Betartottam a szavamat, amikor azt mondtam Sue-nak, hogy beszélni fogok a gyerekekkel. Ha ő ennyire féltette őket és az anyagi helyzetünket, akkor nem akartam félvállon venni ezt az egészet, akkor sem, ha baromira viccesnek találtam a kölykök kreativitását, és jól szórakoztam minden McGonagall és Bagman által küldött levelen. De a család volt a legfontosabb számomra, és ha Susan azt kérte tőlem, hogy beszéljek a srácok fejével, akkor megteszem. Nem véletlenül hívtuk le őket ezen a hétvégén Roxmortsba, hiszen mindkettőnk jelenlétével éreztetni akartuk, hogy igenis komoly dologról volt szó, és abban is biztos voltam, hogy azért Sue-nak is hiányoztak a gyerekek, nem csak nekem. Így a Három Seprű mellett állva vártuk ennek a három jómadárnak a felbukkanását, közben pedig megfogtam a feleségem kezét, és egy csókot nyomtam az arcára, hogy megpróbáljam csillapítani az idegességét. Mostanában túl sokat dolgozott, tele volt stresszel, nem ártott volna neki egy kis lazítás. − Ne aggódj. Minden rendben lesz, amint mindegyik megérkezik, megkérjük őket, hogy szedjék össze magukat – simítottam végig gyengéden Susan arcán, majd elengedtem a kezét, és a falnak dőlve a tekintetemet a Roxfortba vezető útra szegeztem. − Csak igazán jöhetnének már – sóhajtottam fel, amikor először Lyle Weasley vöröshajú lánya robogott el mellettünk, és szaladt a kávézó irányába, aztán egy csapat mardekáros haladt el mellettünk nevetve, nem sokkal később Theo fiának az emós bandája sétált el mellettünk, mögöttük egy színeshajú lány, aztán láttam ahogy a kis Lily integetett nekünk – neki kedvesen visszaintegettem egyébként −, aztán még egy tucatnyi diák haladt el mellettünk, amikor végre befutott az első lovas, vagy a második. Mindig elfelejtettem, hogy melyikük született előbb, de ezt Susan jobban tudta, hiszen ő hozta őket a világra, én csak örültem annak, hogy mindenki jól volt. − Kenny! – löktem el magamat a faltól, hogy a vállára tehessem a kezét, hiszen nagy családi összeborulásokat nyilvánosan nem szoktam rendezni. Én is utáltam, amikor anyám a haverjaim előtt produkálta magát, szóval pontosan tudtam milyen idegesítő volt ez. − Jól vagy? Minden rendben? – érdeklődtem elsőkörben a hogyléte felől, majd odébb léptem, hogy az anyja is kedve szerint üdvözölhesse őt. Addig én ismét az ösvény felé pillantottam, de a diákok távoli pontoknak tűntek, nem ismertem fel a többieket. − A testvéreidet hol hagytad? Remélem, nem küldték el őket az utolsó pillanatban valami büntetőmunkára, mert mindenkivel beszélni szeretnénk – fordultam vissza a nagyobbik fiamhoz. Istenem, akármilyen rossz is volt, pontosan ilyen csirkefogónak szerettem őt és a többieket is. Épp ezért lesz majd olyan kellemetlen ez a beszélgetés, hiszen nem szeretném bekorlátozni őket, de tényleg volt egy határ, amelyet meg kellett húzni.
:chaosseamus:
Vendég
Pént. Júl. 22, 2022 1:09 am
Family meeting
•• “The memories we make with our family is everything.”
Idegesen és egyben izgulva várakozom Seamus mellett Roxmorts pillanatról pillanatra zsúfoltabbá váló utcáján, és hogy kicsit eltereljem a figyelmemet arról a beszélgetésről, ami ránk vár, fejben leltárt készítek azokról a dolgokról, amikkel a srácoknak készültem. Házi süti, a kedvenc bolti nyalánkságaik, egy-egy új könyv - remélem, nem gyújtják fel őket, főleg nem még elolvasás előtt -, és egyéb apróságok, ami szerintem tetszeni fog nekik. Mert igen, az ideutazásunk eredeti célja és oka az volt, hogy számonkérjük őket azokért a tetteikért, amiről az igazgatónő volt olyan kedves hosszú listát írni nekünk a legutóbbi levelében. Muszáj emlékeztetni a srácokat, hogy a tetteiknek olykor igen súlyos következményei és anyagi vonzata lehet, és meg kell tanulniuk felelősséget vállalni a csínytevéseikért. Szülőként feladatunk utat mutatni, rávezetni a gyerekeinket a hibáikra, de ez nem jelenti azt, hogy boldogan teszem ezt. Mindannyian tudjuk, én vagyok a szigorúbb szülő kettőnk közül, de csak azért, mert Seamus sokkal könnyebben átsiklik a dolgok fellett, és lélekben néha tényleg még maga is egy gyerek – amit alapvetően imádok benne, csak így folyton rám hárul a rossz zsaru cseppet sem hálás szerepe. Ezért is kértem őt meg, hogy kivételesen tartson ő fejmosást, és egy kicsit reménykedem abban is, hogy ha tőle hallják, talán komolyabban veszik majd. De ennek ellenére érezhetően így is jobban izgulok nála. Ráadásul a srácokat nem láttuk már a téli szünet óta, hiányoztak, és a fenyítés ellenére is semmiképpen nem szeretném, hogy rossz szájízzel távozzanak erről a találkozóról. Nyilvánvaló, hogy emiatt is készültem erre már legalább három napja, sütöttem és vásároltam, és végül muszáj volt egy tértágító bűbájjal megnagyobbítanom a táskám belsejét, hogy minden beleférjen, amit hozni szándékoztam.
- Hmmm... De nem... nem muszáj azonnal ezzel kezdeni – vonok vállat kicsit bizonytalanul, és magam is megszorítom picit a férjem kezét, aztán halványan rá mosolygok. - Butaság, tudom, de jobban izgulok, mint amikor én készülök nekik fejmosással - vallom be, aztán kissé idegesen felnevetek, végül sóhajtok.
- Biztos mindjárt itt lesznek. Nézd, milyen sokan jönnek - jegyzem meg, miközben sorra integetek mosolyogva az ismerős érkezőknek. - Persze nem csoda, hisz végre itt a jó idő - karolok bele ezúttal Seamusba, és somolygok fel rá. - Emlékszel, amikor először sétáltunk itt kézen fogva? Mikor a csata utáni romeltakarításból ellógtunk egyet kávézni kettesben, de útközben legalább háromszor kijelentetted, hogy Madam Puddifoot kávézójába te biztos be nem teszed a lábad. Aztán meg kiderült, hogy éppen sehol máshol nem szolgálnak fel kávét, csak ott - vigyorgok fel Moosera máris kicsit jobb kedvűen.
Még mindig az emlékeken szórakozom magamban, amikor Seamus kiszúrja a tömegben az idősebb fiunkat, és hangosan megszólítva megindul felé. Erre én is felkapom a fejemet, és hamar követem őt. - Szia, Kenny! - Nem szeretném zavarba hozni, de mivel már hónapok óta nem láttam, nem tudom megállni egy rövid ölelés és egy arcra puszi nélkül. Persze ha nagyon tiltakozik, visszafogom magam.
- Mi lenne, ha, míg várjuk a többieket, leülnénk szemben a Bean There teraszán? Onnan látjuk, ha megérkeznek, és addig is rendelhetnénk mindenkinek egy-egy teát - vetem fel az ötletet a kávézó felé terelve a többieket.
//Április vége mielőtt hazavágnák a falut//
