Sok félelem, aggodalom és gyász volt jelenleg a kapcsolatunkban, ennek pedig nem láttam hamar végét. Szerettem Brit, Merlinre, de még mennyire! Mégis ott lebegett a fejünk felett az a csúnya felhő, aminek két neve volt: aranyvérűek és Byrne-család. Azt hiszem, dühösnek kellett volna lennem, amikor megtudtam, mibe sodorták bele a szülei, de nem éreztem mást, csak sajnálatot és szomorúságot. Felesleges lett volna mérgelődnöm, amikor úgysem tudtam volna semmit tenni ez ellen, legfeljebb gyorsan feleségül venni. Azt viszont egyikünk sem akarta igazán, még nem, ráadásul ő rengeteget veszíthetett volna vele, még a kitagadás is az asztalon lenne. Nem hagyhattam, hogy ez történjen, még ha azt is állította volna, hogy neki ez nem probléma, akkor sem kockáztat az ember ilyesmivel. Nem akartam elvenni tőle valami biztosat, valami biztonságosat és valami stabilat - három dolgot, amivel én nem szolgálhattam. Próbáltam magabiztosnak tűnni, mindig igyekeztem úgy tenni, mint akit nem zavar a helyzet, vagy legalább tud mellette létezni és boldog lenni a kapcsolatában. Nem hiszem, hogy nagyon nagy sikereket értem el ezzel, de megtettem, ami tőlem telt, ennél többet sajnos ha akartam, sem tudtam volna adni Brinek. Pedig megérdemelte volna, mindent megérdemelne ez a nő, amit a világ nyújtani tud neki… Csak én nem vagyok rá képes. Feszélyezve éreztem magam már akkor, amikor bejelentette, hogy megszerezte a Dolohov-család franciaországi nyaralóját nekünk egy szép hétvégére. Nem tudtam ezzel a helyzettel mit kezdeni, életemben nem volt nyaralónk, sőt nyaralni sem igazán jártunk el, mert nem volt miből. Idegen volt számomra ez a szituáció és fogalmam sem volt, hogyan kéne hozzáállnom vagy éppen viselkednem. Ezen pedig az sem segített, amikor megláttam egy akkora kastélyt, amekkora az egész, teljes családomnak elég lett volna, de még a jövőben születendő gyerekeknek is. Minden Weasley kényelmesen elfért volna ezen a helyen egy egész életre, én pedig nem tudtam, mit érezzek attól, hogy most viszont ez csak kettőnké, senki másé. - Gyönyörű -nyögtem ki végül, miután percekig bámultam jóformán tátott szájjal az épületet. És nem hazudtam, egyébként sem voltam képes rá, de ez a hely tényleg elképesztően szép volt. Mindenképpen időt kell szakítanom rá, hogy megörökítsem egy rajzon vagy egy festményen. -Persze nem annyira, mint te, de tényleg elképesztően néz ki. Biztos nem zavarja a nővéredéket, hogy mi itt vagyunk? Az ajánlatára elmosolyodtam, kissé keserédesen annak tudatában, hogy ez egy olyan vágyálom, ami soha nem történhet meg. Hiszen talán ez nem csupán az első alkalom, amit itt töltünk együtt, de egyben az utolsó is. Nem tudtam, mikor tervezik Byrne-ék az esküvőt, de egész biztosan nincsen sok időnk együtt. Talán csak hetek vagy hónapok, amiket ki kéne használnunk, amíg lehet, nem pedig keseregni azon, hogy vége lesz. Kár, hogy ez erősen ott motoszkál a gondolataim között. - Akkor sokat kell tanítanod, mert egy szót sem beszélek franciául. Meg… igazság szerint semmilyen más nyelven sem az angolt leszámítva. Latinul jól tudok, de azzal nem megyek sokra, halott nyelv. -Kiszabadítottam a karomat Bri öleléséből, csak azért, hogy megfoghassam a kezét. -Mit szólnál hozzá, ha körbevezetnél? Mert most megmondom, sosem fogom egyedül megtalálni itt a WC-t.
