Nem terveztem otthon maradni a hétvégén. Az elmúlt években egyetlen hétvégét sem töltöttem otthon, mert annál nagyobb büntetést elképzelni sem tudtam. Anyám végtelenül ostoba tekintetét látva az egyetlen pozitívum, ami eszembe jutott, hogy már szuperül beszéltem a svédet, amúgy inkább csak bosszantott. Apámra rá sem akartam nézni, mert a látványa is felbosszantott és egész biztosan azzal kezdte volna, ha meglát, hogy hogy nézek ki, miért nem öltözök fel normális nőként, nem pedig prostiként, mert neki minden, amit felvettem, prostiruha volt. Nem véletlen, hogy annál jobban folytattam ezt a jó szokásomat. Mindegy is. Lebeszéltem a "barátnőimmel", akiket inkább csak azért tartottam, hogy legyen valami társaságom, hogy átmegyünk New Yorkba, keresünk valami szuper bulihelyet és szétcsapatjuk magunkat, ahogy múlt héten is tettük, meg azelőtt és azelőtt is. Nem lepett volna meg, ha harminc éves koromra nem lett volna már májam, de ez volt az utolsó, ami engem érdekelt. Nem szerettem a jövőmre gondolni és azzal foglalkozni, mert nem igen láttam a végét, fogalmam sem volt, hogy hol leszek tíz-húsz év múlva, de valahogy meggyőződésem volt, hogy nem a legjobb helyen. Ha itt maradok az Államokban, akkor egyértelműen nem. A csodálatos tervem, hogy a családomtól távol tölthetem az estét, hamar elúszott, amikor apám kopogás nélkül benyitott a szobámba. Közölte velem, hogy öltözzek fel normálisan, mert vendégségbe megyünk és nem fogad el semmilyen kifogást. Vitába szálltam vele, veszítettem, el kellett fogadnom, hogy ez a hétvége nem lesz olyan szórakoztató mint az előzőek. Megkérdeztem, hogy a húgom jön-e, mert legalább Bri ott lehetett volna, hogy legyen egyetlen értelmes ember a közelemben, de nemet mondott rá. Akkor már tudtam, milyen remek ötlete támadt és kedvem lett volna kiugrani az ablakon. Nem hiszem el, hogy már megint talált egy férjjelöltet... Úgy tesz, mintha ezt a szerencsétlent nem üldözném el ugyanúgy, mint a többit, akiket rám akart sózni. Szánalom. Kelletlenül, de felöltöztem és a szüleimmel együtt hoppanáltam el otthonról. Még egy család, akivel megutáltathatom az egész Rutledge nevet, remek lesz.
Vendég
Szomb. Feb. 01, 2020 8:27 pm
Fiona & Set
2012
Aznap este ki terveztünk lógni Markkal, mert végre alkalmasnak véltük az időt arra, hogy megnézzük azt a filmet a moziban, amit azóta vártunk, hogy hónapokkal ezelőtt megláttuk az előzetesét. A szüleink nyilván nem támogatták volna, hogy ilyen mugliknak meg szegényeknek való elfoglaltságokkal töltjük az időnket, ezért azt hazudtuk, csak a kutyánkat Constantine-t visszük sétálni. Szerencsére a moziban már ismertek minket, ráadásul Mark egyik barátja is ott dolgozott, ezért Constantine mindig megvárt minket odakint, és még foglalkoztak is vele közben. Már rátettem a nyakörvet a kutyára, amikor apám előkerült a semmiből, és Markot ignorálva közölte, hogy ma este meglátogat minket a Rutledge család, mert a lányuk ígéretes lehet számomra. Még csak ki sem mutathattam azt a kétségbeesett dühöt, amit éreztem, mert a jelenlegi családi béke annak volt köszönhető, hogy apám azt hitte, kedvére irányíthat. Elzavart átöltözni, és mire visszaértem fekete dísztaláromban, már kopogtak is az ajtónkon; vettem egy mély levegőt, hogy legyőzzem idegességemet, és hogy felkészüljek erre a legalább két óráig tartó bájolgásra, ami után remélhetőleg apám talál valami kivetnivalót a lányban, és elfelejthetjük ezt az egészet. Az egyik házimanónk nyitott ajtót, én pedig letöröltem az arcomról az undorodó arckifejezést, és felvettem helyette a hűvös, de udvarias álarcomat.
Ki nem állhattam az érzést, hogy tenyészkancaként akarnak a szüleim túltenni rajtam. A huszonegyedik században éltünk, elméletben modern emberekként, mégis itt tartottunk, hogy apámék megint gyorsan le akarnak passzolni valakinek. Persze, nyűg voltam csak nekik, egy önfejű, makacs, lázadó lány, aki semmiben sem felelt meg az elvárásoknak, amiket az arisztokraták (egyáltalán miért léteznek még mindig arisztokraták?) alapvetően a nőkre akartak erőltetni. Nem, engem nem érdekelt, hogy gazdag és befolyásos férjet fogjak magamnak, egyáltalán férjhez menni nem akartam, a gyerekek gondolatától pedig egyenesen viszolyogtam. Nem azért, mert ne szerettem volna a gyerekeket, semmi bajom nem volt velük és egészen megálltam a helyem a kishúgommal és más kicsikkel is, de sajátot semmiképpen nem akartam. Egyáltalán nem nekem való az anyaság, borzasztó lennék benne, és hiába lenne biztosan jó érzés egy kisbabát ölelgetni és szeretgetni, néhány óra után megunnám. Annak a gyereknek szar élete lenne, nincs mit szépíteni rajta. Én élni akartam és nem egy gyerekágy mellett leélni a fiatalságomat. Nevezhetjük ezt akár önzésnek is, de én inkább mondanám, hogy egy racionális döntés, amivel egy szerencsétlen gyereket kímélek meg attól, hogy ugyanúgy nevelkedjen, ahogyan én, ha nem még rosszabbul. Úgyhogy itt voltam, egy ismeretlen helyen, ismeretlen emberek között. Hát persze, a közelebbi ismerősi körünkben már senki nem maradt, akinek egyáltalán megfordult volna a fejében, hogy feleségül vegye vagy a fiával elvetesse Fiona Rutledge-t. A szüleimmel ellentétben én ennek örültem, annak a részének már kevésbé, hogy így teljesen ismeretlen emberek között kell töltenem a hétvégémet. Roppant izgalmas lesz. Amikor a házimanó bevezetett a kúria egyik szalonjába, pont olyan meleg és kedves fogadtatásban volt részünk, mint amilyenre számítottam. Hideg, kimért udvariasság, rosszul leplezett sznobizmus, drága, de büdös kölni kicsit túltolva, forgatókönyv szerinti párbeszéd... csak a szokásos, semmi meglepő eddig. Elbűvölő mosolyt varázsoltam az arcomra, az ember idővel megtanulja, hogyan kell kevésbé bunkón nézni emberekre, hiába dobnám be őket előbb a húsdarálóba, mint csatlakozni a fantasztikus családjukhoz. - Fiona Rutledge -nyújtottam a kezem először a családfőnek, amikor apám megfogott és előretolt, hogy mutatkozzak be. -El sem tudja képzelni, mennyire örülök, hogy itt lehetek, ez életem legszebb napja. -A szarkazmus nagyon jó eszköz, pláne, ha éppen annyit szórsz a mondataidba, hogy akivel beszélsz, ne tudja eldönteni, hogy komolyan ennyire lelkes vagy, vagy totál hülyének nézed. Ránéztem a jelöltre, akinek a potenciális tojóstyúkja lehetnék. Legalább nem nézett ki rosszul, mint az a fogatlan féleszű faszkalap, akinek a legutóbb bemutattak. Küldtem felé egy mosolyt, nem akartam már apámék orra előtt elkezdeni szítani a tüzet. Aztán az öregek kis idő múlva átvonultak a szomszédos szobába árverést tartani, hogy mennyit érek tenyészállatként és milyen elképesztően pedigrések lesznek majd a kis szopósmalacaink. Csend lett, amikor csak ketten maradtunk, de nem hagytam így sokáig. - Klassz a kúriátok -emeltem a számhoz a pezsgős poharat, amit az egyik manó tálcájáról vettem el pár perce. -Közel olyan otthonos, mint a miénk, csak úgy sugárzik belőle a melegség és a családi szeretet.
Vendég
Kedd Márc. 24, 2020 11:50 pm
Fiona & Set
2012
Már megint. Csak annyiban különbözik az előzőtől, hogy ez - bocsánat, ő - szőke. Végigmértem, alig leplezett unottsággal, mert ha őt is annyira megtörték és elhülyítették, mint az előző ötöt, úgysem fogja észrevenni. A családja is pont olyan volt, mint az előzőeké: egyértelműen azt képzelték, felsőbbrendűek, bűzlöttek a teljesen túlzásba vitt kölnitől, amit ráadásul csak és kizárólag az ár alapján választottak és nem vették figyelembe, mi megy az ő bőrükhöz - tipikus, az enyémek ugyanezt csinálják -, és egyébként is, képesek lettek volna vásárra vinni a saját lányukat. Ez már anélkül is elmondott róluk mindent, amit tudni akartam, hogy mondaniuk kellett volna egy szót is. Aztán amikor kinyitotta a száját, annyira meglepődtem, hogy véletlenül elfelejtettem odafigyelni az arckifejezésemre, és szemöldököm olyan magasra szökött, hogy majdnem megfájdult a homlokom. Aztán anyám módszeresen belekönyökölt az oldalamba, csak hogy aztán hangosan óbégatni kezdhessen, hogy milyen ügyetlen a hirtelen mozdulataival, de közben vetett rám egy olyan pillantást, amiből értettem, hogy fegyelmezzem meg magam, különben ő fog. Ezek szerint úgy döntött, ma nem kíván játszadozni és csak azért mondani dolgokat, hogy megnézze, mi történik. Ma felvette a tökéletes arisztokrata álcáját. Érdekes. Fiona mondata egyébként annyira csöpögött a szarkazmustól, hogy az ember akár szimplán hülyének is nézhette volna a lelkesedéséért, de lévén én is gyakran nyúltam ehhez az eszközhöz, azonnal szemet szúrt. Aztán a szüleink elvonultak arról tárgyalni, mi legyen az elsőszülött fiú neve, és hogy politikai szempontból is milyen előnyös lenne ez a házasság. Fiona legnagyobb meglepetésemre azonnal megszólalt. Újra végigmértem a lányt, most már kicsit több érdeklődéssel. Kétségkívül szépnek találtam, és az is pluszpont, hogy meg sem próbálta leplezni a szarkazmust, de nem éreztem úgy, hogy meg lenne köztünk az a szikra, ami egy házasság működéséhez kéne, nem mintha ez bárkit érdekelne ezekben a körökben. Én is elvettem egy pezsgős poharat az egyik házimanó tálcájáról, és köszönetképpen biccentettem neki. - Mindjárt gondoltam - biztosítottam róla, a pezsgőmbe kortyolva. - Már abból láttam, milyen idilli családotok van, hogy apád úgy tolt be az ajtón, mintha legszívesebben már ma itthagyna. Még csak nem is hazudtam. Elég volt ránézni erre a hármasra, sütött róla, hogy szerencsétlen lány sok mindenben nőtt fel, de abból egyik sem a szeretet meg a családi összetartás. - A te napod is olyan kellemesen telik, mint az enyém? - Még egy korty. - Ha nem tévedek, te is pont olyan szívesen vagy most itt, mint én. Kíváncsi voltam, mit reagál. És hogy hogyan reagál. Úgy döntöttem, adok neki egy esélyt, mert aki tudja kezelni a szarkazmusom, rossz ember nem lehet.
Kísérteties hasonlóság volt a szüleink között, aminek meg kellett volna lepnie, tekintettel arra, hogy soha nem találkoztak ezelőtt, legfeljebb üzleti okokból. Persze, én voltam az eladásra bocsátott termék, de ez a lényegen nem változtat, semmi rokoni vagy hasonló kapcsolat nem volt közöttük, de ennek a helyzet fényében még örültem is. Még csak azt kellett volna, hogy feleségül adjanak az unokatestvéremhez, szerencsére Amerikában ez nem volt annyira gyakori. Mindenesetre nagyon hasonlítottak egymásra, mert ugyanúgy próbálták visszaadni a brit arisztokráciát, mintha nem a huszonegyedik században éltünk volna, hanem a viktoriánus kori Angliában. Mondanom sem kell, meglehetősen gyatra munkát végeztek. A szarkazmus az ember legjobb eszköze, pláne, hogy alig vannak, akik értik. Én ezt sosem tudtam ép ésszel felfogni, de rengeteg barátomat martam el magam mellől tizenévesen azzal, hogy minden második mondatomat átitatta a szarkazmus. Mert egyszerűen vannak, akik nem tudják megkülönböztetni az egyszerű sértegetéstől. Most már tudtam, megtanultam, hogy ilyen is létezik, egyszerűen csak eljutottam oda, hogy rohadtul nem érdekelt, ha valaki emiatt megsértődik. Ilyen esetekben még jól is jött, csodálatos szűrőeszköz volt a legrosszabb vőlegényjelöltek kiválogatására. Nem foglalkoztam vele, hogy végigmért, nem zavart. Ő egyike volt azon keveseknek, akik nem úgy tették, hogy számomra nyilvánvaló legyen, milyen gondolatok pörögnek a fejükben. Ha nem voltam kellően berúgva, nem tudtam értékelni az ilyesféle "kedvességeket". Amikor meg ittam, totál mindegy volt, ki mennyire diszkrét, amíg akadt, aki gerincre vág és nem ad át valami nemi betegséget. - Ugyan már, azt soha nem tenné meg, hiszen én vagyok az ő csodálatos kis hercegnője -rebegtettem a szempillámat, amit rögtön egy grimasz és egy szemforgatás követett. Minden voltam, csak apám kicsi hercegnője nem és nem is akartam az lenni, abban pedig évről évre egyre biztosabb voltam, hogy a kishúgom sem lesz az. Nagyon büszke voltam Brionyra már most. Felnéztem rá, majd vetettem egy pillantást a szomszédos szobába vezető ajtó felé, ahol az anyáink éppen kacarásztak, apám hangja meg felzendült, hogy "nagyon remélem, hogy nem a te apádról kapja a nevét az első fiuk, az enyémről kéne". Hogy ebben mi volt vicces? Az jó kérdés. Az egész maga egy vicc volt, hogy ilyesmikről tárgyalnak, amikor olyan egyértelmű, hogy nem lesz itt házasság. Majd gondolják, hogy az előzőek után éppen ez jár sikerrel... - Elképesztően élvezem ezt a helyzetet. Jobb helyen nem is lehetnék most, hiszen már napokkal előre készültem a mai napra, olyan izgalmas! Végre találkozom a hercegemmel, akire már oly' régóta várok! Órákon át gyakoroltam a tükör előtt, hogy mit fogok mondani és minden tökéletesen sikerült eddig. Ez több mint kellemes, ez egyszerűen fantasztikus. -Letöröltem az arcomról az eddig rávarázsolt kislányos lelkesedést és sóhajtva beleittam a pezsgőbe. -Igen, pont annyira élvezem ezt mint te. Az elmúlt fél évben ez a negyedik árverésem, úgy fest, nem vagyok elég kelendő. De unni már kezdem.
Vendég
Hétf. Márc. 30, 2020 11:53 pm
Fiona & Set 2012
Megrándult a szám sarka a kijelentésére, és ennél a kijelentésénél döntöttem el, hogy kicsit lejjebb engedhetek a tökéletes arisztokrata örökös álcájából. Bár a pezsgőspoharam még mindig majdnem tele volt, két kortyra lehúztam az egészet, és rögtön nyúltam is a következőért. Apám biztosan kiborult volna, ha megtudja, hogy egyetlen pici fiacskája (Mark ugyebár nem számít) épp olyan közel került az alkoholizmushoz, mint ő maga, de talán ezt élveztem a legjobban az egészben. A dolog illegális mivoltát. - Ezesetben apád nagyon különös módon áll a hercegnőkhöz - feleltem közömbösen. A második pezsgőmnek is lehúztam a felét egy korttyal, de aztán arra jutottam, nem kell rögtön megtudnia teljesen, kivel van dolga, úgyhogy lelassítok kicsit. Ami némiképpen hátrányos, tekintve, hogy megfigyeltem, egyre nagyobb alkoholmennyiség kell ahhoz, hogy elérjem a kívánt hatást. Aztán meghallottam az apja hangját felzendülni, amit nevetés követett. Nagyon tudni akartam volna, mi volt ebben olyan vicces, de sajnos ez azon aranyvérű dolgok közé tartozik, amit soha nem fogok megérteni. A gondolattól, hogy gyerekem legyen, kis híján rám tört az émelygés. Egyébként sem akartam sajátot soha, de az, hogy úgy beszélnek rólunk, mint tenyészménről meg tenyészkancáról akiknek már előre látják a díjnyertes csikóikat, olyan kellemetlen érzéssel töltött el, hogy egy pillanatra azt hittem, viszontlátom az imént lehúzott pezsgőmet. Nagyon reméltem, hogy ez az arcomon nem látszott meg. - A hercegeddel? - vontam fel a szemöldököm. - Kérlek, mutass be neki. Lehúztam a maradék pezsgőmet. Még egy. - Rejtélyes, hogy miért nem - feleltem kifejezéstelen hangon. Akárki, akinek volt egy csöpp esze, rájött, hogy minden mondata gúnytól és maró szarkazmustól csöpög, amivel egész biztosan elijesztett bárkit, akiben volt annyi, hogy ez felismerje. Persze az is tény, hogy ez nem zárt volna ki semmit, ha megfelelő tenyészkancának találják. Egy pillanatra megfordult a fejemben, vajon mi lehet vele kapcsolatban a bökkenő, és meg fogom-e tudni ma este. A közös vacsoránál valószínűleg igen. - Akarod, hogy körbevezesselek vagy ilyesmi? - Letettem az üres poharat egy állványra, amin apám egyik féltve őrzött kínai vázája volt, és zsebre tettem a kezem. - Van egy elég nagy erkélyünk, megpróbálhatnál kiugorni róla. - Nem pontosítottam, hogy szökésre gondolok vagy arra, hogy megszabadítsa magát a szenvedéseitől. - Úgysem vennék észre még egy ideig, úgy hallom, még mindig nem sikerült eldönteni, kinek az apja után nevezzük el az első kölyköt. Valóban, hallhatóan ezen veszekedtek. Persze csak passzív-agresszív módon, hogy úgy tűnjön, a sértő megjegyzéseket nem gondolják komolyan.
Enyhén felvontam a szemöldököm, ahogy felhajtotta a pezsgőt. Ezek szerint mégsem akkora jófiú a drága, mint amilyennek tűnik. Ezelőtt még azt mondtam volna, hogy azért beszélget így velem, mert próbál... nem is tudom, bevágódni? Kelendőnek tűnni? Tököm tudja, mi jár az arisztokrata pasik fejében, amikor feleséget akarnak szerezni maguknak. Most már legalább biztos lehettem benne, hogy a szarkazmusa éppen olyan istenadta adomány, mint amilyen az enyém is. Szuper. Feleségül ugyan nem megyek hozzá, de legalább itt jól elleszünk egymással, ha más nem is történik. Bár el kell ismernem, el tudtam volna képzelni bizonyos mást, ami történhetne közöttünk... - Apám elég sok dologhoz nagyon különösen áll hozzá, sajnos. -Nem állítom, hogy nincsen oka arra, hogy különösen álljon hozzá, mert vannak pontjai az életemnek, amik miatt van oka aggódni. A probléma csak annyi, hogy őt egyáltalán nem az foglalkoztatta, hogy biztonságban legyek és egészségesen, hanem az, hogy ha én elpatkolok vagy híre kél annak, hogy összeszedtem valami olyan csodaságot mint a szifilisz, akkor ő bukja a fantasztikus kapcsolatokat, amiket az én kiházasításommal akart megszerezni. Mire nem jó, ha az embernek van egy lánya, igazán értékes árucikk lehet belőle. Nem kérdéses, hogy a csikóim díjnyertesek lettek volna, ha végül tényleg gyerekem születik, de az nem azért lett volna, mert annyira jó a pedigréjük, hanem mert normálisabb neveltetést kaptak volna. Jó, ez hatalmas hazugság. Soha nem akartam gyereket, soha a büdös életben, és nem azért mert nem szerettem őket. Rövid távon tök tűrhetőek voltak, pláne a nagyon kicsik, akik még olyan ártatlanok... De én nem akartam gyereket nevelni. Nem álltam készen arra, hogy lemondjak a saját kényelmemről annak érdekében, hogy egy másik életet felneveljek és nem is akartam megtenni. Lehetek ezért egy önző kurva is, de én saját magamért akartam élni, nem másért. - Van kutyád? Merte akkor egyértelműen ő az én hercegem. -Nagyon szerettem a kutyákat, de jobb volt így, hogy nincsen sajátom. Arról sem lettem volna képes megfelelően gondoskodni. Én is kiittam a poharamat, hogy aztán letehessem az első helyre, ami a kezem ügyébe akadt. Nem volt kedvem szorongatni és már kezdett átmelegedni a pezsgő is, pszichopata meg nem vagyok, hogy meleg pezsgőt igyak. - Ugye? Én sem tudom felfogni, mi lehet velem a baj -néztem rá olyan ártatlansággal, amiről most már biztosan tudtam, hogy ő nem fogja elhinni egy percig sem. Mást még talán be tudtam volna etetni vele, őt kizárt. Megvető pillantást vetettem az ajtó felé, ami mögött a szüleink diskuráltak mélyen belemerülve a meg nem született ivadékok nevéről. Határozottan nem volt kedvem ittmaradni és tovább hallgatni. - Igen, azt hiszem jó lenne magukra hagyni őket az ilyen rendkívül fontos dolgok megtárgyalásával. És különösen csábít az az erkély. Ha magasan van, azért, ha alacsonyan, akkor meg azért. -Mindkettőnek megvolt a maga előnye, az egyikről a halálomba vethettem volna magam, ha esetleg hozzám vágnának egy jegygyűrűt, a másikról meg még azelőtt leléphettem, hogy megtudnák. Igazán vonzó volt mindkét lehetőség. Kár, hogy meg tudom oldani élvezetesebben is a dolgot azzal, hogy belekényszerítem a drága jövendőbelimet a jegyesség felbontására. -Fogadni mernék rá, hogy az én apám fog nyerni. Jobban tud hisztizni mint egy kislány cukorka nélkül.
Vendég
Csüt. Ápr. 02, 2020 4:06 pm
Fiona & Set 2012
Eszemben sem volt lenyűgözni, főleg azért nem, mert nem ma óhajtottam menyasszonyt találni magamnak. Egyedül azért próbáltam legalább minimálisan viselkedni (addig a pontig, amíg rá nem jöttem, hogy őt még nem ölték meg teljesen belül), mert ha nem tettem, annak mindig Mark itta meg a levét. Így, hogy úgy tűnt, egészen egy szinten létezünk ebben a számunkra érthetetlen aranyvérű mizériában, az én fejemben is megfordult, hogy talán ez az este mégsem lesz olyan unalmas. Vacsora után, ha le tudjuk őket itatni annyira, hogy megjöjjön a kedvük kedélyesen társalogni a politikáról egész éjszaka (vagyis harsányan veszekedni az asztal felett megállás nélkül), akár még a városba is kilóghatnánk, ha már Markkal úgyis terveztük. Sőt, így talán Markkal - aki mellesleg a szobájában kuksolt, mert ilyenkor meg volt tiltva neki, hogy kijöjjön - is találkozhat, mert nem fogja lenézni csak azért, mert elvárják tőle. - Rögtön gondoltam - feleltem szárazon. Az én apám ugyanilyen volt, csak valószínűleg mégis kevésbé voltam elnyomva abból az okból, hogy szerencsés módon fiúnak születtem. Félmosolyra húztam a szám, és halkan füttyentettem egyet; nem akartam kockáztatni, hogy felhívjam magunkra családom figyelmét és valamilyen módon minket is bevegyenek ebbe a felettébb értelmes társalgásba. Reméltem, hogy a kutya a közelben kódorog, mert a kúria másik feléből biztosan nem hallotta volna meg a hívásomat. Szerencsére ritkán ment túl messzire tőlem vagy Marktól, úgyhogy igazából az volt a kérdés, az öcsém szobájában van-e éppen. Hamarosan halk, ütemes tik-tik-tik hangzott fel, a következő pillanatban pedig megjelent a társalgó ajtajában egy gyönyörű, fajtatiszta skót juhász. Isten látja lelkem, én a menhelyről akartam örökbefogadni, de apám kijelentette, hogy az ő házában biztosan nem lakik majd egy korcs, ha már feltétlenül ragaszkodni akarunk egy olyan haszontalan és koszos állat tartásához, mint egy kutya. Nem panaszkodni akarok, Constantine nélkül Mark és én már vagy tizenhatszor követtünk volna el öngyilkosságot duóban. - Itt a herceged - jelentettem ki, miközben megsimogattam Constantine fejét. - Okos kutya! Constantine a neve. Constantine udvariasan csóválta a farkát, és figyelő, mogyoróbarna tekintetét Fionára függesztette. Fiona ártatlansága annyira mű volt, hogy ahhoz, hogy bárki elhiggye, olyan férfinak kellett lenni, aki elhitte a nőkről, hogy naiv, érzelemtől vezérelt, egyszerű lények, egyértelműen alsóbbrendűek egy férfihoz képest. Apám egész biztosan bedőlt volna neki. - Én sem - mondtam végül enyhén félrebillentett fejjel, de olyan mosollyal, amiből egyértelműen ki lehetett következtetni, hogy biztos vagyok benne, nemsokára megtudom. És alig várom. A megvető pillantásával mélységesen egyetértettem, még ha nem is tettem rá megjegyzést. Az erkélyes megjegyzésére egyenesen felnevettem, magamat is meglepve vele; olyan szinteken átéreztem a mondat minden szavát, hogy a helyzet tragikomikussá változott. - Nézzük hát meg, megfelel-e az igényeidnek! - Elindultam kifelé a társalgóból. - Majd megpróbálok uralkodni magamon, nehogy utánad ugorjak. A téma továbbra is megtartotta a kétértelműségét: ugyan vicc nélkül, én inkább szökni akartam, de néha mutattam nihilista hajlamokat, úgyhogy nem esett nehezemre ilyesmi dolgokkal dobálózni. - Abban ne legyél olyan biztos! - szóltam rá. - Az én apám valahogy kiharcolt egy vezető pozíciót a Mágiaügyi Minisztériumban. Bár tehetsége és megfelelő képességei kétség kívül voltak az állásához, esélye sem lett volna ilyen hamar megkapni a lehetőséget, ha nem hisztizi ki a befolyásosságával és ismerettségeivel dobálózva. Ahogy kiértünk az erkélyre, hűvös levegő csapott az arcunkba, Constantine pedig lelkesen előreügetett a levegőbe emelt, szaglászó orral. A mai este kellemesen meleg volt, a tavunk felől békák brekegése hallatszott, ami elvegyült a kezdődő tücsökciripeléssel. Az erkélyen halvány fénnyel világítottak a lámpák: tőlünk nem messze, a korlátnál egy nekünk háttal álló fiú sziluettje rajzolódott ki. A tompa világítás megcsillant szőke - sokkal világosabb, mint az enyém - haján, és ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, összerezzenve felénk fordult. Az egész testtartásából rémület sugárzott, de ahogy meglátta, hogy csak én vagyok az valaki mással (és nem az egész családdal), elernyedtek felhúzott vállai, és közelebb jött hozzánk. Ahogy bekerült az ablakokon kiáramló fénykörbe, fűzöld szeme és széles mosolya is láthatóvá vált. Fogalmam sem volt, hogy tudott ilyen barátságos és jólelkű maradni annak ellenére, amin nap mint nap keresztül kell mennie. - Mark Lascelles - nyújtotta kezét a lány felé. - Te pedig, ha nem tévedek, Fiona vagy. Nem kezdtem el rögtön magyarázkodni. Azt megalázónak éreztem volna Mark szempontjából, ezért reméltem, hogy Fiona rá fog kérdezni, mert fogalmam sincs, másképp hogy tudtunk volna egyről a kettőre jutni anélkül, hogy Mark amúgy sem létező méltósága még tovább sérüljön.
