Vásárlási katasztrófa// Nana & Rose

To: Nana

Tudom, hogy Nana mérges rám. Látom az arcán. Reggel hagytam egy kicsit aludni és csináltam reggelit. Csak ezután mentem ébreszteni őt és megmondani neki, hogy öltözzön fel. Azt ugyan nem mondtam el neki, hogy hova megyünk. Míg ő megette a palacsintát és megitta a narancslevet én megittam a kávémat nézve a kertet. Ma is lesz dolgom vele.
Mikor elkészültünk akkor egyenesen Londonba vittem. Ott is az egyik plázába. Megakartam venni az ajándékát, de nélküle nem tudom.
Leparkolva a kocsit elindulok fel az emeletre. Ott azt a boltot keresem, amit láttam. Olyas valamit akarok venni, amivel talán elérem, hogy Nana elkezdjen kommunikálni.
- Haragszol rám. - mondom neki a boltot keresve. Nem is kérdés ez, inkább megállapítás. Ha tudnám miért mérges rám. Talán ezért is nm foglalkozom nőkkel. Bonyolult a gondolkodás módjuk. Apám is megmondta, mikor megsértette anyut. "Fiam sose házasodj meg." Nincs is kivel összeházasodnom, szóval ettől nem kell tartanom.
A plázába nyüzsögnek az emberek. Éppen ennek köszönhető, hogy nem tűnünk ki annyira, mint szoktunk. Sima hétköznapi ruhában vagyok. Farmer, fehér póló és a fekete dzsekim. Csak annyiban lehetünk másak, hogy Nana úgy néz ki, mint egy megsértődött kisgyerek és néha megkel állnom, hogy bevárjam. Nem szeretem mikor így lemarad. Míg háttal állok bármi megtörténhet és talán ezért is fogom magam elé tessékelni, ha így folytatja tovább és nem jön.

From: Rose

Nyúzottan, de leginkább durcásan ébredtem fel. Máskor kitörő örömmel fogadtam volna ezt az ébresztést, meg húztam volna be magam mellé még lustulni,de most. Most dühös voltam rá, mert csak magára gondolt. Arra nem gondol, hogy én mit akarok. Csak azt, hogy neki mi lenne a jó. Leginkább az, ha eltűnnék innen.
Most se értem mit akar. Öltözzek, meg kapok reggelit is. Egy szót sem szóltam végig a némát játszottam. Néha ránéztem, de csak ennyi. Meg bólintottam. Máskor repestem volna az örömtől,hogy Londonba visz…
Átlagosan öltöztem fel emberi mértéknek megfelelően. Viszont az úton is néma voltam. Valami még mindig fájt ott bent. Azt is mondhatnám talán, hogy a szívem, de nem, ez valami más. ÉS nem tudom beazonosítani. Nem hat rá semmi sem.
Elindulunk a plázában, nézelődök, lassan haladok. Valahogy most nem akarok mellette bandukolni, végül csak bevár mindig.
- Haragszom – válaszoltam röviden, és tömören.
Tovább sétáltam, néztem az embereket, ahogy mennek a dolgukra. Vajon hová tarthatnak? Tudjak , hogy az ő életük merre megy? Ők biztonságban érzik magukat, és megakarja valaki ettől fosztani őket?
- Meddig megyünk még? – kérdeztem, mert már jó lenne túl lenni ezen a nem tudom min, és hazamenni. Most otthon akartam lenni, nem itt, és nem vele. Most kellett a távolság. Kell valami, ami megmondja nekem, hogy mi fáj.

To: Nana

Nem tudom, hogy kezeljem ezt a helyzetet. Kérdezzek rá miért dühös rám? Vagy csak menjek tovább, mit sem törődve vele? Egyik választás sem tűnik elég jónak.
Szótlanul mentem tovább, míg megkérdezte meddig megyünk. Épp ekkor pillantottam meg a boltot, amit kerestem.
- Csak eddig. - mondom és megállok a kirakat előtt. Az üveg mögött női próba babák voltak, mindegyiken szép öltözetek esküvőre, elegánsabb partykra és persze bálokra is. Mikor alaposabban megnéztem a ruhákat bemegyek. A hatalmas üzletben több hasonló baba állt szétszórva. A falak mentén sorakoztak a többi ruhadarabok, szín szerint kategorizálva. A fehér falakon több tükör díszelgett. A bolt másik végében találhatóak a próbafülkék. A mellett a bolt folytatása, ahol cipőket és egyéb kiegészítőket árulnak.
Nana-ra nézve kíváncsian nézem mit reagál a bolthoz.
- Hogy tetszik? Néz körbe. - mondom neki. Ha elindul akkor hagyom, hogy szétnézzen és csak egy idő után megyek oda hozzá.
- Tetszik valamelyik? - érdekel melyiket választaná. Legalább nem kell, majd egyedül lennie és lassan visszatérhet a közösségi élethez. Vajon meddig fog haragudni rám? Vagy tennem kell valamit, hogy elnyerjem a bocsánatát? Nehéz esetek ezek a nők. Apám mázlista volt, hogy fiú lettem és nem nő. Egyedüli férfiként eléggé ki idegeltük volna anyámmal. Mondjuk, ha lány lettem volna akkor anyám foglalkozott volna velem többet. Mikor eljön a gyerekszerelem korszaka akkor apám nyakörvet tett volna rám, vagy leszögezte volna minden fiúnak ,hogy aki hozzám ér, vagy megbánt az nem jár jól. Hát igen a nőkre apám vigyázott.

From: Rose

Menni akartam, végezni akartam, otthon akartam lenni. Máskor tényleg élveztem volna ezt. Vidáman ballagtam volna az oldalán, de nem most. Most meg kell értenem mi zajlik bennem, mi fáj, és hogyan tudom kezelni.
Mikor megérkezünk felnézek a kirakatra. Ez most komoly? Most tényleg? Most akar nekem báli, vagy alkalmi vagy akármilyen ruhát venni? A bálnak már vége, azt hiszem elég érthető volt az, hogy nem akarja, hogy ilyen eseményen megjelenjek, erre most elhoz ruhát vásárolni.
Beljebb lépve körbe nézek. Egyik részem szaladna ruhákat nézni, próbálgatni, bemutatni neki, vele válogatni, de a másik most csak sóhajt egyet.
- Elmegy – válaszolom neki röviden.
- Nem tudom – nézelődők. Van ami tetszik, de van, ami nem. Van amit szívesen felpróbálnék, megnézném magam benne, meg Robert reakcióját is. Viszont megvártam, hogy az eladó odébb menjen végre, meg senki ne legyen a közelünkben.
- Most miért kellett idehozni? A bálnak vége, és megértettem az este, hogy nem szeretnéd, hogy bálba menjek – fújok egy nagyot.
- Ugyan akkor azt sem értem, hogy minek nekem most egy ilyen ruha – mutatok rá egyre.
- Úgy se veszem fel sehová sem … - morogtam az orrom alatt.
- Vagy kiárusítani készülsz, ha már azt akarod, hogy elmenjek, és nem akarok, nem mozdulok? – kaptam a szám elé a kezemet, mert ez eddig eszembe se jutott.

To: Nana

Tudtam, hogy valami nincs rendben. Eddig akárhányszor mentünk vásárolni mindig lelkes volt, boldog, de most... Egy ideig hagytam had nézelődjön és csak azután mentem oda. Megkérdeztem tetszik e neki valamelyik, de nem kaptam egyértelmű választ. Csendben maradtam és meg is kaptam Nana véleményét. A kérdései, melyek mélyebbre hatoltak, mint eddig bármi. A feltételezés, hogy azért akarok neki szép ruhát venni, hogy eladjam...fáj a mellkasom. Ez a nyomasztó nyomó érzés a mellkasomnál fájdalmas.
- Sajnálom... - mondtam a levegő be magam elé bámulva. Hangomból érződött a fájdalom. Nem bírtam mást mondani és éreztem, hogy most azt akarja, hogy hagyjam békén. És mostani állapotomban én is jobbnak láttam, ha egy ideig külön leszünk.
Nem is gondolkodtam sokat. Alig, hogy kimondtam volna azt az egy szót sarkon fordultam és elhagytam a boltot. Nem mentem messzire. Csak a bejáratnál befordultam és az üzlet falának döntöttem a vállamat. A mellkasomhoz kaptam és eszembe jutottak emlékek. Hogy mikor fájt ennyire a mellkasom. Azon az estén nem csak a fenevad karmolásától, a sebből áramló vérem, a hideg levegő csípése. Azon a napon a tudat, hogy egyedül maradtam felőrölte a szívem egy részét. És most ez az érzés ismét megtalált. Szinte megfulladok.
Kezem mellkasomról a nyakamra kúszik és megszorítom. Magam elé bambulva. Kezem reszket, körmöm nyakamba fúródik. Most valahogy nem tud érdekelni, hogy felhasítom a bőröm, hogy rengeteg ember mászkál erre és elégé szembetűnő vagyok a viselkedésemmel.

From: Rose

Csak néztem rá, amikor azt mondta, hogy sajnálja, majd sarkon fordult, és ott hagyott az üzletben. Első gondolat az volt, hogy most tudok gondolkodni, aztán jött a rémület két dolog miatt is.
Egyrészt, mert itt hagyott, egyedül hagyott. Másrészt pedig ez a sajnálom, most visszaigazolás lett volna arra, amit mondtam neki? Túl akar rajtam adni?
Nem indultam rögtön utána, szinte megdermesztett mind a két gondolat. Egyiket se teheti meg velem. Nem hagyhat csak úgy itt kétségek között. Egyedül az emberek világába, ahol senki nem tud rólam semmit sem. Gyomrom szinte görcsbe rándult, ordíthatnékom volt, és csak a hely miatt nem tettem meg.
Ahogy megláttam, hogy ott támaszkodik, hogy reszket a keze, nagyon megijedtem. Szinte egyből odaléptem , és megöleltem hátulról.
- Ne hagyj itt, ne adj el, nem akarok elmenni soha, még ha te ezt is akarod, várod. Én nem akarok – szipogtam bele a hátába.
- Ne hagyj magamra – öleltem szorosan nem törődve azzal, hogy most kifigyel minket vagy nem figyel, valahogy megszűnt a világ körülöttem.
Nem hagyhat magamra. Nekem csak ő van, nincs másom. Amim van azt is mind tőle kaptam. Ő a családom.
- Szeretnék Rose lenni,nem Krauss– motyogtam szinte, és most már nem csak szipogtam, hanem a könnyeim is potyogtak.

To: Nana

Szíven ütött, hogy azt feltételezi képes lennék eladni őt. A találkozásunk első pár napjában gondoltam rá, de aztán megszoktam, hogy ott van. Hogy a helyét keresi.
Kétségbe voltam esve. Nem tudtam mit csináljak, vagy mit kellene. Csak álltam ott és próbáltam elviselni a fájdalmat, ami a mellkasomba nyílalt. Ekkor éreztem meg Nana ölelését hátulról. Megnyugtató volt és meleg. Gyengéden megfogtam a kezét és hallgattam szavait. Halottam a hangjából, hogy mindjárt sírva fakad.
- Nem akarlak eladni, Nana. Nem akarom, hogy elmenj. - Elengedem a kezét és felé fordulok. óvatosa, gyengéden érintem meg az arcát. Hüvelyk ujjammal letörlök pár könnycseppet.
- Én csak féltelek. Nem tudom meddig maradhatok melletted. Ha az aurorok elvisznek és bebörtönöznek...mi lesz veled? Egyedül maradsz a birtokon, vagy az utcára kidobnak. Én csak azért mondtam a tegnapit, mert ha lenne valakid. Egy fiú, vagy egy barátod akkor biztonságban lennél. Akkor nyugodtabb lennék. Akkor nem zavarna, hogy börtönbe zárnak, mert tudnám, hogy te biztonságban van és van normális életed. Nem azért mondtam, hogy elküldjelek. Nem akarlak elengedni. De a biztonságod fontosabb számomra. - mondom neki. Talán végre megérti, hogy nem akarom elereszteni, de muszáj. Furcsa lenne nekem úgy menni haza, hogy ő nincs ott. De nem akarom bezárni se. Nem akarom, hogy porfogó legyen.
Magamhoz öleltem és nem akartam elereszteni. Ekkor hallottam egy nevet, amit ezelőtt nem. Krauss... Magamban ízlelgettem ezt a nevet. Ez lenne a családneve? Eddig még sosem mondta el melyik családból származik.

From: Rose

Ahogy megfordul, és végig simít az arcomon csak még jobban eltörik a mécses, és szinte kapaszkodom belé miközben bújok hozzá.
- Én sem akarom, de még is azt akarod , hogy elmenjek, most meg ruhát hoztál vásárolni , amikor már nincs bál – szipogtam, mert igen is nekem ezekből ez a kép állt össze a fejecskémben. Pedig felajánlottam neki az örökös dologban való segítséget is.
Értetlenül pislogok rá , amíg beszél. De butaságokat beszél. Nem megy ő sehová sem. Az aurorok se vihetik el, senki. Nem engedem. Ő segít nekem, gondomat viseli, nem vehetik el tőlem. Most még jobban szorítom, mint ez eddig.
- Nem visz senki sehová, ha visznek kihozlak. És nem leszek egyedül, mert ott leszel- szipogom.
- Nem kell fiú, nem kell barát, mert itt vagy te. Te vagy a családom, én Nana Rose vagyok – szipogtam újra. Annyira hozzászoktam már a Nanához, hogy talán a Nancyre már nem is hallgatnék.
- Nekem ez a normális élet, veled a birtokon. És ha kell kiengedem az összes farkast, hogy ne dolgozz velük, hogy ne vigyenek el – ez már kicsit dacosan, mérgesen hangzott. Tudom, hogy farkasok vannak a pincébe, akkor is , ha nem enged le oda. Az orrom még mindig jó, és buta sem vagyok, csak Nana, az ő Nanája. Nana Rose. Nem Nancy KRaus, akit a saját családja is megvet, és elrejtett a világ elől. Robert nem rejt el, nem vet meg, nem ad el. Fontos vagyok neki.
Ezek valahogy mintha gyógyszerként hatottak volna rám. Már nem fájt úgy a mellkasom.

To: Nana

- Ez lett volna a karácsonyi ajándékod...gondoltam, hogy ne maradj otthon egyedül magammal viszlek, ha elhívnak. - mondom neki őt ölelve. Nem tudom, hogy fog erre reagálni, mit fog gondolni erről.
Szavaira csak sóhajtok. Ha ez ilyen egyszerű lenni...de nem az. Nem lehet csak úgy kihozni senkit sem a börtönből. Főleg nem az Azkaban-ból. Mikor kimondja, hogy ő Nana Rose elmosolyodom. Még tetszik is a név.
- Ahhoz felkel venned a nevemet. Mai világban két féle módon lehet megtenni. - mondom neki mosolyogva. Nem várom el, hogy megtegye. Nekem jó a Nana Krauss is. De érthető okokból ő nem szereti ezt a nevet.
- Nem teheted Nana. Jelenleg abból van a legtöbb bevételünk. Meg...nem is értek máshoz. - csak a pálca készítés az, amit csinálni tudnék, de az is költséges, meg nem is hoz be olyan sok pénz, hogy érdemes legyen csinálni, mint a farkasok idomítását.
Főzök, mosok, tanítok, gondozom a kertet, pálcákat csinálok. Ennyiből áll egy napom. Néha bevásárolok. Elmegyek pár vevőm házába beszélgetni, ha hívnak, de ennyi. Semmi különös. Néha eljárok inni, de ennyi. A négy fal közé bezárkózóm és elfoglalom magam. Az már más kérdés mivel. Talán...elvihetném valahova Nana-t külföldre, vagy valahova. Esetleg Ázsiába a cseresznye virágok virágzásakor. Azt halottam olyankor nagyon szép a város.

From: Rose

Döbbenten nézek rá. Most tényleg azt mondta, amit hallottam. Mert nem is olyan rég valahogy pont az ellenkezője hangzott el. Viszont nem mondtam neki semmit sem, csak ugrottam egyet, ahogy megöleltem örömömben.
A kétféle módra elpirultam, mert nem tudom , hogy most melyikre kellene gondolnom. És van egy olyan érzésem, hogy a teljes névváltoztatás csak úgy mindenki tudta nélkül nem lehetséges. Ha pedig váltani akarok, akkor megkérdezik miért. Talán még a családomat is értesítik. Ezt nem akarom.
Csak némán álltam előtte, és a számat rágtam, mert legszívesebben rávágtam volna,hogy igen akármilyen módja is legen. Végül bólintottam egyet, de tudom, hogy ez nem lesz olyan egyszerű.
- De így elveszíthetlek – szipogtam újra, mert nem akarom elveszteni. Nem akarom, hogy börtönbe kerüljön.
- Majd dolgozok én is bár nem tudom, hogy mit – ha belegondolok nincs semmi végzettségem. De csak akad valami, amivel tudok neki abban segíteni, hogy ne vigye el tőlem senki sem.
- Hogy tudok neked segíteni úgy,hogy nem akard, hogy elmenje, másik fiú,barát, mert te itt vagy egyben, nem kell külön – igazán végig se gondoltam megint miket beszélek, csak ami a szívemen az a számon.

To: Nana

Szorosan ölelem magamhoz Nana-t. Jól esik, melegséggel tölti el a szívemet.
- Ahhoz, hogy jól fizető állásod legyen kell végzettség...talán az akadémiára még felvesznek. - vetem fel az ötletet. Ha szeretne tanulni akkor felőlem nincs akadálya. Csak olyas valamit tanuljon ki, amit szeret és érdekli. Nincs is rosszabb, ha olyas valamit kell csinálnod, amit nem szeretsz.
Szavaira viszont meglepődtem. Igazából nem is akartam rajta elgondolkodni, hogy is érthette.
- Akkor....kell az a ruha, vagy nem? - váltok témát. Úgy is, majd otthon megbeszéljük a dolgokat, ahogy eddig. Feltéve, ha nem fáradok el és nem alszok el a kanapén rögtön ahogy belépünk a házba.
Ha azt mondja, hogy kell neki a ruha akkor visszakísérem a boltba és elengedve hagyom, hogy megint körbe nézzen. Ha nem akkor megkérdezem, mit szeretne csinálni és oda viszem el. Az utazást, majd később olyan februárban fogok rákérdezni. Tudtommal az angolt mindenkinek beszélnie kell, mivel jelenleg alap nyelvnek számít szóval tájékozódni tudni fogunk.

From: Rose

Jó végre békességbe lenni. Nem szeretem, ha feszültség van köztünk. De most legalább nem tudott úgy igazán elvonulni. ÉS ha belegondolok, akkor itt sem hagyott, csak adott egy kis teret. Vagy az neki kellett?
- Akadémia? -néztem rá kérdőn, majd jött a felismerés, hogy akkor be kell iratkozni, meg kell adni az adataimat, és már is ott vagyunk, ahol nem akarok lenni. Nem akarom még a múltat felébreszteni, amikor egy álomban élek.
- Majd keresek valami kevésbé fontos munkát – húztam a számat, aztán kapva kaptam a kérdésén és már fogtam és kézen, hogy megyünk vissza az üzletbe. Addig sem kell azzal foglalkoznom, hogy hová menjek, mert még mindig jó helyen vagyok mellette.
- Kell- mosolyodtam végül el, meg végre. Megtöröltem a szememet, hogy ne legyen könnyes azért.
-Van egy ötletem. KEresünk neked egy kényelmes helyet, aztán tartok egy kisebb divatbemutatót - vigyorogtam, és már húztam is a próbafülkék felé, ahol találtunk is neki megfelelő helyet, majd eltüntem, és egy valag ruhával tértem vissza.
- Milyen? - elsöként ebben léptem ki. Megvártam a véleményét, és visszamentem a fülkébe.
- Ez nagyon tetszik - vigyorogtam az új ruhában, amiben előléptem. Vélemény után pedig újra a fülkében tüntem el. ,
- Ez azt hiszem túl ....rövid - húzgáltam is miközben körbe fordultam.
- Ez túl....túl...piros- nevettem el magamat.
- És ez? - léptem elő.
- Nem tudom, szerinted? Vagy nézzek még? - néztem rá kérdőn miközben megint a tükör előtt forgolódtam, meg előtte, ahogy eddig minden egyes ruhában tettem.

To: Nana

- Nevet lehet úgy változtatni, hogy a hivatalon és rajtad kívül senki sem fogja tudni, hogy megváltoztattad. Ha kiskorú vagy akkor szülői beleegyezés kell, vagy gondviselői. - mondom neki. Ha ennyire nevet akar változtatni akkor ki vagyok én, hogy lebeszéljem róla? Felnőtt nő eltudja dönteni mit akar. Én csak a véleményemet mondom el.
- Igen. Varázs Akadémia. Tudnál valami újat tanulni és lenne valami normális végzettséged és munkád. - mondom el neki röviden. Arról nem is beszélve, hogy így több pénz tud kapni, mint egy egyszerű szolga munkával. Belecsöppenne a felnőtt életbe és önállóbb lenne.
Végül csak visszamegyünk a boltba és én szótlanul figyeltem. Nana leültetett egy fotelba a próbafülkék előtt. Én csak kényelmesen hátra dőltem és vártam. Láttam, hogy nem kevés ruhát visz be magával, de nem szóltam semmit.
Jött az első ruha. Őszintén...nem illett Nana-hoz. Túl sok volt. Eltakarta Nana természetes szépségét és csak belerondított az egészbe. Ezt kedvesen sikerült valahogy megfogalmaznom és elmondtam a véleményem.
A második. Ez már jobb volt, de ez sem volt az igazi. Szépnek szép volt, de nem...
A harmadik. Ez eddig a legjobb. Jól áll Nana-nak egyedül a hossza az, ami zavaró. Kíváncsiságból megkérdeztem az eladót van e ilyen csak hosszabb véggel. Azt mondták sajnos nem, nem rég vitték el azt a pár darabot, amit pluszba tervezett a tervező.
A negyedik...Hát az...túl piros. Egyet értettem Nana-val és megállapítottam magamban, hogy a piros nm igazán Nana színe.
Az utolsó darab. Na ez...ez a legjobb. Egyszerű, mégis elegáns és hagyja, hogy Nana szépsége megmutatkozzon. Eddig ez tetszik a legjobban.
- Az utolsó tetszett eddig a legjobba. De ha szeretnél nézhetsz mást is. Az egész nap előttünk áll. - mondom neki, bíztatva, hogy nyugodtan nézzen körbe, ha akar.

From: Rose

Hallgattam , ahogy a névváltoztatásról, ahogy a tanulási lehetőségről beszél. Tetszik mind a kettő, csak épp tele van bökkenőkkel. Egy jó nagy bökkenővel. Vagy talán kettővel. Ha az első kiderül jön utána a másik.
A nevemről bármikor szívesen lemondok, már lehet amúgy sem létezem. Viszont, ha nem létezem, akkor azt biztos jelentenék, hogy hahó a lányuk még sem halt meg. Csak bonyodalmakat szülne a dolog. Tanulni meg mindig szerettem, mi sem bizonyítja ezt a saját üvegház, a majd nem teljesen kiolvasott könyvtár. Számtalan új lehetőség, de nem…
- Nem lehet – zártam le röviden és tömören, és mentem az üzletbe. Amíg próbálgatok, vásárolunk nem kell erről beszélni, gondolkodni.
Egy kisebb divatbemutatóval biztosítottam is, hogy így is legyen a dolog. Roberttel igen csak közös nevezőn voltunk minden ruhát illetően.
- Akkor ez lesz az – mosolyodtam el, és már mentem is vissza a próbafülkébe.
- Az egész nap?- dugtam ki a fejemet a függöny mögül kérdőn, de gyorsan vissza is húztam és visszaöltöztem a rendes ruhámba.
- Akkor lehet arról szó, hogy benézünk még egy üzletbe, kellene pár … dolog- motyogtam lányos zavaromban.
- Aztán nem is tudom…hazamehetnénk – jobb szerettem volna már otthon lenni. Sok itt az ember, sok az idegen. abba meg nem is gondolok bele, hogy van e ismerős ismeretlen. De itt még mindig jobb, mintha a varázsvilágban lennénk, ott lehet több ismerős lenne.
Otthon ott van még a kert is, meg könnyebben eltűnők a szeme elől ,ha még egyszer felhozná ezt a névváltoztatós, tovább tanulós dolgot.

To: Nana

- Miért nem? Nana ha múltad miatt aggódsz akkor nem kell. Tudod...van az a pénz, ami eltusol mindent. Ha szeretnéd akkor lefizetem az államtitkárt, hogy tartsa a száját, ki voltál ez előtt. - vetem fel a lehetőséget. Igaz én a múltját nem ismerem annyira, hogy tudjam miért fél ennyire. De én bármit megtennék, hogy boldognak lássam. És ha attól lesz boldog, hogy megváltoztatja a nevét akkor kerüljön bármibe én elintézem.
- Én csak azt szeretném, hogy boldog légy. És, ha ehhez az kell, hogy pár beképzelt idiótát lefizessek akkor megteszem. - nézek rá.
A boltban viszont elhallgattam. Vártam milyen ruhát választ Nana. Az első négy nem igazán nyerte el a tetszésem, de az utolsó igen. Jól áll Nana-nak a barna. Esetleg egy apró fehér rózsát eltudnék képzelni a hajában.
- Igen, az egész nap. - mondtam neki mosolyogva.
- Persze. - nem tudom milyen boltba akar még elmenni, de szívesen elviszem. Bármi is legyen az.
Az, hogy haza akar menni nem lep meg. Sosem szerette a tömegeket, az embereket. Pedig szívesen meghívtam volna még ebédelni. Vagy esetleg egy forró csokira. De, ha haza akar menni akkor haza viszem. Nem kényszerítem rá, hogy maradjon. Sosem kényszerítettem semmire. Legalábbis elméletileg. Hogy ő, hogy érez ezzel kapcsolatban az más kérdés. Én szeretném azt hinni, hogy nem tettem meg.

From: Rose

- Mert nem- vágtam még rá neki, majd döbbent néztem rá. Ezt most nem gondolja komolyan, nem mondhatja komolyan.
- Nem, megtiltom, és nem akarok erről többet beszélni – még , hogy lefizet bárkit, amikor épp az előbb veszekedtünk azon, hogy mi lesz, ha kiderül mivel foglalkozik. Akkor ha ez derül ki? Nem, ezt nem hagyom , nem engedem neki.
- Egyszer elfogom mesélni, ígérem, de nem most, és nem itt , de ne csinálj nekem hülyeségeket. Nem akarom, hogy bajba került, és főleg nem miattam – kis türelmet, és nyugodtságot erőltettem magamra, mert tényleg nem szerettem volna újabb vitát. Pont elég volt az első is, az is eléggé fájt, és az elmúláshoz szükségem volt rá.
- Én boldog vagyok veled, melletted – zártam le a dolgot és tényleg vásárolgatni akartam most már, nem pedig vitatkozni vele. Azt kifejezetten utálok. De valahogy mindig eléri, hogy mérges legyek.
A ruha meg van, boldogan fogtam a tasakot, amibe rakták. Robert sincs ellene, hogy még ezt azt vegyünk. Úgy, hogy kézen fogtam, hogy el ne szaladjon mielőtt befordultam a fehérnemű üzletbe.
Kerestem a színben a ruhához menő dolgokat, majd még párat megnéztem.
- Szerinted melyik? – mutattam két darabot oda Robertnek.
- Ez olyan fura, ez meg...Nem is tudom, de várj nézd azt - mutattam rá egy csipkés melltartóra.

To: Nana

Válaszára csak csendben maradtam. Tényleg nem a bolt közepén kellene ezt megvitatni. Különben is a titkárok nem az államtól kapják a pénzüket, hanem azoktól akik lefizetik őket. Nem nagy dolog.
Segítettem kiválasztani Nana-nak a ruhát és kifizettem. Kíváncsi voltam, hogy mit akar még venni. Hát...egy kisebb sokkot okozott a felismerés hova is. Először nem akartam bemenni mondván, majd a kasszánál megvárom, de berángatott. Kicsit zavarba ejtő itt állni. Azt sem tudom mit gondoljak, nem hogy mutogassák nekem a fehér neműket. Kisebb sokban álltam ott. Aztán amikor Nana egy csipkés melltartóra mutatott akkor nem tudtam parancsolni magamnak. Elkezdett a fantáziám mindenféle képeket elém rakni, amik kicsapták a biztosítékot. Elvörösödtem és lefagytam. Végül sikerült összeszednem magam és mondtam Nana-nak, hogy mindjárt jövök, kimentem a boltból. Lehet, hogy Nana-nak ez rosszul eset, de nem a férfiaknak találták ki a női fehérnemű üzleteket. Próbáltam elhessegetni minden zavarba ejtő képet és összeszedni magam. Nem tudom, hogy tudnám jobban kezelni a dolgot. Pedig volt már barátnőm...tíz évvel ezelőtt. Mondjuk akkor még gyerek voltam. Nem igazán volt más az életemben. Az is igaz, hogy nincs olyan nő, aki önszántából lefeküdne velem szóval...szüzén fogok meghalni. Se baj. Legalább nem kell a világnak elviselnie még egyet belőlem. Addig meg csak velem kell foglalkoznia az auroroknak.

From: Rose

Miközben beszélek, meg mutogatok Robert arca folyton változik. Rosszul van talán? Értetlenül nézek utána, amikor azt mondja, hogy mindjárt jön. Némán néztem, hogy most hová megy. Kiment az üzletből, sápadt volt, meg vörös, aztán megint sápadt. Most megint elfogott az aggodalom, hogy most mi lett vele. De azt mondta mindjárt jön. Mennyi lehet az a mindjárt idő?
Vártam picit, még picit, de nem jött. Végül kértem az előadókat, hogy ami a kezembe volt rakják már el, mindjárt jövök vissza, csak a barátom nem érzi jól magát.
Gyorsan kisiettem Roberthez, hogy mi a baj.
- Jól vagy Robert? Olyan sápadtnak tűnsz, az előbb benn pedig vörös is voltál – néztem rá aggódva, hogy mi a baj. Az előbb még jól volt, nem volt semmi gond sem.
- Én esküszöm elmondok neked mindent, csak nem itt – ez az egyetlen magyarázatom volt arra, hogy mi lehet a baj. A vita lehet neki se tett jót, meg az éjjel is hosszú volt, meg ivott is.
- Hogy segítsek? – néztem rá nagy cica szemekkel, mert segíteni akarok, de nem tudom, hogy mi a baj.

To: Nana

Mélyeket lélegeztem. Lekellet nyugodnom. Nem akartam, hogy Nana így lásson és azt sem tudom mióta lehettem itt. Csak arra eszméltem fel, hogy Nana már mellettem állt. Ahogy ránéztem éreztem, hogy megint elvörösödöm. Gyorsan elhessegettem minden gondolatomat.
- Nincs semmi Nana ne aggódj csak...hagyjuk. - próbáltam megnyugtatni, de szerintem nem jártam sikerrel.
- Jobb, ha vissza megyünk az üzletbe... - elindultam visszafelé. Próbáltam az egész ott töltött idő alatt nyugodt maradni, közömbös lenni. Kisebb nagyobb sikerrel sikerült is. Közben elmondtam a véleményemet. A fehér és a fekete csípés fehér neműk valamiért jobban tetszenek nekem. Szexik. De a simák sem utolsók. De legalább kezdem megérteni miért akadtam ki. De nem tudom ezt, hogy osszam meg ezt Nana-val. Tuti rá fog kérdezni otthon, de hogy mondjam meg neki a férfi dolgokról? Fogalmam sincs...

From: Rose

Megint vörös lett. Néztem a homlokát, de hideg.
- De nem vagy jól – még,hogy hagyjuk. Nincs itt valami rendjén.
- De biztos, hogy jól vagy? – kérdeztem mikor mondta, hogy menjünk vissza. Végül csak visszamentünk. Igyekeztem gyorsnak lenni, hogy minél hamarabb hazamehessünk. Azt se tudom, hogy fog e így vezetni tudni.
Ez eladók is sutyorogtak, biztos, hogy ők is észrevették. Legalább is addig ezt gondoltam, amíg a fülkénél el nem kaptam egy beszélgetést, hogy milyen szerencsém van, hogy ilyen jóképű a pasim, meg vásárol nekem. A fülkében szerencsére senki nem látta, hogy ledermedtem. Pasim? Valahogy….erre én soha nem gondoltam…eddig? Nem…ez bodorság…
Végül inkább gyors befejeztem a vásárlást, hogy tudjunk haza menni, meg hogy …távolabb vigyem ezektől a lányoktól? Eszembe jutott, hogy fájt amikor arról beszéltem, hogy segítek az örökössel. És megint az a fura érzés fogott el.
- Menjünk haza – léptem oda Roberthez, mert most már tényleg kell nekünk egy nyugodt hely, meg otthon tudom ápolni, ha rosszul van.
- Hazatudsz vezetni?- kérdezem ezt úgy,hogy én nem is tudok, de csak megoldanám, ha más nem varázsbusszal hazamegyünk.

To: Nana

- De jól vagyok. Ne aggódj. - nyugtatgatom egy kicsi mosollyal.
- Majd a kocsiban elmondom, jó? - simítom meg az arcát. Tényleg nem kell aggódnia. Csak ez a fránya biológiai reakciók...tényleg jó lenne neki egy lány, akivel beszélhet és vásárolhat.
Hagyom, hogy válogasson és próbálgasson. Közben felkelti a figyelmem, hogy az eladok sutyorognak. Mikor észre veszik, hogy nézem őket rájuk mosolygok. Lehet nem volt jó ötlet, mert úgy viselkedtek, mint a szűz lányok mikor meglátják a crush-jukat.
Nem foglalkoztam vele csak bambultam. A boltot néztem míg vártam. Ekkor oda jött hozzám az egyik lány. Próbált velem diszkréten beszélgetni én meg illedelmesen végig hallgattam. Aztán szóba került Nana, mint a barátnőm. Én egyből közöltem vele, hogy nem a barátnőm, csak lakótársak vagyunk. Ekkor nem is igazán tudom mi történt. Elkezdett nyomulni rám a lány és kérdéseket tett fel. Kezdtem magam kényelmetlenül érezni magam. Máskor élveztem a nők társosságát, de most nem voltam abban a hangulatban. Ekkor jött Nana én meg egyből rá figyeltem megfeledkezve az eladóról. Láttam, hogy a lány nem igazán örül annak, hogy Nana visszajött és haza akar menni. Durcásan visszament dolgozni. Yay...nem leszek megerőszakolva a raktárban.
- Persze. Nem kell aggódnod. - mosolyogtam rá. Kifizettem a fehér neműket és elkezdtem visszamenni a kocsi felé.
- Éhes vagy? - kérdeztem tőle fél úton.

From: Rose

Nem úgy néz ki, mint aki jól van. Még, hogy ne aggódjak, de igen is aggódom.
Arra, hogy majd a kocsiban elmondja, csak fújok egy nagyot. Miért érzem úgy,hogy ha haza megyünk, vagy lejutunk a kocsiig, ahol már kevesebb a nézőközönségünk egy alapos beszélgetés fog következni? Aminek megint csak 2 véglete lehet. Vagy sikerül megbeszélni a dolgokat, vagy nem, ha nem, akkor tutira megint fájni fog. Már most is sajog kicsit az a valami, amit nem tudok megfogalmazni, hogy mi.
Nem tetszettek nekem ezek az eladó lányok. Nagyon nem. Sőt a kis beszélgetést hallva nagyon gyorsan akartam végezni. Amiért jöttem az meg van. Fizettünk és legnagyobb örömömre végre kijöttünk az üzletből. Szabad kezemmel belekaroltam, és amennyire csak lehet szorosan mentem mellette.
- Éhes? – kérdeztem kíváncsian, ez eddig eszembe se jutott. Jó ideje eljöttünk otthonról már. Eszembe se jutott a dolog, csak…
- Mehetünk olyan helyre, ahol nincs ennyi ember? – néztem rá kíváncsian, mert tény éhes vagyok, viszont kezd tömeg és ember iszonyom lenni. Nem vagyok hozzászokva.

To: Nana

Kicsit megnyugodtam ahogy elindultunk visszafelé. Nem bántam, hogy belém kapaszkodik. Jól esett. Egyik kezemben Nana csimpaszkodott, másik kezemben a tasakokat cipeltem. Mert hát én vagyok a férfi illik a lányok dolgait cipelni.
Megkérdeztem Nana-t éhes e. Tudtam, hogy az lesz és meghallgatva feltételeit ki is találtam hova viszem.
- Persze. - mondtam neki és visszavezettem a kocsihoz. Beraktam a csomagtartóba a zacskókat és beültettem Nana-t. Ahogy beszálltam elindítottam a kocsit.
- Szóval...én ígértem valamit, hogy most elmondok valamit, igaz? - legbelül nem akartam elmondani, de én betartom az ígéreteimet.
Kihajtottam a plázából és előhalásztam egy gyorsétteremi étlapot és oda adtam Nana-nak, hogy válasszon. Az terveztem, hogy a kocsi behajtónál megrendeljük és megesszük egy csendesebb helyen ahol kevesebb az ember. Akár a kocsiban is ehetjük, engem nem zavar.
Kicsit feszülten ülök ahogy el kéne magyaráznom neki, mi készített ki az üzletben.
- Tudod...én férfi vagyok és...bizonyos biológiai kódolások miatt, ha meglátunk egy szép kifejlett nőt, vagy annak a fehér neműjét...bizonyos ösztönök beindulnak... - nem tudom, hogy fogalmazzam meg neki ezt a dolgot. Nem tudom, hogy anno meséltek e neki erről, vagy olvasott e róla. És ez egy kicsit bizonytalanná tesz, mit kéne mondanom és mit nem.

From: Rose

Boldog voltam, hogy kijöttünk az üzletből. Kicsit meglepő volt, hogy Robert elvette a táskákat,de így legalább kedvemre bújhattam hozzá, ami már nagyon hiányzott. főleg az után, hogy bent miket hallottam. Lehet, hogy ennek tulajdonságot kellene adnom, vagy jelentenie, de nem akartam neki adni. Féltem adni? Lehet tényleg igaza van Robertnek abban, hogy kellene valaki, akivel beszélgetni tudok.
Megkönnyebbültem, amikor Robert értette, hogy mire gondolok. Elmentünk vettünk enni, majd kerestünk egy nyugodt parkolót, ahol tudunk enni. A kilátás is szép volt. Aztán nagyokat pislogtam rá az első falatom közben.
Ahogy mindig, most is tartja a szavát, és ha azt mondta, hogy a kocsiban majd elmagyarázza, akkor elmagyarázza. Nagy szemekkel néztem rá, és a második falat majd nem a torkomon akadt a mondandója hallatán.
Akkor ő most rólam és a mutatott , vett fehérneműkről ábrándozott? És bizonyos ösztönök beindultak , és ettől lett rosszul? Hírtelenjébe csak köhögni tudtam, mert majd nem félre nyeltem, és éreztem, ahogy vörösödik a fejem. De valamit csak kellene mondanom, de még is mit? Mit kell ilyen helyzetbe mondani? Ráadásul a szívem olyan hevesen kezdett el kalapálni, hogy majd nem kiugrott a helyéről, a gyomrom liftezni kezdett. Amit a lányok beszéltek, amiket mondott…Valahogy fejbevág az a tudat, hogy …Nem ezt még gondolatba se merem kimondani.
Végül csak letettem az ételt a kezemből, és valami irtóügyetlen módon megöleltem Roberet. Nem akartam, hogy lássan mennyire zavarba jöttem, de szerintem már késő. Úgy,hogy el is engedtem, visszahúzódtam az ülésembe.
- én…nem tudom…mit mondjak- motyogtam, és nem mertem ránézni, pedig úgy szerettem volna most látni,olvasni benne. Úgy szerettem volna most inkább közelebb lenni hozzá, de miért? Miért akarom ezt? Miért fáj, ha vitatkozunk, és miért olyan jó, amikor kibékülünk?

To: Nana

Megrendeltem a kaját, kifizettem és elvittem Nana-t egy szép helyre. Fel a hegyre. Behúztam a kézi féket és leállítottam a motort. Szétosztottam kettőnk között az ételt és a pohártartóba tettem az italokat.
Hagyni akartam, hogy egyen néhány falatot, mielőtt lesokkolnám. Nem hiszem, hogy belegondolt volna, hogy működik a férfi elme. Mi hajlamosabbak vagyunk jobban kimutatni a szükségleteinket, mint mások.
Végül csak belekezdtem és elkezdtem turbékolni zavaromban. Aggódva néztem Nana-ra ahogy elkezdett köhögni. Finoman megpaskoltam a hátát, hogy jobban legyen. Ezek szerint még sem gondolt bele, hogy én hogy viszonyulok az ilyen helyekhez.
Láttam, hogy elvörösödik és kényelmetlenül érzi magát. Jó döntést hoztam? Tényleg elkellet mondanom az igazat, vagy inkább hazudnom kellett volna? Nem szeretek hazudni. Távol áll tőlem. Csak akkor hazudok, ha megfizetnek érte, de Nana-nak miért hazudnék? Senki sem pénzzel azért, hogy gondoskodjak róla, hogy hazudjak neki.
- Nem is kell. - fordítottam magam felé a fejét és rámosolyogtam. Nem kell mondania semmit. Majd, ha akar úgy is beszél.
Megvárom míg befejezi az evést és beindítva a kocsit elkezdek haza vezetni.

From: Rose