Miután több iskolatársunk cserediákprogramon keresztül elhagyta az iskolát, James Potter homlokán úgy sokasodtak meg a barázdák, miközben azon töprengett, hogy miként pótolható az elvesztett embereket. Kétségbeesett próbálkozásait végül nem bírtam nézni, így magam léptem elé, hogy egyetlen egy meccsig hajlandó vagyok a csapatban játszani, ha más lehetőség nem adódott rá. Csupán ezt az egy meccset kellett kibírnom. Gondoltam én, miközben mit sem sejtve öltöttem magamra a griffendélesek talárját. Akkor még nem tudtam, hogy miféle Poklot szabadítottam el ezzel a döntésemmel. Furcsa volt magamat vörösben látni, hiszen amikor utoljára komolyabban játszottam, akkor a nemzetségem hamuszürke ruháját viseltem. Teljesen elszoktam attól, hogy ezt a játékot ennyire komolyan vegyem, a mai napon azonban mégis olyan határozottan lendítettem a vállamra a seprűmet, hogy majdnem Longbottomot is lecsaptam vele. − Nyerni jöttem Potter, szóval hagyd abba a körmöd rágcsálását, és vezesd a csapatot! – pillantottam James irányába. A többiek még sose láthattak ilyen elszántnak, pedig ha kviddicsről volt szó, akkor bármire képes voltam. Nem tudom miért éledt fel bennem ismét a vágy, hogy megmutassam az embereknek: én nem csupán Krum lánya voltam, hanem Tatiana Krum, a kviddicstehetség. A pályára lépéskor elmosolyodtam, ahogy a tomboló szél belekapott a copfomba és a taláromba. A szelet régi barátként üdvözöltem. Talán másokat zavarhatott a szélvihar, de engem egyáltalán nem gátolt. Megkezdődött a mérkőzés. A lábaim közé vettem a seprűt, elugraszkodtam a földtől, s a magasba törtem. Ezúttal nem a cikesz kergetése volt a dolgom, hanem a pontszerzés. Mielőtt azonban mozdulhattam volna, Rox ütője már csattant is az első gurkón, amely Yanovuch irányába repült. Több se kellett, James elcsaklizta a labda a hugrabugosok orra elől, s Lilyvel hármasban passzolgatva hasítottunk a karikák felé. James lepasszolta a labdát Lilynek, hiszen hármunk közül ő volt egyedül támadóképes helyzetben. Sajnos, hiába küldte meg hatalmas erővel a labdát, ez kevés volt a gólszerzéshez. Bezzeg Yates-Newman vigyorogva kapta el a lepattanó kvaffot, és egy pillanatra azt hitte, hogy elmenekülhet előlem, de az útját álltam. Könnyűszerrel kivertem a kezéből a labdát. Még pislogni sem volt ideje szerencsétlennek, majd magamhoz ölelve a skarlátlabdát vettem ostrom a Hugrabug karikáit. Nagyjából ebben a pillanatban jutottak el hozzám Mulciber szavai a tomboló orkánon keresztül, s mindez feltüzelt annyira, hogy teljes erőből elhajítsam a labdát a karikák irányába. Elégedett mosollyal az ajkaimon, félkézzel fordítottam meg a seprűmet, hiszen az elementál képességeimnek köszönhetően a szelek szárnyán repülhettem. Lilyhez suhantam, hogy némi biztatás mellett mutassak neki egy-két mozdulatot, hogy miként tudna pontosabban és magabiztosabban célozni. − Ne aggódj, máris ügyesebb vagy, mint néhanapján a bátyád – kacsintottam rá, majd a seprűmre hajolva sebességre kapcsoltam, hogy utolérjem a hugrabugosokat.
Valahol mélyen azt hiszem, szomorúnak kellett volna lennem a ténytől, hogy csak és kizárólag azért játszhattam most, majd öt év cserejátékosi szolgálat után a kezdő csapatban, mert az emberek vgzősök voltak, lebetegedtek vagy csak magasról tettek a játékra és Harper Briggnek nem volt választása velem kapcsolatban. (Vagy én vagy ki se állunk.) De a kulcsszó ebben a mondatban az volt, hogy kellett volna, mert nem voltam. Inkább izgalommal vegyes kíváncsisággal vártam, hogy milyen is lesz ez a meccs. Meg úgy általánosságban egy meccs. Az már a pályára lépés pillanatában kiderült, hogy szeles, ugyanis ha nem fogtam volna copfba a hajam, akkor nem csak a kikandikáló, szökevény tincseim te minden mást is az arcomba csapott volna az időjárás. Terelőként az volt - lett volna - a feladatom, hogy megvédjem a csapattársaim a másik csapat támadásaitól. Merlin látja lelkem: én el akartam - Balthazar Crouch-on valóban rajta tartottam a fél szemem, már csak a miheztartás végett is -, de valami furcsára lettem figyelmes. Valami nagyon furcsára. Tatiana Krum a Griffendél hajtó sorában. Magasba szaladt a szemöldököm, no nem azért, mert megijesztett volna - tulajdonképpen pont nem érdekelt kinek a lánya és milyen tapasztalati skálát tudhatott a magáénak -, hanem azért mert neki nem ott lett volna a helye. Ha nem a kommentátori állásban. Rossz előérzetem volt. Bár a szél tépett mindent, amit csak tudott, a látási viszonyok azonban jók voltak, még csak messze sem lebegtem, így pont láttam azt amit… akit nem kellett volna. Most már szinte biztosra vehettem, hogy Merlin nagyon utált és a kínzásomnak egy külön poklot tartott fent. Őszintén remélem, legalább őt szórakoztatta. - Te meg mi a francott keresel ott?! - rivalltam rá azért Sebire leplezetlen döbbenettel, nem foglalkozva Shelby jelenlétével, vele nem volt dolgom. Sejtettem, mi több: tudtam, hogy megfogja nézni ezt a meccset már csak azért is, hogy utána ott olthasson vele, ahol csak tud, csak rokoni alapon persze, arra azonban nem számítottam, hogy ezt az egész_iskola_füle_hallatára fogja megtenni. Azt szerencsére nem varhatta senki nyakába, hogy nem védtük meg az orosz csapattársunk, Desi és én is túl távol voltunk, így sajnos csak magára számíthatott, bár... hellyel, közzel azért megoldotta. - Yanovich Merlinre, négy évig terelő voltál. Miért nem rúgtad vissza a feladónak? - kérdeztem azért Ziggyt, akinek egy nagyjából sikeres kitérést követően is megsimogatta a térdét Roxane Weasley gurkója. A mi Weasleynk már nem volt ennyire szerencsés, mint az unokatesója - legalábbis úgy emélkszem, valami ilyesmi kapocs lehetett közöttük. Hiába szerezte meg bravúrosan a labdát, a dobása mindenbizonnyal a szélellenállás miatt nem lett túl erős, de a karikát legalább sikeresen célba vette, innentől már csak a szerencsén - meg a Griffendél őrzőjén, Shelby 2.0-n - múlott, hogy mit talál és mit nem. Ahogy - kivételesen - Desi meglepően bravúros ütése is, ami a szokásossal ellentétben nem csak erős volt, de még a kívánt célpont felé is tartott.
Nothing
you can take from me was ever worth keeping. Cause you can't take my sass. You can't take my talking. You can't take my past. You can't take my history.
Komolyan el sem hiszem, hogy itt vagyok. A meccsen. A pályán, és nem a lelátón. Piros-arany mezben. Hogy James tényleg rá tudott erre beszélni. Tegnap még nem tűnt annyira rossz ötletnek, de aztán most felszállás előtt majdnem rókáztam egyet az idegességtől. Hiszen nyáron még olyan tériszonyom volt, hogy seprűre sem mertem ülni, ha az életem múlt volna rajta, akkor sem. Főleg akkor nem. Most meg... Igaz, hogy a bátyámmal sokat gyakoroltunk azóta, de hogy bekerültem a kezdő csapatba, kicsit túlzásnak tűnik. Elgondolkodtat, hogy Jamie szerint tényleg ennyire tehetséges volnék, vagy csak ő ennyire kétségbeesett, és nem talált jobbat? Nem tudom, melyik aggaszt jobban, mert míg az utóbbi verziótól csak simán szánalmasnak tűnhetünk, addig az elsővel baromi nagy nyomást helyezne rám.
Őszintén, még magamat is meglepem, amikor kicsivel a sípszó elhangzása, és egy gyors adogatás után elsőként próbálkozom meg egy karikára dobással, de olyan erős a szél, hogy a kvaff végül valahol nagyon máshol köt ki, mint ahogy azt vártam. Mert persze fogjuk erre a hülye erős szélre, az a hibás, és nem azzal van a gond, hogy simán csak béna vagyok. Valami csavartat kellett volna dobnom, vagy nem tudom. De legalább Tatiana jófej, és biztatni próbál, én meg elvigyorodva pillantok James felé, amikor őt említi. Még pár tippet is ad, bár a süvítő széltől sajnos nem hallok mindent rendesen. - Köszi! Van valami ötletetek arra is, hogy ezt a kegyetlen szelet hogyan cselezhetem ki? - vonom fel kissé a szemöldököm valami csodával határos megoldásban reménykedve. Ilyenkor látszik igazán, hogy mennyire kezdő vagyok. De aztán a pálya eseményei kicsit elvonják a figyelmem.
Az ellenséges csapatban játszó Weasley kuzinom indul meg látszólag lendületesen a karikáink felé, de Shelby résen van, és gond nélkül kivédi a támadást. Aztán mielőtt felocsúdnánk, és a hármasunk újabb passzolgatásba kezdhetne, Desiree Frye megindít egy gurkót Tatiana felé, ami egyenest a fején találja el. Elborzadva fintorodom el. Ez fájhatott. - Megvagy? - kiáltom oda a Krum lánynak aggodalmasan. Szerencsére ez egyikünket sem tartja vissza sokáig a sárgák karikáinak ismételt megtámadásától, és lélegzetvisszafojtva figyelem, ahogy James megcélozza a bal oldalit.
"You can't always be strong but you can always be brave."
Nincs ebben semmi különös – de tényleg, átlagos kviddicsmeccs egy átlagos hétvégi napon, átlagos intenzitású izgalommal és szurkolótábori hangzavarral, túlzó arányú Potter-Weasley jelenléttel (amin lehetne csodálkozni, de nem érdemes, minden egyes családi összejövetelen legalább egy meccset lejátszunk, és a esetek túlnyomó részében a "felnőttek" kénytelenek valamilyen medibűbájt használni, mert tudunk mi szépen játszani, csak sosem akarunk igazán). Berögzült mozdulattal lendítem a vállamra az apámtól kapott, Argentínában készített modellt – áramvonalasabb, leheletnyit vastagabb a brit változatnál, mégis gond nélkül teszi a dolgát, ráadásul szemet gyönyörködtető darab, naturális megmunkálású, festetlen, leheletnyit pácolt, látszanak benne a fa gyűrűi, egyenetlenségei, tökéletesen passzol a rózsaarany foglalatokhoz –, megpróbálok kalkulálni a széllel, Briggs kissé esetlen, de lelkes ösztönzőbeszédével, ami jobbra sikerül, mint sejtettem, szinte eltereli a figyelmemet René és Desiree párosáról – gyilkos kombó, egy csapatba egy fél-bolond is elég lenne –, Ziggy zavartságáról – örökké siratni fogja a gurkót, meg a toxikus kapcsolatát vele –, Ned csendességéről – pedig amúgy a dühkezelési problémáira ráférne egy terelői poszt –, Maisy nyugtalanságáról - pedig bőven megérdemli, hogy végre pályára lépjen -, Balthazar kiszámíthatatlanságáról – mert ugyanolyan esélyt láttam arra, hogy térdre borul Maisy előtt, minthogy elterelő hadműveletként szerenádot ad Anthony Shelby-nek –, és persze a saját nyomoromról – elvégre csak kétpercenként pillantottam ki a lelátóra, hátha meglátok valakit. Valakit. Percekkel később, odafentről valamivel jobbnak ítélem meg a helyzetet, szokatlan összeállításban játszunk, de van esélyünk, mert bármennyire szeretem az unokatestvéremet – ez esetben Lilyre gondolok –, tapasztalatlansága előnyhöz juttathat minket, amit ugyan egyensúlyoz James és Roxanne látszólagos profizmusa, de… tekintetem továbbugrik a harmadik hajtóra, fogalmam sincs, miért nem vettem eddig észre, Tatiana Krum önmagában is jelenség, kviddicsszerelésben pedig egyenesen rémisztő jelenség. Oké, módosítanék az esélylatolgatásomon. Roxanne természetesen erős ütéssel kezd, pillantásom Ziggyt keresi, akinek ugyan csak súrolja a térdét a gurkó, de testtartásán látszik az áramütésként végigfutó fájdalom, és majdnem sikerül kihagynom Lily első karikára dobását, ami éppen annyira erőtlen próbálkozás, mint Maisy megjegyzése Ziggy terelői múltjára. Valamelyik hétvégén gyakorolunk majd, fogadom meg, miközben René könnyedén megszerzi a kvaffot, hogy aztán Tatiana ki is kapja a kezéből, és ponttá váltsa a cselt. Némi passzolgatást követően sikerül bravúros élbe fordítanom a seprűt, és konkrétan elcsaklizni a kvaffot, nem nehéz megközelíteni a karikákat sem, pályára állok, aztán a pillantásom egy szívdobbanás erejéig másfelé húz, le, a mélybe, a szurkolótáborra, egy bizonyos mosolyra, ami még Mulciber kritikán aluli kommentátori teljesítményét is háttérzajjá csendesíti, és ahhoz is elég, hogy pont arra a karikára küldjem látatlanba, ami előtt Shelby feszít. – Bocs, bocs! – kiáltom oda Maisy-nek, és persze mindenkinek, nyakamon felszalad a szégyenkezés pírja, többé nem nézhetek felé. Ekkora égést. Merlin bassza meg, ekkora égést! Desiree egy jól irányzott ütéssel egyenesen fejbe találja Tatianát, ha nem kellene tartanom az alakzatot, kiszakadnék belőle, hogy a segítségére siessek, viszont James még így is rést talál a pajzson, és dob, ügyesen, szinte védhetetlenül. Válaszként egy új taktikai formációt próbálunk ki, hozzám kerül a kvaff, utána René kapja el, majd ismét hozzám, alábukok, tekergek egy sort, átpasszolom Ziggynek, aki szinte keresztülszeli a pályát, hogy végül ismét René-nél kössön ki, és pontra is válthassa. A kifelé dobott labdát egy hullámmal elkapom, ismét elindul hármunk között a labda, nem tartok igényt a befejezésre, Ziggy közelebb is esik, nála landol utoljára, és dob, gyönyörűen. Örömömben megpördülök a seprűmmel. Amúgy Tatiana jól van? És valaki nem akarja megküldeni Mulcibert egy gurkóval… véletlenül?
Vendég
Szomb. Jan. 22, 2022 11:25 pm
Team Gryffindor
Anthony Shelby| a griffendél pót-pót-pót őrzője
Még ha Fazekas Liliom Hold (Lily) se hiszi el, hogy itt van a pályán, akkor maga Antal (Anthony) mit gondoljon? Bizony mondom nektek csodálkozott is nagyot, mikor Fazekas Jakab (James) a reggeliző asztalnál megszólította őt a meccsel kapcsolatban. Tonyról még a csapatkapitány is tudta, hogy szereti ellógni az edzések jelentős részét. Shelby csak a tartalék játékosok sorát erősíte évek óta. A haverjai annak idején csak belökték a pályára a válogatón a hecc kedvéből. Senki se gondolta volna azt róla, hogy bekerül a csapatba, de bizony ott van cserejátékosként. Egy jó pillanata volt a kis srácnak azon a válogatón, amit mindenki megjegyzett és azóta is ennek fényében kerül be a csapatba évről évre szerencsésen (vagy szerencsétlenül). Shelby nem vágyik hatalmas kviddics karrierre. Alpári viselkedés módja kiakaszt sok tényleg nagyon sok diákot. Nagy álma bizony a kviddiccsel kapcsolatban csak az a kommentári szék, ahol most az aranyimádó és démonoktól való kígyóimádó Sebestyén (Sebastian) ül, hogy ott egyszer elböfögje az iskolai jelmondatot mindenki füle hallatára. Sose volt hatalmas dumagép és nagy szónok, hogy a hangosbemondó elé beültessék. 11 évesen már gyerekkori álmát is összetörték rokonai és tanárai, hogy egyszer sportriporter legyen, mert hát van az a diszes dolog az életében, ami miatt a helyesírása nem ép az erőssége. Szegény Sutyerák Tony a hugrabug ellen véd, mert ő a Griffendél őrzője most ezen a meccsen.
~o~~oo~~o~
Hatalmas védésem után csulázok egyet. Vajon hány másodperc alatt ér le a földre? Ja fullosan fel se fogom, hogy kinek dobom a labdát. Csak azt akarom, hogy a szűz karikáim elől eltűnjön Bobby a kvaff. Mindegyik karikát elneveztem az elmúlt edzés alkalmával és megbeszéltem velük, hogy mindegyiket ugyanannyira fogom szeretni. Tehát a dologom az, hogy Mercy, Shelta és Liberty körül keringjek és körül udvaroljam őket és megvédjem mint bátor oroszlán a macáimat, mert griffendéles lennék és így bátor is lennék. Jelentsen ez a szó bármit is jelen helyzetemben. A hugrások újra a "csajaimat" kezdik eltámadni. Sheltát veszi célba az a lökött René. Kezeim felett repül el az a barom Bobby, így pontot szerez a hugra bosszantó malactartója. - Kurvára nagy mákod volt René, meg ne lássalak még egyszer itt, mert tudod mit kapsz a pályán kivül. - kiáltom utána indulatosan. Ha nem is tudja, majd meg tudja ha nem találja otthon a disznócskáját. Úgy ám megsütöm a malacát. A Krumnak szánt figyelmetlen passz miatt nem pihenhetek, mert újra támadásba lendülnek ellenem. A fene egye meg! Az a fárnya eladott labda. Figyelhetnének jobban a kvaffra James és a lányok is. Miközben legyeskedni kezdenek körülöttem (még a büntető zónán kívül) a három hányássárga színű taláros srác örülnék egy kis támogatásnak és jól jönne egy kis segítség valamelyik terelőtől, hogy lecsapja azokat a legyeket. Csel cselt követ és figyelmem is lankad. Nem csoda, hisz nem ért angolul a bambaképű orosz és nem könyörül meg Mercyn, mert Bobbyval célba vesszi őt. Túl lassan érek oda Libertytől, hogy megregulázzam a kvaffot és egyenlít a sárga banda. - Repüljek Lily után, de vissza se jöjjetek.- kiáltom Ziggy és a csürhéje után, akik sietnek utol érni a vörös tornádót, hogy leszereljék még a karikák előtt. Tudom, hogy visszajönnek, de ha itt lesznek, akkor lesz itt ne mulass. -Üssétek már le az azokat barmokat a seprűkről. - Kiáltom a terelők felé. Mert sokkal jobb lenne a dolgom a hugrás hajtók nélkül. Hirtelen valamilyen rovar berepül a számba. Felmegy az orromba vagy lemegy a torkomba. Nem tudom eldönteni. Krákogok egy sort mire kiköpöm a számba került már elpuszult állatot. Az általam előadott közjáték alatt nem sikerül a legifjabb Potternek a karikákig elrepülni. Pecches csürhe vagyunk. Valakinek biztos rossz a karmája a csapatban. Ki tett rossz fát a tűzre? Én már megbűnhödtem, hogy felrúgtam azt a mardekáros kis ficsúrt. Emrys szent halálmadarára és testvíremre esküszöm nekem jó a karmám. Felkészülök a felém repülő srácok ellen. Leszek még egyszer apám Simba büszkesége és a griffendél hőse...
Vendég
Hétf. Jan. 24, 2022 9:38 pm
Team Hufflepuff
Ziggy Yanovich | hajtó | 347 szó, aszongya az internet
Hogy idén mekkora kedvvel mentem ki játszani? Elég naggyal, mert Merlin tudja miért, de én vagyok a legtapasztaltabb játékos a csapatban. Mondjuk ez semmit nem jelent, tekintve azt, hogy mennyire legendásan szar terelői múltam van. Hajtónak annál jobb vagyok, ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy kellően gyorsan felveszem a játék ritmusát. Jók a passzaim, egyébként a hajtói hármasunk között tökéletes összhang van, éppen csak egyetlen egy dolog az, amely kellően jobban zavar, mint a többi: azok a kibaszott gurkók. Most éppen hogy sikerül kitérnem előle és a térdem kevésbé bánja - legalább nem vált le a porc - én viszont annál méltóságteljesebben káromkodom egyébként oroszul egyet. Aztán pedig megcsillogtatom angolul is a tudásomat. - Ó, hogy Merlin húzná a gurkókat a rojtos farkára! - igazából ennyivel le is rendezhetném, de Maisy nem hagyja szó nélkül. Hülye vagyok - vagy nevezhetem magam teljesen idiótának - de nem került még elég vodka belém ahhoz, hogy teljesen elmenjen az eszem. - Majd akkor rúgok bele a gurkóba Crouch, amikor teljesen idióta leszek! - kiáltom oda és már kormányzom is odébb a seprűmet, hogy aztán később helyzetbe is hozzanak a többiek. A dobott gól után, amely a szezonban az első, szinte szélsebesen suhanok el a Hugrabug szurkolótábora mellett és üvöltök nekik oda egy jó nagyot, hogy megkeressem Rönót egy következő passzal. Legalább a terelőinknek jól megy a játék, mert azt a szemem sarkából látom, hogy Crouch egy elég veszélyes gurkót küld Potter felé. Mondjuk megérdemli már, hogy valaki egyszer az életében jól fejbekúrja. Az, hogy sem én nem találom el a karikát, sem pedig Louis, az már egy kicsit nagyobb gáz, de Shelby nincs igazán a toppon, mert eddig inkább többet engedett be, mintsem védett volna ki. Látványosan azért nem vonom meg a vállam a mellément karikáralövési kísérletem következtében, mert nem akarom Maisy andalító hangját a fülemben hallgatni, az arcomon látszik, hogy nem igazán bánom, majd fogok még kapura lőni. Ellenben azért nem lehet levakarni a hatalmas vigyort a fejemről, ahogyan újra játékba szállok. Megvallom, azért tényleg hiányzott az érzés, nem pedig csak bemeséltem magamnak, hogy "persze Ziggy, hiányzott ez még neked." - Wow, tényleg így volt!
Kurva jó döntés volt Shelby-vel elcsalni a szavazást, amely kapcsán a Griffendél-Hugrabug mérkőzés kommentátorát választották ki. Az öreg McGenya valószínűleg nem számított arra, hogy szerény személyem is tiszteletét veszi a versenyen, ugyanis halálra akartam szapulni ezeket az idiótákat. Nem volt hát nehéz kijátszani a játszani a rendszert, komolyan mondom, legközelebb nagyban fogom ezt tolni, és a miniszteri választásokat fogom Shelbyvel megbundázni. Akkor a szüleim is elismernék, hogy nem is vagyok olyan semmirekellő nyomorult, mint amilyennek előadom magam. Elégedetten foglaltam hát helyet a kurva nagy szélben Krum helyén, és meghagytam a lehetőséget Shelby-nek, hogy Madden egykori székén melegítse a picsáját. Mielőtt még bekapcsoltuk a mikrofonjainkat, elégedett vigyorral közöltem ezzel a kreténnel, hogy rohadtul emlékezetes mérkőzés lesz ez mindenki számára. − Hello, sziasztok, hello! Asszem nem kell senkinek se bemutatnom magamat, azonban szeretném minden kedves támogatónknak megköszönni, hogy ma Hugh Fookin’ Shelby társaságában kommentálhatok nektek! – húzódtak mosolyra az ajkaim, ahogy elcsíptem, hogy a tanári kari elsápadtan összesúgott, amint ráeszméltek, hogy kik is kerültek a kommentátori pozícióba. De hát kérem szépen, ilyen ez a demokrácia… − Remélem, hogy mindannyian felkészültetek a mai mérkőzésre, és a padokhoz kötöztétek az ötven kilónál könnyebbeket és Flitwick professzort, mielőtt még elfújná őket a szél! Na, de kezdjünk is bele, azt hiszem, Krum ilyenkor szokott a csapatfelállásokról beszélni, szóval hozzá hűen én is tartok nektek egy kis összefoglalót – üvöltöttem bele a mikrofonomba, hogy túlharsogjam a szelet, már csak az volt a kérdés, hogy a jó kis birmingham-i akcentust hányan értették meg ugyebár. − Tehát a Griffendél: Redbird még mindig fogó, ahogy a Longbottom-Weasley páros is maradt terelgetni a nyájat, a hajtók közül csak Potter maradt meg, és valahogy bekönyörögte a húgát és Krumot is a csapatába. Az őrző pedig Hugh öccse, aki vélhetően követi a családi hagyományt, vagy csak annyira nyomorult, hogy kopizza a bátyját… Ki tudja, remélhetőleg kevesebbet picsog majd, mint az előző őrzője a Griffendélnek, mert az egy igazi drámakirálynő volt, amíg be nem zúzták a koponyáját. Ennyit a Griffendélről, szegezzük tekintetünket a Hugrabug csapatára – intézem el egy legyintéssel a griffendéleseket, hiszen többet nem tudtam volna mondani róluk, ajnározni pedig egyiket se fogom. Persze, azért tartottam egy kis drámai szünetet, hogy Hugh közbe szóljon, ha akar. − A Hugrabug színeiben végre ott feszít az én csodálatos unokatestvérem, Maisy. Jegyezzétek jól meg magatoknak, mert hugrabugos létére úgy pofán basz bárkit egy gurkót, mintha én küldtem volna szeretettel! Mellette maradt Frye szerencsétlenkedni, remélem, ezúttal is hagyja, hogy összezúzzák Yates-Newman csontjait, mint ahogy eddig tette. Nem is értem, hogy abban a srácban miért teng ekkora mértékű mazochizmus, mert úgy vonzza magához a gurkókat, mert Hugh a me… Mindegy is. Crouch beállt fogónak, és ha kedves az élete, akkor el is kapja majd a cikeszt. Runcorn is beköltözött a karikák elé, vélhetően az ő kezébe se mernek ütőt adni. Yates-Newman mellett veteránként feszít Yanovich, aki hajtónak hasznosabb, mint terelőnek volt. Közéjük pedig… Te jóságos Merlin! Igen, sajnos nem csalnak a szemeim, még egy Weasley feszít köztük. A végén már eljutunk arra a szintre, hogy a házak és a Weasley-k fognak egymás ellen játszani. Viszont kár szaporítani a szót, a kvaff felrepült a levegőbe! – Amíg pofáztam, Hooch gyorsan elkezdte a mérkőzést, bár biztosra vettem, hogy ő sem értett sokat a szavaimból, de legalább én kurvára jókat röhögtem a markomba Shelbyvel az oldalamon. − Indul a mérkőzés, és Weasley − griffendéles, nem a másik −, máris merényletet indított Yanovich felé, aki sajnos-nem sajnos, de nem tért ki időben, így eltalálták a lábát. Szerencsére, ettől még nem dőlt össze a világ, tudja folytatni a mérkőzést. Láttunk már tőle durvábbat is, amikor japán kamikaze módjára a lelátóba repült ugyebár… − Szívesen kommentáltam volna, hogy erősen kezdett a Griffendél ezzel az ütéssel, de rögtön ezután az akció után mini-Potter nem találta el a karikákat. − Úgy látom, hogy inkább őt kellett volna betenni fogónak, bár így is nagyobb erővel küldte meg azt a labdát, mint ahogy a bátyja szokta – fűztem hozzá a gondolatomat a sikertelen akcióhoz, miközben Krum megmutatja, hogy nem annyira szar játékos, és mégis csak ért valamit. − Krum tíz pontot szerez a házának, mert a csúnya nézésétől Runcorn vélhetően úgy berezelt, hogy védeni is elfelejtett. Ne aggódj Runcorn, nem olyan ijesztő, mint amilyennek látszik. – Ki gondolta volna, hogy ennyire szórakoztató volt az eseményekről lökni a dumát? Csupán az volt a gond, hogy valamennyire cenzúráznom kellett magamat, mielőtt McGonagall elpaterolt volna a kommentátori székből. Igazából, az sem számított igazán, ugyanis mindenre volt B tervem, még arra is, ha valamelyik kedves terelő felénk akarná küldeni a gurkóját, ugyanis a terelő ütőm ott pihent előttünk az asztalon, és épp Shelby baszogatta azt. − A hugrás Weasley van a sor, hogy megmutassa mit tud, meg is célozza a középső karikát, éééééés… Shelby Junior kivédte azt! Máris hasznosabb tagja a társadalomnak, mint egy bizonyos illető… Eközben egyébként Frye is összekapta magát, és úgy fejbekúrta Krumot a gurkóval, hogy a csaj majdnem leszédült a seprűről. Egyébként ahogy látom életben marad… Frye-tól pedig mondanám, hogy kezdek félni, de szökőévente egyszer képes ilyet ütni, szóval most a hátralévő éveire már nem kell tartani tőle. – Már majdnem büszke is lettem volna Frye-ra, és biztos vagyok benne, hogy Karkaroff is értékelni fogja a sztorit, ha elmesélem neki, ugyanis ők ketten kifejezetten rühellték egymást. Tuti, hogy még valami orosz érdemrenddel is kitüntetné Frye-t, ha… Na, kérem, ne keverjük ide a politikát! − A csapatkapitány le se szarja, hogy majdnem megölték az egyik emberét, úgy gondolja, hogy pontszerzéssel vesz revansot Krum miatt. Runcorn pedig tuti, hogy valami elbaszott Felix Felicist ivott, mert ezt sem védte ki. Ne aggódj tesó, én tudok mesélni arról, hogy milyen szar érzés lehet. – Próbáltam empatikusan feltűnni, de a mellettem ülő kreténen kívül senki nem tudta, hogy az előző mérkőzésen nyújtott teljesítményünk minek volt köszönhető. Ahogy arról sem tudtak, hogy rohantunk összehányni az első vécét, amit megtaláltunk. − Yates-Newman ismét szupersztárnak képzeli magát, mert Shelby Junior nem védte ki a dobását… Hagyd már abba Briggs nevének az óbégatását, te szerencsétlen! – szóltam rá, amikor Harper Briggs nevét vinnyogva repült el a fejünk felett. Esküszöm megfordult a fejemben, hogy felgyújtom a seprűjét a gecibe. − Yates-Newman megmozdulása meghozta Yanovich harci kedvét is, és bevágta a kvaffot Shelbynek! Hallod, öcskös, szedd már össze magad, mielőtt a bátyád kikaparná a szemeit a terelő ütőmmel itt mellettem! – szóltam rá a kis Shelby-re, mert láttam, hogy a mellettem lévőt majd’ szétkúrja az ideg. − Kis Potternek sem sikerül a pontszerzés. Valamiért van egy olyan érzés, hogy a történelem épp megismétli önmagát, Shelby – sandítottam a haveromra azzal a célzattal, mert kezdtem azt gondolni, a drága öccse nem csak a kviddicsben, de a bájitalfőzésben is őt másolta. − De mit hallok? Az ütő édes csattanását, még hozzá a kuzinomtól, aki – mint belengettem −, olyan erővel küldte James Potter feje felé azt a gurkót, hogy a gyerek örülhet, ha nem lesz belőle Félig Fej Nélkül Potter. Sajnos, a Weasley-Yanovich kombó már nem volt olyan szerencsés, de biztos voltam benne, hogy Maisy hamarosan kezelésbe veszi őket is! – dicsértem meg a saját rokonomat, bár tudtam, hogy őt is idegesíthette a jelenlétem, hiszen szándékosan nem szóltam neki róla. Lényegében, senkinek nem árultam el, hogy a mai napon én fogok itt pöffeszkedve ülni és értékelni a teljesítményüket. A fogókról is szólhatnék pár szót, de jelenleg olyan érzésem van, hogy Crouch éppen szóviccekkel tereli el Redbird figyelmét, és próbálja agyilag lezsibbasztani, hogy a meccs végére egyáltalán ne tudjon majd koncentrálni. − Mennyi az állás Shelby? – sandítottam a társam felé, hiszen sajnos nem mi kezeltük a pontszámoló rendszert, de azt meg kellett hagyni, hogy eddig egészen kiegyenlített volt az állás.
A két kezemen se tudtam volna megszámolni, hogy hányszor védtem meg James Potter seggét egy gurkótól. Komolyan, ha nem lettem volna, akkor állandóan törött csontokkal került volna a gyengélkedőbe, vagy éppen olyan fejsérülést szenvedett volna, hogy még jobban összezavarta volna a fejében lévő katyvaszt. − Most már lassan díjat számolok fel a védelmedért! – kiáltottam oda a barátomnak, amint a gurkót új röppályára küldtem, egyenest Yates-Newman irányába. Persze, James-szel csak viccelődtem, de már évek utána ugyanazt a sémát játszottuk: az ellenfél kinézte magát, repült felé a gurkó, jöttem én, megvédtem, ő meg vígan repkedett tovább. Lassan tényleg fizethetett volna azért, hogy testőrként óvtam, mert ennyire embert nem kellett óvni a csapatból, mint őt. Megpörgettem az ütőmet a levegőben, majd azzal a lendülettel kilőttem előre, hogy a hajtóinkat kísérjem előre, főként Lilynek akartam segíteni a jelenlétemmel, hiszen tudtam, hogy mennyire félt korábban a magasban, és nem lett volna jó, ha ráküldtek volna egy gurkót. Ha már Tatianát nem tudtuk megvédeni, akkor legalább Lilynek ne essen baja. Egyébként ügyes kislány, de talán egy kicsit túlságosan is kapkodott, így hiába hajította el hatalmas erővel a labdát, mégsem sikerült pontot szereznie. − Ne izgulj! Minden rendben lesz – próbáltam biztatni, hiszen emlékeztem, amikor én először léptem pályára, és rettegtem attól, hogy mennyire rossz leszek majd. Az eleje mindennek döcögősen indult. Tatiana közben visszaszerezte a kvaffot a csapatnak, úgy tűnik a korábbi fejsérülése, és megingása csupán a dobás erősségében gátolta őt. Megcélozta a bal oldali karikát, és drukkoltam, hogy újabb pontot érjen a csapatunknak. Amint pedig akadt egy szabad percem, odarepültem, hogy jól van-e. Ha még egy gurkó telibe kapja őt, akkor lehetséges, hogy gyógyítanunk kell majd rajta.
Mit keresek én itt? - Ezt kérdeztem magamtól az öltözőben, kirepülve a pályára, elhelyezkedve a karikák előtt, majd akkor is, amikor beengedtem az első griffendéles gólt. Mert bárhonnan is szemléltem ezt az egészet, nem létezett racionális magyarázat arra, miért engedett Harper Briggs pályára lépni. A legutóbbi meccsen olyan szarul játszottam, hogy épeszű csapatkapitány ezután páros lábbal rúgott volna ki a csapatból. Ha szeptemberben azt hittem, hogy jobban fogom érezni magam a sporttól - mert én barom elhittem ezt a bullshitet a pszichomágusnak -, akkor hatalmasat tévedtem. Nyomorultul éreztem magam. A leláton bámultak az emberek. Feszített a fejem a fülemben doboló vértől és a hangzavartól, szerettem volna egy csendes sarokban lenni. Túl sok volt ez az egész, az ordibálás, a fülembe süvítő szél, a színes zászlók mindenhol, a levegőben röpködő csapattársak és ellenfelek forgataga. Éreztem, hogy a kezem elzsibbad a Jólsep-R-em nyelén, amit még Apától kaptam a tizenharmadik szülinapomra - vagyis szülinapunkra, mert nyilván Noah is aznap ünnepelte, csak nem egy új seprűvel. Vajon most ott ült a lelátón? Nézte, ahogy bambán pislogva beeresztettem a vállam felett a kvaffot, mert gyakorlatilag észre sem vettem a dobást, annyira lefoglalt a légzésem rendezése és a külvilág kizárása? Egyáltalán tudta ő vagy bárki, hogy mi zajlott most bennem? Biztosan nem, hiszen még én magam sem tudtam. Annyira abszurd volt ez a szorongás és lámpaláz, korábban sosem hatalmasodott el rajtam... A gurkó és ütő találkozásának hangja józanított ki, Desi olyan erővel megküldte a labdát Tatiana Krum felé, hogy szinte nekem fájt a koponyájának csapódó vasgolyó érintése. - Ezt Gregor Clegane is megirigyelte volna - emeltem fel a kezem, Oberyn Martell fejének összeroppantását imitálva. Csak Desi meglepett pillantása után tudatosult bennem, hogy mit csináltam. Mikor beszéltem vele utoljára? És mikor próbáltam (még ha bénán is) utoljára poénkodni bárkivel is? Az arcom azonnal kivörösödött, kellemetlenül éreztem magam, mintha millió tekintet szegeződne rám. Szedd össze magad, Runikornis, az egész csapat számít rád. Nem ronthatod el a munkájukat. Még ezt a meccset ki kell bírni. Ez az utolsó. Utána kiléphetsz a csapatból, de ezt még végig kell csinálni. Desi és a többiek megérdemlik. Frissítően hatott rám egy jeges széllökés, de a jótékony hatását egyedül rajtam fejtette ki. Desi bármennyire is igyekezett, nem ért oda időben az erős ellenszélben, René testének hatalmas erővel csapódott neki Franklin Longbottom gurkója. René megingott a seprűn, de nem kísérhettem figyelemmel túl sokáig a vergődését, ugyanis Tatiana megindult felém az imént megszerzett kvaffal - bár mintha nem ült volna olyan stabilan a seprűn, mint amikor először indított a karikáim ellen támadást. Vettem egy mély levegőt, bent tartottam, a lelátókról érkező ordítás tompa háttérzajjá olvadt. Már nem hallottam a biztatást, sem pedig a rám aggatott gúnyneveket és "ugorjleegytoronyból"-okat sem. Csak a bal karika felé száguldó kvaff létezett. Kilőttem oldalra és könnyedén elkaptam a labdát még méterekkel a póznák előtt. Azzal a lendülettel oda is dobtam Renének, aki megindul vele a Griffendél térfele felé és támadásba vette a jobb oldali karikájukat.
Vendég
Pént. Jan. 28, 2022 1:35 pm
Team Gryffindor
James S. Potter | hajtó | 340 szó
Minden energiámmal azon voltam, hogy ha mást nem is az idei meccsen legalább egyszer nyerjünk. Ezért a legváratlanabb fordulatokat eszközöltem a csapatban, például bevettem a húgomat a csapatba, Shelby öccsét beállítottam a kapuba és a nagyszájú Krum lányt pedig bevettem a csapatba hajtónak. Nagyon erősen elgondolkodtam Finn-en de végül leültettem a kispadra, szurkolni ugyanis jobban tud, mint játszani még, de ez titok. Különben is, legutóbb Krum beszólt, hogy neki jobban menne ez a meccs, mint bárki másnak, így amikor a kezébe akarta venni az irányítást… hagytam neki, hogy játsszon, ne csak a szája legyen olyan nagy. Az esélyeink az időjárással megint nem voltak barátságban, de nem adtuk fel szerencsére. Már nem tartom számon, hogy Frank hányszor ütőt el tőlem egy gurkót vagy bárki mástól, de jól csinálta a munkáját, végül is ezért választottam terelőnek. Különben sem mertem volna másra bízni az éltemet, mint rá. Na jó, talán Rox-ra de neki még volt mit tanulnia abból, hogy hogyan védjen meg és milyen vagány módon kerüljön mások haragjának a céltáblájává. Szóval Frank éppen megmentette az életemet, amikor az új őrző Tony bebizonyította, bármire képes, hogy megvédje a karikáit, amit már az edzések alkalmával bebizonyított nekem. Ha másra nem, akkor Shelby-ék őrzésre jók. A kezével "kikanalazta" a labdát a karikán olyan gyorsan és könnyedén, hogy pont nélkül maradt a Hugrabug. Nem mondom, hogy odafigyeltem arra mit csinált pontosan, de az holt biztos, hogy nem tőlem tanulta akármiben is mesterkedett. Nem voltam én sem közben rest! Ahogy megmentették a burámat én már azon ügyködtem, hogy pontot szerezzek a Griffendélnek. Így szép passzolgatásokkal Lily és Tanya segítségével küldtem egy jobb oldalis kvaffot Runcorn felé, ami be is ment. Cassie eközben gondolom észre vette a labdát és üldözőbe vette a cikeszt, nagyon szurkoltam neki, hogy elkapja, mert végre megérdemelné, hogy a Mardekár-Griffendél elleni meccsből felébredve újra sikert érjen el. Láttam, hogy mennyire lelombozódott akkor, most csak azt remélem egy kicsivel jobbak lesznek az esélyei és Fortuna mellette áll. ÉS ELKAPTA A CIKESZT! Amikor meghallottam Mulciber/Shelby savanyú kommentátori megjegyzését erre én dobtam egy szaltót a seprűvel komolyan.
− Éééés hölgyeim és uraim, Longbottom ismét megvédte Potty seggét attól, hogy bezúzzák a koponyát. Komolyan mondom, nem értem miért barátkozol ilyen hálátlan kis seggekkel… Mindesetre továbbítja a labdát Yates-Newman agyatlan feje irányába, és mint korábban említettem, Frye úgy eljátszotta a korábbi ütésével a szerencséjét, hogy ő sem hazudtolta meg magát, és Yates-Newmant megint eltalálták. Komolyan, kezdem azt hinni, hogy Maisy is csak azért hagyja játszani, mert a gyereket mindenki annyira utálja, hogy inkább őt fókuszolják, mint a többieket… − Oldalra sandítottam, hátha Shelby is tervezett valamit hozzáfűzni az eseményekhez, de ahogy elnéztem, őt jobban lekötötte, hogy a mardekáros lelátót pásztázza egy omniszkóppal, minthogy ténylegesen a dolgára figyeljen. Jól bokán is rúgtam ezt a gecit érte, majd minden figyelmemet a magasban lévőknek szenteltem. − A kis Potter éppúgy remekel, mint a bátyja, és Krum fejében is olyan károkat okoztak, hogy Runcorn csodával határos módon kivédte a támadását – folytattam az események kommentálását, s már kezdtem belelendülni mások szofisztikált basztatásába – értettem már, hogy Krum miért szerette köszörülni a nyelvét rajtunk −, amikor a Hugrabug számára egy pillanatra felcsillant a remény. − Yates-Newman elvergődik ugyan a karikákig, de láthatóan valóban csak gurkófogónak jó, ugyanis hiába dob rá a jobb karikára, Shelby Junior csuklóból kivédte azt, még csalnia sem kellett hozzá. Repül is tovább a kvaff Potter felé, aki szintén elkínlódja magát a karikákig. Nem tudom mostanában mi ez a jobb oldali lyukra játszás, de Potternek legalább összejött az, ami Yates-Newmannek nem sikerült. Tíz pont a Griffendélnek! – Már vártam, hogy a kedvenc rokonom mikor küldi csatasorba a kedvenc nyomorultjait, de mielőtt bármit is reagálhattak volna, Redbird megunta Crouch szóvicceinek a hallgatását, és úgy döntött, hogy rákapcsol. − Redbird elkapta a cikeszt, 180-20-ra nyert a Griffendél! Tapsvihar és csók mindenkinek! – álltam fel a székemből. − Ez is egy szar meccs volt… − hallatszódott a hangom Shelby mikrofonján keresztül, miközben kikaptam a kezéből az omniszkópot. − Te meg ne csorgasd a nyáladat, dolgunk van! – hajítottam el a lelátó irányába azt a vackot, remélve, hogy fejbe találok vele valakit, majd elhagytam a kommentátorok számára fenntartott helyet, ha már elbaszták a mai szórakozásomat.
Kurva jó döntés volt Shelby-vel elcsalni a szavazást, amely kapcsán a Griffendél-Hugrabug mérkőzés kommentátorát választották ki. Az öreg McGenya valószínűleg nem számított arra, hogy szerény személyem is tiszteletét veszi a versenyen, ugyanis halálra akartam szapulni ezeket az idiótákat. Nem volt hát nehéz kijátszani a játszani a rendszert, komolyan mondom, legközelebb nagyban fogom ezt tolni, és a miniszteri választásokat fogom Shelbyvel megbundázni. Akkor a szüleim is elismernék, hogy nem is vagyok olyan semmirekellő nyomorult, mint amilyennek előadom magam.
