- Tyler… biztos, hogy ez jó ötlet? – Kérdezi az éppen világ egyik legszerencsésebb embere, mert a padtársam lehet bájitaltanon. - Naná, bízz bennem. – Bólintok magabiztos vigyort villantva a hugrabugos lányra, de ő még mindig eléggé bizonytalanul szemléli a közös bájitalunkat, pedig ő még nem tudja, amit én, hogy a bájitalunk száztíz százalékos lesz, és kenterbe fogjuk verni az egész osztályt. Éppen vérpótló bájitalt kotyvasztunk, és habár a táblán szereplő leírások szerint egyáltalán nem kellene beletenni erdei szederlevelet, de ez engem sosem akadályozott meg a kísérletezésben. Ráadásul tudom, hogy nem lesz semmi probléma, mert pontosan, hogy a kísérleteimnek hála pontosan tudom, hogy semmilyen rossz következménye nem lesz a cselekedeteimnek, sőt. Jelentősen fel fogja javítani a bájitalunknak a hatásait. Bájitaltanon mindig is magabiztosnak érzem magam, hiszen általában sokkal előrébb járok a tananyagban, mint ahogy a kortársaim. Ez főleg annak köszönhető, hogy elképesztően szeretem a tantárgyat, ráadásul ez is egy azon dolgok közül, amik segítenek majd elérni a nagyratörő céljaimat.
-Igazad volt. – Mondja a lány csodálkozva, mikor látja, hogy miután beletettem egy kevés összezúzott levelet a bájital egyből vérvörössé és sűrűvé válik, én pedig elégedetten bólintok magamnak, és gondolatban még vállon is veregetem magam büszkén. Az óra végül így nagyon sikeresen zárul és jó pár ponttal a mardekárnak, hála a szép megoldásnak, én pedig eléggé jókedvűen hagyom el a termet és indulok meg a klubhelyiség felé, abban a biztos tudatban, hogy ezt a napot is sikeresen tudtam zárni. Azt figyelembe se veszem, hogy viszont a délelőtti átváltoztatástanon képes voltam nagy semmit produkálni, ugyanis eszemben sincs lerontani a virágzó jókedvemet. Tehát továbbra is jó hangulatban, viszonylag gyors léptekkel haladok a folyosón, mikor kiszúrok egy ismerős szőke alacsony alakot, mire rögtön még szélesebb mosoly terül el az arcomon.
Egyből sietősebbre veszem a lépteimet, hogy beérjem, amit sikerül is tekintetbe véve a magasságbeli különbségeket, majd már karolom is át hátulról. - Hát szia, Édes. Téged is látni errefelé? – Kérdezem közel hajolva hozzá, aztán lefagyok a mozdulat közben. Hoppá. Ő nem Adele. Nagyon nem. Mindenesetre nem igazán jövök zavarba. Annyira semmiképpen sem, mint ahogy elvárható lenne, ha valakit sikeresen összetéveszt az ember egy másik lánnyal. Egy olyan lánnyal ráadásul, akit kifejezetten nem kedvelek. - Hoppá. Rossz személy. – Jegyzem meg továbbra is töretlen mosollyal, majd nem is túlságosan kapkodva, - ha ugyan nem rázta még le magáról a mancsaimat - de végül el is engedem Olivia derekát. Túl izgatott lettem, hogy nem tűnt fel hamarabb a kis tévedésem. - Bocs. – Még csak nem is hallani semmi megbánást a hangomban. Hiszen ilyesmi mindenkivel előfordul, nem?
Vendég
Csüt. Feb. 06, 2020 2:40 pm
to Tyler
Szeretném azt hinni, hogy hasznosan töltöttem az elmúlt két órát a könyvtárban, de a gondolataimat sehogy se tudtam a tanulásra fókuszálni. Mostanában könnyű elterelni a figyelmemet és a kedvem is volt már jobb. A mugliismerettel sem akadt még gondom soha. Kinek lenne könnyebb, ha nem nekem? Néha jobban megértem őket, mint azokat, akik mágiával születtek és volt már rá példa, hogy azt kívántam, bár én is egy lennék közülük. Ezt azonban senki nem magának választja, egyszerűen így történik. Sőt, mostanában minden csak úgy megtörténik körülöttem, vagy éppen velem. Nem is kellene csodálkoznom, hogy csak úgy kiborulok, mert nem bírom ezt a sok stresszt. Nem jönnek a szavak, úgy érzem mindenki újjal mutogat rám, elvégre hazudtam. Még a barátaim is megkérdezték tőlem, hogy valóban nincs-e közöm a történtekhez. Minek néznek engem? Csodálkozik ezek után bárki, hogy nem tudok csak úgy, önfeledt kéttekercses házidolgozatot írni a hétköznapi mugli varázslatokról? A tanárok sem gondoltak bele abba, hogy ha kétszer hallgatják ki az embert, akkor zaklatottá válik és nem a fogtündéren és a télapón jár az esze. Sose bírtam Briggst, ez nem is titok, de még hogy közöm volt a halálához... A ma délutáni tanulást is teljes kudarcnak ítélve kezdem összepakolni a holmimat, majd egy új szerzeménnyel indulok vissza a klubhelyiség felé. Talán este majd tudok tanulni, majd ha nem nyüzsög körülöttem senki. Mostanában sokat járok egyedül, bár néha becsatlakozik mellém a nővérem is, ma nem ez történik. A folyosón összetalálkozom néhány diákkal, de a többségük a nagyterem felé igyekezik, hogy vacsorához készüljön. - Jajj James, ne már... - ficergek a karjai között automatikusan, hogy engedjen el, már anélkül, hogy látnám az arcát. James mostanában előszeretettel hozza rám a szívbajt azzal, hogy macska módjára mögém lopódzik és felkap vagy megcsiklandoz. Még nem jöttem rá, mi jó származik ebből neki, de néhányszor már megfenyegettem, hogy kobolddá változtatom. Akkor talán elmegy a kedve a poénkodástól. Persze sosem tettem meg - a csapatnak minden játékosra szüksége van. - Ez egyszer még vicces volt.... - kezdek vele, aztán meghallom a hangját és teljesen lefagyok. De úgy tűnik nem csak én lepődök meg. - Édes? - vonom fel a szemöldököm és nem is próbálkozom leplezni a felháborodásomat. - Hoppá? - szalad feljebb a hangom egy oktávval, talán a kelleténél jobban felhúzom magam, de éppen egy nagyon rossz pillanatban kapott el. Nem is gondolkozom, az arcán szétterülő vigyor láttán csak megemelem a kezemben lévő vastag könyvet és püfölni kezdem vele ahol érem. Nem figyelek rá, hogy hol találom el, egyébként sem árt neki, ha valaki néha megruházza. Ennek, meg annak a másik majomnak mindig olyan tenyérbemászó vigyor ül az arcán, hogy még legjobb hangulatomban is kedvem támad bemosni nekik egyet. - Adok neked hoppát... - lendítem felé újra a karomat. - Ne. Merj. Többet. Hozzám. Érni. - tagolom neki a mondatot, hogy azzal a nehéz felfogásával ő is megértse. Nem mintha az látszana rajta, hogy nagyon zavarná, amiért összekevert... Kivel is? Csak egy személlyel szoktak összekeverni minket.. Oh, fúj... A nővéremnek is lehetne jobb ízlése ennél. Ő meg ez a senkiházi? Az őszinte undortól még az is előfordulhat, hogy hányingerem lesz.
Vendég
Csüt. Feb. 06, 2020 6:41 pm
To: Olivia
Még egész komikusnak is találnám a kialakult helyzetet, mert ő is mással téveszt össze hirtelenjében. Más szituációban, mással csak jót nevetnék az egészen, aztán ki-ki menne a saját dolgára, de Oliviával sosem volt ilyen egyszerű semmi. Ez a csaj olyan, mint egy két lábon járó bomba, legalábbis amikor a közelemben van, akkor mindenképpen így tudnám jellemezni. Sosem voltunk jóban, nem is terveztem, hogy valaha közelebb kerüljek hozzá a kelleténél, épp elégszer látom a meccsek közben, vagy azokon az órákon, amik közösek a griffendélesekkel. De hogy nekiálljon püfölni azzal a vastag könyvvel arra nem igazán számítok. Önkéntelen védekezésként fel is emelem a kezeimet, hogy tompítsam az ütéseket, és máskor igazán fel sem venném, mert erős fából faragtak, egy kis püfölés semmi, de még mindig élénken él az emlékezetemben a gurkókkal való találkozó, ahogy a csontjaimban is, pontosabban csak a vállamban, így még egy kicsit fel is szisszennek, mikor egy kifejezetten rossz pontot sikerül eltalálnia. Hiába gyógyították meg, szokáshoz híven nem tudtam sokáig a fenekemen ülni, így még nem teljesen jött rendbe. - Bocsánatot kértem! – Csattanok fel, és az a vigyor is már rég eltűnt az arcomról.
- Eszembe se jutott volna hozzád érni, ha nem tévesztelek össze a nővéreddel, ne aggódj. Soha többet nem fog előfordulni. – Mondom dühösen, miközben elkapom az újra felém lendülő kezét, hogy így megakadályozzam az újabb rohamot. - Pontosabban ez után, de ez csak önvédelem. – Teszem hozzá, csak hogy tisztázzuk. Hamar el is engedem a kezét és távolabb lépek tőle, miközben kissé fájdalmas fintorral megint megmasszírozom a vállamat. - Ennyire rossz napod van, hogy mindenkit elpáholsz azzal a szerencsétlen könyvvel aki csak közeledni merészel hozzád? Nem csodálom, hogy nincs pasid. – Morgom továbbra sem túl barátságosan. De vele nem is tudnék az lenni, megvan nekünk a kis múltunk és az soha sem pozitív irányba mozdította el a kapcsolatunkat. Pedig még azt sem mondhatom, hogy mindenkivel bunkó vagyok... de valahogy ő ezt váltja ki belőlem. A nővérével nem is lehetnének ennél különbözőbbek, egyszerűen nem értem...
Vendég
Vas. Márc. 01, 2020 6:18 pm
to Tyler
Őszintén szólva akkor sem lennék kedvesebb, ha nem pont Roquetaillade talál meg - Nem érdekel... - vágom rá. Bocsánatot kérhet felőlem, de ennyivel jobban tenné, ha elkerülné ezeket a hirtelen kis akciókat. Sokkal kevésbé zaklatná fel az embereket. - Szerinted megteheted ezt a lányokkal? Bármelyikkel? Gondolkodj már egy kicsit.. - kiáltom az arcába, majd egy pillanattal később meglepődöm, mikor a kezem nem rajta csattan. Hiába fejtek ki nagy erőt, a következő ütés nem ér célba, mert elkapja a kezem. Pedig igazán megérdemli, hogy végre valakitől megkapja, ami neki jár. Nem meglepő a reakcióm, ha figyelembe vesszük, hogy a lányok azért továbbadják egymás között az információt, így ha akarom, ha nem, akkor is a fülembe jutnak a húzásai. Pedig egyértelmű, hogy egy kicsit sem érdekel semmi, ami vele kapcsolatos. Épp eleget tudok róla azonban még így is ahhoz, hogy jó messzire elkerüljem. Úgy válogatja a lányokat, mint mások az almát a boltban... Ez nagyon kiábrándító, és hát egyébként sem a legjobb formámban próbált meg... Mit is? - A nővéremmel? Te és Ada? - nézek rá elképedve. Nem játszom meg, hogy jó testvérek módjára erről is beszámolt nekem, hiszen a döbbenetet kár volna tagadni. De ettől azért többre tartottam a nővéremet. - Fúj... Felejtsd el őt és tartsd távol magad tőle! - adom parancsba néhány újabb karlendítéssel megtoldva, hogy eszébe se jusson tiltakozni. Azt hiszem a nővéremmel is ideje lesz beszélnünk. - Komolyan mondtam, eszedbe se jusson még egyszer hozzáérni! Vagy hozzám! - a fenyegető hangnemet olyannyira a sajátomnak érzem, hogy megtartom egészen a mondandóm végéig. Akkor szakad el a cérna csak igazán, mikor még bele is üti az orrát a dolgaimba. Hát van pofája hozzá? - Semmi közöd hozzá, miért nincs pasim.. - szögezem le, de a szemeim úgy izzanak, hogy ha pillantással rontást tudnék küldeni, már biztosan összeesett volna a fájdalomtól meg a vörös kiütésektől. Igazából illene hozzá, legalább a külseje tükrözné milyen romlott az erkölcse. És Adele-nak tényleg ez kell? Úgy méregetem a fiút, mint egy darab húst, de egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy mit eszik rajta..
Vendég
Szer. Márc. 04, 2020 3:59 pm
Hello Babe... oops, sorry!
Ma úgy látszik kifejezetten rossz hangulatában találtam meg Oliviát, nem mintha a közelemben bármikor is jó hangulata lenne. Ő nem ért engem, én nem értem őt, nem hiába nem tudtunk sosem normálisan kommunikálni egymással. Én nem akarom őt jobban megismerni, ő sem engem, így pedig esélytelen, hogy ebből valaha is normális kapcsolat legyen, még akár baráti szinten is. A mostani körülmények pedig egyáltalán nem segítenek a dolgon. - Vettem észre, hogy nem érdekel. – Forgatom meg a szemeimet, és igen, egyáltalán nem vagyok barátságos. Miért is lennék? Ő az, aki majdnem mindig képes kihúzni nálam a gyufát. - Nem szoktam bárkivel megtenni! Akkora seggfej még én sem vagyok, akármennyire is szereted ezt hinni. – Mordulok rá, továbbra sem túl türelmesen. Fogalma sincs arról, hogy miért csinálom azt amit, de amúgy is könnyű ítélkezni mások felett… főleg ms. Tökéletesnek. Arról már igazán nem tehetek, hogy egyes lányok hajlamosak több mindent belelátni abba, mint amit nyújtani tudok. Pedig én aztán tényleg nem áltatom őket, és hát a hírnevem sem éppen attól lett, hogy olyan hű, de keresném a párkapcsolatokat. Néha egyenesen el kell gondolkoznom azon, hogy ki lehet annyira ostoba, hogy azt várja tőlem, hogy tényleg fogjam magam és barátnőmnek nevezzek bárkit is, mikor nyílt titok, hogy menyasszonyom van, és azt is tervezem, hogy majd vele fogom leélni az életemet hűségben?
Azt hiszem, azt nem volt jó ötlet megemlíteni, hogy a nővérével kevertem össze, mert láthatóan nem nagyon tud a dologról. Nem mintha olyan nyílt lenne az, hogy jó párszor összekeveredtünk már, főleg azért, mert mindkettőnknek így esett jól, de az azért tagadhatatlan, hogy nagyon jó barátok vagyunk, mindentől függetlenül. Érdekes mód, ő valahogy sosem gondolt az egészre úgy, hogy annál több legyen, mint ami most van, mert mind a kettőnknek jó ez így. - Nem te fogod nekem megmondani, hogy mit tehetek és mit nem! – Húzom fel magam teljesen. Mégis ki ő, hogy ilyesmit megtiltson nekem? Ada jó barátom, eszem ágában sincs megszakítani vele a kapcsolatot, csak azért, mert a drágalátos nővére erre utasít. - Semmi közöd hozzá, hogy én mit csinálok Adával és mit nem, ő tökéletesen el tudja dönteni, hogy mit akar. Ha velem akar lenni, akkor velem lesz. – Igyekszem higgadtan beszélni, de vele ez igen csak nehezen megy. - Különben pedig csak barátok vagyunk, nem mintha ez téged érdekelne, vagy tényleg bármi közöd lenne hozzá. Hiába a testvéred, vannak olyan dolgok, amikbe még te sem szólhatsz bele. – Eszemben sincs neki elmondani azt, hogy azért a nyilvánvaló barátság mellett jó párszor lefeküdtünk egymással. Nem akarom Adát még nagyobb bajba sodorni. - Jó, nincs közöm hozzá, de akkor neked sincs közöd hozzá, hogy én kihez és mikor érek hozzá. – Jegyzem meg az újabb kifakadására. Én továbbra is próbálok lenyugodni és megtartani a higgadtságomat, de mellette ez igen csak nehezen megy.
Túlreagálom? Az szinte teljesen biztos, de épp egy rossz pillanatban talált meg és ami azt illeti, éppenséggel megérdemli, hogy visszaadjak neki valamennyit az évek alatt bennem felgyülemlett bosszúságból, amit ő okozott. Ha nem is személyesen, de valamilyen formában biztosan benne volt, a haverjával együtt. Látni sem akarom. - Legalább az orrodig ellátsz.. - fújom dühösen, elvégre nagy teljesítmény, hogy a nyilvánvalót észreveszi. Pláne, hogy az imént épp a látásával volt probléma, mikor összetévesztett a testvéremmel. Csoda, hogy pillanatok alatt kihoz a sodromból. Még jókedvemben is lekevertem volna neki egy pofont ezért, nem hogy ilyen zaklatott idegállapotban. Csak hitetlenkedve fújtatok egyet. Még hogy nem akkora seggfej? Ó, dehogynem, jóval nagyobb. Mint a cimborája. Mindketten címeres barmok, és azt hiszik, hogy ez jól is áll nekik.. És én még vele.. Ehh.. A bálon történtek után minden csepp ellenszenvemet kiérdemelte a haverja, és voltaképpen ő is, azok után, ahogy legutóbb a meccsen elbánt velem. Bár nem vagyok abban biztos, hogy ő tette, így leginkább az egész csapatra fújok, kettejükkel az élen. Hisz gyengélkedőre kerültem! Egyáltalán nem jellemző rám, hogy beleszóljak a nővérem dolgaiba, ő sem teszi ezt az enyémekkel, de a hirtelen jött információ és a meglóduló képzeletem egyaránt elősegítik, hogy kifakadjak. Még hogy nincs hozzá közöm.. Még hogy barátok. Aranyos, hogy teljesen idiótának hisz engem és még ő van felháborodva. - A nővérem sokkal jobbat érdemel, csak hogy tudd.. Remélem ezzel te is tisztában vagy. - rázom a fejem hitetlenkedve. Miért egy mardekáros seggfej? Miért pont ő? Mit eszik rajta? Ennyire bejön neki az egoista önimádó? Hogy lehetnének ők egyáltalán barátok? Megannyi kérdés, ami nem hagy nyugodni, nem csoda, hogy én sem tudok visszavenni a hévből. Az már csak másodlagos, hogy ő is tovább szítja a tüzet bennem. Ennek így nem lesz jó vége... - Jó, nincs közöm hozzá, amíg az nem a nővérem! - kötöm az ebet a karóhoz. Nem adom olyan könnyen, bár talán az egészet hagyni kéne a fenébe. Úgy viselkedem, mint egy ötéves, de kivételesen jól esik kiadni magamból minden feszültséget, még akkor is, ha nem a legszerencsésebb, hogy rá zúdítom. A pletykák ugyanis hamar szárnyra kelnek ebben az iskolában, ezt már a saját bőrömön is megtapasztalhattam. - Jól jegyezd meg, hogy én figyelmeztettelek! Tartsd magad távol tőle! - jobb híján most csak az ujjammal fenyegetőzök felé hadonászva. A helyében nem várnám meg, míg a pálcám is előkerül.
Vendég
Szomb. Ápr. 18, 2020 8:44 pm
Hello Babe... Oops, sorry!
Egyértelmű az, hogy nem éppen a legjobb pillanatában találtam meg. Esküszöm, nem is terveztem, kerülni szoktam, amikor csak megtehetem, mert nem kedvelem túlságosan. A sors szerencsétlen és fura fintora, hogy mégis képes voltam összetéveszteni a testvérével, aki vele ellentétben egy tündérrel ér fel. - Elég jó a látásom, kösz. – Nem hiába vagyok terelő, és hozzá elég jó is, annyira jó a látásom, hogy messzi célpontokat és könnyű szerrel eltalálok. Igyekszem nem magamra venni a piszkálódásait, de alaposan kezdi nálam is kihúzni a gyufát, pedig nálam nehéz. Családi veszekedések és botrányok között nőttem fel, az ilyen apróságoknak meg sem kellene kottyannia. Tökélyre fejlesztettem már, hogy tudjak udvariasan mosolyogni azokra is, akiket ki nem állhatok, de ahogy őt eddig megismertem valószínűleg ez csak még több olaj lenne a tűzre. Nekem pedig eszemben sincs párbajozni, így is van bőven elég problémám az életemmel, nem hiányzik az is, hogy pontlevonással sújtsanak azért, mert a gyengélkedőre küldtem. Nem mintha kételkednék a képességeiben… valószínűleg mindketten a gyengélkedőre kerülnénk, és az sem igazán töltene el boldogsággal.
- Mint már említettem… barátok vagyunk. – Hangsúlyozom ki a barát szót, azon az igazán pálcarándító stílusban. - Ő pedig van olyan okos és el tudja dönteni, hogy kivel szeretné együtt tölteni az idejét. – Teszem még hozzá. Kezd határozottan idegesíteni, hogy próbál beleszólni az én magánéletembe, miközben ő éppen azon van, hogy tönkretegye a legjobb barátomat azzal, hogy elérte, hogy megtetsszen neki. - Nem, továbbra sem a te dolgod! Mégis KI vagy te, hogy megmondd Neki, vagy nekem hogy kivel barátkozzunk? – Jövök ki a béketűrésemből teljesen. - Azt csinálok, amit akarok, és azzal, akivel akarom. Adele pedig a barátom. Nem fogom megszakítani a barátságunkat csak azért, mert te azt követeled tőlem. Nem maradok távol tőle. Akkor fogok vele találkozni, amikor csak akarok, és ő is akkor jöhet hozzám, amikor a kedve tartja. Hiába a nővéred, ezt nem tilthatod meg neki, nekem meg pláne nem, mert semmi közöm nincs hozzád, hála Merlinnek. – Készenlétben tartom a pálcámat arra az esetre, ha sikerülne a lánynál úgy kihúzni a gyufát, hogy megtámadjon, de nekem tényleg nem nagyon fűlik a fogam egy párbajhoz, akármennyire is felidegesített.
Ez egy nagyon hülye vicc... Képtelenség komolyan venni, pedig nagyon úgy jön le, hogy minden szavát komolyan gondolja. Más nem is tud megfordulni a fejemben, mint hogy ők ketten.. Hogy a bánatban lennének már barátok? Persze, ha ez Adele fülébe jut, tutira kiakad majd rám, de ez jelen pillanatban pont annyira nem érdekel, mint a hülye magyarázata. A nővérem már nem oszt meg velem mindent, de nem tudok nem arra gondolni, hogy: FÚJ. - Hát, úgy látszik mégsem olyan okos.. - vetem oda foghegyről, miközben ismét végignézek rajta. Hogy mit esznek ezen annyian, számomra elég nagy rejtély. Meg merem kockáztatni, hogy nagyobb seggfej, mint a cimborája. Ezek alapján legalábbis biztosan. Hála Merlinnek, hogy ritkán futok össze vele. Ada többször? Nagyon úgy fest.. De miért pont vele akar.. khm.. barátkozni?! Eddig azt hittem, hogy hasonló az ízlésünk.. - A húga vagyok! Mindenhez van közöm, ami vele kapcsolatos! - jelentem ki, mintha nem tudná. Igenis van közöm a nővérem életéhez, még attól függetlenül is, hogy jelenleg nem állunk egymáshoz túl közel. Azért ezt elmondhatta volna, most tök hülyén érzem magam. Egy kicsit talán jogosnak érzem a kifakadását, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy igazat adok neki. Ada előbb volt az én nővérem, mint neki bárkije, úgyhogy.. Igenis én mondom meg Tylernek, hogy szakadjon le róla mihamarabb. Punktum. A mozdulatai arról tanúskodnak, hogy ha rajta múlik, az erejét fitogtatva is ragaszkodik a véleményéhez. Nos, talán ebben egy picit hasonlítunk egymásra, ugyanis én is ragaszkodom a sajátomhoz. Talán, ha beverném az orrát, neki is egyértelmű lenne, hogy hol van a helye. Nem köztem és Ada között, annyi szent! De van egy olyan sejtésem, hogy ha megátkoznám sem lennék előrébb, sőt. Pontügyileg épp hátrány lenne, meg büntetőmunka. És az most nagyon nem fér bele. - Én a helyedben vigyáznék magamra! - szegezem aztán felé a pálcám, egy hosszú pillanatig farkasszemet nézek vele, végül messzire kikerülöm. Nem kéne ezt egy prefektusnak sem látni. Pláne nem Neki... Így is lóg nekem már pár levont ponttal..
