Vásárlási katasztrófa// Nana & Rose

Tényleg nem tudtam neki hirtelen mit mondani. A falat is a torkomon akadt, ahogy sok gondolat a fejemben is megállt. Nézegettem őket a fejemben, és próbáltam rájönni. De nem igazán találtam a nyitját, vagy is lenne értelme, de…
Oldalra pillantottam Robertre, aztán csendben befejeztük az ebést. Gyors kidobtam a dobozokat a közeli kukába, és visszaszálltam a kocsiba. Mosolyogtam egyet, aztán bekötöttem magamat, hogy indulunk, remélem haza.
Gondolkodnom kell, vagy nem is tudom, hogy mit kellene most. Beszélni valakivel? De csak Roberttel tudok. Ha belegondolok ő is elég bátor volt, hogy ezt így kimondta. Akkor én miért nem tudok az lenni, és megtudni, hogy az van e, amit gondolok. És miért remélem azt, hogy az van? Akarok tetszeni neki? Akarom, hogy elképzeljen azokban a dolgokban? Ezekre nem igazán tudom a választ csak azt, hogy szeretek vele lenni, hozzá bújni, megölelni, nevetni, sírni, talán még vitatkozni is. Ha nincs ott megörülök a hiányától. Ha megérkezik attól örülök meg, hogy nem tudok belebújni szinte. Butaság, de ilyen hiányos érzés után úgy érzem, hogy olykor jó lenne belebújni , hogy érezhessem. Tudom, hogy ott van, de valahogy kevésnek érzem azt a pár pillanatot, amit nekem ad olyankor. Néha ránéztem, néha kifelé, a torkomat köszörültem.
- Robert én tetszem neked? – böktem ki végül bátortalanul a kérdést.

To: Nana

Csendben indultam haza. Nem nagyon törődtem semmivel csak az utat figyeltem. Haza akartam már érni. Venni akartam egy forró fürdőt és aludni. Fárasztó volt a mai. Az izgalmak és koncentráció kifárasztott. Titkon azt reméltem ma már nem történik semmi. De nem így történt.
A fő úton haladtam az autóval, mikor Nana feltett egy kérdést. Hirtelen ért, nem számítottam rá. Reflexből beletapostam a fékbe. A gumik hangos nyikorgása hallatszott az egész utcán és egy nagy lendülettel álltunk meg. Én csak bámultam magam elé. Fogalmam sincs mit gondoljak. Sosem tettem fel magamnak ezt a kérdést. Én...én képtelen lennék úgy tekinteni Nana-ra ,mint ahogy kéne. Számomra ő olyan, mintha a lányom lenne. Gondozom, veszek neki dolgokat, boldoggá teszem. Nem az lenne a normális, ha úgy tekintek rá, mintha a lányom lenne? Vagy csak én vagyok ennyire elfogult? Bárhogy is én nem tudnék úgy tekinteni rá, mint egy szeretőre.
A mögöttem lévő dudálására eszméltem csak fel. Belelépve a gázba elindultam. Nem szóltam egy szót sem. Csak haza vezettem és segítve Nana-nak a cipekedésben bezárkóztam a szobámba. Nem akartam ,hogy így lásson.

From: Rose