazságot mondani, de a kötözködése ezt egyre nehezebbé és nehezebbé tette. Mondjam el, hogy mi történt pontosan... Ennél rosszabbat nem is kérhetett tőlem. Sejtettem, hogy nem jókedvében teszi, hogy nem gyötörni akar, de mégis megtette. És hirtelen nagyon gyűlölni kezdtem érte. Szorosan magamhoz öleltem a lábaimat, a tekintetemet mereven Hunter képére szegezve, hogy némi nyugalmat adjon, pedig tudtam, hogy nem lesz sikeres. De elkezdtem beszélni. - Nem sokkal a bál előtt volt, pénteken. Apa kikért a Roxfortból, együtt mentünk el megnézni az egyik Shakespeare királydráma feldolgozását a Heliosban. Utána beültünk egy étterembe vacsorázni, ahol jól összekaptunk, mert véletlenül elárultam neki, hogy együtt vagyok Hunterrel. Megittunk ketten egy üveg vörösbort. Nem rúgtam be, nem voltam részeg, de józan sem. A vitánknak hála nem engedtem, hogy felkísérjen a kastélyig, de úgyis mindegy lett volna. Egyenesen a pincébe indultam, a klubhelyiségbe, de menet közben összefutottam Kyle Briggsel az egyik folyosón. Prefektus volt, gondolom éjjeli köröket futott, de ki tudja. Összeszólalkoztunk, nem volt benne semmi különös, de amikor ott akartam hagyni, elkapta a karomat. Berántott az egyik mellékfolyosóra, nekivágta a fejemet a falnak, nem túl erősen, de megszédültem tőle. -Forrók voltak az arcomon végigfolyó könnyek. De daráltam tovább, mondtam, mondtam és mondtam, hogy minél hamarabb túllegyek rajta. -Felrántotta a szoknyámat, széttépte a harisnyámat és hátulról, szárazon belém nyomta. Csillagokat láttam a fájdalomtól, a kezei több helyen is sebesre marták a bőrömet, amik utána jó időre nyomot hagytak. Azt hiszem, még van most is. -Lehúztam a pizsamám nyakát, hogy a mellkasomon lévő, már nagyon halvány körömnyi hegek láthatóak legyenek, aztán visszabújtam a takaró alá. -Azt mondta, hogy baszhatom a szép kis testemet, mert úgyis tönkreteszi. Baszhatom az aranyvéremet, ezek után senki nem akar majd elvenni, mert egy mocskos kis ribanc leszek, akit mindenki messziről elkerül, annyira undorító. Hiszen ki akarna egy olyan nőt maga mellé, aki még az erőszakot is élvezi? Mert célja volt, hogy élvezzem, addig küzdött, amíg nem... amíg... Érti. Aztán amikor végzett, a földre taszított, belém rúgott egyet, hogy "büdös szajha", aztán elment. Hánytam, de utána elküzdöttem magam a klubhelyiségig, bokáig véres lábbal. Találkoztam menet közben Avery professzorral, szerencsére sötét volt, nem látott semmit. Két hétig fájt minden lépés és nem tudtam rendesen ülni. Akkor szoktam rá a cigarettára. Ezt meséltem el apának a mágiatörténet teremben, ezért borult ki és ezért szidta Briggséket. -Nem tudom, mikor kezdtem el előre-hátra billegni a széken, de már egy ideje azt csinálhattam, patakzó könnyekkel, látványosan reszketve. Nagyon rosszul voltam.
Look, I consider myself a realist, all right, but in philosophical terms, I'm what's called a pessimist.
- Nem kételkedem Mrs. Dolohov képességeiben, de egy főosztályvezetőt akkor sem lehet pótolni. - Nem fenyegetőztem, ezek tények voltak. Hallottam hírét, hogy a Dolohov házaspár tökéletes összhangban képes együtt dolgozni, de erősen kételkedtem benne, hogy egymás munkáját képesek lennének ugyanilyen problémamentesen átvenni. Erre senki sem képes, különösen nem akkor, ha a Mágiaügyi Minisztérium egyik főosztályvezetőjét akarták helyettesíteni. A hazugságai egyre és egyre gyengébbek lettek, Brutus több kreativitást és hitelességet vitt a hazudozásba, mikor próbálta megmagyarázni, hogy került neonzöld vízfesték a plafonra vagy miért tűnt el egy egész doboz csokifagyi a konyhából. Caroline olyan átlátszó kamudumát próbált megetetni velem, mint aki szándékosan igyekszik bajba keverni magát. Ha valaki most azt mondta volna nekem, hogy ez a célja, talán elhittem volna, mert jelenleg elég magabiztosan menetelt afelé, hogy egy kurva mély gödör mélyén találja magát a kedves apjával együtt. - Nos... ez nem sok. Sok évnyi gyakorlat volt mögöttem aurorként. Hallgattam már ki gyilkosokat, áldozatokat, épp csak elárvult gyerekeket, fekete mágusokat és igen, nemi erőszakot elszenvedett nőket is. Mindenkit megviselt, ha az áldozat ült vele szemben, ha végig kellett hallgatnia, nem is, kényszerítenie kellett valakit arra, hogy beszéljen az őt ért traumáról. Tudtam, hogyan kell ilyenkor viselkednem, tartani magam a szakmai előírásokhoz, de ettől még nekem is ugyanolyan borzasztó volt végighallgatni, hogyan tette tönkre Kyle Briggs egy tizenhét éves lány életét. Feltételezhettem volna, hogy hazudik, hogy csak be akarja mocskolni a Briggs gyerek nevét a szabadulás reményében, de amit elmondott... ahogy elmondta... ilyet senki sem képes hazudni, így nem. Ha csak belegondoltam, hogy ez az én lányaimmal is megtörténhetett volna... De nem gondoltam bele, mert a munkámra kellett koncentrálnom. Azért a gondolat ott motoszkált valahol mélyen: alig várom, hogy hazaérjek a gyerekeimhez és lássam, velük minden rendben van. Tristant senki sem rángatta be kihallgatásra, Lynhez egyetlen fiú sem ért hozzá az engedélye nélkül, Celiát és Brutuskát senki sem bántotta. Csak ennyi számított. Nem kellett volna megkönnyebbülést éreznem, de nem tehettem ellene. Legalább nem az én gyerekeimmel történt... - Avery professzor Richard Averyt, a mágiatörténet tanárt takarja, igaz? - Nyilván tudtam, de a pennának fel kellett ezt is jegyzetelnie. - Elmondtad neki az eset után, hogy mi történt? Elmondtad ezt bárkinek édesapád előtt? Előkotortam a zsebemből egy zsebkendőt és Caroline felé nyújtottam. - Ha szeretnéd, tarthatunk szünetet.
Próbáltam lassan, egyenletesen venni a levegőt. Minden energiámat abba fektettem, hogy ne kezdjek el pánikolni, ne kerüljek olyan állapotba, amibe már egyszer kerültem hetekkel ezelőtt. Emlékeztem rá, hogy ültem Alina mellett a Szükség Szobájában, olyan szorosan markolva a hajamba, hogy ki is téphettem volna, közben pedig úgy zokogtam, mint soha életemben. Borzasztóan kiborultam akkor, amiért fel kellett idéznem mindent és elmondanom Alinának, hogy mi történt. De muszáj volt, mert hiába fájt és lettem tőle rosszul, tudtam, hogy hosszútávon segíteni fog, ha legalább egy ember tud róla és segíteni fog. Az pedig csak Alina lehetett. Hunternek el sem akartam mondani, azt akartam, hogy soha ne tudja meg, mert rettegtem tőle, hogy Kyle mondatai akkor igazzá válnak, és Hunter tényleg megundorodik tőlem és egy utolsó kis kurvának gondol majd. Logikátlan feltételezés volt, de akkor nem erre figyeltem. - Igen. Együtt vezetjük a színjátszókört, jól ismerjük egymást -szipogtam. Akarom még egyáltalán folytatni a színjátszót? Talán ott is hagyom a francba, nem kell az nekem. A kviddicset már úgyis elengedtem, Hunter majd megkapja a seprűmet. -Avery professzor nem tud róla, de nem hülye, szerintem sejti... Alina tudta meg először, aztán Hunter. Ezért verekedtek össze Briggsel. Rajtuk kívül senki nem tudott róla apáig. A szünet ajánlatára megráztam a fejem és nem vettem el tőle a zsebkendőt sem, képtelen voltam elengedni magam. Szó szerint, a kezeim görcsösen szorították a lábaimat. A térdemre hajtottam a fejem, pár percig csak arra koncentráltam, hogy abba tudjam hagyni a billegést és legalább minimálisan kontrollálni tudjam a légzésemet. Nagyon nehéz volt, minden önuralmamra szükség volt hozzá és tudtam, hogy nem fog sokáig tartani. De nem is kellett sokáig kibírnom, csak amíg nem voltam egyedül. - Kyle Briggs mindent elvett tőlem. Elvette az önbecsülésemet, az életkedvemet, a lelki békémet, felbolygatta az összes kapcsolatomat a családommal és a barátaimmal, elvette a sport örömét, mert már nem tudok seprűre ülni és elvette az álmaimat is, hogy belőlem valaha is az lesz, aki lenni szerettem volna. Minden nyugodt percem eltűnt, mert akárhányszor lehunyom a szemem, érzem a hideg, durva falat az arcomon, a lehelletét a nyakamon és a fájdalmat, amit nekem okozott. Hetek óta nem volt egyetlen olyan éjszaka, amikor nem riadtam fel az általa okozott rémálmokból. -Felemeltem a tekintetem és végre Mr. Weasleyre néztem. -Nem öltem meg Kyle Briggst, egy ujjal sem nyúltam hozzá, és apa sem tette, mert végig mellettem volt. De sajnálom, hogy nem én tettem meg, kívánom, hogy bárcsak én lettem volna, aki darabokra szedi és feleteti egy falka khimérával. És minden jót kívánok annak az embernek, aki helyettem megtette, a hálám örökké üldözni fogja. Remélem, sokat szenvedtette. -Beletöröltem a könnyeimet a takaróba. - Van rá lehetőség, hogy lássam Huntert? Vagy apát? Vagy hogy kapjak egy cigarettát? -Bármelyiknek örültem volna, nagyon, legalább az a földön tudott volna tartani.
Look, I consider myself a realist, all right, but in philosophical terms, I'm what's called a pessimist.
Tehát Richarddal találkozott azon az estén, aki talán sejthet valamit. Őt is be kell rángatnunk egy beszélgetésre, nem lesz boldog, de ha megtudja miről van szó, készségesen az aurorok rendelkezésére áll majd. Ebben egy percig sem kételkedtem, ahogyan abban sem, hogy a Caroline-ról kialakított véleményt pozitívabban árnyalja majd Richard kikérdezése. Ha együtt vezették a színjátszókört, akkor biztosan kedvelte. - Meg tudnád mondani a pontos dátumot? Hogy Avery professzor alátámaszthassa, hogy találkoztatok aznap este. - A megbűvölt penna által lefirkantott jegyzetekbe pillantottam, hogy kilessem az Alina nevű lány teljes nevét. Odafigyeltem Caroline minden szavára, de nem tudtam ennyi nevet pontosan észben tartani. - Tehát Alina Scamander, Hunter Tuttle és az édesapád is tudnak a nemi erőszakról. Miért nem történt feljelentés? Tudtam, hogy általában miért nem történik meg a feljelentés. Tankönyvekből tanították nekünk, majd láttam gyakorlatban is. De akkor is fel kellett tennem a kérdést, ha tudtam rá a választ, mert a kihallgatásnak egy megszabott forgatókönyv szerint kellett zajlania. Minden apróságra rá kellett kérdeznem, minden lényeges részletet szájbarágósan kellett lediktálni a pennának. Azt hittem, szünetet akar majd tartani, összeszedni magát, ezzel együtt a méltóságát is, talán kimenni innen és rágyújtani egy cigarettára. De nem élt a lehetőséggel. Talán képtelen volt megmozdulni is, talán csak szeretett volna minél hamarabb túlesni ezen a földi poklon, amit most én okoztam neki. Rezzenéstelen arccal hallgattam, de közben csak egy valamire tudtam gondolni: ha valaki az én lányommal tette volna ezt, biztosan megöltem és elástam volna, a puszta két kezemmel tekertem volna ki annak a faszkalapnak a nyakát. Kyle Briggs tönkretette Caroline Dolohov életét. Megeshet, hogy már soha többet nem bír majd úgy tükörbe nézni, hogy ne legyen rosszul attól, amit lát. Ki tudja, talán soha többet nem lesz képes közel kerülni egy fiúhoz a szörnyű emlékei miatt. Az is megtörténhet, hogy nem tud majd kimászni a depresszió mocsarából. És mindezt azért, mert egyetlen este rosszkor volt rossz helyen. Ha elég erős, akkor sikerült majd talpra állnia, de már sosem lesz ugyanolyan, mint azelőtt és örökké magával fogja cipelni a traumatikus emlékeket. Az apja is tudta, nyilván felfogta, hogy a lányát egy örök életre megsebezték. Ha valaki engem kérdezett volna, azt válaszolom neki, hogy Levin Dolohov ölte meg Kyle Briggst vagy ölette meg éppenséggel. Én nem hibáztattam volna érte, bármelyik apa ezt tette volna. Már csak a gondolat, hogy Lyn elmesélje nekem ugyanazt, amit most Caroline nekem mondott, korábban pedig az apjának... görcsbe rándult a gyomrom és elfogott a hányinger. Nem az én gyerekemmel történt. Nem Lynnel történt. Nem is Celiával. Semlegesnek kellett maradnom. Intettem egyet a pálcámmal, mire a penna abbahagyta a jegyzetelést, valahol Caroline monológjának a közepén, az utolsó két szó ott állt fekete tintával a papíron: "de sajnálom..." - Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Ennyi elég is lesz egyelőre. Láthatod Huntert és apádat, ha már ők is végeztek. A cigarettáról nem tudok nyilatkozni, az már nem az én hatásköröm.
Bele sem gondoltam, hogy emiatt most Averyt is berángathatják ide. Nem akartam kellemetlenséget okozni senkinek, pláne nem az egyetlen professzornak, akivel igazán jó kapcsolatom volt és akiben megbíztam. De nem tehettem mást, mentenem kellett magamat és bebizonyítanom, hogy nem hazudtam. Mert nem tettem, egyáltalán nem, mégis ki hazudna ilyesmiről? - November huszonnyolcadika, péntek. Otthon megvan a színházjegy is, kettő darab, egy diák és egy felnőtt, páholyba, bal oldalra. -Mindig oda szólt a jegyünk, ha apával mentünk. Egyedül vagy Alinával a negyedik sorba ültünk le, de apa ragaszkodott a páholyhoz, amit megértettem. Ott teljes nyugalomban lehettünk, nem zargatta senki, nem súgtak össze a kiéhezett, negyvenes nők a hátunk mögött és semmilyen gyökérrel nem kellett megküzdenünk. Ha apa ott volt, én is jobban örültem a páholynak. -Igen, ők. És azóta Fiona és az öcsém is, de ők csak a bál után tudták meg. -A feljelentés kérdésére még ebben az állapotban is csak felhorkanni tudtam. -Semmi értelme nem lett volna. A mágiaügyi miniszter unokaöccséről beszélünk, mindent a szőnyeg alá söpörtek volna, én pedig az új közellenséggé váltam volna, akit le lehet köpni az utcán és bele lehet rúgni. Meg nem is akartam feljelentést tenni. Én csak... csak el akartam felejteni az egészet. Felejteni... Soha nem fogom elfelejteni, ami történt. Biztos voltam benne, hogy ha harminc vagy ötven év múlva megpróbálnám felidézni az eseményeket, ugyanolyan élénken fognak élni az emlékeimben, mint öt perccel utána élt és ahogy még most is él. Kaptam egy démont, aki hozzám van láncolva és soha az életben nem tudok majd megszabadulni tőle. Talán megtanulok együtt élni vele, nem törődni azzal, ha órákon keresztül kopogtatja a vállamat, hogy "emlékszel rám?" és azzal, ha újra és újra az álmaimba lopózik. Ez volt a legtöbb, amit tehettem. - Köszönöm -bólintottam, bár nem igazán volt mit megköszönnöm. Ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést. Vagyis mégsem. -Mr. Weasley! Nem én vagyok az egyetlen. Két éve volt egy lány, nem emlékszem a nevére. De meghurcolták, mert ő szólni mert, úgyhogy át kellett iratkoznia a Beauxbatons-ba. Avery professzor még biztosan emlékszik rá. Megvártam, hogy kimenjen. Megvártam, hogy kattanjon a zár. Megvártam a távolodó lépéseket. Aztán vulkánként tört elő belőlem minden, az érzelmek, a sírás, az elviselhetetlen gyötrelem. Egy pillanatra meg akartam halni.
