Hetek óta nem találkoztam az öcsémmel. Maguk alá temették a dolgozatok, bármilyen bizarr is volt ezt az én hülye kisöcsém szájából hallani. Kisfiú kora óta aurornak készült, sikerült neki, majd eldobta magától minden sikerét és inkább professzornak állt. Talán csak én nem lepődtem meg ezen a fordulaton, valójában sosem értettem mit keres a vajszívű testvérem az aurorok között. Rody érzékeny volt, nem az a macho fajta, aki félresöpri a halál és erőszak látványát. Tanárnak sem tudtam éppen elképzelni, ahhoz túl idióta volt, de az ember mindig kicsit elfogult a kistestvérével szemben. Negatív irányba, többnyire. Bokros teendőink között végül sikerült komoly két órát szakítanunk a testvéri szeretetre, azaz megittunk két-három sört az Abszol úton. Elmesélte mi történt a Roxfortban, mi van vele és Richarddal, majd beszámolt a gyerekek minden ügyes-bajos dolgáról, amiket elfelejtettek megemlíteni a leveleikben. "Elfelejtettek". Elpanaszoltam neki, hogy kevesebb anyagi támogatást kapott a kutatásunk, mint reméltem, szidtuk egy sort a kormányt és igazából mindenkit, aki csak eszünkbe jutott. A második korsó sör után már könnyen jöttek a nem kimondottan dicsérő szavak. Mindkettőnknek időben haza kellett érnie. Rodyra még vártak a kijavítandó dolgozatok és én is megígértem Amsnek, hogy időben hazaérek. Nem aggódott értem túl gyakran, tudta, hogy mindig hazatérek és tudok magamra vigyázni, csupán stresszelt a másnap reggeli tárgyalása miatt. Szerette átnézni velem a jogi vackokat minden Wizengamot-tárgyalás előtt, habár egy szót sem értettem az egészből. Őt ez nem zavarta, magabiztosságot adott neki a buta hümmögésem. Ő sem értette, amikor patrónusokról hablatyoltam neki, de mindig meghallgatott. Kiléptem a bárból az utcára, ahol most már alig néhány lézengtek. Rody pár perccel előttem hoppanált, én is ezt akartam tenni, de amikor átszaladt előttem a macskakövön egy vadászgörény, döbbenten hátraléptem néhányat. Biztosan az egyik állatkereskedésből szökhetett meg - állapítottam meg magamban. Körbenéztem, de sehol sem láttam dühösen rohangáló bolttulajdonost, csak egy vörös hajú lányt tőlem néhány méterre. Nyilván nem hozzá tartozott az állat.
Vendég
Szomb. Jan. 18, 2020 3:19 pm
Benny & Gina
A legtöbb korombeli gyerek örülne a suliszüntetnek. Én gyűlölöm. Alig vártam már a Roxfortba induló vonatot. Na nem a vonatozás élménye miatt. Ha rajtam múlt volna, akkor el se jöttem volna a Roxforti birtokról. Napok óta a Zsebpiszok közben Bertie kanapéján osztoztam Cirmivel és Kormival, a két tépett fülű macskával. És még ez is jobb volt, mint amit az állami gondozás nyújtani tudott. Nem voltak illúzióim. Tudtam, hogy előbb-utóbb vége lesz a Roxfortnak, és fogalmam sem volt mi lesz az után. Senkire nem számíthattam. Talán Bertie majd bevesz társnak a drogüzletbe. Vagy valami hasonló illegális kis utcai üzletbe kell fogjak. Talán csinálhatnám nagyobban az kártyacsalásokat. Nem épp sakk világbajnoki cím, mint amiről gyerekként álmodoztam, de megélhetés ez is. Egyetem? Egy másik életben. Volt idő, amikor Nobel díjas tudós akartam lenni. 6 évesen azt hittem, hogy mire 16 leszek, addigra vezető tudós leszek és egyetemi professzor. Egy élettel ezelőtt volt. Minderre már nem volt esélyem. Én is tudtam. Persze Lestrange, Avery, és Rennes profok állandóan megtaláltak az olyan dolgokkal, mint egyetemi ösztöndíj, és túl okos vagyok ehhez... blabla... Őszintén? Szeretnék hinni nekik. De a tündérmesékből rég kijózanított az utca hideg, nyirkos valósága. Már nem tudtam bízni igazán senkiben. Túl sok heg emlékeztetett rá, hogy mi történik ha felnőtteknek kezdesz hinni... De vissza a jelenbe. Az utcában már alig lézengenek. Talán nekem is ideje volna mennem. Itt már nem koldulhatok össze sokkal több pénzt Mercutioval. Hacsak nem megyek be a szemközti bárba megkopasztani pár alakot kártyában. De az kockázatos lett volna Bertie nélkül. Ő volt a biztosítékom, hogy nem késsel végzem a hátamban. Pedig a pénzre szükségem volt. Egy egész komplett kis madarász program kezdett a fejemben összeállni, de a kutatás költséges játék. Nem utcakölyköknek való. Egy nő sétál el előttem, a táskájából kilóg egy magazin. Jobb híján azt húzom ki a táskájából, úgy hogy észre sem veszi. Egyszerűen elsétál a bár előtt, int az éppen kilépő férfinek, aztán el is tűnik a következő utcasarkon. Én pedig megnézem, hogy mit is emeltem el. Hhmm... Nem is tudtam, hogy a varázslótudományoknak is vannak szaklapjaik. Pedig gondolhattam volna. Ki tudja mért dobban meg a szívem, amikor rájövök, hogy mit loptam. Talán a nő maga is valami tudósféle. Vagy csak olyasvalaki, akit nagyon érdekelnek a legújabb kutatási témák. Közben Mercutio is elunja magát, és villámgyorsan cikázva indul meg ő is a macskaköveken. Elslisszan a bár ajtajában álló férfi lábai előtt, aki úgy bámulja, mintha sose látott volna görényt. Kezemben a szaklappal, melynek címoldalán a szalagcím "Kevesebb támogatást kap a patrónuskutatás. A Rejtély-és Misztériumügyi Főosztály nem kommentálja..." kimért léptekkel közelítek. Remek. Ezt talán még megkopaszthatom, aztán irány a Zsebpiszok köz, és Bertie kanapéja. - A vadászgörény vagy házi görény (Mustela putorius furo) emlős, a vad európai közönséges görény (Mustela putorius) háziasított változata. A görények napi 14-18 órát alszanak, de amikor ébren vannak, nagyon aktívak, fáradhatatlanul fedezik föl környezetüket. A görények szürkületi állatok, ami azt jelenti, hogy hajnalban és alkonyatkor aktívak. A görények ragadozók, természetes étrendjük csak a zsákmányállatokból áll. Szeretik elrejteni az élelmet. A nőstény 41–42 napig vemhes, majd többnyire 4–6 kölyköt hoz a világra. Az újszülöttek szeme egy hónapos korukban nyílik ki. Önállóvá körülbelül három hónaposan, ivaréretté nagyjából 7-8 hónapos korukban válnak. A nőstény görények évente kétszer tüzelnek, tavasszal és ősszel. A görények átlagosan 6–10 évet élnek, de némelyik példány akár 15 évet is. - az egészet egyetlen levegővel úgy adom elő, mintha csak olvastam volna. Azaz tényleg olvastam egy könyvben évekkel ezelőtt. Kétlem, hogy a bárnál bámuló fickó bármit is megértett, vagy megjegyzett ebből. De legalább nem mondhatja, hogy nem szórakoztattam, miközben alig néhány centire suhanok el mellette. Nem gyorsítok a lépteimen. Egyenlőre. De nem is állok meg. Merc már fél úton lehet haza Bertie-hez...
„Ha egy ismeretlen ember szemébe nézek, sokszor az az érzésem támad, hogy olvas a gondolataimban, ezért szándékosan furcsa dolgokat gondolok.”
Hetek óta nem találkoztam az öcsémmel. Maguk alá temették a dolgozatok, bármilyen bizarr is volt ezt az én hülye kisöcsém szájából hallani. Kisfiú kora óta aurornak készült, sikerült neki, majd eldobta magától minden sikerét és inkább professzornak állt. Talán csak én nem lepődtem meg ezen a fordulaton, valójában sosem értettem mit keres a vajszívű testvérem az aurorok között. Rody érzékeny volt, nem az a macho fajta, aki félresöpri a halál és erőszak látványát. Tanárnak sem tudtam éppen elképzelni, ahhoz túl idióta volt, de az ember mindig kicsit elfogult a kistestvérével szemben. Negatív irányba, többnyire.
