| Végre egy egész elviselhető tanóra, amikor nem kell eltűrnünk a Griffendél vagy a Hugrabug ház lakóit. Az utóbbiak általában idegesítően barátságosak, “cukik” és nyomulósak... nem is értem, mi a frász bajuk van. Nem mintha engem próbálnának meg újra és újra megközelíteni, legtöbbször egy pillantásomtól sarkon fordulnak, de elég, ha a háztársakkal kezdik a bosszantó kedélyeskedést ahhoz, hogy úgy összességében irritáljanak. Nem vagyok hozzászokva az efféle barátságos légkörhöz, és nem is érzem úgy, hogy hiányozna nekem. A pirosak viszont egyszerűen csak idegesítőek. Véleményem szerint zajosak, nagyképűek - abszolút érthetetlen okból, és tapasztalataim szerint sokszor kötekedőek. Bár azzal volna a legkevesebb problémám. A Hollóháttal azonban egészen tűrhetőek a közös órák, ahogyan ez a mostani is. Talán mert a bájitaltant egyébként is mindig szerettem, főleg az önálló vagy csoportos munkákat. Jelenleg is Kirával és a Mulciber fiúval dolgozunk hármasban, szóval igen, lehetne sokkal rosszabb is. Külön öröm, hogy az élő-halál esszenciáját kell elkészítenünk, ami már magában is nagyszerű, ráadásul már van benne gyakorlatom, így szinte garantált a jó jegy. Összeszedjük a hozzávalókat és szükséges dolgokat a polcokról, és amit nem tudok kézben elvinni, azt a pálcámmal lebegtetem az asztalunkhoz, csak mert eszembe sincs másodszor is átfurakodni a sorban állók között.
- Üröm, aszfodélosz... Sopophorus Bab... A macskagyökér itt van? - pillantok fel a srácokra futólag, miközben már az eszközöket készítem elő, és egyetlen intéssel lángot lobbantok az üst alatt. Ahogy az első hozzávalók belekerülnek, körbe hordozom a tekintetemet, és amikor Denarius Lestrangre vetődik a pillantásom, automatikusan elfintorodom. - Tudjátok mit nem értek? Lestrangenek mégis milyen elmebaja lett? Tavaly ilyenkor a Durmstrangban még egész normálisnak tűnt. Most komolyan az a rusnya, vörös, félvér Weasley után koslat? - ingatom a fejemet rosszallással vegyes értetlenséggel. Egy éve még szinte kedveltem a srácot. Ami nagy szó. Bár hallottam, hogy tavasszal Kiráéknak meggyűlt vele a bajuk, de nekem még a lagzin sem tűnt ennyire nyomoréknak. - Ez annyira szánalmas. Sőt! Lehangoló. Egy Lestrangenek komolyan lehetne ennél több esze is! Vajon, ha lenyisszantanánk a vöröske haját, még mindig oda volna érte? - Nevetek halkan az orrom alatt. A saját egyéni véleményem, de szerintem nem csak annyi volna a dolgunk, hogy megtanítsuk a söpredéknek, hol a helye, és az aranyvérűeket segítsük a felemelkedésben, hanem többek között az is, hogy a Denny féléket észhez térítsük valahogy. Akár fájdalmas leckével. Mert ennél a mi fajtánk többre hivatott, és ha hagyjuk, hogy tovább csökkenjen a számunk az aljanéppel való keveredés miatt, az semmi jóra nem vezet.
- Nos, legalább csapatkapitánynak nem teljesen csapnivaló, és tudja, kiket érdemes beválogatni a csapatba – mosolygok fel Kirára a hozzávalók aprításából.
- Hé, várj! - kapom el hirtelen Sebastian alkarját egy határozott mozdulattal, aztán finoman el is húzom az üsttől. - Előbb az üröm megy bele. Fontos a sorrend, nem árt odafigyelni rá, különben a végén nem azt az eredményt kapjuk, amit szeretnénk - figyelmeztetem komolyan, mielőtt elengedném. |
