A szertartás délután két órakor veszi kezdetét a birtok egyik tisztásán, természetközeli, erdei környezetben. A szigetet a Munter és a Karkaroff család tagjai elbűvölik, így a nyári hónap ellenére havazik, a tó befagy és senkinek sem kell a kellemetlen meleg miatt aggódnia. A vendégeket hosszú széksorok várják, ahonnan a tisztás közepére láthatnak. A vőlegény, a tanúk és a német minisztérium ceremóniamestere itt várják, hogy a menyasszonyt leendő férjéhez kísérje az édesapja. A ceremónia a kézfogó szertartással kezdődik, a ceremóniamester kelta és viking hagyományok szerint fehér szalagokkal fonja össze az ifjú pár kezét, akik közben együtt mondják a szintén pogány időkből eredő tradicionális esküt:
Vér vagy a véremből, csont vagy a csontomból. Neked adom a testem, hogy a kettő egy legyen, neked adom a lelkem, míg életem tart. Nem uralhatsz engem, hiszen én csak magamhoz tartozom. Azonban ha mindketten úgy kívánjuk, megosztom veled, ami az enyém. Nem parancsolhatsz nekem, mert szabad ember vagyok, de szolgálhatlak oly módon, amire szükséged van, hiszen a méz édesebb, ha az én kezemből kapod. Ígérem, hogy a te neved lesz, amit kiáltok az éjszakában és a te szemedbe mosolygok először minden reggel. Ígérem, hogy tiéd lesz az első falat az ételemből és az első korty a boromból. Neked ígérem éltem és halálom, a te gondjaidra bízom e kettőt. Én leszek a pajzsod, ahogy te az enyém. Sosem sértelek meg és te sem becsmérelsz engem. Mindennél jobban megbecsüllek, és ha vitázunk, azt mások tekintetétől távol tesszük. Ez az én esküm neked és egyenlők leszünk e naptól.
Az eskü végére a szalagok a pár kezére kerülnek. A ceremóniamester egy kupa bort tölt ki, a vőlegény, majd a menyasszony is iszik belőle, ezután együtt törnek egy-egy falatot egy szelet kenyérből - e két mozzanat a bőséget szimbolizálja. Végül a vőlegény és a menyasszony varázspálcát cserélnek egymással és egy ősi varázslat segítségével eltüntetik a kezükről a szalagokat, amelyek átalakulnak jegygyűrűkké. Egy csókkal véglegesítik a szertartást.