Look, I consider myself a realist, all right, but in philosophical terms, I'm what's called a pessimist.
Ha nem vetettem volna meg a Dolohov-féle politikusokat, viccesnek is találtam volna, ahogy halálra rémíti a gyakornokokat. Annak idején Rodyval nekünk is volt egy olyan jó szokásunk, hogy a frászt hoztuk a kezdőkre, mindenféle rémtörténettel riogattuk őket és a leggyávábbakat azzal cukkoltuk, hogy durva bevetésekre visszük őket magunkkal. Igaz, még így sem értünk Dolohov hírnevének a nyomába, ő tényleg egy fogalom volt a Minisztériumban, a balszerencse szinonimája. Kevés olyan mazochista akadt, aki a Nemzetközi máguskapcsolatokra ment dolgozni és azért fohászkodott, hogy a főosztályvezető alá osszák be. A feleségén kívül még nem született meg az az ember, akinek a munkáját megfelelőnek találta. Potter jó főnök volt, mi elmormolhattunk egy imát, amiért az ő beosztottjai lehettünk. - Valószínűleg, a hozzá hasonló kontrollmániás bunkók nehezen viselik a sértéseket. - Nem tudott meggyőzni róla, hogy Dolohovra nem igaz ez a leírás. Reggel, mikor ide indultam, egy percig sem gondoltam, hogy Partiszemöldök Johnról fogunk beszélgetni, hihetetlen volt ez az egész társalgás. Ez némileg zavarba ejtett, túl barátinak éreztem, ami annak fényében, hogy előző nap eltörte az orromat és élete elrontójának nevezett, nem tűnt túl reális fordulatnak. Talán csak zavarban volt ő is. - Akkor se kísérletezz vele, mert felmossa veled az egész Főosztályt. És aztán velem is, mert túl közel van az asztalod az enyémhez, és kösz, erre a hónapra már elég munkahelyi abúzus ért. Már bele sem akarok gondolni, mi jöhet még ezután... Bármilyen kritikus is voltam Ollivanderrel szemben, el kellett ismernem, hogy hatalmas önuralma lehetett, ha Lachlan eddig semmit nem látott az elbaszott dolgaiból. Nem én akartam az az ember lenni, aki felvilágosítja róla Lachlant, hogy az új barátja valóban nem füvön él. Ollivander évek óta az informátorom volt, Rodyval szedtük már össze olyan állapotban, amitől Ada valószínűleg sírógörcsöt kapott volna és mi is információvásárlás helyett vihettük be a Mungóba. Utána persze még neki állt feljebb, de ez már egy másik történet. - Helyes, gyakoroljon is egy kis önkontrollt. Ráfér. A fű nem érdekel senkit, de a többi... - A fűvel nem volt bajom, Rodyval mi is elszívtunk nem egy spanglit fiatalon, úgy tudtam, ő még most sem veti meg, ami Richard személyiségét ismerve különösen vicces volt, az ember azt feltételezné, hogy problémázik emiatt. Én már nem éltem ilyesmivel, úgy éreztem volna, hogy még lejjebb süllyedek tőle. - Nem, ma sincs, micsoda meglepetés. Hacsak nem akarsz eltűnt macskákat és megbűvölt porszívókat üldözni - követtem a konyhába.
Lehet, hogy volt egy egészen hosszú ideig tartó, közeli kapcsolatom Levinnel, de ennek ellenére soha nem akartam volna mellette dolgozni. Nem mondom, én mindig igyekeztem, baristaként és aurorként is a szívemet-lelkemet adtam a munkába, ha értelmetlen volt, akkor is, és egész biztosan ezt tettem volna Levin mellett is. Abban viszont erősen kételkedtem, hogy az neki megfelelő lett volna. Azok alapján, amiket hallottam, Fiona messze túlszárnyalt minden politikusfeleséget, de szerintem úgy alapból minden nőt a Minisztériumban magabiztosság, határozottság és céltudatosság terén. Mondjuk ki, annak a kicsi nőnek az ereje felért egy trollseregével is. Senki nem ért a közelébe, pláne én nem. - Te is nehezen viseled, mégsem tűnsz kontrollmániásnak. A bunkóval már vitatkoznék. -Ezt is csak viccnek szántam, még ha volt is benne igazság. Rendkívül bunkó tudott lenni, velem különösen, nem véletlen volt a tegnapi kiakadásom. De nem róttam fel neki, már egyszer megtettem, most még egyszer kár lett volna. Ha folytatja a későbbiekben, úgyis betöröm az orrát - még egyszer. Nagyon különös volt ez a beszélgetés, ezt én is éreztem. Persze nem bántam, határozottan jólesett még a tegnapi után is, hogy végre normális emberekként tudunk kommunikálni egymással, viccelődve. Nagyon régóta vártam ezt, hogy végre legalább ennyit kiérdemeljek, és hiába kellett drasztikus lépéseket bevetni az érdekében, de sikerült. Igyekeztem inkább csak kiélvezni, mert ki tudja, meddig tart ez, lehet, hogy pár napon belül minden visszaáll a régibe. - Szerintem nem tudná összerakni a képet, hogy nekem van egy asztalom, az az asztal hol van, és ki ül a legközelebb hozzá. Elég sokat feltételezne a kognitív képességeiről, szerintem ennek az első lépése is hatalmas mennyiségű energiát igényelne tőle. -Már az nehéz volt neki, hogy visszaköszönjön, nem tudom, ennek a rejtélynek a megfejtése hány hetét vette volna igénybe. A lelkem mélyén tudtam, hogy itt nem csak fűről és kokainról van szó. Nagyon is jól tudtam, de nem akartam törődni vele. Már a gondolata is elviselhetetlen volt, hogy Bertie mivel mérgezheti magát, amikor én nem látom, úgyhogy mindent megtettem azért, hogy egyáltalán ne juthasson eszembe. Nem a legjobb megoldás, sőt, a legrosszabb megoldás egy ilyen problémára, de nem érdekelt. Végre volt mellettem valaki, akinek fontos voltam. - Ha a kettőt össze tudnánk vonni, nem lenne nehéz, felszippantanám az összes kurva macskát azzal a rohadt porszívóval. -Ki nem állhattam az ilyen jelentéktelen, senkit nem érdeklő ügyeket. A probléma ezzel csak az volt, hogy amiket kaptunk, túlnyomórészt ilyenekből álltak. Nem csoda, hogy mindketten elég nyomorultul éreztük magunkat a munkahelyünkön. Nem esett nehezemre úgy elkészíteni a kávét, ahogy Weasley szerette, elég sokszor vittem neki a reggeli fánkok mellé, szóval már pontosan tudtam, hogyan issza. Letettem a bögréjét az asztalra, közvetlenül az egyik szék elé, én pedig szépen helyet foglaltam vele szemben. Toast ott tobzódott, nem tudta hirtelen, hogy kihez menjen simogatást vagy nem létező finom falatokat kunyerálni. Esküszöm, hogy jólnevelt kutya volt...
Weasley & Lachlan
Vendég
Csüt. Jan. 30, 2020 9:53 pm
Jól bírtam a gyűrődést, sok mindennel meg lehetett vádolni, de azzal nem, hogy nem voltam képes semmilyen terher elviselni. Ignorálni tudtam a munkahelyemen a kéretlen megjegyzéseket, a megalázó feladatokat, minden szánakozó pillantást. De ezek után sem akartam volna egy olyan embernek dolgozni, mint Dolohov, senki sem bírja ki, ha folyton csak kritikát kap, sikerélmény pedig egyszer sem éri. Lachlan ebbe hamar beleroppant volna, hiszen ilyen téren jól ismertem már, láttam rajta, mennyire vágyik egy picike elismerésre is. Nem mintha az aurorok között megkapta volna, de legalább nem volt olyan rabszolgahajcsár főnöke, mint amit az exéről állítottak az alkalmazottai. - Én elismerem, hogy bunkó vagyok. Akkor viszont neked is igazat kéne adnod nekem, mert bármit mondasz, Dolohov kontrollmániás. Minden politikus az, de ő különösen. Gondolom, ez ilyen aranyvérű faszság lehet. - Rody legjobb barátjaként volt némi rálátásom az aranyvérűek beteg világára. Rettentően hálás voltam a sorsnak, hogy én nem olyan családba születtem. Apám persze egy semmirekellő alkoholista volt, de legalább jó ember és nem is akart tizenhét évesen megházasítani a vérvonal fenntartása érdekében vagy kitagadni egyetlen baklövésért. Anyu pedig egy tündér volt, nyilván, róla semmi rosszat nem tudtam mondani. - Igazából nem tudom eldönteni, hogy John tényleg ennyire hülye-e. Mármint az irodában dolgozik, valamiért felvették oda. És tudtommal nem is a kapcsolatai miatt, mármint kétlem, hogy mondjuk Potternek vagy Grangernek lenne valakije. Vagyis... remélem nem. - Nehéz volt elképzelni, hogy John Hermione Granger eltitkolt rokona lenne, de manapság már kevés dolog tudott meglepni. - Szerintem már nem tudnak szívni azok a porszívók. De mindegy is, ráérnek a macskákkal együtt. - Minden ilyen ügynél újból eszembe jutott, mennyire siralmas a munkám. - Tudod, azt gondoltam, hogy a múltkori húzásod után kapunk néhány normális melót is. Úgy tűnik, tévedtem. Elvettem tőle a kávét, pont úgy készítette el az eszpresszót, ahogy szerettem. Komolyan képes volt megjegyezni? - Kösz.
Vendég
Csüt. Jan. 30, 2020 11:44 pm
Én egész biztosan nem bírtam volna ki Levin mellett. Egy nagyon rövid ideig talán, de biztosan hamar tönkretett volna engem az a munka. Egyszerűen nem erre találtak ki, hiába harcoltam rengeteget a munkámért és azért, hogy elismerjék, amit csinálok. Persze ez sosem történt meg, de nem adtam fel attól még, mert nem éreztem azt, hogy még a próbálkozásaim is feleslegesek. Legalábbis nem úgy, ahogy minden bizonnyal Levin rabszolgahajcsár módszerei mellett éreztem volna magam. Weasleynek igaza volt, Potterrel szerencsések voltunk. - Tudom, hogy az, teljesen kiboríthat mindenkit, aki alatta dolgozik. Kivéve persze a feleségét, de gondolom ő egészen másképpen "dolgozik alatta". -Az lett volna a furcsa, ha ugyanazokat a feladatokat bízná Fionára mint amiket a kis gyakonokainak ad. Persze emellett afelől sem volt kétségem, hogy sokszor ő végezte el a munka nehezét, ha Bertie is ismeri, elég otthonosan mozoghat a Zsebpiszok közben... Még a gondolattól is rosszul lettem, hogy John a parancsnokunk rokona lehet, vagy még rosszabb, Grangeré. Elképzelhetetlen volt, komolyan, de én mégis megpróbáltam valahogy vizualizálni, ami katasztrofális eredményekkel járt. Ki kéne hipóznom a szemeimet. - Hát nagyon remélem. Mondjuk Granger nagyon szeret a varázslények jogaival foglalkozni, úgyhogy ki tudja, lehet ő szánta meg a féltrollt. -Ha jobban belegondolok, nem is annyira elképzelhetetlen. És biztosan azért került éppen hozzánk, mert reménykedett benne, hogy az aurorok majd könnyedén kordában tartják, ha arra lenne szükség. Ha ez volt a helyzet, nem jött be, mert az aurorok is rettegtek Johntól. Vágtam egy fintort a megjegyzésére. Nem azért, mert megsértett volna vele, hanem mert én is hasonló reményeket fűztem hozzá. - Én is reménykedtem benne, hogy legalább ezért megérte bekapni azt a pár perces Cruciatust, aztán a válltörést is, de ezek szerint az túl kevés volt. Ennyire nem érdekli őket, hogy lecsaptak egy emberkereskedő hálózatot az én hülyeségemnek hála. -A részleteket mondjuk nem tudták. Azt hazudtam Potternek, hogy az egyik informátoromtól származott a cím és a tipp, jobb volt, hogy nem tudott a Baziliszkusz bárban történt eseményekről. Nem volt nehéz megjegyeznem, hogy issza a kávét. Mindig, minden ilyen dolgot megjegyeztem mindenkivel kapcsolatban, aki fontos volt számomra. És hát a társam határozottan az volt, jobban, mint sejtette, bár ezt nem állt szándékomban a tudtára adni. - Meleg étellel nem tudok szolgálni, de nyugodtan szólj, ha éhes vagy, összedobok egy szendvicset vagy valamit -kortyoltam bele a kávémba.
Weasley & Lachlan
Vendég
Pént. Jan. 31, 2020 1:28 am
Lachlan & Weasley
Look, I consider myself a realist, all right, but in philosophical terms, I'm what's called a pessimist.
- Ja, hát abban én is biztos vagyok, hogy ő máshogyan dolgozik alatta - horkantam fel. Fiona Dolohovról olyan ocsmányságokat mondtak a háta mögött, amiket még talán Lachlan is megirigyelhetett volna, pedig őt is elhordták már mindenféle ribancnak. Látszólag Mrs. Dolohov megítélésén a házasság sem segített, továbbra is kedvelt téma volt az unalmas minisztériumi órákban a kapcsolatuk. Nem úgy nézett ki, mint aki foglalkozik ezzel és valószínűleg a férje is könnyedén elhallgattatott bárkit, de aztán ki tudja... Lachlanről is azt gondoltam, hogy képes ignorálni minden gúnyos megjegyzést, közben pedig szenvedett. Arra próbáltam nem is gondolni, hogy talán én bántottam meg a legtöbbször, én mondtam neki a legfájóbb mondatokat. A megítélésén pedig biztosan semmit nem javított, hogy előző nap kedvesen elharsogtam az irodában, milyen viszonyban is állt Ollivanderrel. Merlinnek hála elég sok Ollivander mászkált a varázsvilágban, közülük tulajdonképpen Bertie volt az egyetlen, akit senki nem akart volna felvállalni, a rokonairól semmi rosszat nem hallottam, tisztességes, sikeres emberek voltak. Lachlan, ha nagyon akarta, ennyivel kimagyarázhatta a felmerülő kínos kérdéseket. Talán. Sajnos Bertie-t mindenki ismerte a parancsnokságon, hiszen éppen elégszer bevittük régebben Rodyval nevelő célzattal. - Grangernek nem a házimanók a mániája? Nem tudom, nem igazán követem a dolgot, mert rohadtul semmi közöm a házimanókhoz. Pedig jól jönne egy. - Olvastam a napi politikai híreket, érdekelt mi történik az országban, de a manójogok különösebben nem foglalkoztattak. Elolvastam, ha írtak valamit róluk a Prófétában, de nem követtem aktívan Hermione Granger aktivista tevékenységét. Az jobban izgatott, hogy jelenleg a mágiaügyi miniszteri széket akarta. Talán jó vezető lett volna belőle, ki tudja. Bár az én életemre nézve a Briggs-kormány sem jelentett különösebb hátrányt, nem éreztem semmi változást, amióta ő került hatalomra. Ellenszenved, korrupt szemétnek tartottam, de hát melyik politikus nem az? - Nem jó történetet meséltél be Potternek, túl kevés érdemet tulajdonítottál magadnak. De most már mindegy, talán jobb is, ha nem tud több részletet. Meg különben is mindegy... már abban sem vagyok biztos, hogy akarok rendes melót. Így biztonságosabb. - Régen előbb borotváltam volna le az egész fejemet, mint hogy ezt kimondjam. Az izgalom éltetett, vonzott a veszély munka közben, de már nem erre vágytam. Vagyis néha nagyon vágytam rá, de ahogy eszembe jutottak a gyerekek, már el is párolgott ez a lelkesedés. - Ne fáradj vele, már reggeliztem. Az a jó a gyerekekben, hogy az embernek végre lesz jó indoka rá, hogy mindenféle gyerekes szart megvegyen és például színes, furkász alakú gabonapelyhet reggelizzen.
- Mondjuk nem hibáztatom, jó dolga van. -Nem egy szép emlékem volt Levinről és az ágyban nyújtott teljesítményéről. Nem panaszkodhatok rá, mindig pontosan tudta, mit hogyan csináljon és egy rossz szavam sem lehetett. Bár lehet, ezt nem éppen Weasleyvel kellett volna megosztanom, ő nem kedvelte túlzottan Levint. Az okát mondjuk nem tudtam, de annyira nem is érdekelt. Azt is kinéztem volna belőle, hogy csak idegesíti, hogy szőke, magas vagy orosz, esetleg ezek valamilyen kombinációja. Azt elismertem, hogy Fiona sokkal jobban viselte az ilyen megjegyzéseket mint én. Nem tudom, hogy nem érdekelte vagy csak később szépen és hatásosan visszavágott, de egyáltalán nem úgy nézett ki, mint akinek az önértékelésén rontott volna egy kurvás megjegyzés. Elsőre engem sem érdekelt, de még tizedjére sem, viszont szépen lassan, ahogy gyűlt bennem az önutálat, én is eljutottam erre a szintre. Irigyeltem Fionát azért, hogy ő ezt nem így élte meg, szerettem volna én is hasonlóan állni a dologhoz. - Nem tudom, nem izgat a dolog. Azt tudom, hogy a házimanók különösen foglalkoztatják, de a vérfarkasokért is szót emelt már, meg azt hiszem, a kentaurok egyik zűrös ügyében is az ő pártjukat fogta. Az utóbbiban nem vagyok biztos, de ki tudja. Azért én kedvelem Grangert, jó látni, hogy van, aki kiáll az egyenjogúság mellett. Én is elég felháborítónak tartom, hogy a normális, emberi életre tökéletesen alkalmas vérfarkasokat ugyanúgy kiveti a társadalom, mint a vadakat. -Mindig felbosszantott, ha ilyennek találkoztam, csak rosszabbul éreztem magam tőle. Azért dolgozni nem szívesen dolgoztam volna ezzel a témával, eléggé haszontalannak tűnt, mert nem éreztem azt, hogy hamar változást érnének el. - Miért, mi mást mondhattam volna neki? Az igazat? Akkor nem kellett volna a felmondásomon gondolkodnom, mert egész biztos, hogy páros lábbal rúgott volna ki a parancsnokságról. És nem hibáztatnám érte. Elég nagy hülyeség volt, amit csináltam. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem érte meg -tettem hozzá gyorsan. -Egy tucat lány menekült meg a biztos halálból és egy egész szervezetet segítettem börtönbe juttatni vele. Már ezért megérte volna ott meghalni is. -Ezt őszintén így gondoltam. Szerettem volna jót tenni, segíteni az embereken és biztonságosabbá, jobbá tenni a világot, ha csak egy porszemnyit is. Nem véletlenül volt az a vágyam, hogy auror lehessek, bár nem éppen így képzeltem el azt sem. Szerintem legalább fél percig meredtem rá, talán tátott szájjal is, ahogy megemlítette a furkászos zabpelyhet. - Ilyen komolyan létezik? -Abban a pillanatban ugrottam fel a székről és léptem a hűtő elé, hogy felírjam a bevásárlólistára hatalmas betűkkel, hatszor aláhúzva, hogy furkászos gabonapehely. -Nekem kell ilyen. Ez majdnem jobb, mint a színes fánk. De csak majdnem.
Weasley & Lachlan
Vendég
Szomb. Feb. 01, 2020 9:26 am
Lachlan & Weasley
Look, I consider myself a realist, all right, but in philosophical terms, I'm what's called a pessimist.
- A részletektől kérlek, kímélj meg - morogtam. Nem voltam prűd, de köszönöm szépen, nem akartam Dolohov ilyen jellegű erényeiről hallani. Mert ő nyilván még ebben is tökéletes volt, ahogy minden másban is. Gazdag, befolyásos, jóképű, még kibaszottul szőke és magas is, ott vonult a Minisztériumban a drága öltönyeiben, a nők persze imádták. Túlságosan összejött neki az élet. Én azért továbbra is fenntartottam, hogy valami szar biztos volt a háttérben, mert igenis nem stimmelt valami azzal a csávóval. Biztos verték gyerekkorában, pont olyannak tűnt. - Mindenkit kivet a társadalom, aki nem elég átlagos, csak a vérfarkasok túl feltűnően mások és könnyű ellenük hangolni az embereket. Az emberek általában nem tanulnak semmiből, pedig lassan megtanulhatnák, hogy a gyűlölködés sok jóra nem vezet. Nem volt az olyan régen, amikor tucatszám hullottak a varázstalanok, a mugliszületésű gyerekeket meg bemutatódarabnak használták a Roxfortban a Cruciatus gyakorlására. De te szerencsés vagy, ezt már nem élted át. Pedig a te hőskomplexusoddal gyakran bámulhattál volna Lestrange-t és engem büntetőmunkán. - Merlinre, hányszor borítottuk ki a Carrow testvérpárt... Rody akkor sérthetetlen volt, hozzá sem nyúlhattak, mert Lestrange volt a neve. Weasley-nek lenni kevésbé volt szerencsés akkoriban, de egy-két átoktól és veréstől eltekintve én is könnyen megúsztam az őrült terveinket. Egyszer sem kaptak el úgy, mint mondjuk Longbottomot, aki a tanév végefelé már kezdett egy szilvára emlékeztetni, annyiszor ellátták a baját. - Azért annyira ne lovald bele magad a "miért érdemes meghalni" témába, a te szakmádban nem szerencsés. Potter pedig valószínűleg nagyon is sejti a lelke mélyén, hogy valami hatalmas őrültséget csináltál, de nem fog rákérdezni, mert jobb így mindenkinek. Nem gondoltam volna, hogy így rá fog lelkesedni a furkászos gabonapehelyre. Mármint... és rajongtam érte, de ezt betudtam a saját infantilis viselkedésemnek, Lachlanről ennél többet feltételeztem. - Létezik, hogyne. De gusztustalanul szar íze van, hányingerkeltően édes. Brutus persze imádja, de ő a Mindenízű Drazséból is imádja az összeset, fura gyerek. Bezzeg olyat nem hajlandó enni, ami egészséges is, nem olyan, mint a bátyja. - Tristan jó gyerek volt, neki egyszer sem kellett könyörögni, hogy egyen zöldséget és gyümölcsöt. Tristan talán túl jó is volt, nem készített fel a kistestvérei hülyeségeire...
- Ó, pedig már reménykedtem benne, hogy szeretnél hallani Levin Dolohov magánéletéről -próbáltam nem nagy sikerrel elfojtani egy a kelleténél kissé gonoszabb mosolyt. Olyan jó érzés volt, hogy végre egyszer én bosszanthatom őt és nem fordítva. Még akkor is, ha én inkább csak viccelődtem vele, nem komoly bántásnak szántam, amit mondtam. Régebben én is sokat gondolkodtam azon, hogy vajon Levin hogyan lehet ennyire... tökéletes. Mármint nyilván nem volt az, mert tökéletes ember nem létezik, de ijesztően közel állt hozzá. Ha valami volt is a háttérben, ami keményen lecsökkentette ezt a pontszámát, akkor arról az alatt a nem rövid idő alatt, amit együtt töltöttünk, nem szereztem tudomást. Jobb is így, legalább elmondhattam magamról, hogy volt egyetlen normális faszi az életemben. - Már megint ez a hőskomplexus -forgattam a szemem. -De igazad van, valószínűleg elég sokat lógtam volna veletek, van egy olyan érzésem, hogy abban a helyzetben egész jóban lettünk volna. És együtt ültünk volna büntetőmunkán, mint három hülyegyerek, aki nagyon vagánynak hiszi magát, de csak kicsit az. Vagy még annyira sem. -Én nem biztos, hogy könnyedén megúsztam volna. Félvér voltam, félvér szülőktől, akik egyszerű könyvtáros és szakács voltak. Lehet, hogy nem voltam mugli születésű, de attól még ugyanolyan senki voltam, mint szinte mindenki más. Nem lett volna egy szerencsés időszak az életemben. - Lehet tényleg jobb, ha nem tud róla. Csak egy kicsit akkor is szar érzés. Egyértelmű, hogy rálelkesedtem. Imádtam az undorító, színes, gyerekes szirszarokat, pláne ha "ehető" volt. Mert ezek általában ehetőek, de a tápértékük nulla, szóval gyakorlatilag totál feleslegesen tömte magába az ember. - Minél édesebb, annál jobb -vágtam rá a szükségesnél lelkesebben. -Én kimerítem az édesszájú fogalmát, de azt hittem, ez nagyon látszik rajtam. Elvégre minden reggelt kurva édes, színes fánkkal kezdek. A fiadat pedig már most nagyon bírom.
Weasley & Lachlan
Vendég
Vas. Feb. 02, 2020 12:25 pm
Lachlan & Weasley
Look, I consider myself a realist, all right, but in philosophical terms, I'm what's called a pessimist.
- Csak akkor, ha tudsz róla nagyon mocskos titkokat. Mit tudom én, kisnyuszikat gyilkol szabadidejében vagy szeret bohócnak öltözni. - Dolohov sem lehetett tökéletes. Hiába a szőke haj, a lehengerlő stílus, a drága öltönyök, valami biztosan nem stimmelt vele. Én még nem voltam auror, mikor lecsukták a nagybátyját (sokadjára), de köztudott tény volt, hogy a legbrutálisabb halálfalók közé tartozott a jó öreg Antonin. Az ilyesmi pedig családban marad, ha a nagybácsi szeretett muglikat és vérárulókat gyilkolni, akkor biztosan a rokonság többi része sem a tolerancia és a kedvesség mintapéldája. Arthur nagybátyám két sógorát Antonin Dolohov végezte ki olyan kegyetlenséggel, hogy nekünk gyerekként semmilyen részletet nem árultak el. Azóta már megtudtam mi történt Fabian és Gideon Prewettel. Gyomorforgató volt. Aki erre képes, annak az unokaöccse sem lehet jobb ember. - Kikérem magamnak, én tényleg vagány gyerek voltam. Mindenki imádott. - Ezúttal nem is túloztam, tényleg közkedvelt gyerek voltam, talán a legnépszerűbb kölykök voltunk Rodyval. Az első néhány évben nagyot dobott a népszerűségi indexünkön, hogy Benny Lestrange, akinek konkrétan rajongótábora volt a Roxfortban, elég gyakran leereszkedett az öccséhez és ezáltal hozzám is. Később magunknak is kivívtuk a megbecsülést, kiemelkedőek voltunk SVK-ból, a Griffendél kviddicscsapatának sztárjai közé tartoztunk és állandóan belekeveredtünk valami őrültségbe. Nem mondtam ki hangosan, mert nem akartam megbántani Lachlant, de egészen biztos voltam benne, hogy nem egy társaságba tartoztunk volna. Ő akkor is Bertie Ollivanderrel járt volna vajsört inni a Három Seprűbe, aki már akkor is egy igazi vesztes volt. Megvontam a vállam. Sok minden szar érzés volt a munkánkkal kapcsolatban, az elismerés hiánya volt közülük a legrosszabb. De már beletörődtem, pedig nekem elhihette, hogy mennyire fájt sok évnyi siker után. A legjobb voltam, most pedig nevetség tárgya. - De ez a gabonapehely tényleg undorítóan szar. Én is megeszem, mert furkász alakú, de akkor is. - Utólag megbántam, hogy annyit fizettem azért az ehetetlen gabonapehelyért, de hát mit lehetett tenni? Inkább szorgalmasan tömtem magamba reggelente, hogy minél hamarabb üres legyen a doboz. - Brutust mindenki nagyon bírja, akinek nem kell együtt élnie vele. Néha megfordul a fejemben, hogy ő Tudodki reinkarnációja, nem egyszerű gyerek.
- Kisnyulakat csak az agara szokott gyilkolni, amikor az erdőben sétálnak. Bohócnak simán beöltözne szerintem, de csak azért, mert a legjobb haverja retteg tőlük. -Csak egyszer tett róla említést, azt hiszem, éppen Londonban sétálgattunk, amikor megláttunk egy vándorcirkuszos sátrat. Levin nagyon nevetni kezdett és kijelentette, hogy vesz egy ajándék jegyet valami Linwoodnak, mert rühelli a bohócokat. Levin legalább annyira rosszindulatú tudott lenni mint Weasley, csak ő legalább tényleg viccnek szánta az ilyen kijelentéseit. Bár nem tudom, az a Linwood mit reagálhatott, amikor meglátta, mit kapott ajándékba. Én nem szerettem az alapján elítélni valakit, amit a családja tett. Nem ismertem olyan embert, akit ne vettek volna körül olyan rokonok, akiket szégyellni kellett volna. Mégsem vetettem meg valakit pusztán azért, mert ilyen közegbe született, arról ő nem tehetett, és amíg legalább igyekezett bebizonyítani, hogy ő más, hogy jobb, addig mindenkinek esélyt adtam. Bár lehet, éppen ez volt a legnagyobb problémám. - Sejtettem. Az aurorképzőben is mindenki érted és az előző társadért rajongott, főleg a kiképzők. Mindig, amikor valami házi verseny volt közöttünk, előszedtek egy táblát a rekordokkal és már mindenki előre tudta, hogy a ti nevetek lesz rajta. Egyébként nagyon motiváló volt. És az egyik rekordot sikerült megdöntenem, de csak azt értem el vele, hogy a srácok az addiginál is jobban meggyűlöltek. De hát megértem, az ilyen izomagyak nem igazán élvezik, ha egy girhes kiscsaj lenyomja őket ökölvívásban. -Az volt a kedvencem az aurorképzőben, és a párbajozás. Mindkettőben kiemelkedő voltam, de az ökölvívásban különösen, mert abban sokkal inkább le tudtam vezetni a napi frusztrációimat. Akkoriban még egy, az otthonomhoz közeli sportklubba is eljártam edzeni, de azóta sajnos bezárt az is. Most már biztosan nem tudtam volna megütni azt a szintet, amit akkor, sőt, egész biztosan nem. Vissza kéne térnem hozzá. - Ennyire rossz gyerek? Nem is tudom, kire üthetett? -mosolyodtam el belekortyolva a kávémba.
Weasley & Lachlan
Vendég
Hétf. Feb. 03, 2020 2:55 pm
Lachlan & Weasley
Look, I consider myself a realist, all right, but in philosophical terms, I'm what's called a pessimist.
- Ebben a válaszban az a legmegdöbbentőbb, hogy Dolohovnak vannak barátai. - Nem tűnt szórakoztató figurának, egy merev, tudálékos sznobnak láttam és nehezen tudtam elképzelni, hogy egy ilyen emberrel bárki is szeretne a kötelezőnél több időt eltölteni. Volt persze felesége, de a gazdag, jóképű pasasoknak mindig van, ez nem a személyiségüket dicséri. Büszkeséget kellett volna éreznem ettől a történettől, de nem tudtam. Már nem voltam az az auror, akivel példálózni lehet az újoncoknak. Rodyval mindketten csúnyán elbuktunk, bár ő legalább így is megtalálta a boldogságot, de nyilván egyikünk története sem volt sikersztori a fiatalabbak számára. Rody kikészült és elhagyta a pályát, hogy inkább gyerekeket tanítson, én pedig megölettem a saját feleségemet, majd kikészültem. Nem ezzel akarták motiválni a pályakezdőket, ez olyan lett volna, mint Alastor Mordon hiányzó szemét és csonka orrát mutogatni nekik, hogy "nézzétek, ha elég jól végzitek a munkátokat, ti is így fogtok kinézni". Legalábbis mi zöldfülő aurorként ezzel ijesztgettük egymást Rodyval, pedig az ötödik alkalom után már nem is volt annyira vicces párhuzamot vonni Rody karvalyorra és a csonkolás között. - Sokra mentünk vele. Rody gyerekeket tanít mumussal harcolni, én meg szenilis vénasszonyok eltűnt macskáit keresem. Micsoda karrier... - Nem meséltem neki túl sokat a "régi szép időkről". Nem lettem tőle boldogabb, így nem emlegettem fel, régen milyen ügyeket kaptunk. Valószínűleg őt sem vidította volna fel a tudat, milyen munkája is lehetne. - A legtöbb ilyen izomagy azt hiszi, hogy ő a fasza csávó, ha van egy varázspálcája és tud három átkot. Azzal már nem képesek mit kezdeni, ha valaki betöri a képüket. Csak a szememet forgattam. Nyilván Brutus rám hasonlított, nemcsak külsőre - bár úgy ijesztően rám ütött -, hanem jellemre is. Imádtam a kisfiamat, de attól még egy átok volt és biztosra vettem, hogy én is így viselkedtem kisgyerekként. Szegény szüleim... Alig néhány napja biztosan nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen jól fogunk majd csevegni Lachlan konyhájában egy kávé felett. Az élet kiszámíthatatlan, néha csak egy alapos orrtörés kell hozzá, hogy egészen meghökkentő fordulatot vegyen.
