Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszik a viselkedése. Ahogy rögtön rávágja a választ, ahogy nyilvánvalóvá válik számomra, hogy tagad, valami nyilvánvalót tagad, ami ha másképp lenne, akkor nem én erőlködnék most hasztalan nála. Minden egyes megnyilvánulásából azt veszem le, hogy vonzódik hozzám, érdekli mi van velem, hisz ha nem érdekelné, ha nem kelteném fel a figyelmét, akkor a sok hasztalan pletyka sem keltette volna fel a figyelmét. Nyeregben kellene éreznem magam, mégsincs így. Valahol rettentően szomorú, hogy szánt szándékkal tagad. Pedig a lopott pillantások az erdőben, amikor csak mi ketten kóvályogtunk animágus alakban. Tudja a titkomat, ahogy én is az övét. Soha nem mondtuk ki, soha nem mondtuk el senkinek, hogy amíg a hideg be nem köszöntött, milyen szabadsággal kergettük egymást éjjelente, amikor én voltam a soros őrködő. Zavart mosoly ül ki a válasza hallatán és a frappáns válaszon gondolkozok, de semmi ilyen nem jut eszembe. Már most is megcsókolnám, hátha azzal jobb belátásra bírnám. Akkor talán bevallaná, hogy mégis csak érdekli, mégsem tudja elengedni a füle mellett a hallottakat, mégis csak bántja a női mivoltát a tény, hogy én ilyen vagyok. Vajon tudja, hogy közel sem? Hogy csak az hiszi el a sok pletykát, akiket ez az egész érdekel? Nem én vagyok a suliban a legérdekesebb egyén. - Néha... - teszem hozzá. A tapasztalat fontos, nem várhatok mindig csak ölbe tett kézzel az igazira, nem? Mit csináljak, ha egy éve vakot játszik és észre sem veszi, hogy igazából mennyire érdekel? De csak kibújik a szög a zsákból. Már csettintenék, hogy milyen egy okos gyerek vagyok, de nem adok támadási felületet neki. Most nem. Most kell megragadnom a lehetőséget, hogy éljek a pillanattal. Úgy érzem, hogy itt a vallomás ideje, de még csak azt sem úgy értelmezi. - Biztos, hogy ennyi? - kérdezek közbe, csak hogy még jobban összezavarjam szegény lányt. Pedig csak azt akarom tudni, hogy mi áll valójában a dolgok mögött. Mielőtt még kivont karddal mennék és beleragadnék egy jókora rágógumiba. De komolyan, kinek hiányzik az, hogy megalázkodjon? Nem is megalázkodni, inkább elbukni nem akarok. Végül kockáztatok és megcsókolom. Ajkaim úgy simulnak az övére, mintha csak erre gyakoroltam volna az elmúlt években. A csókom lágy, érzéki, majd ahogy viszonozza, úgy egy kicsit követelőzőbb is. A kabátomnál fogva húzom őt közelebb, hogy a kezeimet becsúsztathassam alá a derekára. Nem lejjebb, nem följebb, csakis a derekára. Szinte kifulladásig. - Nekem úgy kellesz, ahogy senki más nem. Őket el tudom dobni magamtól, de téged nem. - fújom ki szinte a szavakat, miközben levegő után kapkodok. Még mindig nehezen ocsúdok fel és nem a csók miatt, hanem az érzés miatt, ami közben jól kupán vágott. - Wow... ez a csók... elképesztő volt.
Elárultam magam. Én hülye, hagytam, hogy annyira kihozzon a sodromból, hogy már arra sem figyelek oda, mit vágok vissza neki vagy hogy hogyan. Ez pedig cseppet sem tesz boldoggá, sőt.. Az arca elég bizonyíték ahhoz, hogy rájöjjek, hogy ezzel neki kedveztem. Akár nyíltan is bevállalhatnám, hogy igenis mennyire zavarnak a nőügyei, de semmilyen alapom nincs rá, hogy féltékeny legyek. Nem is vagyok az! Egyszerűen csak nem tudok elmenni mellette szó nélkül. Nem tetszik. Nem tetszik, mert nem ilyennek akarom látni őt... Az egyetlen, ami a becsületére írható, hogy nem hazudik a szemembe. Nocsak, képes meglepni és bár a tény, hogy igazam van még mindig nem tetszik, azért nagyot nő a szememben. Hirtelen visszavágni sem tudok, elvégre ez csak nem bűn. Még ha az én meglátásom valójában egész másmilyen is, mint az övé.. Nem találok rajta fogást, úgy nézek fel rá, mintha tudnám, hogy ezt a csatát ő nyerte, de talán még ő sem számított rá, hogy ezzel jár majd sikerrel. Az őszinteséggel. Azt hiszem ma elég sokat haladt előre a kapcsolatunk és .. azt hiszem élvezem a veszekedést vele. Ezt már korábban is megfigyeltem, de most csúcsosodott ki csak úgy igazán. Nem értem. - Ennyi.. - vágom rá, ahelyett, hogy megnyílnék előtte. Még mindig tartok a játszmázásaitól. Ha nem lenne bennem ez az érzés, talán másképp alakult volna az este. Bár rosszat így sem tudok mondani róla. A fene vigye el, hogy kivételesen bírt viselkedni. Így nem is olyan borzalmas, mint egyébként. Ehhez még hozzá is tudnék szokni. Persze attól azt hiszem nem kell tartanom, hogy rendszert csinál belőle.. Hisz sosem mutatta még ki ennyire, hogy akar engem. Voltak utalások ugyan a részéről, de mindig találtam rá magyarázatot, hogy miért nem gondolhatok arra, hogy többet is akarhat tőlem. Leginkább azért, mert tudja - tudnia kellene -, hogy én nem olyan lány vagyok, aki könnyen adja magát. Még neki se. A csókra mégis könnyűszerrel rávett. Az ajkaim automatikusan viszonozzák a szája játékát, elnyílnak kissé, hogy megízlelhessem a leheletét. Még érzem rajta a cigarettát és a bólét is egy kicsit, de most nem erre figyelek. Sokkal inkább a behunyt pillám előtt táncoló foltokra és a gyomromra. Nem, nem felfordul, épp ellenkezőleg, az izgalomtól zsugorodik úgy össze. A vérnyomásom pedig biztosan megugrik, a szívem csak úgy kalapál. Szívesen húzódok hozzá közelebb. Olyan közel, hogy csók közben az orromba kúszik a parfümének finom illata is, ami egy pillanatra elbódít. De csak egy pillanatra. Aztán elválnak az ajkaink és nekem máris hiányozni kezd az érzés. - Ezt elég nehéz elhinni.. - suttogom kábán, a szemeimet csak ezután nyitom ki. Olyan közel van, hogy akár olvasni is tudnék a tekintetéből. Pechemre semmi olyat nem látok benne, ami tiltakozásra adna okot. A hitetlenkedésem ennek ellenére nem vett ki szabadságot. Csak még egy kicsit.. Még egy kicsit akarom az előbbi érzést. - Mmm-hmmm.. - érzek vele egyet apró, de annál jelentőségteljesebb megnyilvánulással és meglépem azt, amiről nem hittem, hogy valaha megfogom. Tarkójára csúszó kezemmel húzom közelebb magamhoz, hogy szánk ismét összeérjen. Megcsókolom, én őt. Ezúttal már tudom mire számíthatok.
Vendég
Szer. Ápr. 15, 2020 6:34 pm
to Olivia
Dehogy ennyi az, érzem nagyon is jól. Mint ahogy most állok itt előtte, még sohasem éreztem magam így egy lány, mit lány, nő előtt kiszolgáltatva. Mégis a borzongás nem idegtépő, hanem kellemes. Mert úgy érzem, hogy neki szívesen megnyílnék és lehazudnám a csillagokat is. Nem, nincs hazudozás. Csak őszinte szavak, mert ezzel jutottam el ma is bármire, nem a manírral, amivel a legtöbb lány józan eszét meghazudtolom. Zavar, hogy az övét nem tudom? Igen. Megváltoztatnám? Nem. Én irányítok, könyörtelenül sodrom tovább a csókot a kellemes érzések lágy tengerén, kicsit sem követelőzőn, de annál inkább határozottan. Nem szeretném elbizonytalanítani, nem szeretném megszakítani, ha véget is ér, akkor érjen úgy, hogy megérte, hogy elértem valamit vele. Nála. Nem olyan célokkal, mint eddig, nem egyszeri és nem csak pillanatnyi szórakozásra. Eszem ágában sincs szórakozni vele, akkor nem lennék ennyire őszinte, sokkal több pimaszságot vinnék bele a beszélgetésünkbe. Azt szeretném, hogy komolyan vegyen és úgy érzem, hogy most valamit sikerült előremozdulnom. De nem kiabálom el. Nem tudom, hogy mire számítsak, egy kicsit félek a reakciójától arra, amit mondok. Ha kinevet, én esküszöm itt hagyom. Ha pedig felcsattan és hitetlenkedik, akkor esküszöm még egyszer megcsókolom, hogy érezze, ezt komolyan gondoltam. De nem nevet ki, mi több, csak mondja, hogy nehéz elhinni, de nem úgy fest, mint aki komolyan gondolja. Kezdeném a tiltakozást, a magyarázást, mert hirtelen megijedek, hogy tényleg nem hisz nekem. De végül csak meggondolom magam. Nem azért, mert nem váltok ki belőle heves vitatkozást, hanem inkább látom rajta, hogy osztozik a felfedezésemen. Mi több, ő indul maga felfedező útra. Ösztönösen még szorosabbra fonom az ölelését és úgy csókolok vissza annyi érzéssel, amennyivel csak nem sajnálom. Ahogy ismét elnyílik a szája, bátorságot veszek magamon és megkínálom egy nyelves csókkal. Nem osztogatok zsákbamacskát, de ezt most nem fogom elszúrni. Heves, mégis elfojtott csókkal csókolom vissza, amíg csak szuflával bírom. Aztán beleugrik a majom a vízbe, amikor nem bírja tovább. Oké, én is kezdek kifogyni a szuszból. De nem hibáztatom érte, ha nem elég gyakorlott benne, annyira biztos nem, mint én. Félve pillantok rá, kezem az arcára simítom. - Szeretném ha ennek lenne folytatása... - suttogom magam elé. Szarok rá, hogy mások járnak-e itt és ha igen, mit szólnak hozzánk. -Ha... meginnál velem valamit. Tudod, dumálhatnánk. Úgy erről is. Csak te meg én. Kettesben.
Nőből vagyok, én is elméláztam már azon, vajon milyen lenne megcsókolni őt. Milyen erővel húzna magához? Hogy érintene meg? Gyengéd lenne vagy inkább szenvedélyes? Sokáig tartana? Lassú lenne vagy gyors? Ígyis, úgyis elképzeltem, bár inkább utóbbit tudtam róla feltételezni. Azt hittem ismerem, egészen biztos voltam abban, hogy az indokaim sziklaszilárdak és minden erőmmel tiltakoztam ellene az utóbbi időben. Ma pedig megmutatta, hogy tud másmilyen is lenni, nem csak az a seggfej, akit a cimborái előtt alakít. És ez meglehetősen tetszik. Nem hagy levegőhöz jutni, de ebben a pillanatban nem is vágyom rá, hogy elszakadjak tőle. Csak még egy kicsit bírjuk ki, annyira jó. Annyira a hatása alá kerültem. Egészen magához szorít, érzem, hogy a kabátja csúszni kezd lefelé a vállamról, most hogy már nem azt fogja, hanem a derekam köré fűzi a karjait. Teljesen elvarázsolt. Hogy a csókjával vagy a viselkedésével teszi, vagy az egész este csapódik le így rajtunk, nem tudnám teljes bizonyossággal megmondani. Annyi biztos, hogy nem elégszem meg egy csókkal, rögtön követelem magamnak a következőt, amitől persze zavarba is jönnék, ha lenne rá időm. De most túl elfoglalt vagyok. Vele. Persze csókolóztam már másokkal, de mégis úgy érzem, mintha ez lenne az első. Mintha az összes eddigi csók eltörpülne emellett. Az biztos, hogy az összes eddigi srác jelentéktelenné vált abban a pillanatban, hogy közel engedtem őt magamhoz. Erre az érzésre nem voltam teljesen felkészülve. Mit teljesen? Sehogy se voltam felkészülve... Tagadhatatlanul élvezem minden percét annak, hogy vele vagyok. Talán a csókom kimondatlanul is elég, hogy ezt tudassam vele is. Míg meg nem szakítom, mert a levegőhiány miatt egy picit meg is szédülök. Vagy ő lenne az oka? Megnyugtató, hogy az ő légzése pont olyan rendszertelenné és kapkodóvá válik, mint az enyém, csak ez óv meg attól, hogy kínos legyen a helyzet. Meg talán az, ahogy rám néz. Elveszek a tekintetében, ezért bizony kell idő, míg felfogom a szavait. Elfordítom a fejem egy pillanatra. Nem azért, mert nem tetszik az ötlet, sokkal inkább mert a tekintete perzsel, én pedig még mindig kapkodom a levegőt az iménti miatt. Olyan közel van, álmomban sem gondoltam volna, hogy ez egyszer tényleg bekövetkezik. Aztán lépteket hallok, apró kacarászást, egy női hangot, majd egy újabbat, ahogy a folyosón közelednek. Meg fognak látni minket! Mi van, ha Ada az? A rémületem józanítóan hat rám. - Nekem most... Mennem kell.. - szakadok ki az öleléséből egy pillanat hezitálás nélkül. Jézusom, mi van velem? Hogy tehetném ezt a nővéremmel? A kabátját gyors mozdulattal húzom le a vállamról, hogy a kezébe nyomjam, de a lábaim máris visznek előre. A hideg levegő elég motiválóan hat rám, minél gyorsabban igyekszem bejutni a kastély falai közé, onnan a klubhelyiségbe, aztán a szobámba. A lányok még biztos a bálon vannak. De most ez érdekel legkevésbé. Mégis mi a francot műveltem?
